Fidesz-KDNP

címke rss

Legyőzte az MSZP a Fideszt Szolnokon

Itthon2012.12.09, 22:34

Százhetven szavazatot rávert a másodikként végzett kormánypárti indulóra az MSZP képviselőjelöltje a Szolnok 7-es egyéni választókörzetében kiírt időközi választáson. Az Atv.hu szerint a körzet mind a hat szavazókörében a szocialista jelöltet támogatták a legtöbben.

Az LMP feloldhatatlan dilemmája

Vélemény2012.11.11, 11:08

Az antitézisével éppen násztáncba készülő LMP hároméves fennállása legnagyobb kihívása elé néz. Jóformán bárhogy választ, rosszul jár.

Vissza fogja küldeni a hibás törvényeket Áder János

Itthon2012.05.06, 10:09

A kifogástalan törvényeket aláírja, a hibásakat visszaküldi - mondta az MTI-nek adott interjújában Áder János. Magyarország ötödik, szerdán megválasztott köztársasági elnöke szerint minden olyan kérdésben, amelyben szükséges az egyeztetés, a parlamenti pártok véleményét is meghallgatja, de nem akar beavatkozni a pártok, az Országgyűlés vagy a kormány felelősségi körébe tartozó munkába. Beszélt arról is, hogy államfőként sem mond le gyerekkori szenvedélyéről, a horgászatról.

A magyar földön vitatkoztak a parlamentben

Itthon2012.04.16, 12:09

A húsvét miatt rendhagyóan kedden kezdte meg kétnapos ülését a parlament. Az ellenzéki kérdések központi témája a magyar föld helyzete volt, Budai Gyula államtitkárnak azonban csak egy fideszes képviselőt sikerült megnyugtatnia válaszával. Gőgös Zoltán MSZP-s képviselő azzal riogatott, hogy lótetűn és mezei pockon kívül nem marad más állat az országban, míg egy LMP-s képviselő afrikai éhséget vizionált. A keddi napon várhatóan szavaznak a szabálysértési bírságok megemeléséről és az új országgyűlési törvényről is. Az [origo] percről percre tudósítása.

Nézőpont: Fiatal falusi facebookozók támogatják a Jobbikot

Itthon2012.03.28, 14:47

A Nézőpont Intézet kutatása szerint kormánypártok szimpatizánsainak nagy része nagyvárosi, polgári dolgozó felnőtt, a Jobbik-szimpatizánsok 70 százaléka ezzel szemben inkább kisvárosban vagy községben él, sok köztük a munkanélküli, viszont sokat facebookoznak. Az MSZP kezd nyugdíjas rétegpárt lenni, az LMP pedig urbánus párt.

Kövér: Emberfeletti a kormány teljesítménye

Itthon2012.03.29, 09:32

A házelnök Marcaliban azt mondta, vállalja a kritika kockázatát, de szerinte a kormány tagjai és köztük Orbán Viktor az elmúlt két évben emberfeletti teljesítményt nyújtott. A nehezén már túl vagyunk - mondta Kövér László. Az Országgyűlés elnöke szerint az, amit a kormány az elmúlt két évben tett, lehetőséget ad arra, hogy az ország kapaszkodó pályára kerüljön.

Tárki: A kormány javára csökkent a bizonytalanok aránya

Itthon2012.03.28, 16:06

A Tárki márciusi kutatása alapján továbbra is meggyőző a kormánypártok előnye, sőt tovább csökkent a bizonytalanok aránya, amiből az intézet szerint főleg a Fidesz-KDNP profitált. Nem változott a Jobbik és az LMP támogatottsága, viszont csökkent az MSZP népszerűsége, és nem biztos, hogy a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció bejutna a parlamentbe.

Ismét az ügynökaktákkal birkózik a Fidesz-KDNP-frakció

Itthon2012.03.19, 08:52

Az ügynökkérdésről tárgyal hétfői ülésén a Fidesz-KDNP-frakciószövetség. Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök korábban azt mondta, az ügynökmúlt feltárásának módszeréről komoly vita zajlik a kormánypárti képviselőcsoportban.

Tárki: A Fidesz-KDNP és az MSZP is javított

Itthon2012.02.29, 15:41

A 2010-es választások óta idén januárban és februárban állt a legközelebb egymáshoz a két nagy párt. A Tárki felmérése szerint a Demokratikus Koalíció először lépte át a parlamenti küszöböt.

