gazdasági válság

címke rss

"Tudtuk, hogy készül valamire a GM"

Gazdaság2009.11.04, 16:43

A General Motors (GM) vezetésén kívül szinte senki sem örül az amerikai vállalat azon döntésének, miszerint a cég nem adja el az Opelt. A németországi szakszervezetek már sztrájkra készülnek, Szentgotthárdon azonban bizakodóbbak a munkavállalók, akiket nem lepett meg különösebben a keddi bejelentés, és megvárnák, mit is akar a régi-új tulajdonos.

Ismét Budapesten vizsgálódik az IMF

Archívum2009.11.04, 23:13

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői megkezdték Budapesten a Magyarországnak biztosított készenléti hitelkerethez kapcsolódó szerződés végrehajtásának felülvizsgálatát, és ennek részeként "sorról sorra elemzik" a 2010-es költségvetés tervezetét.

Túl a mélyponton az Adidas

Archívum2009.11.04, 08:57

Túljutott a recesszió okozta mélyponton az Adidas. Bár a Nike után a világ második legnagyobb sportszergyártója még erősen érzi a lanyha kereslet negatív hatásait, a harmadik negyedévben már javult a helyzet a másodikhoz képest.

Nem aggasztja Bajnait az EB prognózisa

Gazdaság2009.11.04, 14:43

Nem tulajdonít nagy fontosságot Bajnai Gordon miniszterelnök annak, hogy az Európai Bizottság szerint nem lesz tartható az idei és a jövő évi magyar költségvetés. A kormányfő szerint jövőre már növekedni fog a hazai gazdaság.

Kevés a "garanciális" kilakoltatás

Archívum2009.11.03, 18:58

A bajba jutott lakáshitelesek árverésre kerülő ingatlanjainak csupán csekély részét értékesítik az adósok számára legtöbb garanciát kínáló bírósági végrehajtási eljárások keretén belül. Többségük ezen eljáráson kívül talál új tulajdonosra, az adósok pedig nem egyszer kiszolgáltatott helyzettel, uzsorakölcsönökkel kénytelenek szembenézni.

Kint van a gödörből az Unió a Bizottság szerint

Gazdaság2009.11.03, 12:22

Kiemelkedik a recesszióból az Európai Unió ez év második felében, és jövőre már 0,75 százalékos növekedésre lehet számítani átlagosan - derül ki az Európai Bizottság őszi előrejelzéséből, amelyet kedden tett közzé Brüsszelben.

Egy szűk évet látnak még a cégvezetők

Archívum2009.11.03, 09:10

Legkorábban 2010 második félévében indulhat meg a gazdasági fellendülés, állítják a Coface Hungary Hitelbiztosító legutóbbi felmérésében magyar vállalkozások vezetői, akik növekedő kintlévőség-állománnyal és csökkenő árbevétellel szembesülnek. Mindeközben drasztikus mértékben nő a felszámolási eljárások száma, és a folyamat csúcspontját hónapokon belül elérheti.

Újabb ausztrál kamatemelés

Archívum2009.11.03, 10:50

Emelte irányadó kamatát kedden az ausztrál jegybak (RBA). A világgazdasági válság elmélyülése óta Ausztrália az első a legfejlettebb államokat és a legnagyobb feltörekvő országokat tömörítő G20 csoportból, amely kamatemelésbe fogott.

Lassul a lízingpiac szűkülése

Archívum2009.11.03, 13:17

Bár az idei év harmadik negyedévében folytatódott a lízingpiac negatív tendenciája, az utolsó negyedév teljesítménye azonban javult az előzőhöz képest. Míg az év második negyedévében az előző év hasonló időszakához képest 70 százalékos visszaesés volt észlelhető, addig a csökkenés tavalyhoz képest csak 66 százalékos volt az elmúlt három hónapban.

Bankokat perelne az USA több állama

Archívum2009.11.03, 17:52

Több amerikai szövetségi állam ügyészsége azt fontolgatja, hogy pereket indít olyan nagy hitelbankok ellen, amelyek, úgymond, becsapták a fogyasztókat. Erre egy júniusi legfelsőbb bírósági döntés ad lehetőséget.

Tarolnak a Suzuki autói Indiában

Gazdaság2009.11.02, 13:35

A vártnál jobb első féléves eredmények közzététele után háromszorosára emelte éves profitcélját a japán Suzuki Motor.

