forint

címke rss

Történelmi mélységekig is elgyengülhet a forint

Gazdaság2014.03.24, 14:03

Holnap is folytathatja a kamatvágást az MNB az elemzõk szerint, a széles konszenzus 10 bázispontos csökkenést valószínûsít. A bankházak pedig gyengébb forintot is várnak a jövõben, akár 320-330 forintig is gyengülhet az euróval szembeni árfolyam.

Tartósan gyenge lehet a forint?

Gazdaság2014.03.21, 10:06

A héten megnyugodtak a kedélyek, és a forint kicsit erõsödni is tudott. Azonban továbbra is fennállnak azok a folyamatok, melyek hatására tartósan gyenge forintra rendezkedhetünk be. Technikai szempontok alapján rövidesen nagyobb mozgások várhatóak, és a gyengülésnek nagyobb a valószínûsége.

Történelmi mélyponton a forint

Life.hu2014.03.14, 15:37

Péntek délután zuhanni kezdett és kétéves mélypontra süllyedt a magyar fizetõeszköz az euróval szemben.

Visszarángatták a forintot

Gazdaság2014.03.14, 17:34

Fél kettõ után hirtelen nagyot gyengült a forint árfolyama az euróval szemben, és pillanatok alatt 315 fölé ért, ezzel pedig két éves mélységekben volt. Azonban a gyorsan jött pánik úgy tûnik hamar el is csendesedett, és késõ délután már 312,5 közelében jár az euróval szembeni jegyzés.

Vitték a magyar állampapírokat

Gazdaság2014.03.13, 11:34

Jól sikerült a 12 hónapos DKJ-aukció, miután több mint 100 milliárd forintnyi ajánlat érkezett.

A kockázatkerülés elérte a forintot is

Gazdaság2014.03.13, 17:12

Pedig szépen kezdte a napot a forint, egészen 311,5 alá erõsödött az euróval szemben, viszont délután, ahogy romlott a nemzetközi hangulat és erõsödött a kockázatkerülési hajlandóság, úgy indult meg felfelé a forint is. Jelenleg 313 környékén ingadozik az EURHUF árfolyam.

Véget érhet a kamatcsökkentés?

Archívum2014.03.13, 10:49

Át kell értékelniük a változó globális piacok, és a fokozódó ukrán feszültségek miatt átalakult helyzetet, és csak annak tükrében dönthetnek majd a további kamatcsökkentésekrõl - mondta el Balog Ádám, az MNB alelnöke.

5-10 forinttal is drágulhat az euró

Gazdaság2014.03.18, 12:28

Továbbra is fennállnak azok a folyamatok, melynek hatására jelentõs, a gyengülés irányába ható nyomás helyezõdik a forintra. Rövidtávon megnõtt az esélye egy jelentõsebb gyengülésnek mivel az árfolyam elérkezett a 315-nél található ellenállási zónához. Ennek áttörése akár egy 5-10 forintos mozgáshoz is vezethet.

Kicsit erõt vett magán a forint

Gazdaság2014.03.12, 17:27

A reggeli lendületes gyengülést követõen valamelyest magára talált a forint árfolyama szerdán, azonban a délutáni órákban már nem tudott érdemben hozzátenni teljesítményéhez. A késõ délutáni órákban 313,8 környékén ingadozik az euróval szembeni árfolyam.

Egyre gyengébb a forint

Gazdaság2014.03.11, 17:24

Ma is lemaradó volt a magyar piac, az európai és a régiós részvényindexek is jobb formában voltak, mint a magyar tõzsde. Ráadásul a forint sem fitogtatta az erejét, hiszen az euróval szemben 313,4 körüli szintre gyengült.

2,5 százalék alá is mehet a jegybank

Gazdaság2014.03.11, 15:04

Nem zárható ki a JP Morgan elemzõje szerint, hogy az MNB monetáris tanácsa végül nem a korábban elõrejelzett 2,5 százaléknál, hanem annál is lejjebb áll meg a kamatvágási ciklussal.

Érdemes a forint ellen spekulálni

Gazdaság2014.04.12, 08:09

A jegybank csak vágja és vágja az alapkamatot, követve a mesterségesen leszorított inflációt, miközben a befektetõk válogathatnak a magyar piacnál jobb ajánlatok közül. A forint így alighanem tovább fog gyengülni, ami azt jelenti, hogy az egyszerû magyar ember akkor jár jól, ha devizára váltja a megtakarítása egy részét, vagyis a forint ellen spekulál.

