Ferencvárosi TC

címke rss

Hosszú videóban foglalta össze első budapesti napját a Juventus - videó

Sport2020.11.04, 08:35

A Puskás Arénában, nagyjából 20 000 néző előtt fogadhatja majd a Ferencváros a Juventust a Bajnokok Ligájában (BL), a harmadik csoportmérkőzésen.

Cristiano Ronaldo családi fotóval hangolódik a Fradi elleni BL-meccsre - kép

Sport2020.11.03, 08:57

A Juventus sztárja a hétvégén tért vissza a koronavírus-fertőzését követően a csapatába, ahol csereként játszva két gólt is szerzett.

Botka Endre: Nyerni szerettünk volna

Sport2020.10.31, 22:35

Az NB I kilencedik fordulójának rangadóján a MOL Fehérvár 1-1-es döntetlent játszott a Ferencvárossal. A végeredmény azt jelentette, hogy a Fradi továbbra is egy ponttal vezeti a bajnokságot a fehérváriak előtt úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott az OTP Bank Ligában.

Rebrov az Origónak: Ahogy a Barcelona ellen, ma is a három pontért léptünk pályára

Sport2020.10.31, 22:13

Szombat este az OTP Bank Liga 9. fordulójának rangadóján a MOL Fehérvár a Ferencvárost fogadta. A mérkőzésen az FTC szerezte meg a vezetést az első félidő végén, majd a második 45 perc elején a Fehérvár tizenegyesből egyenlített, így pontosztozkodással ért véget a találkozó.

A Juventus előtt NB I-es szuperrangadó vár a Fradira

Sport2020.10.31, 09:30

A MOL Fehérvár – Ferencváros mérkőzést nyugodtan nevezhetjük az NB I szuperrangadójának. A két veretlen csapat találkozójára szombat este fél nyolckor kerül sor a Székesfehérváron. Figyelemre méltó, hogy ritkán játszik döntetlent egymással a két csapat. A Fradi két BL-meccs között érkezik az első számú kihívó otthonába, nagyon izgalmas mérkőzésre van kilátás.

Hivatalos: Cristiano Ronaldo játszhat a Fradi elleni BL-meccsen

Sport2020.10.30, 19:23

Az olasz rekordbajnok Juventus a hivatalos honlapján tudatta, hogy az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo kigyógyult a koronavírus-fertőzésből. A 35 éves portugál támadó 19 nap után kijöhet a házi karanténból, és minden bizonnyal pályára léphet szerdán este a Puskás Arénában a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Az UEFA szerint ők a Ferencváros hősei - képek

Sport2020.10.29, 07:50

Az UEFA Bajnokok Ligájának (BL) hivatalos Twitter-oldala a ferencvárosi hősökről tett ki több képet, miután a Fradi kétgólos hátrányból egyenlített szerda este a Dinamo Kijev ellen a BL csoportkörében a Groupama Arénában.

Tokmac gólja is bekerült a hét legszebb BL-találatai közé - videó

Sport2020.10.29, 07:22

Szerda este hazai pályán a Ferencváros megszerezte az első pontját a Bajnokok Ligájában (BL) a csoportkör második mérkőzésén a Dinamo Kijev ellen. A magyar csapat kétgólos hátrányból egyenlített a Groupama Arénában az ukránok ellen.

Sigér Dávid: Nem egyszerű a Barcelona ellen játszani, nagyon elfáradtunk

Sport2020.10.21, 00:16

A Fradi keményen küzdve, több helyzetet kidolgozva és egy gólt is szerezve végül négygólos vereséget szenvedett a Barcelona otthonában. A találkozót követően Sigér Dávid azt mondta,hogy ez volt pályafutása egyik legmeghatározóbb mérkőzése.

Ronald Koeman az Origónak: Jó lehetőségei voltak a Ferencvárosnak

Sport2020.10.21, 00:01

A 2020/2021-es Bajnokok Ligája kiírás első fordulójában a Ferencváros bátran futballozva, az első félidőben több komoly lehetőséget kialakítva végül négygólos vereséget szenvedett a világsztárokkal felálló FC Barcelonától. A hazai csapat edzője, Ronald Koeman elismerően beszélt a Fradiról az Origónak.

A Ferencváros és a Barcelona együtt koszorúzta meg Kubala László szobrát - kép

Sport2020.10.20, 20:49

Kubala László neve a mai napig etalon az FC Barcelonánál. Az egykori fantasztikus futballista tíz évet játszott a katalán klubban (1951-61), ahol 329 mérkőzésen 256-szor volt eredményes, négy bajnoki címig vezette az együttest.