Tovább zuhan a magyar lakáspiac

Ingatlan2009.11.02, 11:06

Az idei harmadik negyedévben éves alapon 23 százalékkal csökkent a használatba vett lakások száma, az új engedélyeké pedig 40 százalékkal esett vissza. A szintén hétfőn megjelent BMI-jelentés azt mutatja, hogy nincs jó bőrben a magyar feldolgozóipar.

�jabb amerikai �ri�sbank ment cs�dbe

Gazdaság2009.11.02, 08:57

Cs�dv�delmet k�rt a kis- �s k�z�pv�llalatokat finansz�roz� CIT Group, ez az �t�dik legs�lyosabb v�llalati cs�d az amerikai gazdas�g t�rt�net�ben.

Elrajtolt a kgfb-szezon, esés a tőzsdéken, bankcsődök Amerikában - válsághíradó

Gazdaság2009.11.02, 06:32

Hétfőn Magyarországon egy ingatlanos és egy tőzsdei statisztikát tesznek közzé, miközben külföldön több fontos adatra is készülhetünk. A hétvégén elrajtolt az utolsó kgfb-kampány, amely több szempontból is rekordernek ígérkezik, a New York-i tőzsde pénteki zárása alapján pedig nem kezdődik majd túl jól a hét a budapesti börzén.

FT: Újabb árfolyambuborék fenyeget

Archívum2009.11.02, 16:08

A kockázatos befektetési konstrukciók árai "túl sokat és túl gyorsan" emelkedtek az utóbbi időszakban a makrogazdasági alapmutatókhoz mérve, és újabb buborék kialakulása fenyeget - írta hétfői cikkében Nouriel Roubini.

Felpörög az Egyesült Államok gazdasága

Archívum2009.11.02, 16:53

Egy éven belül a legnagyobb emelkedést mutatták az amerikai építőipari kiadások szeptemberben: középítkezések rekord ütemét a több mint a hat éve legerősebb magánépítkezési ütem támogatta. A feldolgozóipar mutatója szintén nagyot ugrott előre.

Lehetőséget lát Oroszországban a Nissan

Archívum2009.11.02, 13:17

A Nissan Motor Corp. újonnan kinevezett oroszországi, ukrajnai és kazahsztáni piacokért felelős vezetője, Francois Goupil de Bouille a konszern termelési bázisának bővítésével készül az elkövetkező két évben várható kereslet felfutás kielégítésére az oroszországi piacon.

Zuhan� forint, �jabb bankcs�d a v�ls�gh�rad�ban

Gazdaság2009.11.02, 22:55

Eg�sz nap gyeng�lkedett, este pedig t�bbh�napos m�lys�gbe zuhant a forint h�tf�n. A BUX is gyeng�bben z�rt, de Amerika valamelyest felh�zta. Elfogadta az Orsz�ggy�l�s a k�lts�gvet�st megalapoz� t�rv�nycsomagot, b�v�l az utaz�si csekk felhaszn�lhat�s�gi k�re. �jabb amerikai bank ment cs�dbe, Obama szerint tov�bb sz�k�l a munkaer�piac, Putyin szerint az Uni�nak kell seg�teni Ukrajn�t.

Obama: Továbbszűkül a munkaerőpiac

Archívum2009.11.02, 21:44

Barack Obama hétfőn figyelmeztetett, hogy újabb munkahelyek fognak megszűnni az elkövetkező hetekben-hónapokban, ugyanakkor hangsúlyozta, januári beiktatása óta jelentősen javult a gazdaság állapota az Egyesült Államokban.

Az EBRD-nél Magyarország a térség éltanulója

Gazdaság2009.11.02, 07:34

Magyarország és Észtország jutott a legmesszebb az átalakulásban az EBRD szerint. A bank elemzése rámutat, hogy a magyar gazdaság nemzetközi tőkepiaci környezete jelentősen javult, de még mindig nagyon magas az adószint.

Három nagy bankot alapít a brit kormány

Archívum2009.11.01, 15:25

Három bank alapítására fordítaná a korábban kisegített pénzintézetek eladásából származó összeget a brit kormány. A három céget olyan befektetőknek adnák el, akik még nincsenek jelen a bankpiacon.

Az S&P 500 cégei a vártnál jobban szerepeltek

Gazdaság2009.10.31, 15:20

Kedvezően alakult az amerikai gyorsjelentési szezon, az eddig megjelent beszámolók 80 százaléka a várakozásoknál nagyobb eredményt tartalmaz.

K�t szuperhatalom csat�j�t j�solja Soros

Gazdaság2009.10.31, 08:33

Soros Gy�rgy magyar sz�rmaz�s� amerikai nagybefektet� az Egyes�lt �llamok �ltal k�pviselt nemzetk�zi kapitalizmus �s a K�na k�pviselte �llami kapitalizmus csat�j�r�l besz�lt budapesti el�ad�ssorozat�nak z�r�napj�n. Az �zletember mind az �llam vez�relte�gazdas�got, mind a piac mindenhat�s�g�ba vetett hitet elutas�totta.

�jabb kilenc amerikai bank ment t�nkre

Gazdaság2009.10.31, 09:17

P�nteken kilenc amerikai p�nzint�zetet z�rtak be a hat�s�gok. Az id�n eddig 115 bank cs�d�lt be az Egyes�lt �llamokban.

Eurozóna: több munkanélküli, csökkenő defláció

Archívum2009.10.30, 11:24

A fogyasztói árak (CPI) az Eurostat előzetes adatközlése szerint az eurozóna 16 tagországában októberben hónapban, a várakozásoknak megfelelően 0,1 százalékkal estek vissza a tavalyi év hasonló időszakához képest. Szeptemberben 0,3 százalékkal estek a fogyasztói árak. Ismét nőtt a munkanélküliek száma, 1999 óta a legmagasabb szinten áll a munkanélküliségi ráta.

Pozitív fordulatot okozott az amerikai adat

Gazdaság2009.10.29, 14:47

A második negyedévben látott hanyatlás után rákapcsolt az amerikai gazdaság, a harmadik negyedben a vártnál nagyobb mértékben, 3,5 százalékkal bővült. A kedvező adat nyomán a befektetők elkezdtek vásárolni a piacokon, ennek nyomán erősödött a forint, a BUX pedig 2 százalékos pluszba lendült. 

Besz�llhat a Mal�vba a magyar �llam

Gazdaság2009.10.29, 18:21

Korm�nyk�zi t�rgyal�sokat folytatott a magyar p�nz�gyminiszter a Mal�vr�l Moszkv�ban, ahol kider�lt, hogy a magyar korm�ny ak�r tulajdonosk�nt is hajland� besz�llni a c�gbe. A c�g cs�t�rt�k�n k�zgy�l�st tartott, de a napirend ellen�re nem terjesztett�k el� a Mal�v t�kehelyzet�nek rendez�s�t.

Kiugrott az OTP �s a forint, �j eln�ke van a KSH-nak - v�ls�gh�rad�

Gazdaság2009.10.29, 22:27

P�nteken nem lesznek k�l�n�sebben fontos gazdas�gi jelent�sek, de a k�lf�ldi statiszitk�k a helyi t�zsd�ket megmozgathatj�k. Cs�t�rt�k�n az amerikai recesszi� v�g�t jelent� GDP-adat miatt sz�rnyalt a t�zsde, er�s�d�tt a forint, de a napot �gy is a botr�nyos, illetve politikai botr�nnyal fenyeget� �gyek uralt�k Magyarorsz�gon.

Romolhat a görög és a portugál osztályzat

Archívum2009.10.29, 16:00

Két euróövezeti tagállam, Görögország és Portugália leminősítését helyezte kilátásba csütörtökön a Moody's Investors Service, amely szerint különösen a görög közfinanszírozási helyzet súlyos.

A Deutsche Bank megszerzi a Sal. Oppenheimet

Archívum2009.10.28, 19:17

A német Deutsche Bank AG keretmegállapodást kötött az évszázados múltú Sal. Oppenheim családi magánbank felvásárlásáról. Az egymilliárd euró értékű ügylet a legnagyobb német bankot a gazdag magánügyfelek vagyonkezelésében is piacvezetővé teszi.

Zuhant az OTP, pánik a forintpiacon - válsághíradó

Archívum2009.10.28, 22:38

Minipánik volt a forintpiacon, zuhant a BUX és az OTP szerdán. Rekordleépítés a magyar GE-nél, kínai lehet a Volvo, sarokba szorítják a budapesti autósokat. Jövőre nadrágszíjat húz Budapest - válsághíradó.

