Gyurcsány Ferenc lemondása

címke rss

Megígért mindent és az ellenkezőjét is - Gyurcsány Ferenc fordulatai

Itthon2009.04.14, 18:49

Először új reformkort hirdetett, majd bársonyos reformokra váltott, de semmilyen nagyobb átalakítást nem tudott végrehajtani. A beígért adócsökkentésből adóemelés lett, és három évvel ezelőtt még arra is letette a nagyesküt, hogy nem lesz több megszorítás. Öt év kormányzás után távozik a miniszterelnöki székből Gyurcsány Ferenc, aki minden fontosabb ígéretét megváltoztatta legalább egyszer.

Egy vérciki hét - így ment a kormányfőjelölés

Itthon2009.04.14, 10:00

Vérciki, borzalmas, őrjítő, kimerítő - így jellemezték utólag szocialista politikusok és kormányközeli források a Gyurcsány Ferenc lemondását követő hét történéseit, amikor néha úgy tűnt, senki nem vállalja a kormány vezetését, máskor órákon belül több miniszterelnök-jelölt is felbukkant. Az [origo] az utódkeresgélés folyamatát közelről végigkövető források segítségével járt utána, hogyan jutottak el Glatz Ferenctől Bajnai Gordonig, miért kellett Gráf Józseffel kihangosítón beszélni és hogyan szerették meg Bajnait mindössze hat nap alatt.

NOL: Vahl Tamás lesz a gazdasági miniszter

Itthon2009.04.13, 19:58

Molnár Csaba veszi át a kancellária irányítását, Vahl Tamás IT-szakember lesz a gazdasági miniszter, míg Veres János és Szilvásy György távozik a kormányból - írja a Népszabadság névtelen forrásokra hivatkozva. A lap szerint Draskovics marad, és biztosan Oszkó Péter lesz a pénzügyminiszter.

Az MSZP már tud valamit, az SZDSZ-t keddig váratja Bajnai

Itthon2009.04.10, 14:31

Bajnai Gordon kormányfőjelölt pénteken az MSZP és az SZDSZ vezetőivel is ismertette programjának részleteit. A kormányfőjelölt az új kabinet végleges összetételét csak kedden közli a két párttal.

Nem érdekli az új miniszterek hajszíne a képviselőket

Itthon2009.04.10, 14:05

Hiller István marad az oktatási tárca vezetője - derült ki Pető Iván, az Országgyűlés kuturális bizottsága SZDSZ-es elnökének szavaiból. Bár a Bajnai-kormány névsora még nem nyilvános, kedden már elkezdik a miniszterek meghallgatását a képviselők. Több bizottság vezetője szerint nem baj, hogy vakon mennek neki a meghallgatásnak.

Még mindig alakul a kormánynévsor

Itthon2009.04.10, 07:23

Formálódik Bajnai Gordon kormányának szerkezete és végleges névsora, a lapokban azonban eltérő értesülések láttak napvilágot arról, kik lehetnek az új miniszterek. A Népszabadság szerint Oszkó Péter már biztosan elvállalta a pénzügyminiszteri posztot, a Magyar Nemzet viszont arról ír, hogy Oszkó még nem döntött. Több szocialista miniszter a helyén maradhat, de Kiss Péter a Népszabadság szerint nemet mondott a kancellária helyett felkínált szociális tárca vezetésére.

Fidesz-MSZP koalíciót javasol Szanyi Tibor

Itthon2009.04.09, 08:18

Szanyi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő szerint jobban járna az ország, ha a Fidesz a válságkezelés idejére, nagykoalícióra lépne az MSZP-vel. A politikus erről a Magyar Nemzeteknek beszélt.

Balra tekeri a kormányt az MSZP

Itthon2009.04.09, 08:45

A részleteit még nem is ismerik, mégis a kormányprogram módosítására készülnek az MSZP-sek. Az [origo]-nak nyilatkozó szocialista politikusok szerint üzenni kell a társadalomnak, a szegényebbeknek, a jómódúaknak pedig komolyabb szerepet kell vállalniuk a terhekből. Azt állították, nem puhítani akarnak a programon, de azt szeretnék, ha érezhető lenne, hogy az MSZP áll a kormány mögött.

