GYSEV

címke rss

Távozik a GYSEV-től a MÁV élére szánt vezérigazgató

Itthon2012.04.29, 10:54

Hamarosan lemond posztjáról a GYSEV vezérigazgatója, Dávid Ilona. A cégvezetőt a MÁV élére szánják, az ő feladata lesz végigvinni a cég eddig akadozva haladó reformját.

Repülhet a MÁV vezérkara is

Itthon2012.04.21, 10:16

Több kulcspozícióban lévő vezetőnek is át kell adnia majd a helyét - írja a Népszabadság. Az elképzelések szerint az új vezetés legfeljebb másfél év alatt elvégzi a rá osztott feladatokat.

Magyar Nemzet: Milliárdokat fizethet a MÁV, a GYSEV és az RCH

Gazdaság2012.01.09, 08:40

A Gazdasági Versenyhivatal 2,5 milliárd forint bírságot is kiszabhat a magyar és osztrák állami vasúti árufuvarozó cégek ügyében - írja a Magyar Nemzet piaci, meg nem erősített forrásokra hivatkozva.

Már otthon is nyomtatható belföldi vonatjegy

Techbázis2011.11.22, 13:03

Már otthon is ki lehet nyomtatni a MÁV és a GYSEV belföldi vasútvonalaira interneten vásárolt jegyeket, melyeket eddig csak a pályaudvari automatákon lehetett átvenni. Csak A/4-es lapra nyomtatott jegy érvényes, a kalauzok az azon lévő kódot olvassák le okostelefonjukról az ellenőrzés során.    

Fejenként 20 ezer forintba kerül a tömegközlekedés állami támogatása

Gazdaság2011.03.18, 09:37

Idén több mint 152 milliárd forint állami támogatást kap a MÁV személyszállításra, s további 21 milliárdot pályafenntartásra - derült ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből. Összességében, fejenként több mint 20 ezer forint támogatást kap a közösségi személyszállítás.

Önálló cégbe viszik a GYSEV teherszállítását

Archívum2010.11.11, 16:54

Az osztrák közlekedési minisztérium - amely vasúti közlekedési hatóság is - kiadta a Győr-Sopron Ebenfurti Vasút (GYSEV) Cargo Zrt. osztrák leányvállalata számára a vasútvállalati biztonságirányítási tanúsítványt - közölte a GYSEV Zrt.

Hétfőtől jegyet kell váltani a vonaton az ingyen utazóknak is

Itthon2010.02.28, 11:40

Hétfőtől kötelező megváltani a vonatokon és távolsági buszokon az ingyenes utazásra feljogosító regisztrációs jegyet. A díjmentesen utazó idősek és kisgyerekek a pénztárakban vagy a járműveken kérhetik a jegyeket, de egyelőre nem büntetik azt sem, aki megfeledkezik az új szabályról.

A GYSEV válthatja a MÁV-ot Nyugat-Magyarországon

Archívum2009.10.31, 08:46

A GYSEV érdeklődik a MÁV több mint 600 kilométer hosszú nyugat-magyarországi vasútvonala iránt - írja szombati számában a Népszabadság.

Két órára megbénult a vasút a sztrájk miatt

Itthon2009.10.27, 13:23

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak kedden délelőtt a vasutas szakszervezetek, hogy tiltakozzanak a mellékvonalak tervezett bezárása ellen. A még elégséges szolgáltatásokról nem született megállapodás, így szinte egyáltalán nem volt vonatközlekedés az országban. A menetrend leghamarabb késő estére állhat helyre teljesen.

A GYSEV 600 kilom�ternyi vas�tvonalat venne �t

Gazdaság2009.09.17, 15:12

Hatsz�z kilom�ternyi vas�tvonal �zemeltet�s�t veheti �t a vas�tt�rsas�g tervei szerint a j�v�ben a GYSEV a Nyugat-dun�nt�li r�gi�ban, k�zt�k a bez�r�sra �t�lt K�rmend-Zalal�v� k�z�tti szakaszt is - mondta el az MTI �rdekl�d�s�re cs�t�rt�k�n egy Szombathelyen rendezett region�lis k�zleked�sfejleszt�si konferencia sz�net�ben Sz�kely Csaba, a GYSEV vez�rigazgat�ja.

Állami tőkeemelés a GYSEV-nél

Archívum2009.06.17, 20:10

Tőkét emelt a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) többségi tulajdonosa, a magyar állam a vasúttársaságban a keddi közgyűlésen - közölte a társaság. Tájékoztatásuk szerint a valamivel több mint 951 millió forint értékű tőkeemeléssel a többségi tulajdonos magyar állam jegyzett tőkéje a GYSEV-ben 6 milliárd 760 millió forintra emelkedett.

Pályázatot írt ki a GySEV vasútvonala felújítására

Archívum2009.01.19, 15:54

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. közbeszerzést írt ki a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal korszerűsítéséhez kapcsolódó független mérnöki feladatok ellátására.

