görög válság

címke rss

Felkészülnek a görög államcsődre az európai államok

Gazdaság2015.06.17, 12:47

Figyelmeztetést adott ki a görög jegybank: küszöbön áll a görög államcsőd és az euró kivezetése. A brit kormány is felkészül a görög kilépésre az eurozónából.

A bankpánik szélén Görögország

Gazdaság2015.06.17, 11:57

A csőd szélén álló Görögországban az emberek mentik a pénzüket a bankokból, inkább otthon vagy a munkahelyükön tartják, de van, aki aranyat vett belőle. A hitelezőkkel folytatott tárgyalások összeomlása után megduplázódott a napi pénzfelvételek összege. Ha Görögország csődbe megy, a kormány megszabhatja, egy ember egy nap legfeljebb mennyi pénzt vehet ki.

Nehéz beárazni a görög válság hatásait

Gazdaság2015.06.16, 17:39

Az Európai Unió szeretné végre megoldani a görög adósságválságot: az euróövezeti pénzügyminiszterek csütörtökön kezdenek tanácskozni a rendezésről. Az EU már belengette, hogy ha nem sikerül megegyezésre jutni az athéni vezetéssel, haladéktalanul rendkívüli uniós csúcsot hívnak össze. Szakértők az Origónak azt mondták, hogy a görögországi fejleményeknek jelentősebb hatásai nem lesznek Magyarországra nézve.

Reménykedik az IMF a görögök kapcsán

Archívum2015.04.20, 13:32

Reménykeltően haladnak a tárgyalások az athéni vezetéssel a görög államadósság-válság kezelését szolgáló nemzetközi hitelprogram folytatásáról, mondta egy hétfői német lapinterjúban a Nemzetközi Valutaalap európai igazgatója, aki szerint a görög állam valószínűleg júniusig külső segítség nélkül is fizetőképes marad.

Esik a görög tőzsde, nőnek a hozamok

Gazdaság2015.04.16, 14:53

A görög államcsőddel és az ország euróövezetből való kiválásával kapcsolatban felerősödött spekulációk miatt estek a részvényárfolyamok az athéni tőzsdén és felszökött az állampapírok hozama.

Ismét a görögöktől tart az EU

Gazdaság2015.04.08, 17:15

Ajvarasz Abromavicsusz élesen bírálta Alekszisz Cipraszt moszkvai látogatása miatt. 

A pénzügyminiszter szerint a görög adósság rendezése Európa belső ügye

Nagyvilág2015.04.06, 11:13

A görög pénzügyi válságra csak az európai családon belül lehet megoldást találni – mondta a görög pénzügyminiszter egy gazdasági lapban hétfőn megjelent interjúban.

Kilencven rendőr sebesült meg Frankfurtban

Nagyvilág2015.03.18, 13:07

A szervezők becslései szerint tízezer ember vett részt azon a frankfurti tüntetésen, amelyen összecsaptak a rendőrökkel. A tiltakozók barikádokat és autókat gyújtottak fel, több tüntető és majdnem kilencven rendőr megsebesült.

Görögország útja nem lesz könnyű

Gazdaság2015.02.25, 16:44

A német kancellár üdvözölte és a további tárgyalásokhoz megfelelő kiindulási alapnak nevezte szerdán, hogy az euróövezet pénzügyminiszterei elfogadták az athéni kormány javaslatait a görög államadósság-válság kezelésének folytatásáról.

Putyin jött, Putyin ment

Gazdaság2015.02.21, 07:54

Magyarországon járt Vlagyimir Putyin, de ettől függetlenül lett drágább a tankolás és a lakásvásárlás. Kiderült, hogy kikre figyel oda idén kiemelten a NAV. Nem ért egyett Berlin és Brüsszel a görög hitelkérelem ügyében, és egy váratlan levél is érkezett az Origo szerkesztőségébe. Ez történt a héten a gazdaságban.

Az orosz segítség nem kell a görögöknek

Gazdaság2015.02.02, 16:17

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök nem kér segítséget Oroszországtól és folytatni kívánja a tárgyalásokat európai partnereivel egy új hitelmegállapodásról.

A görögök nem kótyavetyélnék el a családi ékszereket

Gazdaság2015.02.02, 12:19

Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter szerint „nem lenne túl okos” a görög „családi ékszereket” újabb privatizációkkal elkótyavetyélni, de a már befejezett privatizációkon a kormány nem kíván változtatni.

