Gazdasági Versenyhivatal

címke rss

Áruházláncokat marasztalt el a GVH

Archívum2007.03.20, 15:35

Az elmúlt egy hónapban három hipermarketláncot érintő határozatot is hozott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A három eljárás közül kettőnek a Tesco, egynek pedig az Auchan volt a "főszereplője". Két eljárásban összesen 80 millió forint bírság kiszabására került sor.

Bírság nélkül ítélte el a Whirlpoolt a GVH

Gazdaság2007.03.13, 16:18

Megtévesztette a fogyasztókat a Whirlpool Magyarország Kft., mivel a honlapján jelzett szervíz-kiszállási határidőket nem tartotta be. A jogsértés csak cég saját internetes honlapján állt fenn, ezért a Gazdasági Versenyhivatal ezúttal nem rótt ki bírságot.

GVH: 3 milliós bírság az Union Biztosítónak

Gazdaság2007.03.12, 12:38

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Union Biztosító Zrt. 2006 áprilisától a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított az "Union-Smaragd"-termékről adott tájékoztatásával.

Gyakran tévesztenek meg a mobilszolgáltatók

Gazdaság2007.03.07, 13:59

Összesen 380 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2004. és 2007. között fogyasztók megtévesztése miatt a mobiltelefon-szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra. Legutóbb, 2007. február 6-án a Vodafone-t marasztalta el hasonló ügyben a versenyhatóság, a cég 5 millió forint bírság megfizetésére köteles.

Százmilliárd forintos kárt okoznak a kartellek

Archívum2007.02.28, 13:39

A verseny korlátozása akár 45 százalékkal is emelheti az árakat , Magyarországon például mintegy 40 százalékkal emelte az autópályaépítés költségeit. Egy készülő új szabályozás szerint a versenyhivatal előzetesen betekinthet majd a közbeszerzési kiírásokba, és a dokumentumok nyilvánosan is kereshetők lesznek.

Nehezen engedik el �gyfeleiket a bankok

Gazdaság2007.02.08, 12:30

A bankok jelent�sen megn�vekedett piaci hatalma alkalmas lehet arra, hogy a magas bankv�lt�si k�lts�gek miatt egyes fogyaszt�kat "fogva tartsanak" �s ezt kihaszn�lva egy versenypiachoz k�pest szokatlan m�rt�k� el�nyt �rhessenek el - fogalmaz a Gazdas�gi Versenyhivatal k�zlem�nye. A GVH ez�rt �gazati vizsg�latot ind�tott az �gyben.

P�nzv�lt�kartell m�k�d�tt a V�ci utc�ban

Gazdaság2007.01.31, 19:39

A Gazdas�gi Versenyhivatal p�nzb�ntet�st szabott ki k�t valutav�lt� c�gre, mert �sszehangolt�k �rfolyamaikat. Nyolc m�sik c�gr�l viszont nem tudta ugyanezt bizony�tani a hat�s�g.

Ismét megtévesztette fogyasztóit a Danone

Gazdaság2007.01.29, 15:40

Tízmillió forintos bírságot szabott ki a Danone Kft.-re a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a cég megtévesztette a fogyasztókat. A Danone termékeit különlegesnek tüntette fel, holott a reklámokban elhangzott jellemzők minden joghurtban megtalálhatóak.

Mégsem fogyaszt a NorbiFit

Archívum2007.01.26, 13:05

Nem tudták bizonyítani a NorbiFit nevű termék forgalmazói, hogy a fogyasztószer alkalmas lenne arra, amit állítanak róla. A GVH összesen 17 millió forintos büntetést rótt ki a Schobert Norbert érdekeltségi körébe tartozó cégekre.

Gyógyszer-ügyben indíthat eljárást a GVH

Gazdaság2007.01.23, 16:01

A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) megérkezett az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) versenyjogi eljárást kezdeményező beadványa, amelyben a Magyar Gyógyszerész Kamarát (MGYOK) árkartellel gyanúsítja. A hivatalnak 60 nap alatt kell eldöntenie, hogy indít-e eljárást.

A GVH-nál támadják a patikákat

Archívum2007.01.22, 08:41

A kereskedők szerint a gyógyszerészkamara törvénytelenül jár el az árak kialakításában, ráadásul fenyegeti a gyártókat. Időközben kiderült, a Mol lehet a patikán kívüli gyógyszerpiac első szereplője - írja a Napi Gazdaság.

Az OKSZ a patikákra szabadítaná a versenyhivatalt

Gazdaság2007.01.19, 15:13

Tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény megszegésének gyanúja miatt az Országos Kereskedelmi Szövetség bejelentést tesz pénteken a Gazdasági Versenyhivatalnál a Magyar Gyógyszerész Kamara ellen. A kereskedelmi szövetség feltételezése szerint a gyógyszertárak a törvénnyel ellentétes módon egyeztetik a nem támogatott gyógyszerek fogyasztói árát.

