Forma-1-es hír

címke rss

Verstappen a Mercedes egyik kedvenc pályáján egyenlíthet Hamilton ellen

Gphírek2021.05.06, 10:49

A nemrég visszatérő, illetve bemutatkozó helyszínek után Barcelonában, a csapatok által jól ismert pályán folytatódik a Forma-1-es világbajnokság. Az elmúlt évek alapján a Mercedes várhatja bizakodva a hétvégét, amit akár az eső is befolyásolhat. Az átigazoló pilóták közelebb lehetnek csapattársaikhoz, mint eddig.

Wolff biztatni akarta Bottast, de lehet, hogy inkább csendben marad

Gphírek2021.05.06, 10:10

Toto Wolff újabban motiváló rádióüzenetekkel próbálja gyorsabb autózásra sarkallni Valtteri Bottast, de a csapatfőnök szerint Portugáliában ez nem vált be.

A Ferrari már harmadik közös versenyükön félreállította Sainzot Leclerc elől

Gphírek2021.05.05, 19:54

A televíziós közvetítésből kimaradt az a párbeszéd, amely során a Ferrari Charles Leclerc elengedésére utasította a Portugál Nagydíjon Carlos Sainzot, akinek mindez nem igazán tetszett.

Megtalálta új munkahelyét a Renault korábbi F1-es csapatfőnöke

Gphírek2021.05.05, 16:33

Miután némileg meglepő módon nem kapott szerepet az Alpine-ná alakuló korábbi F1-es Renault-csapatnál, Cyril Abiteboul, a gárda korábbi csapatfőnöke ismét munkába állt, ráadásul új szerepkörének is van köze az F1-hez és a franciák együtteséhez.

Öt éve nyert Verstappen az F1-ben úgy, ahogy többé már senki sem fog

Gphírek2021.05.05, 14:15

Még mindig fiatal, de Max Verstappen már a 2016-os Spanyol Nagydíj óta F1-es nagydíjgyőztesnek mondhatja magát. Generációs tehetség, az első komoly sikerét még sokan fel fogják idézni. Öt éve, május 5-én jelentették be az előléptetését.

Grosjean hazai pályán, Hamilton Mercedesét vezetve búcsúzik az F1-től

Gphírek2021.05.05, 10:11

Romain Grosjean a Francia Nagydíjon, majd annak helyszínén, egy egynapos teszten vezetheti a 2019-es világbajnok Mercedest, miután Toto Wolff nem akarta, hogy tavalyi horrorbalesete legyen a francia pilóta utolsó emléke egy Forma-1-es autóban.

A sajtóban veszett össze a Ferrari és a Mercedes csapatfőnöke

Gphírek2021.05.05, 09:32

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke megkérdőjelezte Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének szavait, mire utóbbi indulatosan reagált, mondván el sem tudja hinni, hogy kollégája azt mondta, amit.

Leclerc elismeri, ferraris rutinja ellenére van mit tanulnia Sainztól

Gphírek2021.05.05, 07:43

Charles Leclerc papíron eredményesebb volt a Portugál Nagydíjon csapattársánál, Carlos Sainznál, de a spanyol pilóta a hétvége több pontján is versenyképesebbnek bizonyult nála.

A Mercedes már idén lecserélné Bottast?

Gphírek2021.05.04, 19:41

Brit lapértesülés szerint a Mercedesnél elégedetlenek Valtteri Bottas szereplésével, és a 2020-as Szahíri Nagydíj óta már azt is tudják, hogy ki lehetne a finn pilóta utódja a világbajnok csapatnál.

Vettel Barcelonában újabb segítséget kap az Aston Martintól

Gphírek2021.05.04, 17:48

Portugáliában csak Lance Stroll használhatta az Aston Martin továbbfejlesztett műszaki megoldásait, a következő versenyen már Vettelnek is jut belőlük. A német reméli, hogy innentől közelebb lesz a teljesítménye csapattársáéhoz.

Hamiltont segítették a szabályok, de Rosberg okkal riogatja Verstappent

Gphírek2021.05.06, 22:53

Verstappen újabb vereséget szenvedett Hamiltontól úgy, hogy kedvező lapjai voltak a sikerhez, holott minimalizálni kell a hibákat a Mercedes legyőzéséhez.

Ricciardo a nyögvenyelős kezdés után új beállításoktól vár javulást

Gphírek2021.05.04, 11:17

Egyelőre nem teljesít jól Daniel Ricciardo a McLarennél, de van ötlete, hogyan lehetne úrrá az őt hátráltató nehézségeken. Szerinte Lando Norrist kevésbé hátráltatják az autó problémái.