Pár óra alatt lezavarják kedden a kormányváltást

Itthon2009.04.09, 19:24

Április 14-én, kedden szavaz az Országgyűlés a kormányváltást lebonyolító javaslatról. Kora délutánra meglehet az új kormány. Kedden megkezdődik a miniszterjelöltek meghallgatása is.

Két szocialista nem írta alá Bajnai nyilatkozatát

Itthon2009.04.09, 07:10

Két szocialista parlamenti képviselő nem írta alá azt a nyiltakozatot, amely Bajnai Gordon kormányfőjelölt tervezett intézkedéseit tartalmazza. Warvasovszky Tihamér mellett nem írta alá a dokumentumot Hárs Gábor sem - írja a Népszabadság.

Válsághíradó: leminősítések, magához térő forint, szárnyaló OTP

Gazdaság2009.04.09, 22:15

A héten viszonylag csendesen zajlik a magyar kormány átalakítása, szerdán mindössze Daróczi Dávid kormányszóvivő távozása vált bizonyossá. Sólyom László az ombudsmant bírálta. A forint előbb gyengült, aztán estére magához tért. New York sem ingott meg túlzottan, pozitív tartományban maradt néhány negatív hír dacára. Csütörtökön új cseh kormányfőt neveznek ki, és néhány fontos statisztika érkezik Németországból, illetve Londonból. Hajnali válsághíradó.

Újabb miniszterekkel ül le Bajnai

Itthon2009.04.08, 07:08

Szerdán újabb miniszterekkel egyeztet a kormányfői posztot várhatóan jövő héten átvevő Bajnai Gordon. Az MTI szerint Göncz Kinga külügyminiszter, Draskovics Tibor igazságügyi miniszter és Gyenesei István, az önkormányzati tárca vezetője keresi fel szerdán Bajnait.

Könnycseppeket kapott búcsúzóul Gyurcsány munkatársaitól

Itthon2009.04.08, 17:54

Búcsúajándékkal lepte meg a távozó kormány tagjait Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szerdai utolsó kormányülésen. A nők egy ezüsttollat, a férfiak pedig egy ezüst mandzsettagombot kaptak. Gyurcsány a blogjában arról írt: kisebb ajándékot adott legközelebbi munkatársainak is, ő pedig könyvet, tollat, könnycsepeket és ölelést kapott.

Az MSZP mézesbödönében folytatja Gyurcsány

Itthon2009.04.07, 19:19

Az MSZP pártalapítványál folytatja politikai karrierjét Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnök, ami nem is olyan rossz húzás a részéről. Az alapítvány minden évben félmilliárdot kap a költségvetéstől, amit a párt ideológiai hátterének gondozására költhet, nehezen ellenőrizhető módon. Gyurcsány itt újra felépítheti magát.

A kormányváltás várható napjára lezárják az egész Kossuth teret

Itthon2009.04.07, 12:20

A Kossuth tér előtti zöldterületet is fémkordonnal keríti el a rendőrség április 14-én és 15-én, amikor várhatóan szavazás lesz az Országgyűlésben a Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt leváltó indítványról. A Köztársasági Őrezred parancsnoka egy hónappal meghosszabbította a lezárást Gyurcsány budai rezidenciájának környékén.

Bajnai lett Gyurcsány helyettese az utolsó napokra

Itthon2009.04.07, 11:09

A kormányfőváltásig hátralévő napokban Bajnai Gordon fogja helyettesíteni Gyurcsány Ferencet egy friss rendelet szerint. Gyurcsány még egy hétig teljes jogú miniszterelnök, de blogjában jelezte, hogy már most több ideje jut például sportolásra.

A tapintható szeretetről ír Gyurcsány

Itthon2009.04.06, 16:26

Csirkeszárnyevést, mozizást, sportolást és olvasást tervez a következő hetekben Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnök hétfői blogbejegyzése szerint. Gyurcsány arról is írt: a következményeket látva helyesnek tartja a lemondásról hozott döntését, de a pihenő-időszak után továbbra is tenni szeretne a baloldalért.

