görög válság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Görögország
- IMF
- adósságválság
- eurózóna
- Európai Unió
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Így a markukban tudják tartani az egész Balkánt
Ahogy begördülünk a faluba, már a szemünk sarkából észrevesszük, milyen sokan ülnek a taverna teraszán. Máshoz vagyunk szokva, a magyar falvakban ilyenkor, déltájt a kocsmák kongani szoktak az ürességtõl. Nem ott volna dolgunk, de odasietünk, hátha valami fontos esemény zajlik éppen. Igen, valami fontos: az élet, semmi egyéb.
Nem segít az internet a görög válságon
Szokatlan módon próbálták visszarántani a csõd szélérõl Görögországot, a szervezett gyûjtés nem a tervek szerint halad.
Meghekkelik a vasárnapi népszavazást a görög kommunisták
A Görög Kommunista Párt dupla nemes szavazással hekkelné meg a vasárnapi népszavazást, és igazi marxista kommunizmust építene. A Sziriza aktivistái viszont bíznak Alekszisz Ciprasz miniszterelnökben, szerintük a kormány jobb alkupozícióban lesz, ha gyõznek a nemek. Vannak, akik nem támogatják a Szirizát, mégis nemmel szavaznának.
Csökkent az igenek várható száma a görög népszavazáson
A legfrissebb görögországi közvélemény-kutatási eredmény szerint az utóbbi egy napban apadt az igen-tábor a vasárnapra kiírt referendum elõtt, de még így is van egy kis elõnye a nemmel szavazókkal, vagyis azokkal szemben, akik elutasítják a hitelezõkkel való megállapodást.
- címkék:
- népszavazás
- görög válság
- Címkefelhõ »
A görögök nem is tudnának drachmát nyomni
Görögország ha akarna, se tudna visszatérni régi fizetõeszközéhez, a drachmához, mert megszabadult az ezt nyomtató masináktól, mondta a görög pénzügyminiszter csütörtökön az ABC ausztrál közszolgálati rádiónak adott interjúban.
Nem látják a görög válság végét
A Nemzetközi Valutaalap bõ 70 éves történelme során elõször fordult elõ, hogy egy fejlett ország nem törlesztette idõben a felvett hitelt, és így technikai értelemben csõdbe ment. Ugyanakkor érdemi változás egyelõre sem a görög utcákon, sem pedig a tárgyalóasztalnál nem látható. Neil Blake, a CBRE európai kutatási vezetõje azt a kérdést boncolgatta, hogy merre is tart most a görög válság.
Van, amit már ingyen adnak Athénban
Határozatlan ideig nem kell fizetni a tömegközlekedésért Athénban. A bankautomaták elõtt elég hosszú sorok állnak, de abban a nyitott fiókban, ahol mi jártunk, nem tolongtak a nyugdíjasok.
Washington a görög válság ügyében is kémkedett
Az Egyesült Államok hírszerzését már 2011-ben is érdekelte, hogyan próbálják kezelni a görög pénzügyi válságot Németországban. A Wikileaks szerda este olyan titkos jelentéseket hozott nyilvánosságra, amelyekbõl kiderült, hogy a Nemzetbiztonsági Ügynökség Angela Merkel kancellár és jóformán az egész német kormány után kémkedett.
- címkék:
- Angela Merkel
- görög válság
- NSA
- Címkefelhõ »
Keményen odaszóltak a görög kormányfõnek
Élesen bírálta Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnököt az Európai Parlament elnöke.
Az Eurócsoport kivárja a görög népszavazást
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök megerõsítette, hogy vasárnap megtartják a népszavazást, amelyen a nemzetközi hitelezõkkel kötendõ megállapodásról nyilváníthatnak véleményt a görög polgárok. Közben az Eurócsoport egységesen úgy döntött, hogy minden további tárgyalás elõtt kivárja a görögországi népszavazás eredményét.
Az Origo tudósítói nem találtak nyitott bankfiókot Athénban
A nyugdíjasok miatt a görög kormány lazít a bankzárlaton, mert sokuknak nincs kártyája. Napi 120 eurót vehetnek ki számlájukról.
Tízezrek tüntettek Athénban
Legkevesebb húszezren tüntettek kedden este Athénban a Görögország nemzetközi hitelezõi által kidolgozott reformjavaslatok mellett egy rendõrségi becslés szerint.
Az Eurócsoport elutasítja a görög mentõcsomag meghosszabbítását
Az Eurócsoport elutasítja a kedd éjfélkor lejáró görög pénzügyi mentõcsomag hatályának a meghosszabbítását, és azt is, hogy leírják a görög adósság egy részét - közölte Alexander Stubb finn pénzügyminiszter a Twitteren.
