Gyurcsányné

címke rss

Már a koronavírus áldozatait sem kímélné a baloldal

Itthon2021.04.01, 08:59

Újra fokozza a halálkampányt a baloldal, miután az oltottak száma átlépte a kétmilliót Magyarországon. Most Nagy Attila Tibor baloldali politikai tanácsadó adta meg a jelet, amikor a Pesti TV adásában azt mondta, hogy szerinte még a DK sem használja ki eléggé a koronavírusban meghaltak családjának gyászát. A nyilatkozatára elsőként persze Gyurcsány egyik embere csapott le - az az Arató Gergely, aki tavaly az első hullám idején azon sajnálkozott, hogy nincs elég halott Magyarországon. Már tényleg nincs határ, amit a baloldal ne lépne át - mondta Dömötör Csaba államtitkár, Kocsis Máté pedig figyelmeztetett: a baloldal felelős azoknak ...

Alig gyógyult fel a koronavírusból, megint a védekezés ellen kampányol Gyurcsányné

Itthon2021.03.30, 10:13

Bár az utóbbi hetekben a DK megpróbálta elhitetni az emberekkel, hogy nem oltásellenesek, a koronavírusból éppen csak felépült Gyurcsányné újrakezdte a vakcinaellenes kampányt, megint arra buzdítja az embereket, hogy ne fogadják el a keleti vakcinát. Mint megírtuk, Gyurcsányné maszk nélkül turnézta végig a fél országot, és két emberrel is találkozhatott (egyikükkel biztosan találkozott is), aki néhány nap múlva koronavírusban meghalt.  

Maszk nélkül turnézta körbe az országot a koronavírusos Gyurcsányné

Itthon2021.03.06, 09:57

Mint arról korábban az Origón is beszámoltunk, Gyurcsány Ferenc felesége koronavírusos lett, erről maga a DK-s képviselő írt Facebookon közzétett bejegyzésében pénteken. Gyurcsányné azonban ezt megelőzően számos településen járt a koronavírus-járvány harmadik hulláma közepén, és közben több baloldali politikussal is védőmaszk nélkül egyeztetett - írja cikkében a Mandiner.

A könyvelőre fogta Gyurcsányné a gyanús utalást

Itthon2021.03.02, 16:38

Ma kezdődött Gyurcsány Ferenc ügyvédjének büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken, ami arról szól, hogy a költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba cége, a Human Operator Zrt. miként lopott el több mint hatmilliárd forintot.

Már két évtizede folytatják magyarellenes kampányukat Gyurcsányék

Itthon2021.02.13, 23:16

Gyurcsány Ferenc és felesége az elmúlt két évtizedben számtalan alkalommal léptek fel a magyar nemzet érdekeivel szemben, Brüsszeltől Budapesten át Kolozsvárig. A bukott miniszterelnök elsősorban a külhoni magyarok jogegyenlősége ellen szervezett gyűlöletkampányokat, már 2001-től, és ez a folyamat napjainkban is zajlik. Gyurcsányné pedig, amióta európai parlamenti képviselő – vagyis 2019 júliusától kezdődően –, főleg Brüsszelben és Strasbourgban visel hadat a magyar érdekek ellen. Felidézzük a Gyurcsány házaspár legemlékezetesebb magyarellenes lépéseit.

Gyurcsányné Bratislavának nevezte Pozsonyt

Itthon2021.02.12, 18:02

Hidvéghi Balázs és Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselők beszámolója szerint Gyurcsányné az Európai Parlamentben Pozsonyt „Bratislavának" nevezte, ráadásul ezt magyar nyelven - vagyis még csak az idegen nyelvi környezetre sem hivatkozhat. 

Gyurcsányék saját ügyvédjüknek az Európai Unió pénzéből adtak kölcsönt

Itthon2021.02.01, 10:01

Ahogy arról az Origo is beszámolt, január 31-én Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő közölte, hogy azon a héten feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségnél, és bejelentette, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul az uniós forrásokat Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök ügyvédjének, Czeglédy Csabának kölcsönadó Altus Befektetési Zrt. ügyében. A jogszabályok értelmében ugyanis az uniós forrásokat sem kölcsönként, sem támogatásként nem lehet továbbadni. Gyurcsány bűnöző ügyvédjének az irodája egyébként az elmúlt nagyjából egy évben nagyjából 150 millió forint adófizetői pénzt kapott a budapesti, DK-s vvezetésű ...

Az ellenzéki szavazók Gyurcsánynét látnák legszívesebben miniszterelnök-jelöltként

Itthon2020.12.22, 12:54

A Gyurcsány Ferenc vezette baloldali pártok december 20-án közös közleményben tették egyértelművé, hogy a 2022-es országgyűlési választásoknak közös képviselőjelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, valamint közös listával vágnak neki. A Századvég a formálódó ellenzéki összefogás kapcsán megvizsgálta a baloldali tömb és a kormánypártok támogatottságát, illetve a lehetséges baloldali kormányfőjelöltek népszerűségét. A kutatás tükrében kijelenthető, hogy Gyurcsány Ferenc stratégiája a balliberális pártok, illetve szavazóik bekebelezésére sikeresnek tekinthető, az ellenzéki szavazók legszívesebben Gyurcsánynét látnák miniszterelnök ...

Gyurcsányné és a baloldal minden határt átlépett a Magyarország elleni hadjárattal

Itthon2020.12.16, 17:39

A múlt heti EU-csúcson született - "a józan ész diadalát" jelentő - megállapodás után is folytatódni fognak a Magyarország elleni ideológiai alapú nyomásgyakorlási kísérletek - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője szerdán, Budapesten.

Így darálta be Gyurcsány a teljes baloldalt

Itthon2020.12.15, 10:08

Most már biztos, hogy összeáll a Gyurcsány Ferenc vezette közös baloldali lista, amire szépen lassan mindenki felkérezkedett, az MSZP-től kezdve a Párbeszéden és az LMP-n át a Momentumig – és ne legyen kétségünk, most jön a Jobbik, amelynek elnöke nyíltan törleszkedik a DK elnökéhez. Gyurcsány közben bejelentette, hogy a feleségét akarja közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek. Ez a hír persze senkit sem lephet meg, Gyurcsányné már jó ideje kampányol, jelentős részben brüsszeli pénzen. A listára felkérezkedő pártok az általuk befutónak gondolt helyekért cserébe immár teljes egészében feladták korábbi identitásuk maradékait is. Összzeállt ...