gazdasági növekedés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- GDP
- Kína
- Magyarország
- gazdaság
- Varga Mihály
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bebizonyosodott: tényleg ellenzéki politikusként viselkedik több gazdasági elemző
Egyes elemzők kampányidőszakokban nem szakmai szempontok alapján fejtik ki tevékenységüket, hanem politizálnak - mindezt Boros Imre közgazdász mondta a Magyar Nemzetnek annak kapcsán, hogy már többeknek feltűnt: egyes magyar gazdasági elemzőintézetek látványosan nagyokat tévednek az előrejelzéseikben. És valahogy éppen a kormány kárára.
Több lábon állt Magyarországon a 2018-as gazdasági növekedés
Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a legújabb statisztikai adatok kapcsán nyilatkozott. Elmondta, hogy nemcsak európai viszonylatban volt magas, de több lábon is állt a gazdasági növekedés Magyarországon 2018-ban, ráadásul mindez nem borította fel az költségvetés egyensúlyát sem, a GDP-arányos államadósság is tovább csökkent, és a folyó fizetési mérleg is többletet mutat.
Orbán Viktor: Amikor a migráció hatásairól beszélünk, gyerekeinkről, unokáinkról van szó
Hat gazdaságpolitikai intézkedéstervet jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitó rendezvényén. Amikor a migráció európai hatásairól beszélünk, a gyermekeinkről, unokáinkról van szó – hívta fel a figyelmet. Matolcsy György, a jegybank elnöke pedig arról beszélt, hogy Magyarországnak a felzárkózást kell a középpontba állítania 2019-2030 között, amihez versenyképességi fordulatra van szükség. Minderről Varga Mihály pénzügyminiszter pedig azt mondta, hogy vannak még tartalékok a magyar gazdaságban.
Idén is kitarthat a gazdasági növekedés lendülete
A Takarékbank vezető elemzője szerint "nagyon nagyot kellene fékezni ahhoz, hogy öt százalékról becsússzunk négy százalék alá", ezért négyszázalékos növekedéssel nyugodtan lehet számolni, de akár még ezt is meghaladhatja a 2019-es GDP bővülése.
- címkék:
- gazdasági növekedés
- Címkefelhő »
Minden várakozást felülmúlt a magyar gazdasági növekedés
Még a legpontosabb prognózis is 0,6 százalékponttal becsülhette alá a 2018-as GDP-bővülést - derült ki a Pénzügyminisztérium elemzéséből.
- címkék:
- GDP
- gazdasági növekedés
- Címkefelhő »
Idén lassulni fog a világgazdaság
A PwC Global Economy Watch előrejelzése szerint a világgazdaság egésze lassulni fog 2019-ben azáltal, hogy a világ hét legfejlettebb államából álló G7-országokban hosszú távon visszaáll az átlagos növekedési ütem.
MNB: Aranyév volt 2018 a gazdaságban
A 2017-ben mért 4,1 százalékos növekedéshez képest tovább gyorsulhatott a gazdasági növekedés üteme, és várakozásunk szerint 4,7 százalékos lehet 2018-ban a GDP bővülés a legfrissebb inflációs jelentés adatai alapján - nyilatkozta az Origónak Balatoni András, a jegybank ügyvezető igazgatója.
Ebbe beleremeghet az egész autóipar
Kínában több mint húsz év után először csökkent az új személyautók eladása tavaly.
Ez az ország lehet idén a világgazdaság gyenge pontja
Az Európai Központi Bank (EKB) friss helyzetértékelése szerint a globális gazdasági növekedés lassulni kezdett. Japánban és egyes feltörekvő piaci országokban ennek már látható jelei is vannak. Az Egyesült Államokban egyelőre még kitart a lendület, Kínából viszont kedvezőtlen hírek érkeztek.
A magyar gazdaság a vártnál gyorsabb ütemben növekszik idén és jövőre is
A Morgan Stanley elemzőstábja javított a magyar gazdaság 2018-ra és a jövőre jósolt GDP-növekedési mértékén.
Katasztrófához közelít Kína?
A kínai fogyasztók költési kedve már nem a régi. Annak ellenére, hogy az általános kínai állampolgár pénzügyei rendben vannak, rengetegen tartalékolnak, ugyanis a jövőt elég bizonytalannak találják – állapítja meg a McKinsey tanácsadó cég átfogó tanulmánya.
