Gyurcsány Ferenc
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Magyarország
- Demokratikus Koalíció
- Fidesz
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Így hízeleg Márki-Zay Péter Gyurcsánynak: még az őszödi hazugságbeszédet is megvédi - videó
Márki-Zay Péter májusban egy Facebookra feltöltött videóban bizonygatta hűségét Gyurcsány Ferencnek. A baloldali politikus többek között arról beszélt, hogy a Gyurcsány-kormány alatt ugyan volt korrupció, de ő nem tud arról, hogy a bukott miniszterelnök ebben részt vett volna. Ezt követően pedig a baloldali narratíva szerint kijelentette, hogy az őszödi hazugságbeszéd valójában egy szembenézés volt a szocialista párt hibáival, vagyis kiállt a hazug igazságbeszéd-legenda mellett.
Világszínvonalú thriller lett az Elk.rtuk: Gyurcsány gátlástalan, hazug hatalmának története
Hatalmas sikerrel mutatták be a Corvin Moziban az Elk.rtuk című politikai krimit, amely Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgásáról, annak körülményeiről és a következményekről szól. Az alkotók egy rendkívül feszült politikai thrillert hoztak létre, amelynek középpontjában a kisember reménytelen küzdelme áll az elnyomó rendszer ellen. A drámai hatást a kiváló színészi alakítások teszik teljessé.
Márki-Zay Péter elismerte: nem szólhat bele, kik lesznek a baloldali listán - videó
Márki-Zay Péter, miután Karácsony Gergely bukása után győztesen került ki az előválasztási komédiából, folyamatosan azt próbálja elhitetni, hogy ő konzervatív, és valójában legyőzte Gyurcsányt. Ezért próbált titokban tárgyalni Gyurcsánnyal, de a baloldal vezetője leleplezte, hogy mindenki számára világos legyen, továbbra is ő diktál. Ráadásul a karrierbaloldali Márki-Zay több nyilatkozatában is bizonyította, hogy még saját kampányának sem ura, Gyurcsány utasításait követi. Több példát is mutattunk már, most nézzük meg azt a részletet, ahol elismeri: semmi hatása nincs arra, kik kerüljenek fel a baloldali listára.
Jövő héttől már nem vagy főpolgármester - így fenyegetőzik Gyurcsány, ezt maga Karácsony Gergely mondta
Interjút adott Karácsony Gergely, aki a katasztrofális városvezetői „teljesítménye" és a ki tudja már, hányadik hazugsága miatt megbukott, ennek következtében pedig főnöke, Gyurcsány Ferenc félreállította. A bukott főpolgármester a Jelen nevű baloldali hetilapnak adott nyilatkozatának lényege, hogy kerülőszavakkal, de tulajdonképpen elismerte: ő csupán Gyurcsány Ferenc bábja, akit a főnöke rángat dróton. Karácsony már múlt héten is beszélt arról, hogy Gyurcsány SMS-ekben zsarolja, de később aztán visszakozott, dacára annak, hogy a főnöke engedélyt adott neki az SMS-ek nyilvánosságra hozatalára. Magyarul: ahogy oly gyakran, Karácsonyy ...
G. Fodor Gábor: Ilyen véres felfordulás a magyar politikai életben a rendszerváltás után, hát ez maga a borzalom – videó
„Tudjuk, hogy mi történt ott, még akkor is, ha a címszereplők tagadják ezt. Ilyen véres felfordulás a magyar politikai életben a rendszerváltás után, hát ez maga a borzalom" – nyilatkozta G. Fodor Gábor politológus, a 888.hu főszerkesztője a 2006-os rendőrterror kapcsán. Nézze meg a Mediaworks Hírcentrum videóját!
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Címkefelhő »
Márki-Zay együtt ünnepli Gyurcsányékkal október 23-án a gyurcsányi rendőrterrort
Október 23-án már közösen áll színpadra a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal. Márki-Zay és Gyurcsány már évekkel ezelőtt megkötötték a paktumukat, kedden már titokban együtt egyeztettek.
