fogyasztói ár

címke rss

Csökkent a német infláció

Archívum2008.04.28, 18:52

Németországban áprilisban átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 2,4 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly áprilisban, közölték a szövetségi statisztikai hivatalban hétfőn előzetes becslésként, a hazai módszer szerint számolva. Márciusban 3,1 százalékos, februárban és előtte januárban 2,8-2,8 százalékos , decemberben is 3,1 százalékos, előtte novemberben 3,3 százalékos volt a tizenkét havi infláció, az utóbbi a tavalyi csúcs volt.

Tovább emelkedett a német infláció

Archívum2008.04.16, 08:23

Németországban márciusban átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly márciusban - közölték a szövetségi statisztikai hivatalban szerdán végleges adatként, a hazai módszer szerint számolva. A március végén kiadott előzetes becslés is 3,1 százalékra szólt.

Emelkedő euróövezeti infláció

Archívum2008.04.16, 11:36

Az euróövezetben márciusban átlagosan 1,0 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,6 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly márciusban, jelentették az EU statisztikai hivatalában szerdán végeleges becslésként. A március végén kiadott előzetes becslés kissé kisebb, 3,5 százalékos tizenkét havi inflációra szólt. Az elemzők korábban 3,3 százalékot jósoltak.

Csökkent hazánk várt GDP növekedése

Gazdaság2008.03.27, 13:30

A decemberben prognosztizált 3,5 százalékról 2,7 százalékra csökkentette a GDP idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt..

Euróövezet: 3,3 százalékos infláció februárban

Gazdaság2008.03.14, 11:40

Az euróövezetben, februárban átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,3 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly februárban, közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken végleges becslésként, emelve a hónap elején kiadott, 3,2 százalékra szólt előzetes becslést. A februári ütem új rekord a közös statisztika 1997 januári bevezetése óta.

Stagnált a német infláció

Archívum2008.03.14, 08:26

Németországban februárban átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 2,8 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly februárban - közölték a szövetségi statisztikai hivatalban pénteken végleges adatként, megerősítve a február végén kiadott előzetes becslést.

Ecostat: 5,9 százalékos infláció idén

Archívum2008.03.13, 10:56

Idén júliusban a fogyasztói árak várhatóan 5,9 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a termelői árak pedig 4,8 százalékkal haladhatják meg a 2007. júliusi szintet. 25 pontos jegybanki alapkamat csökkentést júliusra prognosztizálják.

Kamatemel�si javaslat is volt

Gazdaság2008.03.11, 14:56

A Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�cs�ben Kopits Gy�rgy volt az egyetlen, aki a legut�bbi kamatd�nt� �l�sen kamatemel�st javasolt. A tan�cstagok szerint a fogyaszt�i �rakat �r� kedvez�tlen sokkok egym�s hat�s�t feler�s�thetik.

Nem meglepőek az inflációs adatok

Archívum2008.03.11, 11:49

Nem okozott meglepetést a fogyasztói árak februári alakulása a megkérdezett elemzőknek, akik szerint elindult az infláció lassú, fokozatos mérséklődése. Az elemzők februárra 7 százalék körüli inflációt vártak.

Valamelyest lassult az infláció

Gazdaság2008.03.11, 12:23

A fogyasztói árak az idén februárban 1,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 6,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kína: tovább gyorsul az infláció

Archívum2008.03.10, 12:32

Több mint három éve a legnagyobb ütemű termelői inflációt - 6,6 százalékot - mérték februárban Kínában, ami azt sugallja, hogy a fogyasztói infláció a januári 7,1 százalékos, 11 éves rekord után tovább növekszik az év második hónapjában is, elemzők szerint akár 8,5 százalékra.

Rossz évet vár a Hússzövetség

Archívum2008.03.04, 16:30

Ez év második felében a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke szerint mintegy 10 százalékkal emelkedhetnek a húskészítmények fogyasztói árai. Az elnök szerint az áremelkedések nem a húsiparosok hasznát növeli, mert a profit ma is csak a "pozitív nulla" körül mozog.

