Guy Ritchie

címke rss
A Disney készíti az élőszereplős Aladdin folytatását

A Disney készíti az élőszereplős Aladdin folytatását

A több mint egymilliárd dolláros nemzetközi bevételen felbátorodva a Disney folytatást készít az Aladdin élőszereplős verziójához. 

Harmadik hétvégén is veretlen a magyar mozikban a Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk

Film2020.02.03, 16:11

A bemutatását követő harmadik hétvégén is a Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk vezeti a magyar mozis toplistát. A Filmforgalmazók Egyesülete friss adatai szerint ezúttal 38 512 eladott jeggyel lett az első.

Úriemberek: Vissza a gyökerekhez

Film2020.02.03, 14:13

Guy Ritchie bő két évtizede robbant be a filmvilágba, sajátos stílusú, brit gengsztermozijaival (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, Blöff). Később átnyargalt a blockbusterek világába, ahol olyan műveket készített, mint a Sherlock Holmes, Az UNCLE embere vagy a tavalyi élőszereplős Aladdin. Nem igazán álltak jól neki ezek a filmek, ezért aztán (sokak örömére) az Úriemberek-kel visszatért a gyökereihez.

TOP 10 - filmek, amiket leginkább várunk 2020-ban

Life.hu2020.01.07, 12:42

Nemrégiben számba vettük a kedvenc filmjeinket 2019-ből, most pedig itt az ideje az előre tekintésnek, hiszen 2020 igencsak izgalmas évnek ígérkezik a mozikban. Listára gyűjtöttük azokat a filmeket, amelyek kedvéért mi biztosan be fogunk ülni idén a nézőtérre, sőt azt is megmondjuk, melyikre miért lesz érdemes.

Már szinkronos előzetes is van Guy Ritchie új filméhez

Film2019.10.31, 17:12

Guy Ritchie (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, Blöff, Sherlock Holmes-filmek) a mozirajongók nagy örömére visszatér a gyökereihez, és a stílushoz, ami annyira jól áll neki, és ami híressé tette. Az Úriemberek szereplőgárdája most is zseniális: Matthew McConaughey, Hugh Grant, Charlie Hunnam, Colin Farrell, Michelle Dockery, Henry Golding. A film szinopszisa szerint "amikor híre megy, hogy az amerikai drogkereskedő, Mickey Pearson (Matthew McConaughey) túl akar adni szuperjövedelmező londoni marihuána birodalmán az egész alvilág felbolydul. Rengeteg lóvé forog kockán, nem is csoda, hogy a gengszterek között kirobban a harc. ...

Jason Statham és Guy Ritchie újra összeállnak

Film2019.10.09, 21:30

A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső és a Blöff sztárja és rendezője egy francia thriller remake-jén dolgoznak.

Dexter Fletcher rendezheti a harmadik Sherlock Holmes-filmet

Film2019.07.12, 14:40

A Rocketman című Elton John-életrajzot jegyző Dexter Fletcherrel folynak tárgyalások a Sherlock Holmes-filmsorozat 3. részének rendezéséről.

Tovább tarol a Disney: óriási sikerrel nyitott az élőszereplős Aladdin

Film2019.05.27, 12:19

Felülmúlta a Walt Disney filmstúdió bemutató előtti várakozásait az élőszereplős Aladdin című filmje, amely a becslések szerint mintegy 105 millió dollárt fog forgalmazni az észak-amerikai mozikban bemutatója négynapos hosszú hétvégéjén hétfő estig. Az Egyesült Államokban hétfőn ünneplik a háborús hősök emléknapját, a Memorial Dayt, amely nemzeti ünnep. A Disney 75-85 millió dolláros bemutató hétvégi forgalmazásra számított, azt már felülmúlták az első három nap jegyvásárlásai, amelyek vasárnapig elérték a 86,1 millió dollárt.

Már magyarul énekelnek az Aladdin szinkronos előzetesében - videó

Film2019.03.19, 11:58

Már a magyar szinkronos változat is debütált az Aladdin második előzeteséből. A film az 1992-es klasszikus rajzfilm élőszereplős változata, amit Guy Ritchie rendezett a Disney-nek. Will Smith játssza a dzsinnt, Mena Massoud az új Aladdin, Jázmint Naomi Scott, Dzsafart pedig Marwan Kenzari alakítja. A magyar mozikba május 23-án érkezik meg.

Dalra fakadnak az élőszereplős Aladdin első teljes előzetesében - videó

Film2019.03.13, 09:50

Befutott az Aladdin első teljes előzetese, amiből kiderül, hogy az 1992-es rajzfilmhez hasonlóan ez is musical lesz. Az igen tartalmas trailer arra is rávilágít, hogy a Disney egészen hű remake-et készített, nem tartva attól, hogy nem tudnak megfelelni a magas elvárásoknak. Guy Ritchie rendezésében Will Smith az egyetlen nagy név, a címszereplőt Mena Massoud alakítja. A film május 23-tól látható a magyar mozikban.

Itt az első kép Will Smith Dzsinijéről az Aladdinból - fotó

Film2018.12.20, 11:40

Május 24-én mutatják be Guy Ritchie és a Disney Aladdin című filmjét, a klasszikus rajzfilm élőszereplős remake-jét. Most először mutattak képet arról, hogyan fog kinézni Will Smith a Dzsini szerepében. 

