Gödöllő
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- baleset
- magyar foci
- Magyarország
- Colorspectrum Aramis
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Holttestet találtak egy autó csomagtartójában Gödöllőn
- címkék:
- Gödöllő
- kékfény
- emberölés
- Címkefelhő »
Mindkét irányba járható az M3
Teljesen feloldották a pályazárat az M3-as autópályán, ahol leszakadt egy hídelem egy épülő csomópontnál. A környéken reggel óta több kilométeres a torlódás, mivel délutánig teljes útzár volt a pályán. A balesetben egy munkás könnyebb sérüléseket szenvedett. A hídépítő cég szerint hetekig tart majd, mire kiderül, miért zuhant le a szerkezet.
Babonával takaróztak a drogtermesztő vietnamiak
Sem a szomszéd, sem a postás nem gyanakodott azokra a Gödöllőn házat bérelő vietnamiakra, akikről nemrég kiderült: profi marihuánaültetvényt rendeztek be egy családi házban. A rendőrség idén már több mint húsz ültetvénnyé alakított, vietnamiak által bérelt házat leplezett le. A korábban inkább heroinban utazó vietnamiak tavaly nyáron álltak át a marihuánatermesztésre, a bérelt házak tulajdonosait pedig különféle babonákra hivatkozva tartják távol.
Újabb bérleményben találtak marihuánaültetvényt
Nagy mennyiségű marihuánát találtak a rendőrök egy gödöllői házban, melyet a tulajdonos vietnamiaknak adott bérbe. A bérlők átalakították a házat, professzionális hőszigetelést és világítástechnikát használtak a kábítószer-termesztéshez. Korábban Budapesten, illetve június elején Győrben találtak a rendőrök olyan épületeket, amelyeket vietnamiak béreltek, hogy drogot termesszenek bennük.
- címkék:
- Gödöllő
- kékfény
- kábítószer
- Címkefelhő »
Kastélyaink, amelyekre Versailles is irigykedhet
Magyarországon hihetetlen mennyiségben találhatók meg a régi, több százéves, különböző stílusokban épült főúri kastélyok és kúriák. Ezek közül sajnos a többség romos állapotban tengődik, van viszont néhány, amelyre méltán lehet büszke bárki. Ezek közül mutatunk be néhányat a Vendégváró segítségével.
A Sony leépít a világban, bővít Gödöllőn
Egyelőre semmilyen információ nincs arról, hogy a Sony japán központjában a létszámleépítésről és a beszállítók számának csökkentéséről szóló döntés bármilyen módon érintené az elektronikai óriásvállalat magyarországi gyárát közölte a Sony Hungária HR vezetője. Gödöllőn épp az ellenkezője: fejlesztés és létszámbővítés zajlik.
Virslis majális és eszement rockandroll: programok a hosszú hétvégére
Hétvégén jön a nyuszi: tojásfestés, anyósreptető és más programok húsvétra
Ügyesek, szexisek, mégsem nézik őket
A világon minden hatodik ember érdekelt a röplabdában játékosként vagy nézőként (a Nemzetközi Röplabda Szövetség számításai szerint), Magyarország azonban nagyban rontja a statisztikát. Pedig kevés az ennél látványosabb és izgalmasabb sportág. A gödöllői Magyar Kupa négyes döntőjében közelről is meggyőződtünk arról, milyen ügyesek és szépek a magyar női röplabda legjobb négy csapatának a képviselői. A szurkolókat akkor miért hagyja hidegen a sportág? Képgalériánk láttán gyönyörködhet, interjúnk alapján okulhat.
Télbúcsúztató a kastélyban
- címkék:
- Gödöllő
- gyerekprogram
- Címkefelhő »
Hamvai PG és Joenathan felpörgetik a Club Q-ban
A hétvégi nagysikerű Debut-bulit követően december 13-án újra a house szerelmeseié a terep a gödöllői Club Q-ban. A szombati Club Night Extra partyján a meghívott sztár-dj, Hamvai PG és a rezidens, Joenathan rakja kedvenc lemezeit.
Országos pályára áll a Debut-üstökös
A hazai minőségi house kitartó igehirdetői, Garay és Add2Basket hosszú hallgatás után megjelentette Debut partysorozatuk legjobb ritmusait egy albumon. Hétéves fennállásukat The Debut című mixlemezzel, és a hozzá kapcsolódó Launch Party klubturnéval ünneplik - elsőként december 6-án szombaton, a gödöllői Club Q-ban.