Merkel nem akar tárgyalni a legújabb athéni javaslatról
Németország nem akar tárgyalni a görög adósságválság rendezésére tett új athéni javaslatról a vasárnapra tervezett görögországi népszavazás elõtt - közölte Angela Merkel német kancellár.
Itt van Athén legújabb javaslata
A görög kormány új javaslatot terjesztett az ország nemzetközi hitelezõi elé, alig fél nappal azután, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a keddi határidõ lejáratának közeledtével megtette utolsó indítványát a görög adósságválság rendezésére.
Ezzel a szavazólappal találkoznak a görögök vasárnap
Megkezdték a szavazócédulák nyomtatását Görögországban a vasárnapi népszavazásra, hogy azok idõben megérkezzenek a szavazóhelyiségekbe. Már kevesebb, mint egy hete van a hatóságoknak, hogy megszervezzék a referendumot, ezért az elõkészületek gõzerõvel zajlanak.
Benzinpánik Görögországban? Ugyan már!
Görögország északi részén sehol sem kell sorba állni a kutaknál, van üzemanyag, benzinpánikról szó sincs. Szalonikiben másmilyen pánik sincs, az emberek nyugodtak, a bankautomaták elõtt pár fõs sorok állnak. A bizonytalanság most a legrosszabb a görögöknek, és a vasárnapi népszavazás nyilvánvalóan megosztja a társadalmat.
Görögország megerõsítette, hogy nem fizet az IMF-nek
Most már biztos, hogy Görögország nem fizeti ki tartozását a Nemzetközi Valutalapnak. Angela Merkel német kancellár szerint nem várható áttörés a tárgyalásokon. Alekszisz Ciprasz miniszterelnök lemond, ha az igenek gyõznek a vasárnapi népszavazáson.
Lemondással fenyegetõzik a görög kormányfõ
Lemondását helyezte kilátásba Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök arra az esetre, ha a görögök többsége igennel szavazna a nemzetközi hitelezõk által Görögországgal szemben támasztott feltételekrõl tartandó vasárnapi népszavazáson - számolt be róla kedden a BBC brit közszolgálati televízió honlapján. Közben uniós források szerint Brüsszel újabb kísérletbe kezdett a görög adósságválság rendezésére.
A neten gyûjtenek a görögöknek
Közösségi finanszírozó kampány indult az interneten a görög adósság kifizetésére.
Görögországba megy nyaralni? Erre kell figyelnie
Görögország az egyik legnépszerûbb üdülõhely Európában, turisták milliói keresik fel minden évben a fõváros régészeti csodáit, vagy az elbûvölõ szigetek valamelyikét. A pénzügyi válság és a csõd veszélye miatt azonban rengetegen kérdezik: milyen hatással lehet mindez a tervezett nyaralásukra? A brit The Guardian pontokban gyûjtötte össze, mire kell figyelni, ezekbõl szemezgetünk.
- címkék:
- Athén
- Görögország
- turizmus
- görög válság
- Címkefelhõ »
Már sértegetik egymást az EU és a görögök
A Twitteren folytatott nyilatkozatháborúba torkollott a görög kormány és a hitelezõk közti tárgyalások megszakadása. Görögországban nem okozott pánikot a bankzárlat, akinek volt pénze, már kivette. A görögök vasárnap szavaznak a hitelezõk ajánlatáról, a baj csak az, hogy a jelenlegi mentõcsomag, aminek a meghosszabbításáról a tárgyalások szóltak, már napokkal azelõtt lejár, vagyis tulajdonképpen már nem lesz mirõl szavazni. Jean-Claude Juncker szerint a görög kormány elárulta.
Brüsszel közzétette, mire mondtak nemet a görögök
Az Európai Bizottság közzétette azt a javaslatcsomagot, amire a görög kormány nemet mondott. A listán pluszos költségvetés, nyugdíjreform, adóemelés, privatizáció szerepelnek.
Minizavargások Athénban, Krétán aggódnak
A média pánikot kelt a görög helyzet miatt, ezért a turisták nem akarnak majd Krétára utazni – ettõl félnek a helyiek a szigeten, jelentette az Origo tudósítója. Görögországban egyébként a legtöbben már kivették a pénzüket a bankból, ezért nem okozott gondot, hogy a bankokat egy hétre bezárták, az automatákból pedig csak maximum 60 eurót lehet kivenni egy nap. A pártok intenzív kampánnyal készülnek a vasárnapi népszavazásra, a társadalom megosztott, Athén minden részén spontán minitüntetések alakulnak ki.