Szigetvári Viktor lesz Bajnai kabinetfőnöke

Itthon2009.04.06, 14:58

Szigetvári Viktor lesz Bajnai Gordon miniszterelnöki kabinetfőnöke, az erre vonatkozó felkérést pár napja fogadta el. Szigetvári korábban Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc kommunikációs tanácsadója is volt, ahogy az elmúlt évben Bajnai minisztériumának is dolgozott.

Kedden nyújtják be a Gyurcsányt leváltó indítványt

Itthon2009.04.06, 17:32

Az MSZP kedden nyújtja be az Országgyűlésnek a kormányfőcserét lebonyolító konstruktív bizalmatlansági indítványt. A benyújtáshoz szükséges 78 aláírás között nem szerepel majd Gyurcsány Ferenc leköszönő miniszterelnöké.

"Pár hét pihenés" - elbúcsúzott Gyurcsány

Itthon2009.04.05, 16:39

Nem alakít új pártot és pár hét pihenés után újra munkába lendül - ígérte meg az MSZP vasárnapi kongresszusán a párt és a kormány éléről is távozó Gyurcsány Ferenc. A radikális nacionalistáktól óvta pártját és figyelmeztette őket, hogy bár Bajnai Gordon programját támogatni kell, hosszú távon nem ez az MSZP útja.

Bajnait és Lendvait is megszavazta az MSZP-kongresszus

Itthon2009.04.05, 17:10

Nagy többséggel támogatták az MSZP rendkívüli konresszusának résztvevői, hogy Bajnai Gordon legyen az új miniszterelnök, Lendvai Ildikó pedig a párt új vezetője. Bajnai arról beszélt, hogy a focikapusok hálátlan szerepét szeretné betölteni, Gyurcsány elbúcsúzott.

Nyolc nap múlva lehet kormányfő Bajnai

Itthon2009.04.06, 11:19

Hétfőn vagy kedden benyújtják a kormányváltást kimondó bizalmatlansági indítványt, amiről április 14-én szavaz majd a parlament. Ha semmi nem jön közbe, aznap kormányfővé válik a vasárnap hivatalosan is az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé választott Bajnai Gordon. Valószínűleg a következő hét lesz a Gyurcsány-kormány utolsó hete - menetrend.

Éles hang, sok szereplés, pártállami múlt - Lendvai Ildikó miniportréja

Itthon2009.04.05, 15:41

Egy rendkívül sokat szereplő, már jellegzetes hangjával is feltűnést keltő politikus került az MSZP élére Lendvai Ildikó személyében. Lendvai a nyolcvanas évek második felében az állampártban töltött be tisztséget, az utódpárt MSZP első vonalában pedig a kilencvenes évek közepén tűnt fel.

Bajnai: Már az sem elég, ami tegnap sok volt

Itthon2009.04.05, 15:39

A válság közös ügyünk, még akkor is, ha a politika mára mindenhová beszivárgott és mindent megoszt - jelentette ki az MSZP kongresszusán Bajnai Gordon kormányfőjelölt. Bajnai szerint az út végén az euró van.

Jövő héten kaphatják meg az útilaput a miniszterek

Itthon2009.04.04, 21:52

Jövő héten véglegesedik Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt kormányának a névsora, egyben a jelenlegi miniszterekkel és államtitkárokkal is közli, kire számít közülük a felálló kabinetben - mondta az [origo]-nak egy névtelenséget kérő szocialista vezető. Egy másik MSZP-s politikus úgy tudja, hogy egyvalaki már el is fogadta a felkérést, hogy miniszter legyen a Bajnai-kormányban, de más jelöltekkel is folynak a tárgyalások.

Bajnai hozzászokott az MSZP-s gyomrozáshoz

Itthon2009.04.03, 09:57

Karsai József beszólásától eltekintve békésnek tűnhetett az elmúlt három évben az MSZP és a miniszterelnökségre javasolt Bajnai Gordon viszonya, de a háttérben voltak feszültségek. Az uniós fejlesztésekkel kapcsolatos gondok miatt sokszor bírálták a frakcióüléseken az egykori üzletembert, aki a kemény kritikát "türelmesen és ütésálló módon" viselte. A megszorítások levezénylésére az egyik szocialista szerint azért is alkalmas, mert "nagyon kimért és kemény".