Nem kell szombatig várni
Új, havonta jelentkező tánczenei esttel jelentkezik a Club Q, ahol a Friday Nights keretein belül november 28-án első alkalommal Bárány Attila pörgeti kedvenc zenéit, valamint megválasztják az Est szépét, aki egy autóval távozhat a party befejeztével.
- címkék:
- Joenathan
- Bárány Attila
- Gödöllő
- est
- keret
- Club
- Címkefelhő »
Nem kell szombatig várni
Új, havonta jelentkező tánczenei esttel jelentkezik a Club Q, ahol a Friday Nights keretein belül november 28-án első alkalommal Bárány Attila pörgeti kedvenc zenéit, valamint megválasztják az Est szépét, aki egy autóval távozhat a party befejeztével.
- címkék:
- Joenathan
- Bárány Attila
- Gödöllő
- est
- keret
- Club
- Címkefelhő »
Indul a Mindenki iskolája - Tudománynépszerűsítő dokumentumfilmek az m2-n
A Magyar Televízió 2-es csatornáján induló tudományt népszerűsítő új TV-műsor, a Mindenki iskolája sorozat célja, hogy az idősebb generáció eredményeinek elismerése mellett lehetőséget biztosítson a tehetséges fiatalok merész, újító elképzeléseinek is.
Ketten meghaltak a gödöllői vonatbalesetben
Ketten meghaltak a Gödöllő és Isaszeg közötti vasúti átjárónál, ahol a személyvonat egy személygépkocsival ütközött. A baleset miatt a Budapest-Hatvan vonalon délig nem jártak a vonatok, de estig késésekre kell számítani.
- címkék:
- Gödöllő
- Isaszeg
- kékfény
- baleset
- Címkefelhő »
Gödöllői nőiröplabda-siker Kaposváron
A Gödöllő négy játszmában nyert a Kaposvár vendégeként a női röplabda NB I-es ligabajnokságban.
- címkék:
- röplabda
- női röplabda
- Gödöllő
- Kaposvár
- Címkefelhő »
Pest megye legmenőbb diákbulija
November 21-én pénteken újból a diákokat várja egy fergeteges partyra a gödöllői Club Q, ahol a Tig Party keretében ismét a szórakozóhely két, mindenre elszállt rezidens dj-je mellett Daneel-B (Flamemakers) táncoltatja meg a helyi ifjúságot.
Retrobuli a bikinis D. Nagy Lajossal
November 15-én szombaton ismét Retro Buli a Club Q-ban, ezúttal a legendás Bikini együttes frontembere, D. Nagy Lajos lép fel. Az estén a nyolcvanas és kilencvenes évek legjobb slágerei hangzanak el, a ceremóniamester dj Tomek lesz.
A gödöllői Club Q második születésnapi partyja
Második szülinapjához érkezett a gödöllői Club Q, ahol méltó megünneplést tartanak november 8-án. Légy Te is részese az ünnepi zsúrnak, ahol a Flamemakers, Daniel-B, valamint a rezidensek, JoeNathan és Tégla fújják el a két gyertyát a szülinapi tortán.
- címkék:
- Joenathan
- tégla
- Gödöllő
- szülinap
- zsúr
- Club
- Flamemakers
- Címkefelhő »
Könnyed BSE-siker a Gödöllő ellen
Az UTE a Miskolc vendégeként, a BSE pedig hazai környezetben a Gödöllő elleni rangadón nyert 3-0-ra a női röplabda NB I-es ligabajnokságban. A Nyíregyháza a Kaposvárt verte 3-0-ra, míg a Vasas a Békéscsabát győzte le 3-1-re.
Gödöllőn nyert a Nyíregyháza nőiröplabda-csapata
- címkék:
- röplabda
- Gödöllő
- Nyíregyháza
- Címkefelhő »
Halloween Tommyboy-jal Gödöllőn
A gödöllői Club Cue ismét a house műfaj rajongóinak kedvez, ezúttal a Halloween Party keretein belül pénteken a műfajteremtő és korszakalkotó, mára klasszikus, ős-dj-vé lett Tommyboy vendégszerepel.
Tommyboy és a Halloween Party
A gödöllői Club Cue ismét a house műfaj rajongóinak kedvez, ezúttal a Halloween Party keretein belül pénteken a műfajteremtő és korszakalkotó, mára klasszikus, ős-dj-vé lett Tommyboy vendégszerepel.