Brüsszel is beleszólhat a MÁV Cargo eladásába

Gazdaság2008.10.04, 12:14

A MÁV Cargo megvételére kötött megállapodás jóval többe kerülhet az Osztrák Szövetségi Vasútnak (ÖBB), ha az Európai Bizottság versenypiaci hatósága arra az álláspontra helyezkedik, hogy a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-nek ki kell szállnia az ügyletből - írta szombati számában a Die Presse osztrák napilap.

Meghiúsulhat az ÖBB-MÁV Cargo üzlet

Archívum2008.10.03, 11:23

Az Európai Bizottság versenyjogi hivatala lassítja, de akár lényegében meg is hiúsíthatja az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) és a MÁV Cargo adásvételi szerződését. Ha túl koncentráltnak találná a bizottság az adásvétel utáni állapotot, úgy az üzlethez azt a feltételt támasztaná, hogy a GYSEV Zrt. szálljon ki a vevő konzorciumból.

Vonatneveket árulnak Szlovákiában

Archívum2008.08.15, 07:34

Szlovákiában új üzletbe fogott a vasúttársaság. Évi kétszázezer euró bevételt remélnek abból, hogy bárki névadó szponzora lehet a személyszállító vonatoknak. Az ötlet nem új, hazánkban azonban jelenleg csak a GYSEV folytat hasonló gyakorlatot - derül ki a pénteki Népszabadságból.

Elmarasztalta az ÁSZ a MÁV-ot

Archívum2008.07.16, 08:17

Elmarasztalóan értékelte a MÁV Zrt. működését az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tegnap nyilvánosságra hozott jelentésében. A kormány számára megoldási javaslatokat fogalmazott meg, sőt, ajánlotta a felelősségre vonást is - tájékoztat a Világgazdaság.

Szépen híznak rajtunk az osztrákok

Archívum2008.07.14, 10:01

Miközben Magyarországon stratégiai iparágakat szereznek meg, és természetes monopóliumokat vásárolnának fel az osztrák cégek, külkereskedelmünkben Ausztria okozza a legnagyobb negatívumot nekünk az EU-tagállamok közül.

Blokkolná a MÁV Cargót a GYSEV

Gazdaság2008.06.19, 11:21

Blokkoló kisebbségi részesedést szeretne magának a GYSEV a MÁV Cargóban, amelyet az osztrák ÖBB-hez tartozó Rail Cargo Austria (RCA) céggel közösen vett meg - mondta kedden Bécsben gazdasági újságíróknak Székely Csaba, a GYSEV vezérigazgatója.

Növekvő teherszállítás a GYSEV-nél

Archívum2008.03.17, 18:18

Az áruszállításban szolid mértékű növekedésre, a személyszállítás terén pedig a 2007-es eredmények megismétlésére számít az idén a Győr- Sopron-Ebenfurti Vasút ( GYSEV) Zrt. A társaság 51 millió forintos eredménnyel számol - közölte a Zrt. vezérigazgatója hétfőn az MTI-vel.

Vasárnaptól lépnek életbe az új menetrendek

Archívum2007.12.08, 11:52

A MÁV-START,  a GYSEV és a Volán-társaságok jövő évi menetrendje december 9-én, vasárnap lép hatályba és 2008. december 13-áig lesz érvényes. A MÁV-START a jövő évi menetrendben naponta átlagosan 3200 személyszállító vonat közlekedtet, a vonatszám némileg mérséklődik a járatok összevonása miatt, de a kapacitás nem csökken. 

Reggel sztrájkoltak a vasutasok

Gazdaság2007.11.07, 13:44

Reggel 6 óra óta állnak a vonatok kivéve a GYSEV járatait, de ott is késésekre kell számítani. A munkabeszüntetés hatszáz vonatot és csaknem 6000 munkavállalót érint, a jegykiadás is bizonytalan. A nyolc óráig tartó sztrájk célja, hogy a szakszervezetek elérjék: a kormány ne szüntessen meg a tervezett 38 mellékvonalat. Az utazók többsége elégedetlenségének adott hangot és többen kártérítést követelnek mert egy hónapon belül ez a második vasutassztrájk.

Hatszáz vonatot érint a sztrájk

Archívum2007.10.24, 15:00

A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) által október 25-én reggel 6 és 8 óra között meghirdetett munkabeszüntetés több mint hatszáz személyszállító vonatot, az összes járat közel 20 százalékát érintheti a MÁV vonalain - közölte a vasúttársaság szerdán.

GYSEV-é a Szombathely-Szentgotthárd vonal

Gazdaság2006.12.06, 13:12

A GYSEV veszi át a Szombathely-Körmend-Szentgotthárd szakasz kezelését a MÁV-tól. A vasúttársaság EU-pénzekből korszerűsítené a jelenleg egypályás, villamosítatlan szakaszt. A tervek szerint az osztrákokkal együttműködve ezen a szakaszon lehetne létrehozni a Bécs-Sopron-Körmend-Szentgotthárd-Graz vasutat.

