Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa

címke rss

25 milliós óvadékért kiengedik Száva Lajost

Itthon2003.07.14, 14:40

Ha leteszi a 25 millió forintos óvadékot, akkor szabadlábra kerülhet a kábítószerrel való visszaéléssel vádolt, két és fél éve előzetesben lévő Száva Lajos. Eddig ez a legmagasabb összegű óvadék, amit a Fővárosi Bíróság megállapított. Szávát azzal vádolják, hogy három évvel ezelőtt több kilogramm hasist adott át egy rendőrtisztnek.

Újabb ítélet várható a bolti sorozatgyilkosság ügyében

Itthon2003.07.13, 08:50

A bolti sorozatgyilkossággal vádolt Erdélyi Nándor ügyében a megismételt elsőfokú eljárásban várhatóan még a jövő héten határozatot hoz a Fővárosi Bíróság. A korábbi ítéletet, mely Erdélyit életfogytiglannal sújtotta, a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte, így került újra a Fővárosi Bírósághoz a bolti sorozatgyilkosság ügye.

Újraindul az őssejt-levétel

Itthon2003.07.07, 16:13

Újraindítja a köldökzsinórvér-minták külföldre szállítását és ottani tároltatását a Sejtbank Kft. A döntést azt követően hozták nyilvánosságra, hogy hétfőn a Fővárosi Bíróság ítéletet hirdetett az őssejt-perben, melyben kimondta: az Egészségügyi Tudományos Tanács korábbi határozata, mely gyakorlatilag megtiltotta a köldökzsinórvér levételét, nem egy kötelező erejű szabály, csupán egy tudományos állásfoglalás. A szülészek ezután maguk dönthetik el, hogy leveszik-e egy újszülött köldökzsinórvérét. A bíróság döntése szerint azonban nem jár kártérítés azoknak, akik a tudományos határozat után elestek az őssejtek levételének lehetőségétől.

Ítélet várható az őssejt-perben hétfőn

Itthon2003.07.06, 09:37

Várhatóan hétfőn hozza meg elsőfokú ítéletét a Fővárosi Bíróság (FB) az őssejt-perben. A Sejtbank Kft. és a keresetéhez csatlakozott szülők azt kérik a bíróságtól, hogy állapítsa meg az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) januári állásfoglalásának jogellenességét. Az ETT szerint ugyanis az újszülöttek köldökzsinórvérének levétele kutatási tevékenységnek minősül, ezért csak külön engedély birtokában lehet elvégezni.

Ma hirdetnek ítéletet az őssejt-perben

Itthon2003.06.10, 09:22

Kedden hirdet ítéletet a Fővárosi Bíróság az őssejt-perben. A Sejtbank Kft. és a keresetéhez csatlakozott szülők azt kérik a bíróságtól, hogy állapítsa meg az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) januári állásfoglalásának jogellenességét. Az ETT szerint ugyanis az újszülöttek köldökzsinórvérének levétele kutatási tevékenységnek minősül, ezért csak külön engedély birtokában lehet elvégezni.

Jövő héten ítéletet hirdetnek az őssejt-perben

Itthon2003.06.07, 19:35

Kedden hirdet ítéletet a bíróság az őssejt-perben. A Sejtbank Kft. és a keresetéhez csatlakozott szülők azért fordultak bírósághoz, mert vitatják az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) korábbi döntését, amely engedélyhez kötötte az újszülöttek köldökzsinórvérének levételét. Ezért azt kérik a Fővárosi Bíróságtól, állapítsa meg, hogy az ETT januári állásfoglalása jogellenes.

Bíróság elé álltak az Energol-ügy vádlottjai

Itthon2003.06.05, 15:16

A 19 vádlott közül hárman nem jelentek meg az Energol-ügy első tárgyalási napján a Fővárosi Bíróságon. A kilencvenes évek egyik legnagyobb hazai olajügyeként számon tartott per vádlottjai a hatóságok szerint több tízmillió liter kétes eredetű gázolajat hoztak forgalomba a közterhek - közel hétmilliárd forintnyi adó - megfizetése nélkül. Az elsőrendű vádlott nem kívánt a bíróság előtt vallomást tenni, de a nyomozás során tett vallomásában az áll: őt csupán megfélemlített bábként alkalmazták egyes vádlott-társai, az ügyleteket lebonyolító egyik cég ügyvezetőjeként.

Csütörtökön kezdődik az Energol-ügy büntetőpere

Itthon2003.06.01, 09:44

A Fővárosi Bíróság csütörtökön kezdi tárgyalni az Energol-ügy büntetőperét. Az ügyészség szerint a 19 vádlott több tízmillió liter rossz minőségű, vagy jó, de kétséges eredetű gázolajat hozott forgalomba a közterhek megfizetése nélkül. Az okozott kár mintegy 6,7 milliárd forint. A büntetőeljárás hét éve tart, ez alatt többször is pótnyomozásra utasították a rendőrséget. A büntetőperben várhatóan mintegy 80 tanút és tucatnyi szakértőt hallgat meg a bíróság.

Pert nyert a Prostituáltak Országos Szövetsége

Itthon2003.05.29, 21:08

A Magyarországi Prostituáltak Országos Szövetsége jogerősen pert nyert a Fővárosi Bíróságon (FB) a fővárosi közigazgatási hivatal ellen; a bíróság hatályon kívül helyezte a hivatal határozatát, és új eljárás lefolytatására utasította a hatóságot.

Újabb szülők csatlakoznak az őssejt-perhez

Itthon2003.05.26, 08:09

Négy szülő csatlakozott az Egészségügyi Tudományos Tanácsot és az egészségügyi tárcát perelőkhöz - írja a Magyar Hírlap. A felperesek vitatják a tanács döntését, amely engedélyhez kötötte az újszülöttek köldökzsinórvérének levételét. A Fővárosi Bíróság - soron kívül - hétfőn tárgyalja az ügyet.

Hétfőn kezdődik az őssejt-per

Itthon2003.05.25, 10:48

Hétfőn tárgyalja a Fővárosi Bíróság az első magyarországi őssejt-pert. Az eljárást azért indította egy leendő apa és a Sejtbank Kft., mert vitatják az Egészségügyi Tudományos Tanács januári állásfoglalását a köldökzsinórvér levételével kapcsolatban, amely szerint ez a tevékenység kutatásnak minősül, így engedélyköteles. A bíróság soron kívül tűzte ki a pert.