Rangadót nyert a BSE és a Gödöllő
A BSE a Nyíregyháza, a Gödöllő pedig a Vasas otthonában nyert rangadót a női röplabda NB I Liga Kiemelt-csoportjában, az alapszakasz negyedik fordulójában.
Progresszív partyzás Snake Sedrickkel
Október 11-én, szombaton ismét Progressevent Inside a gödöllői Club Q falai között, ezúttal azzal a Snake Sedrickkel, akinek nemrég jelent meg egy trekkje a legendás Amnesias válogatáslemezen. Az ifjú producer számos alkalommal megmutatta már, hogyan csinál fergeteges, teltházas bulikat. Itt az újabb alkalom, nem éri meg lemaradni!
- címkék:
- Gödöllő
- buli
- Snake Sedrick
- Inside
- Club
- Címkefelhő »
Hárfafesztivál Gödöllőn és a Zeneakadémián
Ostromjáték, sakkparti, biciklis múzeumtúra
Újra szól a csikidám!
Ismét retrobuli a gödöllői Club Q-ban október 4-én, szombaton. Egész éjszaka a nyolcvanas-kilencvenes évek legjobb hazai slágerei, ráadásul az éjszaka folyamán Szikora Robi és az R-Go-gidák is elkápráztatják a közönséget.
- címkék:
- Szikora Robi
- Gödöllő
- ráadás
- közönség
- Címkefelhő »
Spanyolokat és íreket vonz az M0-ás
Máris felpezsdült az ingatlanpiac az M0-ás körgyűrű átadás előtt álló új szakasza mentén. Az érintett települések polgármesterei vonzóbb ipari és szolgáltató övezetek mellett természetesen magasabb iparűzési adóbevételre is számítanak. A multinacionális és logisztikai cégek Vecsés és Pécel mellett Gödöllő felé is kacsingatnak. Az ingatlanszakértők úgy látják, a körgyűrű mellé hamarosan értelmiségi spanyol, ír és német harmincasok is költöznek, akik máris 35-40 millió forintos családi házak után érdeklődnek.
Szezonnyitó Gödöllőn
Rövid pihenő után szeptember 20-án megnyitja kapuit a gödöllői Club Q. A szombati Club Night Extra partyján a meghívott sztár-dj, Hamvai PG és a rezidens, Joenathan pakolgatja kedvenc lemezeit a bulizóknak..
Nyárzáró party Gödöllőn
Most szombaton, augusztus 30-án rendezik meg a gödöllői Club Q-ban az Open Garden Closing Party névre hallgató partyt. A nyárbúcsúztató bulin egész éjjel dj Joenathan zenéjére táncolhatunk, és méltón elköszönhetünk az idén utoljára üzemelő kerthelyiségtől.
- címkék:
- Joenathan
- Gödöllő
- buli
- zene
- kerthelyiség
- Címkefelhő »
Progresszív zenék a Teraszon
A gödöllői Club Q-ban most szombaton ismét Progressevent Outdoor, vagyis végre a szabad ég alatt élvezhetjük a legjobb progresszív zenéket, ezúttal is az est három házigazdája, dj Kalk Sperling, Retroboi és Scott Boo prezentálásában.
- címkék:
- Gödöllő
- zene
- szabad ég
- terasz
- Címkefelhő »
Nyárzáró diákparty a Club Q-ban
Nyárzáró partyra készülnek a gödöllői Club Q-ban, ahol a Tig Summerend Partyján most pénteken a két rezidens dj, Tégla és Joe Nathan mellett az ifjú lemezlovas és producer, a Flamemakers-ből ismert Daneel-B gondoskodik a felhőtlen hangulatról.
Retro-őrület a Club Q-ban
Most szombaton az őrület tovább folytatódik a Club Q-ban, ugyanis Dj Tomek vezényletével egy újabb hatalmas Retro buli készül, mégpediga nyolcvanas-kilencvenes évek legjobb zenéivel!
- címkék:
- Gödöllő
- buli
- retro
- Club Q-ban
- Club
- Címkefelhő »
Klasszikusok éjszakája dj Szeiferttel
Most szombaton ismét C.U.E. Classics Party Gödöllőn a kilencvenes évek house slágereivel, és a zenét nem más szolgáltatja, mint hazánk egyik legtermékenyebb mixlemez készítője, Dj Szeifert.