Most akár te is kibérelheted Madonna egykori otthonát: eláruljuk, mennyiért

Archívum2018.11.28, 07:55

Madonna és exférje, Guy Ritchie egykori londoni lakása bárki számára elérhető és kibérelhető, feltéve, ha meg tudjuk fizetni a lenyűgöző ingatlan árát. 

Így néz ki Aladdin a Disney és Guy Ritchie első teaserében - videó

Film2018.10.12, 11:01

Megérkezett az első teaser az 1992-es Aladdin élőszereplős változatából, amit Guy Ritchie rendezett a Disney-nek. Will Smith a dzsinn szerepében nincs benne, de látható az új Aladdin, akit Mena Massoud játszik. 

Matthew McConaughey eladja a drogbirodalmát oklahomai milliárdosoknak

Film2018.10.11, 14:40

Matthew McConaughey és Kate Beckinsale játszanak Guy Ritchie új filmjében, a Toff Guys-ban. A cím is arra enged következtetni, hogy a "kemény csávók" egy bűnügyi film főhősei lesznek. 

Will Smith bújik elő a varázslámpából az új Aladdinban

Film2017.07.17, 12:38

Forrás: IMDb / AFP middle on 1320 930 A hercegnő megformálója, a Londonban született Naomi Scott énekesként kezdte pályáját, felbukkant az Antonio Banderas főszereplésével készült, a chilei bányakatasztrófa történetét elmesélő A harminchármak című drámában, illetve eljátszotta az egyik szuperhőst a Power Rangers mozifilm-változatában. A Disney legutóbb A szépség és a szörnyeteg élőszereplős változatával robbantott kasszát, és mérget vehetünk rá, hogy az Aladdin is hatalmas világsiker lesz. 1992-ben a rajzfilm gyűjtötte a legtöbb pénzt, megelőzve a Reszkessetek betörők 2-t és a Batman visszatér-t. Kíváncsian várjuk, hogy Artúrr ...

Ez az Artúr király inkább maradna a kurtizánjai között

Film2017.05.11, 19:16

Artúr király legendáját már sokszor vitték filmre, de ilyen feldolgozást még tutira nem látott. Egyszerre érezheti, hogy A Gyűrűk Ura helyszínén jár, illetve azt, hogy pár kisstílű londoni gengszter társaságában visszament az időben a középkorba. Guy Ritchie vizuális trükkjei csak felerészben sültek el jól, az akciók néha homályosak, az események néha nehezen követhetők, de mindig ott van Charlie Hunnam, aki a kevésbé sikerült jeleneteken is átsegíti a nézőt.

Nézze meg az elsők között az akcióhős Artúr királyt!

Film2017.05.08, 13:12

Kíváncsi arra mihez kezd magával a brit alvilág krónikása, Guy Ritchie a mágikus középkorban? Ha a válasz igen, játsszon velünk és jegyet nyerhet az Arthur király - A kard legendája című fantasyra.

Elképesztő összegek Hollywood legdrágább válópereiben

Tévé2016.10.16, 15:54

Ha gazdag és híres emberek döntenek úgy, hogy ezentúl külön utakon folytatják, nemcsak a két érintett fél, a vagyon is válik. Sok esetben a tehetősebb házastárs olyan horror összegeket kényszerült fizetni egykori szerelmének, hogy inkább ne váltsuk át forintra.

Guy Ritchie élő szereplős Aladdin-filmet rendez

Unikornis2016.10.11, 15:02

Élő szereplős változat készül a Disney nagy sikerű, 1992-es Aladdinjából. A filmet Guy Ritchie-re, A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső és a Sherlock Holmes rendezőjére bízták.

Sztárcsemeték, akikről nem gondoltad volna, hogy az LMBTQI közösséghez tartoznak

Life.hu2016.09.17, 16:16

A nemiséggel és szexualitással összefüggő társadalmi normák változásával és azzal, hogy egyre többféle identitás válik elfogadottá, a hírességek is élnek a lehetőséggel, és egyre többen coming outolnak. És miközben ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy a kiforrott, sziklaszilárd személyiséggel bíró hírességek tárulkoznak ki leginkább, szépen lassan megjelentek a porondon a sztárcsemeték is, akik egyre fiatalabb korban próbálják meghatározni, hogy kik is ők valójában. Körbejártuk hát kicsit a témát, és bemutatunk öt olyan celebgyereket, akikről te sem tudtad, hogy LMBTQI irányultságúak.

Madonna vesztett- anyaként csődöt mondott a popdíva

Archívum2016.09.08, 09:57

Madonna és exe Guy Ritchie házassága eleinte a legnagyobb szerelemben és megértésben működött. Az évek alatt viszont eldurvult a helyzet, aminek válás és gyerekelhelyezés lett a vége- utóbbiban a popdíva veszített.

És boldogan élnek, míg el nem válnak - Kudarcba fulladt, millió dolláros sztárházasságok

Life.hu2016.08.20, 13:31

Méregdrága menyasszonyi ruha, illusztris vendégsereg, romantikus szertartás - a hírességek nem verik a fogukhoz a garast, ha az esküvőjükről van szó. Hiszen a pénz csak papír, kizárólag a szerelem számít. És ez jól is van így, a káprázatos menyegzők igenis megérték a ráköltött milliókat, hiszen a szerelmesek azóta is boldogan élnek, míg meg nem... Vagy várjunk csak?

