Fidesz

címke rss

Többen szavaznának a Fideszre, mint másokra összesen

Itthon2016.06.23, 12:06

A Medián a kormánypárt erősödését mérte friss közvélemény-kutatásában. Eszerint a teljes népesség 37 százaléka választaná a jelenlegi kormánypártot, így több szavazója van, mint az összes többi pártnak együttvéve.

Fideszes képviselők házaira támadtak Mályiban

Itthon2016.06.20, 13:00

Mályi Fidesz-KDNP-s helyi képviselői feljelentést tettek, mert mindannyiuk otthonát támadás érte a múlt héten.  

Fidesz: A baloldal mindig csak elvette a pénzt az oktatásból

Itthon2016.06.11, 19:52

„Ugyanazok, akik ma utcára hívják a pedagógusokat, sorra visszautasították a párbeszédet a kormánnyal, a tárgyalások helyett politikai tüntetéseket és utcai akciókat szerveznek” – írta közleményben a Fidesz. „A pedagógusok többsége azonban mára pontosan felismerte, hogy csak fel akarják őket használni” - reagált a párt az ellenzéki nyilatkozatokra és a mai tüntetésre.

Gyurcsány: A DK az egyetlen stabil pont a Fidesszel szemben

Itthon2016.06.09, 20:36

A Demokratikus Koalíció az egyetlen igaz stabil pont a Fidesszel szemben állók között - jelentette ki Gyurcsány Ferenc pártelnök Szegeden.

Terrorveszélyhelyzet: így reagáltak a pártok

Itthon2016.06.07, 15:14

Elfogadta az Országgyűlés a terrortörvényt. Tóbiás József MSZP-elnök szerint mostantól minden felelősség a kormányé, a Fidesz szerint a balliberális pártok továbbra is bevándorláspárti politikát folytatnak. Az MSZP és LMP közösen módosítaná az alaptörvényt, mert szerintük a ma elfogadott változtatás nem teszi lehetővé elég széles körben a honvédség bevetését.

Dunaújváros: eddig 5-3 a Fidesznek

Itthon2016.06.03, 06:05

Dunaújvárosban az elmúlt 17 évben nyolc időközi választást tartottak, amiből a Fidesz ötöt, míg az MSZP hármat nyert meg. Most vasárnap akár a baloldal is feljöhet, ám mivel az MSZP, a DK és a PM is külön indul, lehet, hogy a Fidesz növelni tudja a győzelmei számát.

Gyurcsány nem fogna össze a Jobbikkal

Itthon2016.05.30, 21:32

A demokratikus ellenzéki pártok összefogásával leváltható az Orbán-kormány, a 2018-as országgyűlési választáson megverhető a Fidesz a Demokratikus Koalíció elnöke szerint. Gyurcsány Ferenc egy hétfő esti budapesti lakossági fórumon azt is mondta, az ellenzéki pártok egymásra vannak utalva, de a Jobbikkal nem szabad összefogni akkor sem, ha átfedések vannak a pártok szavazótáborai között.

Több pénz jut a gyerekekre

Itthon2016.05.29, 15:48

Az eddigieknél több pénz jut a gyerekekre a jövő évi költségvetésben - mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.

Orbán jövőre konzultál az új államfőről

Itthon2016.05.19, 16:12

A Fidesz alapszabálya értelmében a kormánypárt mindenkori elnökét illeti a jog, hogy javaslatot tegyen a képviselőcsoportnak.

Költségvetés: kinek szemfényvesztés, kinek előrelépés

Itthon2016.05.11, 12:54

Nem meglepő módon merőben másképp értékelik a jövő évi költségvetést a kormánypártok és az ellenzék. Az MSZP a "szemfényvesztés" , a Jobbik a "kiszáradt gazdaság"  jelzőt találta a legalkalmasabbnak, ezzel ellentétben a Fidesz úgy látja, jövőre mindenki léphet előre, a KDNP szerint pedig a családok járnak majd a legjobban. Az LMP a leszakadás és a magánérdekek költségvetésének nevezte a tervezetet, az Együtt szerint legalább ezer milliárd forintot feleslegesen akar elkölteni a kormány. 

Kvótareferendum: otthon tartaná szavazóit az ellenzék egy része

Itthon2016.05.10, 13:39

Az Együtt és a Demokratikus Koalíció azt javasolja szavazóinak, hogy ne menjenek el az őszi kvótás népszavazásra. Az MSZP szerdán mondja el, mit gondol a referendumról, ma még azt sérelmezik, hogy nem lesz egy napon a kormány és az ő népszavazási kezdeményezésük. Az LMP egyelőre nem kommentálta a döntést, Schiffer András pártelnök viszont reagált rá, azt mondta, "a kérdésre csak nemmel lehet szavazni". A Jobbik, a Párbeszéd Magyarországért és a Magyar Liberális Párt egyelőre nem reagált. A Fidesz arra kéri a balliberális pártokat, ne támadják a referendumot.