Kertiparty Gödöllőn Miss Sivával
Most szombaton kerül sor a fergeteges júniusi terasznyitó partyjának folytatására, amikor a Coronita klub rezidensét, Miss Sivát látták vendégül. Másfél hónapot kellett várni, hogy ismét eljöjjön Gödöllőre, ahol a Club Q vendégei bizonyára már meleg szeretettel fogadják a dj-lányt augusztus 2-án.
Nyáridő a Club Q-ban
Most pénteken újból a diákokat várja egy fergeteges partyra a gödöllői Club Q, ahol a Tig Party Summertime keretében ismét a szórakozóhely két, mindenre elszállt rezidens dj-je mellett Daneel-B (Flamemakers) táncoltatja a nyári szünetét töltő ifjúságot.
A herceg éjszakája Gödöllőn
Július 19-én a gödöllői Club Q sorozatában ezúttal a mendei Club Prince Night vendégeskedik, ahol annak zenei hangulatával és rezidenseivel (Randall és Nigel Snorter) jelentkeznek.
Retrózenék a Club Q Teraszán
A gödöllői Club Q épp egy hónapja nyitotta meg felújított teraszát, és azóta a hétvégi teltházas bulik a bizonyítékai annak, hogy Pest megye legjobb diszkójaként számontartott szórakozóhely méltó nevére. Most szombaton egy újabb Retro bulival várják a szórakozni vágyókat.
- címkék:
- Pest megye
- Gödöllő
- buli
- terasz
- Club
- Címkefelhő »
Extra élmények Gödöllőn dj Thomy-val
Június 28-án újabb ClubNight Extra! a gödöllői Club Q-ban, ahol ezúttal ismét egy tehetséges magyar producer/dj-t köszönthetnek a szórakozni vágyók. Dj Thomy zenéit - többek közt - Roger Sanchez és Bob Sinclair játssza, így a fergeteges buli már előre garantált.
Porig égett egy vendégház Gödöllőn
Percek alatt eloltottak egy kert végében álló vendégházban keletkező tüzet a helyszínre érkező egységek Gödöllőn, a könnyűszerkezetes nyári épület azonban így is porig égett - közölték a katasztrófavédők.
- címkék:
- Gödöllő
- kert
- vendégház
- katasztrófavédő
- Címkefelhő »
Az Év Playmate-je Gödöllőn
Ez év elején már lépett fel topmodell dj a gödöllői Club Q falai között, most szombaton sem adják alább, ugyanis a 2007-es év Playmate-jét látják vendégül. Metzker Viki szépségével már bizonyított a közönségnek, mostanság pedig női lemezlovasként is újabb rajongókat szerez magának.
- címkék:
- Gödöllő
- playmate
- vendég
- topmodell
- Címkefelhő »
Progresszívest Gödöllőn
A Progressevent Inside következő partyjára május 24-én kerül sor, ismét a gödöllői Club Q látja vendégül a rendezvénysorozatot. A hangulatért az est három rezidens-dj-je, Kalk Sperling, Retroboii és Scott Boo a felelős.
Diákoké az éjszaka Gödöllőn
Nem múlthat el hónap anélkül, hogy a gödöllői Club Q ne rendezné meg a legfiatalabb korosztály kedvelt diákbuli-sorozatát. A Tig party május 16-ai, pénteki buliján ezúttal az igényes tánczenét kiadó Flamemakers-duó egyik felét, Daneel-B-t látják vendégül.
Négy sérült egy gödöllői balesetben
Négyen sérültek meg, amikor három személyautó ütközött össze és az árokba csúszott a 3-as főúton Gödöllőnél - értesült a HavariaPress.
- címkék:
- Gödöllő
- kékfény
- baleset
- Címkefelhő »
Till West a gödöllői Club Q-ban
A német Till Andermahr, azaz Till West egészen fiatalon két dolog érdekelte: a divat és a zene. Saját cége mellett már neves kölni klubbokban pörgette a lemezeket, s a hely egyik legnagyobb house zenei képviselőjévé vált. Május 10-én a gödöllői Club Q-ban lép fel.
Bárány lép fel Gödöllőn
Május 3-án a gödöllői Club Q-ban a nyolcvanas és kilencvenes évek legnagyobb hazai és külföldi slágereit Bárány Attila szállítja az egész este folyamán. A szombati partyn a Dark Blue mixlemezeken is hallható slágerek mellett a korszak legismertebb zenéi hangzanak fel.