Szigorú volt 2006-ban a versenyhivatal

Gazdaság2006.12.30, 23:14

Megháromszorozódott 2005-höz képest a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott bírságok összege, 3,3-ról 11,4 milliárdra nőtt. Leginkább 2006-ban is a kartellező cégek félhettek a GVH-tól, és 8,5 milliárd forintot kellett bírságként kifizetniük - írja a Népszabadság.

Egyes�l a CIB �s az Inter-Eur�pa anyabankja

Gazdaság2007.01.06, 22:51

Az olasz versenyhivatal j�v�hagyta a Banca Intesa �s a Sanpaolo IMI f�zi�j�t, amely az ut�bbi bank beolvad�sa �tj�n j�n l�tre. A k�t p�nzint�zet Magyarorsz�gon is rendelkezik �rdekelts�gekkel: az Intesa a CIB Bank, m�g a Sanpaolo az Inter-Eur�pa Bank anyav�llalata.

A tojástermelők a bírósághoz fordulnak

Archívum2006.12.18, 16:28

A bíróságon támadja meg a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (MTTSZ) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elmarasztaló végzését. December elején a GVH kartellezésért büntette meg a szövetséget.

Irodaházakat adott el a Wallis

Ingatlan2006.12.07, 16:15

A Gazdasági Versenyhivatal engedélye kellett ahhoz a nagy értékű tranzakcióhoz, melynek keretében gazdát cserélt három fővárosi irodaegyüttes.

Az Elm�nek teljes�tenie kell k�telezetts�g�t

Gazdaság2006.11.08, 10:29

A Gazdas�gi Versenyhivatal (GVH) Versenytan�csa 2006. okt�ber 26-�n tartott t�rgyal�s�n hozott v�gz�s�ben a Budapesti Elektromos M�vek Nyrt. (Elm�) ellen gazdas�gi er�f�l�nnyel val� vissza�l�s miatt indult elj�r�st megsz�ntette.

A Magyar Telekomot 10 milli�ra b�rs�golt�k

Gazdaság2006.11.08, 10:44

A Magyar Telekom Nyrt. a fogyaszt�i d�nt�sek tisztess�gtelen befoly�sol�s�ra alkalmas magatart�st tan�s�tott egy rekl�mkamp�ny�ban, ez�rt a Gazdas�gi Versenyhivatal (GVH) 10 milli� forint b�rs�g megfizet�s�re k�telezte.

GVH-vizsgálat a földalapnál

Archívum2006.10.16, 07:44

Versenyfelügyeleti eljárást indított az agrártárcához tartozó Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél (NFA) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a gyanú szerint egyes bérlők indokolatlanul olcsón jutottak állami területekhez.

Börtönbe kerülhetnek a kartellező cégvezetők

Gazdaság2006.09.29, 11:46

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a napokban újabb kartellügyben kezdett vizsgálatot. A Strabag, az Egri Útépítő Zrt., valamint a HEDO Kft. vélhetően megegyeztek arról, hogy melyikük nyerje a tendert. A nyertes foglakoztatta volna a többi céget - olvasható a Világgazdaságban.

Útépítő cégeket vizsgál a GVH

Archívum2006.09.25, 12:24

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Kartell Csoportja 2006. szeptember 18-án előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a Strabag Építő Zrt-nél, az Egri Útépítő Zrt-nél és a HE-DO Kft-nél.

GVH: együttműködés a Nemzetbiztonsággal

Archívum2006.09.07, 11:39

A Gazdasági Versenyhivatal és a Nemzetbiztonsági Hivatal együttműködését rögzítő megállapodást írnak alá, a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló jogszabály rendelkezései alapján.

Infokommunikációs kartelleket vizsgál a GVH

Gazdaság2006.08.29, 10:05

Ismét az infokommunikációs piac szereplőit vizsgálja elsősorban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Több kartell ügyében versenytanácsi döntés várható.

A GVH megbírságolta a Notebook.hu-t

Gazdaság2006.08.22, 12:28

A Notebook.hu Kft. reklámjaiban félrevezette a fogyasztókat az általa forgalmazott termékek árának hamis feltüntetésével - állapította meg Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa. A Notebook.hu jogsértő magatartásáért 3 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.

Befizetik a milliós versenybírságokat

Archívum2006.05.19, 08:07

Nemcsak kiszabja a milliárdos bírságokat a versenyhivatal, hanem többségében már be is fizetik azokat az elmarasztaltak, maximum igyekeznek rá némi haladékot kapni. Egyre ritkább az a korábbi gyakorlat, hogy mire fizetni kell, a cégnek se híre, se hamva - írja a Népszabadság.