Brüsszel egyetért a görögökkel
A bejelentett görögországi tõkekorlátozásokat az Európai Bizottság elemezte, és az intézkedéseket indokoltnak tartja – közölte Jonathan Hill, az Európai Bizottság pénzügyi stabilitásért felelõs tagja.
Egy hétre bezártak a görögországi bankok
Egy hétig, július 6-ig zárva maradnak a görög bankok - derült ki a hétfõ hajnalra Athénban megjelentett hivatalos kormányközlönybõl.
Nem lesz elég pénz a görögországi automatákban
Az Európai Központi Bank egyelõre fenntartja a görög bankoknak nyújtott sürgõsségi likviditási támogatást, de nem fogják tudni pénzzel feltölteni az ország összes bankautomatáját – mondta a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója.
Obama és Merkel is a görög válságról beszélt
Barack Obama és Angela Merkel kiemelkedõen fontosnak tartja, hogy Görögország visszatérjen a reformok útjára és az euróövezetben maradjon - közölte a Fehér Ház, miután az amerikai elnök és a német kancellár telefonon egyeztetett egymással a görög adósságválságról.
Hétfõn zárva lesznek a görögországi bankok
A turisták figyelmét felhívják arra, hogy tartsanak maguknál minél több készpénzt, hiszen nem lehet tudni, meddig lehet bankkártyával fizetni – közölte az Origo tudósítója Krétáról. A szigeten bizonytalanok a helyiek, ugyanakkor nem pánikolnak. Közben bejelentették azt is, hogy hétfõn zárva maradnak a görög bankok.
Hasít a kereskedelem, mégis kevesebben dolgoznak benne
Több eurócsoport-ülés és uniós csúcs után sem sikerült megegyezniük a görögöknek a hitelezõkkel. Elfogadták a jövõ évi büdzsét, az ideiben pedig pénzt csoportosítottak a Miniszterelnökség Várba költözésére. Budapest odaadta az államnak a Dagályt a BKV adósságáért cserébe. Kasztrálták az Ubert, szigorúbban felügyelik a brókereket, csökkent az alapkamat és a kereskedelemben dolgozók száma, hiába teljesít jól a szektor. Ez volt a héten a gazdaságban.
- címkék:
- Görögország
- Dagály fürdõ
- brókerbotrány
- görög válság
- vasárnapi boltzár
- Paks II.
- taxisrendelet
- dohánykereskedelem
- vasárnapi zárva tartás
- költségvetés 2016
- euró
- alapkamat
- kiskereskedelem
- munkanélküliség
- foglalkoztatottság
- taxi
- pénzügyi felügyelet
- Budai Vár
- Európai Központi Bank
- Miniszterelnökség
- Uber
- Eurócsoport
- IMF
- BKV
- MNB
- Európai Bizottság
- Címkefelhõ »
Életbevágó tanácskozás jön a görög válságról
Döntõ fontosságú lesz az eurózóna pénzügyminisztereinek szombati tanácskozása, ahol minden erõfeszítést meg kell tenni, hogy sikerüljön megállapodni Görögországgal az Athén által a mentõcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletének lehívásához szükséges reformintézkedések meghozataláról - közölte az Európai Unió állam-, illetve kormányfõinek csúcstalálkozóján péntek hajnalban a német kancellár.
- címkék:
- Merkel
- görög válság
- Címkefelhõ »
Ez lesz, ha a görögök nem fizetnek az IMF-nek
Görögország akkor sem kap idõben pénzt, ha sikerül megegyeznie a hitelezõkkel. Az IMF-et csak zsebbõl vagy az Európai Központi Bank segítségével fizetheti ki. Sok országgal elõfordult már, hogy nem törlesztett idõben az IMF-nek, korántsem biztos, hogy ennek Athén esetében államcsõd lenne a vége.
Brüsszelbõl jelentjük
A migráció a fõ téma az EU-csúcstalálkozó elsõ napján Brüsszelben. Orbán Viktor miniszterelnök már érkezésekor kijelentette, hogy a bevándorlástól mindenképpen meg kell védeni Magyarországot, akár egyedül, akár segítséggel. Az Európai Bizottság azonban ragaszkodik a kötelezõ kvótarendszer bevezetéséhez, ami biztosan okoz majd vitát a megbeszéléseken. Elemzõk hosszú éjszakára számítanak, a tervezett sajtótájékoztató valószínûleg csak éjfél után kezdõdik. Az Origo ott lesz.
A görög válság megoldása határozatlan idõre elnapolva
Néhány ponton engedtek a hitelezõk Görögországnak
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök délelõtt tárgyalt országa hitelezõivel, továbbküldtek egy dokumentumot az eurócsoport pénzügyminisztereinek, akik délután üléseznek, Ciprasz erre nem bólintott rá. A dokumentum több ponton enyhébb követelményeket tartalmaz, mint a korábbi. Este uniós csúcs lesz, de tudósítónk szerint a görögök sorsa nem ott dõl el. A fõ téma a bevándorlás lesz.
