Forma-1 Brit Nagydíj
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- GPhírek
- Lewis Hamilton
- Mercedes GP
- Red Bull Racing
- legfrissebb
- legrégebbi
Mattiacci Alonso agresszivitását dicséri
A Ferrari spanyol versenyzője a verseny közben dühös volt Vettelre, de utólag elismeri, hogy a Red Bullok megérdemelten végeztek előtte. Räikkönen csalódott a balesete miatt, különösen azok után, hogy milyen jól rajtolt.
Bokszkiállás-elemzés a Brit Nagydíjról
A versenyzők összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.
Button sajnálja, hogy lemaradt a tökéletes dobogóról
Pályafutása 15. Brit Nagydíján sem tudott felállni a pódiumra, szerinte egy kör hiányzott a 3. helyhez. Örül, hogy a McLaren az autójuknak nem kedvező pályán is jól teljesített.
Massa: Räikkönen elkerülhette volna a balesetet
A Brit Nagydíj Massa számára balszerencsésen alakult, miután a nehézkes indulást követően az első körben ütközésbe keveredett, amikor a szalagkorlátnak csapódó és onnan a pályára visszasodródó Räikkönen autóját már nem tudta kikerülni. A brazil szerint korábbi ferraris kollégája megelőzhette volna a balesetet, ha lassított volna, amikor elhagyta a pályát.
Lauda: Vettel úgy hisztizett, mint egy riadt kisgyerek
A háromszoros világbajnok nem érti Vettel sirámait, Horner szerint viszont a Silverstone-ban tapasztalt probléma nem a versenyzőkben, sokkal inkább a szabályokban keresendő.
Massa mérges a Mercedesre a lassú felvezető körök miatt
Szerinte a Brit Nagydíj rajtrácsára menet is túlságosan feltartották a mezőnyt, ami szerepet játszhatott az ő kuplunghibájában. Charlie Whiting már májusban azt ígérte, hogy foglalkozni fog a problémával.
Whiting: Laudának fogalma sincs a biztonságról
Az FIA versenyigazgatója visszaszólt a silverstone-i intézkedéseket bíráló osztráknak. Úgy véli, Räikkönen hibáztatható a balesetért, nem pedig a pályát övező, egyenetlen füves rész.
A túl biztonságos Forma-1 legendája - Silverstone-i Görbe Tükör
A Brit Nagydíjon minden volt, ami egy jó versenyhez kell, de a szalagkorlát elhúzódó javítása és az Alonso-Vettel rádiókabaré kapcsán megint felmerült a túlszabályozottság kérdése. Még ha valamelyest jogosan is, ezen az úton nehéz lenne visszatolatni egy veszélyesebb F1 felé. És minek?
Ezért nem büntették meg Räikkönent a balesetéért
Többen felvetették, hogy a finn a Brit Nagydíj elején felelőtlenül tért vissza a pályára, emiatt szenvedett balesetet. Mint kiderült, az FIA is vizsgálatot indított az ügyben, de úgy ítélték, nincs szükség szankciókra.
Ricciardo: Ennél több nincs az autónkban
Az ausztrál reméli, hogy a Mercedes is mindent kihozott az autójából a Német Nagydíj pénteki szabadedzésén. Vettel szerint csökkent a Red Bull lemaradása a Mercedes mögött, de a Ferrarival és a Williamsszel is harcolniuk kell.