Feny§-gyilkosság

címke rss

Elrendelték a perújítást a Feny§-ügyben

Itthon2019.10.30, 10:07

A F§városi Fellebbviteli F§ügyészség – a F§városi F§ügyészség el§terjesztésével egyetértve – perújítási indítványt terjesztett el§ a F§városi Ítél§táblához Portik Tamás terhére, aki a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megbízást adott a már joger§sen elítélt Jozef Rohácnak Feny§ János kivégzésére.

Kuncze Gábort is beidézhetik a Feny§-gyilkosság ügyében

Itthon2019.09.17, 17:18

November 12-én el§készít§ ülést tartanak a Feny§-gyilkosságban felbujtóként vádolt Gyárfás Tamás ügyében a F§városi Törvényszéken – írja a PestiSrácok.hu. Erre a vád Gyárfást és az ügyvédjét idézné be, ugyanakkor több tucat tanú meghallgatására kerülhet sor a jöv§ben. Elkülönített helyiségben tehet majd videóvallomást az MSZP karitatív tagozatának korábbi elnöke, Dósa István András, akinél a Portik Tamáshoz köthet§ hangfelvételeket foglalták le. Rajta kívül a Feny§vel köztudottan jó barátságot ápoló Friderikusz Sándor, az azóta hosszú börtönéveket leül§ Tasnádi Péter és a Feny§-ügy egykori f§nyomozója, Kovács Lajos nyugalmazott ezreedes ...

Gyárfás Tamás hallgat a Feny§-gyilkosság vádemelésér§l

Itthon2019.07.31, 12:55

Gyárfás Tamás, a bukott baloldali médiavállalkozó ellen kedden emelt vádat az ügyészség Feny§ János megöletése miatt. Gyárfás a Blikk szerint nem nyilatkozott, annyit mondott csak, hogy a hallgatást választotta.

Hosszú évekre börtönbe kerülhet Gyárfás Tamás

Itthon2019.07.31, 10:49

Kedden reggel jelentette be a F§városi F§ügyészség, hogy felbujtóként, el§re kitervelten elkövetett emberölés miatt vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen a Feny§-ügyben. A volt úszóelnököt azzal vádolják, hogy § adott parancsot riválisa meggyilkolására Portik Tamásnak. Ha bűnösnek találja a bíróság, a bírói gyakorlat alapján 10-15 év börtönre számíthat, mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán. Az ügy számtalan kérdést felvet: Gyárfás Tamás milliárdos vagyonától kezdve addig, hogy a bírósági ítélettel az bizonyosodhat be, hogy a baloldal médiája évtizedeken keresztül egy riválisát megölet§ köztörvényes bűnöz§ kezében volt.

Lezárták a nyomozást: Gyárfás Tamás ölethette meg Feny§ Jánost

Itthon2019.06.28, 15:34

A Készenléti Rend§rség Nemzeti Nyomozó Iroda június 27-én megküldte a F§városi F§ügyészségnek a Feny§-gyilkosság felbujtóira vonatkozó nyomozásának iratait. Azaz, az ORFK-nek az a véleménye, hogy Gyárfás Tamás ölethette meg 22 évvel ezel§tt Feny§ Jánost.

Feny§-gyilkosság: hamarosan befejez§dhet a nyomozás

Itthon2019.03.29, 07:45

Két hónapon belül, vagyis május végéig vádemelési javaslattal befejez§dhetnek az 1998-as Feny§-gyilkossággal kapcsolatos nyomozások. A Magyar Nemzet úgy tudja, Gyárfás Tamást eddig hatszor hallgatták ki, de továbbra is tagadja, hogy köze lenne Feny§ megöléséhez; Portik Tamást pedig jelenleg a Prisztás-gyilkosság köti le, amely ügyben fejbujtóként ítélték el.

Kisteherautónyi hangfelvételt foglaltak le Portik Tamástól

Itthon2019.01.14, 20:24

Hetekkel ezel§tt foglalt le több százórányi hangfelvételt a rend§rség a kilencvenes évek alvilágának egyik vezet§jeként számon tartott Portik Tamástól, aki régóta készülhetett arra az esetre, ha börtönbe kerülne. Valószínűleg alkut kötött, ezért adta át a felvételeket a hatóságoknak. 