Varga Mihály: Idén és jövőre is 4 százalék feletti GDP-növekedés várható
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az idén 4,3-4,5 százalékkal nő majd a magyar hazai össztermék (GDP), és a kormány várakozása alapján jövőre is 4 százalék feletti mértékben bővül a gazdaság Magyarországon.
Magyarország vonzó környezetet kínál a befektetőknek
Magyarország kiszámítható és stabil gazdaságpolitikát követ, így vonzó befektetési környezetet kínál a tőkének - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, a Groupama Biztosító nemzetközi konferenciáján tartott előadásában.
A kormány az EU-hoz és az ENSZ-hez fordul a migránskártyák miatt
A kormány az EU-hoz és az ENSZ-hez fordul a migránskártyák ügyében – jelentette be Gulyás Gergely. A Miniszterelnökség vezetője örömtelinek nevezte, hogy az EP elutasította a migránsvízum bevezetését, azonban érthetetlen, hogy a kisebbségben maradt erők miért akarnak újabb szavazást. A politikus a 3-as metró felújításáról is beszélt.
Olyat produkált a magyar gazdaság, amire évtizedek óta nem volt példa
A várakozásokat messze meghaladva az idei harmadik negyedévben 5 százalékkal, az uniós átlag kétszeresét is meghaladó mértékben bővült a magyar gazdaság teljesítménye. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint míg a kétezres években a külső és belső eladósodottságot eredményező gazdaságpolitika a csőd szélére sodorta Magyarországot, napjainkban a növekedés alapjai stabilak, negyedévről negyedévre 4 százalék feletti bővülést mutat, a költségvetési hiány alacsony, ezzel az államadósság aránya is évről évre csökkenni tud. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a gazdaságot döntően a piaci szolgáltatások és az építőipar kirobbbanó ...
Hatalmasat nőtt a magyar gazdaság
Öt százalékkal nőtt a magyar gazdaság az idei harmadik negyedévben, amire hosszú évek óta nem volt példa. Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője a növekedési adatok ismertetésekor kiemelte: a harmadik negyedévben a legnagyobb mértékben a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás járult hozzá a növekedéshez, de az építőipar és a mezőgazdaság is jelentős teljesítményt nyújtott.
- címkék:
- gazdasági növekedés
- KSH
- Címkefelhő »
Magyarország a közép-európai régió gazdasági sztárja
A legnagyobb londoni székhelyű globális pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics elemzést tett közzé a közép-európai nemzetek gazdasági állapotáról. Ebből az derül ki, hogy a régió országainak gazdasági bővülése lassulni látszik. Magyarország a kivétel.
Varga Mihály: A gazdaság növekedése mellett emelkednek a keresetek is
A gazdaság növekedésével együtt nemcsak a munkahelyek száma nő, de a keresetek is folyamatosan emelkednek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 aktuális csatornán pénteken, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.
Pozitívnak látják kilátásaikat a cégek
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke 53,8 pont, ami jelzi, hogy a válaszadók az előző hónaphoz képest kedvezőbb folyamatokról számoltak be. Az index kisebb az augusztusi 56,0 értéknél, de a nyolcadik legmagasabb szeptemberi 1995 óta, és nagyobb az 52,8 pontos hosszú távú szeptemberi átlagnál - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Varga Mihály: Az előzetesen mértnél is jobban nőtt a GDP
A magyar gazdaság tavalyi teljesítménye felülmúlta a korábbi számításokat: az előzetes, tavaszi adatközlésnél is 0,1 százalékponttal magasabb, 4,1 százalék volt a gazdasági növekedés, miközben a GDP 73,3 százalékára csökkent az államadósság - mondta el Varga Mihály az MTI-nek a KSH által a gazdasági növekedésről közzétett jelentést kommentálva. A KSH az idei első féléves GDP-adatokat szintén felfelé korrigálta 0,1 százalékponttal.
Varga Mihály: Fenntartható a gazdaság növekedése
Varga Mihály szerint az ipari termelés, a fogyasztás, a foglalkoztatás és a beruházások várható bővülése hosszabb távon is fenntarthatóvá teszi a magyar gazdaság erősödését.
