gazda
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ma tárgyalnak először a tüntető gazdák
Noha hétfőn kezdődtek meg országszerte a félpályás útlezárással járó gazdademonstrációk, csak csütörtök délután ülnek le először tárgyalni az agrártárca és az érdekképviseletek vezetői. A kormányfő eligazítást adott miniszterének a gazdákkal történő megállapodásra. A gazdák azzal fenyegetőznek, ha nem sikerül megegyezni, akkor a budapesti bevezető utakat is lezárják.
Budapest határáig terjedhet az agrárdemonstráció
Eddig csak a fővárostól viszonylag távol, a vidéki utakon demonstráltak a gazdák az ágazat nehéz helyzete miatt. A jövő hét elején várhatóan kiterjed az akció a fontosabb budapesti bevezető utakra is, mivel az eddigi megmozdulást a szervezők eredménytelennek tartották.
Agrárdemonstráció: megkezdődtek az egyeztetések
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a demonstráló gazdák képviselői egyeztető megbeszélést tartottak szerdán este.
A miniszterrel itatnák meg a tejet a gazdák
A kormányt és a tőzsdét szidták a Bicskénél demonstráló gazdák, akik szerint egyszerűen nem éri meg mezőgazdasági termelőnek lenni Magyarországon, mivel az előállítási árak magasabbak a felvásárlási áraknál. Elmondásuk szerint a polgári engedetlenségnek keményebb fajtáit is készek véghezvinni, ha a félpályás útlezárásokkal nem érnek el eredményt. Az elégedetlenség országos méretű: szerte az országban utakra vonultak a gazdák.
- címkék:
- Bicske
- útlezárás
- tej
- gazda
- Címkefelhő »
Mérges gazdák lassítják a forgalmat szerte az országban
Akár két héten keresztül lehet arra számítani az ország közútjainál, hogy gazdák, traktorok és munkagépek foglalják el az út egy részét, lassítva ezzel a forgalmat. A gazdák a mezőgazdaság válságára és az alacsony felvásárlási árakra szeretnék felhívni akciójukkal a figyelmet. A szervezők szerint a demonstráció politikamentes, az agrártárca viszont politikai ügynek tekinti az akciót.
- címkék:
- Somogy
- tüntetés
- gazda
- Címkefelhő »
Gazdájukat tépték szét a rotweilerek
Eddig ismeretlen okból megvadultak és gazdájukat, egy idős hölgyet marcangoltak halálra saját kutyái péntek délután Szigethalmon.
- címkék:
- kékfény
- gazda
- rotweiler
- Címkefelhő »
Minden utat lezártak a gazdák Szabadka körül
A termelők útlezárásai miatt órákon át lehetetlen volt eljutni Szerbia Szabadkától délre eső területeire csütörtökön. Zárva volt a magyar határtól Belgrád felé vezető sztráda is.A gazdák intézkedéseket követelnek a szerb kormánytól az aszálykárok enyhítésére.
Jógáztatják kutyáikat a New York-iak
New York parkjaiban a kutyatulajdonosok jógagyakorlatokat végeztetnek állataikkal. Az egyik gazda szerint már az első alkalom után nyugodtabb volt kedvence, aki egyébként képtelen összpontosítani sétáltatás közben.
- címkék:
- New York
- kutya
- gazda
- sétáltatás
- Címkefelhő »
Eltűnőben a Telnet, új gazdánál a Stop
A hétfőn internetkapcsolat nélkül maradt Telnet számára egy külső cég vásárolt tartalékvonalat. A cég a Telnet több szolgáltatását, így a Stop! portál működtetését is átvette.
Csak a félénk Zigi nem kelt el a rendőrkutya-árverésen
Egy híján mind a húsz kutya elkelt a kedd délelőtti rendőrkutya-árverésen Dunakeszin. A legalább száz megjelent érdeklődő "leselejtezett" rendőr- és határőrkutyákra licitálhatott az Országos Rendőr-főkapitányság Dunakeszi Kutyakiképző Iskolájában. A kutyákat Ahmedtől, Szűcsön át Zsindelyig koruk miatt vagy azért bocsátották áruba, mert valamilyen okból alkalmatlanná váltak a rendőrségi szolgálatra. A legolcsóbb kutya egy ezresbe került, a legdrágábbért pont 80-szor ennyit fizetett leendő gazdája - a 12 százalék áfával együtt.