Ferihegy

címke rss

Kirúgások követték Ferihegyen az elbukott vizsgát

Archívum2010.07.27, 18:47

Több embert is elbocsátottak a ferihegyi reptéren, miután egy júniusban lezárult vizsgálat több biztonsági hiányosságot is megállapított. A mulasztások miatt leminõsítették a repteret, és így a Budapestrõl érkezõ utasokat úgy kezelik majd, mintha az EU-n kívülrõl érkeztek volna.

Lézertollal okoztak veszélyhelyzetet Ferihegyen

Archívum2010.06.12, 09:59

A repülõtérhez közeli vasútállomáson fogták el a rendõrök azt a fiatalembert, akit a légiforgalmi irányítás bejelentése nyomán azzal gyanúsítanak, hogy zöld színû lézerfényt irányított a leszálló gépekre, így megzavarva a pilótákat. A férfit közlekedés biztonsága elleni bûncselekménnyel gyanúsítják, akár három évet is kaphat.

Lopással gyanúsítanak két ferihegyi rakodót

Archívum2010.06.07, 09:40

Két rakodó ellen indult eljárás Ferihegyen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy el akartak lopni egy táskát, amelyben 300 doboz cigaretta volt. A táskát nem adták fel, hanem félretették, de egy utasbiztonsági ellenõr kiszúrta.

Melltartójában csempészett droggal bukott le Ferihegyen egy nõ

Archívum2010.06.02, 12:07

Hollandiából csempészett melltartójában marihuánát egy fiatal nõ, aki a Ferihegyi reptéren bukott le. Anyja szerint a nõ Hollandiában prostituáltként dolgozott és most sikerült hazaszöknie.

Visszafordult egy repülõ Ferihegyre, miután madárral ütközött

Archívum2010.05.21, 14:05

Visszafordult Ferihegyre egy Göteborgba tartó repülõgép pénteken, mert nekicsapódott egy madár. Senki nem sérült meg, a gép az újabb felszállási engedélyre vár.

A vulkáni hamu miatt újra járatokat töröltek Ferihegyen

Archívum2010.05.17, 10:08

A vulkáni hamufelhõ miatt vasárnap lezárták Nagy-Britannia légterének nagy részét, ezért hétfõn több járatot is töröltek Ferihegyen. A viharos idõjárás ugyanakkor nem befolyásolja a légi menetrendet.

Titkolja a Budapest Airport a Zóna Taxi szerzõdésének sorsát

Archívum2010.05.11, 11:33

Idén jár le az a szerzõdés, ami alapján a Zóna Taxi bonyolíthatja a ferihegyi repülõtéren a taxiszolgáltatást. Az errõl szóló 2006-os szerzõdést 4 évre kötötték, amit a repülõteret üzemeltetõ Budapest Airport meghosszabbíthat egy évvel. A Zóna Taxi üzleti titokra hivatkozva nem árulja el, hogy kaptak-e hosszabbítást, a Budapest Airport szóvivõjének pedig másfél hónapja nincs ideje válaszolni.

Felhígult hamufelhõ éri el Magyarországot vasárnap este

Archívum2010.05.09, 16:01

Magyarországot is eléri az Izlandról származó vulkáni hamufelhõ vasárnap estére - közölte az Országos Meteorológiai Intézet. A hamu azonban alacsony koncentrációban lesz csak jelen, mivel felhígult, mialatt Közép-Európa felé sodródott. Emiatt légtérzárra nem kell számítani Magyarországon. Vasárnap délelõtt az európai légtérzárak miatt nem indultak el a milánói járatok Ferihegyrõl, délután nem indul a milánói, a müncheni, a baseli és a párizsi gép. 

Pár északra tartó ferihegyi járat még nem tudott elindulni

Archívum2010.04.21, 16:45

Már csak öt - német, belga és svéd városokba tartó - repülõjáratát kellett törölnie a Malévnak szerdán, és a ferihegyi repülõtér is egyre nagyobb kapacitással üzemel. Az Izlandról származó vulkáni hamu miatt pénteken le kellett zárni a magyar légteret, de szerdán újraindult szinte a teljes magyar légiközlekedés. Több napos szünet után Londonban is fogadnak gépeket, Észak-Európában azonban csak lassan oldják fel a légtérzárat.

Több mint harminc gép vesztegel Ferihegyen

Archívum2010.04.17, 17:11

Több mint harminc repülõgép vesztegel a ferihegyi reptéren az izlandi vulkánból származó hamufelhõ miatt elrendelet légtérzárlat miatt. Egyelõre bizonytalan, mikortól repülhetnek újra a gépek, ezért a repülõtéren tétlenül várakoznak a dolgozók.