Terrortörvények: szakmai igen, politikai vétó

Itthon2016.05.04, 13:40

Ha a Fidesz hajlandó apróbb engedményekre, és nem bombázza szét az ötpárti egyeztetéseken csiszolt terrortörvénycsomagot, akkor azt az összes ellenzéki párt megszavazhatja. Az alaptörvény-módosítás már nehezebb kérdés: ezt a Jobbik támogatná, ha a kormány hajlandó lenne kérésükre beemelni a terrorveszélyhelyzet mellett a betelepítési kvóta elutasítását is az alkotmányba.

Három évig még biztos nyitva tarthatnak a boltok vasárnap

Gazdaság2016.05.02, 14:51

Kósa Lajos szerint szeptemberben nyílik lehetőség a vasárnapi munkavégzés feltételeinek szabályozására. Ehhez meg kell várni, hogy az Alkotmánybíróság érvénytelenítse az MSZP-nek a témában beadott népszavazási kezdeményezését.

Rendet vág a Fidesz a településnéző kisvonatok között

Itthon2016.04.24, 17:00

Az utóbbi időben elszaporodott településnéző kisvonatok szabályozására készül a Fidesz. Pontosabban egy fideszes törvénymódosítási javaslattal a szabályozási feladatot a helyi önkormányzatokra hárítják.

Megőrizte szavazóit az ellenzék, stabilizálódott a Fidesz

Itthon2016.04.23, 12:45

Márciusban megtorpant a Fidesz szavazóinak csökkenése, megőrizte támogatóit az MSZP, stabil a Jobbik-tábor - derült ki a Publicus Intézet friss közvélemény-kutatásából. 

Két hónap helyett két hétig lenne teljhatalma a kormánynak

Itthon2016.04.22, 14:07

A honvédség felhasználását is lehetővé tenné terrorveszélyhelyzetben a Fidesz által benyújtani tervezett alaptörvény-módosítás, amiről a pénteki – nem teljes – ötpárti egyeztetés után Simicskó István honvédelmi miniszter azt mondta, meglehet hozzá a szükséges kétharmados parlamenti támogatás. A kormány eszerint már nem 60, csak 15 napra rendelhetné el a terrorveszélyhelyzetet.

Mosógépre kapott állami támogatást egy fideszes képviselő

Itthon2016.04.21, 10:30

Vécsey László fideszes képviselő az érintett, bár nem ő, hanem a felesége pályázott az állami támogatású mosógépvásárlási-programban. Meg is kapták a lehető legmagasabb összeget, 45 ezer forintot. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az ügyben azt közölte, lényegében minden pályázó megkapta a kért összeget, és nem ellenőrizték a pályázók rokoni viszonyait.

Nőtt az antiszemitizmus Magyarországon

Itthon2016.04.19, 13:58

Nőtt az antiszemita előítéletesség Magyarországon az elmúlt évben - derült ki a Medián friss felméréséből. A Jobbik támogatói a leginkább előítéletesek a zsidókkal szemben, de az LMP szavazói között is vannak antiszemiták.

Csökkent a Fidesz, nött a Jobbik

Itthon2016.04.18, 15:11

A Fidesz támogatottsága az elmúlt egy hónapban 26-ról 24 százalékra csökkent, miközben a Jobbik erősödött, az MSZP tábora pedig nem változott. A Závecz Research vizsgálta a pártok támogatottságát.

A Jobbik a Fidesznek tett ajánlatot

Itthon2016.04.12, 18:47

A Jobbik a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazás helyett az alaptörvényben rögzítené, hogy a parlament hozzájárulása nélkül nem lehet nem magyar állampolgárok betelepítését előírni.

Gyurcsány pártja beperli a magyar kormányt

Itthon2016.04.10, 13:09

Pert indít a kormány ellen a Demokratikus Koalíció amiatt, hogy összesítésük szerint a kabinet 1,4 milliárd forint értékben adott át ingyen kampányelemeket a Fidesznek.

Toroczkai és Kriza liheg Botka nyakában

Videó2016.04.08, 16:56

Toroczkai László és Kriza Ákos ott liheg Botka László nyakában a leglájkoltabb vidéki polgármesterek toplistáján. Az első tízben már szűk többséggel, de a Fidesz vezet. Megvizsgáltuk a nem budapesti polgármesterek Facebook-oldalait.

