FTC Labdarúgó

címke rss

Csoportelsőként jutottak tovább a Vasas pólósai

Archívum2005.10.02, 19:27

Győzelemmel, ennél fogva tökéletes mérleggel fejezte be a Vasas az Euroliga második selejtezőkörét: a barcelonai csoportban a piros-kékek vasárnap a spanyol házigazdák együttesét verték 8-4-re. Ugyanebben a sorozatban a Szeged harmadikként zárt az E csoportban. A LEN-kupában az FTC élen végzett az újvidéki gruppban, az Eger második lett a bresciai hetesben, mindkét gárda a 32 közé jutott.

A Honvéd nem nyugszik bele a kizárásba

Sport2005.09.30, 17:57

A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) csütörtökön kizárta a Borsodi Ligából a Bp. Honvéd csapatát, mert a megadott határidőig nem rendezte pénzügyi vitáját korábbi edzőjével, Tornyi Barnabással. Ez azt jelenti, hogy a pillanatnyi helyzet szerint az MTK szabadnapos lesz a hetedik fordulóban.

Hengerelt az Eger a LEN-kupában

Sport2005.10.01, 01:30

Harmadik LEN-kupa-csoportmérkőzésén is fölényes győzelmet aratott a Brendon-Fenstherm-ZF-Eger. A magyar együttes 25 góllal verte angol ellenfelét. Az FTC is harmadszor nyert, a zöld-fehérek a hajrában fordítottak a spanyol Mataro ellen. Az Euroligában a Vasas 9-7-re legyőzte a szerb-montenegrói Primorac Kotort, míg a Szeged 15-6-ra kikapott a horvát Mladost Zagrebtől.

LEN-kupa: győzelemmel kezdett az Eger és az FTC

Sport2005.09.29, 21:11

A vártnál is nagyobb fölénnyel nyerte bemutatkozó mérkőzését az Eger férficsapata a vízilabda LEN-kupa olaszországi selejtezőcsoportjában, 17-5-re verve a görög NC Patrasz csapatát. Görögveréssel kezdett a Ferencváros is: a zöld-fehérek az újvidéki selejtezőcsoportban a Panioniosz együttesét győzték le két góllal.

Négy magyar pólócsapat is vízbe száll

Archívum2005.09.28, 13:42

Csütörtöktől a LEN-kupa nyitófordulójában, péntektől vasárnapig pedig az Euroliga második selejtezőkörében érintett magyar férficsapatok - az Eger és az FTC, illetve a Szeged és a Vasas - szállnak vízbe külhoni medencékben, hogy megpróbálják "átmenteni" magukat a kontinentális sorozatok következő szakaszába is.

Ötöt rúgott a Pécs, hengerelt a Honvéd és az MTK

Sport2005.09.18, 13:42

Gólgazdag mérkőzéseket játszottak a Borsodi Liga 5. fordulójában, a Pécs ugyanis 5-0-ra győzte le a Diósgyőrt, a Honvéd négyet rúgott a Zalaegerszegnek, a Vasas és az MTK vendégként nyert 3-0-ra Sopronban, illetve Rákospalotán. A Fehérvár otthon tartotta a pontokat a Pápa ellen, a Ferencváros pedig továbbra is nyeretlen, miután 1-1-re végzett a Kaposvárral.

Ötöt lőtt az Újpest, még nyeretlen az FTC

Sport2005.09.17, 22:14

A labdarúgó NB I negyedik fordulójában hazai pályán gálázott az Újpest, amely 5-1-re verte a Pécs csapatát. Szintén otthon tartotta a három pontot az MTK és a Zalaegerszeg, a fővárosi kék-fehérek a Tatabánya, a Zala megyeiek az FTC ellen győztek egygólos különbséggel, László Csaba fiai négy meccsen mindössze egy pontot gyűjtöttek. A Videoton az FTC és a Honvéd után újabb pesti csapatot leckéztetett meg, és 3-0-val távozott a Fáy utcából, Pápán élvezetes meccsen remizett a Lombard és a Honvéd.

