gyilkossági kísérlet
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- késelés
- letartóztatás
- rendőrség
- börtön
- legfrissebb
- legrégebbi
Halottnak hazudta magát egy férfi, hogy megmeneküljön a rendőrök elől, miután majdnem megölte barátnőjét
Hat éven keresztül sikeresen bujkált a rendőrök elől az Oklahomában élő Christopher Tomberlin, miután majdnem meggyilkolta élettársát. A napokban azonban elfogták és letartóztatták.
Megdöbbentő részletek a nagyari gyilkosságról: apósát homlokon szúrta, saját lányát úgy megütötte, hogy a gyerek foga kiesett
Letartóztatták azt a nagyari férfit, aki egy családi vita közben tapétavágó késsel szúrta le az élettársát, és a család többi tagját is megszúrta, illetve megütötte vasárnap éjjel a gyanú szerint. A bíróság többek között attól tartott, hogy a férfi megszökik, ezért nem engedték szabadon. A férfi akár életfogytiglant is kaphat.
Nem először akarta kivégezni volt barátnőjét egy férfi, már két nőt is meg akart ölni
Késsel támadt volt barátnőjére egy férfi Budapesten, a nő életét a lakásban dolgozó lakatos mentette meg. Kiderült, hogy a férfi nem először támadt a nőre, a támadás idején is csak feltételesen volt szabadlábon. Korábban ugyanis szintén egy szakítás miatt akarta kivégezni akkori barátnőjét.
Gázrobbantással akarta meggyilkolni feleségét egy magyar férfi
A Fejér Megyei Főügyészség gyilkossági kísérlet, és közveszély okozása miatt emelt vádat azzal a férfivel szemben, aki a három évvel ezelőtti szilveszteren egy Fejér megyei településen megfúrta a gázcsövet, majd égő gyertyát rakott alá, amivel robbanást idézett elő. Azért tette, hogy megölje a feleségét.
Húsklopfolóval verte össze apját egy dunaújvárosi férfi, majd magára hagyta
Gyilkossági kísérlet miatt javasolták a letartóztatását annak a Fejér megyei férfinak, aki vita közben húsklopfolóval esett neki apjának, ami miatt a nyugdíjas férfi vérző sérüléseket szenvedett, majd fia ezután egyedül hagyta a lakásban.
Megerőszakolták, harmincszor megszúrták, elvágták a torkát, ő mégis életben maradt (18+)
Meztelenre kellett vetkőznie a lánynak a budapesti plázában, hogy ne tudjon megszökni
A vád szerint egy 30 éves férfi egy budapesti pláza lépcsőházában, féltékenységből támadt rá a fiatal nőre. Ököllel ütötte, és majdnem megfojtotta. A lány életveszélyes állapotba került. Később, hogy ne tudjon elszökni, meztelenre kellett vetkőznie.
- címkék:
- krimi
- verés
- gyilkossági kísérlet
- Címkefelhő »
Fényes nappal szurkálta majdnem halálra főbérlőjét Esztergomban a 85 éves férfi
A 85 éves férfi egy két szintes pincehelyiség emeleti részében, egy vita végén, egy késsel többször megszúrta és megvágta főbérlőjét, a pince tulajdonosát a gyanú szerint tegnap délután, Esztergomban. A megszurkált férfi életveszélyes állapotban került kórházba.
Beletörte az apja fejébe a kést egy nyíregyházi férfi, elítélték - videó
Meg akarta ölni a saját édesapját egy férfi tavaly Nyíregyházán. A férfi a barátjával megkötözte, majd megverte és megszúrta szerettét. A kést beletörte édesapja fejébe, aki csak ezért nem halt meg. A fia ezután rázárta az ajtót és a barátjával Budapestre szöktek, a Keleti Pályaudvaron fogták el őket. A kegyetlen férfit és barátját most ítélte el a bíróság, tíz évre mennek börtönbe. A döntés nem jogerős, a két férfi fellebbezett - hangzott el a TV2 Tények adásában.
Konyhakéssel szúrta hátba a családsegítőt egy 16 éves lány a tiszaderzsi könyvtárban - videó
Már az otthonában lábadozik az a családsegítő, akit meg akart ölni egy 16 éves lány a tiszaderzsi könyvtárban. Egy konyhakéssel szúrta hátba a nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, már jobban van. A fiatal lány letartóztatását elrendelték, de fellebbezett ellene, most a másodfokú döntésig börtönben marad. Édesanyja megrendülten beszélt a történtekről - hangzott el a TV2 Tények adásában.
- címkék:
- gyilkossági kísérlet
- Címkefelhő »