George Bush
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- USA
- Bush
- Amerika
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Svájcban kérne menedéket a Busht megdobáló újságíró
Egy svájci ügyvéd szerint politkikai menedékjogot kér az alpesi országban az az iraki újságíró, aki a cipõjét dobta George Bush amerikai elnökre egy sajtótájékoztatón. Az ügyvéd azzal indokolta a menedékkérelmet, hogy az újságíró ki van téve a szélsõségesek akcióinak.
Önkritikus beszéddel búcsúzott Bush
Ma már másként csinálna bizonyos dolgokat - gyakorolt önkritikát utolsó tévébeszédében George W. Bush leköszönõ amerikai elnök. Tetteit ugyanakkor Bush azzal magyarázta, hogy az ország komoly fenyegetésnek volt kitéve, és sikerként értékelte, hogy 2001 óta nem volt újabb terrortámadás. Utódja, Barack Obama beiktatását a remény és a büszkeség pillanatának nevezte.
Obamát figyelmeztette utolsó sajtótájékoztatóján Bush
A gázai válságról, a gazdaság helyzetérõl és Irakról beszélt leginkább George Bush utolsó sajtótájékoztatóján, miközben viccelõdni is volt kedve. A hivatalából nyolc nap múlva távozó amerikai elnök finoman kritizálta utódját, Barack Obamát, akinek egyben jókívánságait is tolmácsolta. Bush figyelmeztette is a megválasztott elnököt: szerinte nem a gazdasági válság, hanem egy újabb terrortámadás jelenti a legnagyobb veszélyt az Egyesült Államokra.
Volt elnökökkel és Bushsal ebédelt Obama
A még élõ három volt amerikai elnökkel és a hivatalt jelenleg betöltõ George Bushsal ebédelt együtt Barack Obama szerdán a Fehér Házban. Hasonló találkozók ritkán jönnek össze, a mostanit az elnöki posztot január 20-án elfoglaló Obama kezdeményezte. Az ebédet zárt ajtók mögött tartották.
Elhalasztották a Busht megdobáló újságíró perét
Hezitál a vádhatóság, hogy külföldi államfõ elleni támadás, vagy csak támadási kísérlet legyen-e a vád az ellen az újságíró ellen, aki George Bushhoz vágta a cipõit. A különbség igen nagy: a támadásért akár 15 év börtön is járhat, a kísérletet eggyel is megúszhatja.
Akár márciusig is húzhatják az autógyárak
Kormányzati kölcsönt folyósítanak a két legnagyobb pácban lévõ merikai autóóriásnak, a Chryslernek és a General Motorsnak. A kölcsön értéke 13,4 milliárd dollár - jelentette be George Bush hivatalban lévõ amerikai államfõ.
Félig bocsánatot kért a cipõdobáló iraki újságíró
Bocsánatot kért a George Bush amerikai elnököt cipõivel megdobáló iraki újságíró, de csak az iraki miniszterelnöktõl. A tudósító fogdában várja az ügyében hozott ítéletet, és kérte az iraki kormányfõ jóindulatát. A Bush felé hajított cipõket a nyomozók megsemmisítették.
Hiába reménykedik Obamában Észak-Korea
George Bush januári távozásának kivárására játszhat a nukleáris leszereléssel makacskodó Észak-Korea - véli Christopher Hill, az USA észak-koreai fõtárgyalója. A diplomata szerint ugyanakkor Obamától sem remélhet majd jobb feltételeket a távol-keleti diktatúra a leszerelés ellenõrzésével kapcsolatban.
Cipõt dobtak Bushra Irakban
Meglepetésszerû búcsúlátogatásra érkezett Irakba George Bush amerikai elnök. A látogatást azonban kínos esemény zavarta meg: a leköszönõ amerikai elnököt cipõkkel dobálták meg egy sajtótákékoztatón. A támadó - egy iraki újságíró - kutyának nevezte Busht.