Az utolsó pillanatban lőtt góllal nyert az FTC kézicsapata

Sport2005.09.09, 20:30

A Ferencváros Tóth Tímeának az utolsó másodpercben lőtt góljával nyert a Cornexi-Alcoa-HSB Holding otthonában a nőikézilabda NB I 2. fordulójában.

Milliókkal és ponttal fizet Kapicért az FTC

Sport2005.09.08, 18:22

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága ötmillió forintos pénzbüntetést szabott ki a Ferencvárosra, és a határozat jogerőre emelkedése után három nappal addig von le egy pontot fordulónként a klubtól, amíg az egyesület nem tesz eleget egykori játékosával, Adem Kapiccsal szembeni fizetési kötelezettségének. 

Kölcsönt rendezne, új stadiont építene az FTC

Archívum2005.09.05, 20:25

Hétfőn ülésezett a Ferencváros elnöksége, amely támogatásáról biztosította a klub iránt érdeklődő három befektetőjelöltet.

Női sportfesztivál lesz jövő szombaton

Archívum2005.09.01, 15:50

A szervező Magyar Szabadidősport Szövetség 3000 résztvevőt vár a népligeti FTC pályán, jövő szombaton 10 órakor kezdődő Food Express VII. országos női sportfesztiválra.

Rosszul sikerült a Sopron UEFA-debütálása

Sport2005.08.12, 00:46

Története első UEFA-kupa-mérkőzésén 3-0-ra kikapott hazai pályán az FC Sopron az ukrán Metalurg Donyeck ellen, a selejtező második körének első találkozóján.

Szeptemberben rajtol a pólós Euroliga

Sport2005.08.06, 20:42

Szeptember 15. és 18. között rajtol a férfi vízilabdázás legjobb európai klubcsapatait mozgósító Euroliga, méghozzá a selejtezők első körével, amelyben a magyar gárdák közül egyedül a Szeged érintett. Kiemeltként a legutóbbi kiírás ezüstérmese, a magyar bajnok Honvéd és az ob I ezüstérmese, a Vasas csak később kapcsolódik be a küzdelmekbe.

Mégsem lesz svéd edzőjük az FTC hokisainak

Sport2005.08.01, 20:04

Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem a svéd Patrik Urban lesz a Ferencváros jégkorongcsapatának vezetőedzője.

Átigazolási körkép a labdarúgó NB I-ből

Sport2005.07.30, 15:04

Két hónapnyi szünet után szombaton ismét elrajtol a magyar labdarúgó-bajnokság. A nyári események talán egy kissé megkavarták az erőviszonyokat, papíron elsősorban a fővárosi csapatok gyengültek, ám mint azt már megtanulhattuk, futballközegünkben nem érdemes hosszú távú jóslatokba bocsátkozni. Összeállítunkban mindenesetre áttekintjük, hogy miről szóltak a hírek a holtszezonban, illetve hogyan alakultak át a csapatok játékoskeretei.

Az FTC feljelentette Kapicot

Archívum2005.07.20, 21:26

A Ferencváros labdarúgócsapata szerződésszegés miatt feljelentette volt játékosát, a szlovén Adem Kapicot, aki hasonló okokból a nemzetközi szövetséghez fordult.

Már itthon bebiztosítaná a továbbjutást az FTC

Sport2005.07.14, 22:02

László Csaba, a Ferencváros vezetőedzője azt szeretné, hogy tanítványai már a csütörtökön 20 órakor kezdődő első mérkőzésen magabiztos győzelmet arassanak a fehérorosz MTZ-RIPO Minszk ellen a labdarúgó UEFA-kupa selejtezőjének első fordulójában.

Nem indulhat az FTC a Magyar Kupában

Archívum2005.07.12, 15:31

A Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága kedden elutasította a Ferencváros fellebbezését, így az idei döntős nem szerepelhet a Magyar Kupa 2005-2006-os kiírásban.

