gazdasági válság

címke rss

Megmarad a Barátok közt, de kevesebb pénzt kapnak a szereplők

Archívum2012.02.08, 11:46

A Barátok közt stábjában vannak olyanok, akik már tizennégy éve dolgoznak együtt, így ma már nemcsak munkatársak, hanem barátok is lettek a színészek. Épp ezért készek áldozatot is hoz­ni azért, hogy a produkció fennmaradjon.

Lengyelország nem tervezi az euró bevezetését 2015-ben

Nagyvilág2012.02.01, 09:55

Az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges követelményeket teljesíti, az eurót azonban nem vezeti be 2015-ben Lengyelország.

Egyenlítő: Gazdasági válság

Ozone Network2012.01.27, 14:48

Emelkedő árak a boltban, munkanélküliség - mindenap szembesülünk a 2008 óta tartó válság következményeivel. Sokan az 1929-33-as világválsághoz hasonlítják, és találnak is számos közös pontot a két periódusban. Történelmi párhuzamokról, a válság magyar vonatkozásáról és nemzetközi összefüggésekről kérdezzük Sarkadi Szabó Kornélt, a Hungária Értékpapír Zrt. stratégiai igazgatóját.

Orbán lyukas memóriájáról ír Oszkó Péter a Financial Timesban

Gazdaság2012.01.23, 18:03

Oszkó Péter szerint nem az előző kormány a felelős azért, hogy Magyarország gazdaságilag sebezhető állapotba került, a volt pénzügyminiszter erről a Financial Timesban írt hosszú blogbejegyzést.

Eléri a kétszázmilliót idén a munkanélküliek száma a világon

Gazdaság2012.01.22, 11:36

A következő tíz évben világszerte hatszázmillió munkahelyet kellene létrehozni a társadalmi béke fenntartása érdekében - közölte a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, amelynek legújabb felmérése azt mutatja: a gazdasági válság miatti munkanélküliség különösen a 15 és 24 év közötti korosztályt sújtja.

Az euró szétesését és kiábrándító évet várnak Londonban

Gazdaság2012.01.20, 20:43

A londoni City vezető elemzői szerint kiábrándító év lesz a 2012-es, a legtöbb elemzőház az euróövezet korlátozott formájú felbomlására számít már idén, de van olyan intézet, amely 99 százalékig biztos abban, hogy az euróövezet 10 éven belűl teljesen szétesik.

Sokat bukhatnak a pénzüket Ausztriába menekítők

Itthon2012.01.20, 22:03

Tárt karokkal várják Ausztriában a magyar gazdasági helyzet miatt bizonytalan bankbetéteseket, akik folyamatosan érkeznek is a burgenlandi bankfiókokba. Bár az osztrák banktitok és a biztonság csábító lehet, a kamatok és az árfolyamkockázat a betétek költöztetése ellen szól. Az [origo] konkrét befektetési ajánlatok alapján végzett számításokat.

Bajnai: Orbánék elkótyavetyélték a családi ezüstöt

Itthon2012.01.18, 12:55

Bajnai Gordon szerint a magyar államcsőd valós veszély, és meg kell állapodni a Valutaalappal egy készenléti hitelről a bizalom visszanyerése érdekében. A volt miniszterelnök a német Handelsblattban megjelent kommentárjában arról is írt, hogy a magyar kormánynak nem lett volna szabad felélnie az ország tartalékainak egy részét.

Hetek alatt kilábalhat a válságból Magyarország

Gazdaság2012.01.18, 12:09

Gyorsan a saját kezébe veheti a sorsát Magyarország, és megoldódhat a válság az Erste bankcsoport vezetője szerint. Andreas Treichl úgy véli, a kormánynak csak akarnia kell a megoldást.

Valószínűleg már tavaly recesszióban volt a brit gazdaság

Gazdaság2012.01.16, 17:08

Az utolsó negyedévre valószínűsített recesszió után 2012-ben is visszaesést várnak a brit gazdaságban londoni elemzők. Helyzetértékelésük szerint az euróövezet jelenlegi formájában nem marad fent hosszú távon.

Nagyon aggódik Magyarország miatt az EKB elnöke

Gazdaság2012.01.13, 08:06

Az Európai Központi Bank vezetője szerint több aggályukat is eloszlatta már Magyarország, de továbbra is maradtak fenntartásaik a jegybankra gyakorolt nyomás miatt. Mario Draghi szerint ezért "nagyon aggódnak", és úgy látják, hogy a magyar kormány lépései nincsenek összhangban az EU szellemiségével.

