Ferihegy
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- Budapest Airport
- repülőtér
- légi közlekedés
- sztrájk
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Adriano és Lúcio nélkül jöttek a brazilok
Sérülése miatt sem az Inter csatára, Adriano, sem a Leverkusen védője, Lúcio nem tarthatott a brazil labdarúgó-válogatottal, amelynek gépe kis késés után hétfőn este szállt le Ferihegyen.
Csak tizenketten nem tudtak a Malév-sztrájkról
Mindösssze tizenkét, többnyire külföldi utas jött ki Ferihegyre, hogy azokkal a Malév-járatokkal utazzon, melyeket a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének sztrájkja miatt töröltek. Őket sikerült más gépekre feltenni - tájékozatott a légitársaság kommunikációs osztálya. A 20 járatot érintő sztrájk kedd éjfélig tart.
Vezetők dolgoztak a sztrájkolók helyett Ferihegyen
"Dolgozóink 75 százaléka sztrájkolt, helyettük a Malév osztályvezetőket állított oda, hogy a sztrájkolók helyett dolgozzanak" - állapította meg a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének vezetője, aki úgy tudja, hogy a sztrájk miatt 12 járat csak késéssel tudott elindulni. A Malév vezérigazgatója ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy nagyobb fennakadás nem volt, öt járat indult némi késéssel.
Egy bőrönd miatt kiürítették Ferihegy egy részét
Rövid időre kiürítették a Ferihegyi 2/A terminál egy részét, mivel egy elhagyott csomagot találtak. A kis bőröndöt a reptéri rendőrök vitték biztonságos helyre.
- címkék:
- Ferihegy
- rendőr
- csomag
- bőrönd
- Címkefelhő »
Bíróság elé áll a Ferihegyi úti merénylet gyanúsítottja
Bíróság elé állítják Németországban az 1991-es Ferihegyi úti merénylet egyik gyanúsítottját. Andrea Klumpot azzal vádolják, hogy ő hozta működésbe azt a robbanószerkezetet, amely oroszországi zsidók autóbusza mellett robbant fel, megsebesítve két magyar rendőrt és hárman utast.
Elengedték a Ferihegyen feltartóztatott albán gerillavezért
Néhány órával feltartóztatása után a magyar hatóságok elengedték Agim Ceku egykori albán gerillavezért, akit koszovói településeken elkövetett mészárlásokkal gyanúsítanak a szerbek. A koszovói kormányfő közlése szerint az ENSZ-misszió egyik illetékesének közbenjárására engedték el a magyarok Cekut. A koszovói államfő élesen bírálta az ügy miatt a magyar hatóságokat.
Végső búcsút vettek Fehér Miklóstól
Már Bábolnától sárga táblák, majd később rendőrautók jelezték, hol kell letérni az M1-esről a Győr Szabadhegyi temető felé; a városi önkormányzat mindent elkövetett, hogy a fővárosból érkező gyászolók is gond nélkül eljussanak Fehér Miklós temetésére. A Vitoria Guimaraes-Benfica portugál bajnoki labdarúgó-mérkőzés után hétfőn hajnali 0 óra 10 perckor elhunyt 25-szörös magyar válogatott csatár holttestét rejtő koporsót, valamint a Benfica teljes csapatát és vezérkarát, továbbá újságírókat, szurkolókat szállító különrepülőgép pár perccel délután egy óra után szállt le Ferihegyen, ahonnan a vendégek szállító buszkonvoj - rendőri felvezzetéssel - ...
Körbeutazza hazánkat az első kínai turistacsoport
Lillafüredtől a Balatonig, Szegedtől Visegrádig bejárja Magyarországot az első kínai turistacsoport - írja a Magyar Hírlap. A 17 utazó kedden érkezett Ferihegyre.