Varga Mihály: Nincs értelme tárgyalni ezzel az Európai Bizottsággal
Mindenkit pozitív értelemben lepett meg a második negyedéves kedvező adat, amivel dobogósok vagyunk az Európai Unióban – mondta Varga Mihály az Origónak adott interjújában. A pénzügyminiszter szólt arról is, hogy az eredményszemléletű hiány nincsen veszélyben, a Pénzügyminisztérium továbbra is 2,4 százalékos hiánycél teljesülésével számol. Varga Mihály szerint nem biztos, hogy ezzel az összetételű Európai Bizottsággal van értelme a tárgyalásoknak a következő uniós ciklus költségvetéséről, mivel a 2019-es választások után új testület áll majd fel. Viszonylag nagy esélye van, hogy a következő bizottság elnökét nem Junckernek hívják – ...
Komoly vetélytársat kaphat a nyugati világrend
A terrorizmus elleni küzdelem, a negyedik ipari forradalom kihívásai, valamint a nemzetközi rendszer egyensúlytalanságai álltak a tízedik BRICS-csúcstálkozó középpontjában. A hazai nyilvánosságban méltatlanul keveset beszélünk Brazília, Oroszország, Kína, India és Dél-Afrika egyre fontosabb összefogásáról, pedig a következő években meghatározó szerepet tölthet be ez az új szövetség, ha sikerül még több fejlődő országot maguk mellé állítaniuk.
Újabb részletek a BMW debreceni beruházásáról
A kiváló infrastruktúra és oktatás miatt választotta Debrecent a BMW – mondta Papp László Debrecen polgármestere az Origónak annak kapcsán, hogy a BMW a Hajdú-Bihar megyei székhelyen építi fel legújabb gyárát. A fideszes polgármester azt is elmondta, Debrecen 2018-19-ben a legjobb befektetési stratégiával rendelkezik Európa kisvárosai között. A nemzetközi üzleti élet ezen elismerései is nagy szerepet játszottak abban, hogy eredményesen tudjunk versenyezni a BMW-ért – tette hozzá. Szólt arról is, a városvezetés célja, hogy minél több fiatal jöjjön tanulni, és ennek eredményeképpen mára 72 ezer diák él-tanul Debrecenben.
Tovább nőtt hazánkban az ipari termelés júniusban
Júniusban az ipari termelés 4,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,1 százalékkal emelkedett - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Lassult a gazdasági növekedés a második negyedévben az euróövezetben
Az első negyedévihez képest lassult és elmaradt a várakozásoktól is a gazdasági növekedés második negyedévi üteme az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden kiadott előzetes becslése szerint.
Óriásberuházás jön Magyarországra: mindenkit megelőztünk a régióban
Azzal, hogy a német BMW Debrecenben építi fel új gyárát Közép-Európában, újabb jelentős sikert ért el a magyar gazdaságpolitika. A beruházás a Hajdú-Bihar megyei székhelyen az előzetes várakozások szerint összességében legalább tízezer új állást teremt majd, és jelentősen növeli majd a magyar gazdaság összteljesítményét a következő években. A BMW döntése azt is jelzi, hogy a befektetők körében továbbra is óriási a bizalom hazánk iránt. A döntésnek egyetlen vesztese van: a teljes balliberális közgazdász társaság, akik az elmúlt években folyamatosan gazdasági összeomlást vízionáltak.
Királyi pompával tartott végtelenül kínos beszédet Macron francia elnök
Emmanuel Macron francia elnök július 9-én a francia Kongresszus (szenátus+ nemzetgyűlés) előtt tartott évértékelő és programbeszédet Versailles-ban. A francia államfő 2017-ben bejelentett ígéretéhez híven másodszor is összehívta a szenátorokat és a képviselőket. Macron hosszú másfélórás beszédben próbált a kritikákat eloszlatni és a nem egyszer bizonytalan és fizikailag túlhajszolt kormánytöbbséget próbálta egységre és mobilizációra ösztönözni. A magát nagyon modernnek mutató elnök a versailles-i beszédeivel ismét monarchikus vágyait árulta el. A rekordnépszerűtlen elnök korábban feleségét egy tipikus uralkodói címmel akarta kitünteetni, ...
