Gergényi Péter
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendőrség
- rendőr
- kékfény
- Budapest
- Bene László
- legfrissebb
- legrégebbi
Komoly erőkkel készülnek szombatra a rendőrök
A budapesti főkapitány szerint komoly erőkkel készülnek a szombatra, amikorra közel negyven szervezet jelentett be demonstrációt. Gergényi Péter mindenkit jogkövető magatartásra kért péntek reggel a Duna Televízióban.
Nem csak Gergényi távozna
Távozik Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány, akit az utóbbi hetekben sok támadás ért a rendőrök október 23-i intézkedései miatt. Gergényi nem kommentálja azt, hogy összefüggés lenne távozása és az akkori események között. A parlament rendészeti bizottságának több kormánypárti tagja kérdésünkre azt mondta, nem volt előjele Gergényi bejelentésének, azt a feltevést pedig visszautasították, hogy kormányzati bizalomvesztés állna a háttérben. Kontrát Károly, a bizottság fideszes tagja úgy értékelte Gergényi lépését, hogy a főkapitány ezzel beismerte a felelősségét. A távirati iroda szerint további rendőrségi vezetők távozása várható.
Petrétei elégedett Gergényivel
Petrétei József rendészeti miniszter még nem döntött Gergényi Péter nyugdíjazási kérelméről, de egy csütörtöki találkozón államtitkára szerint azt mondta, elégedett a munkájával, szívesen venné, ha maradna a rendőrfőkapitány. Demszky Gábor is marasztalja a BRFK vezetőjét. Információink szerint aktív nyugdíjaséletre készül Gergényi Péter.
Demszky nem engedné nyugdíjba Gergényit
Kiállt Gergényi Péter mellett Demszky Gábor. A főpolgármester arra kérte a miniszterelnököt, ne fogadja el a budapesti rendőr-főkapitány nyugdíjazási kérelmét, mert az szerinte a rendzavarók utólagos erkölcsi igazolása lenne.
Gergényi a helyén marad
Nem írta alá az igazságügyi miniszter Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány nyugdíjazási kérelmét. A budapesti zavargások idején tanúsított rendőri fellépés miatt sokat bírált Gergényi így a posztján marad. A Magyar Helsinki Bizottság jogvédő szervezet elnöke szerint a rendőrfőkapitány maradása több szempontból is aggályos.
Utazási irodában lesz résztulajdonos Gergényi Péter
Utazási irodában lesz résztulajdonos Gergényi Péter, amellett, hogy a jövőben is Budapest rendőrfőkapitányaként tevékenykedik. A vezérőrnagy az ATV-nek adott hétfő esti nyilatkozatában közölte azt is: továbbra sem kíván arról beszélni, miért akart nyugdíjba vonulni.
Gergényi: "Ez már lerágott csont"
A budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter azt mondja, nem megalapozottak azok a jogi vélemények, amelyek szerint nyugdíjazási kérelmenek ügye aggályos. A napok óta csak telefonon nyilatkozó Gergényi az [origo]-nak adott interjújában nem akarta elárulni, pontosan miről beszélt a kormányfővel hétfőn, az október 23-i eseményeket lerágott csontnak tartja, és már előre jelezte, nem akar arról sem beszélni, miért kérte a múlt héten a nyugdíjazását.
Várna Gergényi kitüntetésével a KDNP
Elhalasztaná Gergényi Péter Pro Urbe Budapest-díjának átadását a KDNP, ameddig be nem bizonyosodik, hogy a budapesti rendőrfőkapitány nem felelős az október 23-án történtekért. A kitüntetésről már korábban döntött a közgyűlés, azt november 17-én adják át.
Demszky mindenképp kitünteti Gergényit
Elutasította azt a javaslatot, hogy halasszák el Gergényi Péter kitüntetését, és továbbra is kitart a budapesti rendőrfőkapitány mellett Demszky Gábor. A főpolgármester erről a Nap Keltében beszélt szerdán.
Áttörés nem várható az ostrom-jelentéstől
Elsősorban a budapesti rendőrfőkapitány felelősségét firtatja a Szabadság téri eseményekkel kapcsolatos rendőri intézkedéseket vizsgáló bizottság jelentése, jóllehet név szerint nem említi Gergényi Pétert - a Népszabadság szerint. Az MTV Híradó viszont úgy tudja, a jelentés csak a tényeket tartalmazza, a következtetéseket a miniszterelnöknek, a rendészeti miniszternek és az országos rendőr-főkapitánynak kell levonnia.