Nagyszájú suhancot faragtak Artúr királyból

Film2016.07.25, 16:38

Forrás: Warner middle off 800 1185 Kínosan nagyot bukott Guy Ritchie http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20150817-kinosan-nagyot-bukott-guy-ritchie-boxoffice-az-u-n-c-l-e-embere-straight-outta-compton.html A magyarok még mindig szeretik Guy Ritchie-t http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20150824-a-magyarok-meg-mindig-szeretik-guy-ritchie-t-az-u-n-c-l-e-embere-beszervezve-kesz-katasztrofa.html

Guy Ritchie tévézni kezd

Tévé2016.07.14, 14:20

Együttműködési megállapodást írt alá az Endemol Shine Studios nevű, tévéműsorokat gyártó társaság A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, a Blöff és a Sherlock Holmes rendezőjével, Guy Ritchie-vel és produkciós partnerével, Lionel Wigrammel.

Az idén végre nekiállhatnak a Sherlock Holmes 3-nak

Film2016.04.26, 13:30

Forrás: InterCom middle on 2885 1920 „Azt szeretnénk, hogy jobb legyen, mint az első kettő. Biztosra akarunk menni, hogy ez a rész elegánsabb és szellemesebb legyen, de megmaradjon ugyanabban a világban” – osztotta meg elvárásait Jude Law az Empire újságírójával. Sherlock Holmestól már csak melegviccekre futja http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20120105-kritika-guy-ritchie-sherlock-holmes-2-arnyjatek-cimu-filmjerol-robert.html Ki a legjobb Sherlock Holmes? http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/toplista/20120108-ki-a-legjobb-sherlock-holmes-jeremy-brett-benedict-cumberbatch.html

Újra szent a béke Madonna és volt férje között

Archívum2016.04.11, 09:11

Az énekesnőnek és volt férjének a hírek szerint végre sikerült elsimítaniuk nézeteltéréseiket fiuk, Rocco érdekében.

Koncertje közben omlott össze Madonna

Archívum2016.03.11, 08:43

Késett, részeg volt, majd a színpad kellős közepén könnyekben tört ki az 57 éves énekesnő.

Madonna pikáns fotóval fenyegette meg exférjét

Life.hu2016.03.04, 14:50

Az énekesnőt láthatóan nagyon megviseli, hogy fia, Rocco inkább az apjával élne. Ráadásul a bíróság is úgy döntött, hogy a gyereknek nem kell hazatérnie Madonnához. 

Madonna követeli, hogy tartóztassák le az exférjét

Life.hu2016.03.03, 15:35

Madonna szerint fiát, Roccót az apja vette rá, hogy engedetlenkedjen, és csak azért se akarjon New York-ba menni az énekesnőhöz. A vita odáig fajult, hogy Madonna állítólag kijelentette: börtönbe küldené volt férjét.

Magánnyomozóval figyelteti 15 éves fiát Madonna

Life.hu2016.02.09, 15:05

A világhírű énekesnő nagyon aggódik legidősebb fiáért, Roccóért, aki jelenleg Madonna egykori férjével, Guy Ritchie-vel él Londonban.

Eldurvult a helyzet: több ezer ember előtt szidta exférjét Madonna

Life.hu2016.01.21, 20:05

A jelek szerint egyre jobban elharapózott Madonna és volt férje, Guy Rithie gyermekelhelyezési ügye: az énekesnő nashvill-i koncertjén illette nem túl nyomdaképes szavakkal egykori párját.

Madonna a bíróságon kerül szembe fiával

Life.hu2016.01.05, 07:37

Az énekesnő és Guy Ritchie közös fia nem akar többé anyjával élni, ezt pedig a bíróság előtt is el kell mondania.

Elege van az anyjából Madonna 15 éves fiának, Roccónak

Life.hu2015.12.30, 09:25

Inkább élne az apjával, Guy Ritchie-vel, mint hogy része legyen anyja hektikus életvitelének a sztárpár 15 éves fia.

Madonna kiakadt! Instagramon csatázik Guy Ritchie új feleségével

Archívum2015.12.28, 14:26

Az énekesnő harcot indított a közösségi oldalán volt kedvesének új felesége, Jacqui ellen, aki azt dörgölte Madonna orra alá, hogy a popdíva fia szívesebben karácsonyozik apja új családjával, mint híres édesanyjával. 

David Beckham lesz az új James Bond?

Life.hu2015.09.08, 15:16

Guy Ritchie következő filmjében biztosan láthatjuk majd a világhírű exfocistát, de Beckham a legújabb hírek szerint a 007-es ügynök szerepére áhítozik a legjobban. 

Madonna fia 15 éves lett - Megható családi fotó!

Life.hu2015.08.13, 09:29

Szerdán ünnepelte a születésnapját Madonna fia, Rocco. A világsztár egy régi fotóval emlékezett meg erről a jeles alkalomról.

Guy Ritchie úgy szétcsapta magát az esküvőjén, hogy nem emlékezett fia beszédjére

Life.hu2015.08.08, 15:26

Július végén kísérte oltár elé modell kedvesét, Jacqui Ainsley-t a világhírű filmrendező, aki elmondása szerint egy szóra sem emlékszik abból, amit fia, Rocco mondott a szertartást követő beszédjében.

