Forma-1 Monacói Nagydíj
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- GPhírek
- Lewis Hamilton
- Mercedes GP
- Scuderia Ferrari
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Érthetetlen hiba vezetett a Leclerc vesztét okozó döntéshez Monacóban
A Ferrari fõstratégája részletesen elárulta, hogy melyik döntést miért hozták meg a Monacói Nagydíjon. Az õ beszámolójából is kiderül, hogy Carlos Sainzcal akár nyerhettek is volna, Charles Leclerc-rel viszont két hibát is elkövettek.
Schumachernek ezt be kell fejeznie, véli az egykori F1-es pilóta
A 80-as évek második felében a Forma-1-ben szereplõ Christian Danner figyelmeztette Mick Schumachert, hogy nem törhet össze ennyi autót. Honfitársa szerint a Haas versenyzõjén semmilyen tanács nem segít, hanem neki kell megoldást találnia.
A dögunalmas monacói verseny lassan senkit sem érdekel már
Ennek az évnek a végén lejár a szerzõdése a Monacói Nagydíjnak, így 2023-ban már nem biztos a szereplése a versenynaptárban. A hercegségnek hétvégén bizonyítania kellett volna ahhoz, hogy meghosszabbítsák a jelenlétét az F1-ben – az idõjárás meg is adta a lehetõséget, ám végül ez a futam sem hozott túl sok izgalmat. Szüksége van-e az új amerikai tulajdonosnak a dögunalmas, de óriási tradicíóval rendelkezõ versenyekre, vagy egy huszárvágással lesöprik a tábláról ezt a nagydíjat? Ennek jártunk utána.
Egy hölgy döntése hozta meg a gyõzelmet a Red Bullnak
Christian Horner elismeri, hogy nem az övék volt a leggyorsabb autó, cserébe tökéletes csapatmunkát végeztek. A gyõzelmet érõ taktikai döntést az istálló fõstratégájaként dolgozó hölgy hozta meg.
Szokatlan zûr miatt halasztották sokáig a Monacói Nagydíj rajtját
Kiderült, hogy nem az esõ volt a vártnál hosszabb várakozás oka, hanem egy áramszünet, ami kárt tett a lámpák vezérlésében. Emiatt maradt el az állórajt is.
A magyar válogatott kapusa Verstappennel fotózkodott Monacóban - kép
A magyar labdarúgó-válogatott kapusa, Gulácsi Péter kilátogatott Monacóba kisfiával, és ha már ott járt, készített egy közös képet Max Verstappennel.
Az Alonsóék mögé beragadó Hamilton nem bosszankodik
Lewis Hamiltont elõbb Esteban Ocon, majd Fernando Alonso tartotta fel, ám a hétszeres világbajnok szerint Monacóban ez benne van a pakliban. George Russellnek a Lando Norrisszal vívott csata közben volt egy necces pillanata, és talált pozitívumot a hétvégében.
Elutasították a Ferrari óvását, Pérez megtarthatja monacói gyõzelmét
A Ferrari szabálytalannak látta, amikor Verstappen megcsúszott a bokszutca kijáratánál és áthajtott a bal elsõ kerekével a vonalon, ezért óvást nyújtottak be a Monacói Nagydíj után. Utána a gyõztes Sergio Pérez ellen is megtették ugyanezt, de a sportfelügyelõk egyik esetben sem láttak szabálytalanságot.
Leclerc-nek nagyon fájnak a Ferrari baklövései
Mérges, amiért stratégiai tévedésekbõl kifolyólag rengeteg pontot vesztettek olyankor, amikor nagyon jól ment az autó. Kezd hozzászokni ahhoz, hogy Monacóban rendszeresen csalódás éri.
Ezúttal Sainzot fosztotta meg a gyõzelemtõl a vb-címet eldöntõ pilóta
Sergio Pérez úgy véli, a hazai futam után Monacóban a legkülönlegesebb a gyõzelem. Carlos Sainz elárulta, kiállása után egy lekörözött feltartotta, és ezért került a mexikói pilóta mögé. Max Verstappen elégedett a szombati balszerencse után.
Képválogatás az esõs Monacói Nagydíjról
A Ferrari elbukta a gyõzelmet a monacói káoszban
Az idõjárás megkavarta a Monacói Nagydíjat, de Charles Leclerc nem közvetlenül ezért, hanem a Ferrari rossz idõzítése miatt vesztette el a gyõzelmet, amely Sergio Pérezé lett. Mick Schumacher hatalmas balesetet szenvedett.