Ezek a magyar modell sikerének tanulságai tíz évvel a válság után
Miért működött az újszerű magyar válságkezelési modell, miközben a dél-európai államok által használt, hagyományos, és főként a megszorító politikán alapuló kilábalás csődöt mondott? Erről jelent meg tanulmány a Hitelintézeti Szemlében Matolcsy György jegybankelnök és Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatójának tollából.
Ők lesznek 2019 legnagyobb nyertesei
2019-ben fegyelmezett gazdálkodás mellett is több jut a családok támogatására, a gyermekvállalás ösztönzésére, a munkahelyteremtésre, a nyugdíjak reálértékének megőrzésére, a gazdaság fejlesztésére, de az ország határainak védelmére is - minderről Varga Mihály beszélt a jövő évi költségvetés általános vitájában. A pénzügyminiszter elmondta, a kormány 4,1 százalékos GDP-bővüléssel számol jövőre 2,7 százalékos infláció mellett, és a ideinél alacsonyabb, 1,8 százalékos hiánycélt tervez. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke úgy értékelte a büdzsé tervezetét, hogy az hozzájárul a fenntartható gazdasági növekedéshez.
A vártnál is nagyobb növekedésre számít a Századvég
Felfelé módosította az idei és a jövő évre szóló gazdasági növekedési előrejelzését a Századvég Gazdaságkutató. Az elemző intézet szerint 2018-ban négy százalék fölött lehet a hazai bővülés, amit nagyban segít a reálbérek gyors emelkedése és a fogyasztás növekedése.
Bevándorlásellenes áttörés jöhet Szlovéniában
A Janez Jansa vezette Szlovén Demokrata Párt nyerheti meg a vasárnapi szlovéniai előrehozott parlamenti választást, az utóbbi hónapokban is folyamatosan nőtt a támogatottsága. A jobbközép alakulat a kampányban az illegális migráció veszélyeiről beszélt, valamint a szlovéniai robosztus gazdasági növekedés előnyeinek az igazságosabb szétosztása mellett érvelt.
Járai Zsigmond: A magyar gazdaság jó irányba halad
A magyar gazdaság jelenlegi helyzetében reálisnak tekinthető az évi 4 százalék körüli bővülés az elkövetkező években - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke és az első Orbán-kormány pénzügyminisztere a Növekedés.hu-nak adott interjúban.
Rég dübörgött ennyire a magyar gazdaság
A magyar gazdaság az elmúlt két hónapban olyan ütemben bővült, amire az elmúlt 4 évben nem volt példa. Ez a teljesítmény uniós mércével is dobogós volt 2018 első negyedévében. Kissé meglepő, de ezúttal nem az ipar, hanem a szolgáltatások, például a turizmus húzták a magyar gazdaságot. Idén éves szinten is meglehet a 4 százalékos emelkedés.
Csúcson van a magyar gazdasági növekedés
Csúcson van a magyar gazdasági növekedés, az első negyedéves GDP-bővülés 5 százalék körül lehetett – mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője hétfőn Budapesten a hitelintézet elemzői tájékoztatóján.
2018 után is folytatódik az adócsökkentés
Ha a mostani kormány folytatja a munkáját, akkor a választások után rögtön megkezdődhet a jövő évi költségvetés előkészítése, és május-júniusra konkrét tervezetet tudunk az Országgyűlés asztalára helyezni - mondta Varga Mihály az Origónak adott interjújában. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy a várhatóan folytatódó reálbér-emelkedések azt mutatják, hogy a fogyasztás területén a következő másfél év tartja majd a mostani ütemet, mindez jó a hazai szolgáltatóknak is, és szerencsére nemcsak fogyasztanak, hanem megtakarítanak is a családok. Varga Mihály elmondta, az elmúlt években több mint harminc fejlesztést tudtak elinndítani ...
Kiváló évet zárt a magyar gazdaság 2017-ben
A magyar gazdaság teljesítménye 2017 utolsó negyedévében olyan szintre emelkedett, amire nem volt példa 13 éve. Összességében is remekül teljesített a magyar gazdaság 2017-ben, melyet leginkább az építőipar és a kereskedelem pörgetett. 2018 hasonlóan erős év lehet.
5G mobilnetet és okosvárosokat szeretne a kormány
A digitális átalakulás és a versenyképesség javítása a nagyobb ütemű gazdasági növekedés elérésének kulcsa - mondta Varga Mihály a Budapesten csütörtökön megrendezett II. Regionális digitális csúcstalálkozón.
