hágai Nemzetközi Törvényszék

címke rss

Hazaküldenek Hágából egy háborús bűnöst

Nagyvilág2004.11.01, 19:40

Átadja a szerb igazságszolgáltatásnak a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) a Dubrovnikot szétlövető katonatisztet. Az NT azzal indokolta a döntést, hogy Vladimir Kovacevic bezártsági iszonya miatt teljesen összeomlott ezért már nyáron egy szerbiai idegszanatóriumba kellett szállítani. Az NT nem tervezi további foglyok átadását a szerb hatóságoknak.

Milosevic mellett tanúskodott volt párttársa

Nagyvilág2004.11.17, 00:51

A háborús bűnökkel vádolt Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök első mentő tanúja kedden megjelent a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt. A tanú Mihajlo Markovic Milosevictyel együtt dolgozta ki a Nagy-Szerbia létrehozására vonatkozó terveket.

Közelednének Hágához a szerbek

Nagyvilág2004.11.22, 19:23

A hágai Nemzetközi Törvényszékkel (NT) való maradéktalan együttműködés, a feltételezett háborús bűnösök kiadatása mellett szálltak síkra hétfőn Belgrádban Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság politikai vezetői.

Alkotmányos válság fenyeget Boszniában

Nagyvilág2004.12.19, 13:29

A kormány szerb képviselői sorra válnak meg tisztségüktől tiltakozásul amiatt, hogy a nemzetközi közösség újabb szankciókat vezetett be Banja Luka ellen a hágai Nemzetközi Törvényszékkel (NT) való együttműködés hiánya miatt.

Szankciókkal kényszeríti ki Szerbiából Mladicot az USA

Nagyvilág2005.01.14, 16:28

Tízmillió dollár Szerbiának szánt segély befagyasztásáról döntött az USA. A szerbek ugyanis többszöri kérésre sem adták ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a srebrenicai mészárlásban játszott szerepe miatt népirtással vádolt Ratko Mladic boszniai szerb tábornokot.

"Hágai lázban" ég Szerbia

Nagyvilág2005.01.19, 20:11

Szerbia valóságos "hágai lázban" ég, amióta az USA bejelentette: szankciókat vezet be az ország ellen. Amerikai arra hivatkozva vezette be a büntető intézkedéseket, hogy Belgrád nem működik együtt kellőképpen a hágai Nemzetközi Törvényszékkel. A szerb kormány továbbra sem hajlandó kiadni Hágának az országban bujkáló háborús bűnösöket.

Vekkerrel ráznák fel Kostunicát

Nagyvilág2005.01.24, 19:38

Ébresztőórákat, rádiókat és játék mobiltelefonokat ajándékozott hétfőn az ellenzéki Demokrata Párt (DS) ifjúsági szervezete Vojislav Kostunica szerb miniszterelnöknek. Az "ébredés a lidércnyomásból"- akció célja az volt, hogy felrázza a szerb miniszterelnököt. A DS aktivistái szerint Kostunica jelenlegi politikája a milosevici idők elszigeteltségébe taszítja vissza Szerbiát. Az Egyesült Államok néhány hete bejelentette: nem folyósítja a Belgrádnak szánt segély egy részét, amiért a szerb kormányzat nem működik együtt a hágai Nemzetközi Törvényszékkel.

Csak áprilisig biztos a szerb kormány léte

Nagyvilág2005.02.03, 22:55

Megbuktatja a szerb kormányt a második legnagyobb kormánypárt, a G17 Plus, amennyiben március végéig nem teljesíti a kabinet a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) iránti kötelezettségeit.

Függőben Horvátország EU-csatlakozási tárgyalása

Nagyvilág2005.02.21, 19:11

Az EU-tagállamok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozásán továbbra sem született döntés arról, hogy Horvátország teljes mértékben együttműködik-e a jugoszláviai háborús bűnök kivizsgálására létrehozott hágai Nemzetközi Törvényszékkel, s így a terveknek megfelelően március 17-én megkezdődhetnek-e az ország EU-csatlakozási tárgyalásai - közölte Somogyi Ferenc külügyminiszter az ülés után magyar újságírókkal.