Pénteken kezdődik a jászladányi iskola pere

Itthon2003.05.20, 14:27

Pénteken kezdődik a Fővárosi Bíróságon az a per, amelyet a jászladányi alapítványi iskola kuratóriuma indított az Oktatási Minisztérium ellen. Az alapítvány jogi képviselője szerint az oktatási miniszter törvénysértően járt el, amikor megtagadta az iskola azonosítójának kiadását. A roma tanulók kizárásával vádolt iskola alapítása körül a legfőbb ügyész is talált szabálytalanságot.

Soron kívül kitűzték az őssejtpert

Itthon2003.05.07, 08:54

A Fővárosi Bíróság soron kívül tárgyalja azt a pert, amelyet egy állapotos kismama indított, mert az Egészségügyi Tudományos Tanács döntése miatt nincs módja levetetni gyermeke köldökzsinórvéréből őssejteket. Az ÁNTSZ egy vizsgálat során megállapította, a kórházakban korábban azért végezték el ezt a beavatkozást, mert orvosi tevékenységükbe tartozónak vélték - írja a Magyar Hírlap.

Előzetesben a taxis késelés gyanúsítottja

Itthon2003.05.01, 12:37

Emberölés kísérletének alapos gyanúja miatt a Fővárosi Bíróság csütörtökön délelőtt elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 26 éves férfinak, aki kedden éjfélkor megtámadott egy taxisofőrt a fővárosban. A bíróság szerint fenn áll a veszélye annak, hogy a férfi szem elől tűnik.     

Be kell zárni a rákospalotai szemétégetőt

Itthon2003.04.29, 15:58

A Fővárosi Bíróság egy év haladékot adott a rákospalotai szemétégető cégnek, ezután be kell zárni a környezetszennyező üzemet. A bíróság szerint az égetőmű üzemeltetője megfelelő pénzügyi fedezettel rendelkezik ahhoz, hogy a megadott határidőre leépítse a kéndioxidot és sósavat kibocsátó üzemet.

Külföldre menekítheti pénzét Tocsik Márta

Itthon2003.04.15, 11:15

Tocsik Márta akadálytalanul elviheti pénzét akár olyan országba is, ahol a magyar bíróság döntései nem vagy csak kevéssé érvényesíthetők - állítja a Legfőbb Ügyészség. Többek között ezzel az indokkal kérik az ügyészek, hogy a Fővárosi Bíróság intézkedjék: a több mint négyszázmillió forint értékű vagyon álljon rendelkezésre, ha a jogásznőnek vissza kellene fizetnie a 804 milliós sikerdíjat - írja a Magyar Hírlap.

Szabadlábon a Fő utcai rablógyilkosság vádlottja

Itthon2003.04.14, 14:41

Szabadlábra helyezte a három és fél évvel ezelőtti Fő utcai rablógyilkosság elsőrendű vádlottját a Fővárosi Bíróság hétfői tárgyalásán kihirdetett végzésével. A vádirat szerint a férfi - társával együtt - kirabolt egy órásüzletet és lelőtte az eladót.

Jogerősen is tíz évet kapott Clodo

Itthon2003.04.10, 12:49

Tíz év börtönbüntetésre ítélte Dietmar Clodót a Legfelsőbb Bíróság csütörtökön. A jogerős ítélet helybenhagyta a Fővárosi Bíróság 2001. decemberi elsőfokú döntését az ügy többi vádlottjának esetében is. A bombagyárosként elhíresült férfit és társait bűnszervezet tagjaként elkövetett, robbanóanyaggal és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolták.

Enyhébb ítélet a bosszúálló műtőssegédnek

Itthon2003.04.10, 13:15

Egy évre enyhítette a Fővárosi Bíróság annak a férfinak a büntetését, aki műtőssegédként veszélyeztette egy páciens életét Budapesten. A férfi fertőtlenítőszert öntött az altatógépbe egy műtét előtt, mert korábbi vitájuk miatt meg akart szégyeníteni egy, a műtétben részt vevő orvost.

Súlyosabb büntetést kérnek Tocsikra

Itthon2003.04.01, 16:59

Megkezdődött a Legfelsőbb Bíróságon (LB) Tocsik Márta és nyolc társa büntetőügyének másodfokú tárgyalása. Korábban az ügyben már kétszer is ítéletet hirdetett a Fővárosi Bíróság (FB). Az első büntetőperben, még 1999-ben, felmentették Tocsikot. A fellebbezést követően azonban az LB új eljárásra kötelezte a Fővárosi Bíróságot. A megismételt perben nem jogerősen négy év börtönre ítélték a sikerdíjáról elhíresült jogászt. Az ügyész azt kérte a bíróságtól, hogy minden vádlott vonatkozásában változtassa meg az elsőfokú ítéletet.

Tocsik-ügy: újabb bírósági menet kezdődik kedden

Itthon2003.03.31, 15:03

Kedden kezdődik Tocsik Márta büntetőperének másodfokú tárgyalása, de előfordulhat, hogy ismételten új elsőfokú eljárásra kötelezik a korábban az ügyben már kétszer is ítélkező Fővárosi Bíróságot. Az első büntetőperben, még 1999-ben felmentették Tocsikot. A fellebbezést követően azonban a Legfelsőbb Bíróság új eljárásra kötelezte a Fővárosi Bíróságot. A megismételt perben nem jogerősen négy év börtönre ítélték a sikerdíjáról elhíresült jogászt.

Vér és Becsület: újabb megmozdulás

Itthon2003.03.13, 08:12

Pénteken március 15-i megemlékezést tart a Vér és Becsület Kulturális Egyesület, amit a rendőrség is tudomásul vett. Az ügyészség már korábban kezdeményezte a neonácinak tartott szervezet törlését, az ügyet március 26-án tárgyalja a Fővárosi Bíróság - írja a Népszabadság.

Bírósághoz fordult költségvetési támogatásért az FKGP

Itthon2003.03.05, 20:43

Réti Miklós, a Független Kisgazdapárt (FKGP) elnöke szerint pártja akár 1,2 százalékos eredményt is elérhetett az országgyűlési választásokon, ezért a héten a Fővárosi Bírósághoz fordult azzal a kéréssel: a testület állapítsa meg a valós eredményt.