- címkék:
- euró
- eurózóna
- görög válság
- IMF
- EKB
- Címkefelhõ »
Hajnalban is egyeztettek a görög válságról
Szerda estétõl csütörtök reggelig több fordulóban tárgyaltak magas, illetve szakértõi szinten Athén és hitelezõi a görög adósságkérdés rendezésérõl, de nem tudni, hogy milyen eredménnyel.
- címkék:
- görög válság
- Címkefelhõ »
Továbbra sincs görög megállapodás
Alig több mint egy óra után félbeszakadt szerda este az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítõ Eurócsoport rendkívüli tanácskozása, amit a Görögországot fenyegetõ fizetésképtelenség, az Athénnak folyósítható mentõcsomag és a cserébe várt reformintézkedésekrõl való megállapodás érdekében hívtak össze.
Már csak az aranyban bíznak a görögök
Rohamosan növekszik a görögországi megrendelések száma a német aranykereskedõknél - tudta meg a dpa német hírügynökség.
Kiszivárgott a hitelezõk ajánlata a görög tárgyalásokról
Kiszivárgott a brüsszeli tárgyalásokról a dokumentum, amibõl kiderül, pontosan mit várnak a hitelezõk Görögországtól. A dokumentumban szó szerint pirossal javították ki a görög kormány korábbi javaslatait, és írták bele a sajátjaikat.
Élet a görög csõd szélén: bármi lesz, le kell nyelni
Minden remény megvan arra, hogy akár már a héten megállapodjon Görögország az Európai Unióval és nemzetközi hitelezõivel, de akármi is legyen az eredmény, az egészen biztos nagy hatással lesz a görög átlagemberekre. Az õ életük persze eddig sem volt könnyû, de volt, aki az Origónak azt mesélte, hogy megérdemlik, ami most történik. A bankok elõtt azonban nem látnak sorokat, rémhírkeltésrõl beszélnek, és csak a turizmust féltik. Helyzetjelentés Görögországból.
Az IMF ellen-javaslatcsomagot adott a görögöknek
A görög kormány újabb terhekkel sújtaná a nyugdíjakat, emelné az áfát, tovább terhelné a béreket. A nyugdíjasok már tüntettek, a kormánypárt balszéle és a koalíciós partner ilyen intézkedéseket nem akar megszavazni. Görögország hitelezõi, fõleg az IMF, elégedetlenek a tervezett lépésekkel, a GDP egy százalékát kitevõ nyugdíjcsökkentést, nagyobb áfaemelést akarnak, a vállalkozásokat nem terhelnék annyira.
Ennyi maradt a Sziriza választási ígéreteibõl
A Sziriza januárban szinte berobbant a görög politikába. A párt választási ígéretei között szerepelt, hogy leszámol a hitelezõkkel, enyhíti a pénzügyi szigort, új munkahelyeket teremt, emeli a nyugdíjakat és a minimálbért. Ezeket a terveket jórészt gyorsan feladta a kormánykoalíció. A jelenleg is tartó tárgyalások során pedig még inkább visszavonulót kell fújniuk.
Csütörtökön tárgyalnak tovább a görögökrõl
Nem hétfõ este lesz a görög dráma utolsó felvonása, az eurócsoport pénzügyminiszterei nem tudtak dûlõre jutni a görög válság ügyében, ezért június 25-én, csütörtökön újabb csúcstalálkozó lesz, de azért a hétfõ estit is megtartják. A görög javaslatok az uniós pénzügyi vezetõk szerint jó alapot jelenthetnek a tárgyalásokhoz.
Görög válság: tovább húzzák a döntést
Angela Merkel német kancellár szerint nem valószínû, hogy a hétfõi euróövezeti csúcsértekezleten hivatalos döntés születik a görög segélycsomag ügyében, de a következõ napokban véglegesíteni lehet az egyezményt.
- címkék:
- Merkel
- görög válság
- Címkefelhõ »
Londoni elemzõk szerint nincs jó megoldás a görög válságra
Londoni pénzügyi elemzõk szerint a piacokat hétfõn eluraló derûlátás ellenére sem valószínû olyan megállapodás Görögország és hitelezõi között, amely érdemben és hosszú távra rendezné a súlyos görög adósságválságot.
Megvan, mit ajánlanak a görögök
A nyugdíjkorhatár fokozatos emelését, a kedvezmények csökkentését és az áfarendszer átalakítását ajánlja Görögország a hitelezõinek. A hitelezõk jól fogadták a javaslatcsomagot, de uniós tisztségviselõk, a német kancellár és a francia elnök szerint valószínûtlen, hogy a felek ma megállapodásra jussanak.
