Franciaország
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Párizs
- foci
- Németország
- Nicolas Sarkozy
- koronavírus
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Pokoli katlanná válhat Európa déli része a következõ napokban
A Dél-Európát napok óta sújtó kánikula szombaton fokozódott, Franciaországban 42-43 Celsius fokos hõmérséklettel több melegrekord is megdõlt, Spanyolországban óriási erdõtûzzel küzdenek a tûzoltók.
Így omlott össze Emmanuel Macron országa
Ahogy arról már beszámoltunk, Emmanuel Macron francia elnök pártja és szövetségeseinek Együtt! elnevezésû hárompárti koalíciója mindössze 245 képviselõi helyet szerzett a francia nemzetgyûlési választáson. Ez kisebbségi kormányzást jelent, hiszen 577 hely van a francia nemzetgyûlésben (parlamentben). Ráadásul Macron LREM nevû pártja csak 158 helyet szerzett. Ezzel jelentõsen elmarad még a minimális várakozásoktól és közvélemény-kutatói jóslatoktól is. Macron és pártjának bukását érzékelendõ érdemes megjegyezni, hogy 2017-ben az LREM egyedül 314 helyet szerzett, jóval többet, mint a nemzetgyûlésben történõ jogalkotáshoz szükséges, abbszolút ...
A vártnál is sokkal nagyobbat bukott Macron a francia választáson
Emmanuel Macron francia elnök pártja és szövetségeseinek Együtt! elnevezésû koalíciója 245 képviselõi helyett szerzett a francia nemzetgyûlési választáson. Ezzel jelentõsen elmarad még a minimális várakozásoktól is - derül ki a francia belügyminisztérium hétfõre virradóra közzétett hivatalos végeredményébõl. Bár jelentõsen elõretört, a második fordulóban a vártnál kevesebb gyõzelmet aratott Mélenchon szélsõbaloldali szövetsége is. Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése viszont majdnem kétszer annyi gyõzelmet szerzett, mint amennyi a legoptimistább várakozásaikban szerepelt.
- címkék:
- Emmanuel Macron
- Franciaország
- Címkefelhõ »
Elveszítette parlamenti többséget Macron, történelmi sikert ért el Marine Le Pen
Az elsõ eredményeket a Le Soir belga napilap közzétette, Belgiumot ugyanis nem köti a francia kampánycsend. Az exit pollok alapján hosszú évek óta viszonylag pontosan megírják este hét óra körül a feltételezett végeredményt. E szerint Macronnak nincs többsége, de a koalíciós kispártokkal együtt továbbra is saját jelöltje lehet a miniszterelnök. Zavaróan elõretört Jean-Luc Mélenchon szélsõbaloldali pártszövetsége. A nemzeti jobboldal, Marine Le Pen pártja (RN) történelmi sikert ért el, az 577 parlamenti helybõl legalább 80-at megszerzett.
Kommunista fordulat jöhet Franciaországban a hétvégi választás után
Vasárnap tartják a második, döntõ fordulót a francia parlamenti választásokon. Az elsõ fordulót minimális különbséggel Macron pártszövetsége nyerte (25,8%) a szélsõbaloldali, antiszemita Jean-Luc Mélenchon pártszövetsége (25,7%) ellen. Franciaországban elnöki rendszer van, azaz a miniszterelnök mozgástere külpolitikailag korlátozott, de a saját országát - kis túlzással - úgy teheti tönkre, ahogy akarja. Csak egyéni képviselõkre lehet szavazni, azaz nincs pártlista. A szélsõbaloldal elõretöréséhez és megerõsödéséhez Macron rendkívül gyenge, ultraliberális, gyakran nemzetellenes kormányzása mellett a jobboldali összefogás hiánya is hozzájárult.
LMBTQ-villamos állt munkába Lyonban
Szerda óta már utasokat is szállít Lyonban az a villamos szerelvény, amelyet teljes hosszában LMBTQ tematikájú motívumokkal és színvilággal dekoráltatott ki Lyon városvezetése.
- címkék:
- Franciaország
- Lyon
- villamos
- LMBTQ
- Címkefelhõ »
Az óriási hõség miatt betiltják a szabadtéri rendezvényeket Franciaország egyik régiójában
A Bordeaux régióban található Gironde megye betiltotta a szabadtéri nyilvános és az olyan beltéri rendezvényeket is, ahol nem áll rendelkezésre légkondicionálás a Franciaországot sújtó korai hõhullám miatt - írja a Reuters.
Képekben az elmúlt 24 óra - június 16.
Franciaországban a szokatlan júniusi hõségtõl szenvednek
Új, nagysebességû vonattal kötik össze Párizst Berlinnel
Több száz tûzoltó küzd az erdõtüzekkel Dél-Franciaországban
Többszáz tûzoltó küzd az erdõtüzekkel Dél-Franciaországban, miután a 30 Celsius-foknál melegebb hõmérséklet, a szárazság, valamint a viharos szél hatására lángra lobbant több erdõ is.