A Red Bull nem akarta úgy beáldozni pilótáját, mint a Mercedes Bottast

Gphírek2021.05.04, 09:37

Christian Horner azt mondta, Sergio Pérezt nem mozgó úttorlasznak akarták használni Lewis Hamilton ellen Portugáliában a nagyon elnyújtott első etappal, egyszerűen csak így nyílt sanszuk a bónuszpont megszerzésére.

Emlékszem a vérre, a csendre és Berger könnyeire - felkavaró részletek Senna haláláról

Gphírek2021.05.04, 14:01

Huszonhét évvel a legendás Ayrton Senna halála után először szólalt meg a tragédia körülményeiről az egyik, azon a végzetes imolai hétvégén szolgálatot teljesítő orvos, és korábban nem hallott részletességgel beszélt a háromszoros világbajnok brazil életének utolsó óriáiról. 

F1-es tesztet kapott ajándékba élete első IndyCar-győzelméért a McLaren versenyzője

Gphírek2021.05.03, 20:09

Nem csak élete első IndyCar-győzelmét szerezte a 21 esztendős mexikói Patricio O'Ward, hanem egyúttal bezsebelt egy Forma-1-es tesztet is a McLarennel.

Wolff elmondta véleményét arról, hogy a Red Bull a Mercedes motormérnökeire pályázik

Gphírek2021.05.03, 17:44

A Mercedesnél nem aggódnak azon, hogy a Red Bull az ő motorrészlegüktől is igyekszik elcsábítani szakembereket a most épülő saját motorrészlegéhez. A címvédő istálló csapatfőnöke szerint a pénz nem minden.

Alonsóból újra előtört a gladiátor, dühből versenyzett Portugáliában

Gphírek2021.05.03, 14:58

Fernando Alonso egyetértett azzal, hogy a Portugál Nagydíjon bemutatott felzárkózása már korábbi önmagát idézte. Ebben szerepe volt a rosszul sikerült időmérő edzésnek is.

Räikkönen a kormánnyal babrált, figyelmetlenségből ment neki csapattársának - videó

Gphírek2021.05.03, 20:10

A mezőny legrutinosabb tagjától különösen szokatlan figyelmetlenség vetett véget Kimi Räikkönen Portugál Nagydíjának. A 2007-es világbajnok nem is tagadta, hogy ezt bizony nagyon benézte.

A felügyelők nem adták vissza Räikkönen Imolában elvett pontjait

Gphírek2021.05.02, 21:28

Hiába esett ki a Portugál Nagydíjról, Kimi Räikkönen így is gazdagodhatott volna pontokkal, a sportfelügyelők azonban nem kegyelmeztek meg neki és az Alfa Romeónak.

Verstappen és a Red Bull maratoni küzdelemre számít a Mercedes ellen

Gphírek2021.05.02, 20:49

Nem estek kétségbe a Red Bullnál attól, hogy a Portugál Nagydíjon vereséget szenvedtek a Mercedestől: Max Verstappen és Christian Horner is arra számít, hogy elhúzódik a világbajnoki küzdelem.

Hamilton: Kétszer is hibáztam, ez megnehezítette a versenyt

Gphírek2021.05.02, 20:07

Felvillanyozta Lewis Hamiltont, hogy csatáznia kellett a Portugál Nagydíj megnyeréséért. Valtteri Bottas és Toto Wolff talált pozitívumokat a finn pilóta vereségében is.

Hamilton: A határon voltam Bottas megelőzésekor

Gphírek2021.05.02, 18:31

Lewis Hamilton, Max Verstappen és Valtteri Bottas is többé-kevésbé elégedetten nyugtázta a Portugál Nagydíj eredményeit. A Red Bull ezúttal nem volt elég gyors a győzelemhez, Bottas még nem tudja, hogy a futam elején miért nem tudta diktálni a tempót.

Hamilton két riválisával is megküzdött, új rekordot állított Portugáliában

Gphírek2021.05.02, 18:34

Lewis Hamilton duplázott Portugáliában, a tavalyi verseny után idén is győzött, Max Verstappen hiába előzte meg a verseny elején, ezúttal be kellett érnie a 2. hellyel. Valtteri Bottas a pole-ból indulva csak a 3. lett. A középmezőny legjobbja ezúttal is Norris volt.

A McLaren tagadja, hogy Verstappen feltartására utasította Norrist

Gphírek2021.05.02, 12:16

A Red Bull tanácsadója egyértelmű célzást tett rá, hogy a McLaren a Mercedest akarta segíteni a Portugál Nagydíj időmérőjén azzal, hogy Max Verstappen feltartására utasította Lando Norrist, a wokingiak azonban tagadták ezt, és elmondták, miért mondták pilótájuknak a rádión azt, amit.

Szenzációs alkotással tiszteleg Senna és Hamilton előtt egy portugál művész

Gphírek2021.05.02, 09:13

A tavalyi verseny után idén is készített egy hatalmas, F1-es témájú festményt készített a portugál Huariu, ami ezúttal a legendás Lewis Hamilton és hőse, Ayrton Senna előtt tiszteleg.