Így várják Barcelonában a Fradi elleni BL-meccset

Sport2020.10.20, 17:57

Több szempontból is rendkívül különleges Bajnokok Ligája-mérkőzést rendeznek a katalán fővárosban kedden este 21.00-tól. Egyrészt a Ferencváros 25 év után jutott be újra a nemzetközi elitet jelentő BL-csoportkörbe. Másrészt a koronavírus-járvány miatt olyan korlátozó intézkedések mellett rendezik meg a találkozót, amilyenekre még soha nem volt példa a történelemben. Barcelonában rengetegen szeretik a Lionel Messi nevével fémjelzett klubot, de ezúttal nem buzdíthatják az övéiket a lelátókról, sem. Helyszíni riport a szinte kiürült városból.

Az Újpest legendája szerint a legjobbkor játszik a Fradi a Barcelonával

Sport2020.10.20, 10:49

A Ferencváros 25 év után játszhat ismét a nemzetközi klubfutball legrangosabb tornáján, a Bajnokok Ligájában. A magyar csapat ráadásul a Barcelona otthonában lép pályára első mérkőzésén Lionel Messiék ellen. A meccs kapcsán Spanyolországból telefonon sikerült utolérnünk az Újpesttel kilenc bajnoki címet szerzett és a magyar válogatottal olimpiát nyert egykori kiváló játékost, Fazekas Lászlót.

Szergej Rebrov az Origónak: Nem készülünk külön Lionel Messiből

Sport2020.10.19, 20:56

Kedden este 21.00-kor a 2020/2021-es Bajnokok Ligája (BL) szezon G csoportjának első mérkőzésén a Ferencváros az FC Barcelona ellen lép pályára. A 31-szeres magyar bajnokcsapatból hétfőn, a találkozót felvezető sajtótájékoztatón Szergej Rebrov vezetőedző és Tokmac Nguen válaszolt az újságírók kérdéseire.

A szigorú határellenőrzéseket is megúszta az Origo Barcelonába tartó újságírója

Sport2020.10.18, 20:12

Kedden kezdetét veszi a 2020/2021-es Bajnokok Ligája (BL) kiírás, amelyben 25 év után a Ferencváros is szerepel. A 31-szeres magyar bajnok csapat első csoportmeccsét a futball egyik szentélyében, a Barcelona otthonában játssza kedden este 21 órakor. Az Origo Sport úton van a Spanyolországba, hogy első kézből számoljon be mindenről, ami a mérkőzés kapcsán fontos lehet.

A Fradi-csoda is hatással volt Marco Rossi parádézó válogatottjára

Sport2020.10.17, 06:29

A magyar labdarúgó-válogatott eddigi szenzációs őszi szereplésére talán még a legelvakultabb szurkolók sem számítottak. Marco Rossi csapata a vártnál könnyebben nyerte meg a Bulgária elleni Európa-bajnoki pótselejtezőt, míg a Nemzetek Ligájában a második helyen áll egy olyan csoportban, amire a sorsolás után az emberek nagy része azt mondta, hogy talán még pontot sem fog szerezni a magyar csapat. Az olasz szakember 2017-ben már bajnoki címet nyert a Budapest Honvéd csapatával, ami akkor csodaszámba ment, most pedig, úgy tűnik, újabb nagy tettet hajthat végre Magyarországon, hiszen már csak egy lépésre van az Eb-szereplés kiharcolásától.

Szergej Rebrov: Kemény időszak vár ránk, minden egyes játékosunk nagyon fontos

Sport2020.10.16, 22:40

Péntek este Kisvárdára látogatott a Ferencváros, amely kedden már Barcelonában, a Bajnokok Ligájában lép majd pályára. A Fradi a második félidőben esett két góllal végül elhozta a három pontot Kisvárdáról és a bajnoki tabella élére állt.

A Fradi-kamion a Hungaroringen is ment egy kört

Sport2020.10.14, 13:50

A Ferencvárosi TC még augusztusban mutatta be a Fradi-kamiont, amelyet most a csapat állandó buszsofőre, Nagy Tibor elvitt a Groupama Tanpályára majd ment egy kört a Hungaroringen is.

Fontos mérföldkőhöz érkezhet Dibusz Dénes a válogatottban

Sport2020.10.14, 10:26

Az NSO készített interjút a tízedik válogatottbeli mérkőzésére készülő Dibusz Dénessel, aki legutóbb a csodálatos Puskás Aréna avatóján állhatott a nemzeti tizenegy kapujában.

Helyesen válaszolna ezekre a kérdésekre a Fradival, a Kijevvel és a Juventusszal kapcsolatban?

Sport2020.10.13, 15:39

A Ferencváros a Barcelona otthonában játszik először a Bajnokok Ligájában, október 20-án.

A válogatott szünet után Fradi-meccsel folytatódik az NB I

Sport2020.10.05, 21:20

A Magyar Labdarúgó Szövetség a hivatalos honlapján tudatta, hogy az OTP Bank Liga következő fordulóinak mérkőzéseit a korábbi, jól bevált gyakorlatnak megfelelően állandó idősávokban rendezi meg.