Ilyen lesz Gyurcsány Ferenc az Elk.rtukban
Azt gondolom, hogy az Európai Unió központjában egy olyan filmet, ami 2006-ról szól, fontos, hogy megnézzenek, mert talán rájönnek majd, hogy akkoriban hibát követtek el. Nem tiltakoztak nagy erőkkel, és nem utaztak bizottságok Magyarországra, hogy kivizsgálják, mi történt – mondta Kálomista Gábor, az Elk.rtuk egyik producere az Origónak adott interjúban arra a kérdésre, külföldön miért pont Brüsszelben mutatják be elsőként a filmet. A producer kifejtette, hogy szerinte 2006-ban is fel lehetett volna szólalnia Brüsszelnek a demokrácia és a szólásszabadság mellett. Kálomista Gábort megkérdeztük arról is, ki játssza a filmben Gyurcsánny ...
A nyilvánosság elől elbújva találkozott Gyurcsány Ferenccel Márki-Zay Péter, a baloldali politikusok erről hallgatnak - videó
Baloldali képviselőket kérdezett a Mediaworks Hírcentrum Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter titokban tartott találkozójáról.
Alig lehet jegyet venni az Elk.rtuk-ra a Corvin moziban, majdnem minden vetítés telt házas lesz
Mostanra bebizonyosodott, hogy a Corvin mozi szánalmas állítása, miszerint az Elk*rtuk-ra az amerikai filmek miatt nem lesznek kíváncsiak a magyar nézők - teljességgel valótlan volt. A főváros tulajdonában lévő és így Karácsony Gergely közvetlen befolyása alá tartozó Budapest Film Zrt. kénytelen volt engedni az emberek akaratának és a korábbi egy időpont helyett az elképesztő érdeklődés miatt napi háromban vetítik majd a Gyurcsány-filmet a Corvin moziban. Azonban még ez is kevésnek mondható, hiszen tisztán látszik, hogy a nézők gyakorlatilag csak az Elk*rtuk-ra kíváncsiak, majdnem minden vetítés telt házas, miközben a többi terem koong ...
A baloldal mindig is támadta a rezsicsökkentést és piaci árakat akart, ez több százezres pluszteher lenne a családoknak
Amennyiben megvalósulna Brüsszel és a magyarországi baloldal egyik régi követelése, és visszatérnénk a 2010 előtti piaci energiaár-szabályozáshoz, akkor egy átlagos magyar család nagyjából havi 32 ezer forinttal költene többet rezsire. Ez éves szinten – a különböző számítások szerint – 360-400 ezer forint pluszterhet róna rájuk. A baloldali képviselők néhány hete is arról beszéltek, hogy a Gyurcsány-Bajnai-korszakhoz hasonlóan liberalizálni kell az energiaárakat, és a piac után kell igazodni. Ez az általuk sokat támadott rezsicsökkentés eltörlését jelentené, következésképpen: rezsicsökkentés nélkül ugyanolyan ütemben növekednének a ...
Jakab Péter is felvette a CSOK-ot
Jakab Péter minden nap börtönnel fenyegeti a vezető jobboldali politikusokat, de azért gond nélkül elfogadja az Orbán-kormány családtámogatását, írta meg a kontra.hu.
Révész Máriusz: Az EU és a nemzetközi baloldal 2006-ban azért védte Gyurcsányt, mert ő mindig kiszolgált minden uniós eljárást
2006 szeptemberében került nyilvánosságra az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszéde, amelyben a szocialista párt előtt bevallotta, hogy hazugságokkal és trükkök százaival nyerték meg a választást. A beszéd elemi felháborodást váltott ki az emberekből, Budapest utcáit tüntetők lepték el. Az MTV székházának ostroma során mintegy százötven rendőr sérült meg, az egy hónappal későbbi, október 23-i megemlékezésen pedig azonosító szám nélküli rendőrök verték szét brutálisan az '56-os ünnepi megemlékezésen részt vevőket. Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője nemcsak jelen volt az események sodrában, de maaga ...