Sürgős segítség kell Görögországnak

Gazdaság2014.12.04, 14:10

Újabb 1,8 milliárd euróra van szüksége Görögországnak, hogy jövőre piaci alapon tudja finanszírozni magát. A mentőcsomag sorsáról hétfőn döntenek az eurózóna pénzügyminiszterei. 

Önmagukat már padlóra küldték, most megkapják egész Európát

Gazdaság2014.01.06, 12:06

Görögország Európa soros elnöke januártól júliusig. Az Európai Uniót így a leginkább megtépázott tagország fogja vezetni, amelyikben minden negyedik ember munkanélküli, az államadósság 175 százalékos, évek óta folyamatos a megszorítás, és az EU-IMF hitelezőpáros nem engedi, hogy elkezdjenek lazítani. Görögöket kérdeztünk, hogyan élik meg ezeket a napokat, és mit várnak Görögországtól.

Rohamrendőrök foglalták el a görög köztévét

Nagyvilág2013.11.07, 08:54

A rohamrendőrök kiszorították az épületből az azt júniusban elfoglaló tüntetőket.

Soros: A görög adósságot így megette a fene

Gazdaság2013.10.08, 17:49

Az eurókrízisnek akár már vége is lehetne, ha bizonyos országok és intézmények nem ragaszkodnának foggal-körömmel rég meghaladott tabukhoz és tévhitekhez – véli Soros György.

A görögök negyedszer is tartják a markukat

Gazdaság2013.08.21, 14:41

Három év alatt a negyedik mentőcsomagra áhítozik az EU-ban a legnagyobb államadósságot nyögő Görögország. Most csupán úgy ötmilliárd euró, vagyis 1500 milliárd forint kellene nekik, hogy a költségvetésben tátongó lyukat be tudják foltozni. Ez aprópénz ahhoz képest, amennyit eddig kaptak az IMF-től, Brüsszeltől, és a magánhitelezőktől.

Elindult az új görög köztévé

Itthon2013.08.21, 10:09

Az EDT nevű csatornán eddig főleg régi görög filmek mentek. A szerda reggelt azonban egy kétórás hírműsorral indították.

11 milliárd euróval kevesebb pénz jut a görög mentőcsomagba

Gazdaság2013.07.31, 16:46

2014-ben és 2015-ben összesen minimum 11 milliárd euróval kevesebb pénz folyik majd be a görög államkasszába, mint amennyit az ország szanálásához korábban beterveztek - állítja az IMF.

Megszavazta a görög parlament az újabb megszorító csomagot

Gazdaság2013.07.17, 23:57

Megszavazta a görög parlament szerda este az újabb gazdasági megszorításokat tartalmazó jogszabálycsomagot, amely ahhoz is szükséges volt, hogy Athén hozzáférjen a nemzetközi hitel következő részletéhez.

A görögök nem bírnak leállni a megszorításokkal

Gazdaság2013.07.10, 09:02

Közalkalmazottakat bocsátanak el, luxusadót vetnek ki és kurtítanak az egészségügyi kiadásokon Görögországban, ahol kedd késő este jelentették be az újabb megszorításokat.

Görögország megadóztatja a medencéket

Gazdaság2013.07.09, 17:30

A privát úszómedencék tulajdonosainak is részt kell vállalniuk a görög államkassza feltöltésében. Sápot vetnek ki a drágább kocsikra is.

Görögország csak csepegtetve kapja a támogatást

Gazdaság2013.07.09, 09:21

Görögország késlekedik a számára előírt reformok és megszorító intézkedések végrehajtásával, legalábbis ezt állítja az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap. Az ország emiatt a gazdaságát életben tartó támogatásokat is csak csepegtetve kaphatja.

Kivonulnak Görögország hitelezői

Gazdaság2013.06.19, 16:10

A hónap végéig befagyasztja a tárgyalásokat Görögországgal az IMF, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság.

Megállt az élet Görögországban a tévé bezárása miatt

Nagyvilág2013.06.13, 10:26

A minisztériumok zárva vannak, nem jelennek meg az újságok, sztrájkolnak a busz- és villamosvezetők.