A Ferencváros nyerte a Puskás Akadémia elleni rangadót - videó

Sport2020.10.04, 20:14

Több szempontból is különleges párosítást hozott a vasárnap délután a Groupama Arénában. Az OTP Bank Liga hatodik fordulójában a listavezető Puskás Akadémia látogatott a Bajnokok Ligájába 25 év után visszajutó Ferencvároshoz. Mindkét csapat kevesebb mérkőzést játszott, mint a vetélytársak többsége, a házigazdák kettővel, míg a vendégek eggyel. A meccsen hamar előnybe került a PAFC, azonban még az első félidőben egyenlíteni tudott a Ferencváros. A második játékrészben aztán a Fradi a vezetést is megszerezte és végül 2-1-re nyert a találkozón.

Barcelona-Fradi meccsel kezdődik a BL-sorozat

Sport2020.10.02, 21:50

A spanyol FC Barcelona ellen kezdi meg Bajnokok Ligája szereplését a Ferencváros. A Fradi idegenben játszik október 20-án Barcelonában.

A Puskás Aréna várja a Fradit

Sport2020.10.03, 07:50

Kizárólag az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése, hogy a Bajnokok Ligája hazai mérkőzései közül a második és a harmadik meccset biztosan a Puskás Arénában játssza le a Ferencváros - tájékoztatta a Puskás Arénát működtető Nemzeti Sportközpontok a Magyar Távirati Irodát.

Halálcsoportba került a Fradi a BL-ben

Sport2020.10.01, 19:28

A Bajnokok Ligája playoff körében a Ferencváros túljutott a norvég Molde csapatán, ezzel a magyar bajnokcsapat 25 év után újra bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Az UEFA csütörtök este Genfben megtartotta a csoportkör sorsolását, a Fradi pedig igazi sztárcsapatokkal került egy csoportba: Szergej Rebrov együttese a Cristiano Ronaldót foglalkoztató Juventusszal, a Lionel Messit a soraiban tudó Barcelonával, és az ukrán edző korábbi csapatával, a Dinamo Kijevvel fog megküzdeni a Bajnokok Ligája G csoportjában.

Különleges programokkal készül a Fradi a vasárnapi meccsére

Sport2020.10.01, 12:05

Hivatalos oldalán tette közzé a Ferencváros, hogy a vasárnapi NB I-es bajnokija kapcsán különleges programokkal készül a szurkolói számára.

Pezsgővel locsolták a Fradi edzőjét a játékosai a sajtótájékoztatón - videó

Sport2020.09.30, 10:48

Kedden este 0-0-t játszott az FTC a norvég bajnok Moldéval. Így összesítésben 3-3-as eredménnyel, idegenben lőtt több góljának köszönhetően ott lesz a magyar csapat a Bajnokok Ligájának a főtábláján, amire 25 éve nem volt példa a klub történetében.

Botka Endre: Tanulni fogunk a meccsből

Sport2020.09.23, 23:29

A Ferencvárosi TC a Bajnokok Ligájának playoffkörében az első mérkőzésén idegenben, a norvég Molde otthonában lépett pályára. A 31-szeres magyar bajnok 3-3-as döntetlennel zárta a találkozót.

Dibusz Dénes: A mi kezünkben van a sorsunk

Sport2020.09.23, 23:27

A Ferencváros a Bajnokok Ligája playoffkörének első mérkőzésén egy fordulatos találkozón 3-3-as döntetlent ért el a norvég Molde otthonában.

Látványos meccsen nagyszerű eredmény: a Fradinál az előny a BL-playoffban

Sport2020.09.23, 23:41

A Ferencváros szerda este a Molde otthonában lépett pályára a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásának első mérkőzésén. Az FTC 25 éve járt először és eddig utoljára a legrangosabb európai kupa főtábláján, és most a Molde elleni párharc választja el az újabb bravúrtól. A zárt kapus, műfüves találkozón hamar megszerezte a vezetést a Fradi, a második félidő elején aztán kétgólos előnyben is futballozott, de a Molde visszajött a meccsbe és végül 3-3-mal ért véget a 90 perc. Ez összességében nagyon jó eredmény, az idegenben lőtt gólokkal ugyanis a Fradinál az előny. A szeptember 29-én esedékes visszavágón így már egy 0-0-ás, 1-1-es vagy 22-2-es ...

Uzuni gólja, ez volt a második - videó

Sport2020.09.23, 22:17

Mindössze hét percet kellett várni a Ferencváros második góljáig a második félidőben. Botka jobb oldali beadása megtalálta Uzuni fejét, és a 25 éves játékos jó 10-11 méterről fejelt a kapuba. A 2-0-s vezetésnek nem sokáig örülhetett a Fradi, három perccel később 2-1-re szépítettek a norvégok.

