földgáz

címke rss

Oda a Tesla, marad az orosz gázfüggőség

Gazdaság2015.10.19, 10:32

Nem valószínű, hogy lesz olyan vezeték, amely a Balkán irányából szállíthatna gázt Magyarországra. Rövid távon ennek nincs hatása az ellátásbiztonságra, az ország gázellátása biztosított, még ha a hivatalos adatok szerint az egy évvel ezelőttinél bő 1,2 milliárddal kevesebb, mindössze 3 milliárd köbméter gáz van is jelenleg a hazai tárolókban.

Sok ezer embernek csökken a rezsije

Gazdaság2015.09.22, 16:34

A Főgáz már elkezdte a túlméretezett gázórák kisebbre cserélését, a kisebb gázóra alacsonyabb alapdíjat jelent. A kormány szigorította a cserék felügyeletét, és többen kérhetnek cserét. Ha egy gázszolgáltató nem a szabályok szerint jár el, meg kell térítenie a hibásan számított tarifa összegét.

Jön a fűtésszezon

Gazdaság2015.09.21, 08:44

Egyharmadig sincsenek feltöltve az állami kézben lévő hazai kereskedelmi földgáztárolók, holott néhány héttel a fűtési idény kezdete előtt a feltöltöttségi szintnek már 40 százalékon kellene lennie. A gáz ára nem nő, a szeptemberi nyárias idő miatt a távfűtést sem kellett még beindítani.

Gigantikus földgázlelőhelyre bukkantak Egyiptom partjainál

Gazdaság2015.08.31, 09:40

Az olasz energiaipari óriás, az Eni hatalmas földgázlelőhelyre bukkant Egyiptom partjainál. Ráadásul a cég kommunikációja szerint ez akár a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű lelőhelye lehet, amely évtizedekre biztosíthatja Egyiptom ellátását is.

Osztottak-szoroztak a Gazpromnál

Gazdaság2015.08.10, 19:40

A Gazprom orosz gázipari cég számításai szerint 11,4 milliárd euróba kerül a Török Áramlat gázvezeték négy szakaszának megépítése, áfa nélkül. Az első szakasz létrehozásához 4,3 milliárd euróra lesz szükség - mondta a társaság egyik vezetője egy telekonferencián.

Moszkva nem akarja olcsóbban adni a gázt

Gazdaság2015.07.31, 10:29

Török tisztviselők szerint Törökország és Oroszország felfüggesztette a Török Áramlatról szóló tárgyalásokat. Az oroszok nem akarták aláírni a gázárról szóló megállapodást, aminek keretében Törökország kedvezményes áron kapná az orosz gázt. A tárgyalások felfüggesztésével felborult a projekt ütemterve. A Gazprom nem kommentálta a tárgyalások felfüggesztéséről szóló hírt.

További rezsicsökkentésről beszél a nemzeti közműcég

Gazdaság2015.07.28, 16:37

Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató irányítása alatt álló Főgáz megpályázta a piacról kivonuló Tigáz ügyfeleit az Energetikai Hivatalnál. A másik két nagy lakossági szolgáltató ügyfeleit már megnyerte, ha a Tigáz ügyfeleit is megkapja, akkor a nemzeti közműcég lesz az egyetlen gázszolgáltató a piacon. A nemzeti közműcég szerint lehet még rezsicsökkentés, mert a bevételeket vissza fogják forgatni.

Az USA szemet vetett az ukrán gázra

Gazdaság2015.07.20, 15:08

Az ukrán Naftogaz képviselői először képviseltették magukat az amerikai-ukrán üzleti fórumon. Az orosz Gazprommal válófélben lévő társaság úgy tűnik, új jövendőbelijét a tengerentúlon találta meg. Egyből két kérője is akadt.

Atomügyben még nincs megállapodás

Gazdaság2015.07.13, 18:44

A maratoni tárgyalások nyara az idei, az iráni atomprogramról is egész éjjel ment a vita, ahogy a görög mentőcsomagról is. Állítólag hétfőn az iszlám köztársaság ügyében is megszületik majd a megegyezés, legalábbis az európai tárgyalópartnerek ebben reménykednek.