312 felett indítja a hetet a forint

Gazdaság2014.03.10, 09:14

Ahogyan péntek késõ délután, úgy hétfõ reggel is a 312-es szint felett ingadozik a forint árfolyama az euró ellenében.

312 felé közelít a forint

Gazdaság2014.03.07, 16:17

A némileg borús nemzetközi hangulat miatt folyamatosan nyomás alatt van a forint. A délutáni amerikai munkarõpiaci adat meghatározó volt a forint számára, aminek következtében az EURHUF a 312-es szintet is megközelítette.

Matolcsy egy Frei-regénybõl olvasta ki a forint elleni hadjáratot

Gazdaság2014.03.06, 16:19

Matolcsy volt kabinetfõnöke könyvet írt a forint elleni támadásról, amelyben felidézte, hogy a miniszter egy Frei-regény dramaturgiáját ismerte fel a forintgyengülésben.

Varga: Nincs árfolyamcélunk

Gazdaság2014.03.06, 10:30

Kevesebb kutyakozmetika és kilátó, folytatódó közmunkaprogram, változatlan adórendszer – ezek voltak a legkonkrétabb ígéretei Varga Mihály miniszternek egy konferencián tartott beszédében.

Visszakanyarodott a forint

Gazdaság2014.03.06, 14:45

Kisebb ugrással indította a napot a forint, mely 309 alá erõsödött be az euróval szemben. Az árfolyam késõbb viszont visszakanyarodott, és délután már 310 közelében mozog.

Tartósan gyenge forint jöhet

Gazdaság2014.03.05, 17:43

Mind rövidtávon, mind pedig hosszútávon tartósan gyenge forintot eredményeznek a hazai fizetõeszközre ható tényezõk. Azonban további jelentõs gyengülés most nem valószínû, oldalazás várható a 305-315-ös sávban, miközben az MNB várhatóan folytatja a kamatcsökkentést, ugyan csökkenõ ütemben.

Odavághat a horvát nyaralásnak Matolcsy

Gazdaság2014.03.05, 11:19

Külsõ és belsõ tényezõk is gyengítik a forintot, de ez egyelõre nem aggasztja a Magyar Nemzeti Bankot. Pedig a benzin már a jövõ héten drágább lesz, elõbb-utóbb az élelmiszerek is többe kerülnek, és az exportõrök is csak átmenetileg örülnek.  

Kinek jó a gyenge forint?

Gazdaság2014.03.18, 12:28

Több magyar tõzsdei cég számára is fontos kérdés, hogy a forint mennyire erõsödik meg, vagy éppen gyengül a fontosabb devizákkal, például az euróval szemben. Bár a magyar tõzsde legnagyobb „sztárjai” számára talán nem annyira jelentõs a forint változása, több kispapír esetében is komoly elõnyökkel járhat a forint jelentõs gyengülése.

2,5 százalékig eshet az alapkamat

Gazdaság2014.03.04, 10:33

2,5 százalékig vághatja az alapkamatot az MNB monetáris tanácsa a CIB Bank szerint.

Megtáltosodott a forint

Gazdaság2014.03.04, 17:38

Nagyot fordult a világ egyetlen éjszaka alatt, miután ma reggel Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy visszahívja az orosz csapatokat az állomáshelyekre. A hírre a régiós devizák, köztük a forint is nagyot erõsödött, a 313,5 körüli szintekrõl egészen 311 közelébe ugrott.

Gyenge forint mellett is nyugodt maradhat az MNB

Gazdaság2014.03.03, 16:59

Az MNB vélhetõen tolerálja a gyenge forintárfolyamot, amig a magyar deviza nem kiugróan mozog és lehet kontrollálni a folyamatot, véli a JP Morgan. Így idén akár 2,5 százalékig is vághatja a kamatot a jegybank, ahonnan 2015 végéig 3,5 százalékra emelheti majd az irányadó rátát.

A gyenge forintot nyögik a kórházak

Gazdaság2014.02.28, 10:50

Az egészségügyi ellátáshoz szükséges anyagok, eszközök mintegy 80 százaléka importból származik, a gyenge forint pedig megdobja az árakat.

