Forma-1 Szingapúri Nagydíj
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Lewis Hamilton
- Mercedes GP
- Sebastian Vettel
- Forma-1 percről percre
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Többször is hibázott a Red Bull, de Verstappen döntése is kellett a bakihoz
A Red Bull a csapatra nem jellemző hibát követett el a Szingapúri Nagydíj időmérőjén, amikor túl kevés üzemanyaggal küldte ki Max Verstappent. A rádióbeszélgetésekből ráadásul kiderült, hogy már a végjáték előtt összezavarták pilótájukat, a telemetriából pedig egyértelműen látszik, hogy a címvédő utólag mindenképpen rossz döntést hozott egy apróbb rontás után.
Lángoló autók, botrányos csapatutasítások és váratlan látogatók a villanyfényes luxusversenyen
A Forma-1 és a Szingapúri Nagydíj közös története mindössze 2008 óta íródik, így is számos emlékezetes pillanatot okoztak a helyi versenyhétvégék. Idén ráadásul akár a vb-cím is eldőlhet az ázsiai törpeállamban, ahol a balesetekben és izgalmakban gazdag futamokon a biztonsági autó az egyetlen állandó dolog.
Visszatérő technikai hiba okozta Russell vesztét az időmérőn
George Russell és Toto Wolff is megerősítette, hogy a brit pilóta műszaki hiba miatt volt a vártnál jóval lassabb a Szingapúri Nagydíj időmérőjén, amelyen már a Q2-ben búcsúzni kényszerült. A Mercedes csapatfőnöke bízik benne, hogy Lewis Hamiltonnal a győzelemért küzdhetnek a futamon. A hétszeres világbajnok megúszta a büntetést, az istálló viszont nem.
A dühös Verstappen gondolni sem akar a versenyre
Megerősítette a felvetést, hogy a kevés benzin miatt kellett megszakítania az utolsó körét az időmérőn, így csak a 8. helyről rajtolhat. Mérges, szerinte nem lenne szabad ilyen hibának előfordulnia.
Óriási dráma, Leclerc-é lett a pole, miután Verstappen nem fejezhette be a körét
Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót, miután Max Verstappen furcsa körülmények között nem fejezhette be a körét. A monacói pilóta mögül Sergio Pérez és Lewis Hamilton indulhat, a másik Mercedes viszont idő előtt kiesett.
A nagy eső elmosta az F1-es edzés felét Szingapúrban
A magyar idő szerint 15 órakor kezdődő kvalifikáción is várható eső, ezért fontos volt a csapatoknak, hogy legalább az utolsó edzés felében gyakorolhattak a pályán.
Gasly elárulta, mi okozta az ijesztőnek tűnő bokszutcai tűzesetet - videó
Pierre Gasly beszámolt a második szabadedzésen látott tűzeset hátteréről. Az autó a bokszutcában gyulladt ki, és bár az incidens ijesztőnek tűnt, a francia versenyző szerint semmi drámai nem történt.
A Ferrari pilótái háromcsapatos csatára készülnek Szingapúrban
Carlos Sainz elárulta, a Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén sokkal jobban érezte magát az autóban, mint az elsőn, ám még mindig van hova fejlődniük. A spanyol pilóta és a problémákkal küszködő Charles Leclerc is szoros csatára számít a Red Bull és a Mercedes ellen.
A Mercedes főnöke szerint csapata harcban lehet a szingapúri győzelemért
Toto Wolff elárulta, a Mercedes pilótái nem voltak maradéktalanul elégedettek az autóval a Szingapúri Nagydíj pénteki napján, ráadásul külső tényezők is hátráltatták őket. A konstruktőri címvédő csapatfőnöke visszafogott optimizmussal várja a hétvége hátralévő részét.
Verstappen hátrányba került a többiekkel szemben, de nem aggódik
Max Verstappent nem aggasztja túlságosan, hogy sok pályaidőt vesztett riválisaihoz képest a Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén. Ő és a hasonló cipőben járó Sergio Pérez is hangsúlyozta, hogy ki kell elemezniük a pénteki napon gyűjtött információkat.
