Forma-1-es hír

címke rss

Még mindig zsúfolt a listája az Alonso utódját kereső Alpine-nak

Gphírek2022.09.26, 11:39

Miután Alonsót és Oscar Piastrit is elvesztette, az Alpine-nak új csapattársat kell találnia Esteban Ocon mellé. A vezérigazgató elmondása szerint nem szűk a névsor, még mindig hat nevet tartalmaz.

Cáfolja a Ferrari, hogy vízhordóként kezeli Leclerc csapattársát

Gphírek2022.09.26, 07:53

A csapatfőnök Mattia Binotto korrigálta a vállalat egyik felsővezetőjének kijelentését, és hangsúlyozta, hogy Carlos Sainznak a jövőben is ugyanolyan feltételeket teremtenek, mint a monacói pilótának, amíg a bajnoki küzdelem érdekei másképp nem kívánják.

Beszólt a Mercedes csapatfőnökének az F1-es bajnok

Gphírek2022.09.26, 07:52

Michael Andretti célja változatlanul az, hogy istállót indítson a világbajnokságban. Apja, Mario szerint úgy készül erre, mintha már megkapta volna rá az engedélyt, és eleresztett egy csípős megjegyzést is Toto Wolff felé.

Hamiltonéhoz hasonlította saját pályafutását az F1 újonca

Gphírek2022.09.25, 18:30

Csou Kuan-jü úgy véli, sok szempontból hasonló kihívásokkal szembesült, mint Lewis Hamilton. A kínai pilóta elárulta, a hétszeres világbajnok támogatja őt, és van egy közös érdeklődési körük is.

Őszintén beszélt kezdeti önbizalomhiányáról a McLaren pilótája

Gphírek2022.09.25, 16:29

Lando Norris elárulta, első F1-es éveiben a pályán és azon kívül sem volt magabiztos, de az állandóság pozitív hatással volt rá. A brit pilótának nagyon fájna, ha jövőre kikapna újonc csapattársától.

Sokan nem veszik észre, hogy a Ferrari mennyire jó, véli a korábbi sikerkovács

Gphírek2022.09.25, 13:28

Jean Todt tagadta, hogy komolyan felmerült volna a Ferrarihoz történő visszatérése. A maranellóiak egykori csapatfőnöke szerint a legtöbben alulértékelik az istálló jelenlegi teljesítményét, ám ő is látja, hogy van még hova fejlődni.

Brawn szerint Verstappennek van egy nagy előnye Schumacherrel szemben

Gphírek2022.09.25, 10:59

Ross Brawn, az F1 sportigazgatója tehetségesnek tartja Mick Schumachert, és szerinte a német pilóta megérdemel még egy esélyt az F1-ben. A Michael Schumacherrel és Jos Verstappennel is dolgozó szakember úgy véli, pont a családi háttér jelent nagy különbséget egykori versenyzőinek fiai között.

Russell elbúcsúzott a legendás pályafutását befejező Federertől - képek

Gphírek2022.09.25, 08:33

George Russell ellátogatott a teniszezők Laver Kupájára, ahol találkozott a pénteken megható körülmények között búcsúzó legendával, Roger Federerrel. A svájci klasszis visszavonulásáról más F1-es pilóták is megemlékeztek.

Egy nagy gyártó nemet mond az F1-es visszatérésre

Gphírek2022.09.24, 15:32

A BMW-t egyelőre nem érdeklik az új motorszabályok és nagyon drága mulatságnak tartják az F1-et, ezért nem gondolkodnak a visszatérésen.

A Red Bull bánja, hogy nem csapott le a botrányt okozó Piastrira

Gphírek2022.09.24, 14:41

Christian Horner csapatánál is versenyzett régebben a tehetséges pilóta, s bár fontolóra vették a leigazolását, ez elmaradt. A Red Bull karmestere bánja a döntést, ugyanakkor biztos benne, hogy Piastri jól fog szerepelni a Forma-1-ben.

