Ferencváros

címke rss

Óriási meglepetés: kikapott a Fradi a Kisvárdától

Sport2021.07.31, 19:40

A bajnoki címvédő Ferencváros hazai pályán 2-1-re kikapott a Kisvárdától az OTP Bank Liga 1. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén.

Idegenben is győzött és továbbjutott a Fradi a Bajnokok Ligájában

Sport2021.07.27, 21:03

Továbbjutott a Fradi a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából is. A Ferencváros a hazai 2-0 után idegenben  3-1-re győzte le a litván Zalgiris Vilnius csapatát. Ezzel már biztos, hogy valamelyik európai kupasorozat csoportkörében játszik ősszel.

Peter Stöger: Egy-két gólt még rúghattunk volna

Sport2021.07.26, 20:54

Peter Stöger vezetőedző szerint a Ferencváros labdarúgócsapatának az első pillanattól rendezetten kell játszania kedden, a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának visszavágóján a litván Zalgiris Vilnius vendégeként.

Gyanús közbeszerzési összejátszásokra bukkantunk Cseh Katalin cégei körül

Itthon2021.07.22, 12:19

Újabb részletek kerültek az Origo birtokába Cseh Katalin botránya kapcsán. A Pannónia Nyomda Kft., amelyet a momentumos EP-képviselő vezetett 2013 és 2018 között több közbeszerzést is nyert Ferencvárosban. A közbeszerzésekben az a legérdekesebb, hogy a Pannónia annak érdekében, hogy az övé legyen a legjobb ajánlat, olyan cégekkel pályázot közösen, amelyek benne vannak abban a céghálóban, amelyet az elmúlt években építettek ki a Cseh család üzlettársai. 

Peter Stöger elárulta, hogy min dolgozott a Fradival az elmúlt időszakban

Sport2021.07.20, 22:19

A magyar bajnok Ferencváros 2-0-ra legyőzte a litván Zalgiris Vilnius csapatát a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének első mérkőzésén. A találkozó után a főszereplők értékelték a látottakat.

A Fradi magabiztos játékkal győzött a Vilnius elleni BL-selejtező első meccsén

Sport2021.07.20, 21:58

A Ferencváros hazai pályán 2-0-ra legyőzte a litván Zalgiris Vilnius csapatát a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének kedd esti mérkőzésén.

Így kezd a Fradi a litván bajnok ellen a BL-selejtezőben

Sport2021.07.20, 19:02

Kijelölte kezdőcsapatát Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője a Zalgiris Vilnius elleni Bajnokok Ligája selejtező első mérkőzésére.

A litván bajnok ellen tehet újabb lépést a BL-álmok felé a Ferencváros

Sport2021.07.20, 10:36

A litván bajnok Zalgiris Vilnius ellen folytatja szereplését a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében, melynek második fordulójában is párharca esélyeseként lép pályára.

A Ferencváros focicsapata a Zalgirist fogadja a BL-selejtezőben

Sport2021.07.20, 08:40

Folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező, a magyar bajnok Ferencváros a litván Zalgirist fogadja a Groupama Arénában kedden este. Baseball, darts és tenisz is színesíti a programot, míg éjszaka jön az NBA-döntő 6. mérkőzése, amelyen Milwaukee Bucks siker esetén bajnok lehet.

Stöger elárulta, hogyan juthat tovább a Ferencváros a BL-ben

Sport2021.07.19, 19:02

Peter Stöger vezetőedző szerint amennyiben a Ferencváros a legjobbját nyújtja a litván bajnok Zalgiris Vilnius ellen, akkor tovább fog jutni a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójából.

Ezt a négy ellenfelet kaphatja a Fradi a BL-selejtező harmadik körében

Sport2021.07.19, 07:16

Hétfő délben tartják a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének a sorsolását, amikor kiderül, hogy kivel játszhat a Ferencváros, amennyiben továbbjut a Zalgiris elleni párharcból.

Bosnyák válogatott focistát igazolt a Ferencváros

Sport2021.07.16, 15:42

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros Ryan Mmaee és Kristoffer Zachariassen után bejelentette harmadik nyári igazolását, a kilencszeres bosnyák válogatott, kétszeres Horvát Kupa- és egyszeres Bosnyák Kupa-győztes Stjepan Loncart – adta hírül a Fradi.hu.

Norvég válogatott focistát igazolt a Ferencváros

Sport2021.07.15, 18:23

Norvég válogatott középpályást igazolt a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Ferencváros.