Európa nagy részének légi közlekedését megbénítja a vulkáni hamu

Archívum2010.04.17, 00:57

Nagy-Britanniától Észtországig számos európai országban rendeltek el részleges vagy teljes légtérzárat a repülés biztonságát veszélyeztetõ hamufelhõk miatt. Németországban többek között bezárt a hatalmas forgalmat bonyolító frankfurti reptér is. Miközben a kelet felé haladó hamufelhõ miatt egyre újabb és újabb országok légtereit zárják le, nyugaton lassan elkezdik feloldani a korlátozásokat. Skóciában és Svédország egyes részein pénteken már lehetett repülni, de több ország reptereinek újranyitását tolják ki újabb és újabb idõpontokra. Folyamatosan frissülõ cikk.

Kisebb késések lehetnek a sztrájk miatt Ferihegyen

Archívum2010.01.16, 13:03

Zavartalan a forgalom, legfeljebb kisebb késésekre lehet számítani a sztrájk miatt Ferihegyen. A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet és a Malév vezetése folytatják a tárgyalásokat. 

Nincs megállapodás, tovább tart a ferihegyi sztrájk

Archívum2010.01.16, 00:07

A Malév GH szerint közeledtek az álláspontok, a szakszervezet szerint nincs szó közeledésrõl. A ferihegyi sztrájk így továbbra is tart, késéseket okozva a légiközlekedésben. A szakszervezet szerint illegálisan sztrájktörõket alkalmaz a Malév GH, és ezzel balesetveszélyes helyzetet teremt.

Ferihegyen is van álruhás bombacsempész

Archívum2010.01.08, 17:16

Budapesten is nõtt a repülõtéri szigor a karácsonyi merényletkísérlet után, s a minapi szlovákiai esethez hasonló biztonsági ellenõrzések Ferihegyen is vannak, igaz legális módszerekkel. A legutóbbi álruhás ellenõrzéskor Ferihegyet rendben találták, péntek délelõtt ugyanakkor egy utas kijátszotta a biztonsági ellenõrzést.

Több ferihegyi járatot töröltek a hó miatt

Archívum2010.01.06, 21:34

Több Ferihegyre érkezõ repülõjáratot töröltek a sûrû havazás miatt szerdán reggel. A járatok többsége késik, és várhatóan csütörtökön sem javul a helyzet.

Szigorították a biztonsági intézkedéseket Ferihegyen

Archívum2009.12.28, 17:29

Több rendõr és alaposabb csomagátvizsgálás vár az utasokra Ferihegyen, miután a Repülõtéri Rendõr Igazgatóság szigorított a biztonsági intézkedéseken. Az óvatosság fokozását a múlt pénteki merényletkísérlettel magyarázták, melynek során egy nigériai férfi megpróbált felrobbantani egy Amszterdamból Detroitba tartó repülõgépet.

Véget ért a sztrájk Ferihegyen

Archívum2009.12.13, 21:07

Befejezte a sztrájkot a  Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet vasárnap. Az elõre bejelentett munkabeszüntetéssel az alapbérek emelését és a nyári megszorítások visszavonását akarják elérni. A négyórás sztrájk alatt nem volt fennakadás a légiforgalomban.

Nem repülhetett el Ferihegyrõl a bombával viccelõ utas

Archívum2009.11.13, 10:26

Szerdán Ferihegyen egy utas azzal viccelõdött az utasbiztonsági ellenõrzéskor, hogy mindig bombával utazik. Robbanóanyagot nem találtak nála, de nem engedték felszállni a Brüsszelbe induló repülõgépére.

Reptéri ellenõröket gyanúsítanak lopással

Archívum2009.10.12, 14:01

Orgazdaság, illetve lopás megalapozott gyanújával indult eljárás két repülõtéri utasbiztonsági ellenõr ellen. A gyanú szerint a két ellenõr többször meglopta az utasokat.

Felszámolták szombatra a ferihegyi káoszt

Archívum2009.10.10, 12:28

Szombaton reggel már csak két Malév-gép érkezett késve Ferihegyre, délelõttre helyreállt a reptér forgalma. Az átlagosan 30-40 perces késéseket az okozta, hogy pénteken egy Isztambulból érkezõ Malév-járat utasait a buszvezetõ rossz terminálra vitte, ezért újra kellett ellenõrizni okmányaikat.