Két év alatt 700 ezer szavazót vesztett a Fidesz-KDNP

Itthon2012.02.22, 14:26

A közvéleménykutató szerint akkor is nyerne a Fidesz-KDNP, ha most vasárnap lennének a választások, bár a pártszövetség mintegy 700 ezer szavazót veszített az elmúlt két évben. A Nézőpont Intézet szerint az MSZP választóinak harmadát elveszítette, míg a Jobbik és az LMP őrzi táborát.

Tárki: Tovább csökkent a kormánypártok előnye

Itthon2012.01.25, 14:43

Januárban is folytatódott a Fidesz-KDNP támogatottságának csökkenése, ennek ellenére még mindig a kormánypártokra szavaznának a legtöbben egy most vasárnapi választáson - derül ki a Tárki legfrissebb felméréséből.

A Nézőpont csak minimális csökkenést mért a Fidesz szavazótáborában

Itthon2012.01.18, 16:53

Egy most vasárnapi választáson 2,5 millióan szavaznának a Fideszre, szemben a két évvel ezelőtti 2,7 millió fővel - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. A szavazók száma minden pártnál csökkent a részvételi hajlandóság visszaesése miatt, a megkérdezettek 58 százaléka pedig úgy gondolja: az ország szempontjából jó a kormány és a Nemzetközi Valutaalap közötti tárgyalás.

Tárki: Vezetnek a kormánypártok, de mélyponton a népszerűségük

Itthon2011.12.14, 17:25

A tavalyi választások óta nem volt ilyen alacsony a Fidesz-KDNP támogatottsága, mint decemberben a Tárki Társadalomkutatási Intézet felmérése szerint. A bizonytalanok és a pártválasztásukat eltitkolók aránya újra emelkedett.

Tárki: A Jobbik megelőzte az MSZP-t

Itthon2011.11.23, 15:37

A Tárki Társadalomkutatási Intézet kutatásai történetében a Jobbik most először megelőzte az MSZP-t. A 2011. novemberi pártpreferencia-kutatás adatai szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága folyamatosan csökken, de még mindig vezet a többi párt előtt.

Nem lesz közlekedési adó, nem változik a termékadó

Gazdaság2011.11.14, 13:58

Nem vezetik be a közlekedési adót, a népegészségügyi adónak pedig nem változik sem a köre, sem a mértéke a kormánypárti frakciók döntése értelmében. Az önkormányzatoknak nem lesz lehetőségük új adófajták bevezetésére.

Tárki: Egy év alatt felére csökkent a Fidesz-KDNP támogatóinak aránya

Itthon2011.10.26, 15:42

A Tárki Társadalomkutatási Intézet 2011. októberi pártpreferencia-kutatásának adatai szerint az elmúlt egy évhez hasonlóan tovább csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága, miközben a bizonytalanok aránya továbbra is nagyon magas: a kérdezettek több mint fele nem tud pártot választani, vagy titkolja választását.

Jóvátételi adót vetne ki a volt MSZMP-vezetőkre a Fidesz és a KDNP

Itthon2011.10.17, 13:47

Az '56-os szervezeteket, illetve az '56-os túlélőket támogatná a Fidesz-KDNP frakciószövetség a pénzből, ami akkor folyna be, ha különadót vetnének ki a a Magyar Szocialista Munkáspárt egykori vezetőire.

Századvég: Mind kevesebben mennének el szavazni

Itthon2011.10.12, 15:47

Kiegyenlítődni látszik az ellenzéki pártok támogatottsága a Századvég legfrissebb felmérése szerint. A Fidesz-KDNP-re a biztos szavazók több mint fele szavazna, ha most lennének a választások. A kutatás szerint viszont csökken a választásokon való részvételi hajlandóság.

Lázár János: Még változhat az ajánlószelvény-gyűjtés rendszere

Itthon2011.10.11, 19:13

A Fidesz frakcióvezetője szerint a 200 tagú parlament, a vegyes választási rendszer és a kisebbségek, valamint a határon túli magyarok szavazati joga kőbe van vésve a Fidesz-KDNP választójogi koncepciójában, az ajánlószelvény-gyűjtés rendszere azonban nem.

Szonda Ipsos: Csökkent a Fidesz, nőtt a Jobbik és az LMP támogatottsága

Itthon2011.09.30, 18:22

A biztos pártválasztók körében egyedül a Fidesz-KDNP támogatottsága csökkent az elmúlt egy hónapban. Az MSZP-re ugyanannyian szavaznának, mint augusztusban, a Jobbik és az LMP viszont növelni tudta táborát - olvasható a Szonda Ipsos felmérésében.

