Forma-1-es hír
címke rss- kapcsolódó címkék:
- GPhírek
- Mercedes GP
- Scuderia Ferrari
- Lewis Hamilton
- Red Bull Racing
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hamilton szerint teljesen megváltoztatta őt a közelmúlt
Lewis Hamilton két hetet töltött Afrikában, hogy felkutassa családfáját, és a nyaralás végén érzelmesen búcsúzott az általa meglátogatott országoktól. A hétszeres világbajnok úgy véli, már nem ugyanaz az ember, mint volt.
Az autósport veszélyes válfaját próbálná ki a McLaren fiatal pilótája
Lando Norris elárulta, szívesen kipróbálná a ralizást, kezdetben a lehető legbiztonságosabb körülmények között. A McLaren versenyzője ugyanakkor hozzátette, hogy egy szer talán versenyszerűen is űzné az autósportnak ezt az ágát.
Leclerc tagadja, hogy a történelmi nyomás okozza a Ferrari hibáit
Charles Leclerc szerint ő és a Ferrari többi tagja sem azért hibázik, mert a csapat már régóta nem nyert világbajnoki címet, és ez plusz nyomást jelent nekik. Sergio Pérez megvédte a maranellóiakat.
Alonso: Meg kell semmisítenem mások erősségeit
Fernando Alonso elárulta, a különböző trükközéseivel az a célja, hogy lerombolja mások erősségeit, és ezt nem csak a Forma-1-ben, illetve az autósportban használta. A 41 éves pilóta szerint jelenleg jobb versenyző, mint amikor 2018-ban otthagyta a sportágat.
Senna vagy Schumacher? - nehéz döntések elé állították a pilótákat
A Forma-1 újabb érdekes videót tett közzé, amelyben az F1-es versenyzőknek választaniuk kell két dolog közül. Többek között az a kérdés is felmerül t , hogy a csúcsformában lévő Ayrton Senna vagy Michael Schumacher ellen versenyeznének, de a nagy részük nem közvetlenül az F1-hez kapcsolódik.
Lezajlott az életveszélye silverstone-i tüntetés szervezőinek első tárgyalása
Pénteken bíróságon tárgyalták a Brit Nagydíj első körében történt tüntetés ügyét, amelynek összesen hat vádlottja van. Közülük ketten előzetes letartóztatásba kerültek.
Verstappen szerint nincs gyors megoldás az F1 egyik problémájára
Max Verstappen örül, hogy az idei autókkal könnyebb követni egymást, ám annak kevésbé, hogy a mostani versenygépek sokkal nehezebbek a korábbiaknál, amire nem lát rövidtávú megoldást. A címvédőhöz Lance Stroll is csatlakozott, ám George Russell felhívta a figyelmet egy fontos tényezőre.
Mick Schumacher pótolhatja Alonsót a következő szezonban?
Ralf Schumacher szerint unokaöccse, Mick is esélyes lehet Fernando Alonso megüresedett ülésére az Alpine-nál, és erre a Haas pilótájának közösségi médiás tevékenysége is utalhat. A német exversenyző úgy véli, Daniel Ricciardo nem fog újabb esélyt kapni az F1-ben , míg Oscar Piastrit nem tartja felelősnek a kialakult helyzetért.
Nem hisz Hamilton jóslatában a Ferrari egykori kedvence
Jean Alesi kijelentette, hogy Lewis Hamiltonnal ellentétben nem hiszi, hogy a Mercedes idén normál körülmények között a futamgyőzelemért harcolhat. Az egykor többek között a Ferrarinál versenyző expilóta ugyanakkor méltatta a szezon során látott fejlődést.
Hamilton őszintén beszélt a közelmúltban őt ért csapásokról
Lewis Hamilton elárulta, amikor már éppen sikerült túllendülnie a tavalyi szezonzárón történteken, jött az újabb csapás, hiszen az idei év első részében a Mercedes egyáltalán nem bizonyult versenyképesnek. A hétszeres világbajnok szerint ő maga sem kezelte tökéletesen a helyzetet.