- címkék:
- Görögország
- nyugdíj
- áfa
- görög válság
- Címkefelhõ »
Ezért fizetõképesek még a görög bankok
Az Európai Központi Bank hétfõn megemelte a sürgõsségi likviditási támogatásból igénybe vehetõ források keretösszegét a görög bankok számára, hat napon belül már harmadszor - mondta el egy banki forrás a Reuters hírügynökségnek.
- címkék:
- görög válság
- EKB
- Címkefelhõ »
Juncker megpofozta Cipraszt
Bénáznak a görögök a sorsdöntõ tárgyaláson
- címkék:
- Görögország
- euró
- eurózóna
- görög válság
- Címkefelhõ »
Újabb kísérlet a görögökkel való egyezségre
Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak ma Brüsszelben az eurózóna országainak állam-, illetve kormányfõi, hogy megpróbáljanak megoldást találni az államcsõddel fenyegetõ görög adósságválságra. Juncker kabinetfõnöke szerint jó tárgyalási alap lehet Athén új javaslata.
- címkék:
- görög válság
- Címkefelhõ »
Nincs vasárnapi pihenõnap Brüsszelben, a görög válságról tárgyalnak
Már vasárnap kora este összeülnek Brüsszelben a Görögországnak hitelezõ nemzetközi intézmények képviselõi, hogy megvitassák a kilátásba helyezett új görög megoldási javaslatokat - közölték uniós diplomaták.
Simicska Lajos vesztett egy katonát, de nyert egy közbeszerzést
Brüsszel akkor sem adna pénzt a szerb határra tervezett kerítésre, ha a kormány kérne, de a rendkívüli tartalékból futja rá. Görögország újabb lépéssel került közelebb a csõdhöz, az eurócsoport vezetõi hétfõn dönthetnek a sorsáról. A Tigáz is kivonul a lakossági gázszolgáltatásból. Az Országgyûlés elfogadta a 2016-os adótörvényeket. Andy Vajna kezébe kerülhet az online kaszinózás is, Simicska Lajos vesztett egy katonát, de nyert egy közbeszerzést. Ez volt a héten a gazdaságban.
- címkék:
- Simicska Lajos
- Garancsi István
- Alekszisz Ciprasz
- Lázár János
- Andy Vajna
- Görögország
- adótörvény
- gázszolgáltatás
- bankpánik
- Kötelezettségszegési eljárás
- rezsicsökkentés
- vizes vb
- Duna Aszfalt
- eurózóna
- szerencsejáték
- bevándorlás
- kaszinó
- görög válság
- Nemzetgazdasági Minisztérium
- Közgép Zrt.
- Waberer
- Elios Zrt.
- Európai Bizottság
- MVM
- Magyar Villamos Mûvek
- Tigáz
- Európai Központi Bank
- Címkefelhõ »
Az Európai Központi Bank dönthet a görögök sorsáról
Válságtanácskozást kezdett délben az Európai Központi Bank, azt tárgyalják, elküldjék-e a görög jegybanknak a bankok életben tartására kért segélyt. Ha ez nem törtnénik meg, hétfõre már lehet, hogy ki sem nyitnak a görög bankok.
Van egy fontos politikus, aki nem fél a görög csõdtõl
Az eurócsoport legutóbbi, Görögország miatt tartott csúcstalálkozóján annyit sikerült elérni, hogy a résztvevõk megegyeztek a következõ csúcstalálkozó idõpontjában. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök biztos benne, hogy lesz megegyezés. Berlin kész az utolsó pillanatig tárgyalni, bár a német lakosság már inkább szabadulna Görögországtól.
Lehet, hogy hétfõn már ki sem nyitnak a görög bankok
Az Európai Központi Bank az Eurogroup-találkozón, az eurózóna pénzügyminisztereinek válságértekezletén nem zárta ki, hogy a drámaian felgyorsult betétkivonás miatt a görög bankok nem tudnak kinyitni hétfõn.
- címkék:
- bank
- görög válság
- Címkefelhõ »
Görög válság: uniós csúcs lesz, nincs egyezség
Donald Tusk, az EU-országok állam-, illetve kormányfõi testületének az elnöke hétfõ estére összehívta az euróövezeti országok csúcsvezetõinek tanácskozását, miután csütörtökön Luxembourgban nem született megállapodás a görög adósságválság ügyében az eurózóna-országok pénzügyminiszterei között, az úgynevezett Eurogroup ülésén.