Az NB I-es csapatok közül a Fradi kereste a legtöbb pénzt a foci-Eb-n

Sport2021.07.15, 11:23

Jól jártak a hazai élvonalbeli klubok azzal, hogy több focistájuk is szerepelt az Európa-bajnokságon, és nem csak azért, mert ezzel nem csak dicsőséget szereztek nekik játékosaik. Az UEFA ugyanis az idei Eb után is kompenzálja azokat a csapatokat, amelyeknek labdarúgói részt vettek a tornán: az NB I így 437 millió forinttal gazdagodik az Európai Labdarúgó-szövetségnek köszönhetően.

Óriási góllal nyert a Fradi következő BL-ellenfele – videó

Sport2021.07.13, 22:45

A litván Zalgiris kettős győzelemmel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójából, miután a keddi visszavágón 2-1-re legyőzte az északír Linfield együttesét, ezzel eldőlt, hogy a következő körben majd a magyar bajnok Ferencvárossal fog találkozni. A litvánok második gólja meglehetősen szemet gyönyörködtetőre sikerült.

Idegenben is három gólt lőtt a Fradi, és magabiztosan jutott tovább a BL-selejtezőben

Sport2021.07.13, 22:44

A Ferencváros labdarúgócsapata 3-1-re győzött idegenben a koszovói FC Prishtina ellen a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának visszavágóján. Az első félidő nem hozott gólt, de a második játékrész elején Uzuni találatával megszerezte a vezetést a Fradi. Az ellenfél egy szögletből ugyan kiegyenlített, de Uzuni újabb két góljával Peter Stöger csapata megint győzni tudott, és fölényes, 6-1-es összesítéssel lépett tovább a második fordulóba.

A Fradi BL-ellenfelénél kéthavi fizetéssel tartoznak a focistáknak

Sport2021.07.13, 15:12

A Ferencváros elleni kedd esti BL-selejtező-visszavágóra készülő koszovói bajnokcsapat vezérkara kéthavi fizetéssel tartozik a játékosoknak, de a pletykákkal ellentétben szó sincs arról, hogy a labdarúgói bojkottra készülnének.

A Fradi új edzője nem veszi félvállról a BL-selejtező visszavágóját

Sport2021.07.12, 20:47

Peter Stöger, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a hazai pályán 3-0-ra megnyert találkozó ellenére is komolyan kell vennie együttesének a koszovói FC Prishtina elleni Bajnokok Ligája-selejtező keddi visszavágóját.

A győzelem után boldog a Fradi új edzője

Sport2021.07.06, 21:00

A Ferencváros 3-0-ra verte a koszovói FC Prishtina csapatát a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának első mérkőzésén, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé. A meccs után Peter Stöger elmondta, elégedett a csapatával, de nem szeretne egyelőre kísérletezni, ezért a visszavágón is a lehető legerősebb csapatot fogja pályára küldeni.

Hét perc alatt három Fradi-gól: nagy győzelem a Bajnokok Ligájában

Sport2021.07.06, 21:14

A Ferencváros a koszovói FC Prishtina csapatát fogadta a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának első találkozóján. Peter Stöger együttese magabiztosan, mondhatni simán nyert 3-0-ra, ezzel alighanem már az első meccsen eldöntötte a továbbjutás kérdését. Az osztrák vezetőedző így tehát győzelemmel mutatkozott be első tétmérkőzésén.

Az új edzővel is csak a továbbjutás lehet a célja a Fradinak a Prishtina elleni BL-párharcban

Sport2021.07.06, 11:16

A Ferencváros kedden kezdi meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében a koszovói Prishtina ellen.

Olasz-spanyol elődöntő a foci-Eb-n, elkezdi a BL-szereplését a Fradi

Sport2021.07.06, 08:20

A labdarúgó Európa-bajnokságon Olaszország és Spanyolország találkozik az elődöntőben. A Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjében pályára lép az FC Prishtina ellen. Folytatódik a wimbledoni tenisztorna, a Tour de France és a Gyulai Memorial is, míg a tokiói olimpiára készülő magyar női pólóválogatott Kanada ellen száll medencébe.

Idén is a BL-csoportkörbe jutás a Ferencváros célja

Sport2021.07.05, 19:04

Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője szerint csapata felkészülten várja a koszovói FC Prishtina elleni keddi budapesti mérkőzést, a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának első találkozóját.

Meghalt a Ferencváros örökös bajnoka

Sport2021.07.04, 17:17

Életének 90. évében, vasárnap délelőtt elhunyt Som Ferenc, a Ferencváros örökös bajnoka.