Verstappen: Ha valaki elöl van, megéri falba tennie az autót
Max Verstappen rendkívül bosszús volt, miután Sergio Pérez balesete miatt esélye sem volt elõrelépnie a negyedik helyrõl a Monacói Nagydíj idõmérõjének végén. A címvédõ szerint valamit kezdeni kellene az erre vonatkozó szabállyal.
Mercedes: Rosszabb is lehetett volna a monacói idõmérõ
Miközben Lewis Hamilton számított a gyenge szereplésre a monacói idõmérõn és reálisnak tartja a helyezését, fõnöke, Toto Wolff szerint a csapat rosszabbul is járhatott volna.
A Ferrari megmentette Leclerc-t egy fájdalmas ítélettõl
Közel járt a pole pozíciót megszerzõ pilóta ahhoz, hogy egy bagatell apróság miatt kizárják az idõmérõrõl, de csapata beavatkozott.
Humorosan reagált Alonso az "ostoba" balesetére
Elbambult, ezért csúszott a palánkba a monacói idõmérõ végén. Saját bevallása szerint is buta hibát követett el, ami nélkül az 5. helyet célozta volna meg.
Hamilton egy hibával tovább rontott az eredményén a rossz autóval
Neki sem volt szerencséje, de az elsõ gyorskörénél elkövetett egy hibát a volánnál. George Russell úgy érzi, mindent kihozott a felszerelésbõl az egyik legerõsebb idei idõmérõs körével.
Verstappen kísérletezése félresiklott, de nem mérgelõdik a balszerencse miatt
Csapatával kipróbáltak több dolgot, hogy javítsanak a Red Bullon, de ez nem járt sikerrel. Verstappen jobbnak érezte az autót az idõmérõn, mint a hétvége korábbi részében.
Pérez másokra mutogat balesete után, Sainz szerint meg lehetett volna a pole
Sergio Pérez elárulta, hibájával végzõdõ köre során már korábban is volt egy necces pillanata, mivel a mások által elõidézett lassú tempó miatt lehûltek a gumik. Carlos Sainz mindent megtett, hogy elkerülje az ütközést, és úgy véli, lehetett volna esélye a pole pozícióra a Monacói Nagydíj idõmérõjén.
A nehézségek ellenére Leclerc sokkal nagyobb elõnnyel is nyerhetett volna
A Monacói Nagydíj idõmérõje után Charles Leclerc elárulta, egész hétvégén ott volt a tempó az autójában, és ha nincs a piros zászló a végén, akár még jelentõs mértékben javíthatott is volna. A 24 éves pilóta szerint jöhet bármilyen idõjárás, versenyképesek lesznek.
Verstappen szenvedett, Leclerc megszerezte a pole pozíciót
Monacóban a Ferrari megszerezte az elsõ rajtsort a versenyre. Leclec az élrõl, Verstappen a 4. helyrõl indult, a hollandot ismét megelõzte a csapattársa, akinek a balesete lezárta az idõmérõt.
A Monacói Nagydíj szombati napja - galéria
A Red Bull megelõzte a Ferrarit, nagyon szoros lehet a monacói idõmérõ
Sergio Pérez végzett az élen a Monacói Nagydíj harmadik szabadedzésén, miután 41 ezreddel megelõzte Charles Leclerc-t. Carlos Sainz és Max Verstappen egyaránt jelentõsen elmaradt csapattársától, a Mercedesek pedig ezúttal sem tudtak közvetlenül mögöttük zárni.
Rosberg szerint az újra küszködõ Hamilton elvesztette a ritmust
Nico Rosberg úgy véli, hogy bár a Mercedes jelenleg az egyik legnehezebben vezethetõ autó a mezõnyben, George Russell kihozta belõle a maximumot a Monacói Nagydíj pénteki napján. Azonban egykori csapattársáról, Lewis Hamiltonról már nincs ennyire jó véleménnyel.
Ezt mondták a versenyzõk arra, hogy eltûnhet a monacói pálya a Forma-1-bõl
Az utóbbi napokban felvetõdött, hogy a Monacói Nagydíjnak már nem annyira biztos a helye a versenynaptárban, mint korábban volt, mivel alig lehet elõzni a pályán. A pilóták azonban a problémák ellenére szívesen versenyeznek a hercegségben.