- címkék:
- Bárány Attila
- Club Q
- Gödöllő
- retro
- sláger
- Blue
- Címkefelhő »
Busz ütközött kamionnal Gödöllőn
Egy ember meghalt, hárman súlyos - közülük ketten életveszélyes -, tizenöten pedig könnyebb sérülést szenvedtek, amikor hétfőn késő este egy busz, egy teherautó és egy személygépkocsi összeütközött Gödöllőn - közölte Mészáros Hajnalka, az Országos Mentőszolgálat ügyeletvezető főorvosa.
Rezidensek Éjszakája Gödöllőn
A gödöllői Club Q-ban április 26-án az elmúlt hetek sztárfellépői után ismét a klub rezidens lemezlovasai veszik át az irányítást, hogy egész éjszaka szórakoztassák a bulizókat.
- címkék:
- Club Q
- Gödöllő
- klub
- irányítás
- Címkefelhő »
Andro és Snake Sedrick Gödöllőn
A szombati Progressevent Inside keretein belül ezúttal két olyan hazai producert köszönthet a gödöllői partyközönség, akik nevét külföldön legalább annyira ismerik, mint itthon. A gödöllői Club Q vendége a progresszív-house és -trance hazai titánjai, Andro és Snake Sedrick.
- címkék:
- Club Q
- Gödöllő
- producer
- Snake Sedrick
- Inside
- Címkefelhő »
Áprilisban még hosszabb az éjszaka
A gödöllői ClubNight Extra! klubestje ezúttal a Studio és a Disco's Hit sztárját, Dj Antonyot látja vendégül. Az ifjú dance-titán végigjárta a lemezlovas-szakma szamárlétráját, itt az ideje, hogy a Club Q hallgatóságát is elvarázsolja.
Tűzgyújtók Gödöllőn
Április első hetében újból diákpartyval kedveskedik látogatóinak a gödöllői Club Q. Ezúttal az ifjú producert és dj-t, Daneel-B-t látják vendégül, akit mostanság leginkább a Flamemakers formációból ismerhet a közönség.
Gödöllőn kezd a nyuszi
A Pest megye egyik legszebb klubjának tartott Club Cue neve önmagában is garancia a parádés hangulatú partykra. Március 22-én, szombatján előre gondoskodnak a húsvéti hangulatról Gödöllőn.
Adrenalinnal telített éjszaka
Most szombaton a gödöllői Club Q Retropartyja újabb csemegével szolgál. Az est vendége a dj-szakma klasszikusának számító, a party.[origo].hu-val közös dj-iskolát indító Dän von Schulz lesz.
Fergeteg korhatár nélkül
A gödöllői Club Q-ban e hét szombaton ismét fergeteges partyra kerül sor. A már jól ismert, sokak körében védjegyként emlegetett Tig Party újabb állomásán Daneel-B house-dj-t látják vendégül.
- címkék:
- Joe Nathan
- tégla
- Club Q
- Gödöllő
- party
- Tig Party
- Címkefelhő »
Klasszikus éjszaka
A gödöllői Club Cue ismét a house műfaj rajongóinak kedvez, ugyanis Classics Party névvel új partysorozatot indít. Az első felvonásra március első napján, szombaton kerül sor a műfajteremtő és korszakalkotó, mára klasszikus, ős-dj-vé lett Tommyboy vendégszereplésével.
MK-elődöntős a Gödöllő és a Kaposvár
A hazai pályán 3:1-re megnyert első meccs után a TEVA-Gödöllői RC nőiröplabda-csapata a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján 3:0-ra nyert a Békéscsaba ellen, így bejutott a nyíregyházi négyes döntőbe, ahol a Vasas vagy a Jászberény lesz az ellenfele az elődöntőben.
Kínai röplabdanapok Magyarországon
Keddtől vasárnapig Magyarországon túrázik a kínai Tiencsin Kuang Hsziang (Tianjin Guang Xiang Volleyball Club) női röplabdacsapat, amely ez idő alatt a Vasas, a Nyíregyháza, a Miskolc, a BSE és a Gödöllő együttesével is megmérkőzik.
Feledhetetlen éjszaka
A Progressevents Inside keretében a gödöllői Club Q szombaton ismét két igazi sztár-dj-t lát vendégül. Egyik fellépő a hosszas dj-pályafutással, jelentős produceri múlttal és saját klubesttel is büszkélkedhető Andrewboy, aki legutóbb Coronita-mixcédét is készítette.