Brutálisan erős csoportba került a Veszprém a kézilabda-BL-ben

Sport2021.07.02, 11:52

Kisorsolták a női és férfi kézilabda Bajnokok Ligája következő szezonjának csoportbeosztásait. A nőknél a magyar bajnok Ferencváros és a Győri Audi ETO KC is kiegyensúlyozott csoportba került, míg a férfiaknál a Telekom Veszprém az irgalmatlanul erős B csoportba került a címvédő Barcelonával, a PSG-vel, a német Flensburggal, és rettentően erősnek ígérkező lengyel Kielcével.

Győzelemmel készült a BL-selejtezőre a Ferencváros

Sport2021.06.30, 20:23

A Ferencváros Myrto Uzuni góljával 1-0-ra legyőzte a dunaszerdahelyi DAC csapatát a Groupam Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így Peter Stöger sikerrel mutatkozott be a magyar bajnok kispadján.

Fradi-Dunaszerdahely focimeccs, Fucsovics Márton Wimbledonban játszik

Sport2021.06.30, 09:17

A dunaszerdahelyi DAC labdarúgócsapatával mérkőzik meg szerdán a Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Ferencváros. Fucsovics Márton pedig a wimbledoni tenisztorna második fordulójában a cseh Jiri Veselyvel találkozik, illetve folytatódik a Tour de France is.

Élőben szól majd a Nélküled a Groupama Arénában

Sport2021.06.28, 07:16

Az Ferencváros labdarúgócsapata június 30-án, szerdán 18 órakor barátságos mérkőzésen, a Bajnokok Ligája főpróbáján lép pályára nézők előtt a dunaszerdahelyi DAC együttese ellen a Groupama Arénában.

Koszovói csapat ellen játszik először a Fradi a BL-selejtezőben

Sport2021.06.25, 22:10

A koszovói Pristina lesz a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában, mivel az előselejtező pénteki döntőjében 2-0-ra legyőzte az andorrai Inter Club d'Escaldes csapatát.

A Fradi ukrán focistája is a magyar válogatott játékát dicsérte

Sport2021.06.25, 19:01

A Ferencváros ukrán légiósa, Olekszandr Zubkov szerint a magyar labdarúgó-válogatott végig nagyon harcosan játszott az Európa-bajnokságon és megérdemelte volna, hogy bejusson a legjobb 16 közé.

Így néznének ki a Fradi focistái rajzfilmkarakterekként - képek

Sport2021.06.25, 14:50

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) címvédője, a Ferencváros gőzerővel készül a Bajnokok Ligája-selejtezőre. A zöld-fehér csapat egyelőre a válogatott játékosai nélkül készül Peter Stöger első, németországi edzőtáborában, ám a hangulatra így sem lehet panasz. A mosolygós arcokról ezúttal a FradiMédia gondoskodott, aki a közösségi oldalára töltött fel képeket, hogyan is néznének ki a Fradi focistái rajzfilmkarakterként.

A Fradi új vezetőedzője élete egyik legnagyobb kihívásának tekinti új munkáját

Sport2021.06.24, 09:31

Peter Stöger a Ferencváros új vezetőedzője a legfontosabb segítőjéhez, Alexander Badéhoz fűződő különleges viszonyáról is beszélt a Fradimédia YouTube-csatornáján.

Nemzeti színűek lesznek a magyar stadionok a német-magyar meccs alatt

Itthon2021.06.23, 13:17

A szurkolók felhívásának eleget téve a német-magyar Eb-meccs alatt magyar nemzeti színekbe borul a Groupama Aréna – jelentette be közösségi oldalán Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke. Röviddel a Facebook-bejegyzés megjelenése után az MTK, a Haladás, a DVTK, a Győr és a DVSC is jelezte, hogy csatlakozik a felhíváshoz. A kezdeményezéshez csatlakozott az Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter is, aki közölte az Origóval, hogy az Operaház új központja, az Eiffel Műhelyház is nemzeti színű kivilágítást kap szerdán este, a magyar-német meccs alatt. Az ügy előzménye, hogy a baloldali müncheni városvezetés a pedofilellenes ...

Boruljon nemzeti színekbe a Groupama Aréna!

Itthon2021.06.22, 11:49

A Green Monsters szurkolócsoport arra kérte Kubatov Gábort, az FTC elnökét, hogy a német-magyar mérkőzés ideje alatt boruljon nemzeti színekbe a Groupama Aréna.

A Kisvárda ellen kezd a címvédő Ferencváros focicsapata az NB I-ben

Sport2021.06.16, 14:28

A Kisvárda ellen hazai pályán kezdi a labdarúgó OTP Bank Liga 2021/22-es idényét a sorozatban negyedik sikerére készülő Ferencváros.