Nézőpont: Egy kisebb parlamentben is meglenne a kétharmada a Fidesznek

Itthon2011.09.24, 12:26

Nem változnának az erőviszonyok egy kisebb országgyűlésben egy, a Nézőpont Intézet által alkalmazott modell szerint. A 200 tagú parlamentben 139 helyet szerezne meg a Fidesz-KDNP a 2010-es választások első fordulójának eredményei alapján.

Medián: Mélyponton Orbán Viktor népszerűsége

Itthon2011.09.23, 12:45

A Medián közvélemény-kutatásában megkérdezettek kétharmada úgy érzi: rossz irányba mennek az országban a dolgok. A felmérés szerint a lakosság csalódottságának legkomolyabb jele a kisebb parlamenti pártok, különösen a Jobbik megerősödése, a politikusok közül pedig Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter népszerűsége zuhant a legtöbbet.

Nézőpont: Megegyezik az MSZP és a Jobbik támogatottsága

Itthon2011.08.10, 14:17

Az ellenzéki pártok összefogásáról szóló ötlete miatt több szimpatizánsa is elfordult az LMP-től, a Jobbikra és az MSZP-re viszont szinte azonos mértékben szavaznának a választók - olvasható a Nézőpont Intézet legújabb felmérésében.

Népszabadság: Több tucat egyciklusos képviselőtől válik meg 2014-ben a Fidesz

Itthon2011.07.23, 11:18

"Korrekt megállapodást" ígért Lázár János frakcióvezető a kormánypárti képviselőknek, akik a parlament létszámának csökkentése miatt a ciklusváltással kiesnek a parlamentből 2014-ben. A Népszabadság szerint várhatóan az új, egyciklusos képviselők kényszerülnek búcsúra.

Veszített a Fidesz a győri önkormányzati választáson

Itthon2011.04.18, 08:48

Egy civil szervezet jelöltje nyerte Győrben a vasárnapi önkormányzati képviselő-választást. A Fidesz-KDNP jelöltjét Borkai Zsolt fideszes polgármester lakókörzetében győzték le.

A Századvég szerint kitart a Fidesz kétharmados többsége

Itthon2011.04.14, 10:33

Az alapítvány legfrissebb felmérése szerint a biztos szavazók körében a Fidesz-KDNP 59, az MSZP 19, a Jobbik 12, az LMP 8 százalékon áll - derül ki a csütörtöki Magyar Nemzetből. A Fideszt Orbán Viktor személyes elfogadottsága erősíti, miközben a politikai közéletbe visszatérő Gyurcsány Ferenc továbbra is lefelé húzza az MSZP-t a Századvég szerint.

A kormánypárti jelölt nyerte a zuglói időközi választást

Itthon2011.04.10, 22:28

A szavazatok közel negyven százalékát szerezte meg a helyi képviselő-testületben többségben lévő Fidesz-KDNP jelöltje a vasárnapi zuglói időközi önkormányzati választáson. A részvételi arány 27 százalékos volt. Május 29-én újabb időközi választást tartanak a kerületben.

A kormánnyal is bajuk van a melegfelvonulás szervezőinek

Itthon2011.02.16, 16:45

A rendőrség által nem engedélyezett melegfelvonulás főszervezője szerint amiatt vonulnának a Parlamentig, hogy a kormányzat egyes döntési ellen tiltakozzanak. Nem tetszik nekik a készülő alkotmány megfogalmazása a házasságról, és sérelmeznek egy visszautasított meghívást is. A Fidesz-KDNP melegjogi szakpolitikusa nem ért egyet a rendezvény céljaival, szerinte már minden megvalósult, amire a homoszexuálisok vágynak.

Orbán szerint sűrű év előtt állunk

Itthon2011.02.09, 23:17

Az alkotmányozás mellett az egészségügyi és az oktatási rendszer hatékonyabbá tételét is említette Orbán Viktor miniszterelnök az idei évben a kormánypárti többség előtt álló feladatok között. Orbán szerint 2011 küzdelmes év lesz Magyarország számára.

Tovább csökken a Fidesz-tábor a Tárki szerint

Itthon2011.01.26, 14:58

A Tárki Társadalomkutatási Intézet kutatása szerint az év első hónapjában kismértékben tovább csökkent a Fidesz-KDNP szavazótábora, a szocialisták stagnálnak, a Jobbik erősödött.