- címkék:
- Görögország
- válság
- görög válság
- Címkefelhõ »
A görög fociban már eljött a csõdhelyzet
Idén a görög válogatott és az összes klubcsapat megbukott Európában, és bár a foci anyagi helyzete vegyes képet mutat, a válogatottnak ugyanúgy a nulláról kell kezdenie mindent, ahogy az országnak is egy esetleges államcsõd esetén.
Nem ad haladékot Görögországnak az IMF
Nem kap haladékot Görögország, július 1-jéig muszáj fizetnie, különben hivatalosan is elindul az államcsõd – mondta Christine Lagarde, az IMF igazgatója.
Van bankrendszer, amit padlóra küldhet a görög válság
A Macedón bankrendszer erõsen függ Görögországtól. Ha a görög tulajdonú bankok összeomlanak, a macedón kormánynak a GDP három százalékának megfelelõ összeget kell majd a feltõkésítésükre fordítani.
A görögök kis csõd után megtarthatnák az eurót
Felkészülnek a görög államcsõdre az európai államok
Figyelmeztetést adott ki a görög jegybank: küszöbön áll a görög államcsõd és az euró kivezetése. A brit kormány is felkészül a görög kilépésre az eurozónából.
A bankpánik szélén Görögország
A csõd szélén álló Görögországban az emberek mentik a pénzüket a bankokból, inkább otthon vagy a munkahelyükön tartják, de van, aki aranyat vett belõle. A hitelezõkkel folytatott tárgyalások összeomlása után megduplázódott a napi pénzfelvételek összege. Ha Görögország csõdbe megy, a kormány megszabhatja, egy ember egy nap legfeljebb mennyi pénzt vehet ki.
Nehéz beárazni a görög válság hatásait
Az Európai Unió szeretné végre megoldani a görög adósságválságot: az euróövezeti pénzügyminiszterek csütörtökön kezdenek tanácskozni a rendezésrõl. Az EU már belengette, hogy ha nem sikerül megegyezésre jutni az athéni vezetéssel, haladéktalanul rendkívüli uniós csúcsot hívnak össze. Szakértõk az Origónak azt mondták, hogy a görögországi fejleményeknek jelentõsebb hatásai nem lesznek Magyarországra nézve.
Reménykedik az IMF a görögök kapcsán
Reménykeltõen haladnak a tárgyalások az athéni vezetéssel a görög államadósság-válság kezelését szolgáló nemzetközi hitelprogram folytatásáról, mondta egy hétfõi német lapinterjúban a Nemzetközi Valutaalap európai igazgatója, aki szerint a görög állam valószínûleg júniusig külsõ segítség nélkül is fizetõképes marad.
Esik a görög tõzsde, nõnek a hozamok
A görög államcsõddel és az ország euróövezetbõl való kiválásával kapcsolatban felerõsödött spekulációk miatt estek a részvényárfolyamok az athéni tõzsdén és felszökött az állampapírok hozama.
Ismét a görögöktõl tart az EU
Ajvarasz Abromavicsusz élesen bírálta Alekszisz Cipraszt moszkvai látogatása miatt.
A pénzügyminiszter szerint a görög adósság rendezése Európa belsõ ügye
A görög pénzügyi válságra csak az európai családon belül lehet megoldást találni – mondta a görög pénzügyminiszter egy gazdasági lapban hétfõn megjelent interjúban.
- címkék:
- görög válság
- Címkefelhõ »
Kilencven rendõr sebesült meg Frankfurtban
A szervezõk becslései szerint tízezer ember vett részt azon a frankfurti tüntetésen, amelyen összecsaptak a rendõrökkel. A tiltakozók barikádokat és autókat gyújtottak fel, több tüntetõ és majdnem kilencven rendõr megsebesült.
- címkék:
- görög válság
- EKB
- Címkefelhõ »
Görögország útja nem lesz könnyû
A német kancellár üdvözölte és a további tárgyalásokhoz megfelelõ kiindulási alapnak nevezte szerdán, hogy az euróövezet pénzügyminiszterei elfogadták az athéni kormány javaslatait a görög államadósság-válság kezelésének folytatásáról.
Putyin jött, Putyin ment
Magyarországon járt Vlagyimir Putyin, de ettõl függetlenül lett drágább a tankolás és a lakásvásárlás. Kiderült, hogy kikre figyel oda idén kiemelten a NAV. Nem ért egyett Berlin és Brüsszel a görög hitelkérelem ügyében, és egy váratlan levél is érkezett az Origo szerkesztõségébe. Ez történt a héten a gazdaságban.
Az orosz segítség nem kell a görögöknek
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök nem kér segítséget Oroszországtól és folytatni kívánja a tárgyalásokat európai partnereivel egy új hitelmegállapodásról.