Hibája nélkül Verstappen lenne a pole-ban a Mercedes csapatfőnöke szerint

Gphírek2021.05.02, 08:35

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke úgy véli, Max Verstappen nem nyert annyit a négyes kanyar kiszélesítésével a Portugál Nagydíj időmérő edzésén, hogy ha nincs a hibája és a körének törlése, ne ő szerezte volna meg a pole pozíciót a futamra.

Räikkönen kiosztotta mérnökét, de magát okolta a gyenge rajthely miatt

Gphírek2021.05.02, 00:24

A Portugál Nagydíj sem múlik el anélkül, hogy Kimi Räikkönen ne bonyolódna érdekes rádióbeszélgetésbe a mérnökével. Ezúttal azt kifogásolta, hogy nem tájékoztatták megfelelően a forgalomról az időmérő során.

Hamilton: Sok idő maradt a körömben, ez a rosszabb időmérőim közé tartozik

Gphírek2021.05.01, 19:47

Lewis Hamilton elismerte, hogy sok maradt a Portugál Nagydíj időmérőjén futott gyorskörében. Valtteri Bottas az elmúlt időszakban nagy hangsúlyt fektetett a gumik hatékony felmelegítésére, és örül, hogy ez kifizetődött számára.

Verstappen: Meglehetett volna a pole, de utálok ilyenekről beszélni

Gphírek2021.05.01, 18:47

Max Verstappen szerint a körülmények miatt a kivezető körnek is óriási szerepe volt a Portugál Nagydíj időmérője során. Sergio Péreznek nehéz napja volt, de bízik a vasárnapi jó szereplésben.

Leclerc keményen ostorozta magát, miután először kapott ki Sainztól

Gphírek2021.05.02, 08:54

Kőkemény önkritikát gyakorolt Charles Leclerc a Portugál Nagydíj időmérője után. A Ferrari monacói versenyzője először maradt alul Carlos Sainzal szemben, miközben a spanyol pilóta egyre jobban megszokja az SF21-et.

Verstappen kiakadt az őt feltartókra, Hamiltont meglepte a jó szereplés

Gphírek2021.05.01, 17:59

A Portugál Nagydíj időmérőjének első három helyezettje közül egyértelműen Max Verstappen volt a legbosszúsabb, miután hiába volt gyors az autója a hajrában, mindkét Mercedestől kikapott. Így nyilatkozott a top 3 Portimaóban!

Verstappen elszalasztotta az esélyt, Bottasé a pole Portugáliában

Gphírek2021.05.01, 17:09

Valtteri Bottas szerezte meg a pole pozíciót a Portugál Nagydíjra, noha a Q3-ban nem ő, hanem Max Verstappen autózta a leggyorsabb kört. A holland pilóta végül csak a harmadik lett, Lewis Hamilton mindössze 7 ezreddel Bottas mögött a második lett.

Közvetlen főnöke nem hibáztatja Russellt az imolai baleset miatt

Gphírek2021.05.01, 15:52

Toto Wolffal, a Geogre Russellt támogató Mercedes csapatfőnökével ellentétben Simon Roberts, a Williams csapatfőnöke semmi kivetnivalót nem talált a fiatal brit Valtteri Bottas elleni, balesettel végződő előzési kísérletében.

Verstappen mindkét Mercedest megelőzte a portimaói időmérő előtt

Gphírek2021.05.01, 14:11

Max Verstappen végzett a Portugál Nagydíj harmadik szabadedzésének az első helyén, miután Lewis Hamiltont 2, Valtteri Bottast 3 tizedmásodperccel előzte meg. Az időmérő főpróbájának tekinthető gyakorláson viszonylag sokat rontottak a versenyzők.

Miért nem akart elindulni Senna a futamon, amelyen halálos baleset érte?

Gphírek2021.05.01, 12:48

Egykori csapattársa, Gerhard Berger elárulta, már évekkel Ayrton Senna halálos balesete előtt felmerült az ötlet, hogy biztonságosabbá tegyék a Tamburello-kanyart. A Williams akkori főtervezője, Adrian Newey egészen a 27 esztendővel ezelőtti tragédiáig nem gondolt bele, hogy autójában valaki meghalhat.

A kanadai futam törlése után sincs veszélyben a Mexikói és az USA Nagydíj

Gphírek2021.05.01, 11:25

A mexikói verseny promótere, valamint a Forma-1 is reagált a Kanadai Nagydíj törlésére, és leszögezték, hogy a mexikóvárosi és az austini futamot továbbra is szándékukban áll megrendezni. Brazíliát viszont nem említették meg.