Tizenegy gyanúsított a pénzmosási ügyben
Tizenegyre emelkedett a pénzmosási ügy gyanúsítottjainak száma, miután a rendőrség csütörtökön a Ferihegyi reptéren elfogott egy szír állampolgárságú férfit, akit kihallgatása után őrizetbe vettek. A rendőrség szerint a gyanúsítottak 2002 novembere óta több milliárd forint nagyságrendben illegálisan váltottak valutát, amit az általuk létrehozott pénzváltón keresztül legalizáltak.
Száz kisgép repül el Ferihegy felett
Egy magyar repülőegyesület úgy ünnepli a repülés századik évfordulóját, hogy egy 100 kisgépből álló kötelékrepülést hajt végre. A repülők Tökölről indulnak, és elhaladnak Ferihegy felett is.
Nem lesz pénteken sztrájk Ferihegyen
A Budapest Airport Rt. három szakszervezete eláll a december 19-ére meghirdetett munkabeszüntetéstől, és további öt napig egyeztet a munkáltatóval - jelentette be Pető György, a Budapest Airport Rt. kommunikációs igazgatója.
Kisebb késéseket okozott a ferihegyi sztrájk
Két órás figyelmeztető sztrájkot tartott három repülőtéri szakszervezet vasárnap délután Ferihegyen. A munkáltató szerint a sztrájk csak kisebb késéseket okozott. Az egyeztetéseket tovább folytatja a két oldal. Amennyiben nem tudnak megegyezni, a szakszervezetek december 19-re hajnaltól estig tartó általános sztrájkot helyeztek kilátásba.
Figyelmeztető sztrájkot hirdettek a ferihegyi szakszervezetek
A Budapest Airport Rt. három szakszervezete két órás figyelmeztető sztrájkot hirdet vasárnap délutánra a Ferihegyi repülőtéren. Az érdekvédelmi szervezetek nem akarnak mindenáron sztrájkolni, de úgy vélik eddigi tárgyalásaik eredménytelenek voltak. A munkabeszüntetés fő célja felhívni a munkáltató figyelmét a munkavállalói oldal egységességére és érdemi munkára kényszeríteni a menedzsmentet.
Kokaincsempészt fogtak Ferihegyen
Ötven kokainkapszulát találtak a vámosok Ferihegyen annál az ecuadori férfinál, aki Amszterdamon keresztül érkezett szombat délután Magyarországra.
- címkék:
- Ferihegy
- Amszterdam
- vámos
- Címkefelhő »
Öröm és visszafogottság a Lokinál
Pénteken este hazaérkezett Szalonikből a DVSC együttese, ám Ferihegyről nem Debrecenbe, hanem Bükfürdőre utazott, s ott készül a vasárnapi, szombathelyi bajnokira. Persze azért még elsősorban a PAOK elleni döntetlen a téma a Loki háza táján.
Rekordforgalom Ferihegyen
Az első háromnegyed évben minden idők legnagyobb repülőgép-forgalmát bonyolította le a Ferihegyi repülőtér - mondta Mudra István, a HungaroControl igazgatója. Az átrepülőforgalmat is figyelembe véve az összes repülőgépmozgás meghaladta a 348 ezret.
Terroristák helyett kerozintolvajok Ferihegyen
Idén hatszor kellett kiüríteni a Ferihegyi reptér utasváróját elhagyott gyanús csomag miatt, ám egyszer sem fordult elő valódi vészhelyzet. A légikikötő biztonsági szolgálatának főleg a zsebtolvajokkal és a kerozintolvajokkal kell hadakozniuk. Ferihegyen naponta tizenötezer dolgozó és ugyanennyi utas fordul meg - írja a Magyar Hírlap.
Kokainnyelőt fogtak Ferihegyen
Közel 100 db kokainkapszulát nyelt le az az ecuadori férfi, akit a Ferihegyi repülőtéren tartóztattak fel a vámosok. A több mint egy kilogramm súlyú kábítószer piaci értéke megközelíti a 20 millió forintot.
