fogyasztói ár
címke rss- kapcsolódó címkék:
- infláció
- devizapiac
- gázolaj
- Mol
- Központi Statisztikai Hivatal
- legfrissebb
- legrégebbi
Alacsony német infláció
Márciusban Németországban havi összevetésben 0,1, éves összehasonlításban pedig 1,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - közölte a szövetségi statisztikai hivatal szerdán. A valutauniós jegybank 2 százalékosnál alacsonyabb éves pénzromlási ütemet tart kívánatosnak.
A várakozásoknál kisebb infláció az USA-ban
A fogyasztói árak 0,3 százalékkal növekedtek az Egyesült Államokban, márciusban. Elemzők arra számítottak, hogy márciusban a februárinál mérsékeltebben nő az amerikai fogyasztói árindex. Márciusban a vártnál jócskán több lakóépület épült az USA-ban.
Ecostat: 5,5 százalékos infláció szeptemberben
A fogyasztói árak idén szeptemberben várhatóan 5,5 százalékkal, míg a termelői árak szintje 2,4 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbit az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet előrejelzése szerint.
Csökkent a német infláció
Németországban áprilisban 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak márciushoz képest, és 1,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - közölte kedden végleges adatként a szövetségi statisztikai hivatal.
Mélyponton a német infláció
Németországban három és fél év óta nem tapasztalt mélységbe süllyedt az infláció, ugyanis májusban átlagosan 0,2 százalékkal csökkennek a fogyasztói árak, míg éves összevetésben 0,7 százalékkal magasabbak, mint tavaly áprilisban - jelentették a szövetségi statisztikai hivatalban pénteken, előzetes becslésként.
Nincs infláció az USA-ban
Az Egyesült Államokban májusban nem változtak a fogyasztói árak - jelentette be kedden az amerikai munkaügyi minisztérium. Áprilisban az árak 0,3 százalékkal csökkentek, márciusban 0,3 százalékkal emelkedtek.
Változatlan az euróövezet inflációja
Májusban az euróövezetben a fogyasztói árak változatlanok maradtak - közölte szerdán az EU statisztikai hivatala. Az év ötödik hónapjában az infláció éves szinten 1,9 százalékkal emelkedett.
Szerdától drágul a benzin
Július 2-án, szerdán 0 órától a Mol Rt. literenként 3,00 forinttal emeli a motorbenzin fogyasztói árát. A gázolaj ára nem változik - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Novemberre 5 százalékos inflációt vár az Ecostat
A fogyasztói árak az idén novemberben várhatóan 5 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbit az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet prognózisa szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexére vonatkozóan a kutatók novemberre 8400-as értéket várnak.
A Kopint szerint nincsen csőd közeli állapot
Számos ponton módosította márciusban publikált előrejelzéseit a Kopint-Datorg gazdaságkutató társaság. A GDP idei növekedésére vonatkozó előrejelzést a korábbi 3,7 százalékról 3,2 százalékra mérsékelték, a fogyasztói árak tekintetében ugyanakkor optimistább lett a társaság. A magyar gazdaságban nincs csőd, illetve csőd közeli állapot - szögezte le sajtótájékoztatón a gazdaságkutató tudományos vezérigazgató-helyettese.