A Ferrari uralta a második szingapúri edzést, kigyulladt egy autó a bokszban
Carlos Sainz zárta az élen a Szingapúri Nagydíj második szabadedzését, megelőzve Charles Leclerc-t és George Russellt. A monacói pilóta nagyon későn tudott pályára menni, Max Verstappennek pedig később akadtak problémái. Pierre Gasly autója kigyulladt, miközben be akarták tolni a garázsba.
A születésnapos Verstappen köszöntésével indult a szingapúri hétvége - galéria
Hamilton megelőzte Verstappent a szingapúri nyitóedzésen
A Ferrarik nem villogtak, Stroll falhoz csapta az autóját az első szingapúri gyakorláson, amelyen Hamilton végzett az élen Verstappent megelőzve.
Rekorddöntés biztos, bajnokavatás talán lesz a következő F1-es futamon
A Szingapúri Nagydíjat három év után rendezik meg, az utcai pálya és a hőség nagyon nehézzé teszi a versenyzők feladatát az éjszakában. Fernando Alonso csúcstartóvá válik a részvételek számában, Max Verstappen pedig kis szerencsével már a hétvégén bebiztosíthatja második vb-címét.
Eldőlt, hogy autóba ül-e a hétvégén a lélegeztetőgépre került F1-es pilóta
A vakbélműtéten átesett, majd lélegeztetőgépre került Alexander Albon visszatér a pályára a Szingapúri Nagydíj hétvégéjén. A thai pilóta megosztott néhány részletet különleges felkészüléséből.
Újabb futamot hagyhat ki a lélegeztetőgépre került pilóta
Alexander Albon először szólalt meg vakbélműtétje és az azt követő komplikációk óta. A Williams pilótája köszönetet mondott az orvosoknak és a támogatóinak, és elárulta, egyáltalán nem lesz könnyű olyan állapotba kerülnie, hogy részt vehessen a Szingapúri Nagydíjon.
Egy lövöldözős videojátékban is láthatjuk a népszerű Forma-1-es pályát
Az F1-es videojátékok és a Drive to Survive című Netflix-sorozat után újabb lépést tesz a számítógépen keresztüli népszerűség felé a sportág.
Zsinórban kétszer kimaradt, de az F1 hosszú távra tervez Szingapúrral
Az F1 bejelentette, hogy 2028-ig szerződést hosszabbított a Szingapúri Nagydíj promóterével. Azok után, hogy az elmúlt két évben a mezőny nem látogathatott el a városállamba, a felek új célokat tűztek ki.
Hivatalos: Idén sem rendezik meg a Szingapúri Nagydíjat
A koronavírus-járvány miatt 2020 után a mostani szezonban is elmarad a Szingapúri Nagydíj. A kieső hétvége miatt lehetséges, hogy mégis megrendezik a Török vagy a Kínai Nagydíjat, de az sem kizárt, hogy Austinban két verseny lesz.
Hamarosan három ázsiai F1-es futamot törölhetnek
Sajtóértesülések szerint az Azeri, a Szingapúri, valamint a Japán Nagydíjat sem fogják idén megrendezni. Helyettük három európai futamot is tarthatnak, akár októberben is.
Szingapúr csak nézőkkel rendezne F1-es futamot az idén
A kiszivárgott versenynaptár-tervezetben nem szerepel a Szingapúri Nagydíj, a szervezők azonban továbbra is egyeztetnek a Forma-1-gyel annak megtartásáról. Zárt kapus futamot azonban nem akarnak.
A curry lehet a győzelem titka? – Vacsora a Mercedes mérnökeivel
A zsinórban hat F1-es világbajnoki címet nyerő Mercedes istálló mérnökei esküsznek arra, hogy egy nagydíjhétvége szombati napján muszáj curryt vacsorázniuk ahhoz, hogy másnap sikeres futamot zárjanak. A Szingapúri Nagydíjon ezt be is mutatták.
Hamilton: Ne becsüljék alá Vettel munkáját a Ferrarinál
A Mercedes pilótája méltatta Sebastian Vettelt, aki szerinte nehéz időszakon van túl, de nagy szerepe van abban, hogy a Ferrari versenyképes. Charles Leclerc teljesítményét is elismerte.