Újra megszólalt a bukott F1-es versenyző, aki inkább elment DJ-nek

Gphírek2022.09.24, 12:04

Jaime Alguersuari kiegészítette a héten tett különös kijelentéseit és háláját fejezte ki a Red Bull és Helmut Marko felé, akik miatt állítása szerint máig vannak rémálmai.

Vettel megint részt vett egy jó ügyben

Gphírek2022.09.24, 09:46

Az idény végén visszavonuló pilóta a Stoke Mandeville Hospital-t látogatta meg, ahol mozgássérültekkel találkozott. Az Aston Martin az Instagramon számolt be az eseményről, és azt írták, inspiráló volt látni a kórház hősies munkáját, valamint a páciensek bátorságát. A képek alapján utóbbiak is nagyon élvezték a négyszeres világbajnok társaságát.

Rá akar cáfolni az F1 vezérének kijelentésére a legjobb női versenyző

Gphírek2022.09.24, 00:01

Öt éven belül a Forma-1-es mezőny tagja akar lenni Jamie Chadwick, és hisz benne, hogy a ranglétrán lépkedve megteheti hozzá a lépéseket.

A Red Bull felemelkedését másolja az Aston Martin?

Gphírek2022.09.23, 18:12

A Red Bulltól szerződtetett új technikai igazgató, Dan Fallows a személyes élményei alapján úgy érzi, hasonló folyamatok zajlanak most az Aston Martinnál, mint jópár éve előző csapatánál.

Horner: Hamilton sosem ismerte el Verstappen képességeit

Gphírek2022.09.23, 15:04

A Red Bull csapatfőnöke beszélt a két pilóta tavalyi rivalizálásáról, amiben szerinte fontos szerepe volt annak, hogy Hamiltonnak volt vesztenivalója, Verstappennek pedig nem.

Távozik az F1-ből a halálos fenyegetéseket kapó pilóta

Gphírek2022.09.23, 12:10

Ahogy várható volt, a Williams nem hosszabbít szerződést az F1-es mezőny leggyengébb tagjának számító Nicholas Latifivel.

Optimista jóslattal biztatja a szurkolókat az F1 vezére

Gphírek2022.09.23, 10:58

A sportág vezérigazgatója, Stefano Domenicali nem számít elhúzódó Red Bull-dominanciára, és úgy véli, hamarosan szorosabb lesz a mezőny. Ugyanakkor vizsgálatot sürget, hogy miért emelkedhetett ki ennyire a címvédő istálló.

Csou panaszkodik, amiért alig látszódik a jelentős fejlődése

Gphírek2022.09.23, 08:20

Csou Kuan-jü úgy látja, más csapatok autója sokkal többet javult a szezon során, mint az Alfa Romeóé, így nem igazán tudja megmutatni saját fejlődését.

A Chelsea futballcsapatától igazolt elismert szakembert a McLaren

Gphírek2022.09.22, 18:10

A Chelsea labdarúgócsapatától szerződtetett új kommunikációs igazgatót a McLaren Racing. Steve Atkins a londoni klub előtt a washingtoni brit nagykövetségen dolgozott, többek között a szeptember 11-i terrortámadások idején.

A mai napig sír álmában F1-es pályafutása miatt az egykori rekorder

Gphírek2022.09.22, 16:12

A Forma-1-ben két és fél évet eltöltő Jaime Alguersuari őszintén beszélt arról, hogy a mai napig vannak rémálmai F1-es pályafutásával kapcsolatban, hiába járt terápiára emiatt. A sorozat történetének addigi legfiatalabb pilótájaként bemutatkozó exversenyző szerint túl korán kellett debütálnia.

Az Aston Martin mérnöke szerint Vettel egy gép, annyira profi

Gphírek2022.09.22, 13:04

Az Aston Martin teljesítményigazgatója nem lát változást Sebastian Vettel hozzáállásán, amióta eldöntötte, hogy az idény végén visszavonul. Tom McCullough szerint a négyszeres világbajnok rengeteget adott a csapatnak, de már nagyon várják Fernando Alonso érkezését.

