Ferencváros

címke rss

Telek András: Rebrov nem fog megelégedni a BL-főtáblára jutással

Sport2020.09.30, 12:34

A 25 évvel ezelőtti Bajnokok Ligája-főtáblás Ferencváros védelmének oszlopa, Telek András az Origónak nyilatkozva elmondta, fantasztikus eredményt ért el a Fradi, a csoportkörben pedig a játékosok megmutathatják magukat az egész világnak. Reményei szerint a siker hatására sok kisgyerek fog majd az FTC-ben focizni. 

Keller József: Nagyon egységes csapat most a Fradi

Sport2020.09.30, 10:45

A Ferencváros 25 évvel ezelőtti, első Bajnokok Ligája-főtáblás csapatának oszlopos tagja, Keller József az Origónak beszélt a kedden este kiharcolt csoportkörbe jutásról. Az FTC legendája szerint a szervezettségnek köszönheti a csapat a nem mindennapi sikert.

Lovrencsics Gergő: Ezek azok a pillanatok, amelyekért érdemes focizni

Sport2020.09.30, 10:40

Lovrencsics Gergő csapatkapitány a korábbi napokban a csoportkör sorsolásával motiválta magát, Sigér Dávid viszont nem mert még erre gondolni - így nyilatkozott a két játékos azt követően, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata kedden kiharcolta a csoportkörbe jutást a Bajnokok Ligájában.

Ők lehetnek a Fradi ellenfelei a Bajnokok Ligájában

Sport2020.09.30, 09:21

A Ferencváros 25 év szünet után szerepelhet ismét a Bajnokok Ligája főtábláján. A soha nem látott erősségű mezőnyben a negyedik kalapból sorsolják majd ki a Fradit, azaz megvan az esély arra, hogy a világ jelenlegi legjobb együttesei közül akár kettő is fellépjen Budapesten. Megmutatjuk a kalapbeosztásokat, írunk a lehetséges ellenfelekről - egy nappal a sorsolás előtt.

A Fradi-csoda, és ami mögötte van

Sport2020.09.30, 09:44

Szavakba is nehéz önteni azt, amit a Ferencváros labdarúgócsapata véghezvitt: az együttes 25 év után újra a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhet. A norvég Molde ellen idegenben elért 3-3 után a budapesti 0-0 hozta meg a továbbjutást a legjobb 32 közé Szergej Rebrov együttesének. A Fradi ezzel a svéd, a skót, a horvát és a norvég bajnokot kiütve jutott be az elitmezőnybe. Az igazi kásahegynek számító selejtezőből, amelyben összesen 55 csapat indult, mindössze 6 juthatott el a 32 közé. Ebből a hatból pedig az egyik a magyar bajnokcsapat.

Botka Endre az Origónak: Még soha nem láttam ilyen boldognak Szergej Rebrovot

Sport2020.09.30, 00:36

Botka Endre hosszú idő után a Molde ellen megint a Ferencváros védelmének közepén kapott szerepet. A magyar válogatott védő tartott a meccstől, de a mezőny egyik legjobbja lett és kapott gól nélkül hozta le a zöld-fehérek védelme a meccset. Botka telefonon nyilatkozott a hatalmas siker után az öltözőből.

Botka Endre a lehető legerősebb csapatokat szeretné, Rebrov örülne a Dinamo Kijevnek

Sport2020.09.30, 00:35

A Ferencváros labarúgócsapata az odavágón elért 3-3-s döntetlent követően a Groupama Arénában rendezett visszavágón gólnélküli döntetlent játszott a norvég Molde együttesével a Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffjában, így a Fradi idegenben szerzett gólokkal jutott 25 év után újra a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe. A találkozót követően a Ferencváros vezetőedzője, Szergej Rebrov, és a Molde mestere, Erling Moe értékelte a látottakat. 

A Fradi-játékosok egyből a szurkolókhoz rohantak ünnepelni - videó

Sport2020.09.30, 00:03

A Ferencváros a Molde elleni 0-0-s meccsnek köszönhetően, idegenben szerzett több góllal jutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe 25 év elteltével.

