Hagyó Miklós
címke rss- kapcsolódó címkék:
- BKV
- Budapest
- BKV-ügy
- BKV-botrány
- Demszky Gábor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Még rágódik a visszalépésen Hagyó
Hagyó Miklós egyelőre nem mondott se igent, se nemet a fővárosi szocialisták kérésére, hogy lépjen vissza a jelöltségtől és mondjon le közgyűlési mandátumáról. A korábbi főpolgármester-helyettes csak annyit közölt: tiszta a lelkiismerete, és a döntés előtt egyeztetni akar a XII. kerületi szervezettel, amelyet ő vezet. A kerületi alelnök máris jelezte: ők kiállnak Hagyó mellett.
Az MSZP-t is érdeklik Hagyó BKV-s döntései
Terhelő vallomást tett Hagyó Miklós korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettesre Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója - állítja az ATV. A rendőrség és az Antal Attila védelmét ellátó ügyvédi iroda nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Az [origo]-nak a fővárosi MSZP egyik vezetője azt mondta: folyamatosan egyeztetnek Hagyóval, többek között arra kíváncsiak milyen szerepe volt a politikusnak az ügyben.
Meghagyná Hagyó listás helyét a fővárosi MSZP
Megtarthatja harmadik helyét az MSZP fővárosi listáján Hagyó Miklós, korábbi főpolgármester-helyettes, akiről nemrég felmerült, hogy hátrébb sorolhatják a listán - értesült az MTI. Az illetékes szocialista testületek hétfő este üléseztek, és senki nem kezdeményezte Hagyó helyének módosítását. Arról is döntöttek, hogy Hetyei László marad a képviselőjelölt a XV. kerületben, bár lenne nála ismertebb induló.
Hátrább kerülhet Hagyó az MSZP listáján
Hagyó Miklós, korábbi főpolgármester-helyettest hátrébb sorolhatják az MSZP fővárosi listáján - írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszabadság. A lap szerint Hagyó a jelenlegi harmadik helyről a lista a hatodik-hetedik helyére kerülhet. A szocialisták budapesti elnöke szerint nem érkezett hivatalos megkeresés arra nézve, hogy Hagyót hátrasorolják.
Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Hagyó Miklós korábbi szóvivőjét
Több tízmillió forintot vehetett fel munkavégzés nélkül a BKV-tól Hagyó Miklós korábbi szóvivője, H. Éva, akit a hűtlen kezelés gyanúja miatt ki is hallgatott pénteken a rendőrség. H. Éva nem tett vallomást, de ügyvédje szerint nincs takargatnivalója.
- címkék:
- Hagyó Miklós
- kékfény
- BKV
- Címkefelhő »
Hagyót hibáztatja a BKV a csontvázakért
Felülvizsgálja a BKV a letartóztatott korábbi jogi igazgatója, Sz. György által felügyelt szerződéseket - közölte a cég megbízott jogi igazgatója. A BKV közölte, tíz jogi irodával állnak szerződésben, ezek feltételei első ránézésre megfelelnek a piaci viszonyoknak. Ennek ellenére tájékoztatást kértek partnereiktől.
Tárgyalhat Demszky a kormánnyal a 4-es metró folytatásáról
1,2 milliárd euróra emelkedhet a 4-es metró összköltsége azután, hogy úgy döntött a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön, hogy tárgyalást kezdhet a főváros a kormánnyal a vonal második szakaszáról. Azért kellett gyorsan döntenie a közgyűlésnek a metró folytatásáról, hogy az Európai Unió Kohéziós Alapjából kaphasson pénzt a főváros a beruházás második szakaszára.
Hagyó étvágyáról szól az MSZP-sek szerint a BKV-botrány
Túl rámenősen akart a fővárosi MSZP arca lenni Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és nem számított rá, hogy a párton kívül és a párton belül is megpróbálják elgáncsolni - ez a BKV-botrány tanulsága az [origo] által megkérdezett, különböző pártokhoz tartozó budapesti politikusok szerint. A Hagyó pozícióvesztésével végződő konfliktusba, a jövő évi fővárosi választási lista kevés biztos helyére és a főpolgármester-jelöltségre hajtó MSZP-sek is beszálltak.
Osztozik a BKV-n az MSZP és az SZDSZ
Közösen felügyeli ezentúl a BKV működését Horváth Csaba MSZP-s és Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es főpolgármester-helyettes. Az SZDSZ-hez tartozik majd a cég költségvetésének felügyelete.
- címkék:
- Hagyó Miklós
- Horváth Csaba
- BKV
- Címkefelhő »
Demszkyre hagyta a fővárost Hagyó és Horváth
Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyettesek visszaadták hatásköreiket Demszky Gábor főpolgármesternek. Minderről levélben értesítették Demszkyt, aki korábban magára haragította az MSZP-t, amiért a problémás BKV felügyeleti jogait Horváthra ruházta. A két helyettes most megpróbálja betemetni a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíción belül keletkezett árkot. Jövedelmüket pedig mostantól a krízisalapnak utalják át.