Továbbjutás esetén litván vagy északír ellenfél vár a Fradi focicsapatára a BL második selejtezőkörében

Sport2021.06.16, 12:41

Kedden eldőlt, hogy a magyar bajnok Ferencváros egy előselejtezőből érkező ellenféllel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája kvalifikációjának első fordulójában. A második forduló sorsolását pedig már szerdán megtartották Nyonban, ahol kiderült, amennyiben sikerrel veszi az első körös akadályt Peter Stöger csapata, akkor a Zalgiris Vilnius (litván)-Linfield (északír) meccs győztesével játszik.

A Ferencváros focistája a MOL Fehérvárhoz igazolt

Sport2021.06.16, 11:57

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) címvédő Ferencvárostól távozó Marcel Heister a nagy rivális MOL Fehérvár FC-nél folytatja a pályafutását – számolt be a fehérvári klub honlapja. 

Az előselejtező győztesével találkozik a Fradi focicsapata a BL-selejtező első körében

Sport2021.06.15, 14:39

A bajnoki címvédő Ferencváros az előselejtező győztesével találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában, derült ki a keddi sorsoláson. 

Szűkült a kör: ezeket az ellenfeleket kaphatja a Fradi focicsapata a BL-selejtezőben

Sport2021.06.14, 21:49

Az északír Linfield, az izlandi Valur, a máltai Hibernians és az előselejtező győztese közül kap ellenfelet a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának keddi sorsolásán.

Újra a BL-csoportkörbe akar jutni a Fradi osztrák edzője

Sport2021.06.09, 14:50

Miután szombat délelőtt a Ferencváros bejelentette, hogy Peter Stöger veszi át Szergej Rebrov helyét az NB I bajnokcsapatának vezetőedzői pozíciójában, szerda délután egy sajtótájékoztató keretei között még jobban megismerhettük az osztrák szakembert, illetve annak elképzeléseit a zöld-fehérek jövőjével kapcsolatban.

Hagyományos afrikai öltözetben házasodott meg a Fradi focistája - videó

Sport2021.06.09, 20:09

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros elefántcsontparti támadója, Franck Boli a szabadsága alatt megházasodott. A kiváló támadó a közösségi oldalára töltött fel videókat és képeket a nagy eseményről.

Így mutatkozott be a játékosoknak a Fradi focicsapatának új edzője - videó

Sport2021.06.09, 09:26

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) címvédő Ferencváros elkezdte felkészülését a következő szezonra. Az új vezetőedző, Peter Stöger először beszélt a játékosokhoz, valamint a tréner megtartotta az első edzését is.

A Fradi focicsapata megkezdte a felkészülést a következő szezonra - képek

Sport2021.06.08, 08:54

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) címvédő Ferencváros hétfőn megkezdte a felkészülést a következő szezonra. Az immár az osztrák Peter Stöger által irányított együttes egyelőre az Eb-re készülő válogatott játékosok nélkül állt munkába.

Heten távoztak, hatan érkeztek: alaposan átalakult a Fradi férfi pólócsapata

Sport2021.06.07, 14:14

Jelentősen átalakul a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hétvégi nyolcas döntőjében ezüstérmes FTC-Telekom Waterpolo kerete.

Így áll rajta a zöld-fehér: a Fradi focicsapatának új edzője megérkezett Budapestre - fotó

Sport2021.06.07, 10:51

Szombaton vált hivatalossá, hogy az osztrák Peter Stöger lett a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) címvédőjének, a Ferencvárosnak a vezetőedzője, aki az egyesült arab emírségekbeli al-Ain együtteséhez távozó Szergej Rebrov helyét vette át.

Szergej Rebrov: Egyvalaki volt a Fradinál, aki nem jött ki velem

Sport2021.06.06, 09:33

A Ferencvárostól távozó ukrán vezetőedző a Nemzeti Sportnak adott interjút, amiben elmondta, mi vezetett oda, hogy elhagyja a zöld-fehéreket három bajnoki cím után.

Peter Stöger lett a Ferencváros edzője

Sport2021.06.05, 11:48

A Ferencváros a saját honlapján bejelentette, hogy Peter Stöger lett a klub új edzője. Szergej Rebrov távozása után a korábban a Borussia Dortmundot is irányító 55 éves osztrák szakember veszi át a zsinórban három bajnoki címet nyert és az előző szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott Fradi irányítását.

Visszatérhet a Fradiba a klub történetének legjobb légiósa

Sport2021.06.04, 18:05

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Everton FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy a csapat öt játékosa – köztük a korábban a Ferencvárosban futballozó Muhamed Besic – is távozik a klubtól.