Itt van Boli gólja, ezzel vezet a Fradi - videó

Sport2020.09.23, 21:14

A Molde elleni Bajnokok Ligája selejtező párharc első mérkőzésének hetedik percében szerezte meg a vezetést a Ferencváros. Egy kiválóan felépített akció végén Botka beadására Boli érkezett remek ütemben és közvetlen közelről passzolta a kapuba a labdát.

Megvan a Fradi kezdőcsapata a Molde elleni BL-playoff-meccsre

Sport2020.09.23, 19:52

Szerdán este kilenc órától a magyar bajnok Ferencváros a norvég Molde otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája playoffkör első mérkőzésén. Szergej Rebrov, a Fradi edzője kihirdette a kezdőt, amely három helyen változott a múlt heti Dinamo Zagreb elleni győztes csapathoz képest. A nem teljesen egészséges Lovrencsics Gergő helyén Botka Endre kezd, a horvátok ellen megsérült Adnan Kovacevic helyére Abraham Frimpong került be a védelem közepébe, míg Sigér Dávid helyén a nyáron igazolt Aïssa Laïdouni játszik a középpályán.

A Fradi legjobbját meghívták a norvég válogatott Eb-pótselejtezőjére

Sport2020.09.18, 18:21

Tokmac Nguent, a Ferencváros kenyai származású támadóját meghívták a norvég labdarúgó-válogatott Szerbia elleni Eb-pótselejtezőjére.

Gyurcsó: Jót tenne a magyar futballnak a BL-főtáblás szereplés

Sport2020.09.14, 13:40

Gyurcsó Ádám, a horvát élvonalban szereplő Hajduk Split légiósa abban bízik, hogy a Ferencváros szerda este le tudja győzni a Dinamo Zagrebet a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőben, és ezzel esélye lehet kiharcolni a főtáblás szereplést.

Öt góllal nyert a Ferencváros a Paks ellen - videó

Sport2020.09.11, 22:16

A címvédő Ferencváros könnyedén, 5-0-ra győzte le a tartalékos Paksi FC csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. 

Nem halasztják el a Fradi-Paks meccset

Sport2020.09.10, 18:32

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy annak ellenére, hogy a csapat több játékosa is megfertőződött a koronavírussal, lejátsszák a Ferencváros elleni pénteki találkozót a Groupama Arénában.

A Ferencváros válogatott kapusa a másodosztályban folytatja

Sport2020.09.04, 19:01

Hivatalos honlapján jelentette be az OTP Bank Ligában és a Bajnokok Ligája selejtezőjében szereplő FTC, hogy kölcsönadta Gróf Dávidot a DVSC-nek.

Győzelemmel kezdett a címvédő Ferencváros a vízilabda ob I-ben

Sport2020.09.02, 22:14

A címvédő Ferencváros győzelemmel mutatkozott be a férfi vízilabda ob I 2020/21-es idényében: a zöld-fehérek szerdán a második fordulóban tíz góllal nyertek a Szeged ellen.

Ha legyőzi a Dinamót, a Fradi norvég vagy azeri ellenféllel harcolhat a BL-ért

Sport2020.09.01, 13:10

Ha a Ferencváros a Bajnokok Ligája (BL) selejtezőjének harmadik körében hazai pályán legyőzi a Dinamo Zagrebet szeptember közepén zárt kapuk mögött, akkor a playoff során a főtáblára kerülésért vagy az azeri Qarabağ vagy a norvég Molde ellen játszhat. Akkor már visszavágó is lesz.

Ennyit változott egy év alatt a Fradi ellenfele

Sport2020.08.31, 14:14

A Ferencváros a bravúros, Celtic elleni BL-továbbjutást követően egy régi ismerőssel találkozik a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában: az előző szezonhoz hasonlóan ezúttal is a horvát bajnok Dinamo Zagreb lesz Szergej Rebrov csapatának ellenfele.

Megint a legerősebb ellenfelet kapta a Fradi a BL-selejtezőben

Sport2020.08.31, 13:25

Hétfőn délben a svájci Nyonban az UEFA illetékesei elkészítették a Bajnokok Ligája 3. selejtező körének sorsolását. A magyar bajnok Ferencváros is érdekelt volt az eseményen, Szergej Rebrov csapata a rájátszásért a horvát bajnok Dinamo Zagrebbel találkozik szeptember 15-én, vagy 16-án.

A Ferencváros korábbi edzője Indiában vállalt munkát

Sport2020.08.30, 17:02

László Csaba lett az indiai Szuperligában szereplő Chennaiyin FC vezetőedzője. A klub honlapjának vasárnapi beszámolója szerint az 58 éves magyar tréner szerződése a következő szezonra szól.

Az Origo olvasói nem hittek a Fradi-csodában, de már ellenfelet is választottak

Sport2020.08.27, 15:44

Délelőtti cikkünkben három dologgal kapcsolatban voltunk kívánicsak az Origo olvasóinak véleményére, a három kérdésre pedig délután 14.00 óráig összesen közel 30 ezer szavazat érkezett. 