Euróövezet: 3,2 százalékkal nőtt az infláció

Gazdaság2008.02.29, 15:10

Az euróövezetben januárban átlagosan 0,4 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 3,2 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly januárban, közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken végleges becslésként. Az eredmény azonos a január végi előzetes becsléssel.

A tervezettnél kisebb gázáremelés

Gazdaság2008.02.28, 11:18

Április 1-jétől átlagosan 5,8 százalékkal emelkednek a lakossági földgázárak, a nem lakosságiak átlagosan 5,2 százalékkal - közölte a gazdasági tárca. A korábbi támogatással alacsonyan tartott gázár és az azt fedező nagykereskedelmi veszteség lassan beépül a fogyasztói árba.

Infláció: az lett amit vártak

Archívum2008.02.14, 09:29

A fogyasztói árak 2008 januárjában 7,1 százalékkal voltak magasabbak, mint 2007 januárjában és 1 százalékkal nőttek 2007 decemberéhez képest. Az éves adat megegyezik az elemzői várakozásokkal.

Júniusra 5,8 százalékos infláció várható

Archívum2008.02.13, 12:30

Idén, júniusban a fogyasztói árak várhatóan 5,8 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a termelői árak pedig 4,5 százalékkal haladhatják meg a 2007 júniusi szintet - áll az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-Stratégiai Kutató Intézet Mikroszkóp című kiadványában.

Rekord infláció Szlovákiában

Archívum2008.01.16, 09:16

Egyéves csúcsra emelkedett az infláció Szlovákiában decemberben, az erősen növekvő élelmiszer- és üzemanyagárak miatt. A fogyasztói árak EU-szabvány szerint számolva átlagosan 0,3 százalékkal nőttek novemberhez képest, és 2,5 százalékkal haladták meg a 2006. decemberit, jelentették szerdán a szlovák statisztikai hivatalban. A szlovák központi bank év végi előrejelzése 1,6 százalékos tizenkét havi inflációra szólt.

Meglódult az infláció az euróövezetben

Archívum2008.01.16, 11:19

Az euróövezetben decemberben átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,1 százalékkal voltak magasabbak, mint 2006. decemberben, jelentették az EU statisztikai hivatalában szerdán végleges becslésként. Az inflációnövekedés ellen a Központi Bank tehetetlen, mert a növekedést az energia és élelmiszerárak indukálják.

Decemberben is várakozások felett az infláció

Gazdaság2008.01.15, 10:40

A fogyasztói árak 2007-ban átlagosan 8 százalékkal emelkedtek, decemberben 7,4 százalékkal voltak magasabbak, mint 2006 decemberében és 0,4 százalékkal nőttek 2007 novemberéhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az adat egy picit magasabb a 7,25 százalékos decemberi várakozásoknál, egész év átlagára azonban 8 százalékot vártak az elemzők.

Inflációs rekord az euróövezetben

Gazdaság2008.01.04, 13:32

Decemberben átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az euróövezetben, mint 2006 decemberben, jelentette előzetes becslésként az Európai Unió (EU) statisztikai hivatala pénteken.

Három százalék felett az euróövezet inflációja

Archívum2007.12.14, 12:19

Az euróövezetben novemberben átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,1 százalékkal haladták meg a tavaly novemberi szintet, jelentették az EU statisztikai hivatalában pénteken végleges becslésként. November végén még csak 3 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsített az előzetes becslés.

Még kordában a szlovák infláció

Archívum2007.12.14, 11:37

Szlovákiában novemberben átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 2,3 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly novemberben EU-szabvány szerint számolva, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban pénteken.  

Hét százalék felett a novemberi infláció

Gazdaság2007.12.11, 11:50

A fogyasztói árak novemberben 0,6 százalékkal nőttek októberhez képest, és 7,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A piaci elemzők novemberre ennyit vártak.

Rekordinfláció Csehországban

Gazdaság2007.12.10, 11:14

Novemberben átlagosan 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 5,0 százalékkal haladták meg a tavaly novemberit Csehországban. Utóbbi hatéves rekord, messze az elemzők 4,5 százalékos várakozása fölött, és még messzebb a cseh központi bank 3,6-4,2 százalékos előrejelzésétől, illetve 3 százalékos állandó céljától, plusz-mínusz 1-1 százalékpontos tűréssel.