Szerdán rajtol a kosárlabda Euroliga-sorozat

Sport2003.10.21, 10:01

Csoportjának legnehezebb ellenfelénél, Oroszországban kezdi meg szerdán, illetve csütörtökön a nőikosárlabda-Euroliga 2003/2004-es idényét a "szokásos" két magyar csapat, az Euroleasing-Orsi Sopron (korábban GYSEV) és a MiZo-Pécsi VSK.

Hat magyar csapat indul a nőikosár-kupákban

Sport2003.07.01, 18:14

A nemzetközi szövetség tájékoztatója szerint hat nőikosárlabda-csapat képviseli a magyar színeket az európai kupasorozatok következő idényében. Az Euroligában a PVSK mellett a GYSEV, az Európa Kupában a Diósgyőr, a Szolnok, a Szeged és a BSE próbál szerencsét.

Kiszáll a GYSEV a soproni kosárlabdából

Sport2003.06.06, 15:52

A GYSEV Rt. idei veszteségei miatt, valamint a hosszú távú stratégiáját figyelembe véve úgy döntött, hogy kivonul az élsport és azon belül a nevével fémjelzett bajnoki bronzérmes nőikosárlabda-csapat finanszírozásából.

Dzunics először lehet bajnok

Sport2003.05.22, 00:25

A népszerű kaposvári kosaras pályafutása első bajnoki aranyát szerezheti a csütörtökön kezdődő bajnoki döntőben, mert még szülőhazájában, Szerbia-Montenegróban sem jutott a legfényesebb érem osztályrészéül a május 30-án 39. születésnapját ünneplő remek bedobónak. Brane - ez Branislav beceneve - tizedik szezonját játssza hazánkban, korábban a Zalaegerszeg és a Falco csapatával is az ezüstéremig jutott, Kaposváron a második évét tölti, s végre a csúcsra juthat.

Tuvic távozik a Bourges kosárcsapatából

Sport2003.05.13, 11:44

Két Magyarországon is ismert légiós kosárlabdázó is új csapatba szerződhet a nyáron.  A PVSK egykori centere, Slobodanka Tuvic a francia Bourges-tól az olasz Schióba távozik, míg az egykor a GYSEV-ben is megfordult Zuzana Zirkova az Euroliga-győztes orosz Jekatyerinburgtól kapott mesés ajánlatot.

A GYSEV-é a bronzérem

Sport2003.05.06, 23:32

Soknak bizonyult az első mérkőzésen összeszedett tizenkilenc pontos hátrány, így kedden a DKSK női kosarasai csak annak örülhettek a hazai környezetben lejátszott találkozón, hogy nyertek a GYSEV ellen, mégis ellenfelük léphetett fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

Farkas csodát tett az Albacompnál

Sport2003.05.06, 08:06

1998 és 2000 között háromszor nyert magyar bajnokságot az Albacomp férfikosárlabda-csapata, aztán Farkas Sándor edző Sopronba távozott a GYSEV női együtteséhez (ahol tavaly ilyenkor bajnoki aranyérem koronázta meg tevékenységét), s vele az eredményesség is távozott Székesfehérvárról. A klubvezetés április elsején, a legutolsó pillanatban hívta vissza régi sikerei színhelyére a GYSEV-től máig tisztázatlan körülmények között szinte elmenekült szakvezetőt - még éppen időben ahhoz, hogy a playoff első körében a bajnok Atomerőmű ellen diadalra vezesse az alapszakasz hajrájában jócskán megroggyant benyomást keltő Albacompot.

Kizárt a Postás-GYSEV fúzió

Sport2003.04.26, 23:49

A klub történetének első bajnoki döntőbe jutását kivilágos kivirradtig ünnepelték egy bowlingklubban péntek éjjel a Soproni Postás játékosai és vezetői, Meszlényi Róbert edzővel és Füzy András ügyvezető elnökkel az élen. A klub első embere a napokban szárnyra kelt - a GYSEV-vel történő esetleges fúzióval, illetve a Ferencváros, illetve a FOTEX esetleges szerepvállalásával kapcsolatos - hírekre reagált az [origo]-nak adott nyilatkozatában.

A PVSK és a Postás játssza a nőikosár-döntőt

Sport2003.04.25, 21:16

Az elődöntő harmadik mérkőzésén a GYSEV-et kiütő Pécsi VSK és a Diósgyőrt biztosan legyőző Soproni Postás jutott be a nőikosárlabda-bajnokság fináléjába.

Egyenlített a GYSEV és a Diósgyőr

Sport2003.04.22, 21:44

A nőikosárlabda-bajnokság elődöntőjében a címvédő GYSEV hazai pályán magabiztosan, 69-53-ra nyert a PVSK ellen, s ezzel egyenlített. Szintén javított a másik párharc házigazdája: a Diósgyőr nagy csatában, egy ponttal nyert az alapszakasz-győztes Soproni Postás ellen. A férfi bajnokság negyeddöntőjében a Körmend másodszor is legyőzte a Zalaegerszeget.