BEK-győztes is lehet a Fradi következő ellenfele

Sport2020.08.27, 14:12

Szerdán este a Ferencváros elképesztő bravúrt végrehajtva kiejtette a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. körében a Celtic csapatát, ráadásul idegenben! A 2-1-es győzelem után már az is kiderült, mely csapatokkal mérkőzhet meg a következő fordulóban a magyar bajnok, bemutatjuk a lehetséges ellenfeleket.

Legyőzte a svéd bajnokot, továbbjutott a Ferencváros a Bajnokok Ligájában

Sport2020.08.19, 20:59

A Ferencváros a svéd Djurgarden csapatát fogadta a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében. Szergej Rebrov csapata magabiztosan, mondhatni simán nyert 2-0-ra, Tokmac Nguen két góljával. A következő körben a Fradira a skót Celtic vár majd idegenben, abban a párharcban is egy meccs dönt majd.

Rebrov: Egyetlen meccs lesz, nem lehet hibázni

Sport2020.08.18, 17:20

A Bajnokok Ligája selejtező első körében a Ferencváros a svéd bajnok Djurgarden csapatával találkozik majd szerda este a Groupama Arénában. A találkozót megelőzően a csapat vezetőedzője, Szergej Rebrov és a csapat kapusa, Dibusz Dénes válaszolt az újságírók kérdéseire.

Visszalép a Jégkorong Kontinentális Kupától a Ferencváros

Sport2020.08.10, 16:50

Az FTC-Telekom visszalép a jégkorong Kontinentális Kupa 2020/21-es kiírásától.

Korosztályos válogatott játékost igazolt a Ferencváros

Sport2020.08.03, 14:13

Hivatalos honlapján jelentette be a Ferencváros, hogy a Dinamo Zagreb együttesétől leigazolta Roko Baturinát.

Válogatott játékost igazolt a Ferencváros

Sport2020.07.27, 17:17

Hivatalos honlapján jelentette be az FTC, hogy a csapatban folytatja a pályafutását Adnan Kovacevic.

Négy góllal nyerte újabb edzőmeccsét a Ferencváros - videó

Sport2020.07.27, 08:04

A Szlovéniában edzőtáborozó magyar bajnok Ferencváros 4-0-s győzelmet aratott az NK Brezice elleni felkészülési mérkőzésén.

Európában egyre több játékosnak lesz vonzó a Ferencváros neve

Sport2020.07.20, 09:07

Nagyszerű szezont zárt a Ferencváros, hiszen amellett, hogy megvédte címét az NB I-ben és története 31. bajnoki aranyérmét szerezte a magyar élvonalban, az európai kupaporondon is remekül szerepelt: bejutott az Európa-liga csoportkörébe, ahol hét pontot gyűjtött, és végig versenyben volt a továbbjutásért. Orosz Pállal, a klub vezérigazgatójával tekintettünk vissza a mögöttünk hagyott évadra, de természetesen a jövőről is szót ejtettünk.

Fontos feladatot kapott a Ferencváros másodedzője

Sport2020.07.04, 13:30

Az NSO készített interjút a Ferencváros másodedzőjével, Máté Csabával, aki az új idényben meglévő feladatai mellett már az NB III-as csapatot is irányítja.

A Fradi látványos címvédése, a Puskás bronzérme és a DVSC kiesése volt az NB I három szenzációja

Sport2020.06.29, 08:16

Több kérdés is foglalkoztatta a szurkolókat az OTP Bank Liga 2019/2020-as szezonja előtt: beleszólhat-e valaki a Fradi és a Vidi bajnoki címért folytatott harcába? Mire lesz képes az NB I-ben a két nagy múltú visszatérő, a Kaposvár és a Zalaegerszeg? Az előző idényben a Mezőkövesd szereplése jelentette a pozitív szenzációt, ezúttal is Kuttor Attila csapata lesz majd a meglepetéscsapat? Szombaton befejeződtek a magyar labdarúgó-bajnokság küzdelmei, minden kérdőjel kiegyenesedett, minden választ megkaptunk. Felidézzük a lezárult szezon legemlékezetesebb és legfontosabb pillanatait.

Végleg megszerezte a Fradi az NB I egyik legjobb játékosát

Sport2020.06.27, 20:11

Végleg megszerezte Olekszandr Zubkov játékjogát a bajnoki aranyérmes Ferencváros labdarúgócsapata.