Hatalmasat kaszált két sportfogadó a Haasra ragadó nejlonzacskón
Valószínűleg élete végéig emlékezni fog az idei Szingapúri Nagydíj napjára az a két amerikai sportfogadó, akik egy kósza ötlettől vezérelve aprópénzből nyertek átszámítva forintmilliókat azzal, hogy Kevin Magnussen autózta a verseny leggyorsabb körét. Mindez pedig nem valósult volna meg, ha nem téved be a pályára egy nejlonzacskó.
Hamilton: A Ferrari gyors, de csapatmunkával verhető
A Mercedes pilótája szerint egyre nehezebb lesz a Ferrarik előtt végezni, de úgy véli, jó csapatmunkával továbbra is legyőzhetők az olasz autók.
Megtarthatja az idei egyetlen pontját a Williams
Az FIA az Alfa Romeo fellebbezése ellenére sem változtat a Német Nagydíj végeredményén, így továbbra is minden csapat elmondhatja magáról, hogy szerzett pontot az idei világbajnokságban.
A Red Bull a szimulátor számlájára írta a szingapúri vereséget
Helmut Marko szerint Max Verstappen akár meg is nyerhette volna a Szingapúri Nagydíjat. A Red Bull tanácsadója elárulta, erre azért nem volt esély, mert a csapat szimulátora félrevezette őket a beállítások terén.
Vettel: Magyarországon tönkrevertek minket, de a Ferrari talpra állt
A Szingapúri Nagydíjat megnyerő Sebastian Vettel méltatta a Ferrarinál dolgozók erőfeszítéseit annak érdekében, hogy alig másfél hónappal a magyarországi vereség után újra a győzelem útjára lépjenek.
Kvjat: Öngyilkos akció volt Räikkönen védekezése
Danyiil Kvjat teljes mértékben Kimi Räikkönent hibáztatja a Szingapúri Nagydíjon történt ütközésük miatt. Az orosz versenyző nem fukarkodott a kritikával.
A Ferrari megfontolta, hogy visszaadja Leclerc-nek az első helyet
A Ferrarinál teljesen biztosak benne, hogy a megfelelő stratégiai döntést hozták a Szingapúri Nagydíjon azért, hogy kettős győzelmet arassanak, arról azonban még beszélni fognak, hogy vissza kellett-e volna adniuk Charles Leclerc-nek az első helyet, mivel verseny közben egy ilyen lehetőség is felmerült.
Grosjeant nem, de Giovinazzit megbüntették a verseny után
Több baleset is történt a Szingapúri Nagydíj során, de büntetést csak egy, szinte észrevétlen kihágás miatt szabtak ki a sportfelügyelők.
A Szingapúri Nagydíj ébresztőt fújt a kármentő Red Bullnak
Max Verstappen szerint a szingapúri hétvége megmutatta, hogy még egy papíron nekik fekvő pályán sem garantált, hogy fel tudják venni a versenyt a Ferrarival és a Mercedesszel, ez pedig ébresztő jelleggel hathat a csapatra.
A Ferrari tagadja, hogy szándékosan szúrtak ki Leclerc-rel Szingapúrban
Mérgesen szállt ki az autóból Charles Leclerc a Szingapúri Nagydíj után, mert a kerékcserénél csapattársa, Sebastian Vettel mögé szorult, de a Ferrari szerint helyesen választottak taktikát.
Hamilton: A csapat nem vállalta a kockázatot, simán nyerhettünk volna
Lewis Hamilton szerint könnyedén megnyerhette volna a Mercedes a Szingapúri Nagydíjat, ha azt a stratégiát választja, amiről ő tudta, hogy a megfelelő taktika lehet. Az ötszörös világbajnok úgy véli, a Ferrari jelenleg éhesebb a sikerre, ezért össze kell kapniuk magukat.
A legjobb képek a Szingapúri Nagydíjról
Megtört a jég, Vettel győzelemre váltotta a szerencsés taktikáját
Vettelnek kedvezett a Ferrari boksztaktikája a Szingapúri Nagydíjon, és a német versenyző győzelmet kovácsolt a helyzetből. Leclerc bosszankodva a 2. helyezett lett, de igazán mérgesek a Mercedes pilótái lehetnek, miután kikaptak Max Verstappentől is.