Beidézték a bíróságra Torgyánt

Itthon2003.03.04, 17:34

Tanúként idézték a Fővárosi Bíróságra a kazetta-ügyben szerdára Torgyán József volt kisgazdaelnököt és fiát, Torgyán Attila ügyvédet. A büntetőper vádlottjai az ügyészség szerint kenőpénzt akartak adni Torgyán Attilának, hogy cserébe elintézze: apja, az akkori agrárminiszter jóváhagyjon egy százmilliós megbízást.

Mécs Imre jogerősen pert nyert a Demokratával szemben

Itthon2003.03.04, 20:30

Jogerősen pert nyert Mécs Imre szabad demokrata politikus a Demokrata című hetilap főszerkesztője és egyik szerzője ellen, akiket a Fővárosi Bíróság összesen 750 ezer forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezett.

Szenes Andrea már ma bement az MTV-hez

Itthon2003.02.28, 14:32

Szenes Andrea már ma megjelent a Magyar Televízióban, ahol már készítik elő számára irodáját és telefonvonalát is. A televízióban egyelőre nem közölték, hogy Szenes milyen feladatokat fog ellátni, azt azonban megerősítették, hogy biztosítják számára a visszatérést. Szenes Andreát a Fővárosi Bíróság csütörtöki jogerős döntése helyezte vissza az MTV alelnöki székébe.

Alelnöki állást és 30 milliót kap Szenes Andrea

Itthon2003.02.27, 15:44

Jogerősen, azonnali hatállyal visszahelyezte Szenes Andreát a Magyar Televízió  Rt. alelnöki posztjára a Fővárosi Bíróság másodfokú döntésében. Emellett 30 millió forintot is megítéltek elmaradt bér címen.

A szabadalmi hivatalnál az Adidas focicipők ügye

Itthon2003.02.26, 16:01

Felfüggesztették az Oroszi László feltaláló által az Adidas ellen indított pert a Fővárosi Bíróságon. Az ügy a szabadalmi hivatalnál folytatódik, a sportszergyártó cég ugyanis megtámadta a feltaláló szabadalmi mintaoltalomra vonatkozó bejegyzését. Az eljárás így évekig is elhúzódhat, csak a hivatal döntése után tárgyalja ismét az ügyet a bíróság. Oroszi szerint a cég az ő szabadalma alapján gyártja a Predator nevű focicipőket. Az Adidas szerint viszont a Predatoroknak nincs köze Oroszi találmányához.

Beperelte az Adidast egy magyar feltaláló

Itthon2003.02.25, 14:49

Szerdán tárgyalja a Fővárosi Bíróság azt a kártérítési ügyet, amelyet egy magyar feltaláló indított az Adidas sportszergyártó cég ellen. Oroszi László szerint a cég az ő szabadalma alapján állít elő és forgalmaz irányítósávos futballcipőket. Oroszi állítja, az Adidas által 2000-ben bemutatott Predator Precision és Predator Mania nevű cipők alapelvét ő már 1996-ban regisztráltatta a Magyar Szabadalmi Hivatalnál, 1999-ben pedig nemzetközi szabadalmat is kért rá.

Ítélet nélkül vége a Nyugati sortűzpernek

Itthon2003.02.20, 14:42

Megszüntette az eljárást az 1956-os, több halálos áldozatot követelő nyugati pályaudvari sortűz ügyében a Legfelsőbb Bíróság csütörtökön kihirdetett jogerős végzésével. A büntetőperben első fokon eljáró Fővárosi Bíróság három év hat hónap végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte Mátai Ottó nyugállományú rendőr ezredest. Az LB szerint azonban a férfi nem vétkes a több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett kísérletében.

Életfogytiglanit kapott az oktogoni lövöldöző

Itthon2003.02.13, 16:33

A Fővárosi Bíróság első fokon életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte az oktogoni lövöldözőt. Bódi Zsolt legkorábban 35 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. Az ügyész fellebbezést nyújtott be, amelyben azt indítványozza, hogy a férfi tényleges életfogytiglani büntetést kapjon, és soha ne helyezhessék szabadlábra. Bódi Zsolt egy Teréz körúti gyorsétteremben két embert megölt, illetve kettőt súlyosan megsebesített.

Életfogytiglant kérnek az oktogoni lövöldözőre

Itthon2003.02.11, 12:07

Életfogytiglani börtönbüntetést kér az ügyész az oktogoni lövöldöző néven elhíresült férfira. Az ügyész szerint a vádlott olyan nagy veszélyt jelent a társadalomra, hogy feltételesen sem lehetne szabadlábra helyezni. A Fővárosi Bíróságon zajló perben csütörtökön hoznak elsőfokú ítéletet.

Felülvizsgálat a bliccelő autósok ügyében

Itthon2003.02.11, 20:55

Felülvizsgálati eljárást rendelt el Legfelsőbb Bíróság a parkolási díjat nem fizető autósok személyes adatainak kezelésével kapcsolatban hozott korábbi jogerős ítélet miatt. A Fővárosi Bíróság tavaly nyáron döntött arról, hogy nem jogsértő a bliccelő autósok adatainak kiszolgáltatása.

Bíróságon keresik igazukat a prostituáltak

Itthon2003.02.10, 12:11

Pénteken folytatódik a Fővárosi Bíróságon az a per, amelyet a prostituáltak egyesülete indított a Fővárosi Közigazgatási Hivatallal szemben. A prostituáltak azt kifogásolják, hogy hiába keresték meg azokat az utcákat, ahol a törvény szerint szabadon dolgozhatnának, sem a II. kerületi jegyző, sem a közigazgatási hivatal nem volt hajlandó hatósági bizonyítványt adni a helyekről.