- címkék:
- Franciaország
- erdõtûz
- Címkefelhõ »
Kommunista fordulat jön a hétvégi parlamenti választásokon Franciaországban?
A törvényhozási választások tétje Franciaországban: vajon sikerül-e Macronnak kormányzó többséget szerezni, vagy arra kényszerül, hogy ellenzéki miniszterelnökkel kormányozzon? Franciaországra - és egész Európára - nagy veszélyt jelentene, ha a kommunista Jean-Luc Mélenchon megnyerné a parlamenti választásokat, és az egyébként is rengeteg problémával küzdõ Franciaország a szélsõbal irányába menne. A muszlim párhuzamos társadalom kialakult, az illegális bevándorlás elviselhetetlenné vált, a közbiztonság nagyon rossz - javulás nyilvánvalóan Marine Le Pen pártjától, a radikális jobboldali RN-tõl várható, azonban a francia jobboldal nemm ...
Nizza fõterén erõszakolt meg egy angol turistalányt egy migráns
Mivel a jogerõsen elítélt bûnözõ migránsokat sem utasítják ki Franciaországból, az ultraliberális törvények miatt egyre erõszakosabbak a bevándorlók. A nyílt lakásfoglalások mindennaposakká váltak, de nemcsak Párizsban, hanem - eddigi - békés kisvárosokban is. Ahogy egyre gyakoribbak az utcai szexuális erõszakok is.
- címkék:
- Franciaország
- Nizza
- erõszak
- migráns
- Címkefelhõ »
Egy ember meghalt, többen súlyosan megsérültek a franciaországi viharokban
Egy embert meghalt és 15-en súlyosan megsérültek a Franciaországot vasárnap virradóra sújtó heves viharokban, amik hatása a Météo-France meteorológiai szolgálat szerint a nap folyamán már csökkenõben voltak.
- címkék:
- Franciaország
- halál
- vihar
- Címkefelhõ »
Mostantól bárki meglátogathatja ezt a 30 ezer éves rajzokkal díszített barlangot
Prehisztorikus barlang látogatható mása készült el Dél-Franciaországban
Franciaország egyik leghíresebb prehisztorikus régészeti lelõhelye, a 30 ezer éves rajzokkal díszített, a tengerszint emelkedése miatt veszélyben lévõ Cosquer-barlang látogatók által is megtekinthetõ mását avatják fel szombaton Marseille-ben.
Repülés közben mindkét pilóta elaludhatott Franciaország felett
A "fehér heteroszexuális férfiakat" nyíltan gyûlölõ oktatási minisztert nevezett ki Macron
Túlzás nélkül franciagyûlölõ oktatási minisztert nevezett ki Macron francia köztársasági elnök. Egy hónap múlva parlamenti választások lesznek Franciaországban, és Macron fél a szélsõbaltól. Amíg ugyanis a jobbközép pártok - engedelmeskedve a több évtizedes ideológiai terrornak - nem lépnek koalícióra a legerõsebb ellenzéki párttal, a radikális jobboldali Marine Le Pennel, a baloldal összeállt. Vezetõjük az antiszemita, kommunista Jean-Luc Mélenchon. Így Macron a szélsõbaltól fél leginkább, ezért nevezett ki szocialista miniszterelnököt (egy hónapra, a választásokig), és ezért adta az oktatási minisztériumot egy szenegáli-francia szzélsõbaloldali ...
Lecsapott a francia zsargonrendõrség a techszavakra
Nem használható például az esport és a streamer a hivatalos kommunikációban.
- címkék:
- Franciaország
- jövevényszavak
- Címkefelhõ »
Videó: Egy öregasszonynak álcázott férfi tortával dobta meg Da Vinci híres festményét
Elaltatják a Szajnában sodródó kardszárnyú delfint
Képekben az elmúlt 24 óra - május 29.
- címkék:
- Franciaország
- Kína
- Magyarország
- Japán
- Tibet
- Címkefelhõ »
Nézze meg a párizsi BL-döntõ elõtti botrány képeit!
- címkék:
- Franciaország
- Bajnokok Ligája
- Címkefelhõ »
Képekben az elmúlt 24 óra - május 28.
Mégsem engedélyezik a muszlim nõk számára a burkini viselését egy francia város uszodáiban
Hiába szavazta meg Grenoble baloldali, zöld-párti vezetése a város uszodáiban a muszlim nõk számára a burkini viselését, ezt a döntést hatályon kívül helyezte a helyi közigazgatási bíróság, mivel az önkormányzati rendelet sérti a franciaországi szekularizmust szabályozó 1905-ös törvény elõírásait és a közintézmények kötelezõ vallási semlegességét.
- címkék:
- Franciaország
- iszlám
- burkini
- Címkefelhõ »
Marseille-ben nem létezik többé anya és apa, hanem szülõ 1 és szülõ 2
A francia nagyváros úgy szeretne "befogadóbbá" válni az LMBTQ-közösség számára, hogy eltávolítják az anya és az apa kifejezéseket a polgári dokumentumokból, és 300 anyakönyvvezetõt LMBTQ-érzékenyítõ tréningekre küldenek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Az anya és apa szavak helyett a gendersemleges "Szülõ 1" és "Szülõ 2" fog szerepelni az anyakönyvi kivonatokban.