Összekeveredett utasok miatt késnek a Ferihegyrõl induló járatok

Archívum2009.10.09, 22:41

Késnek a Ferihegyi reptérrõl induló járatok, mert összekeveredtek a schengeni és a nem schengeni országból érkezõ utasok. Egy Isztambulból érkezõ járat utasait a buszvezetõ véletlenül rossz terminálhoz vitte, most újra ellenõrizni kell az okmányokat. Májusban már volt hasonló keveredés, akkor egy nyitva hagyott ajtó miatt.

Újra van áram Ferihegy 2A terminálján

Archívum2009.09.27, 17:38

Újra van az áram Ferihegyen, a repülõtér 2A termináljának épületében, ahol szombat este nyolc óra óta volt áramszünet egy meghibásodott kábel miatt. Az áramot vasárnap délután 2 óra után kapcsolták vissza.

Veszekedõ pár miatt fordult vissza egy gép Ferihegyre

Archívum2009.09.25, 08:30

Garázdaság gyanúja miatt eljárás indult egy cseh házaspár ellen, akik olyan durván kezdtek veszekedni a Ciprusra induló repülõgépen, hogy vissza kellett fordítani miattuk a járatot Ferihegyre. A Malév az eset miatt letiltotta õket a járatairól.

Kokainnyelõt fogtak el Ferihegyen

Archívum2009.08.17, 14:42

Közel egy kilgramm kokain és amfetamin volt annak a 26 éves nõnek a gyomrában, akit Ferihegyen fogott el a  VPOP. A nigériai nõ CT-vizsgálaton bukott le.

Lehallgatókészülékeket foglaltak le Ferihegyen

Archívum2009.08.11, 17:08

Képet és hangot is lehet rögzíteni azokkal az eszközökkel, amelyeket a vámosok foglaltak le kedden Ferihegyen. A félig katonainak minõsülõ készülékeket a Távol-Keletrõl hozták be Magyarországra.

Drága ékszereket loptak el egy utastól Ferihegyen

Archívum2009.07.15, 14:30

Több százezer forint értékû egyedi ékszereket loptak el egy utastól Ferihegyen. Az ékszerek az utas poggyászából tûntek el. A Repülõtéri Rendõr Igazgatóság arra figyelmeztet, senki ne hagyjon nagy értékû tárgyakat feladott poggyászában.

Zaj miatt indult pert nyert a Budapest Airport

Archívum2009.07.10, 00:38

Nem követett el jogsértést a Budapest Airport - állapította meg jogerõs ítéletében a bíróság. A társaságot egy XVIII. kerületi lakos perelte be határértéket meghaladó zajhatások és ingatlanában keletkezett károk miatt.

Illegális bevándorlókat fogtak Ferihegyen

Archívum2009.05.29, 12:34

Fapados repülõgépen próbálta elhagyni Magyarországot négy illegális bevándorló, de a ferihegyi rendõrök rájuk bukkantak. Svédországba akartak repülni. A módszer új, eddig fõleg a zöldhatáron át próbáltak Nyugat-Európába jutni a menekültek vagy illegális bevándorlók.

A csomagosztályozóban lopnak a legtöbbet Ferihegyen

Archívum2009.03.04, 14:20

Januárban jelentõsen csökkent a Ferihegyi repülõtéren elkövetett lopások száma - jelentette be a Repülõtéri Rendõr Igazgatóság, amely szerint a legtöbb lopás továbbra is a csomagosztályozóban történik. A reptéren az utóbbi idõben csökkentették a rendõrök létszámát, eredményességi mutatóik mégis növekedtek.

Világháborús bombákat találtak Ferihegyen

Archívum2009.02.26, 17:36

Második világháborús bombákat találtak Ferihegyen a 2-es terminál elõterének bõvítése közben. A forgalom a repülõtéren zavartalan.

Ékszerszállítmányt loptak reptéri dolgozók

Archívum2009.02.20, 16:53

Összesen 2400 darab ékszert emeltek ki egy hongkongi ékszerszállítmányból a Ferihegyi repülõtéren. A rendõrség gyanúja szerint reptéri dolgozók voltak a tettesek, két férfi ellen eljárás indult. Az ellopott ékszerek 12 millió forintot érnek.

Megyényi flottával takarítják a havat Ferihegyen

Archívum2009.02.17, 13:23

A keddi fõvárosi havazás miatt a Ferihegyi repülõtéren is takarítani kellett a légikikötõ kifutópályáit. A Budapest Airport 36 darab nagy teljesítményû géppel és közel 200 fõvel takarítja a havat Ferihegyen. A kifutókat és a gurulópályákat harminc perc alatt kell megisztítaniuk a gépeknek.