- címkék:
- Dave Van N
- Andrewboy
- Club Q
- Gödöllő
- vendég
- keret
- Címkefelhő »
Club Q rossz
A ProgressEvents Inside keretében a Club Q e szombaton ismét két igazi sztár-dj-t lát vendégül. Egyik fellépő az a dj-zéssel, zenekészítéssel és saját klubesttel is büszkélkedhető Andrewboy, aki a legutóbbi Coronita mix cd-t elkészítéséért felelős.
Extra éjszakai élmények
A gödöllői Club Q február közepére időzítette a Club Night Extrát. Pest megye egyik legszebb klubjában újra Bárány Attiláé lesz a főszerep, segítsége pedig Joe Nathan lesz ezen a szombaton.
A diákok uralkodnak
A gödöllői Club Q, átlépve a februárba, újra Tig bulit rendez. Pest megye egyik legszebb klubjában újra a diákoké lesz a főszerep. A rezidens Tégla mellett a dj-pultba lép még Daneel-B és Peet Jr.
- címkék:
- Daneel-B
- tégla
- Pest megye
- Gödöllő
- buli
- dj-pult
- Club
- Címkefelhő »
Erotikus éjszaka a nyuszilánnyal
A gödöllői Club Q évente csak egyszer-kétszer rendez Erotic Nightot. A most szombati bulin a 2006-os év közönségdíjas nyuszilánya, Voksán Virág, azaz dj Flower lesz a sztárvendég.
- címkék:
- Voksán Virág
- Club Q
- Gödöllő
- buli
- voks
- nyuszilány
- Címkefelhő »
Retró a legszebb klubban
A Pest megye egyik legszebb klubjának tartott Cueban, Gödöllőn szombaton igazán exkluzív retroparty mutatja majd meg, hogy nemcsak a fővárosban lehet hajnalig pörögni.
- címkék:
- Pest megye
- Gödöllő
- főváros
- klub
- Club Cue
- Címkefelhő »
A Csata nyerte a férfi tőrt Gödöllőn
Az MTK (női tőr és női párbajtőr), a Csata (férfi tőr), az UTE (női kard), a Vasas (férfi kard) és BVSC (férfi párbajtőr) szerzett aranyérmet a csapatversenyek során a vívók gödöllői országos bajnokságán.
Sztárvívók botlottak a gödöllői ob-n
Női tőrben Knapek Edina, férfi tőrben Berjozkin Anton, női kardban Pető Réka, férfi kardban Nagy Pál, női párbajtőrben Szász Emese, férfi párbajtőrben pedig Szényi Péter bizonyult a legjobbnak a vívók gödöllői országos bajnokságán. Címvédés egyik szakágban sem volt.
Sztárvívóink is pástra lépnek Gödöllőn
Akárcsak tavaly, úgy idén is Gödöllő ad otthont az országos vívóbajnokságnak, amelyen a csütörtöki helyzet szerint a válogatottak többsége pástra lép.
- címkék:
- vívás
- Gödöllő
- Címkefelhő »
Szállodát építtet Gödöllő a kastély mellett
Legalább 120 szobás, négycsillagos szálloda és az ahhoz tartozó létesítmények kivitelezésére és hasznosítására írt ki közbeszerzési eljárást a Gödöllői Királyi Kastély Kht. a kezelésében lévő Grassalkovich-kastély területén. A győztes kilencven évre szóló építési koncessziót kap - írja a Napi Gazdaság.
Egy szettet fogott a lengyelek ellen röplabdacsapatunk
Az esélyeknek megfelelően a magyar röplabda-válogatott kikapott a világbajnoki ezüstérmes lengyel csapattól a szombathelyi férfi olimpiai előselejtező elődöntőjében, ezzel eldőlt, hogy nem szerepelhet majd a törökországi ötkarikás selejtezőn.
Nem jött össze a gödöllői BL-bravúr
Az UEFA-futsalkupa váci selejtezőjének harmadik fordulójában a Gödöllő 6-0-ra kikapott a belga Antwerpentől, így nem jutott tovább a csoportkörből.
- címkék:
- foci
- UEFA-futsalkupa
- Antwerpen
- Gödöllő
- Athén
- Címkefelhő »
Gödöllői vereség a futsal-BL-ben
Második mérkőzésén vereséget szenvedett a Megatherm-Gödöllő a futsal Bajnokok Ligája-selejtező hazai rendezésű négyes tornáján. A magyar csapat 5-1-re kapott ki a montenegrói Casino Pljevlja együttesétől.