Hazudott és félrevezette Gyárfás Tamás a dandártábornokot

Itthon2018.10.08, 20:20

Gyárfás Tamás a legfontosabb kérdésekben becsapott, és félrevezet§ volt – ezt mondta a PestiSrácok.hu-nak Horváth András nyugalmazott dandártábornok, miniszteri biztos, aki akkor beszélt az egykori baloldali médiavállalkozóval, amikor Gyárfást megfenyegették egy hangfelvétellel, amely bizonyíték lehet arra, hogy valóban § ölette meg Feny§ Jánost 20 évvel ezel§tt. Horváth András azt mondta, mindenre választ kaphatunk, ha nyilvánosságra kerül ez a felvétel. 

Gyárfás Tamás 200 millióért megszabadulhat a nyomkövet§t§l is

Itthon2018.07.25, 08:01

200 millió forintra emelte másodfokon a F§városi Törvényszék a Gyárfás Tamás ügyében els§ fokon megállapított óvadék összegét. A volt balliberális médiavállalkozó korábban azt mondta, 100 milliót megér neki, hogy lekerüljön róla a nyomkövet§. Mivel milliárdos, nyilvánvaló, hogy 200 milliót is.

Szánalmasan mentegeti magát Gyárfás Tamás

Itthon2018.06.15, 12:18

Eddig nem volt hajlandó szóba állni az újságírókkal a Magyar Úszószövetség korábbi elnöke ügyvédje javaslatára. Most jött rá, hogy inkább beszélne. A Magyar Id§knek adott interjúban bevallotta, hogy jó kapcsolatokat ápolt az alvilággal. Portik Tamás például felajánlotta neki a segítségét, § pedig hajlandó lett volna elfogadni azt. Rajta kívül Feny§ Jánosról, Tasnádi Péterr§l és Kovács Lajos nyomozóról is beszélt. Azt mondja, nem követett el semmit, mégis hosszas tépel§dés után tett feljelentést a rend§rségen a hangfelvétel miatt.

Kicsit másképp emlékszik a Feny§-gyilkosságra Gyárfás Tamás, mint eddig

Itthon2018.05.25, 18:44

Megváltoztatta, jogi szakkifejezéssel kiegészítette vallomását Gyárfás Tamás egykori baloldali médiavállalkozó a Feny§ gyilkossággal kapcsolatban. Ügyvédje azt mondja, átnézett néhány iratot otthon. Írt arról, hogyan ismerkedett meg Portik Tamással, milyen viszonyban volt Feny§ Jánossal és Tasnádi Péter is szóba került -írta a Zoom.hu.

Feny§-gyilkosság: Gyárfás Tamásnak volt indítéka, kapcsolata és pénze is

Itthon2018.05.01, 09:40

Gyárfás Tamásnak volt a legsúlyosabb konfliktusa a kivégzett médiacézárral, ezen kívül § rendelkezett a megfelel§ kapcsolatokkal, pénzzel is a merénylet lebonyolításához – mondta egy interjúban Kovács Lajos, a Feny§-gyilkosság korábbi f§nyomozója, írja a Magyar Id§k. A gyilkosságra parancsot adó bűnöz§, Portik Tamás egy ideig Gyárfás házában lakott, és többször járt nála vendégségben is. Kiderült: nem felületesen, hanem nagyon jól ismerte Gyárfás a bűnöz§t, rengetegszer beszéltek, amit Portik fel is vett. Több száz órányi felvétele lehet. Gyárfás Tamás miliárdost, az egykori baloldali médiavállalkozó nem hagyhatja el Budapestet, és ...

Megint kihallgatták Gyárfást, továbbra is tagad

Itthon2018.04.26, 17:29

Csütörtök délután újra kihallgatta a rend§rség a milliárdos Gyárfás Tamást a Feny§-gyilkosság ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. A hírportál szerint a nyomozók a korábbi kérdésekre tértek vissza.