Ítélet várható az oktogoni lövöldöző perében

Itthon2003.02.09, 22:36

Már csak a perbeszédek vannak hátra az oktogoni lövöldöző néven ismert fiatalember büntetőperében. A férfi a vád szerint 2000-ben két embert agyonlőtt, másik kettőt életveszélyesen megsebesített a fővárosban. A Fővárosi Bíróság tájékoztatása szerint az ügyben várhatóan a héten hirdetnek ítéletet. A vád több emberen elkövetett emberölés, melyért 10-től 15 évig, illetve életfogytig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A Vér és Becsület törlését indítványozza az ügyészség

Itthon2003.02.06, 11:21

A Fővárosi Főügyészség keresetet nyújtott be az újfasisztának tartott Vér és Becsület Kulturális Egyesület bejegyzésének törlésére a Fővárosi Bíróságon. Az ügyészség az egyesület működését vizsgálva megállapította, hogy egyértelműen alkotmányellenes céllal működik. A szervezet többször is engedélyt kért utcai demonstrációk megtartására, ám a rendőrség rendre elutasította ezeket. A legutóbbi kérelemről csütörtökön dönt a BRFK.

Pénzbüntetésre ítélték az ercsi rendőröket

Itthon2003.01.31, 16:01

Pénzbírságra ítélt a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa két ercsi rendőrt. Az ítélet szerint ugyanis nem foglalkoztak érdemben egy bejelentéssel, amely szerint egy 17 éves fiú zaklatja volt szerelmét, egy 14 éves lányt. Később a lányt - a gyanú szerint - volt barátja megölte.

Hat év előzetes után felmentő ítélet

Itthon2003.01.31, 15:06

Csaknem hat évig volt előzetes letartóztatásban egy férfi, akit bizonyítottság hiányában felmentett a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádja alól megismételt eljárásban, első fokon a Fővárosi Bíróság pénteken.

Simon László házi őrizetben marad

Itthon2003.01.31, 16:53

A Fővárosi Bíróság helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap hozott végzését. E szerint Simon László, Torgyán József egykori bizalmasa házi őrizetben marad.

12 milliót követelnek az Erste Banktól a móri szülők

Itthon2003.01.30, 17:45

Fejenként 6 millió forintos kártérítést és havi 50 ezer forintos életjáradékot követelnek az egyik móri áldozat szülei az Erste Banktól. A per csütörtökön kezdődött a Fővárosi Bíróságon, ahol vita alakult ki arról, hogy a banknak milyen biztonsági előírásokat kellett volna betartania.

Küldött pedofil képeket, mégis felmentették

Itthon2003.01.28, 17:02

Kedd délután kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság bűncselekmény hiányában felmentette Lévay Levente volt SZDSZ-es kispesti polgármestert a pornográf képek terjesztésének vádja alól. A bíró ugyanakkor azt is megállapította, hogy Lévay valóban elkövette a vádban szereplő súlyos bűncselekményt. Mivel azonban a képek küldésekor hatályos jogszabály szerint nem ítélhető el, felmentették.

Torgyán tanácsadója házi őrizetbe kerül

Itthon2003.01.26, 21:04

Előzetes letartóztatás helyett házi őrizetbe helyezik a kórházban fekvő Simon Lászlót, Torgyán József volt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egykori főtanácsadóját, döntött vasárnap a Fővárosi Bíróság. Simon csütörtökön, két és fél éves külföldi bujkálás után adta fel magát a Ferihegyi repülőtéren.

Jogerősen pert vesztett az államtitkár az Ezüsthajóval szemben

Itthon2003.01.23, 15:58

Másodfokú jogerős döntésével a Fővárosi Bíróság csütörtökön helyben hagyta azt az elsőfokú ítéletet, amely elmarasztalta Tóth Andrást, a Miniszterelnöki Hivatal polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító politikai államtitkárát. Tóth azt állította, hogy a Bánk bán című filmhez kettős költségvetést készített a filmet gyártó Ezüsthajó Kft.

Több százmilliós csalási ügy a bíróságon

Itthon2003.01.23, 12:42

Exporttámogatások felvételével megvalósított több százmilliós csalási ügyet tárgyalt a Fővárosi Bíróság. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott 1994-95-ben hamis adatokkal rendelkező, illetve tényleges külkereskedelmi tevékenységet nem folytató cégek vezetőivel együttműködve igényelt és vett fel jogosulatlanul exporttámogatást az adóhatóságtól.

Pert nyert egy mozgássérült a Centrál ellen

Itthon2003.01.16, 14:10

A budapesti Centrál kávéháznak 120 napon belül meg kell oldania az akadálymentesítést - döntött jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság. Az ítélet szerint a perelő mozgássérült fiatalembernek sérült emberi méltósága azáltal, hogy a kávéház nem biztosította a bejutást kerekesszékkel.

Bíróság előtt a kazetta-ügy vádlottjai

Itthon2003.01.07, 12:38

Szerdán kezdődik a Fővárosi Bíróságon a kazetta-ügy tárgyalása. Az ügyészség szerint a négy vádlott azt akarta elintézni, hogy egy vállalkozó megbízásokat kapjon a kisgazdáktól. Ezért cserébe 3 millió forint kenőpénzt fizettek volna Torgyán József fiának, hogy közbenjárjon apjánál. Bár az ügyben korábban meggyanúsították Torgyán Attilát, a volt kisgazda elnök fiát is, ellene később megszüntették az eljárást.

Karácsonyi ajándék: szabadulás a börtönből

Itthon2002.12.21, 09:35

Karácsony előtt tömegével váltják ki a börtönből azon szeretteiket a hozzátartozók, akiket azért tartanak fogva, mert nem fizették ki a pénzbüntetésüket. Az idén már novemberben megkezdődött a roham a Fővárosi Bíróságon, naponta 15-20 ember jelentkezik a befizetést igazoló csekkel.

Perújítást kérnek Székely ügyében

Itthon2002.12.18, 06:28

Súlyosan törvénysértőnek tartja a Székely Zoltán elleni büntetőeljárást védője. Szerinte törvénytelenül hallgatták le Székely magánbeszélgetéseit, majd a képviselő mentelmi jogát megsértve, már annak felfüggesztése előtt nyomozni kezdtek ellene. Az ügyvéd felülvizsgálati kérelmet terjeszt be, és egyidejűleg perújítást kezdeményez a Fővárosi Bíróságon.

Másfél év felfüggesztett ifjabb Hegedűs Lórántnak

Itthon2002.12.06, 15:54

Egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon ifjabb Hegedűs Lórántot, a MIÉP alelnökét a Fővárosi Bíróság, folytatólagosan elkövetett közösség elleni izgatás miatt. Hegedűs egy kerületi lapban tavaly megjelent írását találta gyűlöletkeltőnek és uszítónak a bíróság. A poltikus fellebbezett. A lap felelős szerkesztőjét, Metes Györgyöt 525 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.