Juhász Roland a Fradi elleni győztes góllal vonult vissza

Sport2020.06.23, 21:02

Az OTP Bank Liga 32., utolsó előtti fordulójának rangadóján már tét nélkül léphettek pályára a csapatok. A vendég Ferencváros 31. bajnoki elsőségét, míg a MOL Fehérvár játékosai az ezüstérmet szerezték meg még korábban az összes többi eredménytől függetlenül. Mégis egy rendkívül különleges estének lehettünk szemtanúi a MOL Aréna Sóstóban, mert több mint 20 évnyi profi labdarúgás után, a hazaiak csapatkapitánya, Juhász Roland utoljára rohant ki a pályára, hogy futballozzon. A korábbi válogatott mellett a hazaiak a fehérvári védelem másik fontos tagját, Paulo Viníciust is elbúcsúztatták, aki kilenc év után hagyja ott az együttest. A mmeccs ...

Juhász Roland gólt lőtt a Fradinak az utolsó meccsén - videó

Sport2020.06.23, 20:25

A labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának keddi mérkőzésén a már biztos ezüstérmes MOL Fehérvár FC a bajnok Ferencvárost fogadta. A kezdőrúgás előtt a pályafutása utolsó mérkőzésén pályára lépő Juhász Roland könnyek között búcsúzott a szurkolóktól, majd az első félidő hajrájában tizenegyesből lőtt gólt a Fradinak.

Hihetetlen góllal nyert a Fradi és indulhat a női BL-ben - videó

Sport2020.06.18, 19:41

Az FTC-Telekom labdarúgócsapata indulhat a női Bajnokok Ligájában, mivel az MTK Hungária elleni párharcát lezáró harmadik felvonáson házigazdaként 2-1-re győzött csütörtökön.

Komoly pénzbüntetést kapott a Ferencváros

Sport2020.06.18, 18:43

A Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottságának csütörtöki ülésén egymillió forintra büntette az FTC-t, míg Bódi Ádámot három soron következő mérkőzésre eltiltotta.

Így ünnepelték a Fradi újabb bajnoki címét a szurkolók - videó

Sport2020.06.17, 13:01

A labdarúgó NB I-ben a keddi játéknapon a Ferencváros 2-0-ra legyőzte idegenben a Budapest Honvéd együttesét, így az utolsó fordulók eredményeitől függetlenül is megnyerte a bajnokságot, a klub fennállása során 31. alkalommal. A szurkolók a Népligetnél várták a csapatot, ahol megadták a módját az ünneplésnek.

Sigér: Meginnék egy sört, felnyitnék egy üveg pezsgőt

Sport2020.06.16, 23:50

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a Ferencváros 2-0-ra legyőzte a Budapest Honvéd csapatát, ezzel matematikailag is bebiztosította elsőségét és 1996 után ismét megvédte bajnoki címét. A szezon egyik legjobb Fradi-játékosa Sigér Dávid volt, akinek elsősorban a védekezés a feladata, azonban rendkívül fontos gólokkal járult hozzá a Fradi bajnoki címéhez. A lefújás után a kétszeres magyar válogatott játékosa elmondta, hogy a hosszú szezon után most már nagyon szeretne meginni egy üveg sört.

Rebrov: Sorozatban két bajnokságot nyerni nem egyszerű

Sport2020.06.16, 23:21

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a Ferencváros 2-0-ra legyőzte a Budapest Honvéd csapatát, ezzel Szergej Rebrov csapata matematikailag is bebiztosította elsőségét és 1996 után ismét megvédte bajnoki címét. A Fradi edzője a győzelem után elmondta, hogy most jöhet az ünneplés, de leszögezte, hogy a szombati Újpest elleni mérkőzésre már újra motiváltak lesznek a játékosai.

A Fradi egy góllal legyőzte a Kisvárdát

Sport2020.06.13, 19:01

Az OTP Bank Liga 29. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a Ferencváros a Kisvárda csapatát fogadta. A vendégek az első félidőben még kihúzták kapott gól nélkül, a második játékrészben azonban a Fradi kiharcolta a győzelmet, így karnyújtásnyira került a címvédéstől.

A 96. percben egyenlített a Paks a Fradi ellen

Sport2020.06.10, 23:36

Az NB I 28. fordulójának szerda esti zárómeccsén a Paks a listavezető Ferencvárost fogadta. A Fradi hiába vezetett már 2-0-ra a 90. percben, a hatperces hosszabbításban két gólt lőttek a hazaiak, így rendkívül fontos pontot szereztek a bennmaradásért vívott küzdelemben.

A Fradi nyerte a rangadót, és kilenc pont előnnyel vezet

Sport2020.06.08, 11:16

A labdarúgó NB I 27. fordulójának zárómeccsén a listavezető Ferencváros a Diósgyőrt fogadta a Groupama Arénában. Az első félidőben csak helyzetekig jutott a Fradi, a másodikban viszont már kihasználta a lehetőségeit, és végül magabiztosan, 3-0-ra nyerte meg a találkozót.

