gyilkosság

címke rss

Lakótársa ölhette meg a csinos húszéves egyetemista lányt

Nagyvilág2021.04.09, 12:47

Holtan találtak Észak-Karolinában egy fiatal lányt, Christina Matost két nappal a huszadik születésnapja után vasárnap este. Az eltűnését néhány órával korábban jelentették be. Ami az egészben igazán rejtélyes, hogy a lány szobája zárva volt, holttestét csak azután fedezték fel a rendőrök, hogy felfeszítették az ajtót. A rendőrök egy húszéves férfit, Christina egyik lakótársát gyanúsítják a lány meggyilkolásával, akit azóta letartóztattak, azonban a halál körülményeiről nem közöltek bővebb információt.

18. születésnapi buliján szurkálta halálra ismerősét

Itthon2021.04.09, 10:15

2017-ben emeltek vádat az ellen a fiatal ellen, aki a 18. születésnapján, 2015-ben egy újpesti zártkörű születésnapi rendezvényen az ott kéretlenül, részegen megjelenő ismerősét megölte.

Megdöbbentő: az egykori sztársportoló meggyilkolt 5 embert, majd önmagával is végzett

Life.hu2021.04.09, 09:38

A rendőrség megerősítette, hogy az NFL volt sztárja, Phillip Adams öt embert gyilkolt meg, majd magával is végzett szerdán délelőtt Dél-Karolinában.

Halálra szurkálta szexpartnerét egy férfi Oroszlányban

Itthon2021.04.08, 16:01

Túl enyhe ítéletet kapott az ügyészség szerint az a férfi, aki halálra szurkálta alkalmi szexpartnerét. A férfi az ítélet szerint legkorábban 25 év múlva szabadulhat feltételesen.

Kuka tetejével védte magát egy ápoló a budapesti kórházi gyilkossal szemben

Itthon2021.04.08, 11:16

Továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben maradhat az a kínai férfi, aki a gyanú szerint halálra szurkált egy altatásban lévő nőt az egyik budapesti kórházban. Egy másik beteget is megvert, egy biztonsági őrt pedig az ollóval megsebesített. Egy ápolónő úgy tudott védekezni ellene, hogy egy kuka tetejét tartotta maga elé.

Bedrogozva, szex közben gyilkolt a kétgyermekes apa (18+)

Life.hu2021.04.07, 13:38

A férfi egy internetes szextárskereső oldalon ismerkedett meg későbbi áldozatával. A nő holttestét egy parkban tette ki.

Ötéves lányuk szeme láttára lőtte le volt feleségét, aztán öngyilkos lett

Nagyvilág2021.04.07, 10:32

A 43 éves, New Yersey-ben élő James Cox közös gyerekük előtt támadt rá volt feleségére egy elfajult vita során. Miután az asszonyt megölte, közölte a kislánnyal, hogy azért tette, mert az anyja tönkretette az egész életét. A férfi ezután fegyverrel fenyegette meg a helyszínre érkező rendőröket, majd öngyilkos lett. Mint kiderült, a férfit korábban már büntették súlyos testi sértés és szexuális bűncselekmények miatt, ugyanis megerőszakolta, majd megkéselte volt barátnőjét - írta meg a DailyStar.

Kiirtotta családját két tizenéves testvér, majd öngyilkosságot követtek el

Life.hu2021.04.06, 07:24

Kiirtotta családját öngyilkossága előtt két tizenéves fivér az Egyesült Államokban - adta hírül a dallasi rendőrség.

Lemészárolta a saját családját két tizenéves fiú, majd öngyilkosok lettek

Nagyvilág2021.04.06, 08:36

Kiirtotta családját öngyilkossága előtt két tizenéves fivér az Egyesült Államokban - adta hírül a dallasi rendőrség.

Gyilkossággal vádolják a Hősök rapperét, Ecküt

Life.hu2021.04.05, 18:44

Csató Adorján, avagy Funktasztikus szerint a Hősökből ismert Eckü okozta a 2018-ban elhunyt Dj Zefil halálát.