A görögök nem kótyavetyélnék el a családi ékszereket
Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter szerint „nem lenne túl okos” a görög „családi ékszereket” újabb privatizációkkal elkótyavetyélni, de a már befejezett privatizációkon a kormány nem kíván változtatni.
Sürgõs segítség kell Görögországnak
Újabb 1,8 milliárd euróra van szüksége Görögországnak, hogy jövõre piaci alapon tudja finanszírozni magát. A mentõcsomag sorsáról hétfõn döntenek az eurózóna pénzügyminiszterei.
Önmagukat már padlóra küldték, most megkapják egész Európát
Görögország Európa soros elnöke januártól júliusig. Az Európai Uniót így a leginkább megtépázott tagország fogja vezetni, amelyikben minden negyedik ember munkanélküli, az államadósság 175 százalékos, évek óta folyamatos a megszorítás, és az EU-IMF hitelezõpáros nem engedi, hogy elkezdjenek lazítani. Görögöket kérdeztünk, hogyan élik meg ezeket a napokat, és mit várnak Görögországtól.
Jövõre már növekedni akarnak a görögök
- címkék:
- Görögország
- görög válság
- Címkefelhõ »
Rohamrendõrök foglalták el a görög köztévét
A rohamrendõrök kiszorították az épületbõl az azt júniusban elfoglaló tüntetõket.
- címkék:
- görög válság
- Címkefelhõ »
Soros: A görög adósságot így megette a fene
Az eurókrízisnek akár már vége is lehetne, ha bizonyos országok és intézmények nem ragaszkodnának foggal-körömmel rég meghaladott tabukhoz és tévhitekhez – véli Soros György.
A görögök negyedszer is tartják a markukat
Három év alatt a negyedik mentõcsomagra áhítozik az EU-ban a legnagyobb államadósságot nyögõ Görögország. Most csupán úgy ötmilliárd euró, vagyis 1500 milliárd forint kellene nekik, hogy a költségvetésben tátongó lyukat be tudják foltozni. Ez aprópénz ahhoz képest, amennyit eddig kaptak az IMF-tõl, Brüsszeltõl, és a magánhitelezõktõl.
- címkék:
- görög válság
- Görögország
- Címkefelhõ »
Elindult az új görög köztévé
Az EDT nevû csatornán eddig fõleg régi görög filmek mentek. A szerda reggelt azonban egy kétórás hírmûsorral indították.
- címkék:
- görög válság
- köztelevízió
- Címkefelhõ »
11 milliárd euróval kevesebb pénz jut a görög mentõcsomagba
2014-ben és 2015-ben összesen minimum 11 milliárd euróval kevesebb pénz folyik majd be a görög államkasszába, mint amennyit az ország szanálásához korábban beterveztek - állítja az IMF.
Megszavazta a görög parlament az újabb megszorító csomagot
Megszavazta a görög parlament szerda este az újabb gazdasági megszorításokat tartalmazó jogszabálycsomagot, amely ahhoz is szükséges volt, hogy Athén hozzáférjen a nemzetközi hitel következõ részletéhez.
- címkék:
- Görögország
- görög válság
- Címkefelhõ »
A görögök nem bírnak leállni a megszorításokkal
Közalkalmazottakat bocsátanak el, luxusadót vetnek ki és kurtítanak az egészségügyi kiadásokon Görögországban, ahol kedd késõ este jelentették be az újabb megszorításokat.
- címkék:
- Görögország
- görög válság
- Címkefelhõ »
Görögország megadóztatja a medencéket
A privát úszómedencék tulajdonosainak is részt kell vállalniuk a görög államkassza feltöltésében. Sápot vetnek ki a drágább kocsikra is.
- címkék:
- Görögország
- görög válság
- Címkefelhõ »
Görögország csak csepegtetve kapja a támogatást
Görögország késlekedik a számára elõírt reformok és megszorító intézkedések végrehajtásával, legalábbis ezt állítja az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap. Az ország emiatt a gazdaságát életben tartó támogatásokat is csak csepegtetve kaphatja.
Kivonulnak Görögország hitelezõi
A hónap végéig befagyasztja a tárgyalásokat Görögországgal az IMF, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság.
- címkék:
- görög válság
- IMF
- Címkefelhõ »
Megállt az élet Görögországban a tévé bezárása miatt
A minisztériumok zárva vannak, nem jelennek meg az újságok, sztrájkolnak a busz- és villamosvezetõk.
Nem sikerül kiárusítani Görögországot
Ötven helyett már csak 25 milliárd euró privatizációs bevételt várnak a görögök az évtized végére. Úgy nem is fog menni, ha az egyik energiacégre nulla, a másikra egy ajánlat érkezik csak.