Németh Helga a Fradiba szerződhet

Sport2005.07.12, 15:18

Könnyen elképzelhető, hogy a Ferencváros játékosa lesz Németh Helga. A 142-szeres válogatott jobbátlövő az előző szezonban a Dunaferrt erősítette, Újvárosban azonban lejárt a kontraktusa, és elképzelhető, hogy az újabb szerződését a Ferencvároshoz írja alá.

Újabb haladékot kapott az FTC az iratpótlásra

Archívum2005.07.07, 16:15

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége azzal a feltétellel ad helyt a Ferencváros nevezésével kapcsolatos fellebbezésnek, hogy péntek 10 óráig a klub benyújtja a hiányolt iratokat.

Negyedmilliárd forinthoz jutott a Fradi-futball

Archívum2005.07.04, 17:48

Az FTC elnökségi ülése után hivatalos közleményben bejelentette, hogy "a leendő befektetési projektet figyelembe véve a labdarúgóklubot működtető rt. likviditási gondjainak enyhítésére 250 millió forintot hagyott jóvá".

Fellebbez a kupakizárás ellen az FTC

Archívum2005.06.16, 18:47

A Ferencváros fellebbez a Magyar Labdarúgó Liga azon döntése ellen, amellyel kizárta a klubot a Magyar Kupa következő kiírásának küzdelmeiből.

A Fradi is egymillióra büntette László Csabát

Archívum2005.06.03, 14:17

Nem egészen 24 órával a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának határozata után az FTC Rt. igazgatósága is egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta László Csaba vezetőedzőt a Magyar Kupa május 11-i döntőjével kapcsolatban elindított vizsgálat eredményeként.

Kedden eldőlhet az FTC-pálya melletti terület sorsa

Sport2005.05.31, 15:37

A Ferencvárosi TC évi rendes közgyűlésén Furulyás János azt közölte a küldöttekkel, hogy kedden végleges szerződést kell kötnie a Vagyonkezelő Igazgatósággal az Üllői úti stadion melletti területek átadásáról, mert a befektetőjelölt május 31-ig adott erre határidőt.

Nyolc hektár kerülhet a Fradi kezébe

Sport2005.05.31, 15:49

Furulyás János klubelnök több órás tárgyalást folytatott a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezetőivel, s úgy tűnik, komoly esély van arra, hogy az eddigi hat hektár helyett a stadion melletti teljes, azaz nyolchektáros terület vagyonkezelői jogát megkapja a Ferencváros.

Kispesti győzelmével az FTC indulhat az UEFA-kupában

Sport2005.05.26, 21:28

A bajnok Debrecen kivételével az élmezőny minden tagja győzelemmel zárta az Arany Ászok Ligát, ami azt jelenti, hogy a Ferencváros végzett a második helyen, és ezzel az UEFA-kupában indulhat az ősszel, az MTK fért még fel a dobogóra, az Újpest lett a negyedik, a Győr pedig az ötödik. A ZTE és a Pécs is három pontot szerzett az utolsó fordulóban, előbbi a bajnok Debrecent győzte le, utóbbi pedig az élvonaltól búcsúzó Békéscsabának rúgott egy ötöst. A szintén kiesett Nyíregyháza ikszelt Kaposvárott, a kupagyőztes Sopron pedig Fehérvárról távozott ponttal.

Kikapott az FTC, bajnok a Debrecen

Sport2005.05.18, 16:47

A tavaly győztes Ferencváros kétgólos vereséget szenvedett a Pécs otthonában a labdarúgó Arany Ászok Liga 28. fordulójában, s ezzel eldőlt, hogy a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz nyerte az élvonalbeli bajnokság 2004/2005-ös kiírását.

Két befektetőjelölt maradt versenyben az FTC-nél

Sport2005.05.17, 17:46

A Ferencváros csütörtöki elnökségi ülésén eldőlt, hogy a három befektetőjelölt közül kettő maradt versenyben.

László Csaba szerint a bíró a kupagyőztes

Sport2005.05.12, 18:56

Szerda este emlékezetes kupadöntőre került sor Székesfehérváron, és nem csak azért hagyott nyomokat a mérkőzés, mert a Matáv Sopron a címvédő FTC elleni 5-1-es győzelmével története első kupagyőzelmét aratta. A Ferencváros ugyanis nyolc emberrel fejezte be a finálét, és a zöld-fehérek nem értik, miért kellett külföldi bírót hívni.