Kosárelőny a PVSK-nál és a Postásnál

Sport2003.04.19, 21:35

A MiZo-PVSK és a Soproni Postás nőikosárlabda-csapata megnyerte első mérkőzését a két győzelemig tartó bajnoki elődöntőben. A pécsiek a GYSEV-et, a Postás a Diósgyőrt verte biztosan.

GYSEV-Pécs rangadó a nőikosár-döntőért

Sport2003.04.13, 21:38

A GYSEV másodszor is legyőzte a Szolnokot a nőikosárlabda-NB I-ben, így az elődöntőben létrejött a MiZo-Pécsi VSK elleni "álomrangadó".

Hejková győzelemmel debütált a GYSEV kispadján

Sport2003.04.08, 22:25

A GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapata biztosan, 82-66-ra győzött a Szolnok ellen az NB I negyeddöntőjének első mérkőzésén. A két győzelemig tartó párharc következő találkozóját vasárnap játsszák Szolnokon. A továbbjutó a MiZo-Pécsi VSK ellenfele lesz az elődöntőben.

A GYSEV új edzője még nem ismeri a magyar mezőnyt

Sport2003.04.03, 13:22

Munkába állt a GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapatánál Natalia Hejková, az új szakvezető. A pályafutása során korábban a Ruzomberok csapatával két Euroliga-elsőséget szerző szakember kedd este tartotta első edzését Sopronban.

Sopronban nyert, alapszakasz-győztes a PVSK

Sport2003.03.31, 16:46

A vendégek nyerték a GYSEV-Pécsi VSK rangadót a nőikosárlabda-NB I alapszakaszának záró fordulójában. A soproniaknál a rájátszásra Natalia Hejková veszi át a szakmai munka irányítását.

Postás-siker a GYSEV elleni kosárrangadón

Sport2003.03.27, 22:50

A nőikosárlabda-bajnokság csütörtöki játéknapján a Soproni Postás 64-59-re legyőzte a városi rivális és címvédő GYSEV együttesét. A Diósgyőr a BEAC elleni sikerével (100-47) megelőzte a tabellán az immár csak negyedik GYSEV-et. Első helyen a Szekszárdot 89-42-re verő PVSK áll.

Postás-veréssel élre állt a PVSK

Sport2003.03.24, 00:27

A nőikosárlabda-NB I vasárnapi rangadóján a PVSK 35-38-as félidőt követően 74-61-re legyőzte a Soproni Postást, és átvette a vezetést a táblázaton. A GYSEV otthon a Szekszárdot, a Diósgyőr pedig idegenben a Zalaegerszeget verte könnyedén.

Búcsúzott az Euroligától a GYSEV és a PVSK

Archívum2003.03.20, 23:02

Befejezte szereplését a női Euroligában a GYSEV és a PVSK kosárlabdacsapata, miután a két győzelemig tartó negyeddöntő harmadik mérkőzésén előbbi Brnóban, utóbbi pedig Bourges-ban szenvedett vereséget.

Győzött a GYSEV, mégsem óvott a Brno

Sport2003.03.13, 23:09

Harmadik mérkőzésre kerül sor a nőikosárlabda Euroliga negyeddöntőjének GYSEV-Brno és PVSK-Bourges párharcában, miután a hazai pályán játszó két magyar csapat megnyerte a második találkozót.

Megismételné korábbi kosárbravúrját a GYSEV

Sport2003.03.10, 14:24

2001. november 7-én már sikerült a bravúr, gyaníthatóan az akkori 72-71-es eredménnyel most is kiegyeznének a soproni kosárlabda-drukkerek. Annak idején a csehországi Brnóban, Euroliga-mérkőzésen diadalmaskodni tudott a GYSEV. Ha ez az idegenbeli bravúr kedden is sikerülne Dirk Bevilaqua lányainak, a soproniak óriási lépést tennének rég áhított céljuk, az Euroliga négyes döntője, a Final Four felé.

Fáradtan is simán nyert a PVSK és a GYSEV

Sport2003.03.03, 08:00

A nőikosárlabda-bajnokság szombati mérkőzésein a PVSK a Diósgyőrt, a GYSEV a BSE-t verte fölényesen.

Idegenben nyert a Pécs és a GYSEV az Euroligában

Sport2003.02.27, 00:44

A nőikosárlabda-Euroliga tizennegyedik, azaz utolsó csoportfordulójában mind a két magyar együttes idegenben győzött: a PVSK 80-74-re nyert a francia Tarbes ellen, a GYSEV pedig 74-72-re verte az olasz Schiót. A férfi NB I-ben a Zalaegerszeg 93-83 diadalmaskodott a Kaposvár ellen, míg az Atomerőmű 84-54-re győzött Sopronban. A Magyar Kupában a Kecskemét otthon hét ponttal kikapott a Szolnoktól.

Bravúrgyőzelmet aratott a GYSEV az Euroligában

Sport2003.02.20, 11:21

A nőikosárlabda-Euroliga tizenharmadik, azaz utolsó előtti fordulójában a remekül hajrázó GYSEV 72-60-ra diadalmaskodott a 2001-ben győztes francia Bourges ellen. A férfi NB I-ben szerdán öt meccset rendeztek: a Szolnok és a Zalaegerszeg otthon, a Falco, a Kaposvár és az Albacomp idegenben győzött.