Gyönyörű menyasszony volt Madonna utódja

Life.hu2015.07.31, 10:01

Megtartotta esküvőjét Madonna exférje, Guy Ritchie és Jacqui Ainsley. A csütörtöki ceremóniáról már egy képet is posztoltak.

Sztárparádé lesz Guy Ritchie esküvőjén - Beckhamék, Clooney-ék, Pitték a vendéglistán

Life.hu2015.07.26, 17:39

Madonna exe, Guy Ritchie hamarosan megnősül. A legnagyobb A listás sztárok biztosan ott lesznek.

Madonna fia nagyon furcsán néz ki

Life.hu2015.06.19, 19:27

A 14 éves Roccót Londonban fotózták le a híres papával, Guy Ritchievel. Madonna fia meglepő öltözékben volt, mintha a 80-as évekből időutazott volna ide.

Ez ám a sztárszelfi! Egy fotón pózol a három világhírű úriember

Archívum2015.03.04, 13:33

Ilyen egy igazi sztárszelfi! David Beckham Tom Cruise-zal, és Madonna exével, Guy Ritchievel pózolt közös fotón. De nem ám akárhol! 

Szexi, szülinapos sztárok szeptemberre

Life.hu2014.09.05, 22:01

Augusztus végén A káosznak vége, itt a Szűz hava! című cikkünkkel üdvözöltük a szeptembert. Ott már megemlítettünk pár születésnapos sztárt, most azonban kipótoljuk ezt a listát. A Life.hu szerint ők a legszexibb, szeptemberben született hírességek.

Tom Cruise kémkedik Guy Ritchie-nek

Archívum2013.04.26, 11:59

Egy ideje már letettünk arról, hogy hírt adjunk a tervezett The Man from U.N.C.L.E.-filmmel kapcsolatban felröppenő információkról, annyira bizonytalanná vált a projekt sorsa azóta, hogy Steven Soderbergh kiszállt a rendezői székből és George Clooney is kiesett mint főszereplő. Tom Cruise a Feledés amerikai premierjén Mostanra viszont úgy tűnik, összeállt egy olyan felállás, ami garantálja, hogy a film elkészüljön: Tom Cruise elvállalta benne a főszerepet, a rendező végül Guy Ritchie lesz, a másik főszerepre pedig Armie Hammert (Social Network, A magányos lovas) szerződtették le. A 60-as évekbeli tévésorozaton alapuló film egy Napolleon ...

Beckham egy szál alsóban fut hozzád legújabb filmjében - Videó!

Life.hu2013.02.07, 15:53

Ahogy azt korábban a Life.hu megírta, február 6-án bárki csetelhetett David Beckhammel a neves ruházati cég Twitter oldalán. Mivel már jó ideje tart a közös együttműködés, a szexi sztárfocistát még arra is sikerült rávenni, hogy egy időre laptop mögé üljön.

Február 6-án bárki kérdezhet David Beckhamtől a Twitteren

Life.hu2013.02.06, 05:45

Szinte azonos időben posztolta a neves divatmárka az összes olyan országban, ahol érdekelt, hogy február 6-án bárki csetelhet David Beckhammel a Twitteren. Vajon lehetséges ez?

Újabb csemetével bővül Madonna családja - Kistestvért kapnak gyermekei

Archívum2012.07.20, 21:55

Madonna gyermekeinek kistestvére lesz. No de nem az ötvenen túli popkirálynő lesz anyuka...

Sherlock Holmestól már csak melegviccekre futja

Film2012.01.05, 12:06

A viszonylag szórakoztató Sherlock Holmes folytatásában Guy Ritchie otrombán eltúlzott mindent, ami az első filmben működött, így annak a laposabb és ízléstelenebb változatát csinálta meg. (A héten ezzel az egy premierfilmmel kell beérnünk a magyar mozikban.)

Nézd élőben a Sherlock Holmes 2 londoni premierjét!

Archívum2011.12.08, 17:34

http://cdn.livestream.com/grid/LSPlayer.swf?channel=sherlockholmesagameofshadows&color=0xe7e7e7&autoPlay=false&mute=false&iconColorOver=0x888888&iconColor=0x777777

Madonnával az élet olyan volt, mint egy szappanopera

Life.hu2011.12.01, 09:51

Guy Ritchie, Madonna exférje végre mesélt egyet s mást arról, milyen is volt a popkirálynővel együttélni.

Robert Downey Jr. és Jude Law folytatja az évődést - előzetes

Film2011.07.13, 16:41

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=CPWM0a9CFFLOWtGz A film Sir Arthur Conan Doyle Az utolsó eset című Holmes-novelláján alapul, amelynek elején a detektív túléli Moriarty három gyilkossági kísérletét, és Watsonnal együtt a gonosztevő nyomába ered. A Sherlock Holmes 2 a tervek szerint 2012. január 5-én kerül a magyar mozikba. ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Madonna gyermekeinek kistestvére lesz!

Life.hu2011.03.08, 16:15

Hétvégén több angol pletykalapban is megjelent a hír, hogy Guy Ritchie ismét apa lesz. A rendező szóvivője mára meg is erősítette az örömhírt. 