Nem sikerül kiárusítani Görögországot

Gazdaság2013.06.10, 16:00

Ötven helyett már csak 25 milliárd euró privatizációs bevételt várnak a görögök az évtized végére. Úgy nem is fog menni, ha az egyik energiacégre nulla, a másikra egy ajánlat érkezik csak.

Próba szerencse alapon mentették Görögországot

Gazdaság2013.06.07, 11:09

Az IMF önkritikája a görög válságkezeléssel kapcsolatban csak egy első csomagra vonatkozott a német pénzügyminiszter szerint.

Beismerő vallomás az IMF-től: Hibáztunk

Gazdaság2013.06.06, 12:39

Hibának nevezte az IMF, hogy az elmúlt években túl könnyelműen bírálta el Görögországot az egyes mentőcsomagok odaítélésekor. A Nemzetközi Valutaalap többek között fenntarthatónak minősítette az óriási mértékű görög államadósságot, és túl optimistán ítélte meg a görög politikai stabilitást. Emiatt olyan feltételeknek is megfelelt az ország a segélycsomagokról szóló döntések során, melyeket közel sem tudott teljesíteni.

IMF: Hibáztunk

Gazdaság2013.06.06, 10:41

Egy most kiszivárgott, "szigorúan bizalmas" megjelölésű belső jelentésében az IMF elismerte, hogy több ponton is hibát követett el a görög válság kezelésében az utóbbi három évben. A szervezet legnagyobb ballépése a dokumentum szerint az volt, hogy súlyosan alábecsülték a kárt, melyet a nemzetközi szervezetek által előírt megszorító intézkedések okoznak majd Görögországnak.

A szegények kokainja dönti romba a görögöket

Nagyvilág2013.05.17, 12:32

Gyilkos fenevaddá változtatja az emerbeket a Görögországban újabban nagyon népszerű kábítószer, a sisa. A szert lőni és szívni is lehet, nagyon olcsó, és akkumulátor-savból, samponból, valamint motorolajból készül.

Kirúgnak 15 000 görögöt

Gazdaság2013.04.29, 09:35

Kétezer közszolga veszíti el munkáját idén június végéig, újabb kétezer az év végéig, 11 ezren pedig 2014-ben - ez az intézkedés volt a Görögországnak folyósított hitel következő részletének lehívásához kapcsolt feltétel.

Csődközelben a görög kormánypártok

Gazdaság2013.02.05, 19:58

Reménytelen adósságcsapdába kerültek a konzervatívok és a szocialisták.

Golyót küldtek a görög pénzügyminiszternek

Nagyvilág2013.02.04, 19:49

Halálos fenyegetést és lövedéket küldött egy eddig jórészt ismeretlen csoport a görög pénzügyminiszternek. A kilakoltatások és a házak elárverezése ellen tiltakoznak.

A válság megháromszorozta a görög fatolvajlást

Nagyvilág2013.01.28, 12:07

Emelkedett a fűtőolaj ára, rákaptak a falopásra Görögországban.

Még 10 milliárd euró kell a görögöknek

Gazdaság2013.01.18, 22:03

Még ha tökéletesen végre is hajtják a megszorításokat, akkor is kell 10 milliárd euró a görögöknek ahhoz, hogy megbírkózzanak az adósságheggyel - állítja az IMF.

Rászáll a külföldre utalt pénzekre a görög adóhatóság

Gazdaság2013.01.13, 18:43

A görög adóhatóság 25 ezer olyan görög polgárt rendelt be január végéig elszámoltatásra, aki 2009 és 2011 között nagyobb összeget utalt át külföldre - írja a görög To Vima vasárnapi lap.

Elmaradt a görög bankpánik

Gazdaság2013.01.03, 16:42

A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a görögök már bíznak a bankjaikban: a harmadik egymást követő hónapban is nőttek a vállalati és a lakossági bankbetétek havi szinten novemberben - közölte a görög központi bank. Ezt megelőzően hosszú hónapokon keresztül inkább kivették a pénzüket a bankokból a görögök, sokan az országból is kimenekítették vagyonukat.  

Egyre több görög adja le az autóját

Gazdaság2012.12.28, 15:20

Egyre kevesebben tudják fenntartani az autójukat Görögországban, az autó utáni adót sokan nem képesek kifizetni, ezért inkább leadják a rendszámtáblát az évek óta gyakorlatilag csődben levő országban.