Szergej Rebrov: Láttam kint a szurkolókat, nem hiába beszélünk történelmi klubról

Sport2020.09.30, 10:29

Kedden este a Bajnokok Ligája playoff kör visszavágó mérkőzésén a Ferencváros gólnélküli döntetlent játszott a norvég Molde csapatával a Groupama Arénában, ezzel a magyar bajnokcsapat a Norvégiában kiharcolt 3-3 után idegenben lőtt több góllal továbbment, és 25 év után újra bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A találkozó után Szergej Rebrov, a Fradi edzője elmondta, hogy két év alatt hatalmasat fejlődött a csapata, amely a Bajnokok Ligájában is szeretne szép eredményeket elérni.

Sigér Dávid: Nagyon várjuk a sorsolást, jó lenne egy igazi sztárcsapatot kapni

Sport2020.09.29, 23:27

A Ferencváros 25 év után jutott be a Bajnokok Ligája csoportkörébe a Molde ellen, idegenben lőtt gólokkal, Sigér Dávid is hatalmas mosollyal az arcán állt az M4 Sport kamerái elé.

Lovrencsics Gergő: Ennél nehezebb sorsolásunk nem lehetett volna, megdolgoztunk a BL-ért

Sport2020.09.29, 23:25

Kedden este a Bajnokok Ligája playoffkör visszavágó mérkőzésén a Ferencváros gólnélküli döntetlent játszott a norvég Molde csapatával a Groupama Arénában, ezzel a magyar bajnokcsapat a Norvégiában kiharcolt 3-3 után idegenben lőtt több góllal továbbment, és 25 év után újra bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A találkozó után Fradi csapatkapitánya, Lovrencsics Gergő elmondta, nem szeretnének itt megállni, abban bízik, hogy ezentúl minden évben lesz magyar csapat valamelyik európai kupasorozat főtábláján.

Dibusz Dénes: Még nehéz felfogni, ami történt

Sport2020.09.29, 23:19

A Ferencváros 25 év után jutott be a Bajnokok Ligája csoportkörébe a Molde ellen, idegenben lőtt gólokkal, érthetően boldogan nyilatkozott Dibusz Dénes, a csapat kapusa.

Szenzációs Fradi-diadal: 25 év után újra Európa legjobbjai között a Ferencváros!

Sport2020.09.30, 00:41

A múlt heti első mérkőzésen elért 3-3-as döntetlen után a Ferencváros 0-0-t játszott kedden a visszavágón a norvég Molde ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffjában a Groupama Arénában, így hősies küzdelemben, idegenben lőtt gólokkal jutott be az FTC a Bajnokok Ligájába.

Megvan a Fradi kezdőcsapata a Molde elleni BL-playoff meccsre

Sport2020.09.29, 20:28

Kedden este kilenc órától a magyar bajnok Ferencváros a norvég Molde csapatát fogadja a Bajnokok Ligája playoff kör visszavágó mérkőzésén. Szergej Rebrov, a Fradi edzője kihirdette a kezdőt, amely négy helyen változott a múlt heti Norvégiában döntetlen kiharcoló csapathoz képest. A balhátvéd posztos Eldar Ćivić helyére a német Marcel Heister került be, Abraham Frimpongot pedig Lovrencsics Gergő váltotta a védelemben. A középpályán a francia Aïssa Laïdouni helyett újra Sigér Dávid játszik, míg a támadósorban Franck Boli helyett Olekszandr Zubkov kap lehetőséget.

Azt mondják, ez lesz életük legfontosabb meccse - mindjárt jön a Fradi, hogy elérje a BL-csodát

Sport2020.09.29, 19:36

Kedden 21 órától a norvég bajnok Molde ellen harcolhatja ki a Ferencváros, hogy 1995 után második alkalommal is ott lehessen a Bajnokok Ligája főtábláján. A múlt heti idegenbeli 3-3 remek kiindulási alapot jelent, de azért óvatosnak kell lenni: a Fradi nem ringathatja, és nem is ringatja magát abba a hitbe, hogy megvan a továbbjutás. Támadásban eredményesnek, védekezésben határozottnak kell lenni, és akkor ősszel újra BL-meccseket rendezhetnek egy magyar stadionban, ezúttal a Groupamában.