Harminc éve történt a brutális szexuális erőszak és gyilkosság a Chain of Rocks hídon

Nagyvilág2021.04.04, 08:56

Napra pontosan 30 éve ezen a napon történt a brutális gyilkosság, amiben két nővért és unokatestvérüket akarták megölni, minden különösebb indíték nélkül. A két társaság véletlenül találkozott össze, először kedélyesen elbeszélgettek egymással, majd miután elköszöntek egymástól, Reginald Clemons azt mondta az egyik barátjának, hogy rabolják ki őket. A dolog rablásnak indult, végül nemi erőszak és kettős gyilkosság lett belőle.

Megerőszakolta és megölte unokahúgát, mert ehhez volt kedve

Nagyvilág2021.04.03, 10:42

A 38 éves John Madennek beteges és rögeszmés érdeklődése volt a nemi erőszakkal, a pedofíliával és a kínzásokkal kapcsolatban. Tizenegy éve, egy végzetes napon a férfi áthívta az unokahúgát egy ürüggyel, majd amikor a kislány megérkezett, elkábította, brutálisan megkínozta és megerőszakolta. A férfi egyik tárgyalásán a bíró azt mondta, hogy az egyetlen igazságos büntetés a férfivel szemben az, ha élete végéig börtönben marad.

Meggyilkolta az idős asszonyt egy betörő Galgagután

Itthon2021.04.03, 10:37

Tavaly tavasszal egy férfi elment egy idő asszony házához, ahol olyan súlyosan bántalmazta az ott lakót, hogy a helyszínen meghalt. A betörő utána átkutatta a nő lakását, ahol sok készpénzt talált. Elmenekült, de a rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogták a helyi férfit.

Három hét házasság után egy baltával végzett feleségével a férj

Life.hu2021.04.02, 13:05

Három kiskorú gyermeket hagyott magára az az édesanya, akit a férje három hét házasság után kegyetlenül meggyilkolt. 

Sokkoló részletek derültek ki Szilágyi István megölésével kapcsolatban

Life.hu2021.04.01, 17:20

Tavaly május 3-án történt a borzalmas gyilkosság, amikor Szilágyi Istvánt megölte a saját fia. A rendőrség nemrég megdöbbentő részleteket árult el a meghökkentő emberöléssel kapcsolatban. 

Három héttel az esküvő után gyilkolta meg a feleségét

Itthon2021.04.01, 15:44

17 év fegyházra ítélték azt a férfit, aki egy baltával verte felesége fejét, aztán egy vadászkéssel szurkálta össze. Az ügyészség szerint ez túl enyhe ítélet, ennél súlyosabbat érdemel a férfi.

Több száz éves érmék segítenek megoldani egy rejtélyes gyilkosságot

Tudomány2021.04.01, 13:04

A világ egyik legrégibb titokzatos gyilkossági ügyét segíthet megoldani egy maroknyi 17. századi arab ezüstérme, amelyekből egyet New Englandban találtak egy Rhode Island-i szedd magad-földön.

Sokkoló részletek derültek ki Szilágyi István meggyilkolásáról

Life.hu2021.04.01, 09:22

Az elmeorvos szakértő véleménye szerint Szilágyi István fia beszámítható állapotban volt, amikor kalapáccsal esett édesapjának, és meggyilkolta.

Brutális részletek derültek ki, hogyan ölte meg Szilágyi Istvánt a fia

Itthon2021.04.01, 09:31

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt folytatták le az eljárást a BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói az 50 éves Sz. Péter ellen, aki a megalapozott gyanú szerint 2020. május 3-án reggel XVII. kerületi otthonukban megölte 83 éves édesapját, a színész Szilágyi Istvánt.

Megöltek egy 12 éves diákot egy ukrajnai iskolában

Nagyvilág2021.03.31, 12:09

Az iskolában, tanítási idő alatt halt meg szerdán egy diák az ukrajnai Poltava megyében.  A gyerek  mindössze 12 éves volt, az ukrán rendőrség gyilkosság ügyében nyomoz.