Visszavágna a GYSEV a bourges-i kosárzakóért

Sport2003.02.18, 13:20

Szerda este 18.15-től (az m2 élőben közvetíti) a francia sztárcsapatot, a Bourges gárdáját fogadja a GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapata. Ha nyer a Sopron, óriási lépést tehet a csoport harmadik helyének megszerzése és ezzel egyben az Euroliga legjobb nyolc csapata közé való jutás felé.

GYSEV-dobóedzés a Nagykanizsa ellen

Sport2003.02.15, 21:31

Kevés híján százpontos győzelmet aratott a GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapata a sereghajtó Nagykanizsa ellen a női bajnokság szombati játéknapján. A vendégcsapat egyik játékrészben sem volt képes elérni a tíz pontot.

Parmát vert a GYSEV az Euroligában

Sport2003.02.12, 21:30

A GYSEV hazai pályán 83-70-re legyőzte az olasz Parmát a nőikosárlabda-Euroliga tizenkettedik fordulójában.

Sorsdöntő Euroliga-meccsre készül a GYSEV

Sport2003.02.11, 18:49

Alessandra visszatért Sopronba és minden bizonnyal nevezi is Dirk Bevilaqua a GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapatának ausztrál edzője a Parma elleni, a továbbjutás szempontjából mindkét gárda számára kulcsfontosságú Euroliga-összecsapáson a soproniak tízes keretébe.

A GYSEV egy pontra volt a szenzációtól

Sport2003.02.07, 12:59

A GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapata mindössze egy ponttal, 86-85-re kapott ki a B csoportban éllovas lengyel Gdynia otthonában az Euroliga tizenegyedik fordulójában.

Bravúrra készül a GYSEV

Sport2003.02.05, 14:03

Két hónapja, tavaly december 4-én  a lengyel sztárcsapat, a Gdynia bravúros legyőzésével  mutatkozott be a GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapatának kispadján a fiatal ausztrál szakember, Dirk Bevilaqua. Csütörtökön ennek az Euroliga-meccsnek a visszavágója következik, Lengyelországban.

Gulyás remekelt az Euroligában

Sport2003.01.31, 10:54

Gulyás Róbert tizenöt ponttal és hat lepattanóval járult hozzá a Villeurbanne győzelméhez a férfikosárlabda Euroliga tizenkettedik fordulójában. Dávid Kornél és Németh István nem lépett pályára a Zalgiris Kaunasban, illetve a Trevisóban.

Nehéz Euroliga-feladat előtt a GYSEV

Sport2003.01.28, 17:45

A GYSEV (szerdán) verhető, a Pécsi VSK (csütörtökön) pedig könnyű ellenfelet fogad a nőikosárlabda-Euroliga tizedik körében, a soproniaknak azonban mindenképpen győzniük kellene ahhoz, hogy a továbbjutást jelentő helyek egyikén maradjanak.

Pabianicét vert a Pécs, Vilniusban kikapott a GYSEV

Sport2003.01.23, 20:53

Idegenbeli vereséggel folytatta szereplését a nőikosárlabda-Euroligában a GYSEV: a soproniak Vilniusban kaptak ki 71-63-ra a kilencedik fordulóban. Nyert viszont a Mizo-Pécsi VSK: Rátgéber László tanítványai a lengyelországi Pabianicében diadalmaskodtak 85-52-re.

Javítottak a kosárfavoritok

Sport2003.01.18, 22:39

Egy héttel váratlan bajnoki fiaskójuk után magabiztos győzelmet aratott a nőikosárlabda-bajnoskág két nagycsapata: a GYSEV a BEAC-ot, a PVSK a Zala Volánt verte fölényesen. A játéknap rangadóján a Diósgyőr 71-64-re legyőzte a Szolnokot.

A Rózsahegyen állna bosszút a GYSEV

Sport2003.01.14, 17:56

A GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapata a szlovák Ruzomberok együttesét fogadja szerdán az Euroligában. Dirk Bevilaqua együttese a múlt hét végén kínos vereséget szenvedett Szegeden, ezt követően próbál talpra állni.

GYSEV-bukás Szegeden

Sport2003.01.12, 12:24

Tovább mélyül a bajnoki címvédő GYSEV válsága, miután a soproni együttes sima, 65-53-as vereséget szenvedett az egyre markánsabb csapattá érő Szeged otthonában.

Euroliga: negyedik győzelmét aratta a GYSEV

Sport2003.01.08, 21:36

Hazai győzelemmel folytatta szereplését a GYSEV a nőikosárlabda-Euroligában: a remekül hajrázó soproniak a hetedik fordulóban az olasz Schio együttesét verték 85-64-re.