Támadásban és védekezésben is kiemelkedően teljesített eddig a BL-selejtezőben a Fradi

Sport2020.09.29, 14:25

Kedden este 21 órától a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásának visszavágóján fogadja a Ferencváros a norvég bajnok, Molde csapatát. A zöld-fehérek eddig remekeltek a sorozatban, amit az UEFA statisztikái is alátámasztanak.

A Ferencváros a Molde ellen juthat a Bajnokok Ligája-csoportkörbe

Sport2020.09.29, 08:24

A Ferencváros labdarúgócsapata kedden este bejuthat a Bajnokok Ligája-csoportkörébe a Molde ellen. Párizsban folytatódik a Roland Garros, Babos Tímea és Balázs Attila egyesben, Fucsovics Márton párosban lép pályára. Jégkorong, kézilabda, lóverseny és kerékpár is színesíti a keddi programot.

Hatalmas örömhír érte a Fradi focistáját a BL-meccs előtt - fotó

Sport2020.09.29, 14:31

A Ferencváros kedden (21.00) a norvég Molde ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffjában. A budapesti visszavágó előtt hatalmas örömhírt osztott meg a rajongókkal a magyar bajnokcsapat játékosa, Marcel Heister, aki hamarosan apuka lesz.

A Fradi korábbi edzője szerint a Molde magas beívelései gondot okozhatnak

Sport2020.09.29, 07:38

László Csaba szerint van rá esély, hogy két magyar futballcsapat is a főtáblán folytassa: a Fradi a BL-ben, a Fehérvár az Európa Ligában. Az erdélyi szakember szerint a Ferencváros helyzete kellemesebb.

Magabiztosan várja a Fradi elleni BL-selejtező visszavágóját a Molde

Sport2020.09.28, 19:42

Vezetőedzője szerint az öt mérkőzés óta tartó nyeretlenség ellenére nincs gondja az önbizalommal a Molde csapatának, amely kedden a Ferencváros vendége lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában.

Szergej Rebrov: A játékosoknak magukkal is meg kell küzdeniük a BL-be kerülésért

Sport2020.09.28, 13:58

A Ferencváros labdarúgócsapata 3-3-as döntetlent játszott idegenben a norvég Molde elleni odavágón a Bajnokok Ligája playoff körében, így jó helyzetből várhatja a keddi (21.00, Groupama Aréna) budapesti mérkőzést a 31-szeres magyar bajnok. Az FTC 25 éve járt először és eddig utoljára a legrangosabb európai kupa főtábláján, így most újabb hatalmas bravúr kapujában van Szergej Rebrov csapata. A mérkőzést megelőzően a Fradi ukrán vezetőedzője, és a csapat támadója, Franck Boli beszélt a várakozásairól. 

Fókuszban a Molde: maximális koncentrációval készül a Fradi a BL-meccsre

Sport2020.09.28, 10:49

A Ferencváros idegenben 3-3-s döntetlent játszott a Molde ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffjában, így óriási csata várható kedden a Groupama Arénában a főtáblára jutásért. A magyar bajnokcsapatnál tudják, hogy hatalmas a tét, a játékosok ennek megfelelően készülnek.

Hazatérhettek a koronavírus miatt Norvégiában ragadt ferencvárosi kézisek

Sport2020.09.27, 08:04

Múlt héten a Ferencváros női kézilabdacsapatának két játékosa Norvégiában pozitív koronavírus-tesztet produkált, így a szombatra tervezett Vipers elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést elhalasztották, a két kézilabdázó pedig Norvégiában ragadt.

Hazai pályán kapott ki a bajnokságban a Fradi BL-ellenfele - videó

Sport2020.09.26, 20:35

Elvesztette szombati bajnoki mérkőzését a Molde, amely a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójában.