Belső megosztottság miatt nem csapott Orbán tenyerébe az SZDSZ

Itthon2009.04.03, 18:37

Orbán Viktor azt javasolta Fodor Gábornak még októberben, hogy Surányi György legyen a kormányfő. A Fidesz elnöke azt ígérte, ha Surányi állna a szakértői kormány élén, akkor a Fidesz jóindulatúan állna hozzá. Több SZDSZ-es politikus azt állította: az ajánlat valóban elhangzott, bár a Fidesz szóvivője nem hallott róla.

Válság, adósság és az EU közt lavírozott Bajnai

Itthon2009.04.03, 15:47

Budapestre költözött az EU agya, tarolt a panelprogram, csordogáltak az uniós fejlesztési pénzek, viszont a foglakoztatottak vészesen alacsony aránya nem moccant, az önkormányzatok fizetőképessége javult valamelyest, de az eladósodásuk nem torpant meg - változóan alakultak Bajnai Gordon kormányfőjelölt politikai pályafutása alatt a rá bízott ügyek. Az [origo] összeszedte Bajnai néhány sikeres és félresiklott munkáját.

Mindenkitől elvehet valamit a Bajnai-csomag

Itthon2009.04.02, 09:29

Mindenkit érint, aki valamilyen jogcímen állami támogatást kap - mondta Bajnai Gordon kormányfőjelölt tervezett megszorító intézkedéseiről Bottka László szegedi polgármester. Az intézkedéseket az a nyilatkozat sorolja fel, amelyet csütörtökön kapnak kézhez az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselők. A Népszabadság szerint megszűnik a 13. havi bér és nyugdíj és fokozatosan a gázártámogatás is.

Lendvai mögé rejtőzik Kiss és Szekeres az MSZP élén

Itthon2009.04.03, 06:02

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője az egyedüli jelölt a pártelnöki tisztségre, miután hárman - Kiss Péter, Mesterházy Attila és Szekeres Imre - is visszaléptek a jelöltségtől. Megválasztása esetén a következő tisztújításig háromfős ügyvezetőség irányítaná a pártot, Gyurcsány Ferenc leköszönő pártelnökre pedig továbbra is számítanának, mint a Táncsics Alapítvány elnökére. A két héttel ezelőtti kongresszus több döntését is megtámadták az etikai bizottságnál, az egyik kifogás akár elnökségi tagok megválasztását is érintheti.

A régi MSZP-sekbe törhet bele Bajnai bicskája

Itthon2009.04.02, 08:41

Új vezér, régi kényszerek címmel írt elemzést a magyarországi politikai helyzetről az Economist Intelligence Unit. A brit piaci elemző társaság szerint Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltnek elsősorban az MSZP régi gárdájával gyűlik majd meg a baja programja végrehajtása során.

Uniós kikötések köszönnek vissza Bajnai programjában

Itthon2009.04.03, 01:56

Többek közt a közszféra béreinek befagyasztása, a 13. illetmény és nyugdíj visszavonása szerepel abban a nyilatkozatban, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt alá akar íratni az MSZP és az SZDSZ képviselőivel. A tervezet csak általánosságban szól az adócsökkentésről, miközben utal arra, lehetnek további megszorítások is. A nyilatkozat bizonyos elemei megegyeznek egy márciusban az EU-val kötött kölcsönszerződésben szereplő vállalásokkal.

Finomhangoláson túl nem enged terveiből Bajnai

Itthon2009.04.02, 18:02

A hétvégéig alá kell írnia a válságkezelő intézkedések listáját rögzítő politikai nyilatkozatot annyi MSZP-s és szabad demokrata képviselőnek, amennyi a parlamenti többséghez kell - ezt a feltételt szabta információink szerint Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt, aki másképp nem vállalja az átmeneti kormány vezetését. Ha nincs elég aláírás, már a hétvégi MSZP-kongresszusra sem megy el.

Őszi választásról győzködi az MDF Bajnait

Itthon2009.04.01, 14:11

Őszi előre hozott választások oldanák meg az MDF szerint a bizalmi válságot Magyarországon - derül ki Dávid Ibolya pártelnök szerdai közleményéből. Az MDF arra kérte Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltet, hogy csak a legsürgetőbb válságkezelő lépéseket végezze el, aztán tegye lehetővé az előre hozott választást.