A Red Bull nem örül, a Mercedes tagad a McLaren ügyvezetőjének levele után

Gphírek2021.05.01, 11:13

A McLaren riválisainak nem lenne ellenére, ha titkos szavazásra váltanának az F1-es bizottság jövőbeni ülésein, Toto Wolff ugyanakkor tagadta, hogy a wokingiak ügyvezetője ezt miatta javasolta.

Vettel úgy érzi, jól vezet, és nem frusztrálják a rossz eredmények

Gphírek2021.05.01, 09:02

Sebastian Vettel továbbra is csak küszködik új csapatánál, mindez azonban elmondása szerint nem frusztrálja őt, mert azzal nem lenne előrébb. A négyszeres világbajnok tudja, hogy javulnia kell, a jövőben újra a győzelmekért szeretne küzdeni, egyelőre azonban elfogadja, hogy az első tízbe kerülés jelenti számára a maximumot, és összességében a vezetését sem tartja rossznak.

Megint nüanszokon fog múlni a Mercedes és a Red Bull csatája

Gphírek2021.05.01, 08:24

Az előző két versenyhez hasonlóan a Portugál Nagydíjon is szoros küzdelem várható Lewis Hamilton és Max Verstappen között, még Valtteri Bottas is jó eséllyel beleszólhat a győzelem sorsába. Gyenge az aszfalt tapadása, sok múlik majd a gumik előkészítésén és életben tartásán.

Leclerc: Portimaóban az dönt majd, hogy ki fog kevesebbet hibázni

Gphírek2021.04.30, 20:20

Jól kezdett a Ferrari a Portugál Nagydíj edzésein, de Charles Leclerc elárulta, a versenytempó terén még fejlődni akar, ehhez Carlos Sainz délutáni teljesítményét veszi alapul.  

Verstappen a pálya miatt kesereg, Pérez ismét támadna a pole-ért

Gphírek2021.04.30, 19:29

A Mercedes versenyzőihez hasonlóan a Red Bull pilótapárosa is küszködött a portimaói pálya gyenge tapadásával, de ettől függetlenül Max Verstappen és Sergio Pérez is várakozással tekint a hétvége további szakaszára.

Hamilton még tud gyorsulni, Bottas sem hozott ki mindent a Mercedesből

Gphírek2021.04.30, 18:10

Lewis Hamilton diktálta a tempót a Portugál Nagydíj második szabadedzésén és csapattársa, Valtteri Bottas is odaért a 3. helyre. Mindkét versenyző pozitívan értékelte az eddigi formájukat, de továbbra is komoly ellenfélként számolnak a Red Bull-lal.

Hamilton összekapta magát és szoros csatában élre állt Portugáliában

Gphírek2021.04.30, 17:48

A címvédőt 1-3 tizedes lemaradással Verstappen és Bottas követte, jól szerepelt a Ferrari és az Alpine a Portugál Nagydíj második szabadedzésén.

Sainz: Mindenhol hozom Leclerc szintjét, a kör felépítését rontom el

Gphírek2021.04.30, 15:43

 A Ferrari új pilótája azt állítja az adatokból kiindulva, hogy a pályák egy részein önmagában ugyanolyan teljesítményt nyújt, mint csapattársa, csak vele ellentétben a kritikus pillanatokban nem tudja megfelelően összerakni a kört.

Véget vetne az F1 hűbéres rendszerének a McLaren

Gphírek2021.04.30, 13:52

A csapatnak nem tetszik, hogy többen a motorszállítójuk érdekeit szem előtt tartva szavaznak a szabálymódosítási javaslatokról. Az F1 és a szurkolók érdekei miatt kezdeményezik, hogy ennek megszüntetéséért titkosítsák a szavazásokat.

Nem ellenzik a pilóták a sprintfutamokat, de kevesen lelkesednek érte

Gphírek2021.04.30, 12:53

Nem fogalmaztak meg egyértelmű kritikát a Forma-1-es pilóták a napokban bejelentett sprintfutamok kapcsán, de Sebastian Vettel és Lewis Hamilton nem is méltatta az újdonságot.

Hamiltonnak nem volt tiszta köre, Bottas és Verstappen vezet Portimaóban

Gphírek2021.04.30, 13:46

Bottas és Verstappen mindössze 0,025 másodperces különbséggel az első két helyen kezdett a Portugál Nagydíj első szabadedzésén, de Pérez, Leclerc és Hamilton is közel került hozzájuk.

Schumacher egyik ferraris vágya hamarabb teljesült, mint Leclerc-é

Gphírek2021.05.01, 07:27

Megkérdezték a két Ferrari-pilótát, hogy a márka melyik klasszikus Forma-1-es modelljét vezetnék legszívesebben. Közös volt az egyik választásuk, és Mick Schumachernek már volt szerencséje vezetni is azt.