- címkék:
- George Bush
- Irak
- cipõ
- iraki konfliktus
- Címkefelhõ »
Állítólag bántalmazták a Busht megdobáló riportert
Testvére szerint kar- és bordatörést szenvedett az az iraki újságíró, aki vasárnap hozzávágta a cipõit George Bush elnökhöz. A hadsereg szóvivõje szerint al Zejdi egészséges, és hamarosan átadják az igazság-szolgáltatásnak. A riporterbõl idõközben valóságos hõs lett, akinek cipõiért nagy összegeket ajánlanak. Tettéért azonban akár 15 év börtönre is ítélhetik.
- címkék:
- George Bush
- Irak
- iraki konfliktus
- Al
- kékfény
- Címkefelhõ »
Dallasba költözhetnek a Fehér Házból Bushék
Egy gazdagok körében kedvelt dallasi elõvárosba költözik várhatóan a Fehér Házból George Bush leköszönõ elnök és felesége. Állítólag itt vettek egy közel 800 négyzetméteres, négy hálószobás házat 2,4 millió dollárért.
Bush: Költséges, de igazolt volt az iraki háború
George Bush szerint az iraki háború hosszú és költséges, de igazolt volt. A távozó amerikai elnök egy beszédében védelmébe vette a katonai akciót, míg nemrég azt is kijelentette, hogy elnöksége során leginkább az iraki tömegpusztító fegyverekre vonatkozó hírszerzési tévedést sajnálja.
Bush már sajnálja az iraki hírszerzõi fiaskót
George Bush amerikai elnök egy interjúban azt mondta, sajnálja, hogy megalapozatlannak bizonyultak azok a hírszerzési információk, amelyekre hivatkozva megindította az iraki háborút. A rendkívül népszerûtlen elnök közölte, "felemelt fejjel" fog távozni.
Bush: Emelt fõvel távozom
George Bush bánja, hogy tévedett a hírszerzés Irak tömegpusztító fegyvereivel kapcsolatban. Az elmúlt nyolc évére visszatekintõ amerikai elnök ugyanakkor nem adott választ arra, hogy akkor is háborút kezdett volna, ha a felderítés más információkkal szolgál. Bush elismerte, hogy nem volt felkészülve a háborúzásra, az elmúlt hónapok válságkezelésére viszont büszke.
Kígyókat is melengetne a keblén Obama
Pár hónapja még egymást gúnyolta Barack Obama és Hillary Clinton, most azonban a leendõ amerikai elnök mosolyogva ölelgeti az egykori first ladyt, és még a kormányába is meghívta. Nem Clinton lesz az egyetlen erõs ember Obama külpolitikai stábjában. A fiatal és nem túl tapasztalt politikus Lincolnra veti a tekintetét, de tanulhat a paranoid Nixon-Kissinger kapcsolatból és abból is, hogyan zavarta le külügyminiszterét a pályáról George Bush.
Bush védelmébe vette a szabadpiacot
A globális pénzügyi válsággal foglalkozó elsõ világértekezlet elõtt George W. Bush amerikai elnök csütörtökön arra szólította fel a világ vezetõit: csak szerény pénzügyi reformokban gondolkodjanak, a krízis ugyanis szerinte nem a szabad piac kudarcáról szól.
Leválthatja Obama a CIA vezetõjét
A Washington Post szerint Barack Obama leváltja a CIA vezetõjét, valamint a titkosszolgálatok koordinátorát. A lap állítja: a demokraták egységesek a George Bush embereinek számító befolyásos vezetõk menesztésével kapcsolatban.
Obama meglátogatta Busht a Fehér Házban
A washingtoni Fehér Házban találkozott egymással Barack Obama megválasztott és George Bush jelenlegi amerikai elnök. A két politikus az USA háborúiról és gazdaságáról tárgyalt. A látogatást az amerikai média történelminek nevezte, hiszen évtizedek óta nem volt háború idején hatalomváltás az Egyesült Államokban.
New York Times: Titkos hadmûveleteket folytatott az USA
George Bush távozó elnök adott engedélyt 2004-ben arra, hogy az amerikai haderõ olyan országokban is támadásokat hajtson végre az al-Kaida ellen, amelyekkel nem áll hadban - írja a New York Times, amelynek névtelen amerikai források erõsítették meg a titkos parancs létezését. Ez alapján több alkalommal le is csaptak az amerikaiak az elmúlt négy évben.