Elkelt az átigazolási piacon is aktív csapat egyik ülése

Gphírek2022.09.22, 18:11

Az Alpha Tauri bejelentette, hogy 2023-ban is Cunoda Juki vezetheti az istálló egyik autóját. Az viszont továbbra is kérdéses, hogy ki lesz a japán versenyző csapattársa.

Kiderült, mint vitatkozott a Red Bull főnöke a mercedeses kollégájával

Gphírek2022.09.22, 08:50

Christian Horner elárulta, a tavalyi, Max Verstappen és Lewis Hamilton ütközésével induló Brit Nagydíjon heves szóváltásba keveredett a Mercedest irányító Toto Wolff-fal. A Red Bull csapatfőnökének Silverstone-ban és Abu-Dzabiban sem tetszett, hogy kollégája ilyen mértékben próbálta befolyásolni a versenyigazgatót.

Csapatfőnöke megadta a magyarázatot a mezőny legrosszabb pilótájának pocsék teljesítményére

Gphírek2022.09.21, 16:14

Jost Capito úgy véli, a 2021-es abu-dzabi szezonzárón bekövetkezett balesete, és az azt követő események befolyásolják Nicholas Latifi gyenge teljesítményét.

Botrány az F1-ben: az önfejű FIA magára haragította a csapatokat és a sportág vezetőit

Gphírek2022.09.21, 15:05

Kedd délután hivatalossá vált a Forma-1 2023-as versenynaptára, a bejelentéssel együtt, majd nem sokkal azt követően pedig a legnagyobb kérdésnek számító Monacói Nagydíj jövőjéről is információk kerültek nyilvánosságra. Azonban az eredeti tervek szerint ezeknek a leleplezéseknek nem szeptember 20-án kellett volna sorra kerülni.

Ezeket az elképesztő rekordokat még az idén megdöntheti Max Verstappen

Gphírek2022.09.21, 11:51

Ahhoz képest, hogy a tavalyi szezonhoz hasonlóan szoros versenyfutásnak indult a 2022-es Forma-1-es világbajnokság, már szeptemberben úgy tűnik, hogy csak idő kérdése, mikor biztosítja be a címvédését a holland pilóta – néhány rekord esetleges megdőlése miatt azonban biztosan izgalmas lesz a hajrá.

Egy Spagettit vezetve nosztalgiázott a ferraris Charles Leclerc - videó

Gphírek2022.09.21, 09:11

Újból kipróbálhatott egy történelmi Ferrarit a monacói pilóta, aki ezúttal az 1966 és 1969 között használt 312-es típus volánjához ülhetett.

Egy este alatt két szenzációs hír érte a Monacói Nagydíj rajongóit

Gphírek2022.09.21, 06:50

Miután előbb szerepelt a kedd délután közzétett 2023-as versenynaptárban, néhány órával később az is hivatalossá vált, hogy legalább 2025-ig rendeznek Forma-1-es versenyt Monte-Carlóban.

Itt a Forma-1 jövő évi naptára: ekkor lesz a Magyar Nagydíj!

Gphírek2022.09.20, 18:14

Minden korábbinál több, 24 versenyt rendeznek jövőre. Kedden jóváhagyták a menetrendet, amely két tripla hétvégét tartalmaz (tavasz végén-nyár elején és késő ősszel). Megmenekült a Monacói és a Belga Nagydíj, a Francia viszont nem. Az új helyszínt, Las Vegast az utolsó előtti állomásnak rakták be (szombatra), visszatér a Kínai és a Katari Nagydíj, az Azeri és a Magyar és sok őszi a szokottnál kicsit hamarabb, a Spanyol később lesz.

Most jó eredményre számít rettegett pályáján a Mercedes

Gphírek2022.09.20, 15:12

A szingapúri aszfaltcsík kedvezhet az idei autójuknak, és a csapat célja megelőzni a Ferrarit a konstruktőri tabellán.