Verstappen hosszú távra tervez a Red Bullnál, a Honda is segít nekik

Gphírek2021.04.30, 08:27

A Red Bull motorgyárától függetlenül is kitart a csapat mellett Max Verstappen, ráadásul a Honda is besegít nekik, hogy az erőforrások befagyasztása előtt a lehető legjobb formába kerüljenek.

Alonso és Vettel is magyarázkodik a gyenge szezonkezdet láttán

Gphírek2021.04.29, 18:59

A kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso és a négyszeres világelső Sebastian Vettel is küszködéssel kezdte a szezont, de mindketten úgy vélik, jobb eredmények várhatók tőlük.

Hamilton folytatná a versenyzést, de még meggondolhatja magát

Gphírek2021.04.29, 18:33

Lewis Hamilton kijelentette, önként vállalkozott arra, hogy részt vesz a Pirelli 2022-es gumitesztjén, mert jövőre is szeretne versenyezni, de hozzátette, még nem hozta meg a végső döntését.

Feszültséget jelez Verstappen és Hamilton imolai lökdösődése?

Gphírek2021.04.29, 16:19

Jos Verstappen szerint lehetséges, hogy elmérgesedik Lewis Hamilton és Max Verstappen küzdelme az idei szezon során, ennek egyik jele lehet, hogy Imolában meglökték egymást az időmérő után.

Russell már elismeri, hogy hiba volt kiütni Bottast, de újra támadná őt

Gphírek2021.05.01, 07:16

Már szelídebben tekint vissza az imolai balesetére George Russell, a brit pilóta elismeri, hogy jobban kellett volna vigyáznia Valtteri Bottas megelőzésekor, de leszögezte, újra támadná ellenfelét.

EKG-görbén folytatódik Hamilton és Verstappen csatája

Gphírek2021.04.29, 23:19

A Portugál Nagydíjat tavaly simán behúzta a Mercedes, idén azonban a hullámvasúthoz hasonlító pálya több vonása is a Red Bullnak kedvezhet. Megint erősebb szél várható, jön egy új gumitípus az idei autókhoz és kérdés, mennyit változott az aszfalt tapadása október óta.

Mercedes: Imolát megúsztuk, a Red Bull nem használta ki a botlásunkat

Gphírek2021.04.28, 23:15

Újabb összecsapásra készül a Forma-1 idei két élcsapata, a Mercedes és a Red Bull egyelőre szinte döntetlenre áll, és mindkét félnél úgy vélik, optimisták lehetnek a helyzetük láttán.

A Williams nem hagyott elég időt volt technikai igazgatójának az újjáépítésre

Gphírek2021.04.28, 19:29

Paddy Lowe, a Williams korábbi technikai főigazgatója finoman, de egyértelműen világított rá, hogy miért nem tudta sikerre vezetni az évek óta a mezőny végén szenvedő, egykor szebb napokat látott istállót. Az összesen hét világbajnoki címet nyerő szakember elmondta, F1-es pályafutása minden évét élvezte, kivéve az utolsó kettőt, amelyet a Williamsnél töltött.

Hivatalos: Elmarad a Kanadai Nagydíj, Isztambul lép a helyébe

Gphírek2021.04.28, 21:02

Hivatalossá vált a jó ideje szellőztetett, az utóbbi napokban pedig a nemzetközi sajtóban már kész tényként kezelt értesülés, miszerint az idén sem rendezik meg a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat. Ezzel ugyanakkor nem lesz kevesebb futam, ugyanis a versenynaptárba tavaly beugróként visszatérő Török Nagydíj veszi át a montreali viadal helyét.

A Mercedes kulcsembere magától ment át a Red Bullhoz, de csak mert Lauda már nem él

Gphírek2021.04.28, 14:39

Érdekes részleteket osztott meg Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadója a nemrég bejelentett sztárigazolásukról és elhintette, hogy a jövőben még több szakembert csábíthatnak át magukhoz.

Szürreális felvételek készültek az Alesi által Monacóban összetört Ferrariról

Gphírek2021.04.28, 10:58

Egészen elképesztő nézőpontból csodálhatjuk meg Niki Lauda 1974-es F1-es Ferrariját, amint Jean Alesivel a volánnál a monacói pályán száguld. A felvétel ötletgazdája elmesélte, miként alkották meg a szürreális videót és közben milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük.

Mit tud Gasly és Verstappen, amit az átlagemberek nem?

Gphírek2021.04.28, 10:02

A Red Bull és egy hazai szakértő segítségével bemutatunk néhány tulajdonságot, ami kiemeli az F1-es pilótákat az átlagemberek közül. Az egyik gyakorlattal saját képességeinket is fejleszthetjük.

Webber: A Ferrari megtörte Vettelt és elvette a lelkének egy darabját

Gphírek2021.04.28, 10:19

Nem akarja szenvedni látni korábbi csapattársát és ellenfelét a Sebastian Vettelt Valentino Rossihoz hasonlító Mark Webber, aki úgy látja, a német piltóa 33 évesen már hanyatlik. Ebben pedig nem kis szerepe lehet a Ferrarinál töltött éveknek.