FTC-Szolnok döntőt rendeznek a férfi vízilabda Magyar Kupában

Sport2020.09.26, 19:00

A Szolnoki Dózsa és az FTC-Telekom játszhatja a férfi vízilabda Magyar Kupa döntőjét, miután mindkét csapat magabiztossan nyerte meg a szombati elődöntőjét.

Több ezer szurkoló ordíthatja be a BL-be a Fradit

Sport2020.09.24, 16:38

A Moldéban elért 3-3-as döntetlennel a Fradi remek alapokat teremtett arra, hogy a szeptember 29-i visszavágón sikerüljön a nagy álom, azaz a magyar bajnokcsapat bejusson a BL 32-es főtáblájára. Hajnal Tamás, a Ferencváros sportmenedzsere szerint a csapat nagyon nehéz mérkőzésen van túl, pedig a közvetlen felkészülést igencsak megnehezítették a speciális norvégiai COVD-szabályok.

Ezért nem kellett 11-est adni a Moldénak

Sport2020.09.24, 07:23

A Molde, a csapat edzője és egész Norvégia azon dühöng, hogy a spanyol játékvezető miért nem ítélt tizenegyest, amikor a 74. percben James lövése Haratyinról levágódott. A szabály nem régen változott, erre az Üllői út 129. nevű oldal hívta fel a figyelmet.

A Fradi megint megmutatta, mennyire erős csapat

Sport2020.09.24, 07:19

Egy kétfelvonásos labdarúgó BL-párharc első, idegenbeli mérkőzését követően egy 3-3-as döntetlen elégedettséggel töltheti el a vendégcsapatot. Nincs ez másképpen a Ferencváros esetében sem, amely szerdán este játszott hatgólos döntetlen a norvég Molde ellen a BL-playoff első összecsapásán. A Fradi (és szurkolói) legfeljebb a kétgólos előny elvesztésén dühönghetnek, sajnálkozhatnak, de a továbbjutás kérdése még mindig a magyar bajnok kezében van. Ezt az esélyt szeptember 29-én, Budapesten lehet valóra váltani, s akkor valóban beléphetünk a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Rebrov: A Molde nagyon erős csapat

Sport2020.09.23, 23:36

Szerdán este a Ferencváros 3-3-as döntetlent játszott a norvég Molde FK otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójának első mérkőzésén. A találkozó után Szergej Rebrov, a Ferencváros edzője nem hibáztatta játékosait, amiért nem tudták megnyerni a meccset kétgólos előnyről, és bízik benne, hogy jövő héten még ennél is jobb eredményt érnek el a Groupama Arénában.

25 éve nem játszott ilyen fontos meccset a Fradi

Sport2020.09.23, 21:02

Szerdán 21 órakor a norvég bajnok, Molde otthonában lép pályára a Ferencváros a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásának első mérkőzésén. A Fradi 25 éve járt először és eddig utoljára a legrangosabb európai kupa főtábláján, és most két mérkőzés választja el az újabb bravúrtól (a Molde 21 éve volt a BL-ben), így óriási a tét. Rideg időjárás és veszélyes támadósor sor vár a Ferencvárosra, de a magyar bajnok már bizonyította az idei kiírásban, hogy egyetlen riválistól sem kell féltenünk.

Tokmac: Okos játékkal nyerhet a Fradi Norvégiában - videó

Sport2020.09.23, 06:36

Az előrejelzéseknek megfelelően szürkeség, hideg, eső és szél fogadta a Ferencváros labdarúgócsapatát a norvégiai Moldéban, ahol szerdán este 21 órakor a Bajnokok Ligája playoffjában szerepel a magyar bajnokcsapat.

Két repülőgéppel utazott a Fradi Norvégiába

Sport2020.09.23, 06:25

Rendkívüli óvintézkedések közepette utazott el kedden a Ferencváros labdarúgócsapata a norvégiai Moldéba. Szergej Rebrov együttese két repülőgéppel tette meg az utat, nehogy a norvég egészségügyi szervek belekössenek a magyar bajnok utazásába a koronavírus-járvány idején.