A Ferrarinál még hiányos a kép arról, mi okozta a leggyengébb versenyét

Gphírek2022.09.20, 11:40

A Belga Nagydíj után válaszokat kerestek egy hasonló pályán a gyenge teljesítményre, de ez nem sikerült maradéktalanul.

Az F1-et szidják olyan amerikai versenyzők, akik nem kerültek be, vagy hamar kiestek

Gphírek2022.09.20, 15:02

Miután Colton Herta jövőre nem lesz jogosult az F1-ben való versenyzésre, több amerikai versenyző felháborodott az FIA rendszere miatt, ami őket is leértékeli. Egyikük szerint a sportág csak a pénzt akarja elszívni Amerikából.

Ez a véleménye Alonsónak a rekorddöntésről

Gphírek2022.09.20, 07:06

A következő versenytől Fernando Alonso lesz a csúcstartó az F1-es futamokon való részvételekben, és ennek kapcsán megemlített egy hihetetlen számot, hány versenyig juthat.

Mick Schumacher már a gokartban is legendás apjára hasonlított

Gphírek2022.09.20, 07:00

A korábban az F1-ben versenyző Timo Glock osztott meg róla emlékeket, illetve dicsérte az állásáért küzdő honfitársa fejlődését.

Az Alpine drasztikus döntést fontolgat a Piastri-ügy után

Gphírek2022.09.19, 17:07

Az istállót súlyos csapás érte, amikor Oscar Piastri úgy döntött, hogy távozik a McLarenhez. Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója ebből kiindulva a pilótafejlesztési program befagyasztását fontolgatja.

Az F1-es csapatok is tisztelegnek II. Erzsébet királynő előtt

Gphírek2022.09.19, 15:44

A Forma-1-es csapatok részvétüket fejezték ki II. Erzsébet királynő állami temetésének napján. A csapatok, köztük a McLaren és a Red Bull a közösségi médiában az uralkodó iránti tiszteletadás élére álltak, többek között a tisztelet jeléül elsötétítették a logójukat.

De Vries elárulta, hogy mely csapatokkal folytat tárgyalásokat a jövőjét illetően

Gphírek2022.09.19, 12:43

A holland pilóta figyelemre méltó F1-es bemutatkozást tudhat magáénak az Olasz Nagydíjat követően, ahol Alex Albont helyettesítette és a kilencedik helyet szerezte meg. A bravúros debütálásával pedig növelte esélyeit a 2023-as rajtrácson való indulásra.

Binotto: Nem tervezek embereket elküldeni a Ferraritól

Gphírek2022.09.18, 20:57

Annak ellenére, hogy a Ferrari tempója gyakran megegyezett, néha pedig felül is tudja múlni a Red Bullét, az idei szezonban képtelen volt valós kihívást jelenteni az egyéni, valamint a konstruktőri világbajnokságban egyaránt.

Wolff: A büntető pontok kiosztása nem oldaná meg a rajtrácsos hátrasorolások problémáját

Gphírek2022.09.18, 17:21

A Mercedes-főnök Toto Wolff nem hisz abban, hogy a Forma-1-es büntetőpontok kialakítása jó ötlet lenne azokkal szemben akik kénytelenek az erőforrásukhoz hozzányúlni. A felvetett ötlet szerint világbajnoki pontokat vonnának le a csapatoktól és/vagy a versenyzőktől egyaránt.

Günther Steiner: Nem tudjuk, hogy megtartjuk-e Schumachert jövőre

Gphírek2022.09.18, 12:50

Mick Schumachert jövője a Haasnál kétségessé vált, Günther Steiner pedig őszintén beszélt a jelenlegi helyzetről a csapatnál. Az F1-es legenda, Michael Schumacher fiának már csak hat futamja van hátra a Ferrari Driver Academy-vel kötött szerződéséből, Steiner szavai pedig nem sok bizakodásra adnak okot a német pilótának.