Terrortörvény: engedett a kormány, de van még vita

Itthon2016.04.07, 05:53

Sokkal kompromisszumkészebb most a kormány a terrortörvénycsomagról zajló ötpárti egyeztetésen, mint volt januárban az alaptörvény-módosításról rendezett, kudarcba fulladt hasonló megbeszélésen. A kéttucat törvényt érintő Pintér-csomag egyes elemeiben a kormányoldal már visszavonulót fújt, és több kérdésben hajlik az egyezségre a parlamenti pártokkal, de bőven maradt még vitás kérdés.

Már a kvótarendszer részletein dolgoznak Brüsszelben

Nagyvilág2016.04.06, 15:06

Az Európai Bizottság két tervet mutatott be szerdán az uniós menekültrendszer megreformálására. Az egyikkel bevezetnék az automatikus, kvóták szerinti menekültelosztást.

Együtt bojkottált a Fidesz és az MSZP

Itthon2016.04.06, 14:15

Több tízmillió forintért vetetett volna egy házat a zuglói Fidesz és MSZP képviselőcsoportja az önkormányzattal. A jegyző törvényességi óvást jelentett be. Rendkívüli ülésen döntöttek volna a vételi szándék visszavonásáról, de a két nagy párt nem ment el az ülésre. 

Garancsi István cége újítja fel a Fidesz-székházat

Itthon2016.04.05, 08:14

Az utolsó simításokat végzik a jogászok azon az 500 milliós szerződésen, amelyet hamarosan aláír a Fidesz a párt Lendvay utcai székházának felújítására a kiszemelt építőcéggel. Az pedig nem más, mint Garancsi István érdekeltsége, a Market Zrt. Azért esett rá a választás, mert gyors, olcsó, és magyar munkaerőt foglalkoztat. Az új székház kevésbé lesz irodaház jellegű, viszont hangsúlyt fektetnek a biztonságra: beléptető kaput, kamerarendszert, riasztót terveznek.

Elhatárolódik a Fidesz az offshore botrányba keveredett politikustól

Itthon2016.04.07, 16:43

A Fidesznek jó ideje nincs kapcsolata Horváth Zsolttal, a kormányban pedig nincs helyük offshore lovagoknak. Ezt közölte a kormánypárt arra reagálva, hogy egyik politikusáról kiderült, eltitkolt offshore cégei vannak, és ezeket a vagyonnyilatkozatában sem tüntette fel.

Félmilliárdot költenek a Fidesz székházára

Itthon2016.04.01, 08:28

Szeptember végéig felújítják a Fidesz budapesti, Lendvay úti székházát. A párt csaknem 500 millió forintot tervez elkölteni az épületre. Innen irányítanák a következő kampányt.

Elfogadta a parlament a rendeleti költségvetés-módosítást

Gazdaság2016.03.30, 12:39

Csont nélkül átment a parlamenten Lázár János javaslata a rendeleti költségvetésről.

Vonáék vinnék az online rajongók jó részét

Videó2016.03.26, 15:20

Amíg Orbán Viktor a héten elérte a fél milliós, vagyis 500 ezres lájkolói tábort, addig pártjának virtuális tábora 2000 követőt szerezve átlépte a 200 ezres küszöböt. Ezzel a listán stabilan harmadik helyen áll a Fidesz. Őket alig 10 ezer virtuális követővel előzi az Együtt, míg első helyen a Jobbik áll. Nem került be a TOP10-be valamivel több, mint 5 ezer virtuális követővel a KDNP és 259 lájkolóval a Szociáldemokraták. Érdekesség, hogy a Modern Magyarország Mozgalom online tábora 4 fővel csökkent.

Publicus Intézet: Megelőzte az MSZP a Jobbikot

Itthon2016.03.27, 09:18

Márciusra megtorpant a Fidesz szavazóinak csökkenése, a párt múlt hónapihoz hasonlóan 23 százalékon áll. Az MSZP kicsit erősödött, és egy százalékpontot növekedve 12 százalékon áll, ezzel az eredménnyel pedig megelőzte a Jobbikot. A Jobbik ebben a hónapban is 11 százaléknyi választót tudhat maga mögött - derül ki a Publicus Intézet legfrissebb elemzéséből.