A francia jobboldal csodagyereke Magyarországon
A CPAC Hungaryre érkezett Magyarországra és elõadást is tartott az elismerten legtehetségesebb francia fiatal politikus, Jordan Bardella. Marine Le Pen pártjának ideiglenes elnöke - mindössze 26 évesen. Sõt, éppenhogy csak 23 éves volt, amikor az európai parlamenti választást megnyerte, Marine Le Pen listavezetõjeként - megelõzve Macron pártját. Bardella az Origónak dicsérte a példamutató magyar közbiztonságot, utalva arra, hogy késõ este Párizsban az emberek félnek kimenni az utcára.
- címkék:
- Jordan Bardella
- Franciaország
- Címkefelhõ »
Franciaország elismerte: Brüsszel hazudott Ukrajna EU-csatlakozásáról
Ukrajna csatlakozása az Európai Unióhoz több évtizedig is eltarthat, ezt mondta Macron új uniós minisztere. Brüsszel korábban egy-két évet ígért. Természetesen minden, politikához értõ ember tudta, hogy ez nem igaz, ez ígérgetés, most azonban egy francia, uniós ügyekkel foglalkozó miniszter is - lényegét tekintve - azt mondta, hazudik Brüsszel, nem lesz gyors csatlakozás. Sõt.
- címkék:
- Franciaország
- Ukrajna
- csatlakozás
- EU
- Címkefelhõ »
Kormányválság Franciaországban, szexuális ragadozó a két napja kinevezett esélyegyenlõségi miniszter
A 42 éves mozgássérült politikusról, Damien Abadról, akit két napja neveztek ki az új francia kormány esélyegyenlõségi miniszterének, most derült ki, hogy néhány évvel ezelõtt két nõt is meg akart erõszakolni.
- címkék:
- Franciaország
- Címkefelhõ »
Tetovált nõ nem indulhat, de nõvé mûtött férfi igen a francia szépségversenyen
A Miss France elnevezésû szépségverseny történetében elsõ alkalommal fordul elõ, hogy transznemû versenyzõ is indulhatott - és, ha már indult, persze, be is került a fõvárosi döntõsök közé. Ha ezt követõen a regionális versenyen is helyt áll, akkor helyet kap a végsõ döntõben és nem kizárt, hogy õ lesz Franciaország szépe. A transznemû versenyzõk indulását már egy ideje fontolgatta a verseny igazgatója, ám sokan nem értenek egyet a döntéssel - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Kövekkel rendõrökre támadt a francia baloldal jelöltje és most áldozatként próbálják beállítani - videó
A politikai pályára készülõ, korábban ápolónõként dolgozó nõ egy két évvel ezelõtti tüntetésen a rendõrökre támadt, kövekkel dobálta õket, amiért pénzbírságot kapott. Pártja egyik tagja szerint teljesen rendben van, ha valaki ilyen módon harcol a jobb munkakörülményekért, és egy mûsorban a nõt próbálta meg áldozatként beállítani - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Tavaszi melegrekord dõlhet meg Franciaországban
Franciaországban már 38 egymást követõ napon haladta meg szerdán a hõmérséklet a sokévi átlagot, amire a mérések kezdete óta csak egyszer, 2007 április-májusában volt példa.
- címkék:
- Franciaország
- hõség
- rekord
- Címkefelhõ »
Képekben az elmúlt 24 óra - Május 19.
A saját kutyáival élt szexuális életet egy francia képviselõ, börtönre ítélték
A franciaországi Tarn megye egyik településének városi képviselõjét 18 hónap – két évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte egy francia bíróság azért, mert a városi köztisztviselõ éveken át kutyákkal fajtalankodott.
- címkék:
- Franciaország
- kutya
- bestialitás
- Címkefelhõ »
Hivatalosan is ezek lettek a legszebb strandok Európában
Tipp: Ebben az idõpontban mutat legszebben az Eiffel-torony
LMBT- és transzgender migránsok számára nyit befogadóközpontot Párizs baloldali vezetése
Nem ez az elsõ ilyen jellegû befogadóközpont a francia fõvárosban, amelyre a szocialista alpolgármester szerint az egyre nagyobb számban érkezõ transzgender (transznemû) migránsok miatt van szükség – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Le Figaro napilapra és az AFP hírügynökségre hivatkozva.
- címkék:
- Franciaország
- Párizs
- LMBTQ
- transzgender
- V4NA
- Címkefelhõ »
Képekben az elmúlt 24 óra - május 17.
Franciaországban mindennaposak az agresszív migránsok által elkövetett szexuális támadások
Franciaországban lassan mindennaposak lesznek a fõként illegálisan érkezõ migránsok által elkövetett nemi erõszakok és szexuális zaklatási botrányok. Fõként a nagyobb városok jelentõs részben migránsok által lakott negyedeiben vannak veszélyben a francia nõk, illetve már a turisták is.