Emiatt főhet a fejünk jövőre

Gazdaság2012.12.26, 16:01

A válságnak még aligha van vége, az optimistább és a vészmadár lelkületű elemzők egyáltalán nem értenek egyet abban, hogy rosszabb év lesz-e 2013, mint az idei. Annyi azért látszik, hogy ha az utóbbi hónapok kedvező folyamatait semmi sem zökkenti ki, okkal remélhetjük, hogy jövőre erőre kap a világgazdaság néhány fontos, még gyengélkedő központja. De van-e ennek valós esélye?

Ijesztő összegért tartják markukat a görög bankok

Gazdaság2012.12.22, 14:12

A várakozásokat messze felülmúló az az összeg, amely a legnagyobb görög bankok veszteségeinek pótlására kell. A bankok leírták az államnak kölcsönadott hitel több mint a felét, és most azt várják, hogy a veszteségekben segítséget kapjanak.

Már nincs csődhelyzetben Görögország

Gazdaság2012.12.18, 20:15

Elszánt az EU a görögök kimentésében, ráadásul lassan megoldódni látszik az adósságválság - ezzel indokolta az S&P, hogy miért javította fel a görögök besorolását.

Húszmilliárdos bomba üzletet kötnek a görögök

Gazdaság2012.12.09, 00:17

A korábbi leírások után újabb 20 milliárd eurót sikerül lefaragniuk a görögöknek az irdatlan államadósságukból. Ennyit spórolnak a kötvényeik visszavásárlásán, és az eladók sem feltétlenül buknak rajta.

Pokolgép robbant az idegengyűlölő görög párt irodájánál

Nagyvilág2012.12.04, 10:03

Robbantottak a görög szélsőjobboldali és idegengyűlölő Arany Hajnal párt athéni irodája előtt. A párt a görög válság keltette indulatokat meglovagolva, a semmiből szerzett 14 százalékos népszerűséget. Görögországban ma már mindennaposak a külföldiek elleni támadások.

Visszaveszik bóvlikötvényeiket a görögök

Gazdaság2012.12.03, 11:20

Tízmilliárd euró értékben cseréli be a görög állam a saját, nyomott árú kötvényeit az euróövezeti ideiglenes mentőalap papírjaira.

Németországnak érdeke a görögök megmentése

Gazdaság2012.12.02, 13:08

Németország nem szolidaritásból, hanem érdekből támogatja a görög válság kezelését - mondta Angela Merkel egy vasárnapi interjúban.

Megint megmentették a görögöket

Gazdaság2012.11.27, 09:04

Negyvenmilliárd eurós adósságenyhítést kapnak, és 120 helyett elég lesz, ha 124 százalékra csökkentik az államadósságot.

Újra nekigyürkőznek megmenteni a görögöket

Gazdaság2012.11.26, 11:17

Két héten belül harmadszor ülnek össze az eurózóna vezetői, hogy valahogyan feloldják a görögök megmentése körül kiéleződött vitát. Néhány nap, és valóban államcsőd lehet az országban.

Összevesztek a görögök megmentésén

Gazdaság2012.11.20, 23:17

Az eurózóna országai csak 2014-ig finanszíroznák Görögországot, a Nemzetközi Valutaalap ennél azonban hosszabb távú elkötelezettséget vár el tőlük.

Dühöngő görög hivatalnokok rontottak a német konzulra

Nagyvilág2012.11.15, 13:57

Egy Szalonikiben zajló konferencián szitkozódva rohangáltak a folyosókon és tojásokat dobáltak a németekre. A német konzult kávéval és vízzel öntötték le.

Két év haladékot kaphat Görögország

Gazdaság2012.11.13, 10:34

Két év haladékot kaphat az államadósság szintjének fenntarthatóvá tételére vonatkozó elvárás alól Görögország - jelentette be hétfőn éjjel Jean-Claude Juncker, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurogroup elnöke a tárcavezetők tanácskozását követően.

Megkaphatja az újabb kölcsönöket Görögország

Gazdaság2012.11.12, 08:57

A görög parlament megszavazta a megszorításokkal teli jövő évi költségvetést. A görög kormányfő szerint ezek az utolsó áldozatok, amelyeket a görögöknek meg kell hozniuk.

Az idén már aligha dobják el a görögök az eurót

Gazdaság2012.11.09, 16:52

Görögországot már nem várják az eurózónán kívül az idén nagy gazdasági elemzőházak, igaz a gondok még nem tűntek el. Az újabb megszorítócsomag után Görögország időt nyert.