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia ellen, és 9 pont előnnyel vezet a Fradi - videó

Sport2020.06.01, 14:05

A bajnoki éllovas Ferencváros Felcsútra látogatott a vasárnapi játéknap rangadóján. A Puskás Akadémia a tabella 5. helyéről várta a mérkőzést úgy, hogy a dobogó harmadik foka még belátható, hatpontos távolságba volt a csapattól. Az FTC pedig úgy indulhatott neki a meccsnek, hogy egy esetleges győzelemmel 11 pontra növelheti az előnyét a második Mol Fehérvár előtt. A meccs végül 1-1-es döntetlennel ért véget annak ellenére, hogy a 70. perctől a vendégek emberelőnyben játszhattak.

A Fradi Újpesten került közelebb az újabb bajnoki címhez

Sport2020.05.27, 23:00

Az OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott mérkőzésen szerdán este az Újpest a Ferencvárost fogadta - hosszú idő után újra a Szusza Ferenc Stadionban. A derbit most először rendezték nézők nélkül, a koronavírus-járvány miatt. Egy korai gól döntött, ezt a vendégek szerezték, akik most már kilenc ponttal vezetik a tabellát.

Kovacsics Anikó: Pozitív vagyok, mert jó csapatunk lehet

Sport2020.05.25, 09:27

Kitisztult fejjel, feltöltődve kezdte újra a labdás edzéseket a női kéziválogatott és a Ferencváros csapatkapitánya, Kovacsics Anikó, aki a Nemzeti Sportnak elmondta, most nincs csevegés az öltözőben.

Szájmaszk, lázmérés, kartonpapír szurkolók és Fradi-győzelem

Sport2020.05.23, 19:30

Az NB I újraindítása után az első bajnoki mérkőzést a Ferencváros játszotta a Debrecennel a Groupama Arénában. A koronavírus-járvány miatt a találkozóra zárt kapuk mögött és különleges intézkedések mellett került sor. A hazai együttes kartonpapír szurkolókkal és a hangszórókból folyamatosan szóló, Fradit biztató rigmusokkal próbált hangulatot varázsolni a stadionban, ami kifejezetten jól sikerült. A meccset 0-1-ről fordítva, Sigér Dávid két elképesztően nagy góljával 2-1-re az FTC nyerte.

Újraindult a magyar foci, az első meccset a Fradi nyerte

Sport2020.05.23, 18:40

Több mint kéthónapos szünet után szombaton délután a Ferencváros-Debrecen mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó NB I. Bódi Ádám bombagóljával a vendégek szereztek vezetést, a duplázó Sigér Dávid vezérletével azonban még a félidő előtt fordított a Fradi, és meg is tartotta előnyét, így megerősítette vezető helyét a tabellán.

A Mezőkövesd legyőzte a Ferencvárost

Sport2020.05.17, 17:26

Vasárnap délelőtt 11.00 órától a Ferencváros a Mezőkövesddel játszott felkészülési mérkőzést a Groupama Arénában. 

Ötöt kapott a Fradi minden idők egyik legbotrányosabb kupadöntőjén

Sport2020.05.10, 09:38

2005. május 11-én, napra pontosan 15 évvel ezelőtt a Matáv Sopron csapata 5-1-re kiütötte a Ferencvárost a Magyar Kupa-döntőben. A székesfehérvári találkozó azonban nem gyönyörű soproni gólokról, vagy Pintér Attila újabb kupadiadaláról marad emlékezetes, hanem a botrányos játékvezetésről, és arról, hogy László Csaba, a Fradi vesztes csapatának edzője állítólag arra biztatta játékosait, hogy törjék el a soproniak lábát.

A borából él a Fradi Bajnokok Ligáját megjárt kapusa

Sport2020.04.28, 20:52

Hajdu Attilának, a Ferencváros korábbi kapusának alaposan keresztbetett a koronavírus-járvány. A 10-szeres magyar válogatott kapus vendéglátó-vállalkozásai stagnálnak, ezért a borainak eladásából próbál meg bevételre szert tenni.

Különleges akcióval segíti a Ferencváros a kórházi dolgozókat

Sport2020.04.08, 10:07

Az FTC és a Lagardère Sports Hungary Kft. (LSH) közös akciót indított, melynek keretében április 8-tól a hónap végéig minden egyes nap 140 adag meleg ebédet, valamint tízórait készítenek és szállítanak ki a Szent László Kórházba.

A Fradi egykori légiósa elérte, amiért Magyarországra szerződött

Sport2020.04.04, 22:47

A Ferencváros egykori uruguayi futballistája, a most már Mexikóban futballozó Fernando Gorriarán elmondása szerint amiért Magyarországra szerződött, azt elérte a magyar csapattal.

Ollózás, kapáslövés, pimasz pöckölés - videón Gera 10 legszebb ferencvárosi gólja

Sport2020.04.02, 19:23

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben a focirajongóknak két választása van: beérik a fehérorosz bajnoksággal, vagy pedig elkezdenek nosztalgiázni. Mi az utóbbit választottuk, és a Fradi Médiának köszönhetően most megcsodálhattuk Gera Zoltán 10 legszebb gólját ferencvárosi mezben. Van itt minden: kapáslövés, bombagól, ollózás, szólózás.