Brutális kegyetlenség: több mint 35-ször szúrta feleségébe a kést a szentpéterszegi férfi, ez lett a büntetése

Life.hu2021.03.30, 18:55

2018 októberében késelte halálra a felségét a szentpéterszegi férfi, ügyében most hoztak ítéletet: jogerősen is életfogytiglant kapott.

Sokkoló: egy 24 éves férfi Kendall Jenner meggyilkolását tervezte a pszichiátrián

Life.hu2021.03.30, 14:23

A Kardashian lányok féltestvérét, Kendall Jenner-t a rendőrség értesítette arról, hogy egy férfi a megölését tervezi a pszichiátrián.

Erőszakos tinédzserek tartják rettegésben Washington városát

Nagyvilág2021.03.29, 11:15

Alig néhány nap telt el azóta, hogy két tinédzser lány lopott autóval okozott halálos balesetet Washingtonban, máris újabb hasonló esett történt, amely során egy 13 és egy 14 éves fiú fegyverrel kényszerítette a sofőrt, hogy szálljon ki a kocsijából.

Semmire sem emlékszik a nő, aki 57 késszúrással ölte meg az anyját

Itthon2021.03.28, 13:13

Tavaly tavasszal egy nő hívta a segélyhívót, majd azt közölte, hogy megölte az édesanyját. A kiérkező rendőrök már nem tudtak segíteni a 80 éves asszonyon. Az ügyben most zárták le a nyomozást.

Más volt a gyilkos fegyver: újabb részlet derült ki a Covid-osztályon történt támadással kapcsolatban

Life.hu2021.03.25, 11:01

Ahogyan mi is beszámoltunk róla, körülbelül másfél héttel ezelőtt egy kínai férfi sebészolóval összeszurkált egy lélegeztetésre szoruló tanárnőt a Honvédkórházban. A nőt a szúrások a mellkasán és az arcán érték, és a támadás után pár nappal belehalt a sérülésekbe.

Lelőtt két kamaszfiút egy férfi, mert nem kapott tőlük cigit

Nagyvilág2021.03.25, 11:28

Egy fiatal meghalt, mostohatestvére pedig megsérült Panamavárosban, miután egy férfi rájuk lőtt. A 37 éves Christopher Lawrence Cox cigarettát kért a fiúktól. Nem kapott, ezért követni és fenyegetni kezdte őket, majd fegyvert rántott, és a két kamaszra célzott vele. Coxot kedden tartóztatták le gyilkosság és gyilkossági kísérlet vádjával - írta meg a Ripost a Crimeonline cikke alapján.

Az átlagosnál jóval nagyobb termetű a kínai férfi, aki meggyilkolta a tanárnőt a Honvédkórházban

Itthon2021.03.25, 09:39

A Blikk megtalálta azt a Budapest VIII. kerületében lévő éttermet, ahol szakácsként dolgozott az a 37 éves kínai származású férfi, aki egy kötözőollóval 30 szúrással megölt egy lélegeztetőgépen lévő beteget a Honvédkórház Covid-osztályán. A vendéglátóhely a járványhelyzet miatt jelenleg zárva van, ám az utcában élők közül többen is ismerik a kötözőollóval ámokfutást rendező elkövetőt.

A nyomozók szerint felakasztotta magát egy férfi, fia mégis a gyilkosát keresi

Itthon2021.03.24, 14:37

N. Gábor apja holttestét több mint két évvel ezelőtt találták meg, felakasztotta magát a garázsában. A nyomozást már lezárta a rendőrség, a férfi szerint azonban az apja nem végzett magával, valaki, vagy valakik meggyilkolták. Azt sem zárja ki, hogy a jóval fiatalabb felesége is benne lehetett a dologban, hogy megszerezzék a vagyonát – írja a Blikk.

Brutális részletek derültek ki a Bihari utcai gyilkosságról

Itthon2021.03.24, 10:19

Egy villamosmegállóban kialakult konfliktus után egy férfi megütött egy másikat egy csavarhúzóval. Amikor a megtámadott testvére számon akarta kérni tettét a támadón, a gyilkos a fejébe döfte a csavarhúzót. Azonnal elájult és többet nem tért magához, másfél hónappal később halt meg a kórházban.