Aranyat érhet a Lokinak az FTC elleni remi

Sport2005.05.09, 15:18

Nem született gól a címvédő Ferencváros és a listavezető Debrecen vasárnapi, fővárosi rangadóján a labdarúgó-bajnokság élvonalában. Így a hajdúsági együttes nagy lépést tett az aranyérem megszerzése felé.

Átadták az idei Fair Play-díjakat

Sport2005.05.06, 17:50

Sebestyén Júlia műkorcsolyázó, Szalai Gergő triatlonista, valamint Pákai Norbert és Jancsó Miklós teniszezők vehették át a Magyar Olimpiai Bizottságtól az idei "Fair Play Cselekedet" díjakat. Az FTC labdarúgó-szakosztálya különdíjat kapott a rasszizmus- és erőszakellenes kampányáért.

Pécsi botlásával lecsúszott a dobogóról az Újpest

Sport2005.05.05, 18:27

Az Arany Ászok Liga első öt csapata közül csak a Pécsett vereséget szenvedett Újpest nem tudta begyűjteni a három pontot a 26. fordulóban. A Sopron Zalaegerszegen aratott értékes győzelmet, míg a fővárosi nosztalgiarangadót a Honvéd nyerte meg a Vasas ellen.

Tizennégy gólos kazah hokisiker az FTC ellen

Sport2005.04.27, 22:18

A szombaton kezdődő ausztriai jégkorong-világbajnokságra készülő kazah válogatott 16-2-es győzelmet aratott a Ferencváros csapata ellen a káposztásmegyeri AstraZeneca Csarnokban.

Újvárosi kézisiker az FTC otthonában

Sport2005.04.25, 14:06

A címvédő Dunaferr vendégként óriási csatában győzött a Ferencváros ellen a nőikézilabda-bajnokság felsőházi rájátszásának első fordulójában.

Az FTC lesz a Sopron ellenfele a kupadöntőben

Sport2005.04.20, 18:57

A címvédő Ferencváros bejutott a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, miután az elődöntőben 3-1-re győzött a másodosztályú BKV Előre otthonában.

Először nyert tavasszal hazai pályán az FTC

Sport2005.04.17, 13:51

A Ferencváros 2-0-ra legyőzte a Vasas együttesét a labdarúgó Arany Ászok Liga 22. fordulójában, ezzel hazai pályán tavasszal először tudta otthon tartani a három pontot.

A Fradi után a Lokit kapná el a Nyíregyháza

Archívum2005.04.15, 10:37

Szombaton és vasárnap a 22. forduló mérkőzéseivel folytatódik a labdarúgó Arany Ászok Liga, s a legérdekesebb találkozóra Debrecenben kerül sor: a listavezető ellenfele a keleti rangadó keretében a szerdán a címvédő FTC-t 2-0-ra legyőző Nyíregyháza lesz.

László Lipcseit dicséri

Sport2005.04.11, 12:29

Tovább folytatódott a Ferencváros mélyrepülése az Arany Ászok Ligában: szombaton a Kaposvár lopott pontot az Üllői útról, így László Csaba tanítványai előtt már három ponttal vezet a Debrecen. Az 1-1-re végződött találkozón az FTC trénere kipróbálta a címvédő egyik tehetséges játékosát: a 18 esztendős Bartha László most debütált az első osztályban. A támadó az utolsó negyedórát tölthette a pályán.

A Cornexi otthonában nyert az FTC az EHF-kupában

Sport2005.04.08, 21:15

Egygólos előnyt szerzett a kiválóan küzdő vendég Ferencváros a székesfehérvári Cornexi-Alcoa-HSB Holding otthonában a nőikézilabda-EHF-kupa magyar elődöntőjének első mérkőzésén.