Szeptemberben felgyorsult a német infláció

Archívum2007.10.16, 10:43

Németországban szeptemberben átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 2,4 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly szeptemberben, jelentették a szövetségi statisztikai hivatalban kedde. Ez két éven belül a leggyorsabb tizenkét havi inflációra vall, és ezt elsősorban az üzemanyagárakkal magyarázták a közleményben.

Rekord infláció Romániában

Archívum2007.10.10, 10:15

Romániában szeptemberben átlagosan 1,08 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 6,03 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly szeptemberben, jelentették a román statisztikai hivatalban. Az élelmiszerek gyors drágulásával magyarázva az infláció meredek emelkedését.

Rekordmélységben a szlovák infláció

Gazdaság2007.09.14, 11:33

Átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak augusztusban Szlovákiába, és 1,2 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly augusztusban - jelentették a szlovák statisztikai hivatalban, EU-szabvány szerint számolva. Mindegyik ütem azonos a részben felülvizsgált júliusival, és mindkét tizenkét havi ütem a legkisebb az önálló Szlovákia történetében.

Egy év alatt 8,3 százalékos volt a drágulás

Gazdaság2007.09.11, 10:18

Augusztusban a fogyasztói árak az előző hónaphoz viszonyítva összességükben nem változtak, 2006 augusztushoz viszonyítva pedig 8,3 százalékkal növekedtek. Idén, az első nyolc hónapban, átlagosan 8,5 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH gyorsjelentésében.

Jelentős inflációs kockázatok vannak

Gazdaság2007.08.14, 14:13

Nem változtak a fogyasztói árak egy hónap alatt, egyéves viszonylatban viszont 8,4 százalékkal emelkedtek júliusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden. Az idén, az első hét hónapban, átlagosan 8,5 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában, főleg az élemiszerek árrobbanásának betudhatóan.

Egy év alatt 8,6 százalékos volt a drágulás

Gazdaság2007.07.11, 10:01

A fogyasztói árak 8,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, júniusban pedig 0,4 százalékkal emelkedtek májushoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Ősztől erőteljesen csökkenhet az infláció

Archívum2007.07.05, 13:23

A nyári hónapokban fokozatos, ősztől erőteljes dezinfláció várható, novemberben a fogyasztói árak várhatóan 5,6 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbit - áll az Ecostat Mikroszkóp című kiadványában.

Minden drágult májusban

Gazdaság2007.06.12, 10:03

A fogyasztói árak az idén májusban 0,8 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, és 8,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A budapesti elemzők 8,5 százalékos, a londoni szakértők 8,3 százalékos 12 havi inflációt vártak.

Júliusban nem változik a gáz fogyasztói ára

Archívum2007.06.01, 14:43

Nem változik a közüzemben -  a lakosságnak és más fogyasztóknak -  a földgáz fogyasztói ára júliusban - jelentette be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) pénteken a negyedévi árfelülvizsgálat eredményét. A július elsejétől hatályos ármódosítási rendelet alapján kizárólag az egyes engedélyesek egymás közötti árai változnak.

Kisebb a vártnál az áprilisi infláció

Gazdaság2007.05.11, 12:40

A fogyasztói árak az idén áprilisban 0,5 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 8,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Gyorsult az infláció az eurózóövezetben

Archívum2007.04.16, 12:17

Az euróövezetben, márciusban átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 1,9 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly ebben a hónapban, közölték az EU statisztikai hivatalában hétfőn, megerősítve a tizenkét havi inflációra március 30-án adott előzetes becslést.

Csehország is megszorítások elé néz

Archívum2007.04.10, 10:44

Csehországban márciusban átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 1,9 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly márciusban, jelentették a cseh statisztikai hivatalban kedden.

Szlovákiában tovább lassul az infláció

Gazdaság2007.03.14, 16:01

Szlovákiában februárban, átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 2,7 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly februárban, a hazai szabvány szerint számolva, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban. A szlovák kormány a hatósági áremelések visszafogásával is igyekszik csökkenteni az inflációt.