Nem kerülhet börtönbe a húgát és sógorát lemászárló, süttői kettős gyilkos

Itthon2021.03.23, 15:37

Kóros elmeállapota miatt nem büntethető az a férfi, aki tavaly májusban halálra késelte a lánytestvérét valamint a sógorát.

Lemondott a gyilkossággal, emberrablással és drogcsempészettel vádolt sportvezető

Sport2021.03.22, 19:24

Lemondott posztjáról Slavisa Kokeza, a Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöke. A sportvezető azért távozott, mert nevét összefüggésbe hozták egy gyilkossággal, emberrablással és drogcsempészettel vádolt szurkolói csoporttal.

Halálra verte ismerősét két férfi Komáromban

Itthon2021.03.22, 13:47

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség ismételten indítványozta annak a két férfinak a letartóztatását, akik halálra verték az ismerősüket. A Tatabányai Járásbíróság az indítványnak helyt adva meghosszabbította a gyanúsítottak letartóztatását június 23-áig.

"Haldoklom" - kiáltotta az anya, miután a fia megkéselte (18+)

Life.hu2021.03.21, 14:53

Kettős gyilkosság történt Newtownabbey városában, Írországban: a férfi anyjával és barátnőjével is végzett.

Évekig a fagyasztóban rejtegette örökbefogadott gyerekei holttestét egy nő

Nagyvilág2021.03.21, 09:34

Máig nem tudni, hogy pontosan mikor ölte meg a nő a kislányokat. A legkisebb testvér úgy menekült meg a kegyetlen asszonytól, hogy kiugrott a házuk ablakán. Pontosan 11 évvel ezelőtt, március 21-én ítélték kettős életfogytiglani és további 75 év börtönbüntetésre, feltételes szabadlábra kerülés lehetősége nélkül.

Felfoghatatlan! 14 éves kamasz fiú végezhetett a 6 éves kislánnyal

Life.hu2021.03.20, 12:58

Március 12-én este fél 7 körül jelentették a 6 éves kislány, Grace szülei gyermekük eltűnését. Két órával később a közeli erdőben találták meg a holttestét az indianai New Carlisle közelében.

Rambónak nevezte magát az orosz kannibál sorozatgyilkos

Nagyvilág2021.03.20, 09:11

Napra pontosan 8 éve, 2013. március 20-án ítélték életfogytiglanra az akkor 24 éves orosz férfit, aki brutálisan meggyilkolt több embert is. Két áldozatának maradványait a mai napig nem találták meg.

Szörnyű tragédia: magyar házaspárt találtak holtan floridai otthonukban

Life.hu2021.03.19, 10:23

Altamonte Springs rendőrsége két felnőttet talált holtan szerdán otthonában: feltehetősen gyilkosság és öngyilkosság történt. A házaspár két gyermekének nem esett baja.

Fejenként 109 évig terjedő börtönre ítélték egy bűnszervezet tagjait

Nagyvilág2021.03.18, 07:09

Fejenként 109 évig terjedő börtönnel sújtották Salvadorban a különös kegyetlenségéről ismert Mara Salvatrucha (MS-13) bűnbanda tizennégy tagját - közölte a latin-amerikai ország főügyészsége kedden.

Egy tévésztárt gyanúsítottak, karrierje tönkrement - most megtalálták az igazi gyilkost

Tévé2021.03.17, 20:33

Letartóztattak az angliai Cheshire-ben egy 50 éves férfit, a gyanú szerint ő okozta a halálát Stuart Lubbocknak, akit a népszerű tévés műsorvezető, Michael Barrymore medencéjében találtak meg 2001-ben. 

Baltával verte halálra barátját egy Tolna megyei férfi

Itthon2021.03.16, 16:12

Egy Tolna megyei férfi féltékenységből brutális kegyetlenséggel, egy baltával halálra verte a barátját. A bíróság első fokon 11 év börtönbüntetésre ítélte, azonban az ügyészség súlyosításért fellebbezett. A gyilkos továbbra is letartóztatásban maradhat.