Megnőtt a GYSEV önbizalma

Sport2003.01.07, 12:01

A tavaly megszűnt Ronchetti Kupa utolsó két döntőse, a trófeát elhódító olasz Schio és a francia Tarbes látogat a GYSEV-hez, illetve a Pécsi VSK-hoz a nőikosárlabda Euroliga hetedik fordulójában.

A GYSEV visszavágott a Szolnoknak

Sport2003.01.05, 12:44

A nőikosárlabda-NB I-ben a GYSEV törlesztett a hétközi kupakudarcért: a soproniak 68-55-re verték a Szolnokot.

A Szolnok kiverte a kupából a GYSEV-et

Sport2002.12.31, 12:30

Nem kis meglepetésre a Szolnok nőikosárlabda-csapata kiejtette a Magyar Kupából a GYSEV együttesét hétfő este.

Kosárlabda: csúcsrangadó előtt, kupaszerda után

Sport2002.12.19, 19:19

Szerdán nyolc magyar kosárcsapat is pályára lépett Európában, férfi együtteseink - a Kaposvár és az Albacomp - nyertek, és továbbjutottak az Európa-kupából, míg a nőknél mind a négy magyar gárda (a Diósgyőr, a Postás, a Szolnok és a BSE ) kiesett. A női Euroligában a PVSK és a GYSEV vereséget szenvedett Franciaországban, s harmadik a csoportjában (még továbbjuthatnak), ám most valószínűleg inkább a szombati csúcsrangadóra koncentrál a két élcsapat.

Sikeres férfiak, peches nők az európai kosárkupákban

Sport2002.12.18, 23:30

A férfi Európa-kupában az Albacomp és a Kaposvár továbbjutott, a nők sorozatában kiesett a BSE, a Soproni Postás, a Szolnok és a Diósgyőr is. Az Euroligában a GYSEV és a PVSK is kikapott Franciaországban.

GYSEV: zsákolt az orosz légiós

Sport2002.12.17, 12:12

Ritkán látható bravúrt mutatott be Okszana Zakaluzsnaja a GYSEV női kosárlabdacsapatának hétfő esti edzésén: az orosz légiós zsákolt.

Diplomáciai botránnyá dagadt a Mujanovic-ügy

Sport2002.12.16, 20:54

A GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapatának bosnyák centere, Razija Mujanovic-Brcaninovic - férjével, Mirsad Brcaninoviccsal együtt - csapata csütörtöki, parmai Euroliga-szereplése előtt gépkocsiba vágta magát, és elindult Sopron felé. Az osztrák-magyar államhatáron azonban, Szentgotthárdnál a határőrök feltartóztatták őket, mindkettejük útlevelét, valamint a gépkocsit elkobozták tőlük, mivel a klub vezetői Parmából feljelentették őket azzal, hogy a kocsi a GYSEV tulajdonát képezi, s a bosnyák házaspár ellopta azt.

A Pécs után a GYSEV-et is legyőzte a Postás

Sport2002.12.15, 23:39

Nagy meglepetésre kikapott a címvédő GYSEV a nőikosárlabda-NB I-ben: az Euroligában szereplő együttest városi riválisa győzte le tíz ponttal. A Pécs otthon simán nyert a Szekszárd ellen.

Elszánt GYSEV megy Parmába

Sport2002.12.11, 13:22

A nőikosárlabda Euroligában kemény mérkőzés vár a GYSEV-re: Olaszországba, a Parmához látogatnak. Az esélyekről a soproniak ausztrál mesterét, Dirk Bevilaquától kérdeztük a szerdai elutazás előtt.

Hősies Szekszárd-vereség a GYSEV ellen

Sport2002.12.07, 21:51

A nőikosárlabda-bajnokság kilencedik fordulójában a GYSEV Szekszárdon nyert, a Szolnok a Baját, a Diósgyőr a Zalaegerszeget verte hazai pályán.

Bevilaqua parádésan debütált a GYSEV élén

Sport2002.12.05, 12:40

Bravúros diadallal mutatkozott be a GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapatának kispadján Dirk Bevilaqua, a fiatal ausztrál szakember. Irányításával a soproniak magabiztosnak mondható győzelmet arattak a lengyel Gdynia ellen, amely játékosállományát tekintve egy kisebbfajta világválogatottnak tekinthető.

Európai kosárkupák: 4 győzelem és 2 vereség a szerdai mérleg

Sport2002.12.04, 22:25

Hazai győzelemmel folytatta szereplését az Euroligában a GYSEV nőkosárlabda-csapata, amely magabiztosan verte a legutóbbi ezüstérmes lengyel Gdyniát. A női Európa-kupában győzelmet aratott a Szolnok, a Postás és a BSE, a Diósgyőr viszont kikapott. A férfiaknál a Kaposvár ötpontos vereséget szenvedett a Leverkusen otthonában.

Euroliga: nehéz kosárellenfelek érkeznek

Sport2002.12.03, 12:35

Nehéz ellenfeleket fogadnak a női kosárlabda Euroligában érdekelt magyar csapatok: a GYSEV-nél szerdán a Gdynia, a Pécsi VSK-nál csütörtökön a Jekatyerinburg vendégszerepel.