Már nem Szergej Rebrov a Ferencváros vezetőedzője

Sport2021.06.04, 14:45

A Ferencváros hivatalosan is bejelentette, hogy távozik Szergej Rebrov, a bajnoki címvédő labdarúgócsapat vezetőedzője.

Szergej Rebrov már márciusban felmondta budapesti lakását és elvitte innen az autóját is

Sport2021.06.04, 10:37

Szergej Rebrov, a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapatának edzője a Zbirna című ukrán lapnak nyilatkozva támadta Kubatov Gábort, a klub elnökét. Az edző határozottan állítja, hogy a korábban megjelent hírekkel szemben nem mondott fel, azaz továbbra is a csapat edzője. Egyes, az állításaival szemben álló tények ugyanakkor mást mutatnak.

A Fradi a második körben is kiemelt lehet a BL-selejtezőben

Sport2021.05.31, 10:26

Mivel az izraeli labdarúgó-bajnokságot a Maccabi Haifa nyerte, ezért ha a Ferencváros sikerrel veszi a Bajnokok Ligája selejtezőjének első körét, akkor a második fordulóban is kiemelt lehet - írja az NSO.

Érzelmes búcsút vett az osztrák klubtól a Fradi focicsapatának edzőjelöltje

Sport2021.05.28, 12:32

Ausztriában már-már kész tényként kezelik, hogy Peter Stöger lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának új vezetőedzője – noha az Üllői úton sikert, sikerre halmozó Szergej Rebrovnak még jövő nyárig szóló szerződése van a magyar bajnokkal. Az ukrán szakemberrel mindenesetre egyre több klubot boronálnak össze a sajtóban (legutóbb az angol Tottenham került föl a listára), míg Stöger Fradi-jelölt csütörtök este érzelmes búcsút vett a bécsiektől.

A Fradi focistája fecskében pózol a szexi barátnője mellett - kép

Sport2021.05.27, 13:32

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros ukrán válogatott játékosa, Igor Haratin is a jól megérdemelt pihenését tölti jelenleg a hosszú bajnoki idény után. Az ukrán Eb-keretből kimaradó focista a párjával Törökországban nyaral, amelyről meg is osztott egy képet a rajongóival.

A Ferencváros nyerte a női labdarúgó-bajnokságot – videó

Sport2021.05.26, 20:47

A Ferencváros 3-2-re legyőzte az MTK Budapestet szerdán a női labdarúgó-bajnokság döntőjének második mérkőzésén, ezzel 2-0-s összesítéssel megnyerte a párharcot.

A Fradi focicsapata a BL-selejtező második körében is kiemelt lehet

Sport2021.05.25, 11:50

A héten eldől, hogy a labdarúgó NB I-ben bajnok Ferencváros kiemelt lesz-e a Bajnokok Ligája-selejtező második körében is. Az elmúlt hetekben jól alakultak az ezt befolyásoló eredmények, már csak az izraeli bajnokságnak kell úgy alakulnia, ahogy azt az FTC szurkolói remélik.

Az Fradi női focicsapata került közelebb a bajnoki címhez

Sport2021.05.23, 19:50

A Ferencváros 3-0-ra nyert az MTK Budapest vendégeként a női labdarúgó-bajnokság döntős párharcának vasárnapi első mérkőzésén.

Kubatov Gábor: Rebrov február 10-én felmondott a Ferencvárosnál

Itthon2021.05.20, 18:55

Szergej Rebrov február 10-én felmondott a Ferencvárosnál, a menedzserén keresztül csak annyit közölt, hogy az év végén szeretne távozni, és keressünk új edzőt, ez váratlanul ért - minderről Kubatov Gábor beszélt az Origónak annak kapcsán, hogy a Ferencvárosi Torna Club elnöke könyvet írt az elmúlt 10 éves elnöki ciklusáról. Az a szolgálat, hogy 10 évet tölthettem a klub élén, egy óriási megtiszteltetés számomra - tette hozzá. Szólt arról is, hogy csak úgy lehet stabil lábon állni Magyarországon, ha valaki kijut a nemzetközi kupák csoportkörébe.

A Fradi focicsapata mindenben megállapodott az új edzővel

Sport2021.05.19, 13:23

Peter Stöger gyakorlatilag megállapodott a Ferencvárossal, és hamarosan aláírhatja a kétéves szerződését a magyar csapattal – számolt be szerdán az osztrák Krone. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Fradinak nem sikerült megállapodni a folytatásról a jelenlegi edzővel, Szergej Rebrovval. 