Feny§-Gyárfás-ügy: visszautasítja a gyanút a volt f§ügyész

Itthon2018.04.26, 12:25

Ihász Sándor szerdán hivatalosan benyújtotta a Központi Nyomozó F§ügyészségre (KNYF) a bűnpártolás miatt vele közölt gyanúsítás tételes cáfolatát - közölte az ügyvédje.

Nagy bajban Gyárfás Tamás: vágatlan felvétel alapján gyanúsították meg

Itthon2018.04.25, 10:06

Vágatlan, nem manipulált hangfelvétel alapján gyanúsították meg Gyárfás Tamást Feny§ János megölésére való felbujtással - értesült a Magyar Id§k.

Gyárfás Tamás a Feny§-gyilkosság idején és most - Ennyit változott húsz év alatt

Itthon2018.04.23, 18:00

A Feny§-Gyárfás ellentét már a 90-es évek eleje óta folyamatosan er§södött. Kezdetben els§sorban azért, mert az akkor Feny§ János tulajdonában álló Népszava többször is írt Gyárfás Tamásról. Illetve egészen pontosan az ügyeir§l. Többek között arról is, hogy Gyárfás háromszázmilliós áfacsalásba keveredett Kaposváron, ahogy arról is, hogy Gyárfás kés§bb 500 milliós csalás miatt elítélt Zemplényi Györggyel együtt tervezte egy új tévé elindítását. Nyílván nem véletlenül. Gyárfás és Feny§ háborúja a nyilvánosság el§tt zajlott. Mindkét fél hatalmas er§ket mozgósított: miniszterek és rend§rkapitányok, titkosszolgálati tisztek, f§szerkeszt§§k, ...

Kuncze Gábor furcsa szerepe a Gyárfás Tamás-Feny§ János háborúban

Itthon2018.04.23, 17:25

Feny§ János titkos dossziéjáról faggatták a Horn-kormány egykori belügyminiszterét, Kuncze Gábort a rend§rök a Feny§-gyilkosság ügyében – írja a Pesti Srácok most megszerzett nyomozati vallomásokra hivatkozva. Kunczét azért kérdezték a rejtélyes iratokról, mert az 1998-ban kivégzett médiacézár bizalmasa, Perczel Tamás egy korábbi dokumentumfilmben azt állította, hogy volt f§nöke Gyárfás Tamás piszkos ügyeir§l egy százoldalas dossziét adott át Kuncze Gábornak, ám mire a dokumentum eljutott a hatósághoz, hiányzott bel§le legalább húsz oldal. Feny§ Jánost a baloldal felé gyalázatosan elfogult Nap TV egykori tulajdonosa, Gyárfás Tamás öölette ...

Feny§-Gyárfás-ügy: a volt f§ügyész panaszt tett a gyanúsítás ellen

Itthon2018.04.20, 19:07

A gyanúsítás minden pontját cáfolni fogjuk. Így reagált Papp Gábor, Ihász Sándor volt fellebbviteli f§ügyész véd§je pénteken arra, hogy a volt f§ügyészt "hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással" gyanúsította meg a Feny§-gyilkossággal kapcsolatban a Központi Nyomozó F§ügyészség (KNYF).

Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Gyárfás Tamás ellen

Itthon2018.04.20, 14:48

Nyomkövet§t kapott, és lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Gyárfás Tamás ellen, akit a Feny§-gyilkosság felbujtásával gyanúsítanak. A döntés nem joger§s.

Gyanúsított a Feny§-gyilkosság volt f§ügyésze

Itthon2018.04.20, 12:41

A Központi Nyomozó F§ügyészség hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás miatt gyanúsítottként hallgatta ki dr. I. S. P. volt f§ügyészt.

Most döntenek Gyárfás Tamás sorsáról - képek

Itthon2018.04.20, 12:25

Gyárfás Tamás már kijött a meghallgatásról. Most a folyosón várja, hogy döntsenek a sorsáról. Házi §rizetbe kerülhet.