Rosszullét miatt kényszerleszállás Ferihegyen
Kényszerleszállást hajtott végre egyik utasának eszméletvesztése miatt a török légitársaság gépe szerdán Ferihegyen, a 66 éves férfi azonban meghalt, mire a Boing 737-es földet ér.
- címkék:
- Ferihegy
- légi közlekedés
- Címkefelhő »
Több a rendőr az utcákon szeptember 11. miatt
Több a járőr a Ferihegyi Repülőtéren és a nagykövetségek környékén, az Egyesült Államokban két éve szeptember 11-én történt terrorcselekmény évfordulóján. A magyarországi fokozott biztonsági intézkedések ugyanakkor alacsonyabb szintűek, mint korábban.
Visszafordult Budapestre egy Malév-gép
Műszaki probléma miatt kedden este 7 óra körül, körülbelül húsz perccel a felszállás után magyar légtérben visszafordult és leszállt a Ferihegyi repülőtéren a Malév Budapestről Dublinba tartó járata - közölte Krebsz Adrien, a légitársaság szóvivője.
Világligára utazott a Kemény-csapat
Útra kelt a magyar férfivízilabda-válogatott: a Kemény Dénes dirigálta együttes szerda délután repült el Ferihegyről az Egyesült Államokba, közelebbről New York-ba, ahol péntektől vasárnapig rendezik meg a Világliga hatcsapatos döntőjét.
Madaras belőtte magát a pólótörténelembe
Szombat éjjel egy 23 éves egri fiatalember, Madaras Norbert háromszor vette be az olaszok hálóját a barcelonai vb-fináléban úgy, hogy 88 másodperccel a befejezés előtt a győztes találat is az ő nevéhez fűződött.
Felszálló gépet állítottak le Ferihegyen
Át kellett startolnia egy repülőgépnek Ferihegyen, hogy ne kerüljön egy kifutópályára egy induló német géppel. A veszélyes helyzet úgy alakult ki, hogy a német gép nem kezdte meg idejében a felszállást. A két gép mintegy 250 méterre volt egymástól, balesetveszély nem volt, a német gép utasai azonban hallották a felettük elhúzó gép hangját, és látták az árnyékát is.
- címkék:
- Ferihegy
- gép
- kifutópálya
- német gép
- Címkefelhő »
Tagadják a koszovói vezető őrizetbe vételét
Tagadta a rendőrség és a Külügyminisztérium szóvivője is, hogy őrizetbe vették volna hétfőn Ferihegyen a magyar hatóságok Hasim Thaqit, a koszovói albánok egyik vezetőjét. Korábbi hírek szerint Thaqit a háborús bűnökkel vádolt Slobodan Milosevic elfogatóparancsa alapján fogták el és vették rövid időre őrizetbe a repülőtéren.
Sikeres kényszerleszállás Ferihegyen
Sikeres kényszereleszállást hajtott végre Ferihegyen egy holland repülőgép. Az Amszterdamból induló gép pilótája jelezte, hogy a gép egyik hajtóműve meghibásodásodott, majd reggel 8 óra után néhány perccel sikeresen landolt Ferihegyen.
- címkék:
- Ferihegy
- Amszterdam
- kékfény
- baleset
- hajtómű
- Címkefelhő »
Debrecenben a fitneszsport bombázója
Szombaton és vasárnap rendezik a debreceni Főnix-sportcsarnokban a Fitparádé elnevezésű kétnapos gálát, melynek fénypontja a profi fitnesz Európa-kupa és a testépítő Európa-bajnokság lesz.
Perli az államot Ferihegy volt üzemeltetője
Mintegy 20 milliárd forint értékű kártérítési pert indított a magyar állam ellen a kanadai Airport Development Corporation (ADC), a repülőtér 2B termináljának volt üzemeltetője - írja pénteki számában a Népszabadság.