Elkeseredettek a magyar vállalkozók

Gazdaság2012.01.11, 16:41

A válság kezdete óta a legalacsonyabb értékre süllyedt a K&H kkv bizalmi indexe. A felmérés alapján az elmúlt hónapok gazdaságpolitikai intézkedései és gazdasági eseményei megtépázták a hazai vállalkozások bizalmát. Az OTP kis- és középvállalkozói konjunktúraindexe szerint is tovább csökkent a hazai kkv-szektor cégvezetőinek jövőbe vetett bizalma.

Orbán: Nem először szagolok lőporfüstöt

Itthon2012.01.08, 17:30

Nem tekinti presztízskérdésnek minden külföldi bírálat visszautasítását, de eddig egyetlen "megfontolandó" tanácsot sem kapott - állította Orbán Viktor az MTI-nek adott vasárnapi interjúban. Orbán hosszú távon olyan országról álmodik, amely nem hitelektől függ, hanem hiteleket ad másoknak. A miniszterelnök beszélt a Magyarországon szerinte virágzó sajtószabadságról, a külföldi kritikákról és az IMF-tárgyalások menetéről is.

Orbánt védi egy brit lap publicistája

Itthon2012.01.06, 13:17

A fűbe harapott magyar gazdaságról, az ország elszigetelődéséről és Budapest rossz példájáról cikkeznek az angolszász lapok, amelyek továbbra is tömegesen foglalkoznak a magyarországi helyzettel. A beszámolókban túlnyomó részt kritikus hangok szólalnak meg, egy brit lap magyar származású szerzője viszont egy régi közös autózás emlékével vette védelmébe Orbán Viktort.

Szivárog az Ausztriába menekülők pénze

Gazdaság2012.01.06, 15:38

Két hétre előre tudnak csak időpontot adni a magyar ügyfeleknek egy osztrák bankban, olyan nagy az érdeklődés az ausztriai számlanyitás iránt. Az [origo] tapasztalatai szerint az osztrák bankok felkészülten várják a magyar ügyfeleket. Az osztrák bankok kondíciói és a számlát nyitók tapasztalatai alapján azonban több lépésben is megcsappan azoknak a pénze, akik Ausztriába menekítik a megtakarításukat.

2012 - a katasztrófa éve?

Vélemény2011.12.31, 09:58

2011 végén már semmi sem biztos. A kardcsörtető habitusú magyar miniszterelnököt viszi tovább a lendület. Orbán Viktor már nemcsak az ellenzék, hanem az EU és a nyugati világ ellenzéke is. Meg kellene állnia egy pillanatra. Körül kellene néznie. Itthon és a nagyvilágban.  

Adósságrendezést akar Írország az uniós paktumért cserébe

Gazdaság2011.12.18, 19:30

Feltételekhez köti Írország, hogy csatlakozik-e az eurózóna megmentésére kitalált uniós kormányközi egyezményhez - közölte az ország pénzügyminiszter-helyettese. Az írek államadósságuk elnapolását kérik a csatlakozásért cserébe. Ezzel Írország az eurózóna első tagállama, amely a paktum aláírását ellentételezéshez köti.

Halálos fenyegetések közepette fogadták el a gigantikus olasz megszorítást

Nagyvilág2011.12.16, 14:32

Silvio Berlusconi fintorai ellenére elfogadta az olasz parlament alsóháza azt a megszorító csomagot, amellyel vissza akarják fordítani az olasz gazdaságot a szakadék széléről. A csomag miatt az olasz kormány állítólag már életveszélyes fenyegetéseket és borítékban küldött töltényeket is kapott, de a programot kénytelen végig vinni, különben gazdasági elemzők szerint az olasz piac összeomlik.

Csütörtökön derül ki, miről döntött a kormány Sopronban

Itthon2011.12.14, 16:48

Sopronban tartott kihelyezett ülést szerdán a kormány, hivatalosan azonban még nem tudni, miről állapodtak meg. Az MTI úgy tudja, még nem született döntés Fellegi Tamás fejlesztési miniszter pótlásáról.

