Fidel Castro
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Kuba
- Raúl Castro
- kubai elnök
- Havanna
- Venezuela
- legfrissebb
- legrégebbi
Kuba mégsem akar szavazást Guantanamóról
Kuba lemondott arról, hogy szavazásra kerüljön az a határozati javaslata, amelyet az ENSZ emberi jogi bizottságához nyújtott be a guantánamói támaszpont ügyében, ahol terrorizmus gyanújával tartanak fogva 600 embert. A Fidel Castro által vezetett ország képviselője azzal indokolta a visszakozást, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei állítólag úgynevezett tétlenségi indítvánnyal akarta megakadályozni a szavazást. Kuba korábban Magyarország támogatását is kérte a határozati javaslathoz.
Mexikó és Peru diplomáciai lépéseket tesz Kubával szemben
Mexikó és Peru kormányzata bejelentette, hogy hazarendelik kubai külképviseleteik dolgozóit, tiltakozásul az ellen, hogy Fidel Castro kubai diktátor május elsejei ünnepi beszédében hevesen támadta a két országot. Castro egy tömeggyűlésen intézett kirohanást azon országok ellen, amelyek nem fogadták el Kuba emberi jogi jelentését az ENSZ Emberi Jogi Bizottságában.
Százezrek tüntettek Bush ellen Havannában
George Bush amerikai elnök Kubával kapcsolatos politikája ellen tüntettek több százezren pénteken Havannában. Fidel Castro kubai államfő és pártvezető vezetésével a hatalmas tömeg - a hivatalos adatok szerint egymillió ember - az Egyesült Államok havannai érdekképviseleti irodája elé vonult. A menet indulása előtt Castro rövid beszédben ostorozta az amerikai elnököt. A kubai ellenzékiek szintén rossz lépésnek érzik azt, hogy Bush fokozza a szigetországra nehezedő nyomást.
Orvosa 140 évet jósol Castrónak
Fidel Castro nagyszerű egészségnek örvend, s legalább 140 évig fog élni - jelentette ki a kubai vezető személyi orvosa. A doktor ezzel rácáfolt az agg diktátor romló egészségi állapotáról szárnyra kelt hírekre.
Gyilkosság, baleset, Castro - heti filmbemutatók
Ezen a héten megismerheti a kubai diktátor gondolatait, láthatja Charlize Theron Oscar-díjas alakítását, illetve megtudhatja, mennyit nyom az emberi lélek, és mennyit ér az élet a vadnyugaton.
Castro Bisztró
Fidel nem figyel a sarokból, nem rázzák mulatt kubai nők, nem igazi a Havanna-feeling de attól még nem rossz hely. A Castro egy hangulatos krimó a Ráday utcán, Kálvin tér felé haladva a bal oldalon (ilyen névvel, hol máshol?).
Castro ellenzékieket engedett szabadon
Szabadlábra helyezték kedden Kubában Leonardo Bruzón Ávila ellenzéki személyiséget és három társát, akinek letartóztatását emberi jogi szervezetek hosszú ideje bírálták.
Kuba megszakította diplomáciai kapcsolatait Panamával
Meghatározatlan időre megszakította Kuba diplomáciai kapcsolatait Panamával - jelentették be csütörtökön Havannában. A döntés oka az, hogy a távozó panamai államfő elnöki kegyelemben részesített négy Castro elleni összeesküvőt.
Fidel Castro büszke a kubai olimpikonokra
- címkék:
- Fidel Castro
- kubai elnök
- Címkefelhő »
Maradona orvosai kitálaltak
Diego Armando Maradona, a futballtörténelem egyik legnagyobb alakja ez idő szerint a havannai CENSAM (Centro de Salud Mental, azaz Elmegyógyászati Központ) lakója, ahol ingyen és bérmentve élvezi Fidel Castro kubai elnök vendégszeretetét, és próbál meg visszatalálni a helyes útra, melyen kábítószer-függőségének kialakulása előtt járt. Eközben Buenos Airesben forr a levegő: az orvosi titoktartást megszegve kitálalt a sajtóban az a három pszichiáter, akik áprilistól kezdve - amikor Maradonát súlyos szívpanaszokkal beszállították - irányították az argentin sztár gyógykezelését.