Felfüggesztett börtönt kért az ügyész a MIÉP-alelnökre

Itthon2002.12.04, 14:30

Felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyész ifjabb Hegedűs Lórántnak, a MIÉP alelnökének büntetőperében a Fővárosi Bíróságon (FB). Egy Ifjabb Hegedűs Lóránt által írt, és a párt Ébresztő című XVI. kerületi lapjában tavaly megjelent írás miatt közösség elleni izgatás a vád. A poltikus tagadta bűnösségét.

Újra kezdődik a Herzog-per

Itthon2002.11.29, 10:34

A Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a Herzog-perben hozott elsőfokú ítéletet, és új per lefolytatására kötelezte a Fővárosi Bíróságot. A pert első fokon Herzog Lipót unokája nyerte meg, akinek 10 festményt kellett volna visszakapnia az államtól.

Nyolc évet kapott a lövöldöző rendőr

Itthon2002.11.28, 17:21

Nyolc év fegyházra ítélt egy rendőrt csütörtökön első fokon a Fővárosi Bíróság (FB), mert a férfi szolgálaton kívül egy szórakozóhelyen ittasan lövöldözött, egy embert megölt, egyet pedig súlyosan megsebesített. A vád és a védelem egyaránt fellebbezett, így az ügy a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik.

Bolgár György pert nyert Csurka István ellen

Itthon2002.11.28, 20:23

A Fővárosi Bíróság (FB) szerint Csurka István MIÉP-elnök megsértette Bolgár György, a Magyar Rádió volt munkatársa jó hírnevét, Kondor Katalin rádióelnök esetében viszont nem állapított meg jogsértést az FB csütörtöki másodfokú ítéletében.

Nem súlyosbították a telefonos csalók büntetését

Itthon2002.11.26, 15:02

A Fővárosi Bíróság nem súlyosbította annak a két fiatalnak a büntetését, akik négy évvel ezelőtt parlamenti kód felhasználásával telefonáltak, és ezzel 8700 forintos kárt okoztak az Országgyűlés Hivatalának. A bíróság helybenhagyta az elsőfokú végzést, amely a vádlottakat két évre próbára bocsátotta.

Balogh Gyula első fokon nyert a Népszabadság ellen

Itthon2002.11.25, 19:26

Helyreigazításra kötelezte a Népszabadság című napilapot Balogh Gyula országgyűlési képviselő keresete nyomán a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) hétfőn kihirdetett elsőfokú ítéletében. Az alperes várhatóan fellebbez az ítélet ellen, így a sajtóper a Fővárosi Bíróságon folytatódik majd.

Az SZDSZ pert nyert Horváth Bélával szemben

Itthon2002.11.21, 19:02

A Fővárosi Bíróság csütörtökön jogerősen kétmillió forint nem vagyoni kár megtérítésére és az ítélet közzétételére kötelezte Horváth Béla egykori kisgazda országgyűlési képviselőt az SZDSZ gazdasági ügyleteivel kapcsolatos tavalyi kijelentései miatt, helyben hagyva a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét.

A bíró bakija miatt húzódik a Friderikusz-MTV-per

Itthon2002.11.20, 12:56

Hiába pereskedett éveken keresztül Friderikusz Sándor az MTV-vel. Egy több mint hat évvel ezelőtti Friderikusz- show-ban mutattak be egy Antonio Banderasszal készült beszélgetést, majd - Friderikuszék szerint jogsértően - az MTV továbbadta a felvételt másodközlésre. A négy éve húzódó jogvita, úgy tűnt, szerdán végleg lezárul. Az ítélet kihirdetése előtt, amikor a bíró már elkezdte szövegezni az ítéletet, kiderült: nem járhat el az ügyben a Fővárosi Bíróság (FB).

Spórolásból rövidülnek az ítéletek a bíróságon

Itthon2002.11.18, 17:49

Takarékossági okokból kevesebb papírt használhatnak október elejétől a Fővárosi Bíróságon, ezért az ítéletek írásakor 12-es betűméret a maximum megengedett. Emellett számtalan megszorító intézkedést vezettek be: este hatkor leoltják a lámpákat, irodaszereket csak alig rendelhetnek, és elmaradnak a nagytakarítások is.

Szövevényes emberrablási ügy a bíróságon

Itthon2002.11.07, 16:11

Szövevényes emberrablási per kezdődött csütörtökön a Fővárosi Bíróságon. Az ügyészség szerint az egyik vádlott tekervényes mesét talált ki, hogy kifosszon egy tehetős családot. Előbb összebarátkozott a családdal, majd elhitette velük, hogy a rendőrség és a titkosszolgálat üldözi, megölik, ha nem vesztegetik meg őket, de nincs pénze. A család kisegítette és fizetett az álrendőröknek. A vádlottak ezután Amerikába vitték a sértetteket, folyamatosan újabb és újabb összegeket követeltek, végül teljesen kifoszották őket.

Tizenkét vádlott a 600 milliós Ok-tat-perben

Itthon2002.10.29, 15:27

Megkezdődött a vádirat ismertetésével az Ok-tat Kft. ügyének tárgyalása kedden a Fővárosi Bíróságon. Tizenkét embert vádolnak csalással és okirat-hamisítással az ügyben. A vádlottak egy része a vádirat szerint 1995-1996-ban a művelődési tárca pályázatain összesen 600 millió forintot vettek fel tényleges munkavégzés nélkül. A csalási ügyben a tárca egyes dolgozói is közreműködtek, de a vádlottak padjára került az Országos Közoktatási Intézet korábbi főigazgatója is.

Megszüntették Szabadi házi őrizetét

Itthon2002.10.25, 16:43

A Fővárosi Bíróság pénteken megszüntette Szabadi Béla volt földművelésügyi államtitkár házi őrizetét. Lakhelyelhagyási tilalmát azonban fenntartotta. A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolt Szabadi így továbbra sem hagyhatja el Budapest területét.