A török vezetéket építését is leállította a Gazprom

Gazdaság2015.07.09, 16:50

Új partnert keres a Gazprom, mert az az olasz Saipem kiszáll a Török Áramlat első szakaszának építéséből. Korábban azt tervezték, hogy a vezetéken jövőre már gázt szállítanak.

Ukrajnának nem kell tovább az orosz gáz

Nagyvilág2015.06.30, 22:34

Ukrajna bejelentette kedd este, hogy július 1-jétől nem vásárol földgázt Oroszországtól, mert az illetékeseknek nem sikerült egyezségre jutniuk a fizetendő árról. A két ország energiaügyi minisztere Bécsben tárgyalt erről egymással.

A Főgáz veszi át az E.ON ügyfeleit

Gazdaság2015.06.12, 16:12

Alkalmasnak találta a Főgáz Zrt. ajánlatát a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, így a társaság láthatja el a kivonuló E.ON és a GDF Suez ügyfeleit.

Földgázt talált a Mol Pakisztánban

Gazdaság2015.05.19, 18:08

Nagy mennyiségű földgázt és a felszínen leválasztott folyékony szénhidrogént, úgynevezett kondenzátumot talált a Mol Pakisztánban. A cég szerint még lehetnek az országban hasonló lelőhelyek.

A Magyar Telekom megszünteti lakossági földgáz-szolgáltatását

Gazdaság2015.05.12, 18:37

A Magyar Telekom az energiapiaci környezet megváltozásával összefüggésben 2015. július 31-ével megszünteti az egyetemes szolgáltatásra jogosult lakossági földgáz-felhasználók részére nyújtott szolgáltatását. 

Reagált a Gazprom Brüsszel vádjaira

Gazdaság2015.04.22, 13:45

Az Európai Bizottság trösztellenes eljárást indít a Gazprom ellen, mert úgy látja, az orosz cég visszaél gázpiaci fölényével. Az eljárásban a Gazpromot megbírságolhatják, és kényszeríthetik, hogy átláthatóbbá tegye üzletpolitikáját Európában.

Szőnyeg szélére állíthatja a Gazpromot Brüsszel

Gazdaság2015.04.21, 12:34

Bennfentes információk szerint az unió trösztellenes eljárást fog indítani április 22-én az orosz Gazprom ellen, amiért az visszaél gázpiaci helyzetével. Az eljárás tovább mélyítheti az ellentéteket az EU és Oroszország közt. Az eljárásban bírságot vethetnek ki a Gazpromra, és kényszeríthetik, hogy átláthatóbbá tegye üzletpolitikáját Európában.

Földgázt szállít Ukrajnának a Shell

Gazdaság2015.04.15, 18:36

A Royal Dutch Shell olaj- és gázipari konszern megkezdte a földgázszállításokat Ukrajnába, és ebben a hónapban 120-130 millió köbméter leszállítását tervezi - idézi a Reuters hírügynökség a Liga ukrán hírügynökség egy kormányzati forrásra hivatkozó beszámolóját.

Magyarország lehet a térség gázelosztója

Gazdaság2015.03.23, 06:51

A budapesti orosz nagykövet szerint gázelosztó központtá válhat Magyarország a tárolói kapacitására építve.

Zavartalan lesz a földgáztranzit Ukrajnából

Nagyvilág2015.03.20, 22:05

Ukrajna továbbra is biztosítja a megbízható földgáztranzitot az Európai Unióba - áll abban a közös nyilatkozatban, amelyet pénteken este fogadott el a háromoldalú energiabiztonsági tárgyalásokon az Európai Unió, Ukrajna és Oroszország.

Szijjártó Péter elmondta, mi kell az energiabiztonsághoz

Gazdaság2015.03.19, 14:35

Minél több földgáz jut el Magyarországra és a délkelet-európai és nyugat-balkáni régióba, annál nagyobb lehet az energiabiztonság a térségben, mondta Szijjártó Péter.