Kupadöntőért játszanak nőikézi-csapataink

Archívum2005.04.07, 13:35

Mind a négy magyar csapat bizakodva várja a nőikézilabda európai kupák elődöntőinek első mérkőzését. A Bajnokok Ligájában a Dunaferr a dán Slagelsével, az EHF-kupában a Győri Graboplast ETO a német Leipziggel, az FTC és a Cornexi pedig egymással játszik a döntőbe jutásért.

Értékes szegedi pólógyőzelem az FTC ellen

Sport2005.03.26, 21:24

A Szeged hazai környezetben egy góllal legyőzte az FTC-t a férfivízilabda bajnokság szombati játéknapján, így nagy lépést tett az első négy közé kerülés felé.

Niedermayer játékjogáért harcol az FTC

Sport2005.03.15, 22:19

Az utóbbi két mérkőzésén végleges kiállítást kapó és ezért egy találkozóra automatikusan eltiltott Rob Niedermayer játékjogának visszaállítását kéri a magyar szövetség elnökségétől a Ferencváros jégkorongcsapata.

Újra fedél nélkül jéghokizhat az FTC

Sport2005.03.11, 16:03

Botrányt eredményezett a Ferencváros jégkorongcsapata és az ideiglenes otthonául szolgáló káposztásmegyeri AstraZeneca-jégcsarnok megbízott üzemeltetője, az Avantage 3 Kft. közötti szerződés felbontása. Az ügy kapcsán a rendőrség egy fő ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést. Az FTC a bajnokságban hátralévő hazai mérkőzéseit várhatóan ismételten a nyitott Kisstadionban rendezi.  

Még mindig hokidöntős lehet az UTE

Sport2005.03.05, 22:07

Az UTE-Karzol Trans az esélyeknek megfelelően legyőzte az FTC-t a jégkorong ob I Borsodi Liga pénteki mérkőzésén, ezzel pedig megmaradt az esélye a döntőbe kerülésre.

Csütörtökön műtik a DAC hokivédőjét

Sport2005.03.03, 10:27

Csütörtökön műtik Tokaji Viktort, a Dunaújváros-Invitel és a magyar jégkorong-válogatott kiváló hátvédjét, aki kedden szenvedett súlyos sérülést.

Pinte visszatérhet az Üllői útra

Archívum2005.02.10, 17:41

Az FTC háza táján az anyagi nehézségek mellett az a legfőbb téma manapság, hogy kivel erősít a gárda a téli szünetben, és úgy tűnik, egy ismerős arc érkezhet a zöld-fehérekhez, Pinte Attila ugyanis csütörtökön Tepszics Ignác sportigazgatóval és László Csaba vezetőedzővel tárgyalt.

Jagodics Ausztriában fejezi be pályafutását

Archívum2005.01.29, 19:39

Elterjedt a hír, miszerint Jagodics Zoltán, a Haladás, az FTC és a Pápa egykori labdarúgója a Maldív-szigetekre, a Kiss László edzette Valencia együtteséhez szerződik, ezzel szemben a 35 éves játékos érdeklődésünkre elmondta, éppen a hét végén mutatkozott be új osztrák együttesében. Jagodics jelezte, Pápáról békében vált el, és a burgenlandi klubban tervezi befejezni pályafutását.

Két NHL-játékossal erősíthet az FTC hokicsapata

Sport2005.01.18, 12:02

A maga nemében páratlan esemény történt a magyar jégkorongsportban: két olyan kanadai hokis - a világbajnok, Stanley-kupa-döntős Rob Niedermayer, valamint Jason Strudwick - kerülhet a Ferencvároshoz, akik az előző idényben még az észak-amerikai profiligában (NHL) szerepeltek.

Az MTK is ott lesz a terembajnokság döntőjében

Sport2005.01.16, 21:18

Az MTK nyerte az Arany Ászok teremlabdarúgó-bajnokság második, budapesti selejtezőjét, így biztos résztvevője a sorozat január 30-án, Debrecenben sorra kerülő fináléjának. A Papp László Sportarénában zajló eseményre mintegy 2000 szurkoló látogatott ki.