Törvényt nem, csak erkölcsöt sértettek Tocsik szerződései

Itthon2002.10.22, 12:28

A Legfelsőbb Bíróság szerint Tocsik Márta sikerdíjas szerződései törvényesek voltak, csupán a sikerdíj mértéke sértette a jó erkölcsöt. Az LB ezért új eljárásban annak a megállapítását kérte a Fővárosi Bíróságtól, hogy mekkora mértékű sikerdíj nem sértette volna a jó erkölcsöt.

Terry Black nyert a gyámhivatallal szemben

Itthon2002.10.17, 15:33

Érvényét vesztették azok a gyámhivatali határozatok, amelyek alapján Terry Blacknek vissza kellett volna adnia örökbefogadott kisfiát. A Fővárosi Bíróság jogerős döntésének indoklása szerint a határozatokat meghozó jogász elfogult volt, és különböző eljárásjogi szabálytalanságok is történtek. Danika örökbefogadása miatt új eljárás indul.

Perek a Tocsik közvetítésével kötött szerződések miatt

Itthon2002.10.15, 09:22

Bár márciusban a Fővárosi Bíróság első fokon négy év börtönre ítélte Tocsik Mártát, elképzelhető, hogy a Legfelsőbb Bíróság (LB) polgári tanácsa jogerősen érvényesnek minősíti a sikerdíjas megállapodást - írja a Magyar Hírlap. Az LB ugyanis olyan határozatot hozott, mely alapján nem jogsértő, ha a helyhatóság enged követeléséből a közeli kifizetés reményében.

Nem rágalmazott Mizsei Zsuzsanna

Itthon2002.10.10, 14:55

Mizsei Zsuzsannát, a Millenáris Park vezetőjét bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a Fővárosi Bíróság csütörtökön kihirdetett másodfokú jogerős ítéletében. Mizsei 1999-ben a Népszabadság hasábjain vitázott Szakolczai Györggyel, akit a KDNP elnöke, Giczy György kizárt a pártból. Szakolczai a Népszabadságban megjelentek miatt indított pert Mizsei ellen.

Nem nyithatják fel a Petőfi-sírboltot

Itthon2002.10.09, 16:55

A Fővárosi Bíróság ma elutasította a Megamorv-Petőfi Bizottság egyesület által a Belügyminisztérium ellen indított keresetét a Fiumei úti temetőben lévő Petőfi-sírbolt felnyitása ügyében. A bíróság megállapította: a sírbontáshoz való hozzájárulás ügyében a Fővárosi Önkormányzat főjegyzője, illetve a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője semmiféle hatáskörrel nem rendelkezett.  A Megamorv-Petőfi bizottság rövid időn belül a Nemzeti Kegyeleti Bizottsághoz fordulnak a sírbontás engedélyezése ügyébe.

Fegyházat kért az ügyész a Fekete Angyalra

Itthon2002.10.07, 17:28

Fegyházbüntetést és foglalkozástól való eltiltást kért vádbeszédében az ügyész a Fekete Angyalként elhíresült Faludi Tímea volt kórházi ápoló ügyének hétfői tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon. Az ápolónő ügyvédje - bizonyíték hiányában - védence felmentését kérte.

Pedofil képek miatt áll bíróság elé a volt polgármester

Itthon2002.10.05, 23:06

Hétfőn kezdődik a Fővárosi Bíróságon a pedofil pornóképek terjesztésével vádolt egykori szabad demokrata kispesti polgármester pere. A vád szerint Lévay Levente otthoni számítógépéről az interneten keresztül terjesztette a gyerekeket ábrázoló pornográf felvételeket. A politikus a vád alapján akár nyolc év börtönt is kaphat. Lévay korábban tagadta a vádakat.

Másodfokon enyhítették Lissák büntetését

Itthon2002.10.03, 14:01

A Fővárosi Bíróság egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre méréskelte két év nyolc hónap letöltendő börtönről Lissák Marcell büntetését. Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnökének férjét sikkasztással, csalással és közokirat-hamisítással vádolták.

Hat és fél évre ítéltek egy volt rendőrt

Itthon2002.09.23, 14:26

Rablás, zsarolás, betöréses lopás miatt másodfokon jogerősen hat és fél éves fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság (FB) hétfőn Bagi Pétert. A volt rendőr hadnagy öccse, Bagi Gábor rablásért négy év négy hónapot kapott, míg harmadik társuk, Csapó László volt rendőr törzsőrmester lopás miatt két évet négy év próbaidőre felfüggesztve.

Két évre ítélték Benkő Pétert

Itthon2002.09.17, 14:56

Benkő Péter színészt negyedrendű vádlottként két év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta egy félmilliárdos áfa-csalási ügy miatt a Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Benkő élettársa, Magyar Ildikó elsőrendű vádlottként négy és fél éves letöltenő börtönbüntetést kapott.

Érvénytelenítették az FVM-FTC szerződést

Itthon2002.09.13, 16:55

A Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében megsemmisítette az Agrárinnovációs Kht. és az FTC között létrejött, körülbelül 40 millió forintos szerződést. A Kht. Reklámfelületet bérelt az FTC-től az úgynevezett Életmód-nap reklámozásához, ám az eseményt végül nem rendezték meg, és a reklámokat sem tették ki.

Fegyelmi eljárás a Tocsik-ügy bírája ellen

Itthon2002.09.12, 15:12

A Tocsik-per nagy késéssel elkészült írásbeli ítélete miatt fegyelmi vizsgálat indul a Fővárosi Bíróság több bírája ellen is. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács csütörtöki ülésén tárgyaltak a bírák jövőre tervezett 50 százalékos fizetésemeléséről is.

Másodfokon folytatódik a whyskis pere

Itthon2002.09.08, 10:25

Ambrus Attila, az első fokon 15 év fegyházra ítélt whiskys rabló másodfokú büntetőpere csütörtökön kezdődik a Legfelsőbb Bíróságon. A vád és a védelem egyaránt fellebbezett a Fővárosi Bíróság ítélete ellen. Az ügyész azt kéri, hogy több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt is ítéljék el Ambrust, a védelem pedig azt, hogy értékeljék nyomatékosabb enyhítő körülményként a whiskys beismerő vallomását, amelynek többen is szabadlábra kerülésüket köszönhették.