Putyin jött, Putyin ment

Gazdaság2015.02.21, 07:54

Magyarországon járt Vlagyimir Putyin, de ettől függetlenül lett drágább a tankolás és a lakásvásárlás. Kiderült, hogy kikre figyel oda idén kiemelten a NAV. Nem ért egyett Berlin és Brüsszel a görög hitelkérelem ügyében, és egy váratlan levél is érkezett az Origo szerkesztőségébe. Ez történt a héten a gazdaságban.

Közel négyszeresére drágul Ukrajnában a lakossági gázár

Gazdaság2015.02.18, 16:26

Ukrajnában 280 százalékkal emelkedik a lakossági gázár és 60 százalékkal a távhő ára, közölte Valerija Hontareva, az ukrán jegybank elnöke, aki szerint ez következik egyebek között abból az emlékeztetőből, amit az ukrán kormány kötött a Nemzetközi Valutaalappal.

Kifulladhat a palagázforradalom a BP szerint

Gazdaság2015.02.18, 13:57

Őrzik a helyüket az arab országok az olajtermelésben, Kína helyett India lesz a legnagyobb piac – olvasható a British Petrol előrejelzésében. Az olajcég szerint a palagáz-forradalom nem lesz hosszú életű, és arra számítanak, hogy 2035-re sem fogunk kevesebb olajat felhasználni.

Ehhez miért kellett találkoznia Orbánnak és Putyinnak?

Gazdaság2015.02.18, 08:45

Magyarország a következő években lehívhatja az idén kifutó szerződésből megmaradt gázt, új szerződésről nem esett szó. Erre nem is számított senki, a jelenlegi helyzetben sem Oroszországnak, sem Magyarországnak nem érdeke egy hosszú távú megállapodás. Orbán Viktor szerint Oroszország nélkül Európában se béke, se energiabiztonság nem képzelhető el.

Ezért kell jóban lenni az oroszokkal

Gazdaság2015.02.17, 09:45

Az energiabiztonság miatt Oroszország megkerülhetetlen, hiszen még ma is a teljes magyar gázimport közel felét a Gazprom adja. Az orosz válság ugyanakkor nem okoz akkora visszaesést a magyar exportnak, mint azt korábban gondoltuk. Vlagyimir Putyin budapesti látogatása kapcsán szakértőket kérdeztünk a magyar–orosz gazdasági kapcsolatokról.

A MET veszi át a GDF Suez helyét

Gazdaság2015.02.12, 14:32

A GDF Suez júliustól befejezi szabadpiaci gázkereskedelmi tevékenységét a magyar gázpiacon és eladja részesedését a MET-nek, írja a Reuters a két cég közleményére hivatkozva.

Már nem függünk Putyin olajától

Gazdaság2015.02.12, 11:21

A közép-európai országok nem függnek többé az orosz kőolajtól, de a gáz- és a villanyáram esetében még bőven vannak megoldandó dolgok.

Szijjártó uniós pénzből építené a Déli Áramlat utódját

Gazdaság2015.02.05, 15:09

Az Európai Bizottság beruházásélénkítő csomagja nem a meglévő források újraosztásából, hanem új pénzből fog megvalósulni. Brüsszel a Déli Áramlat utódjának megépítését is támogatná ebből a keretből, de csak ha nem tisztán az állam valósítja meg. 

"Új hidegháborúról" írnak amerikai elemzők

Gazdaság2015.02.04, 12:56

"Új hidegháború" készül Európában, de az nem a katonai fölényről szól, hanem az energia-exportról – olvasható a The State elemzésében. Az amerikai portál szerint az Egyesült Államok jó úton halad affelé, hogy megtörje Európa orosz energiától való függőségét, azonban az orosz lobbi sem tétlen, ennek eredménye lehet a Paks2 beruházás is.