Az LMBTQ-barát törvények ellenére duplájára nõtt a homofób és transzfób támadások száma Franciaországban
A francia LMBTQ jogvédõ szervezet, az SOS homophobie, valamint az állami online bejelentõ platform, a FLAG adatai szerint az LMBTQ emberek jogait védõ törvények ellenére folyamatosan nõ a homoszexuálisok és transznemûek ellen elkövetett bántalmazások száma Franciaországban - írja a têtu.
- címkék:
- Franciaország
- LMBTQ
- Címkefelhõ »
Ezek azok az országok, amelyek már valóban tettek a környezetvédelemért
A Nemzetközi Klímaváltozás napján egy rendhagyó környezetvédelmi témájú posztot osztunk meg most veletek. Ebben az írásban néhány ország környezetvédelmi törekvéseit, pontosabban környezetvédelmi törvényeit veszi szemügyre az Eredet blog írója. A cikk a Reblog.hu a Föld napja alkalmából kiírt pályázatának nyertese.
Menekülnek a franciák saját hazájukból, Magyarország vonzó célpont
A kommunista diktatúra alatt nagyon sok magyar embernek volt az az álma, hogy egyáltalán Franciaországba utazhasson, esetleg - akkori kifejezéssel - disszidáljon, és ott éljen. Most, 2022-ben a helyzet fordított. Ezt nem mi mondjuk, hanem a Magyarország iránt túlzott elfogultsággal nemigen vádolható francia napilap, a Le Figaro. Fiatalok, gazdagabb középkorúak, kifejezetten jól szituált nyugdíjasok - valamennyien olyan emberek, akiknek enyhén szólva nincsenek megélhetési gondjaik Franciaországban. Mégis egyre többen döntenek úgy, elhagyják Franciaországot. Köztük zsidó származásuk vagy szexuális orientációjuk miatt a saját hazájukbaan ...
Képekben az elmúlt 24 óra - május 13.
Kiderült a francia baloldal bukott képviselõjelöltje visszalépésének valódi oka: szexuális erõszakkal vádolják
A politikusi babérokra törõ fiatalembernek elõzõleg is voltak botrányos ügyei, parlamenti képviselõi jelöltségét végül visszavonta, miután még a koalíción belül is úgy vélték, hogy nem kéne az országházba juttatni egy olyan embert, akit rasszizmusért ítélt el a bíróság. A szélsõbalos aktivistát ezúttal szexuális erõszakkal vádolták meg, pártja belsõ vizsgálatot rendelt el az ügyben - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Egyre nagyobb az élelmiszerhiány Franciaországban – videó
Több alapvetõ élelmiszer ára ugrásszerûen megnõtt az utóbbi idõben és egyre nagyobb hiány van, a mustármag esetében például pár év alatt a harmadára esett vissza a termelés - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Franciaország
- áruhiány
- Címkefelhõ »
Új TikTok elmebaj miatt adott ki riasztást a francia belügyminisztérium
Labello-kihívás címszó valamint a #labellochallenge és a #jeudulabello hashtag alatt terjed a francia fiatalok körében a legújabb és halállal végzõdõ kihívás - írja a BFMTV.
- címkék:
- Franciaország
- Tik Tok
- Címkefelhõ »
Mindössze csak két túlélõnek sikerült megmenekülnie a halálalagútból
Egy közös német-francia kutatás is megerõsítette, hogy megtalálták az úgynevezett Winterberg-alagutat, amelyben csaknem háromszáz német katona veszett oda az elsõ világháborúban, amikor a franciák lerombolták az alagút mindkét bejáratát.
Illegális migránsok tartják rettegésben Marseille lakóit – videó
Többtucatnyian voltak kénytelenek elhagyni otthonukat, mert a migránsbandák miatt nincsenek biztonságban. Az utóbbi idõben egyre több az önkényesen elfoglalt lakás, de mindennapossá vált az utcai verekedés és lövöldözés is - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Franciaország
- Marseille
- V4NA
- Címkefelhõ »
A borzalmas közbiztonság miatt bezárja a Renault a francia no-go zóna szélén a gyárát
A Renault-csoport bejelentette, hogy decemberben bezárja a Lyon agglomerációjában lévõ Vaulx-en-Velin településen lévõ üzemét. Indoklásként a vállalatirányítás két okot jelölt meg: a rentabilitás hiányát és a környék riasztó közbiztonságát.
- címkék:
- Franciaország
- Renault
- Címkefelhõ »
Szadista migránsok terrorizálnak egy marseille-i lakóparkot, tömegével költöznek el az emberek
A dél-franciaországi nagyváros, Marseille XV. kerületében lévõ lakóparkban hozzávetõleg hatvan bérlõ döntött úgy, hogy testi épsége érdekében elhagyja saját otthonát, miután hónapokon át házfoglaló nigériai bûnözõk terrorizálták õket.
Egyre több francia tinédzser élete omlik össze a nemváltó mûtét után
Sokasodik azoknak az eseteknek a száma Franciaországban, amelyekben a tinédzser korúak megbánják, hogy a nemüket megváltoztató orvosi kezelésen, netán mûtéti beavatkozásokon estek át. A jelenségrõl a francia orvostudományi akadémia számolt be egy a témában végzett tanulmányában.