Betegség miatt enyhébb büntetést kaphat Zalatnay

Itthon2002.09.05, 13:54

A Fővárosi Bíróság elrendelte Zalatnay Sarolta komplex orvosi vizsgálatát, mitán betegségre hivatkozva nem jelent meg szerdai tárgyalásán. Ha Zalatnaynál súlyos betegséget állapítanak meg, a bíróság enyhébb ítéletet is hozhat.

Semmis a XVII. kerületi SZDSZ-t feloszlató döntés

Itthon2002.09.03, 17:47

Megsemmisítette a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletében az SZDSZ Országos Ügyvivői Testületének azt a döntését, mellyel júniusban feloszlatták a párt XVII. kerületi szervezetét. Ezzel egy időben felfüggesztette a vitatott ügyvivői döntés végrehajtását. Az ítélet nem jogerős.

Kész a Tocsik-ítélet

Itthon2002.09.02, 16:23

A Tocsik-ügyet tárgyaló bírónő hétfőn leadta sokszorosításra a büntetőügy írásba foglalt ítéletét. A késedelmes írásba foglalás miatt a Fővárosi Bíróság elnöke fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene.

Többször mulasztott a Tocsik-ügy bírája

Itthon2002.08.30, 07:40

Másfél éve várnak egy 75 vádlottas per vádlottjai az írásos ítéletre. Ebben az ügyben ugyanaz a bíró hozott ítéletet, aki a Tocsik-perben, ahol szintén késik az ítélet írásba foglalása. A Fővárosi Bíróság elnöke vizsgálatot indított.

Fél év alatt készül el a Tocsik-ügy ítélete

Itthon2002.08.29, 07:26

A Tocsik-ügy bírája szeptember első hetére írásba foglalja a fél évvel korábban, március 18-án kihirdetett ítéletet. Sándor Zsuzsa, a Fővárosi Bíróság szóvivője elmondta: a késedelmes írásba foglalás eddig is csak kivételesen fordult elő és a jövőben sem válhat gyakorlattá.

Megszűnt a Globex-vezetők házi őrizete

Itthon2002.07.19, 15:05

A Fővárosi Bíróság pénteken megszüntette Postáné dr. Vellai Györgyi és Vajda László házi őrizetét, ugyanakkor fenntartotta a lakhelyelhagyási tilalmat. A két vádlott a Globex vezetőjeként 6 milliárd forintos kárt okozott - a vádirat szerint.

Már csak az ítélet van hátra a Czeizel-perben

Itthon2002.07.18, 16:13

Czeizel Endre orvos-genetikus ártatlanságát hangoztatta az utolsó szó jogán előadott védekezésében csütörtökön a Fővárosi Bíróságon a pénzért külföldön történő örökbeadások miatt indult büntetőperben. Az ügyész a per minden vádlottjának felfüggesztett szabadságvesztést kért.

A posta jogi úton kéri a Fidesztől a pénzét

Itthon2002.07.02, 16:01

A Magyar Posta Rt. ma fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet nyújtott be a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumához a Fidesz ellen, ugyanis a párt 109 millió forinttal adós a választási kampányban kézbesített levelekért. A párt vezetői vitatják a szerződés teljesítését.

Nincs panasz Terry Blackre

Itthon2002.06.27, 13:20

Felfüggesztette a Terry Black által nevelt gyermek kiadásáért indított pert csütörtökön a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság addig, amíg az üggyel összefüggő közigazgatási perekben jogerős ítélet születik. Első fokon a bíróság már megállapította: a gyerek jogszerűtlenül van Terry Blacknél. A tárgyaláson ugyanakkor elhangzott: a bíróság úgy tudja, hogy Terry Black megfelelően neveli a gyereket, ezt Terry Black ügyvédje - orvosra, védőnőre hivatkozva - szintén megerősítette.

Börtönt javasol az ügyészség Benkő Péteréknek

Itthon2002.06.24, 16:13

Börtönbüntetést indítványozott az ügyész perbeszédében Magyar Ildikó elsőrendű vádlottnak, élettársának, Benkő Péter színésznek, aki a negyedrendű vádlott, továbbá Magyar Ildikó testvérének és édesanyjának a kilencvenes évek közepén elkövetett félmilliárd forintos kárt okozó csalás, illetve magánokirat-hamisítás miatt hétfőn a Fővárosi Bíróságon.

Szabadlábon a földhivatal megbízott vezetője

Itthon2002.06.20, 18:33

A Fővárosi Bíróság másodfokú végzésében megszüntette Gál Dezsőné előzetes letartóztatását. A Fővárosi Kerületek Földhivatala megbízott vezetőjét többrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsította a rendőrség.

Tagad a volt MLSZ-elnök

Itthon2002.06.19, 13:49

Tagadta bűnösségét Kovács Attila volt MLSZ-elnök és fia a szerdán a Fővárosi Bíróságon megkezdődött büntetőperben. Azt viszont beismerte, hogy nem fizette pontosan adótartozásait. Ezt azért tehette, mert hivatalosan kért fizetési halasztást az APEH-től. Kovácsékat azzal vádolják, hogy 1996 és 98 között több mint félmilliárd forint értékben követtek el gazdasági bűncselekményeket, mivel hosszabb időn keresztül nem fizettek adót.

Tagad a volt MLSZ-elnök

Itthon2002.06.19, 13:51

Tagadta bűnösségét Kovács Attila volt MLSZ-elnök és fia a szerdán a Fővárosi Bíróságon megkezdődött büntetőperben. Azt viszont beismerte, hogy nem fizette pontosan adótartozásait. Ezt azért tehette, mert hivatalosan kért fizetési halasztást az APEH-től. Kovácsékat azzal vádolják, hogy 1996 és 98 között több mint félmilliárd forint értékben követtek el gazdasági bűncselekményeket, mivel hosszabb időn keresztül nem fizettek adót.

Jogerősen nem orgazda Pelikán László

Itthon2002.06.12, 16:21

Jogerősen felmentette Pelikán László nyugalmazott rendőrtisztet a vámorgazdaság vétsége alól a Teve utcai aranyügyben a Fővárosi Bíróság. A bíróság másodfokú ítélete ezzel jogerőre emelte a Pesti Központi Kerületi Bíróság másfél évvel ezelőtti döntését, amely bűncselekmény hiányában mentette fel a volt rendőrtisztet. Pelikán László 1999 januárjától volt az APEH bűnügyi főigazgatója, ám az aranyügyben indult büntetőeljárás miatt egy hónap után lemondott beosztásáról. 