- címkék:
- foci
- Gödöllő
- Címkefelhő »
Görögöt vert a Gödöllő a futsal-BL-ben
Győzelemmel kezdett a Megatherm-Gödöllő a bajnokok kupasorozatában, az UEFA-futsalkupa selejtezőjében. A váci rendezésű négyes tornán a magyar csapat első mérkőzésén 6-2-re győzte le a görög bajnok Athina '90 Athén együttesét. A kvartett másik találkozóján a montenegrói KMF Municipium Casino Pljevlja és a belga Topsport Antwerpen nem bírt egymással, 2-2-es döntetlen született.
- címkék:
- foci
- UEFA-futsalkupa
- Antwerpen
- Gödöllő
- Címkefelhő »
Romániába költözött a magyar futsal krémje
2007-ben jelentős változáson ment keresztül a magyar futsalsport: a bajnoki címvédő és Magyar Kupa-győztes Gödöllő meggyengült, a Fradi megjelent, két Győr nevezett, a Kanárik és a Rubeola egyesült, a román Székelyudvarhely - a kapitánnyal együtt - leigazolta majdnem az egész magyar válogatottat, a hétfői versenynapokon kívül pedig ezentúl pénteken is rendeznek meccseket az NB I-ben. Az európai kupaporondon is megkezdődnek a küzdelmek, az UEFA-futsalkupában szombattól Vácon meccsel a magyar aranyérmes Gödöllő.
Ventilátorszerelőknek is betett a meleg
A kánikulában húsz Volvo busz légkondicionálója mondta fel a szolgálatot, nem jár a Libegő, és a megolvadt aszfalt miatt leállt a villamosközlekedés a budapesti Bartók Béla úton. A deformálódott sínek miatt országszerte késnek a vonatok, a várható erős szél miatt elhalasztották a Balaton-átúszást is. Egy ventilátor-szerelő üzemben rosszul lettek a dolgozók, hiába raktak be plusz ventillátorokat.
Noszály Sándor is Gödöllőn teniszezik
Gödöllő teniszben is - a város korábbi sikersportjaihoz, a röplabdához, a víváshoz és a futsalhoz hasonlóan - a hazai sportélet meghatározó szereplőjévé vált.
- címkék:
- Noszály Sándor
- vívás
- tenisz
- röplabda
- Gödöllő
- Címkefelhő »
Egy kultusz nyomában Gödöllőn
A Gödöllő egy lépésre a futsalaranytól
A Megatherm-GFK futsalcsapata hétfőn este Budakalászon 3-2-re legyőzte a Kanárik csapatát, s ezzel már csak egy győzelem választja el az NB I-es címvédéstől, hiszen a három győzelemig tartó párharcban immáron 2-0-ra vezet.
- címkék:
- Nagy
- foci
- Gödöllő
- Budakalász
- Kanárimadár
- Címkefelhő »
Előny a Gödöllőnél a futsaldöntőben
Hosszabbítás után dőlt el a futsal NB I döntőjének első felvonása, amelyen a Megatherm GFK és a Kanárik csapata mérkőzött meg. A 3-3-ra végződő rendes játékidő után a túlóra a Gödöllőnek sikerült jobban, a címvédő a 6-3-as győzelemmel került előnybe a három nyert mérkőzésig tartó párharcban.
- címkék:
- foci
- NB I B
- Gödöllő
- Kanárimadár
- Címkefelhő »
Előny a Nyíregyházánál a nőiröplabda-döntőben
Hat év után került ismét két vidéki csapat a nőiröplabda-bajnokság döntőjébe, a Nyíregyháza az ötödik, míg a Gödöllő az első bajnoki címét szerezheti meg. A finálé első mérkőzésén a nyírségiek hazai pályán 3-0-ra nyertek, így vezetnek a három győzelemig tartó párharcban. Folytatás vasárnap, Gödöllőn.
- címkék:
- röplabda
- Nyíregyháza
- Gödöllő
- Címkefelhő »
A Gödöllő először röplabdázik aranymeccsen
A TEVA-Gödöllői RC lesz a Nyíregyháza ellenfele a CityLine női röplabda NB I-es ligabajnokság fináléjában, miután az elődöntő negyedik mérkőzésén nagy csatában nyert a címvédő BSE ellen. A Gödöllő története során először jutott be a döntőbe.
A Gödöllő idegenben oktatta a BSE-t
A vendég Gödöllő megnyerte a harmadik mérkőzést, így előnybe került a BSE elleni elődöntős párharcban a CityLine női röplabda NB I-es ligabajnokságban.