A kenyérpirító mutatja, milyen zord jövő vár ránk

Itthon2011.12.13, 21:30

Megerősödő városállamok, keményebbé váló hétköznapok, egy teljhatalmú világkormány és teljesen új szabályok - jövőkutatók szerint ilyen újdonságokat is hozhat a három éve tomboló, idén új mélységeket elérő pénzügyi válság. A pontos jóslást nehezíti, hogy sok változót kell figyelembe venni. Az biztos, hogy a társadalom és a gazdaság akkorára nőtt, hogy teljesen rugalmatlanná vált, az általános jólét álmát pedig biztos feladhatjuk.

Orbán: 2012 az új rendszerek bejáratásának éve lesz

Itthon2011.12.14, 08:20

Orbán Viktor szerint a társadalmi alrendszerek mostani átszervezése nagyobb léptékű, mint a rendszerváltozáskori átszervezések voltak. A miniszterelnök reális, ám nehezen elérhető célkitűzésnek tartja, hogy a magyar gazdaság 2012-ben ne csússzon recesszióba.

"Tagok legyünk, vagy szabadok?"

Vélemény2011.12.12, 18:10

A miniszterelnök beszédével hétfőn parlamenti vita kezdődött arról, hogy csatlakozzon-e az ország a hétvégi uniós csúcson kimunkált megállapodáshoz, amely egy föderális EU alapjait rakja le. Miről szólt valójában a magyar parlamenti vita? Hol van Magyarország számára élet az EU-n kívül?  

Recesszióba kerülhet Svájc az ország vezető közgazdásza szerint

Gazdaság2011.12.11, 11:06

Az erős frank miatt csak 0,2 százalékkal nőtt a svájci gazdaság a harmadik negyedévben, de a svájci gazdasági államtitkárság vezető közgazdásza a következő két negyedévben a gazdaság zsugorodását várja.

Ez így kevés lesz

Vélemény2011.12.09, 16:41

Újabb válságtanácskozáson van túl az Európai Unió. A hosszú távú megoldás egyik eleme körvonalazódik, de igazi válasz még mindig nem született azokra a problémákra, amelyek végeredményben az eurózóna belső kiegyensúlyozatlanságából fakadnak. Elég-e az államháztartási hiányra és az államadósságra koncentrálni?  

Hogyan akarja meghódítani Putyin Európát?

Nagyvilág2011.12.02, 09:00

A Szovjetunió romjain szeretne egy új EU-t létrehozni a harmadik elnöki ciklusára készülő Vlagyimir Putyin orosz kormányfő, aki visszatérése után globális nagyhatalmat faragna a posztszovjet térségből. A születőben lévő Eurázsiai Unióban szintén lenne schengeni zóna és szabadpiac, és még a válságban vergődő Európai Unióból is lecsípne darabokat. A Putyin által felvázolt utópia azonban elemzők szerint nem más, mint a szovjet befolyásolási technikák visszatérése szóvirágokba öltöztetve.

Recessziót vár jövőre Magyarországon az OECD

Gazdaság2011.11.28, 12:42

Újonnan kiadott prognózisában 0,6 százalékos GDP-csökkenést vár 2012-ben Magyarországon az OECD. A szervezet eddig 3,1 százalékos növekedéssel számolt.

Csúcsot döntött a magyar csődkockázat

Gazdaság2011.11.25, 18:30

A gazdasági válság kitörése után elért rekordot is megdöntötte a magyar csődkockázat, miután Magyarországot a Moody's hitelminősítő leminősítette a péntekre virradó éjjel. Az általánosan romló piaci hangulatban nagyot drágultak egyes központi eurótagállamok CDS-díjszabásai is.

A bóvli visszaszól

Vélemény2011.11.22, 15:55

Több kormányzati politikus is verbális támadást intézett a hitelminősítők ellen, amelyek arra készülnek, hogy a befektetésre nem ajánlott, bóvli kategóriába lökik a magyar állampapírokat. Van-e értelme harcot folytatni Magyarországnak a hitelminősítők ellen?  

Az ortodox Orbán

Vélemény2011.11.21, 17:00

Az számít, hogy a következő hónapokban mi lesz. Nem az, hogy mit fognak mondani, hanem, hogy mit fognak tenni.  

Most megkapják a spanyolok az eldugott feketelevest

Nagyvilág2011.11.21, 16:04

Két bukott választás után hatalmas többséggel veszi át a gazdasági összeomlás szélére került Spanyolország vezetését Mariano Rajoy. A szűkszavú hivatalnok a kampányban nem sokat árult el arról, mi vár a spanyolokra a választás után, de úgy tűnik, hogy kemény megszorítások jönnek, amelyeket csak a nyugdíjasok úszhatnak meg. Rajoy politikai kudarcok mellett egy autó- és egy helikopterbalesetet is túlélt már, talán ez is összejön neki.