Nagyon aranyos, ahogy a kislányát öleli a Fradi válogatott focistája - kép

Sport2021.05.18, 17:06

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros ukrán válogatott támadója, Olekszandr Zubkov nagyon aranyos fotón mutatta meg a januárban született kislányát, Sofiát.

A Győr simán legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében

Sport2021.05.15, 18:26

A Debrecen után a címvédő Győri Audi ETO KC jutott döntőbe a női kézilabda Magyar Kupában, miután 29-25-re legyőzte a Ferencvárost az elődöntőben, a veszprémi négyes döntő első, szombati játéknapján.

Bogdán Ádám: Élni tudtam a lehetőséggel

Sport2021.05.13, 10:05

Bogdán Ádám Dibusz Dénes mögött kezdte a szezont a Ferencváros kispadján, de az utolsó bajnokikon már ő védett és a 33 éves, hússzoros válogatott játékos bekerült Marco Rossi szövetségi kapitány Európa-bajnokságra készülő bő keretébe.

Pénzbüntetés és szektorbezárás a Honvédnak, a Fradi is fizethet az MLSZ-nek

Sport2021.05.12, 10:17

A Budapest Honvéd és a Ferencváros csapatát pénzbüntetéssel, emellett a kispestieket szektorbezárással is sújtotta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága (FEB) a két csapat legutóbbi NB I-es bajnokija miatt.

Szenzációs és világhírű edzőjelölt a Fradi kispadjára

Sport2021.05.12, 08:05

Szenzációs információ birtokába jutott a Blikk. A Ferencváros vezetése az olasz Roberto Donadonival is tárgyalt, azaz elképzelhető, hogy a 63 éves, játékosként és edzőként is világhírű szakember lesz Szergej Rebrov utóda az Üllői úton.

A Ferencvárosé lett a Fair Play-díj

Sport2021.05.11, 22:21

A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es idényében.

Rebrov a szezon legjobb edzője

Sport2021.05.10, 21:41

Szerhij Rebrovot, a bajnok Ferencváros vezetőedzőjét választották a vasárnap befejeződött labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es idényének legjobb edzőjévé.

Távozik a Fradi csapatkapitánya

Sport2021.05.10, 17:27

Lovrencsics Gergő öt év után távozik a bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától.

Visszavonul a magyar válogatott és a Ferencváros kézilabdázója

Sport2021.05.10, 14:54

Schuch Timuzsin, a Ferencváros 35 éves kézilabdázója a szezon végén visszavonul.

Rebrov: Senki sem tárgyalt még velem a jövőmről

Sport2021.05.09, 10:55

Meglepő kijelentést tett szombaton este a Honvéd elleni 2-1-es győzelmet, valamint a bajnoki aranyérmek átvételét követően Szergej Rebrov, a bajnok Ferencváros vezetőedzője.

A Fradi hozta a kötelezőt, újabb lépést tett a bajnoki cím felé

Sport2021.05.08, 14:05

A Ferencváros a papírformának megfelelően magabiztos győzelmet aratott a Boglári Akadémia-SZISE vendégeként a női kézilabda NB I szombati játéknapjának első mérkőzésén.

A BL Final Four előtt rúgták ki Danyi Gábort a győri kézilabdacsapattól

Sport2021.05.07, 13:15

Már nem Danyi Gábor tölti be a Győri Audi ETO KC vezetőedzői posztját. A szakvezetőt a Ferencváros elleni mérkőzést követően mentették fel a munkavégzés alól. A Debrecen elleni bajnoki mérkőzésen megbízott edző vezeti majd a zöld-fehéreket – számolt be a győri klub honlapja. 

A Fradi szerződést hosszabbított a magyar válogatott focistával

Sport2021.05.06, 14:49

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencvárosi Torna Club csütörtökön szerződést hosszabbított a válogatott középpályásával, Sigér Dáviddal – számolt be a klub honlapja. 

Három játékos is távozhat a Ferencváros focicsapatától

Sport2021.05.06, 12:06

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros brazil játékosa, Isael Barbosa a szezon végén, szerződése lejártával jó eséllyel távozhat. Rajta kívül még két játékos inthet búcsút az Üllői útnak.

Sorozatban hatodszor a Ferencvárosé a női labdarúgó Magyar Kupa

Sport2021.05.05, 20:19

Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata sorozatban hatodszor hódította el a Magyar Kupát, miután 5-1-re legyőzte az Astra-ALEF HFC-Üllő együttesét a szerdai döntőben.

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Fradi focistájának testvére - képek

Sport2021.05.05, 14:08

Egybehangzó ciprusi lapértesülések szerint súlyos autóbalesetet szenvedett Ryan Mmaee, az AEL Limassol játékosa, aki a Ferencváros védőjének, a marokkói válogatott Samy Mmaee-nek a testvére.