Az ellenzéknek kell udvaroljon a kormány a terrortörvényért

Itthon2016.03.25, 10:44

Minden eszközt be kell vetni a terroristák ellen - vonta ki szóban a kardot a honvédelmi miniszter a brüsszeli halálos merényletek után. A robbantások hatására nemcsak a január óta jegelt, a terrorveszélyhelyzetet bevezető alaptörvény-módosítás ötletét vette elő Orbán Viktor, hanem a kormány egy komplett törvénycsomagot is előkészít: megfigyelhetnék a bankszámlákat és a telefonokat is. Az ellenzéki pártok most sem lelkesednek, így a parlamenti támogatás érdekében a kormány kihúzhat néhányat a tervezett 30 szabadságjogi korlátozásból.

Tovább meccsel a Fidesz Juhász Péterrel

Itthon2016.03.22, 08:18

A budapesti Fidesz vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Juhász Péterrel szemben - közölte a Fidesz budapesti szervezete.

A Fidesz eljárást indít Juhász Péter lakbére miatt

Itthon2016.03.20, 18:08

A Fidesz budapesti elnöksége hétfőn vagyonnyilatkozattételi eljárást kezdeményez az V. kerületi önkormányzatnál Juhász Péter, az Együtt - a Korszakváltók Pártja társelnökével szemben. Juhász Péter azt mondta, hogy nem száll le Orbán Viktor vagyonosodásáról.

Közelebbről is ismerheti a kopaszokat Kubatov Gábor titkára

Itthon2016.03.18, 09:27

Több kopasz is Kubatov Gábor titkárának, Kindlovits Máténak a Facebook-ismerőse volt azok közül, akik februárban megakadályozták a szocialista Nyakó Istvánt abban, hogy népszavazást kezdeményezzen a vasárnapi zárvatartás ügyében. A Fidesz alelnökének titkára a Fradi mérsékeltebb szurkolóival több alkalommal is konfliktusba keveredett, a drukkerek szerint ugyanis ellenük vetették be a Fradi Securityt, amikor bírálták Kubatov Gábor ferencvárosi tevékenységét. Kindlovits Máté Facebook-profilja az eset óta elérhetetlenné vált.

Ötezer forintért vett három hektár földet egy fideszes

Itthon2016.03.17, 12:51

Ötezer forintért vásárolt meg három, a Zala megyei Felsőrajk területén fekvő, összesen 3 hektárnyi földterületet a települést polgármesterként korábban 20 évig vezető Vigh László országgyűlési képviselő és családja. A legérdekesebb mégsem a jelképesnek nevezhető ár a történetben, hanem az, hogy a terület korábban is a Vigh családé volt, csak éppen eladták az önkormányzatnak arra az időre, amíg a település uniós forrásból kármentesítette. Az Együtt feljelentést tett az ügyben.

Tönkremehet Orbán varázsfegyvere

Itthon2016.03.10, 21:57

Egy teljesen új választói magatartás miatt aggódhat Orbán Viktor 2018-ban. Az időközi választások eredményei ugyanis azt mutatják, hogy a szavazók kezdenek alkalmazkodni az új választási rendszerhez, emiatt pedig elképzelhető, hogy csak akadozva működik majd a centrális erőtér. A kormánytöbbséget egyelőre nem fenyegeti veszély, de kétharmados többség feltehetően egy jó darabig nem lesz Magyarországon. Ha az ellenzéknek sikerül szorossá tennie a küzdelmet, akkor az LMP járhat a legrosszabbul.

Orbánnak is énekelt a hullamosóból lett filmsztár

Film2016.03.06, 19:56

Fidesz-szlogent írt, a Kispálnak rendezett gyufaszálklipet, hullákat mosott, most pedig Sylvester Stallonéval és Ben Affleckkel fotózkodik, és közben szerepelt egy Oscar-díjas filmben is. Ki ő? Röhrig Géza, a Saul fia főszereplője. Az élete kalandregény: szerepel benne egy állami gondozott fiú, akiből punk lesz, amatőr színész és költő. Majd New Yorkba megy húsz dollárral. "Értjük egymást Magyarország és én, hallgatunk hát, őrizzük a titkot" - írja egy versében. Ki ez a figura? Bemutatjuk.

A Századvég szerint Orbán a legnépszerűbb politikus

Itthon2016.03.06, 08:29

Századvég Alapítvány februári közvélemény-kutatása szerint továbbra is Orbán Viktor miniszterelnök a legnépszerűbb politikus a parlamenti pártok vezetői közül. A Fidesz-KDNP stabilan őrzi vezető szerepét az ellenzékkel szemben.