- címkék:
- Franciaország
- LMBTQ
- Címkefelhõ »
Halott csecsemõket találtak egy francia nõgyógyász házában
Egy sokkos állapotban lévõ lomtalanító munkáshoz riasztották a mentõket a Párizs és Versailles között fekvõ településen, Ville-d'Avray-ben. Egy lakatlan ház kiürítésével megbízott cég alkalmazottja azután került ellátást igénylõ állapotba, hogy az épületben három csecsemõ holttestére bukkant, amelyek vödrökben voltak elhelyezve.
- címkék:
- Franciaország
- bûnügy
- halál
- Címkefelhõ »
Elõször kiadó a Moulin Rouge titkos szobája, mindössze 1 euróért
Allah akbar a francia stadionokban és parkokban: így ünnepelték a muszlimok a ramadánt - videó
Az iszlám hagyomány szerinti böjti hónap, a ramadán végét a Franciaországban élõ, jelentõs részben migráns hátterû muszlimok is megünnepelték. A helyi iszlám hívõk stadionokba és közparkokba ültek össze, felhívva magukra a franciák figyelmét – írja a Le Parisien címû fõvárosi lap.
- címkék:
- Franciaország
- iszlám
- ramadán
- Címkefelhõ »
Az étolaj és a liszt után már a szárnyashús és a tojás is hiánycikk Franciaországban
Franciaország egész területén egyre több szupermarketben egyre több üres polccal szembesülnek a vásárlók. A lassan megszokott étolaj- és fagyasztott sültkrumpli-hiányt, majd a tészta- és lisztfelvásárlási láz miatt kiüresedett polcokat most a szárnyashúsok és a tojás eltûnése követi - írja a BFMTV.
- címkék:
- Franciaország
- élelmiszer
- Címkefelhõ »
Lángoló autók, betört ablakok: véres tüntetéseken tiltakoztak Macron ellen - fotógaléria
- címkék:
- tüntetés
- Franciaország
- május 1.
- Címkefelhõ »
A hegedûk "Da Vincijét" bocsátják aukcióra Franciaországban
Paradicsommal dobálták meg Macront – videó
A francia elnököt egy paradicsommal vették célba, de nem találták el. Újraválasztása óta ez volt az elsõ alkalom, hogy a francia államfõ a lakosok közé ment - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Emmanuel Macron
- Franciaország
- V4NA
- Címkefelhõ »
Õ lett a világ legidõsebb embere
Két ember meghalt Párizsban, miután a rendõrök tüzet nyitottak rájuk
Tüzet nyitottak a rendõrök egy autóra Párizsban a hétfõre virradó éjszakai tüntetések közben. Ketten meghaltak, egy ember súlyosan megsérült.
Francia elnökválasztás: itt vannak az eredmények
Itt a francia elnökválasztás (vég)eredménye. Arról szavaztak ugyanis vasárnap, hogy Emmanuel Macron vagy Marine Le Pen legyen-e Franciaország elnöke, a következõ öt évben. A Le Soir este 7 órakor arról írt - késõbb ismertetett adatok alapján - , hogy Macron nyert. Pontosan este 8 órakor a Le Figaro címlapján megjelent: Macront újraválasztották.
- címkék:
- Franciaország
- Címkefelhõ »
Annyira drukkol a baloldali hírtévé Macronnak, hogy másfél órával a végeredmény elõtt bejelentette gyõzelmét
A meglehetõsen Macron-párti BFM francia hírtelevízió másfél órával urnazárás elõtt bejelentette, hogy Macron gyõzött. A francia törvények szerint kampánycsend van, ilyet nem lehet közzétenni, fõleg, hogy fél hétkor még nem is nagyon lehet tudni, 7 után vannak megbízhatóbb exit-pollok a pártok körül.
Elképesztõ fordulat: Marine Le Pen óriási fölénnyel vezet a tengerentúli területeken
Az idõeltolódás miatt szombaton kezdtek szavazni Franciaország úgynevezett tengerentúli (outre-mer) területein. Az ottani eredmény az elõzetes felmérésekkel szemben igazi fordulatot mutat: Marine Le Pen mindenhol hatalmas fölénnyel vezet a helyi médiumok szerint. Természetesen ez nem hivatalos végeredmény az adott területeken, de érdemben nem várható ezeken a helyeken változás. Semmilyen országos következtetést nem lehet ebbõl levonni, de politikailag hihetetlenül érdekes, túlzás nélkül elképesztõ fordulatról van szó: öt évvel ezelõtt Macron nyert óriási fölénnyel Marine Le Pen ellen, pontosan ugyanezeken a tengerentúli helyeken, moost ...
Késsel támadtak egy papra és egy apácára Nizzában mise közben
Késsel támadtak egy papra, majd egy apácára is Franciaország déli részén, egy nizzai templomban - írta vasárnap a Nice Matin címû helyi napilap.