Megérkezett Gyárfás Tamás a bíróságra - képek

Itthon2018.04.20, 11:03

Pókerarccal vonult végig az újságírók között a Feny§-gyilkosság feltételezett felbujtója a reggel 10-kor kezd§d§ meghallgatására, amelyen arról döntenek, házi §rizetbe kerül-e az úszószövetség volt elnöke. 

Feny§-gyilkosság: régóta készülhetett a bosszúra Gyárfás Tamás

Itthon2018.04.20, 09:31

A Feny§ János tulajdonában álló Népszava a kilencvenes években többször is írt Gyárfás Tamásról. Többek között arról is cikkeztek, hogy Gyárfás Tamás háromszázmilliós áfacsalásba keveredett Kaposváron, az úszószövetség akkori elnökeként pedig közreműködött abban, hogy hamis jegyz§könyvvel, fiktív versenyen érjék el, hogy 9 magyar úszó kijusson az 1996-os atlantai olimpiára. A Népszava egyik cikkéb§l pedig kiderül, hogy Gyárfás a kés§bb 500 milliós csalás miatt elítélt Zemplényi Györggyel együtt tervezte egy új tévé elindítását. Ezeket az ügyeket a balliberális kormány védelmét élvez§ szocialista médiavállalkozó, milliárdossá lett Gyyárfás ...

A rend§rséget támadja Gyárfás Tamás

Itthon2018.04.20, 11:07

Abszurd felvetésnek nevezte meggyanúsítását Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó Feny§ János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében.

Gyurcsány f§titkosszolgája tudott a Gyárfásra terhel§ hangfelvételr§l

Itthon2018.04.20, 11:18

Már a 2008-as Portik-Laborc találkozón is elhangzott, hogy létezik egy titkos hangfelvétel, amely lebuktathatja a Feny§-gyilkosság megbízóját, aki az MSZP-kormányok alatt a „legfels§bb szinten mindig tabu lett" - írta meg a PestiSrácok.hu. Err§l Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. korábbi vezet§je beszélt Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt f§igazgatójának.

Gyárfás külföldre akart utazni, ezt megel§zve vették §rizetbe

Itthon2018.04.20, 11:21

Gyárfás Tamást már titkosszolgálati módszerekkel figyelhették, és nyilván arról is tudott a rend§rség, hogy szerdán Kínába utazott volna a pekingi Szinkronúszó Világkupára - írta a Bors.

Régóta tudták, hogy Gyárfás Tamás a felbujtó, de most lett bizonyíték

Itthon2018.04.19, 11:14

Már 18 évvel ezel§tt felmerült Kovács Lajos nyomozóban, hogy gyanúsítottként kellene kihallgatni a Feny§-gyilkosság feltételezett felbujtójaként Gyárfás Tamást, de akkor egy ügyész türelemre intette. Azt mondta, el§bb a gyilkos legyen meg, aztán szó lehet a felbujtóról is. 

Kicsoda Gyárfás Tamás, akit Feny§ János megöletésével gyanúsítanak?

Itthon2018.04.18, 15:32

Egy törtet§, er§szakos, hithű kommunista, pitiáner sportújságíró, aki kés§bb, milliárdosként azt sem engedte meg kollégáinak, hogy felkapcsolják a villanyt a Nap TV-ben. Gyárfás Tamás nem ismert sem Istent, sem embert, ha valakire megharagudott -  ez a kép alakult ki róla mindenkiben, aki közelr§l ismerte. Gyárfásról sokan tényként kezelték, hogy nagyon közel került az állambiztonsághoz, más magyarázat ugyanis logikusan nem lehet a nyolcvanas évek eleji sorozatos Los Angeles-i útjaira. A szovjet blokk országai által bojkottált olimpia alatt igazi kommunista propagandát fejtett ki, és nem akármilyen, kétes kapcsolatokra tett szert.