Hatéves csúcson az infláció

Gazdaság2007.03.13, 13:19

A fogyasztói árak az idén februárban 1,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 8,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az elemzők, a nagyfokú bizonytalanság miatt, 8,71-8,95 százalék közötti sávba várták a 12 havi fogyasztói áremelkedés ütemét. A mostaninál magasabb infláció 2001 júliusa óta nem volt.

Egy energiacégért 32 milliárd dollárt fizetnek

Archívum2007.02.26, 19:15

Minden eddiginél nagyobb, 31,8 milliárd dolláros vételi ajánlatot tett egy befektetői csoport a legjelentősebb texasi energiatermelő cégre. Az ár mellett a tervek is grandiózusak: többszáz millió dollárt ígérnek környezetvédelemre, és a fogyasztói árak tízszázalékos csökkentését.

Várakozások fölött nőtt az infláció

Gazdaság2007.02.14, 10:40

Éves összevetésben 7,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak januárban. A KSH közleménye szerint decemberhez képest 1,2 százalékos a drágulás. Az elemzők alacsonyabb értékekre számítottak előrejelzéseikben.

Az OKSZ a patikákra szabadítaná a versenyhivatalt

Gazdaság2007.01.19, 15:13

Tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény megszegésének gyanúja miatt az Országos Kereskedelmi Szövetség bejelentést tesz pénteken a Gazdasági Versenyhivatalnál a Magyar Gyógyszerész Kamara ellen. A kereskedelmi szövetség feltételezése szerint a gyógyszertárak a törvénnyel ellentétes módon egyeztetik a nem támogatott gyógyszerek fogyasztói árát.

Tavaly 3,9 százalék volt az infláció

Gazdaság2007.01.16, 10:38

A fogyasztói árak 2006-ban átlagosan 3,9 százalékkal emelkedtek, decemberben 6,5 százalékkal voltak magasabbak, mint 2005 decemberében - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Árilisban 7,1 százalék lehet az infláció

Archívum2006.12.21, 13:10

Jövő áprilisban a fogyasztói árak várhatóan 7,1 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbiaknál, és a termelői árak szintje 5,5 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának értékét - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet Mikroszkóp című kiadványában.

Jövőre 8 százalék felett is lehet az infláció

Gazdaság2006.12.12, 13:25

A fogyasztói árak novemberben 0,2 százalékkal nőttek októberhez képest, és 6,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az adatok megegyeznek az elemzői várakozásokkal.

Gáztároló: szerződés a közgyűlés után

Gazdaság2006.11.29, 13:15

A biztonsági földgáztároló építésének jogát elnyert Mol még dolgozik a részleteken, de az már biztos, hogy a 2010-re elkészülő tároló közvetve megemeli majd a földgáz fogyasztói árát.

A fogyasztói árak 6,3 százalékkal nőttek

Gazdaság2006.11.14, 11:29

A fogyasztói árak októberben 0,5 százalékkal nőttek szeptemberhez képest, és 6,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Márciusra 7,3 százalékra nőhet az infláció

Archívum2006.11.07, 15:42

Jövő márciusban a fogyasztói árak várhatóan 7,3 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbiaknál, és a termelői árak szintje ugyancsak 7,3 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának értékét - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet Mikroszkóp című kiadványában.

A vártnál erősebben lassul a növekedés

Archívum2006.10.11, 14:48

Lefelé módosította korábbi bruttó hazai termék (GDP) előrejelzését a Kopint-Datorg Zrt., az idén 4 százalékkal (a júliusi prognózis 4,3 volt), jövőre 2,8 százalékkal (3,0) nő a GDP, miközben a fogyasztói árak 2006-ban átlagosan 3,8 százalékkal, jövőre 5,8 százalékkal emelkednek - mondta Palócz Éva tudományos vezérigazgató-helyettes.

Az infláció 5,9 százalékra emelkedett

Gazdaság2006.10.11, 11:22

A fogyasztói árak szeptemberben 2,5 százalékkal nőttek egy hónap alatt, és 5,9 százalékkal haladták meg a tavalyi szintet. Egy év alatt 11,6 százalékkal drágult az élelmiszer, és 16,6 százalékkal a háztartási energia - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.