Verstappen: Az új szabályok a Red Bullnak ártottak a legkevésbé

Gphírek2021.04.27, 19:05

Max Verstappen úgy véli, a padlólemezt érintő szabályváltozások a Red Bullt érintették a legkevésbé, aminek következtében előreléptek. A holland pilóta szerint teljesen más érzés annak tudatában pályára gurulni, hogy reális esélye van a pole pozícióra vagy éppen a győzelemre.

Schumacher elárulta, mi volt a legjobb tanács, amit az édesapjától kapott

Gphírek2021.04.27, 17:25

Mick Schumacher elmondta, hol látta először édesapját Forma-1-es autóval körözni. A Haas pilótája szerint a hétszeres világbajnok versenyzőként és a magánéletben is példamutató volt, de ő a maga útját szeretné járni.

Leclerc túl sokat hibázik, ezért nincs Alonso szintjén?

Gphírek2021.04.27, 14:00

A Ferrari egykori sportigazgatója úgy véli, Charles Leclerc valóban nagyon gyors az időmérőkön, de túl sokat ront ahhoz, hogy egy napon lehessen említeni Fernando Alonso maranellói szerepvállalásával. Cesare Florio hozzátette, a futamokon Carlos Sainz már egy szinten van a monacói pilótával.

Problémák lehetnek az F1 forradalmi újításával a sportág veteránja szerint

Gphírek2021.04.27, 11:38

Gary Anderson, a Jordan egykori technikai igazgatója több ponton is kritizálta az idei szezonban három alkalommal is megrendezendő időmérős futamokat, vagyis a sprintversenyeket. Ross Brawn, az F1 sportigazgatója elárulta, a jövőben akár több hétvégén is alkalmazhatják a formátumot.

Új animáción látható, ahogyan Russell letarolta Bottast Imolában

Gphírek2021.04.27, 09:15

Animáció készült Valtteri Bottas és George Russell hatalmas imolai balesetéről, többek között a finn pilóta szemszögéből is. A Williams két korábbi világbajnoka a brit versenyző mellett állt ki.

A Red Bullnál nem dőlnek be a Mercedes pszichológiai trükkjeinek

Gphírek2021.04.26, 21:09

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke átlát Toto Wolff őket magasztaló nyilatkozatain, és szerinte a Mercedes csapatfőnöke csak nyomást akar helyezni rájuk.

Hivatalos: Az idén három versenyen is rendeznek időmérős futamot

Gphírek2021.04.28, 08:43

Hivatalossá vált, hogy az idén bemutatkoznak az időmérős sprintfutamok a Forma-1-ben, azaz három helyszínen a szombati kivalifikáció helyett egy rövidített versenyen döntik majd el a pilóták a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjét. Többek között erről is tanácskoztak a csapatok az F1-gyel és az FIA-val az F1-es bizottság legutóbbi ülésén, valamint a várhatóan elmaradó Kanadai Nagydíj pótlása is szóba került.

Leclerc elmondta, meddig akar a Ferrarinál versenyezni

Gphírek2021.04.26, 20:04

Nem a pénz, hanem az eredmények motiválják a Ferrarival reálisan nézve legkorábban jövőre nyerni tudó Charles Leclerc-t, aki elárulta, meddig marad biztosan Maranellóban.

A Mercedes technikai igazgatója elárulta, mi vezérelte a távozásban

Gphírek2021.04.26, 20:00

James Allison, a Mercedes Forma-1-es csapatának technikai igazgatója már évek óta tervezte hátralépését, amire most jött el az idő. Az 53 esztendős szakember azt hitte, ez egyben a visszavonulását is jelenti majd, végül azonban nem így lett.

Antik F1-es autók vették birtokba Monacót - Alesi összetörte Lauda Ferrariját

Gphírek2021.04.26, 01:47

Nem mindennapi jeleneteket hozott a 12. Grand Prix de Monaco Historique, azaz a történelmi autók monacói versenye, amely során Jean Alesinak sikerült (hathatós segítséggel) összetörnie Niki Lauda 1974-es Ferrariját.

A McLaren főnöke trükközve hozná vissza Indianapolist az F1-be

Gphírek2021.04.25, 12:00

Miamit az F1 állandó helyszínévé tenné Zak Brown, a McLaren-csapat vezérigazgatója, de úgy véli, Roger Penske szerepvállalásra révén Indianapolis is visszatérhetne a versenynaptárba.

Csapattársa szerint Schumacher jobb helyzetben készülhet a versenyekre

Gphírek2021.04.25, 17:43

A Haas színeiben próbálkozó újonc, Nyikita Mazepin egy orosz tévéműsorban elmondta, szerinte neki nehezebb dolga van a felkészülés terén, mint a Ferrari támogatását élvező Mick Schumachernek. Hosszú távra tervez az F1-ben, nem aggódik a kezdeti botlások miatt.