Újságíróra támadt Bush kutyája
Megharapott egy tudósítót George Bush kutyája. A first lady szerint az eb így nyilvánított véleményt a paparazzikról. Az újságíró csak könnyebben sérült meg.
- címkék:
- Bush
- George Bush
- Fehér Ház
- kutya
- újságíró
- Címkefelhõ »
Bush: Omaba gyõzelme az amerikai történtet diadala
George Bush alig várja, hogy személyesen is találkozzon Barack Obamával, akit meghívott a Fehér Házba. lelkesítõ látvány lesz, ahogy belépnek az ajtón - mondta rövid üdvözlõ beszédében Bush. Az elnök szerint minden amerikai büszke lehet a keddi történelmi eseményre.
Beleõszülhet az új állásába Obama
"Hosszú lesz az út" - figyelmeztett Barack Obama a választás éjszakáján elmondott gyõzelmi beszédében. Valóban nem lesz könnyû dolga a hivatalát januárban elfoglaló új elnöknek. Nehéz körülményeket örököl a még hivatalban lévõ George Bushtól, közben pedig valóra kellene váltania saját nagyívû terveit is. Az [origo] tudósítója összegyûjtötte a súlyos örökség és a merész vállalás fontosabb elemeit.
Szavazásra buzdított a rádióban Bush
Az amerikai demokráciát éltette, egyben a keddi választásokon való részvételre buzdított George Bush amerikai elnök szombati rádióbeszédében. A John McCaint támogató republikánus elnök eddig távol tartotta magát a kampánytól.
Az értékes szavazatok fosztogatói
Nem szokás komolyan venni azokat az amerikai jelölteket, akik a két nagy párt árnyékában indulnak az elnöki posztért, pedig többször rondítottak már bele a nagyok játékába, sõt, 2000-ben lehet, hogy egyikük segítette az elnökségig George Busht. Ismerje meg a királycsinálót, az embert, aki elõször ellenezte, majd megszerette a marihuanát, az atyát, aki kifüggesztené a Tízparancsolatot a közintézményekben, a nagyra nõtt reformert, az amerikai kommunistát, és az elnökjelöltet, aki karóba húzná Busht és a rappereket.
Kilenc bankba szállt be az amerikai állam
Az amerikai állam elsõbbségi részvénycsomagot vásárolt az ország kilenc vezetõ bankjában 125 milliárd dollár értékben - erõsítette meg szerdán a washingtoni pénzügyminisztérium. A pénzügyi tárca a kongresszus által néhány hete elfogadott és George Bush elnök által aláírt 700 milliárd dolláros pénzügyi mentõöv összegébõl szerzett részvénytulajdont a pénzintézetekben.
Elfogták a Fehér Ház kerítésén átmászó férfit
Be akart mászni a Fehér Ház kerítésén egy fiatal amerikai, de a titkosszolgálat azonnal elfogta. A hazaérkezõ Bush elnököt felfegyverzett ügynökök védték, amíg nem hatástalanították a kerítésen bemászó fiatalt.
Százezer rajongója elõtt bírálta McCaint Obama
Rekordméretû tömeg, több mint százezer híve elõtt beszélt Denverben Barack Obama. A demokraták elnökjelöltje ellenfelét, John McCaint bírálta, aki szerinte végre bevallotta, hogy sok a hasonlóság közte és a népszerûtlen Bush elnök között.
Hétfõn dobja be végsõ érveit McCainnel szemben Obama
Hétfõ este Ohióban tart beszédet Barack Obama amerikai demokrata elnökjelölt, amelyben kampánystábja szerint közzéteszi végsõ érveit republikánus ellenfele ellen. Ezek egyik lényeges pontja, hogy John McCain túlságosan is hasonló George Bushhoz.
Obamát támogatja az amerikai sajtó
Közel háromszor annyi újság támogatja Barack Obama demokrata elnökjelöltet az Egyesült Államokban, mint a republikánus John McCaint. Az Editor and Publisher adatai szerint 26 olyan újság állt Obama oldalára, amelyik a 2004-es kampányban még George Bush újraválasztását éltette.