A Ferrari nagy elõnye ellenére Sainz szoros idõmérõre számít Monacóban
Charles Leclerc és Carlos Sainz is elégedetten zárta a Monacói Nagydíj pénteki napját. A Ferrari nagy elõnnyel zárta a második szabadedzést a Red Bullhoz képest, ám a spanyol pilóta mégis szoros kvalifikációt vár.
Russell: Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy javulni fogunk
Lewis Hamilton elárulta, az eddigiekhez képest eltérõ jellegû pattogás jelentõsen megnehezítette a dolgát a Monacói Nagydíj pénteki napján. George Russell közvetlenül a Ferrari és a Red Bull mögött szeretne végezni, de nincs meggyõzõdve arról, hogy ez sikerülni is fog.
A Red Bullnál meglepõdtek, hogy ekkora a hátrányuk a Ferrari mögött
Max Verstappen és Sergio Pérez szerint is egyértelmû, hogy a Ferrari jobban áll, mint a Red Bull a Monacói Nagydíj pénteki napja után. Utóbbi kijelentette, nem számítottak ekkora különbségre.
Belehúzott a Ferrari, megvolt az elsõ bukás Monacóban
A második monacói edzésen a Ferrari kiautózta az elõzetesen várt fölényt, Leclerc vezetésével 4 tizedet vertek a Red Bullra, amelynél Pérez gyorsabb volt Verstappennél. Ricciardo összetörte a McLarent.
A Monacói Nagydíj pénteki napja - galéria
Szoros eredményekkel indult a Ferrari és a Red Bull csatája Monacóban
Egyelõre épségben maradtak az autók Monacóban, az elsõ edzésen senki sem szenvedett balesetet. A többek által várt Ferrari-fölény elmaradt, az olaszok és a Red Bull pilótái 2 tizedmásodpercen belül végeztek egymáshoz.
Esõvel és egy nagy újítással várja az F1-et a Monacói Nagydíj
A monacói pálya jó terepnek tûnik a Ferrari számára, hogy visszavágjon Verstappenéknek, de az esélyeket alaposan megkavarhatja a vasárnapra jósolt esõ. Futamelõzetes a szezon egyik leglátványosabb, de leglassabb helyszínére.
Luxus, szexi nõk és elfolyó eurómilliók Monacóban a Forma-1-ben
Siker, pénz, csillogás – a KFT zenekar 1986-ban ezeket a szavakat a mozivásznon szereplõkre értette. Azonban ez a három szó tökéletesen megfelel a Forma-1-es Monacói Nagydíjakra is, különösen az utóbbi esztendõkben – ehhez pedig szintén köze van a filmsztároknak. Rengeteg ismert ember látogat el évrõl évre Monte-Carlóba a versenyhétvégén, mi pedig felidéztük az utóbbi évtized legnagyobb sztárjait, akik megfordultak a paddockban, és hogy mivel telik az ottlétük.
Kabaréba illett Monacóban az F1 egyik legdrámaibb fináléja
A negyvenedik évfordulója alkalmából visszatekintünk az 1982-es Monacói Nagydíjra, amely nem csak a hercegség, hanem az egész Forma-1 történetének egyik legõrültebb befutóját hozta.
A McLaren vezére és a monacói autóklub elnöke nem ért egyet a szerzõdéssel kapcsolatban
A megjelenõ új helyszínek és a Concorde-megállapodás együttesen azt jelenti, hogy a jelenlegi pályák közül néhánynak nem lesz helye a jövõ évi versenynaptárban. Az ikonikus Monaco is a veszélyeztetett helyek között van, a helyi autóklub vezetõje szerint azonban nem kell aggódni a nagydíj elvesztése miatt.
Alonso szabályváltozást javasol a monacói F1-es futamok izgalmassá tételére
Fernand Alonso a szabályok megváltoztatásával tenné izgalmasabbá a Monacói Nagydíjakat, egészen pontosan más gumikat gyártatna a szûk utcai pályán zajló futamra.