Ricciardót kizárták a szingapúri időmérőről, Pérez is büntetést kapott
Sergio Pérez öthelyes büntetést kapott váltócsere miatt, amit az okozott, hogy nekiment a palánknak az utolsó edzésen, Daniel Ricciardo eredményeit pedig törölték az időmérőről, mert az MGU-K az engedélyezettnél nagyobb hibrid rásegítést adott az egyik Q1-es körében.
A Ferrari csapatfőnökét is meglepte Leclerc szingapúri pole-ja
Még a Ferrarinál sem számítottak arra, hogy a pilótáik egyáltalán versenyben lehetnek a pole pozícióért az idei Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén, de majdnem az első sort is kisajátították.
Hamiltont meglepte a Ferrari fordítása
Hiányolja a fejlesztéseket a Mercedestől, és nem tudja, miért veszített időt a Ferrarikkal szemben. Toto Wolff szerint riválisuk a pálya minden pontján gyors volt.
Verstappen az időmérőn jött rá, hogy nem fog villantani
Max Verstappen csalódottan nyilatkozott a Szingapúri Nagydíj után, mert a kvalifikáció kezdete előtt még reménykedett a jó eredményben, de a Q3-ban már nem lepődött meg a látottakon.
Leclerc bravúros hajrával legyőzte Hamiltont és Vettelt az időmérőn
A szingapúri időmérőn egymást érték a meglepetések, és a végén Leclerc nevetett, aki megelőzte a Q3 első kísérletei után élen álló csapattársát. Vettel Hamiltontól is kikapott, mert az utolsó próbálkozásakor nem hozta a legjobbját.
Magnussen megint balhéba került, de most mást büntettek érte
Ütközött a Szingapúri Nagydíj pénteki edzésén Sergio Pérez és Kevin Magnussen, amiért a mexikóit sújtották megrovással, jóllehet, szerinte vetélytársa vétett az íratlan megállapodások ellen.
Hamilton-parádéval űzheti el végleg a mumusát a Mercedes
A szingapúri éjszaka sokáig rémálmokat okozott a Mercedesnek, de most úgy néz ki, Hamilton elsétálhat a győzelemmel. A Ferrari lemaradása aggasztó, de Verstappen sem tűnik acélosnak.
Vettel szerint tudnak még javulni, Leclerc magában keresi a hibát
Sebastian Vettel bizakodó a Szingapúri Nagydíj pénteki edzésnapja után, mert bár az autójával nem volt elégedett, úgy érzi, hogy képesek előrelépni vele. Charles Leclerc eközben magát okolja, amiért nem érzett rá az autóra és a pályára.
Bottas nem érti, miért maradt le ennyire Hamilton mögött
A Mercedes versenyzője jól érezte magát az autóban, mielőtt összetörte azt az első szabadedzésen, utána viszont nem tudott magyarázattal szolgálni a Hamiltonhoz viszonyított hátránya kapcsán.
A Red Bull versenyképes, de azért a Mercedest tartja az esélyesnek
A Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén Lewis Hamiltont megszorongató Max Verstappen nagyon jól érezte magát a Red Bullbam, szerinte versenyképesek lesznek a folytatásban, Christian Horner viszont azért óvatos.
Hamilton állt az élre Szingapúrban, csak Verstappen ért a közelébe
Lewis Hamilton zárta az élen a Szingapúri Nagydíj második szabadedzését, miután 184 ezreddel maga mögé utasította Max Verstappent. A harmadik helyre Sebastian Vettel ért oda, az ő hátránya azonban már 8 tized volt, csapattársa, Charles Leclerc pedig ennél is többet kapott.
Hamilton és Grosjean is méltatta Kubicát, amiért vissza tudott térni
Lewis Hamilton és Romain Grosjean szerint is figyelemreméltó és példaértékű az, amit a Williamstól az év végén távozó Robert Kubica véghezvitt azzal, hogy visszaküzdötte magát a Forma-1-be. A lengyel pilóta szerint jövőre is versenyezni fog.