Szijjártó uniós pénzből hozná ide az orosz gázt

Gazdaság2015.01.27, 23:52

Ha az oroszok valóban elviszik Törökországba a Déli Áramlatba szánt gázt, és valóban megépül az elosztóközpont a görög-török határon, akkor a Közép-európai országoknak szükségük lesz az unió forrásaira, mert önerőből nem tudják végrehajtani azokat a fejlesztések, amik a gáz továbbszállításához kellenek.

A Gazprom megegyezett a törökökkel a közös gázvezetékről

Gazdaság2015.01.27, 17:49

A Gazprom megegyezett a törökökkel az új közös gázvezeték útvonaláról. Az orosz cég vizsgálja a magyarországi földgáztározók felhasználásának lehetőségét is.

Ukrajna több gázt kap Magyarországon át

Gazdaság2015.01.26, 14:01

Ukrajna növelte Magyarországon át érkező gázimportját. Az évi 40-45 milliárd köbméteres gázszükséglet csaknem a felét korábban az oroszoktól szerezte be.

Drágulhat az olaj a fehérorosz áremelés miatt

Gazdaság2015.01.23, 10:53

9,7 százalékkal emeli a rajtuk keresztülmenő kőolaj tranzitdíját a fehérorosz kormány. A vezeték Magyarországot nem érinti.

Putyin nem tett le az európai gázvezetékről

Gazdaság2015.01.19, 09:35

A Déli Áramlat kudarca ellenére is épül új, Ukrajnát megkerülő orosz gázvezeték Európáig. A törökországi vezeték azonban mégis vereséget jelenthet Putyin számára, hiszen Ankara az ukránoknál is keményebb partner lehet. A Gazprom közelmúltbeli nyilatkozataiból az is kiderült, mi vezetett végül a Déli Áramlat bukásához.

Mennyi olajról, gázról és szénről kellene lemondjunk?

Környezet2015.01.07, 20:02

Nem lenne szabad kitermelnie az emberiségnek a kőolajtartalék egyharmadát, a földgáz felét és a szén több mint 80 százalékát, amennyiben a globális felmelegedést a bűvös 2 Celsius-fok alatt akarjuk tartani. A melegedés viszont jó darabig akkor sem áll le, ha egycsapásra leállunk a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásával.

Egyre kevesebb földgázt fogyasztunk

Gazdaság2014.12.19, 17:05

Évről évre kevesebb a földgázfogyasztás Magyarországon, főleg az enyhe időjárás miatt.

Ismét szállítanak gázt az oroszok Ukrajnába

Gazdaság2014.12.09, 16:13

Hat hónap után újraindította a gázszállítást Ukrajna felé a Gazprom. Korábban Ukrajna ártárgyalások miatt próbálta elodázni a szállítási szerződés megkötését, de kimerülőben voltak a tárózói.

Az amerikai gáz megelőzheti az azerit

Gazdaság2014.12.09, 11:55

Elbukott a Nabucco és a Déli Áramlat is, a cseppfolyós gáz fogadása pedig még nem megoldott a régióban. Honnan lesz gázunk, ha tovább fajul az orosz-ukrán konfliktus? A kormány Azerbajdzsánból hozná a gázt, de végül az is lehet, hogy az amerikai palagáz előbb ér ide.

Ukrajna elkezdte fizetni a gázszámlát

Gazdaság2014.12.06, 11:42

Ukrajna 378,22 millió dollár előleget utalt át a decemberi földgáz-szállítások ellenében - közölte szombaton a Gazprom szóvivője.

Gáz nélkül maradt Komló egy része

Itthon2014.11.14, 12:07

Mintegy száz lakossági és három közüzemi fogyasztónál szünetel a gázszolgáltatás kora délutánig Komlón egy megrongált vezeték miatt - tájékoztatott a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A Gazprom már érzi a szankciókat

Archívum2014.10.14, 13:54

Jelentősen csökkent a Gazprom orosz állami energetikai társaság adózott nyeresége az idei első félévben. A második negyedévről viszont emelkedést jelentettek.