Sínekre borult egy autó a Ferencvárosban

Itthon2021.05.04, 10:29

Sínekre borult egy autó a Könyves Kálmán körút Lenkei János utca és Remíz utca közötti szakaszán  - írta honlapján a Katasztrófavédelem.

Pintér Attila kislányokat és nagyképű embereket látott a pályán a Fradi ellen

Sport2021.05.02, 08:34

A bajnoki címvédését már korábban bebiztosító Ferencváros 2-1-re nyert otthon, nézők előtt a Mezőkövesd ellen szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában. A lefújást követően a vendég csapat trénere, Pintér Attila csapata első félidei teljesítményét és Szappanos Pétert is élesen bírálta.

Utolsó perces győztes góllal köszöntötte a visszatérő nézőket a Fradi - videó

Sport2021.05.01, 21:59

A házigazda Ferencváros 2-1-re legyőzte a Mezőkövesd csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának szombat esti játéknapján. A négymillió oltott utáni újraindítás miatt hosszú idő után most lehettek újra nézők a Groupamában.

A Fradi-játékosok a koronavírus elleni küzdelem hőseit köszöntötték - videó

Sport2021.05.01, 20:06

A labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulóban a már bajnok Ferencváros nézők előtt fogadta a Mezőkövesd csapatát a Groupama Arénában. A kezdő sípszó előtt a borsodi csapat játékosai sorfalat álltak a bajnokcsapat tagjainak, akik ezt követően a koronavírus elleni küzdelem hőseit, vagyis az egészségügyi és rendvédelmi dolgozókat, a katonákat és a katasztrófavédőket köszöntötték, akik a világjárvány alatt is kiszolgálták az országot.

Utolsó hazai meccsét játssza a Fradi, pályára lép a City, a Chelsea, az Inter, a Real és a BVB is

Sport2021.05.01, 09:01

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 32. fordulójában pályára lép a bajnok Ferencváros a Mezőkövesd ellen, míg a Zalaegerszeg a Kisvárdát fogadja. Az angol Premier League-ben a Manchester City és a Chelsea is játszik, Spanyolországban pedig a Real Madrid harcol tovább a bajnoki címért. A Serie A-ban az Inter és a Milan is képernyőre kerül, de a Borussia Dortmund-Kiel Német Kupa-elődöntőt is láthatjuk. A Forma-1 időmérője és a férfi kézi Eurokupában rendezendő Magyarország-Horvátország meccs is nagyon érdekesnek ígérkezik, a női kosálba döntőjében ismét találkozik a Sopron Basket és az Atomerőmű KSC Szekszárd, de ...

Új egészségközpont épül Ferencvárosban - videó

Itthon2021.04.30, 11:27

A Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Központba költözik a kerület 10 felnőtt háziorvosi körzete, amelyben 24 órás háziorvosi ügyelet lesz majd elérhető.

Az FTC rendezné a jégkorong Kontinentális Kupa egyik csoportját

Sport2021.04.29, 13:42

A magyar bajnok Ferencváros megrendezné a jégkorong Kontinentális Kupa egyik csoportkörét a következő szezonban.

Összefogott a Fradi család a Nemzet Hőseiért

Sport2021.04.28, 18:33

Amennyiben addigra elérjük a 4 millió beoltottat, úgy Ferencváros idei utolsó hazai bajnokiját nézők előtt rendezi meg a klub. A lelátón helyet foglalhatnak a Nemzet Hősei is, akik a klub által indított kezdeményezésnek köszönhetően a Ferencváros vendégeiként nézhetik meg a Mezőkövesd elleni találkozót. 

Thomas Doll szerint a Fradi mostani sikerei neki is köszönhetőek

Sport2021.04.28, 15:33

A Ferencváros előző vezetőedzője, a továbbra is Budapesten élő Thomas Doll szívesen dolgozna ismét a magyar labdarúgásban.

Két válogatott játékosával is szerződést hosszabbított a Ferencváros

Sport2021.04.26, 12:24

A klub élt opciós jogával, így Igor Haratin és Lasha Dvali is a labdarúgó OTP Bank Ligában bajnok Ferencváros játékosa marad.

A Ferencváros ismét legyőzte a Barcelonetát a férfi vízilabda-BL-ben

Sport2021.04.21, 21:25

A címvédő Ferencváros 8-7-re legyőzte a spanyol Barceloneta csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek harmadik, buborékrendszerű budapesti tornáján.