Megnyugodott kicsit a forint

Gazdaság2014.02.27, 18:32

A nap végére nagyjából a reggeli 310,5-ös szintek közelébe jött vissza a forint az euróval szemben. Lényegében követve a régiós devizák pályáját.

Mit tervezhet az MNB?

Gazdaság2014.02.26, 16:45

Ismét kamatott vágott az MNB monetáris tanácsa, így nagy kérdés, vajon meddig folytatódik a kamatvágási ciklus, és vajon hogyan hathat ez a forintra.

Ismét támadás alatt a forint

Archívum2014.02.26, 14:33

Kora délután ismét gyengülésnek indul a forint, és a reggeli 308,5 közelébõl egészen 310,5-ig is ejlutott a devizaárfolyam.

Kiváló formát mutatott a forint

Gazdaság2014.02.25, 18:28

A 309-es szint környékén vert tábort a forint kedd délután az euróval szemben, azt követõen, hogy reggel még 310 felett tartózkodott. A feltörekvõpiaci devizák egyébként is jó napot tudhatnak magukénak, de a forintnál jobban csak a dél-afrikai rand teljesít jobban az euró ellenében.

Erõsödés elõtt a forint?

Gazdaság2014.02.25, 08:26

Úgy néz ki, hogy folytatódhat az MNB kamatcsökkentési ciklusa, ami miatt tartósan gyengébb lehet a forint. Viszont rövid távon, technikai szempontból fellélegezhetünk, jöhet egy kis erõsödés.

310 alatt járt a forint

Gazdaság2014.02.24, 14:42

Kora délután ismét benézett a 310-es szint alá a forint árfolyama az euróval szemben.

Matolcsy nem ijedt meg a gyenge forinttól

Archívum2014.02.22, 16:09

A vártnál nagyobbat csökkentett az alapkamaton a Monetáris Tanács, részben ennek köszönhetõen kétéves mélypontjára jutott a forint. Ez történt a héten a gazdaságban.

Eddig jól megy ma a forintnak

Gazdaság2014.02.21, 10:49

Folytatta tegnap délután megkezdett erõsödését a forint pénteken a reggeli órákban. Az euróval szembeni árfolyam egészen 311 alá is benézett, most pedig annak közelében mozog a jegyzés.

Jók vagyunk, csak a forintunk gyenge

Gazdaság2014.02.21, 11:10

Komoly gyengülésen van túl a forint az év eleje óta, de jöhetnek még nehezebb napok. Hiába jók az ország mutatói, a jegybank dacos kamatcsökkentését már nem díjazzák a befektetõk, a tartósan gyenge forint pedig mindenkire káros. Mi áll a háttérben?

Orbán: Nem probléma a forint gyengülése

Archívum2014.02.21, 09:29

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádiós nyilatkozatában többek között a forint gyengülésérõl is kifejtette véleményét.

Kicsit magára talált a forint

Gazdaság2014.02.20, 16:21

A reggeli új kétéves mélypontról visszakapaszkodott a forint az euróval szemben. Elõbb az árfolyam a 314,7-es szintbe is belekóstolt, délutánra azonban egészen 312 alá ért a magyar deviza.

Kétéves mélypont közelében a forint

Gazdaság2014.02.19, 18:53

24 óra leforgása alatt jelentõs mértékben gyengült a forint az euró ellenében: amíg egy napja még 308 forintot kértek el egy euróért, addig ma délutánra már több mint 314-et. Ezt követõen azonban 313 közelében stabilizálódott az árfolyam.

Aki a forintot bántotta, nagyot kaszált

Gazdaság2014.02.19, 11:12

Akinek volt türelme kivárni, annak kellemesen indult a mai nap. A PLNHUF vételi pozíciónk elérte a kitûzött 75.00-ös célárfolyamot, így a tavaly nyáron kicsivel 68 alatt vett zlotyin több mint 10 százalékos nyerõt húzhatunk be.

314 felett is járt az euró

Gazdaság2014.02.19, 16:47

Az újabb jegybanki kamatcsökkentés után szerda reggel megint gyengül a forint árfolyama, 313-ig ugrott az euró jegyzése. Délután még jobban gyengült a forint, 314 felett is járt az euró.