Részletes vallomást tett Gyárfás Tamás

Itthon2018.04.18, 12:30

Részletes vallomást tett a Feny§-gyilkosság ügyében Gyárfás Tamás – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Bánáti János, az egykori médiavállalkozó ügyvédje. Bánáti a honlapján közölte, ügyfele a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, és tagadta a terhére rótt cselekményt. 

Titkok és megdöbbent§ részletek a Feny§-gyilkosságról

Itthon2018.04.18, 10:24

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség egykori elnöke a Nemzeti Nyomozó Iroda szerint megbízást adott a magyar olajmaffia rettegett vezérének, Portik Tamásnak, hogy ölje meg a legnagyobb üzleti konkurensét, Feny§ Jánost. A gyanú alapján az § közvetlen parancsára l§tte agyon Feny§t az ügyben már elítélt szlovák bérgyilkos, Jozef Rohác. A rend§rség állítását egy hangfelvételre alapozza. Gyárfást tegnap §rizetbe vették, és az NNI indítványozza az el§zetes letartóztatását, mivel tartani lehet attól, hogy Gyárfás kivonja magát az eljárás alól, és megszökik. Lássuk, miért ölethette meg Gyárfás legnagyobb ellenfelét, és mindez hogyan történnhetett. ...

Aranykéz utcai robbantás: perújítási nyomozást rendelt el a F§városi Ítél§tábla

Itthon2017.11.07, 17:55

Perújítási nyomozást rendelt el a F§városi Ítél§tábla az Aranykéz utcai, illetve a Feny§ János vállalkozó megölésével kapcsolatban hozott bírósági ítélettel kapcsolatban.

Portik Tamás: Én ezt abszurdnak tartom

Itthon2017.05.19, 14:58

Helyben hagyta az els§fokú bíróság ítéletét a F§városi Ítél§tábla másodfokon, amelyben 13 évre ítélték Portik Tamás felbujtás miatt az Aranykéz utcai robbantás és a Feny§-gyilkosság összevont tárgyalásán. Négy dolgot említett Portik az utolsó szó jogán, az ítéletet pedig nem akarta elfogadni. Jozef Rohác beletör§dött, hogy életfogytiglant kapott, de egyszer indulatosan felpattant a tárgyalás során.

Most tényleg kiderülhet, ki ölte meg Feny§t, és ki robbantott az Aranykéz utcában

Itthon2017.05.03, 11:45

Iratismertetéssel kezd§dött a Jozef Rohác és Portik Tamás ellen a két évtizeddel ezel§tti Aranykéz utcai robbantás, valamint a Feny§- és a Cinóber-gyilkosság miatt indult összevont per másodfokú tárgyalása a bíróságon.

Portik évtizedeken át manipulálta a rend§rséget

Nagyvilág2016.09.21, 09:57

Portik Tamás évtizedeken keresztül manipulálta az ellene zajló nyomozásokat, és 2011-ben, letartóztatása után is megpróbálta – írja a Pesti Srácok. A Prisztás-gyilkosság miatt joger§sen 15 évre ítélt maffiózót els§ fokon az Aranykéz utcai robbantás miatt is elítélték, mint Jozef Rohác megbízóját. Hiába ítélték azonban el Rohácot Feny§ János megöléséért, ebben az ügyben Portikot nem tudták kihallgatni. 

Rohác: Az egész magyar alvilág megbolondult

Itthon2016.03.29, 13:52

Az egész magyar alvilág megbolondult - mondta az utolsó szó jogán Jozef Rohác az Aranykéz utcai robbantás, illetve a Feny§- és a Cinóber-gyilkosságok összevont büntet§perében. Csütörtökön hirdetik ki az els§fokú ítéletet.

Elhagyta Magyarországot Jozef Rohác

Itthon2016.01.14, 16:46

Magyarország átadta Szlovákiának Jozef Rohácot, akit több magyarországi gyilkosság elkövetésével is meggyanúsított a rend§rség. A férfi Rajkánál hagyta el Magyarországot.

Radnai terhel§ vallomást tett Portikra és Rohácra

Itthon2015.02.03, 23:40

Radnai László terhel§ vallomást tett Jozef Rohácra és Portik Tamásra is az Aranykéz utcai robbantás mai tárgyalásán.