Obamát támogatja Bush volt minisztere
Barack Obamát támogatja az elnökválasztási kampányban Colin Powell egykori tábornok, George Bush elnök elsõ külügyminisztere. Powell szerint Obama erõt adott sok embernek, míg McCainben nem tetszett neki az, hogy szerinte túlságosan negatív kampányt folytat és gyenge alelnökjelöltet választott. Obama a függetlenek körében kamatoztathatja a bejelentést.
Házigazda lenne a válságtanácskozáson Bush és az ENSZ-fõtitkár is
Ban Ki Mun ENSZ-fõtitkár és George Bush amerikai elnök is témogatja, hogy tartsanak csúcsszintû tanácskozást a pénzügyi válságról. Ráadásul mindkét politikus a házigazdája is lenne az eseménynek.
Bejelentette a vízummentességet Bush
George Bush amerikai elnök pénteken ünnepélyesen bejelentette, hogy hét ország - köztük Magyarország - polgárai hamarosan vízummentesen utazhatnak az Egyesült Államokba. Egy hónapon belül csatlakozhatunk a vízummentességi programhoz.
Pénteken jelenti be a vízummentességet Bush
Magyarország hat másik állammal együtt vízummentességet kap az Egyesült Államokba - errõl tesz bejelentést George W. Bush amerikai elnök helyi idõ szerint péntek délelõtt. Ennek nyomán az USA-ba már novemberben a magyarok is vízummentesen utazhatnak.
Megvalósult George Bush vízumálma
Januártól már vízum nélkül utazhatnak a magyar állampolgárok az Egyesült Államokba, miután megszületett az ehhez szükséges utolsó megállapodás a két ország között. A vízummentességért cserébe Magyarország az eddiginél több adatot szolgáltat ki az állampolgárokról, de állítólag sehol nem sérül a magyar adatvédelmi norma. Draskovics Tibor rendészeti miniszter szerint Magyarország biztonságosabb hely lett.
Bush morgós kedvében volt
Kedden George Bush amerikai elnök az amerikai gazdaság "keserves és hosszadalmas" szenvedését helyezte kilátásba arra az esetre, ha a törvényhozás nem szavazná meg a pénzügyi szektor talpra állítását célzó több száz milliárd dolláros állami segélycsomagot. Sürgõsnek minõsítette az intézkedést, mert a gondok csak napról napra súlyosabbak - mondta.
Bush szerint eljött a döntõ pillanat
George Bush amerikai elnök pénteken kijelentette: döntõ pillanathoz érkezett az amerikai gazdaság, amelynek a helyzete a pénzpiacok zavarok ellenére szilárd. "Ez döntõ pillanat az amerikai gazdaság számára" - mondta Bush mindössze kilencperces fehér házi beszédében, felszólítva a kongresszust, hogy hagyja jóvá azt a törvényt, amely lehetõvé teszi a kormányzatnak a rossz hitelek felvásárlását. Leszögezte, hogy a kormányzati beavatkozás szükséges az ingatag piacok támogatására.
Bush agresszív fellépést ígér
Az amerikai kormány továbbra is fellép a gazdaság stabilizálása érdekében - üzente a piacoknak George Bush, az Egyesült Államok elnöke. Oroszországban hasonló intézkedésekrõl beszél a miniszterelnök, Vlagyimir Putyin.
Bush titokban engedélyezett pakisztáni rajtaütéseket
Titokban engedélyezte George Bush amerikai elnök, hogy az amerikai szárazföldi csapatok hadmûveleteket hajtsanak végre Pakisztánban - írja a New York Times. Pakisztáni katonai vezetõk szerint az Egyesült Államok megsérti az ország szuverenitását, amit bármi áron meg fognak védeni.