Jó formában van az euroövezet
Januárban tizenkét éve a legdinamikusabb teljesítménynövekedést mutatta az euróövezeti gazdaság a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet szerdán közzétett előzetes felmérése szerint.
A Világbank emelte a magyar és a globális GDP-növekedési előrejelzését
A Világbank javította Magyarország és világ idei GDP-növekedésére vonatkozó előrejelzését.
- címkék:
- gazdasági növekedés
- Világbank
- GDP
- Címkefelhő »
Katalónia után a feje tetejére állhat Spanyolország
A decemberi katalóniai előrehozott választás nemcsak az északkeleti tartomány életét befolyásolta, hanem a teljes spanyol belpolitikát is átalakíthatja. A Ciudadanos nevezetű párt győzelme Katalóniában országosan is megemelte az alakulat támogatottságát, és a legfrissebb felmérések szerint már a második legnagyobb erő az ibériai országban. Mit is akar ez a 2005-ben alakult párt, és hogyan alakíthatja át a spanyol belpolitikát?
Idén már harmadszor emelt alapkamatot a FED
Az Amerikai Egyesült Államok központi bankja a várakozásoknak megfelelően emelte az alapkamatot. Nem csak az irányadó ráta növekedett, hanem az infláció és a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzés is. Szóba került a bitcoin is.
Jó hír, gyorsul a magyar gazdaság növekedése
A magyar gazdaság az elemzői várakozásoknak megfelelően emelkedett a harmadik negyedévben. A KSH tájékoztatása szerint a mezőgazdaság visszafogta a növekedést.
A Valutaalap javított a magyar gazdasági növekedési előrejelzésén
Az IMF az idei magyar növekedési prognózisát 0,3 százalékponttal 3,2 százalékra emelte őszi regionális gazdasági előrejelzésében az áprilisi jelentésben szereplő 2,9 százalékról. A jövő évi növekedési előrejelzést 3,0 százalékról 3,4 százalékra, a 2019-est 2,6 százalékról 2,8 százalékra javította.
Orbán Viktor: Komoly nemzeti teljesítmény a migrációs hullám megállítása
Az elmúlt időszak a nemzetegyesítésről szólt, a következő évek pedig a nemzetépítésről fognak szólni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVI. plenáris ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban.
Lekerült a lélegeztető gépről a görög állam
Végéhez közeledik Görögországban a 2009-ben indult, ideiglenesnek tartott fiskális politika. Az Európai Unió az ország számára kedvező határozatot hoztak az átmeneti pénzügyi időszak lezárásról, noha az országnak még végre kell hajtania a szerkezeti reformokat ahhoz, hogy a gazdaság tartósan felszálló ágba kerüljön – áll a nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó Akcenta CZ elemzésében. A befektetők figyelmét pedig nem kerülheti el az sem, hogy az ország államháztartása újra felülvizsgálat alá kerülhet.
Románia lesz a kontinens új gazdasági kistigrise?
A román gazdaság teljesítménye bizonyos értelemben szárnyal, az ország e szempontból jelenleg az egyik leggyorsabban növekvő Európai Uniós tagország. Mélyebb elemzést követően azonban már nem ennyire egyértelmű a fejlődés.
Felminősítették Magyarországot
A Coface hitelbiztosító A3 kategóriába sorolta át az eddig A4-es minősítéssel rendelkező magyar gazdaságot. A felminősítést a szakértők többek között a gazdasági növekedéssel, a makro- és mikrofolyamatok, valamint az üzleti környezet javulásával magyarázták. A hitelbiztosító szerint a tavalyi 2 százalék után az idén 3,6, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság.
Juncker: elfogadhatatlan az eltérő minőségű élelmiszer az Unióban
Elfogadhatatlan az élelmiszerek eltérő minősége az Európai Unión belül és nem szabad megengedni, hogy az állampolgárok bizonyos országokban azonos márkanév alatt gyengébb minőségű élelmiszereket kapjanak - mondta évértékelőjében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
Jól teljesít az Egyesült Államok gazdasága
Az első becslésnél és az elemzői várakozásoknál is jóval erősebb ütemben nőtt az Egyesült Államok gazdasága a második negyedévben - ez derült ki az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete (BEA) által szerdán közzétett adatokból.