- címkék:
- Franciaország
- Címkefelhõ »
Képekben az elmúlt 24 óra - április 22.
2,22 méter magas profi kosárlabdázó Franciaország egyik legmagasabb embere
- címkék:
- Franciaország
- férfi
- legmagasabb
- Címkefelhõ »
Franciaországi infláció: sajt helyett tésztát esznek a franciák
A francia sajtóban vágtázó inflációnak nevezett jelenségre reagálva, a változatos, egészséges és jó minõségû étrendjükre kényes franciák egyre gyakrabban veszik fel fõételeik közé a még mindig olcsó alapanyagnak tekinthetõ tésztát és a rizst, és lemondanak a népeledelnek számító sajtok, vörös húsok és a hal rendszeres fogyasztásáról - írja a BFMTV.
- címkék:
- Franciaország
- infláció
- Címkefelhõ »
Európa rejtett gyönyszemei 5: Franciaország legelragadóbb falvai
Ha Franciaországról van szó, az utazási portálok többnyire a nagyobb városok látnivalóit emlegetik, de egészen más oldalról ismerhetõ meg milyen egy ország, ha a kevésbé ismert falvakba megyük. Ami nálunk Hollókõ, az a franciáknál a színes homlokzatú, többszázéves, favázas házak, az azurkék vizû szurdok felett átívelõ kõhidak, a finom borok és a szûk sikátorok világa. Az ország legszebb falvai közül mutatunk most néhányat.
- címkék:
- Franciaország
- Bretagne
- Elzász
- falvak
- Címkefelhõ »
Így segíti a francia média az antiszemita, kommunista elnökjelöltet
Az „Engedetlen Franciaország" (LFI) vezetõjének, Jean-Luc Mélenchon-nak kampánya során sem a Franciaországban nagyhatalmú politikai kommentátorok legminimálisabb kritikájával, sem politikai ellenfeleinek támadásaival nem kellett szembenéznie - írja a népszerû ügyvéd és esszéista, a francia-izraeli kettõs állampolgár Gilles-William Goldnadel. Úgy látja, hogy a kampány során egyetlen jelölt sem élvezett olyan, már-már „a mentelmi jog határát súroló megértést és kivételes bánásmódot", mint a kommunista, antiszemita, Marx-rajongó Mélenchon.
Újabb mecsetet adtak át Toulouse-ban, az eddigieknél nagyobbat
A dél-franciaországi nagyváros, Toulouse Mirail nevû kerületében hétfõn nyitotta meg kapuit a hívek elõtt a város legújabb és legnagyobb muszlim imaháza, az Abu Bakr As-Sidiq mecset. Az új épület 4500 férõhelyes, s ezzel megelõzi a város másik két nagy mecsetét. Az avatási ceremóniára azonban több mint 6500 hívõ gyûlt össze, ezért az ünnepséggel egybekötött imádságot máris két turnusban kellett megtartani.
- címkék:
- Franciaország
- Toulouse
- mecset
- Címkefelhõ »
Új környezetvédelmi programot indít a francia légitársaság
A párizsi klímaegyezményben foglalt célok elérése érdekében a légiközlekedésnek gyorsítania kell környezetvédelmi lépéseit, ezért az Air France újabb tervet dolgozott ki a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, írja a francia légitársaság.
Milyen Franciaországot akar Marine Le Pen?
Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnöke több mint 8,1 millió szavazattal 23,41 százalékkal került be a köztársasági elnöki választások vasárnap, azaz április 24-én esedékes második fordulójába. De ki is Marine Le Pen?
100 ok, amiért nem szabad Macronra szavazni
A dél-franciaországi Vaucluse megye republikánus párti képviselõje, az „Oser la France" („Bátor Franciaország") mozgalom alapítója visszautasítja, hogy részt vegyen az Emmanuel Macron újraválasztását szolgáló „köztársasági frontban". Ahogy Macron 5 éves ciklusát súlyos kritikákkal illetõ írásából kiderül, Julien Aubert a tiltakozásnak egy Franciaországban meglehetõsen gyakori formáját fogja választani, ellentétben a csúfosan leszerepelt republikánus párti jelölttel, Valérie Pécresse-szel, aki Macron támogatására szólította fel a Republikánusokat. Julien Aubert tehát - jobbközép elnökjelöltjével szemben - nem hajlandó a bevándorlást ...
Marine Le Pen ellen kampányoltak a franciaországi muszlim vezetõk
Egy héttel a francia köztársasági elnökválasztás második fordulója elõtt a Rhône megyei mecsetek tanácsának elnöke, Kamel Kabtane hivatalos közleményben szólította fel a franciaországi muszlim közösségek minden tagját arra, hogy a választói joggal rendelkezõ hívõk tegyenek eleget kötelességüknek, és teljes létszámban vonuljanak az urnákhoz április 24-én.