Próba szerencse alapon mentették Görögországot
Az IMF önkritikája a görög válságkezeléssel kapcsolatban csak egy elsõ csomagra vonatkozott a német pénzügyminiszter szerint.
Beismerõ vallomás az IMF-tõl: Hibáztunk
Hibának nevezte az IMF, hogy az elmúlt években túl könnyelmûen bírálta el Görögországot az egyes mentõcsomagok odaítélésekor. A Nemzetközi Valutaalap többek között fenntarthatónak minõsítette az óriási mértékû görög államadósságot, és túl optimistán ítélte meg a görög politikai stabilitást. Emiatt olyan feltételeknek is megfelelt az ország a segélycsomagokról szóló döntések során, melyeket közel sem tudott teljesíteni.
- címkék:
- Görögország
- görög válság
- IMF
- Címkefelhõ »
IMF: Hibáztunk
Egy most kiszivárgott, "szigorúan bizalmas" megjelölésû belsõ jelentésében az IMF elismerte, hogy több ponton is hibát követett el a görög válság kezelésében az utóbbi három évben. A szervezet legnagyobb ballépése a dokumentum szerint az volt, hogy súlyosan alábecsülték a kárt, melyet a nemzetközi szervezetek által elõírt megszorító intézkedések okoznak majd Görögországnak.
A szegények kokainja dönti romba a görögöket
Gyilkos fenevaddá változtatja az emerbeket a Görögországban újabban nagyon népszerû kábítószer, a sisa. A szert lõni és szívni is lehet, nagyon olcsó, és akkumulátor-savból, samponból, valamint motorolajból készül.
Kirúgnak 15 000 görögöt
Kétezer közszolga veszíti el munkáját idén június végéig, újabb kétezer az év végéig, 11 ezren pedig 2014-ben - ez az intézkedés volt a Görögországnak folyósított hitel következõ részletének lehívásához kapcsolt feltétel.
Csõdközelben a görög kormánypártok
Reménytelen adósságcsapdába kerültek a konzervatívok és a szocialisták.
Golyót küldtek a görög pénzügyminiszternek
Halálos fenyegetést és lövedéket küldött egy eddig jórészt ismeretlen csoport a görög pénzügyminiszternek. A kilakoltatások és a házak elárverezése ellen tiltakoznak.
A válság megháromszorozta a görög fatolvajlást
Emelkedett a fûtõolaj ára, rákaptak a falopásra Görögországban.
- címkék:
- Görögország
- görög válság
- fatolvaj
- Címkefelhõ »
Még 10 milliárd euró kell a görögöknek
Még ha tökéletesen végre is hajtják a megszorításokat, akkor is kell 10 milliárd euró a görögöknek ahhoz, hogy megbírkózzanak az adósságheggyel - állítja az IMF.
- címkék:
- görög válság
- adósságválság
- Címkefelhõ »
Rászáll a külföldre utalt pénzekre a görög adóhatóság
A görög adóhatóság 25 ezer olyan görög polgárt rendelt be január végéig elszámoltatásra, aki 2009 és 2011 között nagyobb összeget utalt át külföldre - írja a görög To Vima vasárnapi lap.
- címkék:
- Görögország
- adó
- görög válság
- adóhatóság
- Címkefelhõ »
Elmaradt a görög bankpánik
A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a görögök már bíznak a bankjaikban: a harmadik egymást követõ hónapban is nõttek a vállalati és a lakossági bankbetétek havi szinten novemberben - közölte a görög központi bank. Ezt megelõzõen hosszú hónapokon keresztül inkább kivették a pénzüket a bankokból a görögök, sokan az országból is kimenekítették vagyonukat.
- címkék:
- bank
- görög válság
- görögök
- Címkefelhõ »
Egyre több görög adja le az autóját
Egyre kevesebben tudják fenntartani az autójukat Görögországban, az autó utáni adót sokan nem képesek kifizetni, ezért inkább leadják a rendszámtáblát az évek óta gyakorlatilag csõdben levõ országban.
- címkék:
- Görögország
- görög válság
- Címkefelhõ »
Emiatt fõhet a fejünk jövõre
A válságnak még aligha van vége, az optimistább és a vészmadár lelkületû elemzõk egyáltalán nem értenek egyet abban, hogy rosszabb év lesz-e 2013, mint az idei. Annyi azért látszik, hogy ha az utóbbi hónapok kedvezõ folyamatait semmi sem zökkenti ki, okkal remélhetjük, hogy jövõre erõre kap a világgazdaság néhány fontos, még gyengélkedõ központja. De van-e ennek valós esélye?