Megvan a Sherlock Holmes-film címe

Archívum2011.02.16, 11:09

Végre elnevezték Guy Ritchie karácsony környékén mozikba kerülő, második Sherlock Holmes-filmjét: Sherlock Holmes: A Game of Shadows (Sherlock Holmes: Az árnyak játéká-nak vagy Sherlock Holmes: Árnyjáték-nak fordítható) címen fut majd a film. A sztoriról annyit tudni, hogy Holmes (Robert Downey Jr.) és Watson (Jude Law) halálos ellenségükkel, Moriartyval (Jared Harris) néznek szembe Holmes bátyjának, Mycroftnak (Stephen Fry) a segítségével. A filmben szerepel Noomi Rapace (állítólag egy francia cigánylányt alakít), valamint ismét felbukkan Irene Adler szerepében Rachel McAdams is. Jude Law és Robert Downey Jr. a Sherlock Holmes: A GGame ...

Első fotó a Sherlock Holmes 2-ből és a Másnaposok 2-ből

Archívum2010.11.24, 11:34

Kijött az első fotó Guy Ritchie Sherlock Holmes 2-jéből és Todd Phillips Másnaposok 2-jéből is. Egyik kép sem túl eseménydús: emberek mennek rajta. Na jó, a Holmest játszó Robert Downey Jr., Jude Law és Noomi Rapace inkább fut. A Másnaposok 2-ből érkezett kép kicsit izgalmasabb: Zach Galifianakis figurája láthatóan kikupálódott, ondolált frizurát visel, "homártasiját" Louis Vuitton-oldaltáskára cserélte, és hordár hozza utána a bőröndjeit. De nézzük csak a lábát!

Megvan a Sherlock Holmes 2 főgonosza

Archívum2010.09.29, 10:53

Jared Harris Mintha csak a Mad Men-nézők lelkének megnyugtatása végett érkezett volna ez a friss hír: Lane Pryce, akit csúnyán megaláztak a legutóbbi epizódban, egy másik univerzumban keményen visszavág. A Pryce-t megformáló Jared Harris ugyanis szerepet kapott Guy Ritchie Sherlock Holmes 2-jében, és nem mást formál meg, mint Moriartyt, a zseniális bűnözőt, Holmes (Robert Downey Jr.) esküdt ellenségét. A Hollywood Reporter híre szerint a stúdió korábban Brad Pittben, Daniel Day-Lewisban és Sean Pennben is gondolkodott, de mi örülünk, hogy helyettük a kevésbé ismert Harris kapta meg a lehetőséget. Harris korábban játszott az I Shot AAndy ...

Stephen Fry lesz Sherlock Holmes tesója

Archívum2010.09.27, 13:35

Stephen Fry A brit komikus és színész, Stephen Fry (Oscar Wilde szerelmei, V mint Vendetta) szerepet kapott Guy Ritchie Sherlock Holmes 2-jében: Mycroft Holmest, a Robert Downey Jr. által megformált Sherlock Holmes bátyját alakítja. A regények szerint Mycroft hét évvel idősebb Sherlocknál és valamilyen titkos pozíciót tölt be a brit kormányban. Mycroft még az öccsénél is intelligensebb, azonban nincs meg benne a kellő kitartás és alaposság, ami a bűnügyek szisztematikus felgöngyölítéséhez szükséges. A Heat Vision blog értesülése szerint a filmbeli figura az előbbiekkel nagyjából összhangban egy "agorafóbiás különc" lesz.

A tetovált lány a Sherlock Holmes 2-ben

Archívum2010.09.13, 12:43

Noomi Rapace Úgy fest, beindult Noomi Rapace amerikai karrierje: a svéd A tetovált lány Lisbeth Salandere megkapta a női főszerepet Guy Ritchie még idén forgó Sherlock Holmes 2-jében. Nem tudni, hogy a harmincéves svéd színésznő kit játszik, bár a Hollywood Reporter úgy tudja, talán egy francia cigánylányt. A folytatásban visszatér Robert Downey Jr. mint Sherlock Holmes és Jude Law mint Watson, a főellenség pedig Moriarty lesz. Felbukkan majd a filmben Holmes fivére, Mycroft is, de még nem tudni az utóbbi két férfit kik alakítják.

Jude Law kicsit túl komolyan veszi magát

Film2010.09.15, 12:45

http://www.youtube.com/v/fZd9mKJcOR0?fs=1&hl=hu_HU   Múltkor mutattuk Martin Scorsese szexis és hangulatos Chanel-reklámját és Frank Miller ötlettelen Gucci-spotját, most Guy Ritchie is előrukkolt egy parfümreklámmal, mégpedig egy ötpercessel, ami jelentősen alulmúlja Miller teljesítményét is. A Dior Homme-spot szinte azonnal nevetségessé válik, ahogy Jude Law elképesztő komolysággal nagyon hatásosnak szánt, de teljesen semmitmondó dolgokat mond a telefonba egy láthatatlan idegennek. A klip később se válik értelmesebbé, de legalább felvonultatja a szemrevaló szlovák szupermodellt, Michaela Kocianovát.

Jöjj, édes Watsonom, bunyózzunk!

Film2010.01.08, 14:50

Guy Ritchie Sherlock Holmesát főleg Dr. Watson és a verekedés élteti. Ez furcsa ugyan, de azért a jobb pillanatokban szórakoztató.