A Fradi újabb adománnyal segít a koronavírus elleni harcban

Sport2020.03.29, 17:14

A Ferencvárosi TC a hivatalos honlapján tudatta, hogy a klub jégkorong-, kézilabda- és vízilabda-szakosztályainak vezetői, szakemberei, sportolói, valamint munkatársai 15 millió forintot ajánlottak fel a koronavírus-járvány elleni küzdelem megsegítésére az Uzsoki Utcai Kórház Mobilitás Alapítványának.

Szigorú szabályokat vezetett be a Fradi a koronavírus miatt

Sport2020.03.15, 21:37

A koronavírus-fertőzés veszélye miatt a Ferencvárosi Torna Club szigorú intézkedéseket vezetett be, amelyek március 16-án éjféltől lépnek életbe és főként az FTC sportközpontjának látogatását érintik.

Online sajtótájékoztatóval jelentkezik a Ferencváros a koronavírus miatt

Sport2020.03.13, 10:31

A kormány korábban kiadott rendelete értelmében zárt kapusak lesznek többek között az NBI hétvégi labdarúgó-mérkőzései a koronavrus terjedésének megakadályozása érdekében. Az MLSZ iránymutatása értelmében újságírók, fotósok és nem jogtulajdonos televízió akkreditálására nincs lehetőség a bajnoki mérkőzésekre, a Ferencvárosnál ezért új megoldást találtak ki.

Kikapott Mezőkövesden a címvédő Ferencváros

Sport2020.02.23, 10:08

A Ferencváros kikapott a forduló rangadóján, a harmadik helyezett Mezőkövesd otthonában. Szergej Rebrov csapata meglepően sima vereséget szenvedett, de a vesztett pontokat tekintve így is kilenc pont a zöld-fehérek előnye a tabellán.

Óriási pénzbüntetést kapott a Ferencváros az MLSZ-től

Sport2020.02.18, 22:12

A Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága kedden ötmillió forintos büntetéssel sújtotta a Ferencvárost.

Szergej Rebrov: Most lehet ünnepelni!

Sport2020.02.15, 22:24

Az NB I 21. fordulójának utolsó párosításában a Ferencváros a MOL Fehérvárt fogadta a Groupama Arénában. A mérkőzésen végig a hazaiak domináltak, 1-0-s vezetés után akár 2-0-ra is növelhették volna az előnyüket, de Isael kihagyta a Varga Roland által kiharcolt tizenegyest a meccs hajrájában. A találkozót a vezetőedzők és a játékosok is értékelték a lefújást követően.

A Fradi legyőzte a Fehérvárt, és óriási lépést tett a címvédés felé

Sport2020.02.15, 21:50

A labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának rangadóján a listavezető Ferencvárosi TC 1-0-ra legyőzte a MOL Fehérvár FC csapatát a Groupama Arénában, így Szergej Rebrov együttese – amely két meccsel kevesebbet játszott – hat pontra növelte előnyét, és óriási lépést tett bajnoki címvédés felé.

A Fradi-játékosok derbi hangulatban várják a Fehérvár elleni rangadót

Sport2020.02.14, 19:31

Szombat este fél nyolctól a bajnoki címvédő, listavezető Ferencváros a MOL Fehérvár FC csapatát fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának rangadóján. A találkozónak óriási a tétje: ha a zöld-fehérek – akik két meccsel kevesebbet játszottak – győznek, óriási előnyre tesznek szert, ha a székesfehérváriak nyerik a mérkőzést, újra nyílt lesz a bajnokság. 

Zalaegerszegre igazolt a Fradi támadója

Sport2020.02.14, 19:13

A labdarúgó OTP Bank Liga 11. helyén álló Zalaegerszeg a hivatalos honlapján tudatta, hogy fél évre kölcsönvette a bajnoki címvédő Ferencváros játékosát, Bőle Lukácsot.

A Rosztov-Don legyőzte a Ferencváros női kézicsapatát

Sport2020.02.08, 21:42

A Ferencváros 35-31-re kikapott az orosz Rosztov-Don csapatától a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének harmadik fordulójában, szombaton Érden.

Hivatalos: elmarad a hétvégi Újpest-Fradi

Sport2020.02.06, 14:01

Szerdán a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) illetékesei úgy döntöttek, hogy a Szusza Ferenc Stadion pályája sérülésveszélyes a játékosokra nézve, így ott nem lehet NB I-es mérkőzést tartani. A Nemzeti Sport Online értesülései szerint az Újpest próbált szombatra új helyszínt találni, de ez végül nem sikerült, így az MLSZ-től hivatalosan is a találkozó elhalasztását kérte, a szövetség pedig beleegyezett a halasztásba.