Wolff bajban lehet, a Red Bull másokat is elcsábíthat a Mercedestől

Gphírek2021.04.25, 16:35

Sajtóértesülések szerint a Mercedesnél nem örülnek, hogy a motorrészlegükön dolgozó veterán mérnök, Ben Hodgkinson a Red Bullhoz igazol. A csillagosoknak már önmagában a szakember távozása is fejfájást okozhat, de könnyen lehet, hogy ez csak a kezdet.

Hamilton küszködő honfitársait motiválta és szurkolóit is üdvözölte

Gphírek2021.04.25, 11:28

A versenyzés hevében a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton igyekezett lelket önteni mélyponton lévő honfitársaiba is, majd Valtteri Bottashoz hasonlóan üdvözölte olasz szurkolóit.

Kis híján meghalt a Hungaroringen, sorfalat állva búcsúztatták az F1-ben

Gphírek2021.04.25, 10:08

A mai napon ünnepli 40. születésnapját Felipe Massa, az első pilóta, akit a Ferrari nevelt ki. A brazil versenyző nagyon közel járt a világbajnoki címhez, de miután elvesztette azt, újabb csapások érték: előbb kis híján egy rugó kioltotta az életét, majd kereken egy évvel később a csapata fosztotta meg egy győzelemtől.

Bottas balesete hidegen hagyta, de egy rajongó meghatotta Räikkönent

Gphírek2021.04.24, 20:44

Kimi Räikkönent nem nyugtalanította, hogy a múlt vasárnapi Emilia Romagna Nagydíjon Valtteri Bottas és George Russell nagy balesetet szenvedett, egy szurkoló története miatt viszont láthatóan elérzékenyült.

Vettelnek már befellegzett? Főnöke még optimista

Gphírek2021.04.24, 18:29

Otmar Szafnauer. az Aston Martin csapatfőnöke szerint csak idő kérdése, és Sebastian Vettel maximálisan felveszi a ritmust. Vele ellentétben két korábbi pilóta is úgy véli, hogy a négyszeres világbajnok soha nem fogja visszanyerni régi formáját.

Räikkönennek alig volt pénze, mégis lenyűgözte első F1-es csapatát

Gphírek2021.04.24, 14:00

Jost Capito elárulta, a kezdetektől tudta, hogy Kimi Räikkönenből nagy pilóta lesz. A Williams jelenlegi vezérigazgatója 20 éve a Saubernél dolgozott, és ő vitte a csapathoz a finn pilótát, miután saját szemével is meggyőződött képességeiről.

Teljesen összetört Bottas autója, de megúszhatja a büntetést

Gphírek2021.04.24, 11:55

A Mercedes vezető versenymérnöke elárulta, pár alkatrész helyrehozhatatlanul megsérült Valtteri Bottas autóján a George Russell-lel történt ütközés után. Sajtóértesülések szerint azonban a finn pilóta megússza, hogy már a második futam után lépéshátrányba kerüljön.

Rendőrnek készült, ma már győztes F1-es autón dolgozik

Gphírek2021.04.24, 09:25

Nagy akaraterő kellett ahhoz, hogy Egerből indulva a Forma-1-be jusson Hiti Péter, aki az Alpha Tauri autói mellett kémhelikoptert és műholdat is épített már. Pályafutásáról és tapasztalatairól beszélgettünk vele az imolai nagydíj után.

A McLaren előre felkészítette Ricciardót és Norrist az imolai helycserére

Gphírek2021.04.24, 09:02

Lando Norris és Daniel Ricciardo egyaránt tisztában volt vele, hogy a pálya mely pontján fognak helyet cserélni, miután utóbbit megkérték, hogy adja át pozícióját. A McLaren sport- és stratégiai igazgatója a futam előtti gumiválasztás, valamint az első kerékcsere jelentette kihívások hátterébe is beavatta a nyilvánosságot.

A Honda távozása után is Szuzukában marad a Japán Nagydíj

Gphírek2021.04.23, 22:53

Újabb három évre meghosszabbították a Forma-1-es Japán Nagydíj szerződését, ami a közkedvelt szuzukai pályán marad. Japán gyártó ugyan nem lesz a mezőnyben, de Cunoda Juki révén így is szurkolhat helyi kedvencnek a szigetország közönsége.

Schumachernek kínszenvedés a mezőny végén lenni, ezért játékkal motiválja magát

Gphírek2021.04.23, 17:42

Mick Schumachernek gyenge autója miatt nem igazán van lehetősége másokkal versenyezni saját csapattársán kívül, aminek természetesen nem örül, de van egy módszere rá, hogy miként maradjon így is motivált a futamok alatt.