A Gyurcsány-korszak bukott embere toboroz embereket Márki-Zay Péternek
Márki-Zay Péter mögött már felsorakozott Gyurcsány Ferenc és volt minisztere, egyúttal kijelölt utódja, a szintén bukott kormányfő Bajnai Gordon is. És nincs mit csodálkozni: az utóbbi, azaz Bajnai most embereket toboroz neki. Gyurcsánynak.
Nem akart Márki-Zay Péter Gyurcsánnyal a nyilvánosság elé állni
Óriási a csend arról, hogy Márki-Zay Péter Gyurcsány Ferenccel egyezkedik, nem veri nagydobra a baloldali propagandamédia, a hódmezővásárhelyi polgármester sem dicsekszik róla - szokásával ellentétben - a Facebook-oldalán. Gyurcsány Ferenc viszont megírta a sajátján, hogy tudatosítsa: ő irányít, továbbra is.
Így esküdött hűséget Márki-Zay Péter Gyurcsány Ferencnek
Márki-Zay Péter a saját elmondása szerint is korábban hűségesküt tett Gyurcsány Ferencnek. Azt mondta a baloldali miniszterelnök-jelölt, hogy azért dolgozik, hogy a DK ne a legerősebb ellenzéki, hanem a legerősebb kormánypárti frakció legyen. A baloldali miniszterelnök-jelölt korábban elismerte, „olyan közös programot fog végrehajtani, amelyben a baloldali programelemek és a zöld elemek, sőt a liberálisoknak kedves, fontos pontok is megvannak". Márki-Zay és Gyurcsány még évekkel ezelőtt kötött politikai szövetséget.
Füstös szobákban zajlik az egyezkedés Gyurcsány és Márki-Zay között
Gyakorlatilag titokban, a sajtó előzetes tájékoztatása nélkül találkozott Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter – derült ki a DK-elnök Facebook-bejegyzéséből.
Márki-Zay és a baloldali propagandamédia nem reklámozta, de Gyurcsány bejelentette: találkozott ma Márki-Zay és Gyurcsány
Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc ma ültek le kezet fogni a paktumra. Kép nem készült, a régi indexesek új blogja, a Telex nem reklámozta, de akkor honnan lehet tudni? Gyurcsány maga osztotta meg a Facebook-oldalán, erről ír Deák Dániel.
Közösen adott interjút Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter a Darázsfészek álhíradójának - videó
Mint ismeretes, az ellenzéki előválasztás második fordulója előtt Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay Péter javára. Az új közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltet a győzelem óta Gyurcsány Ferenc mindenhova elkíséri. Így Bagi Iván az exminiszterelnököt és annak pártfogoltját is egyszerre szólaltatta meg.
Napi balfék: Gyurcsány elismeri Karácsony Geri érdemeit
Forrás: Origo middle on 1200 1200
Így próbálták megakadályozni, hogy eljusson az emberekhez az Elk.rtuk
Október 21-én mutatják be a 2006-os események alapján készült Elk*rtuk című politikai krimit. Ennek kapcsán Kálomista Gábor producert, a Thália Színház igazgatóját kérdezte a 888 a magyar mozikról, Gyurcsány Ferencről, és arról, hogy lehet-e Magyarországon ideológia nélkül filmet készíteni - írja a 888.
Karácsony Gergely és Gál J. Zoltán is szerepet kap az Elk.rtuk című politikai krimiben
Mellettük még olyan valós személyek kelnek életre a vásznon, mint Szilvásy György vagy Apró Piroska, derül ki a Megafilm közleményéből.
Bencsik András a Békemenetről: A mostani élet-halál kérdés, ilyenkor pedig menni kell!
