Hagyó Miklós

címke rss

Zsarolással is meggyanúsították Hagyót

Itthon2010.08.30, 14:00

A BKV korábbi vezérigazgatójának megzsarolásával is meggyanúsította az ügyészség hétfőn Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettest, aki május óta előzetes letartóztatásban van. A gyanú szerint Hagyó kétszer 15 millió forintot szerzett a zsarolással. Hagyó tagadja, hogy ilyet tett volna.

Hagyó zsarolási ügyében is felbukkan a rejtélyes párttámogató cég

Itthon2010.08.30, 17:46

Az ellentmondásos HÉV-utastájékoztatási megbízással zsarolta Hagyó Miklós Balogh Zsoltot, a BKV egykori megbízott vezérigazgatóját az ügyészség gyanúja szerint - tudta meg az [origo]. A BKV-botrányban új fejleménynek számító zsarolási ügyben is előkerül így az a cég, amely egy rejtélyes pártfinanszírozási történetnek is a főszereplője.

Két fogdában ülő MSZP-s találkozik a fővárosi közgyűlésen

Itthon2010.07.07, 14:21

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a napirendi pontok között szerepel Wieszt János MSZP-s képviselő interpellációja, pedig Wieszt három hete előzetes letartóztatásban van. Az interpelláció szövegéhez csatoltak egy válaszlevelet is, amelyen Hagyó Miklós aláírása szerepel. Hagyó szintén előzetes letartóztatásban van.

Előzetesben maradhatnak Hagyó volt munkatársai

Itthon2010.06.22, 14:51

Három hónappal meghosszabbítaná az ügyészség a BKV-ügyben miatt letartóztatott H. Éva és L. Ottó előzetes letartóztatását.

Blikk: Nokiás dobozzal cikizik Hagyót a fogdában

Itthon2010.06.21, 08:14

Állítólag időnként vicces megjegyzéseket tesznek rabtársai Hagyó Miklósra, aki a BKV-ügy miatt ül előzetes letartóztatásban. A Blikk az egyik fogolyra hivatkozva írja, előfordult, hogy rabtársai nokiás dobozt követeltek az egykori politikuson.

Még hónapokig előzetesben tartaná Hagyót az ügyészség

Itthon2010.06.14, 17:47

Az ügyészség pénteken kezdeményezte Hagyó Miklós korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatásának meghosszabbítását. Az ügyészség szerint fennáll a szökés és az elrejtőzés veszélye.

Nem voltak fővárosi "kapcsolattartói" a Főtávnak a vezérigazgató szerint

Gazdaság2010.05.27, 17:35

Hagyó Miklóssal csak normál hivatali kapcsolata volt a Főtávnak, a cégnél nem fordultak meg önkormányzati kapcsolattartók, a Hír TV-ben elhangzott, egyebek mellett a hűtlen kezelés gyanúját felvető értesülések cáfolatát pedig a vezérigazgató már eljuttatta az ügyészséghez - ezt állították a Főtáv Zrt. vezetői csütörtöki sajtótájékoztatójukon, ahova nem engedték be a társaság ügyeivel foglalkozó műsor stábját.

Házi őrizetből előzetesbe kerültek Hagyó korábbi munkatársai

Itthon2010.05.26, 19:29

A Fővárosi Bíróság szerdán előzetes letartóztatásba helyezte H. Évát, Hagyó Miklós egykori MSZP-s főpolgármester-helyettes korábbi szóvivőjét, és Hagyó másik egykori munkatársát, L. Ottó kommunikációs szakembert. A másodfokon eljáró bíróság ezzel megváltoztatta az elsőfokú végzését, amely korábban a két ember házi őrizetét rendelte el. Szerdán jogerősen megerősítették Hagyó Miklós előzetes letartóztatását is.

Vizsgálatot indított az NBH Hagyó állítólagos vesztegetése miatt

Itthon2010.05.22, 13:55

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) azonnali vizsgálatot rendelt el, miután a Hír Tv Célpont című műsorában egy öt éve körözött férfi azt mondta, hogy a Főtáv munkatársaként az NBH egyik munkatársának és Hagyó Miklós akkori szocialista főpolgármester-helyettesnek is milliókat juttatott vissza különböző szerződésekért.

Hetekig nem játszotta ki Hagyó elleni lapjait a rendőrség

Itthon2010.05.19, 16:48

Hetek óta elegendő bizonyítéka volt a BRFK-nak Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes meggyanúsításához - állította az [origo]-nak a rendőrség. Ennek ellenére csak az új parlament pénteki megalakulása, mentelmi jogának megszűnése után pár perccel vették őrizetbe Hagyót. Bár a rendőrség hetekig várt Hagyó meggyanúsításával, hétfőn már arra hivatkozva helyezték előzetes letartóztatásba, nehogy elszökjön.