Jön a legdögösebb Sherlock Holmes

Film2010.01.05, 12:59

Ha kíváncsi vagy rá, Guy Ritchie hogyan gondolta újra csajozós akcióhősként a pipázó magándetektív figuráját, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess a Sherlock Holmes premier előtti vetítésére az [origo] filmklubba.

A Sherlock Holmesban mindenki verekszik

Archívum2009.11.17, 12:19

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=cG0Uozm81iC6Vt2Z   Kaptunk egy angol nyelvű klipet a Sherlock Holmes-ból, amiben a korábbi előzetesekből már ismert képkockák közé a film szereplőivel és a rendezővel, Guy Ritchie-vel készült interjúk részleteit keverték. Elhangzik pár furcsa állítás, Robert Downey Jr. például azt mondja, hogy "talán ez a legnagyobb szabású film, amiben valaha játszottam" - úgy látszik, A Vasember hirtelen kiment a fejéből. Ritchie pedig kijelenti, hogy Holmes volt az első nyugati harcművész (közben látjuk, ahogy Downey Jr. gyepál valakit a ringben). Később Rachel McAdams is megemlíti, hogy sok kemény dologra számíthaatunk, ...

Sherlock Holmes most igazán beindul

Film2009.11.06, 09:24

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Y84mQ6eAdQYPeuyX   Új, magyar feliratos előzetes érkezett a Sherlock Holmes-hoz, amiben sztoriból, látványból és akcióból is még többet kapunk, mint az eddigiekben. Úgy tűnik, hogy a gonosz Lord Blackwoodot (Mark Strong) kivégzik, és aztán támad fel, láthatjuk a CGI-jal elég szépen megcsinált, épülő Tower hidat és jobban megismerjük a főszereplők közti viszonyokat is: a sármos akció-Holmest alakító Robert Downey Jr. Watsonnal (Jude Law) és Irene Adlerrel (Rachel McAdams) is játékosan civódik a legtöbb jelenetben. A film január 7-én kerül a magyar mozikba, és már várjuk: ez lehet Guy Ritchie nagy llehetősége, ...

Guy Ritchie mániákus gyilkossal cimborál

Archívum2009.09.03, 12:38

A nézhetetlen Revolver és a kínosan önismétlő RocknRolla után már nem fűzünk sok reményt Guy Ritchie karrierjének felfelé íveléséhez, de a Sherlock Holmes előzetese mégis sejtette, hogy talán képes lesz megújulni az évtized legnagyobb csalódásaként elkönyvelt rendező. Most egy olyan új filmtervéről számol be a Variety, ami első hallásra nem tűnik teljes ostobaságnak: a DC Comics Lobo nevű antihőséről rendez majd élőszereplős filmet. Lobo egy idegen bolygón született, elképesztően agresszív lény, aki miután saját népét szórakozásból kiirtotta, bérgyilkosnak szegődött. A látványos hajkoronával bíró fickó imádja az öldöklést, a csajozáást, ...

Sherlock Holmes elegánsan hetyke

Film2009.06.19, 17:29

Nézd meg nagyban! Nézd meg nagyban! A Sherlock Holmes előzetesét nézve napra pontosan egy hónappal ezelőtt hökkentünk meg azon, hogy Robert Downey Jr. megformálásában Sir Arthur Conan Doyle legendás nyomozója úgy bukfencezik, csajozik és bunyózik, mint ha legalábbis James Bond lenne. A ma nyilvánosságra hozott plakátokon is látszik, hogy ez nem öreganyánk nyugis Sherlock Holmes-filmje lesz, hanem valami sokkal izgibb, szexibb és borostásabb. Az alkotás Magyarországon 2010. januárjában kerül a mozikba.

Ez a Sherlock Holmes csajozik és üt

Archívum2009.05.19, 15:45

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ufaNN5Gwr8H1r31h   Az előzetes azt a benyomást kelti, hogy a nyomozás maga (aminek egy Lord Blackwood nevű, egész Angliát fenyegető pasi megfékezése áll a középpontjában) némiképp háttérbe fog szorulni Downey Jr. és a Watsont alakító Jude Law humoros kettőse mellett, de ez aligha fog bárkinek szívfájdalmat okozni. A Sherlock Holmes Angliában karácsonykor, nálunk 2010. januárjában kerül a mozikba.  

Johnny Depp rumfüggő lett

Archívum2009.03.30, 12:17

Néhány hétvégén befutott nézegetnivaló hétfői letargia ellen: Kijött Guy Ritchie Sherlock Holmes-ának első plakátja, melyen a pipafüstbe burkolózó Robert Downey Jr.-t láthatjuk. Az igazán megszállottaknak még ide érdemes kattintaniuk, ahol egy három másodperces (!) részletet nézhetnek meg a film forgatásáról. A Sherlock Holmes Amerikában karácsonykor érkezik a mozikba. A Sherlock Holmes plakátja A Shutter Island plakátja Martin Scorsese Shutter Island-jéhez is elkészült az ízelítő plakát, amelynek fő haszna, hogy most már biztosan tudni, a többször átnevezett film ezt a címet viseli majd. A plakáton sajna nem a főszereplő Leonardo DDiCapriót ...