Műbalhénak ígérkezik a szivárogtató MSZP-s utáni kutatás

Itthon2009.04.01, 14:31

Mivel információk szivárogtak ki az MSZP szombati elnökségi üléséről, ezért a párt vezetés bekérette a résztvevők híváslistáját. Bárándy Gergely elnökségi tag szerint valószínűleg annak is utánanéznek, hogy a kiszivárogtató kivel állt kapcsolatban. A párt szóvivője szerint viszont szó sincs ellenőrzésről.

Megfordult Gyurcsány fejében, hogy pártelnök marad

Itthon2009.04.01, 12:46

Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnök szerdai blogbejegyzésében arról írt: eldöntötte, hogy biztosan nem akar az MSZP pártelnöke lenni. Gyurcsány azzal indokolta a döntést, hogy az új kormány támogatási feltételei javulnak majd ettől. A naplóban megerősítette azokat a héten kiszivárgott híreket, melyek szerint a pártból sokan marasztalták, ezért "dilemmává vált" a pártelnökség kérdése.

Bajnaira �s a doll�rra figyel a forint

Gazdaság2009.04.01, 07:44

Szerd�n nyugodt keresked�s v�rhat� a t�rs�gi devizapiacokon. A forintn�l jelent�sebb mozg�s nem v�rhat�, am�g a befektet�k nem kapnak vil�gosabb k�pet a most szervez�d� �j korm�ny v�ls�gkezel� k�pess�g�r�l.

A pozitív lendület sem könnyít a miniszterváltáson

Itthon2009.04.01, 10:49

Más habitus, új szívügyek, hetekig tartó felkészítés - kormányváltáskor ezekre kell felkészülni a tárcáknál korábbi minisztercseréket megélt, volt minisztériumi dolgozók szerint. Többségük úgy emlékszik, nem volt komoly fennakadás a munkában, de akad olyan egykori minisztériumi munkatárs, aki szerint legalább két hónapig tartó zűrzavarral lehet számolni.

Gyorsan leszállt Gyurcsányról a Fidesz

Itthon2009.03.31, 13:20

Míg az elmúlt három évben Gyurcsány Ferencre és kormányára irányult a Fidesz kommunikációs offenzívája, a kormányfő lemondása elbizonytalanította a pártot. A fideszes kommunikációt a legegyszerűbb megoldással billentették a helyére: a kormány alkalmatlansága helyett már a "bukott pártra" koncentrálnak, holott az elmúlt három évben csak egyszer sütötték el ezt a fordulatot. Az átmeneti zavarnak az új kormányfőjelölt keresése körüli sorozatos kudarcok vetettek véget.

Kritizálta lehetséges pártelnök-utódját Gyurcsány

Itthon2009.04.01, 08:42

Kiszivárgott értesülések szerint élesen kritizálta az MSZP pártelnöki posztján utódjaként esélyes Szekeres Imre elnökhelyettest Gyurcsány Ferenc leköszönő miniszterelnök a párt megyei és országos vezetőinek keddi találkozóján. Oláh Lajos Hajdú-Bihar megyei elnök az [origo]-nak csak annyit mondott, "komoly, őszinte beszélgetés volt". Kedden több név is felmerült lehetséges MSZP-elnökként, például Lendvai Ildikóé, Szekeres Imréé, Kiss Péteré, de szóba került Vitányi Iván is.

"Kialakult körülötte egy aura" - Gyurcsány Ferenc bukásának háttértörténete

Itthon2009.04.01, 10:44

December óta érett Gyurcsány Ferenc távozása a kormány éléről, de a miniszterelnök és környezete csak márciusban jutott el annak felismeréséig, hogy vége a történetnek. Gyurcsány elé egy vidéki tanácskozáson tették elé emberei a kormányfőcseréről szóló forgatókönyvet, ő pedig legszűkebb környezetével is csak a bejelentése előtti estén közölte, hogy távozik. Az [origo] utánajárt, hogyan született meg a döntés, amellyel Gyurcsány közel került a politikai megsemmisüléshez.