Október 23-án, szombaton nyolcadik alkalommal rendezik meg a Békemenetet. Útvonalában eltér a 2012-ben megrendezett elsőtől - amikor is a több százezres tömeg a Kossuth térig vonult -, üzenetében természetesen továbbra is változatlan marad. Az viszont kijelenthető, hogy az idei lesz az eddigi legfontosabb, hiszen a jövő évi választások Magyarország sorsáról döntenek majd. A tét hatalmas, hiszen az a Gyurcsány Ferenc a baloldal vezére, aki a csőd szélére sodorta az országot, eltiporta az emberek jogait, tönkretette a családokat és elvette a nyugdíjasok megélhetését, valamint folyamatos adóemelésekkel sanyargatta az embereket. A sikerres ...
Évekkel ezelőtt megkötötte Gyurcsány és Márki-Zay a paktumot, ez lett az eredménye - videó
A Mediaworks Hírcentrum riportere baloldali politikusokat kérdezett a baloldali előválasztás eredményéről, a Gyurcsány-Márki-Zay paktumról. Volt aki meg sem próbálta megmagyarázni, inkább elfutott.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Címkefelhő »
A Fidesz folytatja az aláírásgyűjtést: Stop, Gyurcsány! Stop, Márki-Zay!
Eldőlt: Márki-Zay Péter lesz az, akinek a hátán Gyurcsány Ferenc visszatérne a hatalomba - írja Facebook-oldalán Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője kifejti: a megjelent nyilatkozataik egyértelművé teszik, hogy közös kormányzásra áhítoznak, ami nem is csoda, hiszen a miniszterelnök-jelölt semmihez sem tud kezdeni a legnagyobb frakció támogatása nélkül, azt pedig Gyurcsány uralja.
Gyurcsány videóban ismerte el: továbbra is ő irányítja a baloldalt, Márki-Zay csak egy báb
Gyurcsány Ferenc megdöbbentő videót tett közzé, amelyben többek között elismeri, hogy az egész baloldali előválasztás hazugságra épült, hiszen az egyetlen lényeges kérdés az volt, hogy melyik baloldali párté lesz majd a legnagyobb frakció. Mivel ezt a szerepet a Demokratikus Koalíció (DK) tölti be, így teljesen mindegy, hogy ki nyerte a miniszterelnök-jelölti előválasztást, a miniszterelnököt - ha nyernének - az ő pártja választja majd. "Eközben a DK tovább erősödött. A legnagyobb, legerősebb ellenzéki párt, az egyetlen, ami kompromisszumok nélkül maradt, ami volt: progresszív baloldali párt" - írta Gyurcsány a videó mellé.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- baloldal
- Címkefelhő »
Maga Márki-Zay Péter beszélt közös kormányzásról Gyurcsány Ferenccel, mindez adóemeléssel, rezsiemeléssel járna
Maga Márki-Zay Péter beszélt közös kormányzásról Gyurcsány Ferenccel, mindez pedig adóemeléssel, rezsiemeléssel jár majd - mondta Kocsis Máté napirend előtti felszólalásában. A Fidesz politikusa felhívta a figyelmet arra, hogy maga a DK frakcióvezetője jelezte, hogy a legnagyobb frakció választja majd meg a kormányfőt, és a legnagyobb baloldali frakció mindenképpen a Demokratikus Koalícióé lesz.
Márki-Zay Péter, a karrierbaloldali törtető
Régen paktumot kötött a baloldallal Márki-Zay Péter, aki ma is csak saját karrierjét szem előtt tartva törtet előre. Aktív résztvevője lett a baloldal színjátékának, miután az eredetileg győztesnek kiszemelt Karácsony Gergely népszerűsége a budapesti tehetetlensége és hazudozásai miatt a mélypontra jutott, a baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc hagyta, hogy Márki-Zay félrelökje Karácsonyt. Azt azonban a baloldal értelmiségi hátországa is hangsúlyozza: a hatalom náluk Gyurcsányé, nem Márki-Zayé.