A Fradi a számokat már legyőzte, most a Moldét kell

Sport2020.09.23, 05:59

A Fradi azoknak is fricskát mutatott, akik a labdarúgást kizárólag a statisztikai számtengeren keresztül képesek nézni. Mégpedig azért, mert már három, nála esélyesebb csapatot, a Djurgardenst, a Celticet és a Dinamo Zagrebet is kiütötte a Bajnokok Ligája selejtezőjéből. Mi sem az XG-mutatókról, meg egyes játékosok értékeiről beszélgetünk, hanem arról, hogyan jutott el a csapat idáig és mi várható szerdán este a Molde elleni első BL-playoff mérkőzésen. A Szpíker Korner 125. adásának műsorvezetője, Gundel Takács Gábor ezúttal Ballai Attilával, a Mediaworks sportigazgatójával és Lantos Gáborral, az Origo sport vezetőjével beszélgetett.

Rebrov: Komolyan kell vennünk az ellenfelet

Sport2020.09.22, 19:12

Szerdán este kilenc órától a magyar bajnok Ferencváros a norvég Molde otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája playoffkör első mérkőzésén. A találkozó előtt Szergej Rebrov, az FTC edzője elmondta, szükség van az egészséges önbizalomra, míg a csapatkapitány Lovrencsics Gergő nem foglalkozik azzal, hogy a mérkőzést műfüvön játsszák majd.

A sorsdöntő BL-selejtező miatt elhalasztották a Fradi NB I-es bajnokiját

Sport2020.09.22, 17:27

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a két klub kérésére elhalasztotta a címvédő Ferencváros szombati, Budafok elleni, idegenbeli mérkőzését az OTP Bank Liga ötödik fordulójából.

Már most eurómilliókról álmodozik a Fradi BL-ellenfele

Sport2020.09.22, 10:17

Kedden kora délelőtt a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről különgéppel indult el a norvégiai Moldéba a Ferencváros labdarúgócsapata. Szergej Rebrov együttese szerdán 21.00-kor játszik a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásában az FK Molde ellen. Ez lesz a két mérkőzésből álló párharc első felvonása.

Elindult Norvégiába a Ferencváros

Sport2020.09.22, 10:09

Kedd reggel a népligeti edzőközpontból elindult Norvégia felé a Ferencváros labdarúgócsapata, amely a Bajnokok Ligája playoff körében szerepel majd a Molde ellen. A rövid buszozás után a budapesti reptérről 9.30-kor indul majd a zöld-fehérek repülője.

Újabb négy játékos lett koronavírusos a Fradi női kézicsapatánál

Sport2020.09.21, 17:08

A Ferencváros női kézilabdacsapata múlt csütörtökön Norvégiában vett részt koronavírus-teszten, és két játékosuk pozitív mintát adott. Szombaton a küldöttség többi tagja haza utazott, és a megérkezést követően a klub újabb tesztet végeztetett el. Ezek hétfőn délután kézhez kapott eredményéből kiderült, hogy további négy játékosnak pozitív lett a tesztje – számolt be a fradi.hu. 

Eső, hideg és egy motivált Molde vár szerdán a Fradira

Sport2020.09.21, 10:42

A Ferencváros szerdán a norvég Molde otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája playoff körének első meccsén. Ha a párharcot sikerrel veszi a magyar bajnok, akkor 25 év után lehet újra a BL főtábláján, de az Európa-liga csoportköre már most biztos. Ha a norvég fociról beszélünk, a klubcsapatok közül elsőként a Rosenborg neve ugrik be mindenkinek. De mit kell tudni a Molde csapatáról? A norvég Tromsö magyar kapusedzője, Gángó András segített eligazítani kicsit az Origo olvasóit.