Óriási fogás a Red Bulltól, sikerült elcsábítani a Mercedes egyik veteránját

Gphírek2021.04.23, 15:01

Hosszú ideje a Mercedesnél dolgozó szakembert nevezett ki a Red Bull újonnan alapított motorrészlegének élére, amelynek elsődleges feladata, hogy megalkossa az energiaitalos csapat első önálló Forma-1-es erőforrását.

A Hungaroring nézők előtt rendezné az idei Magyar Nagydíjat

Gphírek2021.04.23, 12:20

Elképzelhető, hogy két év után az idén ismét lehetnek majd nézők a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. A Hungaroring elnök-vezérigazgatója bizakodik.

Verstappent is elkaphatták volna Imolában, de akkor sem nyert volna 9 év után a McLaren

Gphírek2021.04.23, 10:37

Megvolt az esély a McLaren előtt, hogy Max Verstappen megelőzésével az élre álljon az Emilia Romagna Nagydíjon, utólag visszatekintve Lando Norris szerint azonban jól tették, hogy nem támadták meg a Red Bullt.

Ilyen lesz egy kör a miami F1-es pályán - videó

Gphírek2021.04.23, 07:55

A jövőre debütáló Forma-1-es Miami Nagydíj pályáját tervező cég megmutatta, milyen lesz majd az autók fedélzeti kamerájából egy kör a közel öt és fél kilométeres utcai aszfaltcsíkon. 

Wolff: Kiszállnék már ebből az őrületből, de Allison nem lesz az utódom

Gphírek2021.04.22, 19:04

Nem James Allison lesz Toto Wolff utódja a Mercedes csapatfőnöki posztján. Az osztrák üzletember szerint brit munkatársa alkalmas lenne a feladatra, de Allison sohasem vállalná el.

A Ferrari olajozottan működik, Binotto örül a dupla pontszerzésnek

Gphírek2021.04.22, 15:31

A Ferrari mindkét pilótája pontokat szerzett a szezon első két futamán, ez Mattia Binotto szerint megmutatja, hogy a csapat jó irányba tart. Olajozott gépezetnek tartja a Scuderiát.

A Red Bull mellett az Alpha Tauri és az Aston Martin is folytatja a fejlesztést

Gphírek2021.04.22, 13:46

Nem csak az élmezőnyben hozhat fegyverkezési versenyt a kiélezett küzdelem az F1-ben, a Red Bull nem akar visszavenni a fejlesztésekből a következő év javára. A kisebb csapatok is folytatják a munkát.

Wolff: Az Aston Martin küszködése járulékos veszteség a Mercedes mellett

Gphírek2021.04.22, 10:43

Toto Wolff nem zárta ki, hogy az idei F1-es szabályváltozásokkal a Mercedesnek akartak ártani, de mellékhatásként a hasonló koncepciójú autóval rendelkező Aston Martin is érintett lett. A csapatfőnök megérti, hogy partnerük szeretne tisztán látni.

Hamilton könnyen kieshetett volna tolatás közben

Gphírek2021.04.22, 09:32

A Mercedesnél tartottak attól, hogy Lewis Hamilton elássa magát a kavicságyban az imolai versenyen, majd a brit pilóta szempontjából tökéletes időpontban leállították a futamot.

A csalódott Schumacher bevallotta, dühből vezetett Imolában

Gphírek2021.04.21, 19:42

Rengeteget tanult az Emilia Romagna Nagydíjon az újonc Mick Schumacher, aki nehezen emésztette meg a biztonsági autó mögött elkövetett hibáját, ami még jóval azután is hatással volt a vezetésére.

A Red Bull és a Mercedes egymást gyengítheti jövőre

Gphírek2021.04.21, 14:37

A Red Bull tanácsadója szerint elképzelhető, hogy a tervezettnél később állnak át teljesen a jövő évi autó fejlesztésére. Mindennek a Mercedesszel vívott ádáz csata az oka, és ha a címvédő istálló is így tesz, az mindkét csapatnak visszaüthet.

Eladta gyárát a McLaren, miközben ikonikus üvegpalotájától is megvált

Gphírek2021.04.21, 12:05

Miután már tavaly közölte, hogy ezt fogja tenni, a McLaren a héten bejelentette wokingi központjának eladását. A lépésre a cég refinanszírozási stratégiájának keretein belül került sor, az F1-es csapat mindennapjaira pedig nem lesz hatással.

Alonso esett-kelt, majd ismét saját magát ostorozta visszatérése második futama után

Gphírek2021.04.21, 10:36

Messze elmaradt a várakozásoktól a Forma-1-be 39 évesen visszatérő Fernando Alonso az Emilia Romagna Nagydíjon. A kétszeres világbajnok tudja, hogy javulnia kell, és azt ígéri, a következő futamon már jobban fog teljesíteni.