- címkék:
- Marine Le Pen
- Franciaország
- Címkefelhõ »
Elfoglalták a Sorbonne egyetemet diákok, mert Macron és Marine Le Pen helyett kommunista elnököt akartak volna
Szerdán délután több mint ötszáz francia diák foglalta el a párizsi Sorbonne egyetem épületét. A diákok az intézmény nagy elõadójában gyûltek össze, az épület bejáratait pedig elbarikádozták. Tiltakozásuk oka, hogy a köztársasági elnökválasztás egyik jelöltje, a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon nem jutott be a választás második fordulójába. A tiltakozó egyetemisták csaknem mindegyike Mélenchonra szavazott.
Marine Le Pen a történelem kapujában
A két döntõsnek most két hete van arra, hogy bõvítsék választói körüket, és mindketten azt remélik, hogy április 24-én gyõzni fognak. Macron már hétfõn országos turnéra indult, Franciaroszág legszegényebb északi régiójába, Denain városába vette az irányt, amely egykoron szocialista bányászváros volt, mára pedig Marine Le Pen egyik bástyája, ahol a Nemzeti Tömörülés elnöke csaknem háromszor annyi szavazatot kapott április 11-én, mint a hivatalban levõ elnök. Marine Le Pen a fõként mezõgazdaságból élõ Bourgogne megyébe utazott, ahol gabonatermesztõk között indította újra kampányát. De mi fog dönteni kettejük között?
Már több mint 13 millió baromfit vágtak le madárinfluenza miatt Franciaországban
Több mint 13 millió baromfit vágtak le Franciaországban november vége óta - közölte a mezõgazdasági minisztérium a Reuters brit hírügynökséggel hétfõn. Eközben gyorsan terjed az országban történelmének legsúlyosabb madárinfluenza-járványa.
Már több mint 13 millió baromfit vágtak le Franciaországban a madárinfluenza miatt
Több mint 13 millió baromfit vágtak le Franciaországban november vége óta - közölte a mezõgazdasági minisztérium a Reuters brit hírügynökséggel hétfõn. Eközben gyorsan terjed az országban történelmének legsúlyosabb madárinfluenza-járványa.
Több tucat migránst zsúfolt egy teherautóba egy francia embercsempész
Fegyházbüntetés és kiutasítás várhat arra a francia férfira, akit októberben értek tetten a szekszárdi rendõrök, amint 34 migránst próbált Ausztriába vinni. A migránsok étlen-szomjan utaztak egy teherautó rakterébe zsúfolva.
10 óriási probléma, amit Macronnak vagy Marine Le Pennek azonnal meg kell oldania
Emmanuel Macron vagy Marine Le Pen lesz Franciaország következõ elnöke, az elnökválasztás elsõ, vasárnapi fordulója után. A két, hagyományos nagy párt, az önsorsrontó módon balra tolódott Republikánusok (LR, a jobbközép) és a bukott párizsi fõpolgármesternõt indító szocialisták (PS, a balközép) összeomlott. Valérie Pécresse, az LR jelöltje 4,8%-ot kapott, a szocialista Anne Hidalgo pedig megalázó 1,7%-ot. Így egy fillér kampánytámogatást nem igényelhetnek vissza, hiszen nem érték el az 5%-os határt. Ahogy a szélsõbaloldali zöldek sem - ez a három párt így a csõd szélére került. Ugyanakkor Éric Zemmour radikális jobboldali jelölt 7%--a ...
- címkék:
- Franciaország
- választások
- kihívás
- Címkefelhõ »
5 kevésbé ismert, ám annál nagyszerûbb európai úti cél tavaszra
A tavasz tökéletes idõszak az utazásra, hiszen az idõ kezd felmelegedni, de nincs hõség, és a legtöbb helyet ilyenkor még nem árasztják el a turisták. Ezúttal 5 olyan csodálatos desztinációt ajánlunk a figyelmetekbe, amelyek nem biztos, hogy elsõre az eszetekbe jutnának, ám bakancslistás helyek, ahol annyi csodálatos látnivaló akad, hogy csak gyõzzétek mindet befogadni!
Utcai háború Franciaországban a jobboldal ellen a választás éjszakáján
Helyi fiatalok Bretagne régió székhelyén gyújtogattak és rongáltak. A rendbontások összefüggésben állhatnak azzal, hogy a második fordulóba be nem jutott radikális baloldali jelölt, Jean-Luc Mélenchon arra szólította fel a híveit, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a radikális jobboldalinak titulált Marine Le Pen ne nyerje meg a francia elnökválasztást.
Lezuhant egy repülõgép: senki nem élte túl a katasztrófát
Lezuhant egy sportrepülõgép a franciaországi Bretagne régióban vasárnap, a rajta utazó három ember életét vesztette - jelentette a helyi média a tûzoltók és a rendõrség közlése alapján.
Lezuhant egy repülõgép Franciaországban
Lezuhant egy sportrepülõgép a franciaországi Bretagne régióban vasárnap, a rajta utazó három ember meghalt.
Macron-Marine Le Pen háború lesz: itt vannak a francia elnökválasztás elsõ fordulójának eredményei
Ahogy várható volt, az eddigi elnök, az ultraliberális Emmanuel Macron és jobboldali Marine Le Pen kerül a francia elnökválasztás második fordulójába. Ma az elsõ fordulót tartották, és az elsõ két helyezett jut a második, döntõ fordulóba.