Lebeg Gyurcsány lemondása az MSZP éléről

Itthon2009.03.31, 10:20

Bizonytalanná vált Gyurcsány Ferenc lemondása az MSZP pártelnöki tisztségéről, miután a kiszivárgott információk szerint hétfőn a párt frakciójában többen is megkérdőjelezték döntését. A párt alelnöke, Mesterházy Attila kedden azt mondta, elvileg lehetséges, hogy Gyurcsány újra jelölteti magát a vasárnapi kongresszuson.

Bokros: Nem valósulhatott meg a programom

Itthon2009.03.31, 18:06

Kiakadt az SZDSZ, amikor Bokros Lajos szombaton kijelentette, nem vállalja a miniszterelnökséget. Kóka János szerint ez "furcsa színeváltozás", hiszen előtte maga Bokros hatalmazta fel őket, hogy hivatalosan is tárgyaljanak róla az MSZP-vel. Magyar Bálint különösen élesen bírálta Bokrost, aki viszont az [origo]-nak azt mondta: miután egyes szocialisták "neutronbombának" és szívtelennek nevezték, nem látott esélyt programja támogatására.

Öt külső embert hozna kormányába Bajnai

Itthon2009.03.31, 13:33

Az MSZP egyik vezetője szerint a miniszterelnöki posztra jelölt Bajnai Gordon öt kulcsfontosságú minisztérium élére hozna külső embert. Bajnai korábban jelezte, nem pártpolitikai szempontokat akar követni kormányzása során, de kormányának tagjairól csak parlamenti megválasztása után beszélne.

Az államszervezeten spórolna a Fidesz

Itthon2009.03.31, 00:59

Inkább az államszervezeten spórolna a Fidesz, és még nem döntöttek arról, kivonulnak-e majd, ha Bajnai Gordon kormányfőként szólal fel a parlamentben. Többek között erről beszélt az MTV Az Este műsorában Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.

Biztosra akar menni Bajnaival az SZDSZ

Itthon2009.03.31, 17:12

Szombat helyett vasárnap ülésezik az SZDSZ országos tanácsa, amely hivatalosan is dönt arról, hogy a párt támogatja-e Bajnai Gordon kormányfővé választását. Egy SZDSZ-es politikus szerint a szabad demokraták meg akarják várni, hogyan dönt Bajnairól az MSZP-kongresszus. Azt ugyanakkor szabad demokrata és szocialista forrásaink is kizárták, hogy Bajnai támogatása Gyurcsány pártelnöki posztjától függne.

A hőbörgő MSZP-sek is beálltak Bajnai mögé

Itthon2009.03.30, 16:25

Felsorakozott az előre hozott választástól mindennél jobban rettegő szocialista frakció nagy többsége Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt mögött. A frakció hétfői zárt ülésén az MTI szerint felmerült, hogy mégis Gyurcsány Ferenc maradjon a pártelnök, aki viszont azt magyarázta: azért mondott le, mert úgy érezte, szervezkednek ellene. Az [origo]-nak több névtelenséget kérő szocialista képviselő is azt mondta, nem tetszett az MSZP-seknek, hogy Bajnai szerződést akar aláíratni a képviselőkkel.

Az ünneptelen időszámítás

Vélemény2009.03.30, 16:02

Gyurcsány Ferenc és az MSZP általános erdélyi megítélését leginkább az határozza meg, hogy sokan úgy érzik, a most leköszönő miniszterelnök a kettős állampolgárság ügyében méltoságában alázta meg Erdélyt. Mennyiben változtathat ezen a kormányválság?

Bajnai: Fájni fog

Itthon2009.03.30, 13:48

Minden embert érinteni fog és fájdalmas lesz - így harangozta be programját Bajnai Gordon, az MSZP és az SZDSZ közös kormányfőjelöltje hétfői sajtónyilatkozatában. Kijelentette: embert próbáló időszak következik, amelybe azonban késlekedés nélkül bele kell vágni. A párton kívüli Bajnai fontosnak nevezte, hogy személyében olyasvalaki kerülhet a kormány élére, akinek nincsenek politikai ambíciói, ezért csak az ország érdekeit nézi majd.

Előző
Következő