Ausztrál-magyar edzőpáros a GYSEV élén

Sport2002.11.28, 12:08

A jövőben hivatalosan is Dirk Bevilaqua és Hollós Anna látja el a vezetőedzői feladatokat a GYSEV női kosárlabdacsapatánál.

Farkas felállt a GYSEV kispadjáról

Sport2002.11.25, 14:10

Közös megegyezéssel szerződést bontott Farkas Sándor vezetőedző a GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapatával.

Kosárkupák: öt győzelem és két vereség a magyar mérleg

Sport2002.11.14, 01:05

A cseh Nymburk otthonában is megőrizte veretlenségét a remekül hajrázó Kaposvár a férfikosárlabda Európa-kupa harmadik fordulójában. Az Albacomp is hibátlan még: a székesfehérvári együttes ezúttal a szlovákiai Losoncon diadalmaskodott. Az eddig százszázalékos Diósgyőr az orosz Vologda vendégeként elszenvedte első vereségét a női Európa-kupában, a Szolnok, a BSE és a Soproni Postás viszont egyaránt hazai győzelemmel folytatta a szereplését. Az Euroligában a GYSEV vereséget szenvedett a Valencia otthonában.

Kiütötte a GYSEV a Diósgyőrt

Sport2002.11.09, 23:01

A nőikosárlabda-bajnokság rangadóján az egy hete a Pécset legyőző Diósgyőr hatvanpontos (!) vereséget szenvedett a bajnok GYSEV vendégeként. A férfiaknál az Albacomp megverte a Paksot, míg némi meglepetésre a Körmenden is nyerni tudó Szeged hazai környezetben kikapott a Soproni Ászoktól.

Meghódította Norvégiát az Albacomp és a Kaposvár

Sport2002.11.07, 07:00

Első győzelmét aratta a GYSEV a nőikosárlabda-Euroligában: a magyar bajnok hazai pályán könnyedén verte a litván Lietuvos Vilniust. A Szolnok és a BSE is idegenbeli vereséggel folytatta szereplését a női Európa-kupában idegenben, a Soproni Postás és a Diósgyőr viszont győzött. A Kaposvár és az Albacomp továbbra is százszázalékos a férfi Európa-kupában, miután mindkét csapat idegenben legyőzte norvég ellenfelét.

Nehezen nyert idegenben a Postás és a GYSEV

Sport2002.11.02, 22:01

Az év egyik meglepetéscsapatához, a Szegedhez látogatott az eddig százszázalékos Soproni Postás nőikosár-csapata. Mindkét csapat igazolta eddigi teljesítményét, a Szeged végig ragadt nagynevű ellenfeléhez, a Postás viszont ennek ellenére biztosan nyert. A GYSEV Pesten aratott győzelmet a BSE felett.

Pécsi győzelem, soproni kudarc az Euroligában

Sport2002.10.31, 09:16

Győzelemmel kezdte meg szereplését az Euroligában a Pécsi VSK nőikosárlabda-csapata, amely a nyitányon hat ponttal nyert a cseh Gambrinus Brno otthonában. A GYSEV tízpontos vereséget szenvedett Rózsahegyen.

Szerdán rajtol a kosárlabda Euroliga

Sport2002.10.28, 11:20

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is a Pécsi VSK és a bajnok GYSEV részvételével kezdődik meg szerdán a női kosárlabda Euroliga. A két magyar együttes idegenben; Csehországban, illetve Szlovákiában lép pályára.

Huszonhat ponttal verte az Albacomp a Falcót

Sport2002.10.27, 21:41

A férfikosárlabda-bajnokság szombati játéknapján az Albacomp hazai pályán könnyedén nyert a Falco ellen, a bajnok Atomerőmű szintén sima sikert aratott a Szeged otthonában. A nőknél a GYSEV 42, a PVSK 36 pontos győzelmet aratott: előbbi hazai pályán a ZTE ellen, utóbbi idegenben a BEAC közönsége előtt.

Szolnoki kosársiker a FIBA-kupában

Sport2002.10.24, 15:19

Második mérkőzésén megszerezte első győzelmét a Szolnok nőikosárlabda-csapata a FIBA Európa-kupában. A bajnokságban a PVSK, a GYSEV és a Soproni Postás könnyedén, a Szeged nehezen nyert.

Jugoszláv sztárral erősített a GYSEV

Sport2002.10.19, 17:45

Újabb sztárral erősített a GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapata. A jugoszláv válogatott Gordana Bogojevic kétéves szerződést írt alá a magyar bajnoki címvédővel. A klasszis mezőnyjátékos korábban megfordult az olasz Comóban és a szlovák Ruzomberokban is.

Könnyen nyert a GYSEV, nehezen a PVSK

Sport2002.10.15, 07:28

A nőikosárlabda-bajnokság vasárnapi játéknapján a PVSK csak kínszenvedve, 49-44-re győzött a Szolnok ellen, a GYSEV magabiztos játékkal 92-47-re verte a Szegedet. A nap harmadik mérkőzésén a Szekszárd 85-58 arányban diadalmaskodott a BEAC-cal szemben.