Újra a Bajnokok Ligájába akar jutni a Ferencváros

Sport2021.04.21, 17:44

A sorozatban harmadszor bajnok Ferencváros labdarúgócsapatának ismét a Bajnokok Ligája-csoportkör elérése a célja, de Orosz Pál vezérigazgató szerint akkor sem dőlnek a kardjukba, ha az Európa-liga főtáblája jön össze.

Ezt mondta az öltözőben a Fradi játékosainak Szergej Rebrov a 32. bajnoki cím után - videó

Sport2021.04.21, 14:57

A Ferencváros kedden bebiztosította címvédését a labdarúgó OTP Bank Ligában, miután a 30. fordulóban otthon 3-0-ra legyőzte az Újpestet. A sorozatban harmadik, összességében már a 32. bajnoki címét ünneplő Fradi sokat köszönhet a sikeredzőjének, Szergej Rebrovnak, aki a meccs után megköszönte a játékosoknak az Újpest elleni, illetve az idei szezonban nyújtott fantasztikus teljesítményüket.

Baranyi Krisztináék saját maguk fizetését megemelték, a gyerekek sportolására viszont nem adnak pénzt

Itthon2021.04.21, 16:13

Baranyi Krisztina, Ferencváros baloldali polgármestere több százezer forinttal megemelte alpolgármestere fizetését, havi több millió forintot különített el az új kerületi médiacégnek, ugyanakkor a gyerekek sportolására kevesebb pénzt adott - derül ki a Kontra cikkéből. A jelek szerint a baloldali vezetésű pesti kerületben a saját holdudvar támogatására bőven akad forrás, a gyerekek sportolására már kevésbé.

Pezsgő, tánc, rohanás a szurkolókhoz: így ünnepelte a Fradi a bajnoki címet - videó

Sport2021.04.21, 10:57

A Ferencváros bebiztosította címvédését a labdarúgó OTP Bank Ligában, miután a 30. forduló keddi játéknapján otthon 3-0-ra legyőzte az Újpestet. A meccset követően nagy ünneplés vette kezdetét, amelyből y szurkolók is kivették a részüket a stadionon kívül, ugyanis a járványhelyzet miatt ezúttal is zárt kapuk előtt léptek pályára a csapatok.

Bajnokok Ligája-csoda, újabb bajnoki cím: tökéletes Fradi-év

Sport2021.04.21, 05:55

Matematikailag ugyan április közepén nyerte meg története 32. magyar bajnoki címét a Ferencváros, de ehhez az kellett, hogy Szergej Rebrov csapata bírja azt a sorozatterhelést, amit a Bajnokok Ligája csoportköre adott. A Fradi főleg annak köszönheti újabb elsőségét, hogy folyamatosan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott.

Így buzdította a Fradi-tábor a bajnokcsapatot a derbi előtt - videó

Sport2021.04.20, 22:40

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a bajnoki címvédő Ferencvárosi Torna Club 3-0-ra legyőzte az Újpest FC-t a Groupama Arénában, ezzel Szergej Rebrov csapata három fordulóval a vége előtt bebiztosította a klub történetének 32. bajnoki címét és sorozatban harmadszor végzett a tabella élén. A találkozó után az ukrán szakember és a Fradi magyar válogatott középpályása, Sigér Dávid is kiemelte, hogy milyen sokat jelentett, hogy a Fradi-szurkolók meglátogatták a csapatot az Újpest elleni derbi előtt. Erről tett közzé egy videót a FradiMédia.

Rebrov: Szeretnénk visszakerülni a Bajnokok Ligájába

Sport2021.04.20, 22:29

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a bajnoki címvédő Ferencvárosi Torna Club 3-0-ra legyőzte az Újpest FC-t a Groupama Arénában, ezzel Szergej Rebrov csapata három fordulóval a vége előtt bebiztosította a klub történetének 32. bajnoki címét és sorozatban harmadszor végzett a tabella élén. A találkozó után a bajnokcsapat ukrán edzője köszönetet mondott a szurkolóknak, és elmondta, hogy a Fradi a következő szezonban is megcélozza a BL-szereplést.

Sigér Dávid: A szurkolók nagyon hiányoznak

Sport2021.04.20, 22:07

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a bajnoki címvédő Ferencvárosi Torna Club 3-0-ra legyőzte az Újpest FC-t a Groupama Arénában, ezzel Szergej Rebrov csapata három fordulóval a vége előtt bebiztosította a klub történetének 32. bajnoki címét és sorozatban harmadszor végzett a tabella élén. A találkozó után a Fradi magyar válogatott focistája, Sigér Dávid értékelt az M4 Sport kamerája előtt.