Forma-1 Európa Nagydíj

címke rss

Valenciai Görbe Tükör: Veszedelmes viszonyok

Gphírek2011.06.30, 16:06

Lehet, hogy Lewis Hamiltonnak tényleg rosszul áll a kék, de a Red Bull az egyetlen csapat az egész bokszutcában, amely megengedheti magának, hogy vele és Sebastian Vettellel elveszítse a világbajnokságot.

Massa nagy napja lehetett volna - F1 Európa Nagydíj-rajtelemzés

Gphírek2011.06.27, 09:54

A Ferrari brazil pilótája nagyon elkapta a rajtot, majd az első féktávon éppen úgy bealudt, mint Lewis Hamilton. Fernando Alonso az első kanyarban így két embert is kifékezhetett kívülről.

Bokszkiállás-elemzés az Európa Nagydíjról

Gphírek2012.08.02, 19:11

A versenyzők összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.

Vettel még nem gondol a világbajnokságra

Gphírek2011.06.26, 20:21

Az idény felénél 77 pontos előnye van, mégsem gondol még a második világbajnoki címére Sebastian Vettel a valenciai győzelem után. Harmadik helyen végző csapattársa, Mark Webber magát hibáztatja, amiért elvesztette a második helyet Alonsóval szemben.

Button körönként fél másodpercet vesztett a KERS miatt

Gphírek2011.06.26, 18:34

A McLaren nem tudott beleszólni a Red Bullok és Alonso csatájába Valenciában, ahol Buttont a KERS meghibásodása is hátráltatta.

Petrov hiába látta Schumachert

Gphírek2011.06.26, 21:50

Észrevette, hogy jön, de így sem tudta elkerülni az ütközést. A rajtnál egy korai felváltás miatt vesztett négy helyet.

Alonso, Hamilton már temeti a vb-címet

Gphírek2011.06.27, 08:36

A spanyol szerint "nem ért az F-1-hez", aki szerint még van esélye a végső győzelemre. A Ferrari és a McLaren egyaránt a leszorítóerő hiányával küzd.

Versenyzői nyilatkozatok vasárnapról

Gphírek2011.06.26, 21:30

Reakciók az Európa Nagydíj első napjáról. A megjelenések sorrendjében folyamatosan bővítjük a cikket az összes nyilatkozattal.

Vettel nyerte az év legunalmasabb versenyét is

Gphírek2012.08.07, 16:21

A célba érők számát tekintve új rekord született, de az Európa Nagydíj egyébként idei viszonylatban unalmas ünnepi körmenet volt. A gumijait a hőségben durván koptató McLaren nem bírt a Ferrarival sem, Alonso viszont legyőzte Webbert.

A leggyorsabb körök az Európa Nagydíjon

Gphírek2011.06.26, 16:56

Az összes versenyző leggyorsabb köre vasárnap délutánról, a csapattársak közötti különbségekkel.

Fejlesztéseket sürgetnek a McLaren csalódott versenyzői

Gphírek2011.06.26, 20:43

A valenciai versenyével elégedetlen Lewis Hamilton és Jenson Button szerint az autónak fejlesztésekre van szüksége, Hamilton a silverstone-i tempó miatt is aggódik.

Schumacher elismeri, hogy az ütközés az ő hibája volt

Gphírek2011.06.26, 21:46

Túl későn fékezett, ezért ment neki Petrovnak. Azt mondja, egyébként a 7-8. helyen végezhetett volna Valenciában. Rosberg kihozta a maximumot a Mercedesből.

Részidők, sebességek: Európa GP., időmérő

Gphírek2011.06.25, 15:38

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

Vettel pályacsúccsal verte Alonsót az időmérő előtt

Gphírek2012.08.07, 16:25

A Red Bull megcsillantotta az erejét, a vb éllovasa 3 tizedmásodperccel megdöntötte saját, tavaly felállított rekordját az Európa Nagydíj szombat délelőtti szabadedzésén. Ismét gyors volt a Ferrari is.

A McLaren a versenytempójában bízik a közepes időmérő után

Gphírek2011.06.25, 21:46

Nem sikerült tökéletesen megoldani a pénteki gumimelegítési problémákat a McLarennél, ezért Hamilton még a harmadik helyre sem várta magát az időmérőn. Button viszont bosszús, mert az autója a Q2-ben még jól vezethető volt, a Q3-ban pedig már nem.

Kobajasi összetörte a Saubert Valenciában - videó

Gphírek2011.06.25, 19:53

Kamui Kobajasi a szombati, harmadik szabadedzésen csúszott ki látványosan az utolsó kanyarban, és letörte a Sauber első szárnyát.

Részidők, sebességek: Európa GP., 3. szabadedzés

Gphírek2011.06.25, 13:01

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

Alonso nem csalódott a 4. hely miatt, és a dobogóra tör

Gphírek2011.06.25, 21:39

Bár a szabadedzéseken a pole-ra is esélyesnek tűnt, de végül csak 4. lett, a spanyol azt állítja, a Ferrarinál előre tudták, hogy nem vehetik fel a harcot a Red Bull-lal. A McLaren a fő ellenfelük Valenciában.