Hihetetlenül cuki volt első versenyén a kis Räikkönen

Gphírek2022.09.18, 12:48

A jelek szerint részt vett első gokartversenyén Kimi Räikkönen 7 éves kisfia, Robin, méghozzá az Instagramra feltöltött fényképek alapján győzelemmel. Az F1 2007-es bajnoka és párja, Minttu büszkén töltött fel fotókat az eseményről, amire azt írták, ez volt az első versenye a sok közül.

Ferrari: Több motort kellene engedélyezni az F1-ben

Gphírek2022.09.18, 11:41

Mattia Binotto úgy látja, át kell gondolni a rendszert, a szurkolók érdekében is, mert néha túl bonyolult helyzetek adódnak a rajtrács kialakításával.

Váratlan szenvedése után óriási javulásra számít az Alpine

Gphírek2022.09.18, 00:01

Hosszú idő után először kevesebb pontot szereztek a McLarennél, ezért kivizsgálják az előző versenyen tapasztalt szenvedést. Szingapúrban viszont jelentős javulásra számítanak egy fejlesztésnek köszönhetően.

Verstappent teljesen lenyűgözi a Red Bull új projektje

Gphírek2022.09.17, 18:11

Max Verstappen elárulta, ugyan még nem járt a Red Bull új motorgyárában, de lenyűgözőnek tartja az ott folyó munkát. A címvédő szerint az ott dolgozók kifejezetten optimistának tűnnek a jövőt illetően.

A Red Bull-lal tárgyal a remekül bemutatkozó újonc

Gphírek2022.09.17, 16:21

Az Olasz Nagydíjon nagyszerűen debütáló Nyck de Vriest Helmut Marko Red Bull-tanácsadó társaságában látták, és feltehetőleg az Alpha Tauri jövő évi üléséről tárgyaltak. A holland pilótát állítólag az Alpine és a Williams is szeretné soraiban tudni. A grove-i istállónál az F2 amerikai versenyzője a másik fő jelölt, de ha egyikük sem jön össze, akkor rengeteg név ott van a listájukon.

Hamiltont nem érdekli, hogy elveszítheti tökéletes győzelmi mutatóját

Gphírek2022.09.17, 13:20

Lewis Hamilton elárulta, számára a legkevésbé sem az a fontos, hogy a szezon végén továbbra is elmondhassa magáról, hogy minden évben nyert futamot, amivel egyébként jó néhány rekordot megdöntene. A hétszeres világbajnok bízik benne, hogy lesz még esélye a győzelemre idén.

Újabb futamot hagyhat ki a lélegeztetőgépre került pilóta

Gphírek2022.09.17, 10:51

Alexander Albon először szólalt meg vakbélműtétje és az azt követő komplikációk óta. A Williams pilótája köszönetet mondott az orvosoknak és a támogatóinak, és elárulta, egyáltalán nem lesz könnyű olyan állapotba kerülnie, hogy részt vehessen a Szingapúri Nagydíjon.

Nem igazolhatja le kiszemeltjét a Red Bull

Gphírek2022.09.17, 08:48

Sajtóértesülések szerint a Red Bull letett arról, hogy szerződtesse az IndyCarban szereplő Colton Hertát az Alpha Taurihoz. Ennek oka, hogy az amerikai versenyzőnek nincs meg az F1-es szuperlicenchez szükséges pontszáma, és az FIA nem hajlandó kivételezni vele.

Borzasztóan indult, de magyar pontszerzéssel zárult a virtuális F1-es bajnokság első hete

Gphírek2022.09.17, 01:17

Nem kezdődött jól a magyar versenyzők számára az F1 Esports Pro Series, hiszen az első két futamon Bereznay Dániel és Sipos Patrik sem szerzett pontot. Utóbbi viszont egy nyolcadik hellyel zárta a hetet.

A Ferrari betekintést engedett a kulisszák mögé az Olasz GP hétvégéjén - videó

Gphírek2022.09.16, 16:28

Annak ellenére, hogy Monzában "csak" a második és a negyedik helyeket szerezte meg a csapat, a Ferrarinál úgy érezték, hogy ennél többre is képesek lettek volna hazai versenyükön.