Márki-Zay Péter bevallotta, baloldali kormányt akar alakítani
Miután Karácsony Gergely annyira amortizálta népszerűségét a sikertelen városvezetés, a sorozatos botrányok és a kínos hazugságai miatt, Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője új embert rakott a kirakatba. Márki-Zay Pétert tolták előtérbe, neki kell eljátszani a korábban Karácsonynak szánt szerepet. Márki-Zay Péterről azt kell tudni, hogy hódmezővásárhelyi polgármesterként már régen paktumot kötött Gyurcsánnyal, saját előrelépése érdekében karrier-baloldaliként törtet előre. A hódmezővásárhelyi polgármestert hiába próbálják Gyurcsányék jobboldalinak beállítani, korábban már többször is kiderült róla, hogy a baloldal képviselője és kiiszolgálója. ...
Hogyan lett egy baloldalivá avanzsált karrierpolitikus a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal új favoritja?
Márki-Zay Péter került ki győztesen a baloldali előválasztás második felvonásából. A Századvég áttekintette, milyen út vezetett ahhoz, hogy a magát korábban konzervatívnak valló, mára baloldalivá avanzsált Márki-Zay lett a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal favoritja.
Márki-Zay a show utáni első nyilatkozatában Gyurcsány Ferencéknek kezdett el hízelegni
Miután vasárnap este megtették közös jelöltnek, Márki-Zay Péter azonnal hízelegni kezdett Gyurcsány Ferencéknek. Megnyilvánulása egyértelműen azt mutatja, hogy a baloldali színházban csupán álkonfliktusok voltak. A hódmezővásárhelyi polgármester győzelminek szánt beszédében - ahogy a baloldalon megszokott - gyalázni próbálta a Békemenet résztvevőit.
Gyurcsány-show: Márki-Zay Péter lesz a baloldal jelöltje
Amikor a szavazatok közel hatvan százalékát összeszámolták, Soros blogja, a 444 szerint Gyurcsány felesége elismerte vereségét: ezek szerint Márki-Zay Péter nyerte a baloldali előválasztást, azaz a Gyurcsány-show-t. Gyurcsány felesége könnyen (később nyilvánosan is) elismerhette vereségét, ráadásul a vereség szót persze nyugodtan tehetjük idézőjelbe is: a DK-é a legnagyobb baloldali frakció, minden döntés - a saját oldalukon - az övék lesz. Azaz, az egész előválasztási komédia valódi nyertese Gyurcsány Ferenc.
Nem sikerült a baloldalnak megakadályozni a Gyurcsány-filmet: telt házak lesznek a premier után is
Hatalmas az érdeklődés Kálomista Gábor csütörtökön bemutatandó filmjére, az Elk.rtukra, amely Gyurcsány Ferenc botrányos őszödi beszédén és az utána kirobbanó utcai tiltakozássorozaton alapszik. Bár egy hónappal ezelőtt még a Karácsony Gergely vezette főváros érdekeltségébe tartozó Budapest Film Zrt. és a multinacionális Cinema City lényegében nem akarta vetíteni a filmet, az óriási érdeklődés miatt végül meghátráltak. A főbb szereplők ismertek, de a bemutató napjáig, október 21-ig nem fedik fel a film készítői, hogy ki játssza Gyurcsány Ferencet. Kálomista Gábor pedig korábban az Origónak többek között beszélt arról, nagyon nehéz vvolt ...
Ismét Gyurcsány hálójában a magyar baloldal
Régóta ismert, hogy Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció zászlóbontása óta arra törekszik, hogy a baloldal megkérdőjelezhetetlen vezetője legyen. A jelek arra utalnak, hogy a 2022-es országgyűlési választások előtt fél évvel zajló baloldali „házi versenynek" köszönhetően minden korábbinál közelebb került az exkormányfő a balliberális tömb vezetésének átvételéhez - jelenti ki Erdős Gergely, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány belpolitikai elemzője írásában.