Századvég: A Fidesz négyszer népszerűbb az MSZP-nél

Itthon2010.12.22, 15:00

A Századvég legújabb felmérése szerint még mindig a Fidesz a legnépszerűbb párt Magyarországon. A teljes magyar lakosságot nézve a kormánypártnak négyszer több szimpatizánsa van, mint az MSZP-nek.

A Fidesz-KDNP jelöltje nyert végül Máriapócson

Itthon2010.10.17, 22:29

A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte végül a máriapócsi polgármester-választást. Az október 3-ai voksoláson még a várost eddig irányító polgármester nyert három szavazattal, de két szabálytalanság miatt a szavazást meg kellett ismételni.

Energiainfo: Nincs napirenden az energiaipari cégek különadója

Gazdaság2010.10.04, 13:20

A törvény-előkészítés szintjén nincs napirenden az energiaipari társaságok különadója - értesült az energiainfo.hu internetes hírportál.

Visszalép a jobbikos jelölt Szegeden a Fidesz javára

Itthon2010.10.01, 22:23

A Jobbik szegedi polgármesterjelöltje visszalép a Fidesz javára. Cserébe a miskolci fideszes jelölt visszalépését kéri a párt. A Fidesz-KDNP miskolci jelöltje nem lép vissza.

Közösen használt stadionról is tárgyaltak a főváros focicsapatai

Archívum2010.09.17, 15:49

Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje szerint a magyar labdarúgásban tapasztalt szurkolói vandalizmust a klubok önerőből nem tudják felszámolni, ehhez szigorúbb törvényekre és példastatuálásra van szükség. A politikus mindezt a budapesti, élvonalbeli futballegyesületek vezetőivel történt pénteki találkozóján mondta el, ahol jelen voltak az Újpest FC, a Ferencváros, a Vasas, az MTK és a Budapest Honvéd vezetői. Markovits László, a Vasas ügyvezető elnöke felvetette a létesítmények közös használatát.

Vízitúra miatt nem ért rá a kormánypártok melegjogi szakpolitikusa

Itthon2010.08.17, 09:55

Egy hetekkel korábban betervezett vízitúra miatt nem ért rá a melegek jogairól szóló szombati beszélgetésre a Fidesz-KDNP pártszövetség szakpolitikusa. A feladatra a Fideszben kinézett Stágel Bence, a KDNP ifjúsági szervezetének elnökhelyettese az [origo]-nak azt mondta, bármikor szívesen beszél a pártja melegekkel kapcsolatos nézeteiről, de a korábban rögzített programját már nem tudta lemondani.

A nemzeti együttműködési nyilatkozat és a történelem

Vélemény2010.07.05, 17:15

Az ellenzéki pártok heves tiltakozással fogadták a kormány határozatát, melynek értelmében egyes közintézményekben kötelező kifüggeszteni az úgynevezett nemzeti együttműködésről szóló parlamenti politikai nyilatkozatot. De vajon mit üzen maga a kormányzó pártok képviselői által elfogadott, a magyar történelem elmúlt évtizedeit értelmező szöveg?

Nem akar mellényügyekkel foglalkozni a Fidesz

Itthon2010.05.15, 19:44

Kicsinyes és káros dolog Szíjjártó Péter Fidesz-szóvivő szerint, hogy sokan a mellényügyeket emelik ki a "forradalmi országgyűlés" első napjának értékelésében. Szíjjártó ezzel arra utalt, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök a betiltott Magyar Gárda egyenruhájához hasonló mellényben tette le képviselői esküjét pénteken. A szóvivő elmondta: a szükséges lépéseket majd megteszi az ügyvezető kormány.

Medián: Negyedik párt is megszorongathatja a Fidesz kétharmadát

Itthon2010.04.08, 08:15

Ahogy sok közvélemény-kutató, így a Medián is négypárti parlamentet tart valószínűnek - derül ki az intézet által végzett felmérésből. A Fidesz a felmérés szerint megszerezheti a kétharmados többséget, főképp, ha nem tesz keresztbe egy parlamentbe jutó negyedik párt. Erre a támogatóit az utóbbi időben megháromszorozó LMP-nek van a legnagyobb esélye a Medián szerint, bár az MDF is okozott már meglepetéseket az elmúlt választások utolsó pillanataiban.