Ingatlanparaszt gengszterek

Film2009.01.09, 16:55

Kisstílű bűnözők a nagykutyák ellen, csavarosnak ígérkező történet Londonban. Guy Ritchie új filmjében a régi összetevőket, a kabbalista spiritualizmus (Revolver) helyett most ingatlan panamákkal, orosz milliárdossal, vicces dzsánkikkal, kevesebb látványos erőszakkal, ugyanannyi furcsa becenévvel, de csak elszórt szellemességgel fűszerezi. A Spílerre magyarított Rocknrolla című filmben szerencsére a színészek azért jók.

Állítólag új párt talált magának Guy Ritchie

Női Lapozó2008.12.22, 17:05

Állítólag újra szerelmes Guy Ritchie brit filmrendező, Madonna exférje: mostanában többször is látták együtt Hugh Grant színész volt barátnőjével, Jemima Khannal. Madonna, a barátai szerint, "örül annak, hogy Ritchie továbblépett".

Madonnáék tagadják a válás pénzügyi részleteit

Női Lapozó2008.12.17, 20:53

Madonna és volt férje, Guy Ritchie filmrendező mai sajtóközleményükben tagadták, hogy a válásukról az Associated Press-hez eljutott, hivatalosnak vélt információk - köztük az is, hogy az amerikai énekesnő 76 és 92 millió dollár közötti összeget fizet volna Ritchie-nek - igazak lennének.

Madonna fizet, de a gyerekek nála maradnak

Női Lapozó2008.12.16, 13:45

Madonna és Guy Ritchie válása október végén kezdődött, megegyezniük azonban csak most sikerült: az amerikai énekesnő több mint 76 millió dollárt köteles fizetni filmrendező ex-férjének.

Madonna a munkába menekül

Női Lapozó2008.11.25, 16:56

Madonna amerikai énekesnő először beszélt a válásáról: egy interjúban elmondta, hogy bár nagyon szomorú, a munkaterápia jót tesz neki.

Néhány perc alatt lezajlott Madonnáék válása

Női Lapozó2008.11.24, 12:00

Alig néhány perc alatt meghozta a döntését a londoni bíróság Madonna amerikai énekesnő és férje, Guy Ritchie filmrendező válóperében. A két híresség peren kívül egyezett meg: a vagyon nagyobbik részét Madonna kapja, a gyerekeket közösen nevelik tovább.

Visszaköveteli Madonna örökbefogadott fiát az édesapja

Női Lapozó2008.10.20, 13:02

Madonna örökbefogadott fiának, David Bandának az édesapja úgy gondolja, hogy a hároméves gyereknek jobb helye lenne Afrikában, most, hogy az énekesnő és férje, Guy Ritchie elválnak.

A nemszeretem filmek sötétzárkája

Archívum2008.09.17, 17:55

Velencében újra keblére ölelte a filmvilág Darren Aronofskyt, Torontóban pedig Guy Ritchie-t, noha előző filmjeik esetében sokan egyslágeres előadókról vagy elhamarkodott bizalomról beszéltek. No de tényleg rossz film A forrás és a Hullámhegy, vagy csak félreértették az ambíciózus tehetségeket? Összeállításunkban ilyen ígéretes rendezők félresiklásait engedjük ki a tömlöcből és kezdeményezzük a perújrafelvételüket.

Madonnáék megújították a fogadalmukat

Női Lapozó2008.08.25, 16:13

Madonna amerikai énekesnő és férje, Guy Ritchie filmrendező megújították a házassági esküjüket. Egy Kabbalah-szertartás során újra összekötötték az életüket, ezzel erősítve meg a közöttük lévő szerelmet - egyben véget is vetettek a válásukról szóló pletykáknak.

Madonnáéknál szó sincs válásról

Női Lapozó2008.03.19, 10:38

"Örömmel tudatom mindekivel, hogy Mr. és Mrs. és Guy Ritchie házassága boldog" - közölte sajtónyilatkozatában Madonna és a brit filmrendező szóvivője, cáfolva azt a hétfőn felröppent pletykát, miszerint az amerikai énekesnő és férje szakítottak, válófélben vannak.

Vizsgálják Madonna szülői képességeit

Női Lapozó2007.07.19, 15:05

Egy hétig lesz családlátogatáson Madonna és Guy Ritchie londoni otthonában Malawi egyik gyermekvédelmi főfelügyelője: a szakértő így kíván megbizonyosodni arról, hogy az amerikai énekesnő és filmrendező férje elég jó szülők, és véglegesen örökbe fogadhatják a kétéves David Bandát.

Romokban van Madonna házassága

Női Lapozó2007.05.08, 16:49

Madonna és férje, Guy Ritchie minden egyes nappal közelebb kerül a váláshoz - állítják az énekesnő és a filmrendező barátai. Bár korábban arról cikkeztek a lapok, sikerült békét kötniük, a legújabb pletykák szerint semmi nem mentheti meg őket a szakítástól.

Michel Gondry: Mindig történik valami abszurd

Film2007.10.09, 22:23

Michel Gondry francia rendező a kilencvenes évek közepétől innovatív videoklipjeivel vetette észre magát, majd könnyed eleganciával lépett át a nagypályára. A szokásos hülye magyar címadással sújtott első filmje, a Libidó - Vissza az ösztönökhöz! még nem aratott osztatlan sikert (pedig kiváló az is), de 2004-ben az Egy makulátlan elme örök ragyogásával az utolsó kétkedőket is meggyőzte páratlan tehetségéről. Az emlékeiktől a technika segítségével szabadulni próbáló szerelmespár történetét remekműnek kiáltották ki, és Oscar-díjat is kapott a legjobb forgatókönyv kategóriában. Az idei francia filmnapokon debütáló, Az álom tudománya cíímű ...