Újra megnyílt a Ferihegyi 1-es terminál

Archívum2009.01.25, 10:10

Vasárnap reggeltõl zavartalanul közlekednek a gépek a Ferihegyi repülõtér 1-es terminálról - közölte a repteret üzemeltetõ Budapest Airport. A hétfõn újrakezdett sztrájkot szerdán függesztették fel a szakszervezetek.

Szakszervezet-rombolókra gyanakodik a LESZ és az RDSZSZ

Archívum2009.01.23, 01:07

Elfogadhatatlannak tartják a korábban reptéri sztrájkot hirdetett szakszervezetek a Budapest Airport által csütörtökön ismertetett jutalom-rendszert, mert szerintük az szubjektív és kiszolgáltatottá teszi a dolgozókat. Szerintük a Budapest Airport úgynevezett szakszervezet-rombolókat alkalmazva tárgyalt ellenük, ezért kilétüket firtatják a munkáltatónál. A felmérések szerint a magyarok többsége ellenzi a sztrájkot, csak azok támogatják, akik rendszeresen repülnek.

Medián: a ferihegyi sztrájk visszavetheti a turizmust

Archívum2009.01.22, 16:06

Tízbõl három ember szerint jelentõsen, további öt szerint kis mértékben fog visszaesni az idegenforgalom a ferihegyi sztrájkok miatt - derül ki a Turizmus Panoráma címû szakmai magazin kiadója, a Turizmus Kft. megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által készített felmérésbõl.

Felfüggesztették a ferihegyi sztrájkot a szakszervezetek

Archívum2009.01.21, 22:21

Szerda reggel felfüggesztették a sztrájkot a Ferihegyi repülõtéren a Budapest Airport dolgozóit tömörítõ szakszervezetek. A tárgyalások ismét eredménytelenek voltak, a dolgozók a sztrájkfenyegetést továbbra is fenntartják, így egyelõre nem lehet tudni, hogy a sztrájk szünetelése mennyire lesz tartós. A reptér egyes terminálja egyelõre még zárva marad, de késésekre Ferihegyen szerdán egyáltalán nem kell számítani.

Csökkent Ferihegy forgalma

Archívum2009.01.19, 14:05

Csökkent a ferihegyi repülõtér utasforgalma tavaly, a Budapest Airport (BA) összesen 8 millió 443 ezer utast szolgált ki, 1,8 százalékkal kevesebbet, mint az azt megelõzõ évben; a vezérigazgató szerint 2009 is nehéz, de "izgalmas" év lesz.

Rágalmaztás miatt indít eljárást az Airport Security

Archívum2009.01.15, 14:31

Rágalmazás és becsületsértés miatt tesz büntetõ feljelentést a két, korábban sztrájkoló szakszervezet ellen az Airport Security Kft. A földi kiszolgálást végzõ cég vezetõje, Szita János azt mondta, a Repülõtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezetének állításával szemben cége sosem kapott munkaügyi bírságot, az pedig becsületsértés, hogy a sajtóban többször "rovott múltúnak" nevezték cégét a szakszervezetek.

Hazaküldik a sztrájk miatt felvett görögöket Ferihegyrõl

Archívum2009.01.14, 13:12

Hazaküldik a Ferihegyi repülõtérrõl a tavaly decemberben felvett görög biztonsági ellenõröket - jelentette be a Budapest Airport szóvivõje. A szakszervezetek által sztrájktörõnek tartott külföldiek elbocsátását a reptér üzemeltetõje olyan gesztusnak tartja, amellyel közelebb kerülhetnek a megegyezéshez. A sztrájk újrakezdésével fenyegetõ szakszervezetek szerdán délelõtt ismét tárgyalóasztalhoz ültek a munkáltatóval.

Egyelõre elbírja a rendszer a gázfogyasztást

Archívum2009.01.07, 19:49

A szerda esti állapot szerint várhatóan nem kell újabb gázkorlátozást bevezetni Magyarországon, de a helyzet bármikor megváltozhat, így az újabb megszorításokról egyelõre nem született döntés - derül ki a Földgázszállító Zrt. szerda esti közleményébõl. Ukrajna javaslatot tett a gázvita megoldására, de a Gazprom szerint nem komoly az ukrán vezetés tárgyalási szándéka. Az orosz-ukrán gázvita miatt sok európai országban akadozik az ellátás, Magyarországon több nagy üzem leállt.

Szerdától folytatódhat a ferihegyi sztrájk

Archívum2009.01.06, 06:43

Folytatódhat szerdától a reptéri szakszervezetek sztrájkja, amelyet az ünnepek miatt január 6-ig függesztettek fel. A szervezetek kedden ülnek ismét tárgyalóasztalhoz a reptér vezetõivel - írja a Népszabadság.