A szavazók megbüntetik a spanyol kormányt az előrejelzések szerint

Nagyvilág2011.11.20, 11:55

A közvélemény-kutatások hétévi szocialista kormányzás után a jobbközép Néppárt győzelmét vetítik előre a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon Spanyolországban. A jelenlegi kormány bűne, hogy nem tudta hatékonyan kezelni a gazdasági és pénzügyi válság következményeit.

"Kínos hátraarc" - külföldi lapok a magyar lépésről

Gazdaság2011.11.17, 18:36

A Wall Street Journal, a Financial Times és a Bloomberg is gyorshírben számolt be az NGM közleményéről, amely szerint Magyarország a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordul, és az eddigi elutasítás ellenére "új típusú együttműködésről" tárgyal vele.

Megszorítani vagy élénkíteni?

Vélemény2011.11.16, 12:51

Politikai és közgazdasági vita is zajlik arról, hogy a válságból kivezető út a megszorításokon keresztül vezet, vagy éppen ellenkezőleg: azzal, hogy több pénzt nyomnak a gazdaságba. Mi a tanulsága az eddigi európai és az amerikai kísérletnek?  

Apokalipszis az ötödiken

Vélemény2011.11.14, 10:11

A gazdasági világválság kezdete óta eltelt három évben látványosan megrengett a jelenlegi világrendbe vetett hit: egyre többen készülnek mind lélekben, mind gyakorlatban a világvégére, bár pontosan nem tudják, hogy mitől félnek valójában. Joggal mosolyogjuk-e meg azokat, akik a panellakásban gyűjtik a tűzifát?  

Perifériára sodorhatja Európát a válság a cseh államfő szerint

Gazdaság2011.11.14, 21:07

Václav Klaus szerint az Európai Unióban "a politika diktál a gazdaságnak", és ez egy "elvesztegetett évtized" képét vetíti előre az európai gazdaságban. Klaus, aki gyakran bírálja az európai integrációt, egy cseh hetilapban megjelent hétfői cikkében arról írt, hogy tévednek azok a politikusok, akik úgy vélik, néhány apró változtatás elég lesz.

A válság miatt csúszik a Liszt Ferenc repülőtér eladása

Archívum2011.11.14, 16:42

Nem adja el az idén a budapesti repülőtér üzemeltetésében lévő érdekeltségét a német Hochtief társaság. A cég az athéni, a düsseldorfi, a hamburgi, a sydney-i és a tiranai nemzetközi repülőtér üzemeltetésében is érdekelt, a vállalat ezeket az érdekeltségeit is árulja.

Népünnepély lett Berlusconi lemondásából Rómában

Nagyvilág2011.11.13, 09:43

Benyújtotta lemondását az olasz államfőnek Silvio Berlusconi miniszterelnök. A kormányfő azután távozik a hatalomból, hogy Olaszország megroppant a gazdasági válság súlya alatt. Az olasz elnöki rezidencia előtt gyülekező tüntetők a kormányfőt bekiabálva pojácának nevezték.

Sértőnek tartják Dublinban az ír-görög párhuzamot

Gazdaság2011.11.07, 15:13

A "példanélküli" megszorításoknak is köszönhető Michael Noonan szerint az, hogy két évvel ezelőtti nehéz helyzete után Írországot újra az egyik legjobban fejlődő uniós országnak lehet tekinteni. Az ír pénzügyminiszter szerint a megszorítások hozta fejlődés nem sikerülhetett volna az ír társadalom támogatása nélkül. 

Adósságtól szenved az egyetlen magyar görög falu

Itthon2011.11.06, 08:47

Aggódva figyelik válságban vergődő hazájuk sorsát a magyarországi görög falu, Beloiannisz lakói. Szerintük Európa faragott bűnbakot a görögökből, akik viszont szeretnének inkább hősök lenni. Beloiannisz vezetői úgy vélik, igazságtalan falujuk nehéz sorsát a görög válsághoz hasonlítani, de tény, hogy ők is súlyos hitelek miatt kénytelenek segítséget kérni. A helyiek szerint ez nem azért van, mert itt is görögök élnek.