Csütörtökön folytatódik a Czeizel-per

Itthon2002.06.09, 09:03

Folytatódik a Fővárosi Bíróságon Czeizel Endre orvos-genetikus és társainak pere. Czeizel Endre - a vádirat szerint - pácienseinek pénzért cserébe felvetette a külföldi állampolgárok részére történő örökbe adás lehetőségét. Az úgynevezett béranyaperben Czeizel végig tagadta bűnösségét.

Alkotmánybíróság vizsgálja az M7-es felújítását

Itthon2002.06.06, 14:13

A Fővárosi Bíróság az Alkotmánybírósághoz fordul amiatt a kormányhatározat miatt, amely alapján közbeszerzési pályázat nélkül kaphatott autópálya-építési megbízást a Vegyépszer Rt. Ha az Alkotmánybíróság megalapozottnak találja az aggályokat, alkotmánysértőnek bizonyulhat az Orbán-kormány által követett pályáztatás nélküli beruházások gyakorlata.

Jogerősen felmentette a bíróság az Agrobank volt elnökét

Itthon2002.06.04, 18:08

A Fővárosi Bíróság másodfokú, jogerős ítéletében apró technikai módosítások mellett helybenhagyta az elsőfokú felmentő ítéletet az Agrobank-ügyben. Kovács Mihályt, az Agrobank egykori elnökét és két vádlott-társát csempészettel, adócsalással és közokirat-hamisítással vádolták. A 3 millió forintra rúgó perköltség az államot terheli.

Hétfőn kezdődik a Globex cégvezetőinek pere

Itthon2002.06.02, 12:14

Hétfőn kezdődik a Globex-ügy büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A két volt vezető ellen 1998-ban indult nyomozás kiderítette, hogy Vellai Györgyi és Vajda László sikkasztással jelentős, összességében több mint hatmilliárd forintos anyagi kárt okozott a cég ügyfeleinek, sok száz kisbefektetőnek és több önkormányzatnak. Az összes kár eléri a 7,2 milliárd forintot. A bíróság továbi nyolc vádlott esetében hoz majd ítéletet. A per során több mint száz tanút fognak meghallgatni. Vellai és Vajda tavaly óta szigorított házi őrizetben van.

Végleg lezárult a megfigyelési ügy

Itthon2002.05.29, 14:00

A megfigyelési ügy végére tett pontot a Fővárosi Bíróság. Egy évre próbára bocsátották Bédi Csaba volt kormányőrt, akiről ugyan bebizonyosodott, hogy a Belügyminisztérium adatbázisában megnézte Pokorni Zoltán lakcímét, ám azt nem adta tovább. A bíróság ítélete szerint ezzel Bédi elkövette a jogosulatlan adatkezelést, a hivatali visszaélés vádja alól ugyanakkor felmentették

Nem jegyezték be a terroros alapítványt

Itthon2002.05.29, 17:55

Nem jegyezte be a hajdú-bihari bíróság a debreceni őrváros alapítvány és a Terror Házát üzemeltető, a kormány által alapított közalapítvány egyesülését. Ugyanakkor lezárta az ügyet, ami valószínűleg a Fővárosi Bíróságon folytatódik. Amennyiben a bejegyzés mégis megtörténik, a kormány a fideszes vezetésű debreceni önkormányzat nélkül semmilyen döntést nem hozhat a Terror Háza múzeummal kapcsolatban.

Végleg lezárult a megfigyelési ügy

Itthon2002.05.29, 14:18

A megfigyelési ügy végére tett pontot a Fővárosi Bíróság. Egy évre próbára bocsátották Bédi Csaba volt kormányőrt, akiről ugyan bebizonyosodott, hogy a Belügyminisztérium adatbázisában megnézte Pokorni Zoltán lakcímét, ám azt nem adta tovább. A bíróság ítélete szerint ezzel Bédi elkövette a jogosulatlan adatkezelést, a hivatali visszaélés vádja alól ugyanakkor felmentették

Fellebbeznek a Torgyán-ellenes kisgazdák

Itthon2002.05.29, 15:40

A Független Kisgazdapárt Torgyán Józseffel szembefordult szárnya fellebbez a Fővárosi Bíróság végzése ellen, amely elutasította Réti Miklós kérelmét. Az ítélet szerint Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke által összehívott nagyválasztmány választhatja meg a párt elnökét és elnökségét.

Torgyánnak adott igazat a bíróság

Itthon2002.05.28, 14:38

A Fővárosi Bíróság  szerint  Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke által összehívott nagyválasztmány választhatja meg a párt elnökét és elnökségét. A bíróság elutasította Réti Miklós kérelmét a pártjegyzési jogosultság megváltoztatására.

Torgyánnak adott igazat a bíróság

Itthon2002.05.28, 14:41

A Fővárosi Bíróság  szerint  Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke által összehívott nagyválasztmány választhatja meg a párt elnökét és elnökségét. A bíróság elutasította Réti Miklós kérelmét a pártjegyzési jogosultság megváltoztatására.

Másodfokon a Tocsik-per

Itthon2002.05.27, 08:52

Hétfőn kezdi tárgyalni másodfokon a Legfelsőbb Bíróság azt a pert, melyben a Legfőbb Ügyészség kérte: mondják ki az ÁPV Rt. és Tocsik Márta közötti két sikerdíjas szerződés érvénytelenségét. A tavaly nyáron kihirdetett első fokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság elutasította a keresetet. A Legfőbb Ügyészség szerint Tocsiknak vissza kéne fizetnie 804 millió forintos sikerdíját.

Másodfokon a Tocsik-per

Itthon2002.05.27, 08:56

Hétfőn kezdi tárgyalni másodfokon a Legfelsőbb Bíróság azt a pert, melyben a Legfőbb Ügyészség kérte: mondják ki az ÁPV Rt. és Tocsik Márta közötti két sikerdíjas szerződés érvénytelenségét. A tavaly nyáron kihirdetett első fokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság elutasította a keresetet. A Legfőbb Ügyészség szerint Tocsiknak vissza kéne fizetnie 804 millió forintos sikerdíját.