Magához tért a litván gazdaság

Archívum2009.10.27, 13:56

A litván gazdaság a harmadik negyedévben gyakorlatilag kikerült a recesszióból: a második negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 6,0 százalékos növekedést mutatott. A tavalyi év első negyedéve óta ez volt az első évnegyed, amikor bővült a litván gazdaság teljesítménye.

A v�rtn�l nagyobb profit a Hond�n�l

Gazdaság2009.10.27, 09:55

A v�rtn�l jobb eredm�nyt �rt el a�Honda: a�c�g nett� nyeres�ge a v�rt 43 milli�rd jen helyett 54 milli�rd�jenre r�gott.

Meghátrál a McDonald's Izlandon

Archívum2009.10.27, 08:49

Az izlandi gazdasági válság nem kíméli a pénzügyi szektoron kívüli szférát sem. Ennek köszönhető, hogy a McDonald's feladja a szigetországi érdekeltségeit és kivonul az egyébként nem túl nagy piacról.

Fund De La Salle: teljes körű tiltás a portfoliókezelésre

Archívum2009.10.26, 18:48

A Fund De La Salle Befektetési Alapkezelő Zrt.-nek haladéktalanul meg kell szüntetnie a portfoliókezelési tevékenység végzéséhez kapcsolódóan, október 6-án korlátozott körben lehetővé tett tevékenységet is - rendelte el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) október 22-én hozott, de csak hétfőn publikált határozatában.

Soros új piaci rendszert sürget

Archívum2009.10.26, 13:40

A tavalyi összeomlás cáfolta azt az elméletet, hogy a piacok mindig egyensúlyra törekszenek, ezért a szabályozó hatóságoknak kell magukra vállalniuk a túl nagyra duzzadó árfolyambuborékok megakadályozásának felelősségét - írta Soros György a hétfői Financial Timesban.

Lettország megválna a Microsoft-szoftverektől

Archívum2009.10.26, 09:41

A gazdasági világválság által súlyosan érintett balti ország kormánya szerint az ingyenes szoftverekkel sokat spórolhatnának, ezért megszabadulnának a Microsoft-termékektől.

Elfogadták az Ajka Kristály hiteltörlesztési tervét

Archívum2009.10.26, 18:27

Az Ajka Kristály Kft. hitelezőinek közgyűlésén hétfőn elfogadták a cégnek a hiteltörlesztések módjára és ütemezésére, valamint az üzleti kibontakozásra kidolgozott tervét - közölte Katzer Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója a zárt közgyűlés után az MTI-vel.

Rövid ideig volt tízezer pont fölött a Dow Jones

Archívum2009.10.26, 23:26

Gyengültek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a hétfői záráskor. A kezdeti lelkesedés gyorsan pesszimizmusba csapott át, így a Dow Jones index például hiába lépte át ismét a 10 ezer pontos lélektani határt nyitáskor, nem sokkal később már mínuszba estek a főbb mutatók.

Gazdasági újság a legolvasottabb napilap az USA-ban

Archívum2009.10.26, 16:05

Több mint 10 százalékkal csökkent az Egyesült Államokban a napilapok április és szeptember között mért átlagos forgalma a tavalyi év hasonló időszakához képest - jelentette hétfőn az amerikai sajtó.

A Raiffeisen pénteken 20 fiókot zár be

Archívum2009.10.26, 16:46

A Raiffeisen Bank ezen a héten pénteken húsz magyarországi fiókját zárja be, a hitelintézet minden érintett ügyfelét, aki a bezárásra ítélt fiókokban számlát nyitott, már korábban értesítette a változásokról - tájékoztatta a bank az MTI-t hétfőn.

Válsághíradó: sztrájk, gyengülő forint és javuló BUX

Archívum2009.10.26, 23:33

Kedden újabb sztrájkra készülnek a vasutasok. Hétfőn gyengült a forint, a 269 közelébe is került a kurzus, viszont a BUX javult, akárcsak Magyarország fizetőképességének megítélése. Ugyanakkor számos pénzintézetről érkezett rossz hír, így az OTP ukrán leányának veszteségeiről számolt be egy tőkepiaci elemző. Hajnali válsághíradó.

A 100. amerikai bankcsőd is megvolt az idén

Archívum2009.10.24, 09:09

A pénzügyi válság miatt eddig összesen 100 amerikai bank húzta le a redőnyt 2009-ben. A szám várhatóan még nőni fog az év végéig.