Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa

címke rss

Ősszel bíróság elé áll Princz Gábor

Itthon2004.08.03, 16:33

Késő ősszel kezdődik meg a Princz Gábor, a Postabank volt vezetője elleni per a Fővárosi Bíróságon. A Fővárosi Főügyészség most 36 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja Princzet. Ezen vád alapján akár nyolc év börtönbüntetést is kiszabhatnak a rendszerváltás utáni legnagyobb botrányt kavart pénzügyi-politikai ügyletének főszereplőjére.

Jogszerűen oszlatták fel a hídfoglalók tüntetését

Itthon2004.07.13, 13:28

Jogszerűen oszlatta fel a rendőrség 2002. július 4-én a Parlament előtt tartott demonstrációt - mondta ki keddi ítéletében a Fővárosi Bíróság. A bíróság szerint az Erzsébet híd elfoglalásával kezdett és az Országgyűlés előtt folytatott demonstrációt nem jelentették be, így a rendőrök szabályosan jártak el az oszlatásnál. A felperes szerint azonban alkotmánysértő a gyülekezési szabadság ilyen jellegű korlátozása.

A melegek felvonulása ellen tüntetett a Vér és Becsület

Itthon2004.07.10, 20:45

A melegek egy héttel ezelőtti felvonulása ellen tiltakozott a Vér és Becsület Kulturális Egyesület a Hideg büszkeség napja elnevezésű demonstráción. A demonstrálók magyar zászlóval és Árpád-sávos lobogókkal voltak felszerelkezve. Az egyesület ellen a Fővárosi Bíróságon folyamatban van az a polgári per, amelyben a Fővárosi Főügyészség a szervezet megszűnésének megállapítását, illetve feloszlatását kezdeményezi, mert tagjai az egyesületi törvénybe, továbbá az alkotmányba és több nemzetközi jogi dokumentumba ütköző módon újfasiszta nézeteket képviselnek.

Megépülhet az M0-s északi hídja

Itthon2004.07.07, 15:07

Jogerősen elvesztette azt a közigazgatási pert a Levegő Munkacsoport, amelyet az M0-s tervezett északi hídjának környezetvédelmi engedélye hatályon kívül helyezése miatt indított. Az 5 éve húzódó perben szerdán hozott ítéletet a Fővárosi Bíróság: a döntés szerint érvényes és szabályos volt a korábban kiadott környezetvédelmi engedély.

Megsértette az ORFK Horváth Szilárd személyiségi jogait

Itthon2004.07.06, 17:26

Megsértette Horváth Szilárd jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait az Országos Rendőr-főkapitányság, amikor 2002. május 9-13. közötti kommunikációjában azt a hamis látszatot keltette, hogy Horváth Szilárd a móri mészárlás egyik elkövetője lehet - mondta ki kedden született elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság. Horváth 20 millió forintos nem vagyoni kártérítést követelt a rendőrségtől, a bíróság azonban csak félmilliót ítélt meg neki.

Elítélték a kábítószerügybe keveredett rendőröket

Itthon2004.06.28, 15:08

Tíz vádlottból kilencet fegyház-, illetve börtönbüntetésre ítélt elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság hétfőn abban a négy évvel ezelőtti kábítószerügyben, amelyben vádlottként Simon Ferenc és élettársa - volt rendőrtisztek -, valamint Száva Lajos és felesége is érintett.

Tényleges életfogytiglant kértek a rendőrgyilkosra

Itthon2004.06.25, 14:26

Példásan szigorú ítéletet, tényleges életfogytiglant kért perbeszédében az ügyész a rendőrgyilkossággal vádolt E. Zoltánra a pénteki tárgyaláson a Fővárosi Bíróságon. A vádirat szerint a vádlott éppen egy budai villát készült kirabolni, amikor rendőrök csaptak le rá. A tűzpárbajban egy rendőr életét vesztette. 

Az Európai Bíróság dönthet a magyar vörös csillagról

Itthon2004.06.24, 13:17

Felfüggesztette az önkényuralmi jelkép, vörös csillag viselése miatt a Munkáspárt alelnöke ellen indított büntetőeljárást a Fővárosi Bíróság másodfokon eljáró tanácsa, és az Európai Bírósághoz fordult - közölte a csütörtöki tárgyaláson a tanácsvezető bíró. A politikus ellen azért indult eljárás, mert egy rendezvényen vörös csillagot viselt.

Maradt a felfüggesztett börtön Császár Elődnek

Itthon2004.06.23, 14:06

A Fővárosi Bíróság szerdai, másodfokú ítéletében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet Császár Előd perében. Vagyis az énekes büntetése továbbra is nyolc hónap börtönbüntetés két évre felfüggesztve. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy Császár visszadátumozott biztosítási szerződést kötött arra a BMW-re, amellyel 1998. december 17-én halálos balesetet okozott.