Győri ETO FC
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar foci
- NB I
- Győr
- Újpest FC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Keneseit és Simeket is csábítja az ETO
Hétfőn 9 órakor tartja idei első edzését a Győri ETO FC labdarúgócsapata. Az immár A licences képesítéssel rendelkező Tamási Zsolt vezette szakmai stáb a héten már egyeztetett a felkészülésről, míg a klubvezetők a csapat megerősítésén fáradoznak, és több - hazai szinten meghatározó - játékossal is tárgyalnak.
Keszeiből Haladás-drukker lett
Keszei Ferenc tizennégy hónapon keresztül volt a Haladás trénere, nemrégiben azonban a csapat érdekében okosabbnak látta, ha felajánlja a lemondását. A szombathelyi gárda ugyanis, noha biztató eredményekkel kezdte a bajnokságot, a Győri ETO elleni hazai vereséget követően a tizenegyedik, kiesést érő helyre esett vissza a Borsodi Ligában.
A Győr győzelmet szalasztott el a Fradi ellen
Furcsa mérkőzést játszott egymással a két nagy múltú zöld-fehér együttes, a Győri ETO FC és a Ferencváros. A nagy ködben a hazaiak végig irányítottak, mégsem sikerült győzniük. A második félidő elején előbb egy védelmi hibából az ETO szinte "rúgatott egy gólt" a Fradival, majd Szanyó Károlyt második sárga lapja után kiállította Kassai játékvezető, így a hátralévő harminc percben emberhátrányban játszottak a győriek. Igaz, ez a játék képén nem látszott.
Kínszenvedve jutott tovább az Újpest és a Győr a Magyar Kupában
A Győri ETO csak hosszabbítás után, tizenegyesekkel harcolta ki a továbbjutást az NB I/B-s Siófok ellen a Magyar Kupa szerda esti mérkőzésén. Szintén nehezen, 0-1-ről fordítva verte az Újpest a másodosztályú BKV Előrét.
Először nyert otthon a Győr
Első hazai győzelmét szerezte ebben a bajnokságban a végig támadó és több gólhelyzetet kidolgozó Győri ETO.
- címkék:
- Farkas
- foci
- Győri ETO FC
- Győr
- Kispest
- Címkefelhő »
Bajban a Győr
Az első félidőben a ZTE vezető góljáig még tartotta magát a Győr, utána viszont a hazaiak szemre is tetszetősen játszva, kiütéses vereséget mértek a vendégekre. A Győri ETO ezzel a vereségével visszaesett a tabella utolsó helyére.
Győzelmekre biztató döntetlen
Egy pontot szerezni Debrecenben elvileg nem rossz teljesítmény. Elégedettek is a Győri ETO FC háza táján, noha azzal is mindenki tisztában van, ezek az egy pontok a jelenlegi helyzetben vajmi keveset érnek. A játékosok hitét, megtépázott önbizalmát viszont visszaadhatja ez az eredmény.
- címkék:
- Nagy
- foci
- magyar foci
- Győri ETO FC
- Debrecen
- Címkefelhő »
Az ETO FC tulajdonosa: "Nem lehet mindent Varga nyakába varrni"
Három hónap telt el azóta, hogy Győrött új többségi tulajdonosa van az ETO-stadionnak és az NB I-es labdarúgócsapatot működtető kft.-nek. A korábbiakhoz hasonlóan meglehetősen viharos időszak volt ez a győri futball életében, amelyben úgy tűnik, Varga Zoltán távozásával lezárult egy fejezet. A stadion megvételéről, a kft. működéséről, az edzőcseréről, a terveiről először nyilatkozott Tarsoly Csaba, a kft. többségi tulajdonosa.
Varga Zoltánt Győrből is elküldték
A tizenkét csapatos labdarúgó NB I három messze leggyengébb csapata a Kispest, a Győr és a Vasas. A két fővárosi klubnál már korábban meg is történt az ilyenkor rutinszerű edzőváltás, az ETO FC Kft. pedig tegnap bontott szerződést Varga Zoltánnal. A döntés helyessége és időszerűsége megkérdőjelezhetetlen, de az elmúlt három és fél hónap győri viszontagságai messze túlmutatnak Vargán.
A leggyengébb láncszem
"Varga Zoltán! Ön a leggyengébb láncszem. Viszlát!" Ezzel a hatalmas, kifeszített transzparenssel fejezte ki az ETO FC eddigi szereplésével és a vezetőedzővel kapcsolatos tömör véleményét a győri B-közép a Vasas elleni találkozó előtt. A meccs (újabb vereség) tüntetésbe torkollott.