Brutális! Ez volt az utolsó mondata a nőnek, amit rögzített a segélyhívó: "Meg fognak ölni!"

Life.hu2021.03.16, 14:08

Segélyhívón keresztül próbált segítséget kérni az a nő, akit megcsalás miatt kegyetlenül meggyilkolt a partnere.

Egy 14 éves fiút gyanúsítanak egy 6 éves kislány meggyilkolásával

Nagyvilág2021.03.16, 10:50

Egy 14 éves fiú ölhetett meg egy 6 éves kislányt Indiana államban - írja az ABC News.

Halálos fenyegetéseket kapnak a kislángi kettős gyilkos rokonai

Itthon2021.03.16, 07:54

Nem merik elhagyni a házukat a kislángi kettős gyilkos rokonai, mert halálos fenyegetéseket kapnak a faluban. Volt, aki azzal ijesztett rájuk, hogy felrobbantja a házukat. Dankó Sándor és felesége a Blikknek mesélt, milyen borzalmakat kell átélniük az egy hete történt gyilkosság óta.

Megölte két autista gyermekét az apa, hogy felvegye az életbiztosítással járó összeget

Life.hu2021.03.14, 11:55

A kaliforniai férfi szándékosan a vízbe hajtott kocsijával, melyben felesége és két autista gyermekük tartózkodott. A terve az volt, hogy felveszi az életbizotsítással járó vagyont és Egyiptomban kezd új életet.

Eltemették a meggyilkolt NB I-es focistát

Itthon2021.03.13, 16:45

Pénteken délután szűk körben eltemették Soltvadkerten a 11 év után holtan előkerült Katzenbach Imrét, egykori magyar bajnok labdarúgót. A szocialista-liberális kormányok egyik legnagyobb gazdasági botrányában, az Eclipse-ügyben szereplő volt élsportolót félmilliárd forintért és azért ölhették meg, hogy ne tehessen terhelő vallomást - írja cikkében a Magyar Nemzet.

Agyonlőttek, majd felgyújtottak négy rendőrt Mexikóban

Nagyvilág2021.03.13, 06:26

Megöltek négy rendőrt Mexikóban - írja az AP amerikai hírügynökség a mexikói rendőrség közlésére hivatkozva.

Felfoghatatlan szörnyűség, amit az édesapa tett autista fiaival

Life.hu2021.03.12, 17:42

Borzalmas szörnyűséget követett el 45 éves Ali F. Elmezayen Kaliforniában. Azért, hogy megkapja családja életbiztosítását, képes volt hideg vérrel véget vetni autista fiai életének.

Kegyetlen gyilkosság - megszúrta, aztán rágyújtotta a házat testvérére a mórahalmi férfi

Itthon2021.03.12, 12:49

A vádirat szerint a férfi Mórahalmon részegen vitatkozni kezdett a fivérével. A vita végén a neki háttal álló testvére hátába szúrta kését, amitől az súlyos sérülésekkel esett a földre, de nem halt meg. Ezután a testvére kegyetlenül végzett vele.

Lezárták a nyomozást az István utcai gyilkosság ügyében

Itthon2021.03.11, 19:00

A 29 éves B. Norbert 2019 januárjában meggyilkolt egy nyelvtanárt, akitől szobát bérelt egy István utcai lakásban. Nem tudta időbe kifizetni a lakbért, ezért gyilkolta meg a férfit. Miután végzett vele, a kutyáját is megölte és felgyújtotta a lakást. A rendőrség mostanra befejezte a nyomozást az ügyben.

Ezért mészároltak le több tucat embert 6200 évvel ezelőtt

Tudomány2021.03.14, 20:05

Körülbelül 6200 évvel ezelőtt megöltek negyvenegy embert a mai Horvátország területén. Az áldozatokat egy tömegsírban temették el. A maradványok új elemzése szerint a felnőtt férfiakat és nőket a saját közösségük tagjai gyilkolhatták meg.