Kamatcsökkentést kaphatnak a görögök

Gazdaság2012.11.08, 19:26

A  görögöknek 2010-től folyósított első hitel kamatának csökkentésén gondolkodik az Európai Bizottság. 370 millió euró (több mint 100 milliárd forint) kamattehertől szabadulna meg így Athén.

Parlamenti sztrájkkal is késleltették volna az újabb görög megszorításokat

Nagyvilág2012.11.07, 22:43

Az utcákon százezres tömeg, a parlamentben sztrájkoló alkalmazottak, és kivonuló képviselők próbálják késleltetni az újabb megszorító csomag elfogadását Görögországban. A szavazás elvileg még az este megtartják.

Átment az újabb megszorító csomag a görög parlamenten

Gazdaság2012.11.07, 23:53

Hiába a százezres tüntetés az utcán, az ellenzék és a parlamenti személyzet kivonulása, a görög kormány átnyomta az EU és az IMF által megkövetelt 13,5 milliárd eurós megszorítást a parlamenten. A 300 tagú törvényhozásban 153-an szavaztak az intézkedésre.

Szuperszerda jön

Gazdaság2012.11.06, 16:00

Több sorsfordító döntés is november 7-én szerdán dől el. Magyrar idő szerint hajnalban kiderülhet ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Koradélután eldől, hogy az Európai Bizottság szükségesnek lát-e egy újabb magyar megszorító csomagot, este pedig az athéni parlament szavaz az ottani megszorításokról - ha elbukna a javaslat, újra fellángol az euróválság. Ráadásként a magyar kormány dönthet az önkormányzati adósságok átvételéről.

Két napra megáll Görögország

Nagyvilág2012.11.06, 08:48

Még az ügyvédek is leteszik a tollat Görögországban a készülő, sorrendben ötödik nyugdíjcsökkentés miatt. A kétnapos sztrájk szervezői az újabb megszorítás parlamenti megszavazását akarják megakadályozni, és a próbálkozás nem esélytelen.

Hiába dugdosták a görög adócsalók listáját

Gazdaság2012.11.01, 15:17

Két éven át próbálta elsinkófálni a görög politikai elit azt a névsort, amely kétezer, külföldi számlán nagyobb összeget tartó állampolgár nevét tartalmazza. Mint kiderült, a sumákolás nem volt véletlen, több vezető politikus neve is felbukkan a potenciális adócsalók gyűjteményének tekintett listán.

A görög káosz elkerüléséről szavaznak

Gazdaság2012.10.31, 11:28

Szerdán szavaz a görög parlament a múlt héten elfogadott újabb görög mentőcsomagról, de elemzők szerint egyáltalán nem biztos, hogy rábólintanak az újabb megszorításokra.

Megállapodtak a görögök hitelezőikkel

Gazdaság2012.10.30, 18:22

Az EU/IMF mentőcsomag feltételét jelentő megszorítások még a görög parlamentnek is rá kell bólintania.

Újabb milliárdokat öntenek Görögországba

Gazdaság2012.10.25, 13:17

Görögország újabb hitelcsomagot kap, az eddigi hitelek kamatát pedig csökkentik és meghosszabbítják a futamidőt - írta csütörtökön a Handelsblatt.

Athénban szívrohamot kapott és meghalt egy tüntető

Nagyvilág2012.10.18, 15:41

A görög fővárosban a megszorítások ellen tüntetnek, az egyik résztvevő szívrohamot kapott. Egy másik tüntetésen a rendőrökkel csaptak össze a fiatalok. Görögországban közben általános sztrájk is van.

Orbán már az eurózónán kívül látja a görögöket

Itthon2012.10.12, 01:07

Orbán Viktor szerint Görögország távozni kényszerül az euróövezetből, ha elmaradnak a mélyreható reformok - írta a Die Welt nevű német napilap csütörtök este internetes kiadásában, a magyar miniszterelnökkel folytatott háttérbeszélgetésből idézve.

Hétezer rendőr vigyáz Merkelre Athénban

Nagyvilág2012.10.09, 11:14

Szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe Angela Merkel német kancellár keddi Athéni látogatása előtt. Hétfőn este már ezrek voltak az utcán a görög fővárosban, hogy a megszorítások és Merkel keddi látogatása ellen tiltakozzanak.