Versenyzői nyilatkozatok szombatról

Gphírek2011.06.25, 19:34

Reakciók az Európa Nagydíj első napjáról. A megjelenések sorrendjében folyamatosan bővítjük a cikket az összes nyilatkozattal.

Csak Rosberg spórolt gumit a Mercedesnél

Gphírek2011.06.25, 20:49

A Q2-ben használt Pirelliken vett részt, míg Michael Schumacher egy elrontott kigyorsítás után mindössze 9 ezredmásodperccel került csapattársa mögé.

A szabálymódosítás sem lassította le Vettelt, övé a pole

Gphírek2012.08.07, 16:22

A Red Bull a motorelektronika átprogramozásának tiltása ellenére is simán elhódította az első rajtsort az Európa Nagydíjra, míg Fernando Alonso kipottyant az első három közül a szombati időmérőn.

A Renault dicséri az új közepes gumikat

Gphírek2011.06.24, 20:37

A Renault versenyzői szerint jól sikerült a közepes keverékű gumik bemutatkozása, és optimistán várják a hétvége hátralevő részét.

Versenyzői nyilatkozatok péntekről

Gphírek2011.06.24, 20:04

Reakciók az Európa Nagydíj első napjáról. A megjelenések sorrendjében folyamatosan bővítjük a cikket az összes nyilatkozattal.

Részidők, sebességek: Európa GP., 1. szabadedzés

Gphírek2011.06.24, 12:15

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

Webber nagy előnnyel kezdett Valenciában

Gphírek2012.08.07, 16:26

A Red Bull ausztrál versenyzője 8 tizedet vert Vitalij Petrovra és Fernando Alonsóra, miközben a vb-éllovas már a Silverstone-ban életbe lépő szabályváltoztatásokra készülve tesztelte az autóját, így csak 16. lett.

A McLarennek az új gumikkal gyűlt meg a baja

Gphírek2011.06.24, 19:54

Lewis Hamilton és Jenson Button is arra panaszkodott a pénteki nap végén, hogy nem találták meg az ideális egyensúlyt a közepes keverékekkel.

Schumacher elérhetetlennek látja a dobogót

Gphírek2011.06.24, 17:14

A Mercedes versenyzője szerint pénteken túl erősnek tűnt a Ferrari, de a McLaren és a Red Bull is gyorsabb náluk.

Alonso és Hamilton is megelőzte Vettelt délután

Gphírek2012.08.07, 16:26

Az első négy helyen négy különböző csapat, a Ferrari, a McLaren, a Red Bull és a Mercedes autói végeztek, majd a következő négy helyen is ugyanilyen sorrendben követték egymást az Európa Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén.

Alonso szerint a Red Bull maradt a favorit

Gphírek2011.06.24, 18:51

A Ferrari mindkét versenyzője elégedett az autójával, azonban Fernando Alonso szerint a pénteki eredményeknek nincs nagy jelentősége.

Hülkenberg összetörte a Force Indiát Valenciában - videó

Gphírek2011.06.24, 11:33

Az indiai istálló tesztpilótája az Európa Nagydíj első szabadedzésén törte össze a versenyautóját.

Részidők, sebességek: Európa GP., 2. szabadedzés

Gphírek2011.06.24, 16:05

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

A Red Bullnak ma nem volt titka, mondja Vettel

Gphírek2011.06.24, 19:42

Péntek délelőtt a többiektől eltérő programot követtek Valenciában, de délután már nyílt sisakos küzdelemben maradtak le a Ferraritól és a McLarentől.

Frentzen lesz a sportfelügyelők tanácsadója

Gphírek2011.06.23, 15:05

Az Európa Nagydíjon már tavaly is Michael Schumacher egykori riválisa segített a vitás esetek megítélésében.

Valencia, előzetes: sok lesz a váltásból

Gphírek2011.06.23, 10:24

A második spanyolországi verseny helyszíne a kanyarok számában csúcstartó, és alaposan próbára teszi a sebességváltókat is, de az erőviszonyokat a hétvégén nem ez, hanem a motorelektronikai szabálymódosítás bolygathatja meg.

Alonso a szerencsében bízik

Gphírek2011.06.21, 12:26

Úgy érzi, Fortuna idén eddig nem fogadta kegyeibe a Ferrarit, de mivel a szerencse forgandó, előbb-utóbb az ő idejük is eljön. Remélhetőleg már most hétvégén, Valenciában.

Sergio Pérez visszatér Valenciában

Gphírek2011.06.20, 12:12

A sauberes Sergio Pérez már teljesen jól érzi magát, és indul a hétvégi Európa Nagydíjon Valenciában.

Dupla előzési zóna lesz Montrealban és Valenciában

Gphírek2011.05.20, 21:13

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a pálya két szakaszán engedi majd az előzést megkönnyítő állítható hátsó szárny használatát a júniusi Kanadai és az Európa Nagydíjon.

Két stewartos a nürburgringi dobogón

Gphírek2019.09.26, 10:48

Johnny Herbert nyerte a Forma-1 idei legváltozatosabb futamát, a nürburgringi Európa-Nagydíjat. A dobogó második fokát Jarno Trulli szerezte meg, míg a harmadik hely Rubens Barrichellonak jutott.

Előző
Következő