Brnóban mutatkozik be a GYSEV

Sport2002.09.25, 15:28

A hét második felében, bő másfél héttel a bajnoki rajt előtt lejátssza első felkészülési mérkőzéseit a bajnok GYSEV-ORSI nőikosárlabda-csapata. A bajnoki címvédő Brnóban lép pályára csütörtökön és pénteken.

Öt emberrel kezdte a felkészülést a GYSEV

Sport2002.08.23, 10:58

Megkezdte a felkészülést a következő idényre a bajnoki címvédő GYSEV-Ringa nőikosárlabda-csapata. Az első edzésen mindössze öt játékos vett részt, a többiek sérülés, illetve válogatott elfoglaltság miatt nem állhattak Farkas Sándor vezetőedző rendelkezésére. Az újonc soproni férficsapat, az Ászok menesztette a próbajátékon lévő amerikai játékost, DeMarcus Minort.

A döntő eredményei

Sport2002.06.03, 07:49

A női bajnokság döntője egyoldalú küzdelmet hozott, hiszen a címvédő PVSK némi meglepetésre megszorítani sem tudta a GYSEV-et. Farkas Sándor tanítványai 3-0-s összesítéssel hódították el a bajnoki címet.

Fölényes GYSEV-siker a PVSK ellen

Sport2002.05.26, 19:58

Huszonegy ponttal nyert a GYSEV a Pécs ellen a nőikosárlabda bajnokság döntőjének első mérkőzésén, így a három győzelemig tartó párharcban 1-0-ra vezet. A másik soproni csapat, a Postás is magabiztos győzelmet aratott Szekszárdon, a harmadik helyéért zajló párharc első mérkőzésén.

Fölényes GYSEV-siker a PVSK ellen

Sport2002.05.26, 20:53

Huszonegy ponttal nyert a GYSEV a Pécs ellen a nőikosárlabda bajnokság döntőjének első mérkőzésén, így a három győzelemig tartó párharcban 1-0-ra vezet. A másik soproni csapat, a Postás is magabiztos győzelmet aratott Szekszárdon, a harmadik helyéért zajló párharc első mérkőzésén.

Az elődöntők eredményei

Sport2002.05.17, 08:20

A női bajnokság két elődöntője egyaránt érvényesítette a papírformát. A Soproni Postás csapata partiban volt ugyan a PVSK-val, ennek ellenére nem tudta megakadályozni a címvédő 3-0-s győzelmét, míg a szezon megleptéscsapata, a Szekszárd nem volt képes komoly ellenállást kifejteni a GYSEV ellenében.

A Postás szurkolói megdobálták Rátgéber Lászlót

Sport2002.05.13, 22:55

A nőikosárlabda-bajnokság elődöntőinek második találkozójára került sor hétfőn: a GYSEV magabiztos, negyvennégy pontos győzelmet aratott a Szekszárd otthonában, s ezzel már 2-0-ra vezet. A PVSK sokkal nagyobb csatában, puskaporos hangulatú mérkőzésen győzött a Soproni Postás otthonában 75-71-re. A mérkőzés lefújása előtt nem sokkal az egyik hazai szurkoló szóváltásba keveredett Rátgéber László pécsi vezetőedzővel, ezután a soproni táborból leköpték és megdobták a szakembert, aki elesett, s a nyakát fogva tápászkodott fel.

Nyert a GYSEV, kikapott a PVSK

Sport2002.04.21, 00:58

A nőikosárlabda NB I-ben a GYSEV a Diósgyőr otthonában nyert, a Soproni Postás meglepetésre legyőzte a Pécsi VSK együttesét.

Bíró Eszter a GYSEV-nél folytatja

Sport2002.04.19, 09:39

A GYSEV-Ringa nőikosárlabda-csapata lezárta Daliborka Vilipic ügyét, aki az egyik foglalkozásról önkényesen távozott, és azóta nem jelentkezett a csapatnál. A soproni klub egyoldalúan felbontotta a kosaras szerződését, helyére pedig azonnal szerződtette Bíró Esztert az osztrák Klosterneuburg együttesétől.

Hazai pályán győzött a Pécs és a GYSEV

Sport2002.04.07, 23:44

A nőikosárlabda-NB I felsőházában hazai pályán a Pécs a BSE-t, a GYSEV a Postást verte, a BEAC pedig a Máv otthonában diadalmaskodott. A férfiaknál az alsóházban a Szeged két ponttal felülmúlta a Kecskemétet.

Vilipic önkényesen távozott a GYSEV edzéséről

Sport2002.04.05, 12:38

Fegyelmi eljárást kezdeményezett a GYSEV-Ringa nőikosárlabda-csapata az együttes egyik meghatározó játékosa, a jugoszláv válogatott center, Daliborka Vilipic ellen, mert a kosaras önkényesen távozott az egyik edzésről.

Előző
  • 1
  • 2
Következő