Náci egyenruhában tüntettek Merkel ellen a dühös görögök

Nagyvilág2012.10.10, 09:19

Náci zászlókat égettek, és Angela Merkelt Hitlerként ábrázolták a feldühödött görög tüntetők Athénban, ahol a német kancellár kedden tett hivatalos látogatást. Míg Merkel a görög kormányfővel a válságkezelés folytatásáról tárgyalt, Athén főterén ismét egymásnak estek a tüntetők és a rohamrendőrök.

Ezrek tüntetnek Merkel ellen Athénban

Nagyvilág2012.10.09, 08:32

Ezrek vonultak utcára hétfőn este Athénban, hogy a megszorítások és Angela Merkel német kancellár (CDU) keddre tervezett görögországi látogatása ellen tiltakozzanak.

Óriási tiltakozás fogadja a Görögországba látogató Merkelt

Gazdaság2012.10.05, 17:37

Tetszik Németországnak, hogy a görög kormány komoly erőfeszítéseket tesz, hogy talpra állítsa a csődközeli helyzetben levő országot, ezért Angela Merkel kancellár Athénba látogat. Tiltakozás fogadja.

Fizetek, csak vidd a bankom!

Gazdaság2012.10.02, 07:52

Szimbolikus áron eladja görög leánybankját a Crédit Agricole, sőt az üzlet még neki kerül 550 millió eurójába, illetve 150 millióból még a vevőt is kisegíti. A hír mégis pozitív, mert azt jelenti, hogy a francia bank kiszabadul a görög válság csapdájából.

Görög leányától szabadul a Credit Agricole

Gazdaság2012.10.03, 11:24

Kizárólagos tárgyalásokba kezdett a Credit Agricole az Alpha Bankkal görög leányvállalatának, az Emporiki eladásával kapcsolatban. Az ügylet jelképes, 1 eurós áron valósulna meg, azonban előbb további feltőkésítésre van szükség. A francia bank úgy tűnik, szinte bármi áron hajlandó megszabadulni görög kitettségétől, hogy elkerülje a további kockázatokból eredő károkat.  

Német nyugdíjasokra bíznák Görögországot

Gazdaság2012.09.30, 18:56

Olyan nyugdíjas adószakértőket keres az IMF, akik segítenének a görög pénzügyi rendszer átalakításban.

Újra lángol a Szintagma tér

Nagyvilág2012.09.26, 17:21

Erőszakba torkollottak a megszorítások elleni tüntetések a görög fővárosban, Athénban, ahol anarchisták csaptak össze a rohamrendőrökkel szerda délután. Az új görög kormány ellen először vonultak utcára az általános sztrájkot hirdető tömegek: Athén főterén betontömbök és könnygázgránátok röpködtek, a parlament előtt pedig Molotov-koktélok borították lángba az utcát.

Halálra szorítják a görögöket

Gazdaság2012.09.26, 08:55

Szerdán megáll az élet Görögországban, az egész közszféra újra sztrájkol. A görög kormány már eddig is iszonyú sanyargatást vállalt be azért, hogy a nemzetközi hitelezők kimentsék a csőd széléről az országot, ám egyelőre nem látszik az eredmény. A hiány csak nő, a gazdaság elfonnyadt, és még nincs vége a megszorításoknak.

Még titkos az új görög megszorítócsomag

Gazdaság2012.09.26, 17:13

A görög kormány elkészítette az újabb megszorítócsomagot, ám az intézkedéseket csak az után ismertetik, hogy a kormánypártok és az országnak hitelt nyújtó nemzetközi szervezetek is jóváhagyják a programot.

Nem képes a kilábalásra Görögország

Gazdaság2012.09.25, 15:37

Még 30 milliárd euróra van szüksége Görögországnak, hogy maradhasson az euróövezetben egy német lap szerint. Két évvel meghosszabbítanák a görögöknek nyújtott segítséget.

Lehűtötte a várakozásokat a német kormány

Gazdaság2012.09.24, 15:49

Cáfolta hétfőn a német pénzügyminisztérium azt a sajtóértesülést, amely szerint az euróövezeti vezetők az ESM mentőalap kapacitását kétezer milliárd euróra növelnék, de elismerte, dolgoznak azon, hogy több magánforrást vonjanak be a finanszírozásába.