Magyarország vesztette a legtöbbet a válságon egy elemzés szerint

Gazdaság2011.11.01, 20:03

Hat makrogazdasági mutató alapján két közgazdász összeállította a válság nyerteseinek és veszteseinek listáját. Eszerint Magyarország volt a 2008 óta tartó válság legnagyobb vesztese, a legtöbbet pedig Argentína nyerte.

Globális pénzügyi ellenőrző szerv felállítását sürgeti a Vatikán

Gazdaság2011.10.25, 14:20

A Vatikán szerint a jelenleg működő gazdasági szervezetek nem képesek kivezetni a válságból a világot, ezért egy új "központi világbank" felállítását szorgalmazza a Szentszék.

Orbán: Magyarország nem pénzeli külföldi bankok megmentését

Gazdaság2011.10.23, 16:49

Magyarországnak fontos, hogy ne kelljen pénzt adnia más országok bankjainak megmentésére - mondta szombaton Brüsszelben Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A kormányfő szerint "Magyarország a saját útját járva erős ország akar lenni, és így akar segíteni a többieken", az euróválság megállítását pedig egy, az eurózóna tagországai által összeadott pénzügyi alaptól várja.

Merkel megbüntetné a túlságosan eladósodó EU-tagokat

Nagyvilág2011.10.22, 20:59

Szankciókkal büntetné a túlságosan eladósodó európai országokat Angela Merkel német kancellár. Merkel szombat délutáni beszédében azt mondta, hogy a válságból csak a szorosabb integráció vezetheti ki Európát, és bár minden országnak el kell végeznie a házi feladatát, a görögöket sem szabad magukra hagyni.

Azt skandálták: nincs vezetőnk - rendszert döntenének a Wall Street-i tüntetők

Nagyvilág2011.10.22, 11:50

Valóságos város lett a városban az a tüntetők által elfoglalt New York-i tér, amelyen a nagyvállalatok hatalma és kapzsisága ellen tiltakozó amerikaiak több mint egy hónapja tüntetnek. A Foglaljuk el a Wall Streetet mozgalom népgyűlésekkel, munkacsoportokkal és egyiptomi kitűzőkkel szeretné megreformálni az amerikai társadalmat.

Orbán: A V4-ek lehetnek Európa motorjai a válság után

Nagyvilág2011.10.14, 18:33

Orbán Viktor szerint minden válság véget ér egyszer, ezért a visegrádi országoknak készen kell állniuk, hogy az európai gazdasági fejlődés motorjává válhassanak.

Görögöt fogtam, nem ereszt

Vélemény2011.10.10, 11:39

Hogyan és miért képes a görög politika az államcsőd szélén is sakkban tartani Európát?  

Két év börtönt kaphat a válság téves kezeléséért a volt izlandi kormányfő

Nagyvilág2011.10.04, 11:01

Két vádpontot ejtettek Izlandon abból a hatból, amelyet Geir Haarde volt kormányfő ellen hoztak fel arra hivatkozva, hogy miniszterelnökként nem óvta meg az országot a 2008-as pénzügyi válságtól. Még így is akár két év börtönt kaphat, a büntetőper várhatóan a jövő év elején indul.

Soros szimpatizál a Wall Street ellen tüntetőkkel

Nagyvilág2011.10.03, 23:57

A milliárdos befektető hétfőn New Yorkban kijelentette, hogy szimpatizál a Wall Street elleni tüntetésekkel, amelyek szerinte a bankok által kifizetett hatalmas osztalékok miatt robbantak ki.

Bajnai: Káoszhoz vezetne az euróövezet felbomlása

Gazdaság2011.10.03, 17:40

Bajnai Gordon az amerikai CNBC blogjában megjelentetett hétfői cikkében az euróövezet gazdasági válságának esetleges következményeit és megoldásait elemzi. A volt magyar miniszterelnök szerint az euró esetleges megszűnése azonnali recesszióhoz és a most ismert Európa megszűnéséhez vezetne.

Mit okozna egy magyarnak a görög csőd?

Gazdaság2011.10.03, 08:38

Európa vezető politikusai rendre azt mondják, hogy Görögország nem mehet csődbe, de könnyen lehet, hogy ez is a befektetők szerint elkerülhetetlen csődre való felkészülés része. Az úgynevezett rendezett csőd átmenetileg Magyarországot is megrázná, kiütné a forintot, az állampapírok hozamát és a részvényeket is, de hosszabb távon jót tenne a piacnak. A legvalószínűbb forgatókönyvről, és a magyarországi hatásokról a KBC Securities elemzőivel beszélgettünk.