hajózás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Balaton
- hajó
- Duna
- utazás
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Révbe ért a Bahart
Két és fél év után eldőlt, hogy mégis megkapja a 22 balatoni település a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 49 százalék tulajdoni hányadot képviselő állami részvényeket. A települések hiába reménykedtek abban, hogy sikerül tartalékokból kifizetni a kisebbségi részvénycsomgot, mire megszületett a döntés, szinte minden település inkább támogatásra szorul, mintsem plusz pénzzel rendelkezne. Az állam egyik feltétele, hogy az érintett önkormányzatoknak kétmilliárd forintos tőkeemelést kell végrehajtaniuk négy éven belül, s ebből 576 millió forintot 90 napon belül kell átutalniuk.
Megbénulhat az orosz kikötők forgalma
Válsággal fenyegeti az orosz kikötők működését és a hajózási költségek drágulásához vezet az orosz szállítási minisztérium döntése, hogy összhangba hozzák a flottát a hajók okozta környezeti károk csökkentéséről szóló nemzetközi szerződéssel, amit Moszkva tavaly ratifikált - írja a Napi Gazdaság.
Révbe ért a balatoni hajózás
Kiss Péter kancelláriaminiszter nemcsak a nyár fővárosának kulcsát, hanem a Balaton Hajózási Zrt. állami tulajdonban lévő, 49 százaléknyi tulajdoni hányadot képviselő részvényeit is átadta, ingyenesen Balázs Árpádnak, Siófok fideszes polgármesterének, a Balatoni Szövetség elnökének Siófok szezonnyitó ünnepségén.
Az állam nem adja a balatoni hajózást
Nagyon úgy tűnik, hogy az állam erősen vonakodik a Balatoni Hajózási Zrt.-ben birtokolt kisebbségi tulajdonának eladásától - legalábbis a többségi részesedést kezükben tartó helyi önkormányzatoknak. A Magyar Nemzeti Vagyontanács (MNV) a héten harmadszor is levette napirendjéről a kezelésében lévő, állami tulajdonú kisebbségi részvénycsomag privatizációjának tárgyalását.
Az önkormányzatoké lehet a balatoni hajózás
Várhatóan jövő szerdán dönt a Nemzeti Vagyontanács a Balatoni Hajózási Zrt. még állami tulajdonban lévő részvényhányadának privatizációjáról, amelyről annyi már tudható, hogy a tóparti önkormányzatok lehetnek a tulajdonosai - nyilatkozta Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke.
Magasabb árakkal elindult a hajózás a Balatonon
Megkezdődött a Balatonon a 162. hajózási szezon; az idei első hajót, a 117 éves Helka motorost hóesésben fogadták szombaton Balatonfüreden. Az idén 6-7 százalékkal magasabb árakkal, és új hajóval várják az utasokat.
- címkék:
- Balatonfüred
- árak
- hajózás
- hajó
- Balaton
- Címkefelhő »
Ahol a Szahara kezdődik
A legtöbb turista Spanyolországon keresztül, komppal a Gibraltári szoroson átkelve, két és fél óra hajózás után Tangernél lép Marokkó, és egyben Afrika földjére. Itt kemény erőpróbák elé néznek az utazók, de nemcsak a meleg miatt.
Mégis nagy a hajózás szén-dioxid-kibocsátása
Megdöbbentő vizsgálati eredmények nyomán át kell értékelni a szén-dioxid-kibocsátásról szóló nemzetközi megállapodásokat. A hajózás sokkal nagyobb mértékben károsítja a levegő minőségét, mint eddig hitték.
Szlovákia nem mond le a Dunaszauruszról
Az eredetileg villamos energia termelésére, a dunai hajózás javítására és árvízvédelmi céllal megtervezett rendszer alapjában véve a megújuló energiaforrásnak számító vízenergiára támaszkodott volna, mégis, olyan társadalmi ellenállásba ütközött, amihez hasonló sem övezte a Paksi Atomerűmű megépülését. Szlovákia viszont jó ötletnek tartja, és kártérítési igény benyújtását fontolgatja. Ennek azonban semmi realitása, nem mellesleg azért, mert a magyar álláspont szerint a mi anyagi veszteségeink nagyobbak.
- címkék:
- Szlovákia
- energia
- hajózás
- szlovák
- Címkefelhő »