Görögországot újra a csőd fenyegeti

Gazdaság2012.09.23, 17:45

Hiába segélyezi az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap Görögországot, a déli ország kiábrándítóan teljesít. Az idei hiány a várt duplája is lehet, miközben az országot az uniós segélyek mentik meg a csődtől.

IMF: Görögországnak harmadik mentőcsomagra lesz szüksége

Gazdaság2012.09.13, 17:30

A nemzetközi hitelezők nem tartják elegendőnek az eddigi két mentőcsomag feltételeinek megvalósulását, ezért új megszorításokat várnak a görögöktől.

Merkel már ragaszkodik a görögökhöz

Gazdaság2012.09.09, 13:41

A Der Spiegel beszámolója szerint meglepő fordulat történt a német kormány politikájában, miután Angela Merkel a héten arról beszélt, hogy feltétlenül meg kell őrizni Görögország euróövezeti tagságát. Berlin álláspontja mostanáig azt volt, hogy Görögország csak akkor maradhat az eurózóna tagja, ha végrehajtja az elvárt reformokat.

A kértnél nagyobb megtakarítást ajánl Görögország

Gazdaság2012.09.09, 18:15

A görög pénzügyminiszter a megkövetelt 11,5-11,9 milliárd eurós pótlólagos megtakarítási csomagnál nagyobb, 17 milliárd eurós megtakarítási csomagot mutatott be a hitelezőinek - értesült vasárnap pénzügyminisztériumi körökből a dpa hírügynökség.

IMF: A görögök hat napot dolgozzanak a héten

Gazdaság2012.09.05, 20:29

Hatnapos munkahétre kéne áttérnie Görögországnak az EU, az Európai Központi Bank és az IMF szerint.

Merkel nem biztatta a görögöket

Gazdaság2012.08.24, 15:55

Angela Merkel szeretné, ha Görögország az euróövezetben maradna, de ehhez szerinte be kell tartania a hitelekért cserébe vállalt kötelezettségeit - erről a német kancellár a görög miniszterelnökkel való találkozása után beszélt. Antonisz Szamarasz időt kér az elvárt megszorító program végrehajtásában, de Merkel pénteken csak annyit mondott, hogy meg kell várni a hitelezői trojka jelentését a reformok végrehajtásáról.

Időt kérnek a görögök, nem pénzt

Gazdaság2012.08.22, 08:20

A görög miniszterelnök szerint az országa körül kialakult negatív hangulat olyan, mint egy mély, fekete gödör. Antonisz Szamarasz a Bildnek azt mondta, hogy lélegzetvételhez szeretnének jutni, nem pedig több pénzt kérnek. A görög kormányfő szerdán Jean-Claude Junckerrel, az euróövezeti pénzügyminiszterek csoportjának elnökével tárgyal.

Drága lenne, ha a görögök elhagynák az eurót

Gazdaság2012.08.20, 12:32

Növelné az európai munkanélküliséget, és költséges is lenne az Európai Központi Bank igazgatótanácsi tagja szerint. Pedig a görögök megint könnyítést kérnek a takarékossági programhoz, a héten dől el, hogy meg is kapják-e.

Néhány hibát még elnézne a görögöknek Juncker

Gazdaság2012.08.19, 10:05

Görögország csak akkor hagyja el az eurózónát, ha teljes mértékben elszabotálja a számára előírt takarékossági és reformprogramot - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az euróövezet pénzügyminiszteri csoportjának vezetője.

Tovább zuhant a görög gazdaság

Gazdaság2012.08.13, 14:34

A második negyedévben tovább csökkent az államcsőd ellen küzdő görög gazdaság teljesítménye, a belföldi össztermék (GDP) 6,2 százalékkal kisebb, mint a múlt év hasonló időszakában - közölte hétfőn a görög statisztikai hivatal.

Kemény őszt jelez az görög leminősítés jelzése

Gazdaság2012.08.08, 10:19

Az eddigi stabil kilátás helyett negatív várakozásra minősítette a Standard and Poor's a görög adósságot. Ez a görög adósságválság mélyülését jelzi.

Most a nyugdíjakon spórolnak a görögök

Gazdaság2012.08.02, 11:05

A következő két évben közel 12 milliárd euróval csökkentik Görögországban az állami kiadásokat, a megszorítások a nyugdíjrendszert is érintik. A miniszterelnök szerint csak így maradhatnak az eurózónában.