Dömötör Csaba: A kirakatarcok mögött a régiek áhítoznak a hatalomért
Karácsony Gergely visszalépésével is Gyurcsány Ferenc diktálja a tempót a baloldalon, Márki-Zay Péter pedig csak akkor lehet miniszterelnök-jelölt, ha megállapodik a baloldallal. Erről is beszélt Dömötör Csaba a Magyar Nemzetnek. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára emellett kiemelte, a kormány mindettől függetlenül teszi a dolgát; az a feladata, hogy erősítse az országot és újraindítsa a gazdaságot, a gazdasági fellendülés eredményét pedig minden magyar ember érezni fogja.
Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy visszatérjen a Gyurcsány-korszak!
Gyurcsányék tizenötször emelték a rezsi árát - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött bejegyzésben.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- rezsi
- Címkefelhő »
Karácsony Gergely összevissza beszél, zsarolással vádolta Gyurcsányt, aztán megijedt tőle
Szórakoztató fordulatot vett a Gyurcsány-show előadása. A csapnivaló városvezetői tevékenysége és az általa létrehozott hazugságspirálnak köszönhetően annyira összeomlott a támogatottsága Karácsony Gergelynek, hogy megbukott, és így főnöke, Gyurcsány félreállította. A szerencsétlenkedő főpolgármester azóta zavarosan, összevissza, saját magának teljesen ellentmondva nyilatkozik. Nemrég egy újságírói kérdésre válaszolva Karácsony azzal vádolta meg Gyurcsány Ferencet, hogy a baloldal vezetője sms-ekben szokta őt zsarolni. Ezután Gyurcsány a közösségi oldalán felszólította Karácsonyt, hogy tegye publikussá a kompromittálónak vélt üzenetteket. ...
Kocsis Máté: Gyurcsány vissza akar térni a hatalomba - videó
Még bukása pillanatában sem zárta ki, hogy miniszterelnökként tér vissza a politikába - írja Gyurcsány Ferencről Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány a lemondását sem az elkövetett hibák és bűnök következményeként tette le az asztalra 2009-ben, pusztán taktikai lépésnek szánta.
Gyurcsány utcafórumon sem válaszol - videó
A Mediaworks Hírcentruma a Gyurcsány-show-n, azaz a baloldali előválasztási cirkusz egyik állomásán forgatott.
Ki a Momentum új vezetője, aki hátba szúrta a régóta kinevetett, most meg is bukott Fekete-Győr Andrást?
Barátokból politikai ellenfelek – röviden így lehetne összefoglalni Fekete-Győr András és Orosz Anna kapcsolatának alakulását, igaz, történetük ennél jóval komplexebb. A pártelnök bukása után egykori bizalmasa került nyeregbe, így ügyvezető elnökként legalább novemberig irányíthatja a Momentumot. Orosz Annába azonban ennél jóval több motiváció szorult, és feltehetően megpróbálja majd elfoglalni az elnöki széket. Erre komoly esélye mutatkozik, hiszen minden megvan benne, ami sikeressé teheti a Momentumban: baloldali aktivista múlt, befolyásos, KISZ-vonalon mozgó apuka, erős migrációpártiság, munkatapasztalat a részben Soros György fiinanszírozta ...
Biszexuális Superman, gendersemleges Lego-játékok és más őrültségek
Továbbra sem lassít az LMBTQ-propaganda Nyugat-Európában és Amerikában. A legújabb fejlemény, hogy mostantól kezdve a Lego nem fog olyan hirdetést készíteni, hogy az adott termékük lányoknak, vagy fiúknak készül-e, mivel nem akarják a nemi sztereotípiákat erősíteni. Ezzel párhuzamosan pedig az Európai Parlament sorozatosan fogadja el a genderlobbi legújabb örültségeit. Magyarország továbbra sem engedi be az oktatási intézményekbe az LMBTQ-propagandát.