Versenykorlátozás miatt vizsgálják az ügyvédeket

Itthon2006.05.12, 09:11

Az ügyvédek esetében a reklámozási és ügyfélszerzési módszerek alkalmazását, a közjegyzők esetében a létszámkorlátot és a szabott díjazást kifogásolja a Gazdasági Versenyhivatal egy uniós ajánlás alapján. A hivatal eljárást is indított verseny korlátozása miatt, de ezzel a jogalkotókkal is vitába keveredhet - írja a Népszabadság

Kartellezésért marasztalták el a mozikat

Archívum2006.05.02, 16:31

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével megerősítette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozatát a mozikartell ügyben. A 37, illetve 83 millió forintos bírságokat az összehangolt, azonos összegű áremelések miatt szabták ki a filmszínházakra.

Tiltan�k a k�szp�nzfelv�teli d�jat a lengyelek

Gazdaság2006.04.24, 12:46

A lengyelorsz�gi p�nzint�zetek a j�v�ben eleshetnek a k�szp�nzfelv�teli d�jb�l ad�d� bev�teleikt�l, mivel az orsz�g versenyhivatala meg nem engedett �zleti gyakorlatt� min�s�ten� �t a jelenleg 2,50 �s 5 zloty k�z�tt v�ltoz� d�j felsz�m�t�s�t.

Húzódik a pozsonyi repülőtér eladása

Gazdaság2006.04.12, 11:41

A szlovák versenyhivatal (PMU) még nem engedélyezte a pozsonyi repülőtér eladását a TwoOne konzorciumnak. A pozsonyi és a kassai repülőtér 66 százalékos részesedését vásárolná meg a pénzügyi konzorcium, amihez már csak a PMU jóváhagyása hiányzik.

Nem fizetne a TV2 a Született feleségekért

Tévé2006.04.05, 10:12

Nem ért egyet a tegnapi határozattal a TV2, így fellebbez a Gazdasági Versenyhivatal döntése ellen. Negyvenmilliót kellene fizetnie a csatornának, jogsértő magatartása miatt.

Ismét megbírságolták Csányi Sándort

Archívum2006.04.04, 07:38

Összesen 7,2 millió forintra bírságolta a napokban Csányi Sándor OTP-vezért és a százszázalékos tulajdonában lévő Bonitás 2002 Befektető és Tanácsadó Kft.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa egy késedelmesen benyújtott összefonódási engedélykérelem miatt.

A kartell húsz százalékkal is emelheti az árat

Gazdaság2006.03.09, 08:36

A cégek vezetői számos úton-módon sérthetik meg a versenyjogi előírásokat, ám miként az autópályakartell kapcsán kiderült, a Gazdasági Versenyhivatal kezében is vannak "ütőkártyák".

A villamosenergia-piac még nem teljesen nyílt

Gazdaság2006.03.01, 17:31

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) részvételével munkabizottság alakul, amely egy új modellt dolgoz ki a villamosenergia-piac 2007 január elsejei, teljes liberalizációjához kapcsolódóan - mondta Kóka János gazdasági miniszter sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

Kartellezés: Csak az első beismerő mentesül

Gazdaság2006.02.22, 10:20

A jövőben a kartellezést feltáró beismerés csak az első bejelentőt mentesítheti a büntetéstől, a Gazdasági Versenyhivatal ugyanis (GVH) módosította a kartellek feltárását segítő engedékenységi politikáját.

Megtévesztő bankokat bírságolt a GVH

Gazdaság2006.02.20, 15:02

A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított az Elektro Computer és három bank, amikor azt hirdették, hogy az "Elektro Pont" üzletekben ingyen hitel igénybevételével vásárolható meg minden termék.

Vásárlói klubokat büntetett a GVH

Gazdaság2006.02.08, 12:03

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 6 millió forint bírságot szabott ki két vállalatra, mert vásárlói klubjuk reklámozása során a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsítottak.

A GVH 12 millióra bírságolta a Kika áruházat

Gazdaság2006.02.01, 13:19

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 12 millió forint bírságot szabott ki a Kika Lakberendezési Kft.-nek, mivel az a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított - közölte a hivatal szerdán közleményben.

A tojástermelőket vizsgálja a versenyhivatal

Gazdaság2006.01.30, 10:01

Jelenleg a pénzváltókkal, a biztosítótársaságokkal, az informatikai vállalkozásokkal, illetve a tojástermelőkkel kapcsolatos, kartellgyanús ügyeken dolgozik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Elmarasztalták, de nem bírságolták meg a T-Online-t

Techbázis2006.01.24, 20:34

Elmarasztaló határozatot hozott a Gazdasági Versenyhivatal a T-Online-nal szemben fogyasztók megtévesztésére hivatkozva. Az ügy előzménye, hogy augusztusban 48 előfizetőnek a szolgáltató felmondta a szerződését.