[origo] filmklub
- címkék:
- Jim Carrey
- Natalie Portman
- Oliver Stone
- Zooey Deschanel
- Vince Vaughn
- John Travolta
- George Bush
- Barbarella
- Majdnem híres
- New York bandái
- Ünneprontók ünnepe
- Jack és Rose balladája
- Tsotsi
- Batman
- Aranypolgár
- Az ember a Holdon
- Nem vénnek való vidék
- A 23-as szám
- trópusi vihar
- A király
- Rekviem egy álomért
- Nanny McPhee - A varázsdada
- Egy makulátlan elme örök ragyogása
- A Gyûrûk Ura - A gyûrû szövetsége
- Ponyvaregény
- W
- Vicky Cristina Barcelona
- A lét elviselhetetlen könnyûsége
- Vérzõ olaj
- Dumb és Dumber - Dilibogyók
- Fûrész
- Vörös Szonja
- Ace Ventura 3.
- A Gyûrûk Ura - A két torony
- Szakíts, ha bírsz
- Conan, a barbár
- robotzsaru
- A maszk
- Pókember
- Értelem és érzelem
- A Gyûrûk Ura
- Vágta
- Nine Lives
- Batman: Kezdõdik!
- Harry Potter és a bölcsek köve
- Truman Show
- Hajlakk
- Rocky Horror Picture Show
- Memento
- A forrás
- Invázió
- I Love You
- Mamma Mia!
- Címkefelhõ »
Irakban gyengít, Afganisztánban erõsít Bush
Kismértékben átcsoportosítja iraki és afganisztáni haderejét az USA. Több egységet kivonnak Irakból, miközben az eredetileg leváltásukra kiszemelt zászlóaljakat inkább Afganisztánba küldik. A lépést az iraki helyzet javulása teszi lehetõvé, és az afganisztáni erõszak erõsödése szükségessé.
Bush nem tervez újabb ösztönzõ pakkot
George Bush amerikai elnök nem tervez újabb gazdaságösztönzõ csomagot - közölte kedden a washingtoni Fehér Ház az ez irányú demokrata felszólításokra reagálva.
Kötéltáncra kényszeríti a vihar McCaint
Látványos ünneplés helyett visszafogott pártgyûlés jut csak a republikánus elnökjelölõ konvenció résztvevõinek a több déli államot fenyegetõ Gustav hurrikán miatt. John McCain azt talán nem bánja, hogy a vihar Bush elnököt is távol tartja a gyûléstõl, viszont hátrányba kerülhet a múlt héten a médiát faltól falig kitöltõ demokrata riválisával szemben. Az [origo] tudósítója jelenti a konvenció helyszínérõl, a Minnesota állambeli St. Paulból.
Folyik a telefondiplomácia Grúzia ügyében
Hosszas telefonbeszélgetést folytatott Dmitrij Medvegyev orosz, majd Miheil Szaakasvili grúz államfõvel szerda este Nicolas Sarkozy francia elnök, aki a Kaukázus térségében kialakult feszültség enyhítésének sürgetõ szükségét és a hatpontos tûzszüneti egyezményben foglaltak maradéktalan betartását hangsúlyozta. Korábban George Bush amerikai elnök telefonon tárgyalt a grúz elnökkel. G7-ek elítélték a szakadár grúz régiók orosz elismerését.
"Aggodalmat érzékeltem a rovarirtók miatt"
Van egy ember, aki nagyon büszke megérzéseire. Rájött például, hogy a kávézás és a palackozott ásványvíz divat lesz, de elõre látta a Szovjetunió felbomlását is. Viszont szeret ködösíteni, sosem lehet tudni, honnan tudja, amit tud. És persze nem tévedhetetlen. Szerinte 2000-ben nem George Bushnak kellett volna nyernie az elnökválasztást. Mégis kíváncsi a véleményére a Coca-Cola, a CNN vagy az amerikai játékgyártók. Gerald Celente a leghíresebb trendkutató.
Bush személyesen gratulált Phelpsnek
George Bush amerikai elnök személyesen gratulált Michael Phelps úszónak, aki nyolc aranyérmet szerzett a pekingi nyári olimpián.
George Bush tüzeli a softballos lányokat
Az olimpia varázsa George W. Busht, a világ elsõ számú nagyhatalmának, az Egyesült Államoknak az elnökét is magával ragadta. Eddig a strandröplabdázókat és a softballosokat látogatta meg, a hétvégén pedig sort kerít a kosarasokra és az úszókra is.
- címkék:
- George W. Bush
- George Bush
- USA
- Címkefelhõ »