Magának is számolja a szavazatokat a Fidesz

Itthon2010.04.06, 17:27

Alternatív szavazatszámláló rendszert működtet majd a Fidesz az országgyűlési választásokon az MTI szerint. A párt szavazóköri delegáltjai az urnazárás után el fogják juttatni a szavazóköri eredményeket a pártközpontba, ahol egy számítógépes rendszerrel összeszámolják a voksokat. A párt már a tavalyi EP-választáson is ezt a módszert alkalmazta.

A szén-dioxid-kvóták eladását is megvizsgálják a fideszes ellenőrök

Itthon2010.03.11, 13:05

A szén-dioxid-kvóta értékesítését és az államháztartási hiányt fogja először vizsgálni a Varga Mihály vezetésével felálló fideszes gazdasági feltáró bizottság, amelynek létrejöttét Orbán Viktor Fidesz-elnök jelentette be hétfőn. Orbán a testület felállítását azzal indokolta, hogy szerinte a kormány évek óta eltitkolja a költségvetés valós számait.

Orbán: Jó szerződést kötöttem

Itthon2010.03.10, 18:12

Szövetségi szerződést írt alá Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt, a Nemzeti Fórum, a Magosz, a Fidelitas, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Lungo Drom, és a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja vezetőjével. Orbán Viktor azt mondta, jó szerződést kötött, a Fidesz szövetségeseivel a gazdaság talpraállításáért, az egészségügy megmentéséért, a rend és a szociális biztonság megteremtéséért és a demokratikus normák helyreállításáért fog küzdeni.

A fideszes Bácskai János győzött Ferencvárosban

Itthon2009.01.26, 10:52

A Fidesz-KDNP jelöltje, Bácskai János kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi ferencvárosi időközi országgyűlési választáson. Bácskai történelminek nevezte az eredményt. A második fordulóban többen szavaztak, mint az elsőben: a jogosultak több mint 25 százaléka leadta voksát, így érvényes a szavazás. Hivatalos eredmény csütörtökön várható.

Érvénytelen volt a szavazás a IX. kerületben

Itthon2009.01.12, 07:08

Érvénytelen a ferencvárosi időközi választás első fordulója, miután hét óráig nem szavazott a választásra jogosultak 50 százaléka. A legtöbb szavazatot a Fidesz-KDNP jelöltje, Bácskai János kapta. A rendőrség visszaadta öt, a választáson induló párt ajánlószelvényeit, mert a nyomozás során azok között nem talált másolatokat. A szavazás napján több jogsértés is történt. 

A 4-es metró további csúszását jósolja a fővárosi ellenzék

Itthon2008.10.24, 19:26

A 4-es metró építésének további csúszását jósolja a fővárosi Fidesz-KDNP frakció. Egy friss jelentés alapján ugyanis később kezdődhet meg a próbaüzem, amely az ellenzéki frakciószövetség szerint azt jelenti, hogy 2012 előtt nem készül el a metróvonal.

Hivatalossá tenné a siketek jelbeszédét az ellenzék

Itthon2008.09.28, 17:43

A hallásérültek helyzetének megkönnyítését, és a siketek jelbeszédének hivatalossá tételét sürgette a Fidesz-KDNP frakciószövetség a hallássérültek világnapja alkalmából. Az MSZP üdvözölte a kezdeményezést, hozzátéve: ők is minden területen törekednek az akadálymentesítésre.

Megszűnt az MSZP VIII. kerületi frakciója

Itthon2008.09.09, 19:56

Három ember kilépése miatt megszűnt az MSZP frakciója a józsefvárosi önkormányzat képviselő-testületében, ahol öt főre van szükség a frakcióalakításhoz. A 28 fős képviselő-testületben 16 fős Fidesz-KDNP, 7 fős MSZP és a polgármesterrel együtt 5 fős SZDSZ-frakció alakult a legutóbbi választások után.

Luxusautót keresnek a nagykanizsai polgármesternek

Itthon2008.05.17, 20:11

Luxusautót keresnek közbeszerzés útján Nagykanizsa polgármesterének: a pályázati kiírás szerint a járműnek televíziót, fa-, illetve bőr belsőt, CD-tárat és még számos extrát kell tartalmaznia. Az autóra 10 milliót szánnak. A Fidesz-KDNP támogatásával megválasztott polgármester szerint nincs szó pénzpocsékolásról, és mint mondta, már öreg, így szereti a kényelmet és biztonságot.