Forma-1 Dél-afrikai Nagydíj

címke rss
Közel 30 év után az F1 mezőnye 2022-ben visszatérhet Afrikába

Közel 30 év után az F1 mezőnye 2022-ben visszatérhet Afrikába

A South African GP vezérigazgatója kijelentette, közel áll ahhoz, hogy összeszedje a megfelelő mennyiségű támogatást a Dél-afrikai Nagydíj megrendezésére. Ha mindez megvalósul, akkor a sportág akár már két év mólva visszatérhet az országba, illetve a kontinensre.

Miamiról egyelőre letett az F1, Afrikáról nem

Gphírek2020.02.25, 09:32

Hiába ölt komoly erőfeszítéseket a Liberty Media a Miamiba tervezett második amerikai F1-es futam megvalósításába, Chase Carey a napokban elismerte: a viadal 2021 helyett leghamarabb a következő „öt-tíz” évben valósulhat meg. A sportág tulajdonosai előtt megnyílt az út egy másik amerikai helyszín felé, ugyanakkor egyre inkább körvonalazódik az is, hogy a versenysorozat visszatérhet Afrikába.

Rosberg elárulta, melyik versenyért adná fel a nyugdíjazást

Gphírek2018.01.22, 11:53

Két helyszínt is szívesen látna az F1-es versenynaptárban. Ha rajta múlna, a világbajnokság visszatérne Afrikába. Ez meg is valósulhat, de nem ott, ahol ő gondolja.

Ecclestone fizetett, ő verseny helyett beteget jelentett

Gphírek2017.08.07, 11:14

Bernie Ecclestone kapcsán nem nehéz ködös történetekre lelni, ezúttal a korábbi világbajnok, Alan Jones igazolt egy korábban meg nem erősített pletykát.

F1-es vb-cím karácsonyra, ünneplés a fogdában

Gphírek2014.12.28, 11:52

Az F1 mai ászai szeretteik körében, karácsonyi - persze kalóriára pontosan kiszámolt mennyiségű - finomságot lakmározva töltik az év végi ünnepi időszakot, pedig a hőskorban nemegyszer előfordult, hogy ilyenkor ért véget vagy vette kezdetét az idény. Graham Hill egyik utókarácsonyi ajándéka például a világbajnoki győzelem volt, amit a rendőrség vendégszeretetét élvezve volt kénytelen ünnepelni.

Előző
  • 1
Következő