Ezek a francia elnökválasztás legutolsó közvélemény-kutatási adatai
Kampánycsend van Franciaországban, de az utolsó közvélemény-kutatási adatok azért megjelentek. A legfontosabb kérdésben nagy meglepetés nincs: Emmanuel Macron és Marine Le Pen jut ezek szerint a második fordulóba, de azért rengeteg érdekesség megfigyelhetõ. Hónapokon át azt lehetett olvasni, hogy Macron végsõ gyõzelme biztos - de két héttel a második, döntõ forduló elõtt kiderült: korántsem az.
- címkék:
- Franciaország
- választás
- Címkefelhõ »
Rekordalacsony részvétel a francia elnökválasztáson
Rekordalacsony részvételt mutatnak az elsõ, lényegi adatok a mai francia elnökválasztáson. Az elsõ fordulót tartják, 12-en indultak, a két elsõ helyezett két hét múlva a döntõ fordulóban küzd egymással. Szinte biztos, hogy Emmanuel Macron és Marine Le Pen kerül a második fordulóba.
Emmanuel Macron folyamatosan zuhan, Marine Le Pen egyre erõsebb a vasárnapi választás elõtt
Franciaországban vasárnap tartják a köztársasági elnökválasztás elsõ fordulóját, szombattól egyébként kampánycsend van az országban. Egy hónappal ezelõtt elképzelhetetlennek tûnt, hogy ne Emmanuel Macron nyerjen és maradjon elnök, az elmúlt hetekben viszont rengeteg hibát elkövetett, Marine Le Pen ugyanakkor jól szerepel.
Súlyos megbetegedéseket okozó pizza miatt indult nyomozás Franciaországban
A francia közegészségügyi hatóságok kapcsolatot mutattak ki egy Nestlé tulajdonában álló fagyasztott pizzamárka és számos E.coli fertõzés okozta megbetegedés között. Február óta példátlanul sokan betegedtek meg Franciaországban.
Elvághatják a gázt a nagyfogyasztók felé Franciaországban, ha nem lesz elég gáz
A francia kormány engedélyezte a gázszolgáltatás szüneteltetését a nagyfogyasztó vállalatok felé - írja a BFMTV.
- címkék:
- Franciaország
- földgáz
- Címkefelhõ »
Magához tért a halottnak nyilvánított párizsi kukás
Párizsban munka közben lett rosszul Párizsban az a kukásautón szolgálatot teljesítõ köztisztasági munkás, majd a halottnak nyilvánított férfi magához tért. A történtekre a francia orvosok sem tudnak még magyarázatot adni - írja az RTL Info.
- címkék:
- Franciaország
- Párizs
- Címkefelhõ »
Macron nyeri az elnökválasztást, miközben a franciák közel 70 százaléka utálja õt
Egy, a francia elnökválasztás elsõ fordulója elõtt három nappal nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás alapján a franciák kétharmada szerint le kellene váltani Emmanuel Macron jelenlegi államfõt, a fiatalok körében ez az arány a 80 százalékhoz közelít. A francia államfõre nem vet jó fényt a napokban kibontakozó McKinsey-ügy sem, ezzel kapcsolatosan már zajlik a nyomozás. Mindezek ellenére az elnökválasztást Macron nyerheti meg, elsõsorban azért, mert az ellenzéke megosztott.
- címkék:
- Emmanuel Macron
- Franciaország
- Címkefelhõ »
Franciaországban 75 éve nem mértek ilyen hideget áprilisban
A francia férfiak megrohamozták a társközvetítõ irodákat ukrán nõket keresve
Az orosz-ukrán háború kitörése óta a francia férfiak egyre nagyobb számban veszik fel a kapcsolatot azokkal a társkeresõ irodákkal, amelyek nyugat-európai férfiak és kelet-európai nõk között közvetítenek - írja a Franceinfo.
- címkék:
- Franciaország
- Ukrajna
- menekültek
- Címkefelhõ »
Égõ gyertyákkal óvják a késõi fagytól szõlõjüket a francia gazdák
- címkék:
- Franciaország
- szõlõ
- fagy
- Címkefelhõ »
Képekben az elmúlt 24 óra - április 4.
Egész Franciaországban csökkenteni kellett a villamos áram fogyasztását hétfõn
A francia villamosenergia-szolgáltató vállalat, az RTE a franciaországi tömegmédiában szólt a franciákhoz: már a hétvégén arra kérte a vállalatokat és a magánembereket is, hogy hétfõn tudatosan fogják vissza az áramfogyasztásukat.
- címkék:
- Franciaország
- áram
- energiaválság
- Címkefelhõ »
A Le Figaro Orbán Viktor és a Fidesz újabb kétharmados gyõzelmérõl
A francia Le Figaro elsõk között, tényszerû cikkben számol be a Fidesz elsöprõ gyõzelmérõl, rámutatva, hogy ezzel a párt egymás után már a negyedik alkalommal kapja meg a választóktól a kétharmados felhatalmazást az ország irányítására.