Elutasították a kartellező útépítők keresetét

Gazdaság2006.01.24, 10:33

A Fővárosi Bíróság 2006. január 23-án kihirdetett ítéletében helybenhagyta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2004 júliusában hozott határozatát, egyben a felperesek keresetét elutasította.

Ombudsman bírálja a tévészerződéseket

Itthon2006.01.19, 08:55

Az ombudsman a legfőbb ügyészt és a Gazdasági Versenyhivatalt is felkérte, hogy vizsgálják felül az ORTT tavalyi döntését az országos kereskedelmi csatornák szerződésének meghosszabbításáról - írja a Népszabadság. A döntést számos támadás érte, maga Takács Albert is elmarasztalta saját vizsgálatában.

Milli�k takar�that�ak meg a lak�shitelekn�l

Gazdaság2005.12.14, 10:49

Egy banknak sincs er�f�l�nye a lak�shitelek piac�n, �m megfelel� int�zked�sekkel milli�kat takar�thatn�nak meg a hitelfelvev�k - �llap�tja meg idei els� f�l�vben v�gzett vizsg�lat�r�l sz�l�, honlapj�n k�zz�tett jelent�s�ben a Gazdas�gi Versenyhivatal (GVH).

GVH: ne tiltsuk a beszerzési ár alatti eladást!

Gazdaság2005.11.18, 11:50

A Gazdasági Versenyhivatal nemzetközi tapasztalatokra alapozott álláspontja szerint káros gazdasági hatásokat váltana ki, ha az új kereskedelmi törvény bevezetné a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmát - áll az intézet pénteki közleményében.

Mégis aggasztja Pozsonyt a bécsi reptér

Archívum2005.11.08, 14:47

Túl közelinek tartja a pozsonyi reptér megvételére pályázó bécsi repteret a szlovák versenyhivatal. A szlovák közlekedési minisztérium szerint a földrajzi közelséget már figyelembe vették a pályázat kiírásakor. A pozsonyi és a kassai reptér 66 százalékos részvénycsomagjára négyen pályáznak, a kötelező ajánlattétel határideje november 21.

Versenyjogi változások léptek hatályba

Gazdaság2005.11.03, 11:04

Hatályba lépett a versenytörvény módosítása, mely számos, a vállalkozásokat közvetlenül érintő rendelkezést tartalmaz. Így változtak a fúziók versenyhivatal általi engedélyezésének küszöbszámai, valamint ezentúl bárki, aki jogsértést észlel, bejelentést tehet a GVH-nál egy erre rendszeresített, honlapról letölthető űrlapon.

Visszaélnek monopolhelyzetükkel a szolgáltatók

Itthon2005.10.22, 16:16

Visszaélnek monopolhelyzetükkel a gáz- és áramszolgáltatók. Sok esetben olyan szolgáltatásokért is pénzt kérnek, amelyekért nem lenne szabad - olvasható a helyettes ombudsman, a fogyasztóvédelemi felügyelőség, a Gazdasági Versenyhivatal és a Magyar Energia Hivatal közös állásfoglalásában. Az ELMŰ szerint a szolgáltatók ok nélkül nem követelnek pénzt, a panaszok pedig gyakran féligazságokra épülnek. A Fővárosi Gázművek nem reagált az ügyre.

1,3 milliárdos bírság kartellező útépítőknek

Archívum2005.09.22, 17:28

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa 1,313 milliárd forint bírságot vetett ki 14 kartellező út- és hídépítő cégre, amelyek az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság által 2001-ben és 2002-ben kiírt hat főút építésével kapcsolatos közbeszerzési pályázatokon vettek részt.

Közel 600 milliós bírság útépítő cégeknek

Gazdaság2005.09.16, 15:42

Összesen 593,9 millió forintra bírságolt nyolc útépítő céget kartell megállapodás miatt a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa.

Rekordösszegű bírságot vetett ki a GVH

Archívum2005.09.13, 15:23

Tavaly a Gazdasági Versenyhivatal rekord összegű, összesen 8 milliárd 888 millió forintos bírságot vetett ki - mondta Nagy Zoltán, a GVH elnöke kedden a parlamentben.

Nem lehet tiltani az orvosreklámot

Itthon2005.09.09, 08:05

A Gazdasági Versenyhivatal napi hatezer forintos bírságot rótt a Magyar Orvosi Kamarára, mert annak etikai kódexe a tagok számára tiltja tevékenységük reklámozását - írja a Népszabadság. Az érvényben lévő kódex ugyanis szankcióval fenyegeti az orvosi tevékenység szórólapokon, egyéb reklámhordozókon való hirdetését.