Kényszerleszállás Ferihegyen
Kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing 767-es a Ferihegyi repülőtéren pénteken délután. A Malév Budapestről New Yorkba tartó gépe a fékszárny hibája miatt fordult vissza.
SARS-kérdőívet töltetnek ki Ferihegyen
Jövő hét elejétől az új típusú tüdőgyulladással kapcsolatos kérdőív kitöltését kéri az ÁNTSZ a Ferihegyi repülőtérre érkező utasoktól. Magyarországon egyelőre senki nem kapta el a betegséget, az elmúlt hetekben atípusos tűdőgyulladás gyanújával kórházba kerültek közül mindenkiről bebizonyosodott, hogy nem fertőzött.
Kokaincsempészt vettek őrizetbe Ferihegyen
Őrizetbe vették azt a dél-afrikai állampolgárságú férfit, aki csütörtökön délután a Ferihegyi repülőtéren a vámellenőrzés során elmondta, hogy 70 kokainos kapszulát nyelt le.
Itthon nincs új típusú tüdőgyulladásos beteg
Jól van az a fiatalember, akit egy Fejér megyei kórházban kezeltek új típusú tüdőgyulladás - azóta megdőlt - gyanújával, másnál pedig jelenleg nem áll fenn a betegség gyanúja. Ferihegyen továbbra is életben van az óvintézkedés, amit az ÁNTSZ vezetett be, a lázzal, köhögéssel küszködő utasokat megvizsgálják, és szükség esetén kórházba küldik.
Nem volt anthrax a repülőtéri bőröndön
Nem tartalmazott fertőzésveszélyes anyagot az az ismeretlen eredetű fehér por, amelyet a Ferihegyi repülőtéren pénteken találtak egy bőröndön.
Megerősítették Paks és Ferihegy védelmét
Az illetékes szervezetek már gondoskodtak a stratégiai fontosságú közintézmények és vállalatok - köztük a Paksi Atomerőmű, a Ferihegyi repülőtér és a MOL Rt. fokozott védelméről - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő a nemzetbiztonsági kabinet iraki helyzettel foglalkozó ülése után. A szóvivő bejelentette, hogy Medgyessy Péter szerdán elmegy a külügyi bizottság ülésére, ahol kedden nem jelent meg.
Ferihegyen is ellenőriznek az új típusú tüdőgyulladás miatt
Az ÁNTSZ fokozott felügyeletet tart Ferihegyen, minden tüdőgyulladás-gyanús, lázas utast még helyben megvizsgálnak, hogy elkerüljék az új típusú tüdőgyulladás kórokozójának behozását. A légzési nehézségekkel járó betegséget világszerte eddig 150 embernél mutatták ki, a kór már halálos áldozatokat is szedett.
Elhagyta Ferihegyet a C-130-as
Elhagyta a Ferihegyi repülőteret hétfő este az a C-130-as Hercules típusú amerikai katonai szállító repülőgép, amely szombat éjszaka szállt le Budapesten hajtómű-meghibásodás miatt.
Kényszerleszállást hajtott végre egy katonai gép Ferihegyen
Meghibásodott hajtóműve miatt a Ferihegyi repülőtéren kellett leszállnia egy amerikai C-130 Hercules katonai szállító repülőgépnek vasárnapra virradó éjszaka. A gép Törökország védelmének megerősítése céljából logisztikai felszereléseket szállított.
Traktornak vontattak egy Malév-gépet
Különös baleset történt a Ferihegyi repülőtér aszfaltján: vontatás közben egy repülőgép egy ott felejtett traktornak ütközött. Emiatt a gép legalább egy hétig lesz forgalmon kívül.
Két baleset Budapesten
Két közlekedési baleset is történt egyidőben pénteken éjfél előtt Budapesten. Az egyik az Üllői úton a IX. kerületben, a másik a Ferihegyi gyorsforgalmi úton történt.
