fiatalok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- gazdaság
- pénz
- lopás
- koronavírus
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kifosztás miatt tartóztattak le két fiatalt Debrecenben
A fiatalok visszaéltek azzal, hogy a férfi elaludt egy padon, és elvették a telefonját, kártyáját, és az összes nála lévő pénzt. A bíróság elrendelte a letartóztatásukat.
Nem rendelt prostit, mégis kifizettették vele a szexet
A három pacsai fiatal, köztük egy kiskorú fiú tavaly májusban előre kitervelt módon, hamis szexuális ígéretre hivatkozva, erőszakkal követelt pénzt egy Bocföldén élő egyedülálló férfitól.
Rátámadtak egy férfira Szekszárdon
A szekszárdi rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak a fiatalok ellen.
Dohányboltba tört be két fiatal, a rendőrök még aznap lecsaptak rájuk
Az edelényi rendőrök lopás miatt hallgatták ki a két szendrői fiatalt.
Közlekedési táblákat rongált két fiatal Tószegen
Az ügyészség vádat emelt az ellen a két, helyi fiatal ellen, akik idén februárban részegen közlekedési táblákat döntöttek ki, és törtek össze Tószegen.
Két migránst fogtak el Budapesten
A külföldiek semmilyen hiteles iratot nem tudtak felmutatni az őket igazoltató rendőröknek.
Kocsma előtt raboltak ki egy debreceni kamaszfiút
Az ügyészség vádat emelt egy fiatal nő, és egy kamaszfiú ellen, akik egy debreceni szórakozóhely előtt raboltak ki egy részeg kamaszt. Aztán késsel fenyegették meg az őt védeni próbáló lányt.
Három fiatal támadt egy férfira Nyíregyházán
A nyíregyházi rendőrök garázdaság miatt nyomoznak három fiatal ellen, akik Nyíregyházán bántottak egy férfit. A lakosság segítségében reménykednek.
Értékes bicikliket lopott két fiatal Kaposváron
Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a két fiatal, akik a járványügyi korlátozások idején több tíz-illetve százez forintot érő biciklit loptak el Kaposváron.
Precedens értékű lépés Soroksáron: bevonják a fiatalokat a döntésekbe
A soroksári önkormányzat ősszel felállítja a Soroksári Fiatalok Fórumát (SFF), aminek segítségével a városvezetés hivatalos keretek között vonná be a fiatalabb korosztályt a döntések meghozatalába - derül ki a kerület honlapjára feltöltött felhívásból. Nem ez az elős precedens értékű lépés az új városvezetéstől: korábban megalakították a szemétkommandót, ami egyfajta válasz volt a térség egyik legkomolyabb problémájára, az illegális szemetlerakásra.