Gyengébb forint várható

Gazdaság2014.02.18, 17:05

15 bázispontos kamatvágásról döntött a Monetáris Tanács, így tovább gyengülhet a forint, és akár a korábbi 314 EURHUF határt is átlépheti. Így akinek megtakarítása van, mindenképpen érdemes azt deviza befektetésekkel kiegészíteni a K&H Alapkezelõ véleménye szerint.

Még mindig lehet tovább vágni a kamatot

Gazdaság2014.02.18, 15:55

Közzétette közleményét az MNB a Monetáris Tanács mai ülésérõl, melyben a további kamatcsökkentés lehetõségét sem vetették el.

Mit nekünk a gyenge forint

Gazdaság2014.02.18, 15:09

Az elmúlt hetekben 314 forint fölé szökõ euró és a kormány aggodalmai ellenére tovább csökkentette az alapkamatot a jegybank. Sõt, még csak nem is lassítottak a legutóbbi vágáshoz képest, ahogy egyébként a piacon arra számítottak. A jegybank korábbi érvelése szerint az inflációt követik csak, az pedig a rezsicsökkentés miatt 0 százalékra esett.

Újabb kamatvágás az MNB-tõl

Gazdaság2014.02.18, 14:44

15 bázisponttal csökkentette az alapkamatot az MNB monetáris tanácsa a mai ülésén, ezzel 2,7 százalékra csökkent az irányadó ráta. A forint jelentõsen gyengült a hírre.

Így csapódik le rajtunk a harmatgyenge forint

Gazdaság2014.02.14, 13:37

Aki magyar alapanyagból gyárt, és mindent külföldön ad el, vannak devizabefektetései, vagy kinti rokonai, akik hazaküldik a pénzt, az sokat nyer a gyenge forinton. Mindenki más inkább veszít, fõleg, ha sokáig marad még a 310 körüli szinten az árfolyam.

Nagyot gyengült a forint

Gazdaság2014.02.13, 13:45

Némi erõsödéssel indult a kereskedés a forint piacán, de hirtelen több mint 2 forintot gyengült a hazai fizetõeszköz az euróval szemben. A magyar deviza ezzel kétéves mélypontja közelébe zuhant.

Gyengélkedhet a forint

Gazdaság2014.02.12, 16:53

Ismét gyengül a forint az euróval szemben. Ennek hátterében a szerdán lejáró 2014/C állampapír és a pénteken megjelenõ inflációs adat áll. A várható tovább csökkenõ forint kamatprémium miatt, jelentõs forinterõsödésnek kicsi a valószínûsége. Továbbra is maradhat a tartósan gyengébb forint.

Visszafordult a forint

Gazdaság2014.02.11, 16:07

Délutánra szinte teljesen leadta felhalmozott elõnyét a forint az euróval szemben, és ismét 311 fölé került az EURHUF árfolyam. Pedig délelõtt a kora reggeli 312-es szintekrõl már 310 alá esett vissza a devizaárfolyam.

Nyomás alá került a forint

Gazdaság2014.02.10, 16:35

Hétfõ újra megpattant a forint árfolyama, a reggeli 307,5 körüli szintekrõl egészen 311 fölé gyengült az euróval szemben, és a délutáni órákban sem tudott elmozdulni ezekrõl a szintekrõl. Ezzel pedig a leggyengébben szereplõ deviza lett hétfõn az euró ellenében.

Hozzánk járnak bevásárolni a szlovákok

Gazdaság2014.02.09, 10:31

Az elmúlt hetekben érezhetõen megnõtt a Szlovákiából Magyarországra érkezõ vásárlók száma. A gyenge forint miatt akár a miskolci hipermarketekig is hajlandóak elmenni a potenciális vásárlók.

Nagyon erõsödik a forint

Gazdaság2014.02.07, 15:16

Percek alatt nagyot erõsödött a forint. 309 közelébõl 306,5-ig is tudott erõsödni az euróval szemben.

Az MNB csak extrém forintgyengülésnél emelhet kamatot

Gazdaság2014.02.06, 20:46

340-350 forintos euróig az MNB nem fog kamatot emelni - véli több pénzügyi intézmény elemzõcsapata. Van, aki szerint további kamatcsökkentés is jöhet, hacsak nem megy 320 forint fölé az euró.