A baloldalnak is köze van a múlt heti Facebook-leálláshoz - részletek a Darázsfészek álhíradójában
Mint ismert, múlt héten hétfőn órákra leállt, illetve problémákkal működött a Facebook, az Instagram és a Messenger is. A Facebook infrastruktúráért felelős alelnöke szerint a leállás a routerek konfigurációs beállításának változása miatt következett be, és nem adathalászok támadásról volt szó. A bejelentés óta azonban kiderült, hogy a világméretű leállásnak magyar vonatkozása is van.
A Demokratikus Koalíció átvette a vezetést a baloldalon
A 2022-es országgyűlési választásokhoz közeledve a baloldali pártok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a választási felkészülésre, melynek keretében az elmúlt időszakban valamennyi balliberális erő igyekezett a saját súlyát növelni a „szövetségesei" rovására. A jelek arra mutatnak, hogy e küzdelem legnagyobb nyertese Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció, melynek vezető szerepe a baloldali tömbön belül napjainkra megkérdőjelezhetetlenné vált. A Századvég megvizsgálta, hogy az elmúlt másfél évben hogyan alakult az ellenzéki összefogást támogató szavazók körében a balliberális pártok támogatottsága, érintve az önbesorolásukk ...
Az előválasztás senkit semmire nem kötelez
Magyarországon a hatályos alaptörvény, illetve a jogszabályi környezet miatt az úgynevezett előválasztás eredménye gyakorlatilag semmit nem számít. Egy esetleges baloldali győzelem esetén ugyanis nyilvánvalóan a legerősebb nyertes párt frakciója döntené el, hogy ki legyen a miniszterelnök. A jelenlegi állás szerint a Gyurcsány-párté lesz a döntő szó.
Kinek a pénzéből vezette Gyurcsány embere Karácsony kampányát?
Továbbra sem tudjuk, hogy mekkora fizetést és kitől kapott Gál J. Zoltán amiért Karácsony Gergely bukott kormányfő-jelölti kampányát szervezte. Gál J. pénteken mondott le a kampányfőnöki tevékenységéről, amikor kiderült, hogy Karácsony teljesen megbukott.
Az előválasztási komédia alatt gyengült a baloldal
Októberre a teljes népességen belül 45 százalékra erősödött a Fidesz-KDNP pártszövetség támogatottsága, miközben a baloldali összefogásé 37 százalékra zuhant. Az előválasztási komédia szemmel láthatóan kudarccal végződött a Gyurcsány Ferenc által vezetett összefogás számára: a teljes népességen belül az augusztusi 42 százalékos támogatottságukhoz képest októberre 5 százalékpontos visszaesés tapasztalható - írja elemzésében a Társadalomkutató.
Karácsony Gergely megbukott
Karácsony Gergely rossz előválasztási kampányt folytatott, és ez politikai bukáshoz vezetett - mondta a Nézőpont Intézet vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Folytatódik a Gyurcsány-show: Márki-Zay Péter most telefonon tarhál szavazatokat
Nem tudni milyen pénzből, nem tudni, honnét szerzett név- és telefonszámjegyzéket, de máris telefonon zaklat embereket és tarhál szavazatokat a Gyurcsány-show következő fordulójára.
Karácsony Gergely bukott politikus, mostantól semmilyen politikai súlya nincs
Karácsony Gergely bukott politikus, akinek innentől fogva semmilyen politikai súlya nem lesz, reagált a Magyar Nemzetnek Deák Dániel arra, hogy a főpolgármester pénteken lemondott a miniszterelnök-jelöltségről. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint Gyurcsány Ferenc előtt most már szabad az út, teljes egészében bedarálhatja a baloldalt.
Márki-Zay Péter szerint az őszödi hazugságbeszéd egy őszinte szembenézés volt - videó
A Gyurcsány-show szereplője kedveli Gyurcsány 2006-os őszödi hazugságbeszédét.