Madonna szerelmi alkuja

Női Lapozó2007.02.06, 14:09

"Szerelmi alkut" kötött Madonna és férje, Guy Ritchie. Az énekesnő azt reméli, hogy ettől majd rendbe jön meglehetősen ingatag lábakon álló házassága.

Guy Ritchie furcsa krimin dolgozik

Tévé2007.01.22, 09:53

Guy Ritchie az ABC-nél vállalt munkát, egy különleges krimisorozat pilotját rendezi a csatorna számára.

Veszélyben van Madonna házassága

Női Lapozó2006.12.06, 09:13

Nemcsak a malawi bíróságot és az emberi jogi szervezeteket keseríti el Madonna örökbefogadási ügye. A pletykák szerint a férje, Guy Ritchie is nehezen viseli az énekesnő gyerek utáni vágyát.

Guy Ritchie reménytelen eset

Film2006.07.25, 12:45

Az angol rendező nem tanult legutóbbi filmje, a Revolver csúfos bukásából, és ismét elvállalta egy gengszterfilm rendezését. A projekt minden eleme újabb bukást vetít előre.

Madonna örökbe fogad

Női Lapozó2006.07.21, 13:55

Az örökbefogadás mellett döntött Madonna amerikai énekesnő, és filmrendező férje, Guy Ritchie. Ahhoz az ügynökséghez fordultak, amely Angelina Jolie gyermekeinek örökbefogadását is intézte.

Madonna még egy gyermeket szeretne

Női Lapozó2006.04.21, 11:48

Bár az utóbbi időben a legtöbb bulvárlap szerint teljesen kihűlt Madonna és Guy Ritchie házassága, a díva minden eddigi pletykát cáfolva kijelentette, hogy még egy gyermeket fog szülni férjének.

Madonna nem akar válni

Női Lapozó2006.01.25, 13:57

Az utóbbi időben több hír is napvilágot látott, amelyek szerint Madonna válni szeretne, mert házassága már nem működik olyan jól Guy Ritchie-vel, mint korábban. Az énekesnő szóvivője most igyekezett cáfolni ezeket a pletykákat.

Madonna kitiltotta a hálóból Guy Ritchie-t

Női Lapozó2005.09.09, 10:37

Az ember azt gondolná, hogy egy olyan férfi, aki A ravasz, az agy, és négy füstölgő puskacső, vagy Blöff történetét megálmodta, otthon is kemény fickót alakít, de Guy Ritchie házában Madonna viseli a nadrágot.

Jó feleség vált Madonnából

Női Lapozó2005.06.13, 15:57

Madonna több mint 4 éve él boldog házasságban  Guy Ritchie-vel, s hogy ennek mi a titka, arra sokan kíváncsiak. A popkirálynő azt állítja, a jó házasság a kompromisszumokon alapszik.

Eldördült Guy Ritchie Revolvere

Film2005.05.26, 15:29

Már le lehet tölteni Guy Ritchie legújabb gengsztermozijának előzetesét az internetről. A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső alkotójának Revolver című filmjében Ray Liotta maffiafőnököt alakít, aki nem veszi jó néven, mikor elővigyázatlan játékpartnere legyőzi a kártyaasztalnál.

Madonna és Guy Ritchie megújították esküjüket

Női Lapozó2005.01.05, 15:06

A világhírű énekesnő és a Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című film rendezője négy éve házasodtak meg, a napokban pedig egy titkos kabbala-ceremónián újították meg egymásnak tett esküjüket.

Guy Ritchie kibiztosítja a Revolvert

Film2004.12.22, 15:12

Nyilvánosságra került néhány képkocka Guy Ritchie legújabb gengsztermeséjéből. A megszállott szerencsejátékos és a maffiavezér összetűzéséről szóló Revolver főszereplői Jason Statham és Ray Liotta.

Guy Ritchie méregdrága cipőkkel engeszteli ki Madonnát

Női Lapozó2004.11.26, 14:06

A világhírű énekesnő és férje, Guy Ritchie soha nem tagadta, hogy meglehetősen gyakoriak a házasságukban a veszekedések. A fiatal filmrendezőnek azonban van egy jól bevált módszere, amivel mindig megenyhíti felesége szívét.

Madonna gengsztert játszik Guy Ritchie-nek

Film2004.10.26, 14:58

Bár előző filmjük az utóbbi évek egyik legnagyobb bukása volt, ez nem akadályozza meg Madonnát és Guy Ritchie-t abban, hogy ismét közös mozit készítsenek. A rendező ezúttal ismét gengszermesét forgat.

Madonna igen olcsón megúszta

Kultúra2004.09.14, 09:30

Madonna a hétvégén filmrendező férje születésnapja alkalmából bulit szervezett. Azt szerette volna, ha Guy Ritchie 36. születésnapja emlékezetes marad, ezért a fényűzést és a pompát mellőzve inkább a baráti társaságot hozta össze egy kis sörözésre. A milliomos művésznő 30 fontot költött.

Előző
  • 1
  • 2
Következő