Hat gólt lőtt a Magyar Kupában a Ferencváros - videó

Sport2020.09.19, 14:55

A várakozásoknak megfelelően sima győzelemmel kezdett Ráckevén a Ferencváros a Magyar Kupában. Szergej Rebrov csapata 6-1-es sikerrel jutott a következő körbe.

Szlovák válogatott focistát igazolt a Fradi

Sport2020.09.18, 16:37

A Ferencváros bejelentette az 58-szoros szlovák válogatott Robert Mak leigazolását, olvasható a klub honlapján.

A Fradi vezérigazgatója az Origónak mindenre válaszol: a Bajnokok Ligájáról, a szurkolókról, Rebrovról, pénzről és az igazolásokról

Sport2020.09.18, 09:56

Egy lépésre került a nagy álomtól, a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájától a Ferencváros csapata. Az FTC Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál az Origo Sport podcast adásában azt mondta, hogy az Európa-liga csoportkörének elérése is óriási dolog, de itt már nem szeretnének megállni. A Fradi szeptember 23-án idegenben és szeptember 29-én Budapesten játszik a norvég bajnok Molde ellen, a BL-playoffban. A továbbjutó csapat a BL-főtáblán, a vesztes az Európa-liga csoportkörében folytatja. Műsorunkban sokat beszélünk az eddig történtekről, kiderül, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt milyen óvintézkedéseket tett a Fradi. A műsorvezető, Lanntos ...

A bombaformában lévő Fradi-csatárban látják a legnagyobb veszélyt a norvégok

Sport2020.09.17, 14:52

Szerdán késő éjjel kiderült, hogy a norvég bajnok Molde lesz a Ferencváros ellenfele a Bajnokok Ligája főtáblájára jutásért vívott párharcban. A TV2 norvég csatorna máris megkereste a Fradi kirobbanó formában lévő csatárát, az éppen Norvégiából a magyar bajnokhoz igazoló Tokmac Nguent.

Tavaly hengerelt, jelenleg szenved a Fradi BL-ellenfele

Sport2020.09.17, 11:49

Szerdán este a magyar bajnok Ferencvárosi Torna Club 2-1-re legyőzte a horvát rekordbajnok Dinamo Zagreb együttesét a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában, ezzel pedig Fradi egy lépésre került a BL-főtáblás szerepléstől, de már biztosan csoportkörös az Európa-ligában. A zöld-fehérekre a playoffkörben már kétmeccses párharc vár a norvég bajnok Molde ellen. Talán ez lesz az első olyan párharc, amikor a Fradi lesz az esélyes, de azért ne kiáltsunk „álomsorolást" mert rendkívül komoly ellenfélről van szó, még akkor is, ha nem cseng olyan jól a neve, mint a Celticnek vagy a Dinamo Zagrebnek.

A Dinamo szerint szabályos gólt vett el tőlük a játékvezető - videó

Sport2020.09.17, 10:42

A Ferencvárostól elszenvedett 2-1-es BL-selejtezős vereség után a vezető horvát lap, a Jutarnji List arról ír, hogy a német bíró szabályos góltól fosztotta meg a Dinamo Zagrebet.

Évtizedek óta nem volt ilyen sikeres a magyar foci

Sport2020.09.17, 09:19

A 2020-21-es szezon egymás után a harmadik olyan lesz, amikor egy magyar klubcsapat ott lehet valamelyik európai kupa főtáblás küzdelmeiben. A MOL Fehérvár és a Ferencváros Európa-ligás szereplését követően a Fradinak most esélye van arra, hogy – 25 év eltelte után – minden idők egyik legerősebb Bajnokok Ligája-mezőnyében találja magát. Ehhez egy lépés és két meccs sikeres megvívása hiányzik a norvég bajnok Molde ellen.

Horvát lapok: nem érdemelte meg a BL-szereplést a Dinamo Zagreb

Sport2020.09.17, 09:49

A vezető horvát napilap, a Jutarnji List internetes kiadása nem kíméli a Ferencvárostól a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében szerda este 2-1-es vereséget szenvedő Dinamo Zagrebet.