Leginkább a fideszesek között nőtt az optimisták száma

Gazdaság2016.03.03, 16:48

Leginkább a Fidesz-szavazók lettek derűlátóbbak a Tárki optimizmus-felmérése szerint. Az emberek egyharmada még mindig borúsan látja a jövőt.

Nagyot zuhant a Fidesz népszerűsége

Itthon2016.03.02, 15:26

Jelentősen csökkent a kormánypárt népszerűsége, és nőtt azok aránya is, akik szerint nem mennek jól a dolgok Magyarországon. Az ellenzéki pártok viszont feljöttek: nőtt a Jobbik, az MSZP és a DK támogatottsága is.

Botrány Zuglóban: kivonultak a szocialisták

Itthon2016.03.04, 09:39

Az MSZP képviselőcsoportja még a költségvetés megszavazásáról szóló rendkívüli ülés megkezdése előtt kivonult a zuglói önkormányzatból, majd hosszas egyeztetés után visszatért. Végül a bizottsági struktúra átalakítása után a testület elfogadta a költségvetést. Két új tanácsnokot is kineveztek. 

Nézőpont: valóságalapú politikát hirdetett a magyar kormányfő

Itthon2016.02.28, 20:48

A Nézőpont Intézet szerint a magyar miniszterelnök által felvázolt "szabad nemzetek Európájának" víziója korántsem Európa-ellenességet, vagy idegengyűlöletet takar, hanem reális helyzetfelismerésre alapozva épp az európai értékeket és a civilizációt, illetve a jogrend védelmét helyezi előtérbe a tömeges illegális bevándorlás tapasztalataival szemben.

Bent Orbán értékelt, kint tüntetnek ellene

Itthon2016.02.28, 17:00

Egy óráig tartott Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelője. A kormányfő tizennyolcadik ilyen beszéde hosszú történelmi eszmefuttatás után fordult a menekülttémára. Természetesen Brüsszel is megkapta a magáét. A távozókat kint ellentüntetők várták.

Nem kopott a Fidesz népszerűsége

Itthon2016.02.28, 13:44

Az éles politikai viták és demonstrációk ellenére a kormánypártok változatlan fölénnyel vezetik a pártok rangsorát februárban a Századvég Alapítvány legújabb, pártok támogatottságát vizsgáló kutatása szerint.

A parlament vizsgálhatja a választási irodánál történteket

Itthon2016.02.27, 18:23

Az összes frakcióval rendelkező ellenzéki párt támogatja a Jobbik kezdeményezését, hogy parlamenti vizsgálóbizottság tisztázza, mi történt kedden a Nemzeti Választási Irodában, így hétfőn a szükséges számú aláírással javasolni fogják a bizottság felállítását - közölte a jobbikos Szilágyi György.

Hajráznak a politikusok a salgótarjáni időközi választás előtt

Itthon2016.02.27, 13:31

Vasárnap tartják az időközi polgármester-választást Salgótarjánban, amelyet azért kellett kiírni, mert novemberben meghalt Dóra Ottó, a város 2014-ben megválasztott szocialista polgármestere. 

Ahány pártlogó, annyiféle voks a népszavazáson

Itthon2016.02.26, 08:59

Ugyan legkorábban májusban tarthatják a betelepítési kvótáról szóló, Orbán Viktor kormányfő által meghirdetett országos népszavazást, a pártok már megkezdték a kampányt. A kormány szándéka, vagyis a nem szavazat mellett sorakozott fel a Fidesz, a KDNP és a Jobbik, míg az ellenzéki pártok nyilatkozataik alapján inkább a referendum bojkottját sugallják szimpatizánsaiknak.

Sorskérdésekről nem szeretnek szavazni a magyarok

Itthon2016.02.26, 06:47

Magyarország és Európa jövőjét alapvetően befolyásoló nemzeti sorskérdésnek nevezte Orbán Viktor a kormány kvótaügyben kezdeményezett népszavazását. A korábbi népszavazások eredményei azt mutatják, hogy a magyarok nem szeretnek “nagy kérdésekben” dönteni: legutóbb 2004-ben próbált nemzeti sorskérdésnek nevezett ügyben népszavazásra buzdítani a Fidesz. Akkor elbukott. A 300 forintos kérdést viszont megnyerte.

A népszavazás még nem a 2018-as kampányról szól

Itthon2016.02.24, 16:24

Nem veszélytelen a Fideszre nézve az Orbán Viktor által bejelentett népszavazás a betelepítési kvótáról - ebben egyetértenek az Origo által megkérdezett politológusok és elemzők. Arról megoszlanak a vélemények, hogy milyen hatásai lehetnek.