- címkék:
- röplabda
- női röplabda
- BSE
- Gödöllő
- CityLine
- Címkefelhő »
Elszabadult egy hőlégballon Gödöllőn
Ketten megsérültek a gödöllői repülőtéren, amikor eloldódott a tartókötele egy hőlégballonnak. A kosár mellett állóknak sikerült visszahúzniuk a ballont.
- címkék:
- Gödöllő
- repülőtér
- hőlégballon
- ballon
- Címkefelhő »
Nyíregyháza-Vasas döntő a nőiröplabda-kupában
A Nyíregyháza és a Vasas jutott be a női röplabda Magyar Kupa fináléjába, miután a négyes döntő első mérkőzésén előbbi a BSE, utóbbi pedig a házigazda Gödöllő felett aratott 3-0-s győzelmet.
Triplázásra készülnek a Vasas röplabdázói
Csütörtökön és pénteken Gödöllőn kerül sor a TEVA női röplabda Magyar Kupa négyes döntőjére.
Négy között a Gödöllő röplabdacsapata
A CityLine női röplabda NB I-es ligabajnokság negyeddöntőjének második mérkőzésén 3-0-ra nyert a Gödöllő Miskolcon az Albrecht-MVSC MISI ellen, s így kettős győzelemmel négy közé jutott.
Elkészült az nőiröplabda-MK programja
A BSE a Nyíregyházával, a címvédő Vasas a hazai pályán szereplő Gödöllővel találkozik a női röplabda Magyar Kupa négyesdöntőjében.
Gödöllőn díjazták a legjobb hazai vívókat
Szerdán, a gödöllői Grassalkovich Kastélyban került sor a vívósportban tavaly kiemelkedően teljesítők díjazására.
- címkék:
- Kovács
- vívás
- Gödöllő
- Honvéd
- Címkefelhő »
Gödöllőn is győzni tudott a Nyíregyháza
- címkék:
- röplabda
- Gödöllő
- NB I B
- Nyíregyháza
- Címkefelhő »
Két főbika távozik Gödöllőről
A futsal NB I-ben és Magyar Kupában is címvédő Megatherm-GFK együttesétől a kétszeres román bajnok Székelyudvarhely csapatához igazol Lódi Tamás és Gyurcsányi Zsolt. A válogatott játékosok távozása nagy érvágás az UEFA-futsalkupában tavaly a 16 közé jutott Bikák számára, hiszen Gyurcsányit 2005-ben, míg Lódit egy évvel később a legjobb magyar futsalosnak választotta az MLSZ.
Az agglomerációban nem kapós az iroda
Budapesten sorra jelentik be az újabb irodaházak építését, ellenben a városhatáron kívül szinte jelentéktelen az irodapiac. Budaörstől Gödöllőig csekély az érdeklődés.
Gödöllőn futsalozott az Újpest
A bajnoki és Magyar Kupa-címvédő Megatherm-GFK futsalegyüttese a pénteki, gödöllői jótékonysági 4+1-es mérkőzésen 7-5-re győzött az Újpest FC NB I-es labdarúgócsapata ellen.
- címkék:
- Nagy
- foci
- magyar foci
- Gödöllő
- Újpest FC
- Bika
- Címkefelhő »
A Gödöllő megvédte címét a futsal MK-ban
A Gödöllő magabiztosan nyerte meg a futsal Magyar Kupát, miután a vasárnapi szentesi fináléban hat góllal legyőzte a Kanárik csapatát.
A Gödöllő megszorította a futsal Barcáját
A Gödöllői FK nem szerzett ugyan pontot az UEFA-futsalkupa budapesti elitkörében, ám a csütörtöki záró napon mutatott produkciójával bebizonyította, hogy jogosan került be Európa legjobb 16 együttese közé, s a jövőben talán még tovább menetelhet. Kis János csapata remekbe szabott gólokat szerzett a világ egyik legjobb klubja, a végső győzelemre is esélyesnek tartott spanyol Murcia ellen, és 4-2-es vezetés után végül taktikai vereséget szenvedett a "futsal Barcájának" is nevezett sztárgárdától. Tekintse meg az összecsapás góljait, valamint a magyar tréner és a legjobb gödöllői, Lódi Tamás nyilatkozatát!
Megszületett az első magyar klónozott egér
Hazánkban elsőként állított elő testi sejtből klónozott állatot Dinnyés András és kutatócsoportja Gödöllőn. A Klonilla névre keresztelt egér megszületése mérföldkő a magyar biotechnológiai kutatások szempontjából.