Kiderült, miért nem tudták levenni Bottas autójának kerekét Monacóban
A Mercedes fõstratégája részletesen elmagyarázta, mi ment félre Valtteri Bottas monacói kerékcseréje során. James Vowles elárulta, a kiesés egyik oka, hogy a finn pilóta nem pontosan állt be a helyére.
Rosberg elismerte, Hamilton akkor is kitart, amikor õ már megrémült
Érdekes részletet figyelt meg Nico Rosberg a Monacói Nagydíj egyik szabadedzése során és önkritikusan bevallotta, éles helyzetben Lewis Hamilton képes volt tovább kitartani, mint õ.
Mercedes: Ígéretes, hogy a gyenge pályánkon is dobogóra értünk volna
A Mercedes stratégája szerint a csapat számára katasztrofális eredménnyel záruló Monacói Nagydíj után is találnak pozitívumokat, a technikai igazgató viszont válaszokat szeretne kapni.
Megdicsérték Räikkönent, õ viszont ismét leteremtette csapatát
Nem múlik el versenyhétvége anélkül, hogy Kimi Räikkönen ne lenne elégedetlen a csapatával, Monacóban ezúttal egy elkerülhetõ baki miatt küszködött.
Honda: Verstappen stílusa Sennára emlékeztet minket
Max Verstappen révén a Honda az 1992-es szezon óta elõször gyõzött Monacóban, a gyártó sportprogramjának vezetõje viszont nem csak ezért idézte fel a néhai Ayrton Sennát.
Az FIA megvizsgálja, kell-e szabályt módosítani Leclerc balesete után
Újságírói felvetések után az F1 versenyigazgatója elmondta, megvizsgálják, hogy a világbajnokságban is érdemes-e bevezetni a szabályt, ami biztosan megakadályozta volna, hogy Charles Leclerc megtarthassa a pole pozíciót a Monacói Nagydíjra.
Brawn: Hamiltonnak kevés tapasztalata van a problémák kezelésében
A Mercedes korábbi csapatfõnöke, Ross Brawn nem lepõdött meg azon, hogy Lewis Hamilton nehezen viselte a monacói vereséget, de úgy vélte, ez nem okoz majd törést a csapat és közte.
Vettel jobb eredményeket várt, de boldog az Aston Martinnál
Sebastian Vettel Monacóban meglátta a fényt az alagút végén és megszerezte idei elsõ pontjait, a német pilóta rámutatott, nem csak neki okoz nehézséget az alkalmazkodás.
Hamilton egyenesen hálás katasztrofális monacói versenyhétvégéjéért
Lewis Hamilton úgy is megtalálta a pozitívumot az idei Monacói Nagydíjban, hogy végig szenvedett az autójával, csak hetedik lett, és a vezetést is elveszítette a világbajnoki pontversenyben.
Alonso: Amikor én 2. lettem a Ferrarival, temetõi hangulat volt
Örül honfitársa, Carlos Sainz monacói sikerének a Ferrari korábbi versenyzõje, Fernando Alonso, de úgy érzi, a Scuderia jelenlegi helyzetét látva sem tartják elég nagyra az õ eredményeit.
Red Bull: A Mercedes nyomás alatt hibára kényszeríthetõ
Lelkesen nyilatkozott a Monacói Nagydíj után Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója, úgy vélte, Max Verstappen sikere lendületet adhat a fiatal pilótának és hibákba hajszolhatja a Mercedest.
Verstappen odaszúrt Hamiltonnak, de a Mercedest ez hidegen hagyja
A pályán és azon kívül is zajlik a küzdelem Max Verstappen és Lewis Hamilton között, bár mindketten úgy tesznek, mintha megpróbálnának kimaradni ebbõl.
A Ferrari meg sem vizsgálta a Leclerc vesztét okozó alkatrészt a baleset után
Charles Leclerc a Ferrari mulasztása miatt maradt le élete eddigi legnagyobb lehetõségérõl arra, hogy megnyerje a Monacói Nagydíjat, mivel a csapat nem is ellenõrizte a szombati balesete után a vasárnap meghibásodott alkatrészt.
Bottas autóján még mindig rajta van a kiesését okozó kerék
A Mercedes technikai igazgatója elmagyarázta, hogy mi történt a Monacói Nagydíjon Valtteri Bottas kieséshez vezetõ bokszkiállásánál, és azt is elárulta, hogy mikor és hogyan fogják leszedni az autójáról az ottragadt kereket.