Már korrupcióra sem költenek a görögök

Nagyvilág2012.08.01, 11:51

Nagyban mérsékelte a korrupciót Görögországban a válság egy jelentés szerint, miután a görög lakosság jó részének elfogyott az erre szánt pénze. A hatóságok tavaly 1403 korrupciós esetet vizsgáltak, de csak 393 esetben tettek feljelentést.

Eltűnik a görög gazdaság ötöde

Gazdaság2012.07.24, 15:55

A görög gazdaság jóval nagyobb mértékben zsugorodhat az idén, mint amire a hitelezők számítanak.

Magyarország élen az adósságcsökkentésben

Gazdaság2012.07.23, 14:21

Görögország csak azért tudta gyorsabban csökkenteni az államadósságát, mint Magyarország, mert a magánhitelezők elengedték az adósság nagy részét. Igaz, Magyarország statisztikái is csak azért ilyen szépek, mert erősödött a forint, nem azért, mert kevesebb lenne az adósságállomány.

Az IMF-nek nem tetszik a görög válságkezelés

Gazdaság2012.07.13, 08:24

Elmaradásokat tapasztal az IMF a hitelért kért intézkedések végrehajtásával kapcsolatban, és a megszorításokat tartalmazó intézkedéscsomag céljai nem változhatnak - közölte a szervezet.

Brüsszelből figyelnék a legnagyobb bankokat

Gazdaság2012.07.09, 13:11

A hétfői eurózóna-csúcson a legnagyobb előrelépést a közös uniós bankfelügyelet ügyében tehetik az euróval fizető országok. A legnagyobb bankokat egy új, brüsszeli intézmény felügyelné a tervek szerint, a kisebbeket a nemzeti felügyeleteknél hagynák. A csúcson szóba kerülhet még a spanyol, a görög és a ciprusi mentés is.

Nem kérnek lazítást, inkább belehúznak a görögök

Gazdaság2012.07.06, 12:27

A nemzetközi szervezetektől érkező figyelmeztetések nyomán a görög kormány egyelőre feladta azt a szándékát, hogy a hitelekért cserébe vállalt stabilizációs program lazítását kérje - írta a Financial Times (FT) brit üzleti lap internetes oldala.

Görögország két év haladékot kér a hitelezőktől

Nagyvilág2012.07.07, 10:10

Bár az új görög kormányfő elkötelezett a reformok mellett, parlamenti beszédében elismerte, hogy eddig nem sikerült végrehajtani a takarékossági intézkedéseket. Antonisz Szamarasz két év haladékot kért a hitelezőktől, hogy végrehajtsák a reformokat, mert előbb a recesszióból kell kirángatni az országot.

Most az euróválság is szabadságra megy?

Gazdaság2012.06.27, 15:48

Júliusban és augusztusban lelassulnak a pénzpiacok is, Európa a görög válság után fellélegezhet, hogy nyugodtabb vizekre jutott. Az idei nyár azonban nem ígérkezik uborkaszezonnak, június végén még összecsapnak az unió vezetői, Görögországnak egyezségre kell jutnia a hitelezőivel, és a spanyol helyzet is bármikor riaszthatja a pihenni vágyó piacot.

Lemondott még egy görög kormánytag

Nagyvilág2012.06.26, 20:32

Két napon belül a második kormánytag távozik az új görög kabinetből. Jeórjiosz Vernikosz, a kereskedelmi tengerészeti miniszter helyettese nem indokolta meg a lemondását.

Lemondott az új görög kormány pénzügyminisztere

Nagyvilág2012.06.25, 20:46

Betegségre hivatkozva lemondott posztjáról az új görög kormány pénzügyminisztere. A politikus pénteken kórházba került, még miniszteri esküjét sem tudta letenni.

Hosszabbítást kérnek a görögök

Gazdaság2012.06.23, 22:53

A görög kormány azt szeretné elérni, hogy a hitelcsomag fejében a költségvetést rendbe hozó intézkedések végrehajtására megszabott határidőt két évvel, 2016-ig kitolhassák.

Csökkent a görögországi turisták száma

Gazdaság2012.06.23, 08:39

A pénteken ismertetett friss statisztikák szerint áprilisban 6,5 százalékkal kevesebben érkeztek Görögországba, mint egy évvel korábban. Márciusban még közel 13 százalék volt az éves összehasonlításban mért csökkenés.