Souza a MiZo-Pécs új légiósa
A brazil Erika Cristina DeSouza a MiZo-Pécsi VSK női kosárlabda-csapatának új légiósa. A 20 éves, 195 centis, 86 kilós center szerdán este fél hatkor érkezik Ferihegyre Valenciából, ahol a helyi Euroliga-csapattal állt tárgyalásban, de végül a pécsiekkel egyezett meg.
Gellei jó játékra és eredményre számít Bulgária ellen
A magyar labdarúgó-válogatott szerdán 17.30 órakor barátságos mérkőzésen Bulgária együttesével játszik a ciprusi Larnacában. Gellei Imre Ciprusról és Törökországból toborozhatta össze jelöltjeit, mivel honi csapataink zöme arrafelé edzőtáborozik, így a szövetségi kapitány mindössze egyetlen futballistával, az újpesti Juhárral kelhetett útra Ferihegyről. Nem kétséges: a sérült Gera nélkül felálló magyar csapatnak nem lesz könnyű dolga.
Ferihegyen gyújtogatott a kiutasított libanoni
Felgyújtotta a Ferihegyi Repülőtér egyik várótermének berendezését egy libanoni férfi, akit a határőrök nem engedtek be az országba. A reptéren 20 percig leállt a forgalom, a kár 400 ezer forint.
Vádemelés a Ferihegyi úti merénylő ellen
Gyilkossági kísérlet miatt vádemelés várható Andrea Klump terrorista ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy 1991 decemberében részt vett egy oroszországi zsidókat szállító autóbusz ellen elkövetett budapesti merényletben - jelentette a dpa Karlsruhéból, a német főügyészség székhelyéről.
Ferihegyet is kérték az amerikaiak
A nemzetbiztonsági bizottság hétfői ülésén kiderült: az amerikaiak Taszár mellett a ferihegyi repülőteret is haználni akarták, ám ezt a magyar fél nem engedte. Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár a testület ülésén közölte: amióta megkezdődött a taszári program, a titkosszolgálatok nem jelezték Magyarországgal kapcsolatban a terrorfenyegetettség növekedését.
Kedvezményekkel csábít Ferihegy
Az új budapesti járatokat indító légitársaságok az első évben akár 50 százalékos kedvezményt kaphatnak a repülőtér-használati díjból - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Pető György, a Budapest Airport Rt. szóvivője a társaság által tervezett kedvezményekről.
A Pannon is WLAN-t indít Ferihegyen
A Westel után a Pannon GSM is beindította az internetezést lehetővé tevő vezeték nélküli hálózatát (WLAN) a Ferihegyi repülőtér 2B terminálján.
Feladta magát Torgyán tanácsadója
Előre értesítette a rendőröket érkezéséről Simon László, Torgyán egykori tanácsadója. Így miután kilépett a repülőgépből Ferihegyen, azonnal őrizetbe vették. A rendőrök pénteken hivatalosan is közölték vele, hogy hűtlen kezeléssel gyanúsítják egy búzaügylet kapcsán. Simon tagadta bűnösségét, de részletes vallomást egyelőre - ügyvédje szerint megromlott egészségi állapota miatt - még nem tett.
Öt hónapig lezárják a Ferihegyi 2A terminált
Korszerűsítési munkálatok miatt hétfőtől öt hónapra lezárják a Ferihegyi repülőtér 2A terminálját - jelentette be a Budapest Airport Rt. A repteret üzemeltető társaság közlése szerint a lezárt terminál helyett az utasokat május 31-ig a szomszédos 2B terminál szolgálja ki. Az átalakítás idejére a légitársaságok menetrendi változtatásokat nem vezetnek be, s a repülőtér környéki parkolási lehetőségek sem romlanak - áll a közleményben.
Ötös karambol a gyorsforgalmin
Összeütközött öt autó a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmin, az utat lezárták. A balesetben két ember sérült meg, egyiküket a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül.