gyilkosság

címke rss

VV Fanni: mégsem akar vallomást tenni a koronatanú

Itthon2020.04.16, 14:32

VV Fanni gyilkossági ügyének tárgyalása a koronavírus miatt csúszik, mégis váratlan fordulat történt. A Blikk információi szerint a koronatanú, aki eddig utalgatott arra, hogy mindent tud, mert egy cellában ült B. Lászlóval, a gyilkosság gyanúsítottjával, mégsem akar vallomást tenni.

Váratlan fordulat VV Fanni-ügyében: visszalépett a koronatanú

Life.hu2020.04.16, 08:00

A Blikk információi szerint Novozánszki Fanni ügyének koronatanúja nem akar vallomást tenni a bíróságon.

Részegen halálra verte legjobb barátját egy férfi

Itthon2020.04.15, 10:32

Vádat emeltek egy hatvanéves férfi ellen, aki közös iszogatás után rátámadt legjobb barátjára, és addig ütötte, amíg az bele nem halt. A két férfi már több, mint harminc éve ismerte egymást, egészen a gyilkosság napjáig jóban voltak.

Rettegnek a galgagutaiak a rablógyilkosság óta

Itthon2020.04.14, 10:19

Félelem költözött a Nógrád megyei falucskába, Galgagutára, mióta kiderült, hogy nagypénteken kiraboltak és megöltek egy 89 éves asszonyt. Bár a tettest két napon belül elfogták, napközben még azok is kulcsra zárják a kaput, akik előtte sosem tették. Az idős nővel egyetlen ütéssel végezet támadója – tudta meg a Blikk.

Véletlenül lőtte le testvérét a 17 éves fiú

Life.hu2020.04.13, 11:37

Fegyverrel játszott az alabamai testvérpár, ami véletlenül elsült. A 12 éves kisfiú belehalt a sérüléseibe.

Elfogták a férfit, aki megölhetett egy idős nőt Galgagután

Itthon2020.04.13, 10:06

Elfogták a Galgagután holtan talált nő feltételezett gyilkosát, egy 45 éves helyi férfit. A férfi a rendőrök szerint a pénzéért ölhette meg a 89 éves asszonyt. 

Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy 13 éves kislányt (18+)

Life.hu2020.04.11, 14:07

Mexikó egyik kis városában, Nogalesben megerőszakoltak, majd megöltek egy 13 éves kislányt. A szörnyű tragédia az egész környéket megrázta.

Egy idős asszony holttestét találták meg Galgagután

Itthon2020.04.11, 10:01

Egy idős asszony holttestét találták meg Galgagután. A gyanú szerint gyilkosság történt mondta el a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.

Valószínűleg ezért ölte meg egyéves kislányát a 38 éves nő

Life.hu2020.04.09, 20:13

Újabb dolgok derültek ki a szörnyű gyermekgyilkosságról: ezért ölte meg saját édesanyja az egyéves Lilikét.

Több mint 50 késszúrással végzett édesanyjával a mogyoródi nő

Life.hu2020.04.09, 10:22

Továbbra sem tudni, miért végzett a gondozásra szoruló édesanyjával a mogyoródi nő.

Elfogták a nagykőrösi baltás gyilkost - videó

Itthon2020.04.09, 13:41

A Pest megyei nyomozók öt nap alatt elfogták azt a román férfit, aki a gyanú szerint két embert ölt meg egy nagykőrösi tanyán - írta honlapján a rendőrség.

Letartóztathatják a mogyoródi anyagyilkost

Itthon2020.04.08, 15:46

A Pest Megyei Főügyészség indítványozta egy nő letartóztatását, aki idős édesanyját több mint 50 késszúrással ölte meg.

Több mint harmincszor szúrta meg anyját a mogyoródi gyilkos

Itthon2020.04.08, 14:36

Hétfő este egy mogyoródon élő nő maga hívta fel a rendőrséget, hogy meggyilkolta az anyját. A Blikk információi szerint még a helyszínelők is megrémültek az összeszurkált 80 éves asszony látványától.

Szülinapozás után gyilkolt a villamoson késelő férfi

Itthon2020.04.08, 14:51

Pénteken este meggyilkoltak egy 25 éves férfit a 28-as villamoson, mert nem hagyta hogy megsimogassák a kutyáját. A Blikk úgy tudja, hogy a gyilkos korábban lopásért és garázdaságért ült börtönben, és a társa is visszaeső bűnöző, valamint a bűnpártolással gyanúsított nő ellen is több eljárás van folyamatban. A késelő férfi öccse azt mondta a lapnak, hogy a húga születésnapját ünnepelték a gyilkosság előtt.

Nem szabadulhat a rácsok mögül a vokányi gyilkos

Itthon2020.04.07, 16:44

Veszélyes a társadalomra és nem viselkedett kifogástalanul a börtönben, emiatt a Szegedi Törvényszéken úgy döntöttek, nem engedik szabadon az előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés miatt 18 év fegyházbüntetéssel sújtott vokányi gyilkost.

Depressziós lehetett a nő, aki meggyilkolta a lányát Budapesten

Itthon2020.04.07, 14:16

Egy 38 éves nő meggyilkolta a saját kislányát a budapesti Havanna lakótelepen szombaton. Az anya másnap feladta magát a rendőrségen. A helyiek a Borsnak elmondták, hogy a nő labilis lelkiállapotba került, ezért gyilkolhatta meg a lányát.

Többször is vitatkozott az anyjával a mogyoródi gyilkos

Itthon2020.04.07, 13:44

Az 55 éves nő maga hívta fel a rendőrséget hétfőn este azzal, hogy meggyilkolta az anyját. A Blikk információi szerint többször is összevesztek egymással.

Fogdosta a volt barátnőjét, ezért úgy leütötte, hogy meghalt

Itthon2020.04.07, 11:29

A férfi egy bajai diszkóban volt a barátaival, ahol nyárbúcsúztató bulit tartottak. A tulajdonos, korábban a férfi barátnője volt. A nő pincérként dolgozott is azon az estén. Éjfél körül érkezett meg egy részeg férfi a bárba. Látásból ismerte a társaság több tagját. A férfit, aki az egészet szervezte, lökdösni kezdte, több emberbe belekötött, és az asztalon hagyott poharakba beleivott. Később a pincérnőt is fogdosni kezdte, ezután történt a tragédia.  

Megölte a saját édesanyját egy mogyoródi nő

Itthon2020.04.07, 10:08

Maga hívta a rendőrséget egy 55 éves mogyoródi nő, miután több késszúrással megölte édesanyját.

Örömhír: Megtalálták a 28-as villamoson halálra késelt férfi elmenekült kutyusát

Life.hu2020.04.06, 12:59

Ahogy arról reggel hírt adtunk, a péntek éjjel megkéselt férfi kiskutyája, Pepsi a gyilkosság után elszaladt ijedtében. A Blikk információ szerint a kutya azóta megkerült, és jól van.

Megtalálták Pepsit, a budapesti gyilkosság után eltűnt kutyát

Itthon2020.04.06, 13:16

Pénteken este egy 25 éves férfit meggyilkoltak a 28-as villamoson, mert nem engedte, hogy megsimogassák a kutyáját. A gyilkosság után a Pepsi nevű egyéves törpe pincser leugrott a villamosról és elszaladt. Szinte az egész város őt kereste, és mostanra sikerült megtalálni.

A legjobb barátja mellett szúrták halálra a 28-as villamoson

Itthon2020.04.06, 11:20

Az ügyészség indítványozta a letartóztatását annak a két férfinak, akik a gyanú szerint halálra szurkáltak egy embert pénteken este a VIII. kerületben a 28-as villamoson. A meggyilkolt férfi mellett ott volt a legjobb barátja. Az ő karjaiban halt meg.

Kutyáját védte, ezért késelhették meg a 25 éves férfit a villamoson

Life.hu2020.04.06, 09:14

Ahogy arról korábban a Life.hu is beszámolt, hétvégén megkéseltek egy férfit Budapesten a 28-as villamoson.

A kutyája és a koronavírus miatt késelhettek halálra egy embert a villamoson

Itthon2020.04.05, 16:21

Péntek este szúrtak halálra egy férfit Budapesten. Az állatiérdekességek nevű oldal szerint amiatt veszhetett össze az áldozat a támadókkal, mert a koronavírus-járvány miatt a fiatal nem engedte meg, hogy megsimogassák a kutyáját. Pepsit, a törpe pinchert. 

Agyonlőtt öt embert egy férfi Oroszországban

Life.hu2020.04.05, 10:23

Agyonlőtt öt fiatalt egy férfi Oroszországban, mert zavarta őt a hangoskodásuk - jelentették vasárnap orosz hírportálok.

Öt embert gyilkolt meg egy férfi Oroszországban

Nagyvilág2020.04.05, 10:30

Agyonlőtt öt fiatalt egy férfi Oroszországban, mert zavarta őt a hangoskodásuk. A gyilkos pszichiátriai kezelés alatt állt.

Pakisztánban ismét őrizetbe vették Daniel Pearl újságíró feltételezett gyilkosát

Nagyvilág2020.04.03, 16:37

Őrizetbe vették pénteken Daniel Pearl amerikai újságíró elrablóját és feltételezett gyilkosát, dacára annak, hogy egy pakisztáni bíróság az előző nap eltörölte a rá kiszabott halálbüntetést.

Meggyilkolta lakótársát egy kiskunfélegyházi férfi

Itthon2020.04.03, 15:07

Egy férfi féltékenységből összeveszett a lakótársával Kiskunfélegyházán, majd egy késsel meggyilkolta a gyanú szerint. A rendőrség most befejezte a nyomozást az ügyben.

Szex közben gyilkolhatták meg a gödöllői férfit

Itthon2020.04.03, 14:48

Április 1-jén a saját otthonában gyilkoltak meg egy férfit Gödöllőn. A férfit egy nő ölhette meg, a Bors információi szerint szex közben. A rendőrséget a nő hívta ki, de nem tett vallomást. 

Egy olasz ápoló megfojtotta orvos barátnőjét a koronavírus miatt

Life.hu2020.04.03, 09:45

A 27 éves Lorena Quaranta orvostanhallgatót holtan találták otthonában, miután kiderült párja megfojtotta, mert az úgy vélte, megfertőzte őt koronavírussal.

Kikötözős szex torkollott gyilkosságba Gödöllőn (18+)

Life.hu2020.04.02, 20:03

Ahogy azt már korábban megírtuk , megölte ismerősét egy 39 éves nő Gödöllőn szerda este, majd maga hívta ki a rendőrséget. A legújabb információk szerint kikötözős szex után történt a gyilkosság...

Gyilkosság történt Gödöllőn

Itthon2020.04.02, 11:00

Még tart a nyomozás abban az ügyben, amelyben egy 39 éves gödöllői nő ölte meg az egyik ismerősét a gyanú szerint. Az áldozatról egyelőre semmit sem tudni. A gyanúsítottat már elfogták.

Életfogytiglant kapott a 70 éves férfit meggyilkoló férfi

Itthon2020.04.01, 11:05

A vádirat szerint a férfi betört a 70 éves férfi dabasi házába. Mikor az idős férfi meghallotta a betörőt, az megverte, és megkötözte. Olyan brutálisan verte össze, hogy a férfi belehalt a sérüléseibe.

Emberi csontokat találtak Szentendrén, gyilkosság történt

Itthon2020.03.30, 13:59

Gyilkosság miatt nyomoznak a rendőrök az után, hogy tegnap csontokat találtak Szentendrén. Akkor még az sem volt biztos, hogy emberi csontok kerültek elő, mostanra viszont már ez is bebizonyosodott, ahogy az is, hogy emberölés történt. 

Súlyosabb ítéletet szeretne az ügyészség a sólyi gyilkosságnak

Itthon2020.03.30, 12:31

Súlyosabb ítéletet szeretne az ügyészség a sólyi gyilkosság ügyében. A Győri Fellebbviteli Főügyészség, az elsőfokú ítélet megváltoztatását, az előre kitervelten elkövetés minősítő körülményének megállapítását szeretné elérni. Ezt leszámítva a nem jogerős ítélet helybenhagyását indítványozza az ügyben. Sólyon egy fiatal férfi ölt meg kislányt.

Dühében halálra verte barátját egy gerendási férfi

Itthon2020.03.30, 10:51

Brutálisan halálra verte barátját egy 53 éves gerendási férfi. Ütötte, rúgta, ahol csak érte. Azon dühödött be, hogy ismerőse előbb túl sokáig vendégeskedett nála, azután pedig olyan részeg volt, hogy az utcán elesett.

Letartóztatásban marad az István utcai gyilkos

Itthon2020.03.26, 15:17

Tavaly januárban egy férfi meggyilkolt egy nyelvtanárt, akitől lakást bérelt a VII. kerületi István utcában. A tanárnak az volt a bűne, hogy időben el akarta kérni a lakbért. A férfi ezért halálra késelte, és a két kutyája közül is meggyilkolta az egyiket, majd rágyújtotta a lakást, hogy álcázza a gyilkosságot. A bíróság ma úgy döntött, hogy meghosszabbítja a gyilkolt letartóztatását.

Kislányai ma is keresik a Káldon meggyilkolt nőt

Itthon2020.03.26, 15:13

A káldi anyát azért gyilkolhatta meg a fia, mert összevesztek az élettársától kapott kiskutyán. A 20 éves férfi többször mellkason szúrta a nőt, majd a testvérét is megsebesítette. A Bors információi szerint a gyilkost most az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelik. Az élettársa két lánya a mai napig keresi az anyját.

Gyilkosság történt Kiskunfélegyházán

Itthon2020.03.26, 14:28

Egy idős férfi jelentette a rendőrségen március 26-án, csütörtökön reggel, hogyan holtan találta a fiát és annak élettársát is.

Karácsonykor gyilkolta meg ismerősét egy férfi Budapesten

Itthon2020.03.24, 14:00

Egy koszovói férfi 25 évvel ezelőtt, karácsonykor meggyilkolta az egyik ismerősét Budapesten. A férfit tavaly fogták el, most pedig vádat emelt ellen az ügyészség.

Kalapáccsal verte agyon nyugdíjáért idős nagymamáját egy férfi

Life.hu2020.03.24, 09:11

Nyugdíjáért gyilkolta meg brutális módon nagymamáját a 34 éves H. Péter a Somogy megyei Eddén. A tragédia mindenkit elborzasztott, a község lakói úgy tudták, a nagymama R. Ferencné és Péter  imádják egymást. A férfi a legutolsó látogatáskor többször megszúrta, majd egy kalapáccsal agyonverte az idős asszonyt. 

Imádta nagyanyját, akit aztán brutálisan kivégzett Eddén

Itthon2020.03.24, 10:25

Egy kalapáccsal verte halálra saját nagyanyját egy férfi Eddén – ahogy azt tegnap megírtuk. A Bors úgy tudja, a férfi és a nagyanyja imádták egymást, ezért is döbbentette meg a helyieket az, ami történt.

Halálra szurkálta anyját egy Vas megyei férfi

Itthon2020.03.24, 10:21

Saját anyját szurkálta halálra egy férfi májusában. A nőt a másik gyereke próbálta megvédeni, egy 18 évnél is fiatalabb fiú. Ő sem úszta meg, őt is több szúrás érte. A támadó azóta kényszergyógykezelés alatt áll.

Letartóztattak egy nőt, aki meg volt róla győződve, hogy gyermekei zombik

Life.hu2020.03.23, 15:06

Bizarr ügyben folytat nyomozást az FBI az Egyesült Államokban: lecsukták azt az anyát, aki zombinak hitte a gyerekeit. A rendőrségnek gyanús volt az asszony viselkedése.

Visszatérhetett Borsodnádasdra Csenge gyilkosa

Itthon2020.03.23, 14:58

Két hete a borsodnádasdi gyilkossággal vádolt B. Rolandot 4 év börtönre ítélte a bíróság gondatlan gyilkosság miatt. Mivel évekig volt előzetesben, a bíróságról nem is kellett visszamenni a börtönbe. A meggyilkolt Csenge anyja szerint a férfi visszatért Borsodnádasdra és a családi házukban bujkál – írja a Bors.

Leszúrta, majd egy kalapáccsal agyonverte nagyanyját az eddei gyilkos

Itthon2020.03.23, 12:23

A 34 éves  férfi március 20-án brutálisan meggyilkolta a nagyanyját, miután a családi házban összevesztek egymással.

Megölte a nagyanyját egy férfi Eddén

Itthon2020.03.21, 13:01

A pénz miatt támadt rá Eddén élő nagyanyjára egy somogyjádi férfi tegnap este. A rokonok hívták a rendőröket, akik a tetthelyről vitték el bilincsben a gyilkost. 

Kényszergyógykezelést rendelhetnek el a kunszentmártoni gyerekgyilkosnál

Itthon2020.03.20, 09:46

Megvizsgálták a szakértők azt az asszonyt, aki tavaly végzett a kisfiával Kunszentmártonon és megállapították, hogy kóros elmeállapotban volt a gyilkosság idején. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség vádat emelt az anyával szemben és kérte, hogy rendeljék el a kényszergyógykezelését. 

Egyedül élő, idős, magatehetetlen férfit rabolt ki és ölt meg a házában egy kéttagú banda

Life.hu2020.03.19, 11:17

Most emeltek vádat a két évvel ezelőtt, 2018 elején a XVII. kerületben történt brutális rablógyilkosság ügyében.