forgalom
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- Budapest
- kiskereskedelem
- Magyarország
- KSH
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiderült, melyik magyar bankjegyből van a legtöbb
Közzétette jelentését 2018. évi működéséről a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A parlament elé benyújtott beszámolóból sok érdekesség kiderül, többek között a hazai készpénzforgalomról is.
Az eső miatt visszaesett a strandok forgalma májusban
A Magyar Fürdőszövetség elnöke úgy nyilatkozott, hogy visszaveti a strandok forgalmát az esős májusi időjárás, a fedett medencével is rendelkező fürdőkben ugyanakkor többen fürdőznek.
- címkék:
- forgalom
- esős idő
- strandok
- május
- Címkefelhő »
Fontos információkat hozott nyilvánosságra a COOP
Mintegy 4 százalékos növekedés után 627 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly, ezzel minden változás és az egyre élesedő kereskedelmi verseny nyomása ellenére is őrzi pozícióját a kereskedelmi csoport – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén, melyről a COOP közleményben tájékoztatta az Origót.
Minden 4. órában új egységet nyit egy kávézólánc
Kihívója akadt Kínában a Starbucks-nak. Az ottani piacot egyértelműen uraló, amerikai hátterű kávézóláncnak a Luckin Coffee próbál a babérjai törni, mégpedig szédületes tempójú boltnyitásával - számol be erről a Quartz.
Óriási pénzt hozott az országnak tavaly a magyar légtér
A Magyarország feletti légi forgalom tíz százalékkal nőtt tavaly, ennek nyomán a repülők irányításából származó bevétel is emelkedett.
Sosem találja ki, melyik a világ legforgalmasabb légi útvonala
Tavaly majdnem 80 ezer járat repült a két dél-koreai repülőtér között.
- címkék:
- Dél-Korea
- repülés
- utazás
- zsúfoltság
- forgalom
- OAG
- Címkefelhő »
Az autóból kiszállva, az út mellett pisilt egy nő Csepelen – Videó
Az autóból kiszállva, egy forgalmas út mellett pisilt egy nő Csepelen. A jelenetet videóra vették.
- címkék:
- Csepel
- autó
- forgalom
- pisilés
- Címkefelhő »
Egyre többen, egyre többet fizetünk bankkártyával
Jelentősen nőtt a hazai kibocsátású fizetési kártyák száma az elmúlt negyedévben, ezzel párhuzamosan jelentősen bővült a hazai fizetési kártyás vásárlási forgalom is. Az év egészét tekintve a tranzakciók száma és értéke mintegy 24, illetve 23 százalékkal haladta meg az előző évi forgalmi adatokat. Már az összes vásárlási tranzakció mintegy 89 százaléka érintéses. Az átutalások és a csoportos beszedések esetében szintén folytatódott a korábbi időszakokat jellemző stabil növekedési trend - írja az MNB friss pénzforgalmi jelentése.
Több főútvonalon is dugó van
Az M3-as autópálya Budapestről kivezető szakaszán 2-3 kilométeres dugó van, lépésben halad a forgalom az M0-s autóút csepeli szakaszán, és lassú a forgalom az M7-esen az országhatár felé – derül ki az Útinform oldaláról.
Az M1-esen újabb terelések lesznek
Csütörtöktől újabb terelésekre kell számítani az M1-es autópálya M15-ösre vezető ágán a csomópont építése miatt.