Megkezd§dött az összevont Rohác-per

Itthon2014.11.18, 15:26

Iratismertetéssel megkezd§dött kedden az Aranykéz utcai robbantás és a Feny§-gyilkosság ügyében Jozef Rohác büntet§pere a F§városi Törvényszéken.

Hatályon kívül helyezték a Prisztás-gyilkosság ítéletét

Itthon2014.10.14, 17:40

Tárgyalás nélkül helyezte hatályon kívül a F§városi Ítél§tábla a Prisztás-ügy els§fokú ítéletét. Arra hivatkoztak, hogy az els§fokú bíróság jogszabályt sértett azzal, hogy nem várta meg az Aranykéz utcai nyomozás végét, mert azzal nemcsak a Feny§- gyilkosság perét, hanem a Prisztás-ügyet is egyesíteni kellett volna. 

Szeptemberre halasztották az ítéletet a Feny§-gyilkosság ügyében

Itthon2014.07.10, 18:53

Csak a véd§beszédek vannak hátra a Feny§-gyilkosság tárgyalásából, de ítélet már csak szeptemberben várható. Lezárták az Aranykéz utcai gyilkosság nyomozását is, ha abban is vádat emelnek Josef Rohac ellen, tovább csúszik az ítélet.

Gyárfás Tamásra vallott Tasnádi a Feny§-gyilkosság perében

Itthon2014.04.03, 11:43

Tasnádi Péter arról beszélt a Feny§-gyilkosság tárgyalásán, hogy Gyárfás Tamás meg akarta t§le rendelni Feny§ megölését, de § nem vállalta. A tárgyaláson megjelent Gyárfás is, de a bíróság §t nem akarta meghallgatni.

Feny§-gyilkosság: hárman tanúskodtak Jozef Rohác mellett

Itthon2014.01.07, 16:48

Tanúk szerint a Feny§-gyilkosság ügyében indult büntet§per els§rendű vádlottja, Jozef Rohác Pozsonyban tartózkodott a médiavállalkozó tizenhat évvel ezel§tti budapesti megölésének idején.

Eggyel kevesebb dologgal vádolják az elkövet§ket a Feny§-gyilkosság ügyében

Itthon2013.07.30, 07:50

Szűkülhet a vádpontok köre a Feny§-gyilkosság ügyében a Magyar Nemzet értesülése szerint.

Gátlástalan bérgyilkos ölte meg Feny§ Jánost

Itthon2013.07.09, 16:39

Az ügyészség sem tudja, kinek a parancsára húzták meg a bérgyilkosok a ravaszt 1998-ban Feny§ János kivégzésénél. A gyanúsított - az intelligens, gátlástalan bérgyilkosnak leírt - Jozef Rohác DNS-ét megtalálták a helyszínen, de szerinte csak azért, mert korábban kölcsönadta a ruháit a másik gyanúsítottnak.

Kezd§dik a Feny§-gyilkosság pere

Itthon2013.07.09, 09:00

Tizenöt éve végezték ki a II. kerületben Feny§ Jánost egy hangtompítós gépfegyverrel. Ma indul a bírósági tárgyalás a F§városi Törvényszéken, a vád szerint a hírhedt bérgyilkos, Jozef Rohác húzta meg a ravaszt 1998-ban. De azt még mindig nem tudja senki, hogy ki rendelte meg a Vico-birodalom fejének meggyilkolását.

Kedden kezd§dik a Feny§-gyilkosság pere

Itthon2013.07.07, 15:44

Kedden kezd§dik a Feny§-gyilkosság büntet§pere a F§városi Törvényszéken; a vád szerint Jozef R. - aki ellen a négy halálos áldozatot követel§ Aranykéz utcai robbantás ügyében is nyomoznak - ismeretlen személy megbízásából másfél évtizede hangtompítós géppisztollyal kivégezte Budapest belvárosában Feny§ Jánost, a Vico cégcsoport elnökét.

Vádat emeltek Jozef Rohác ellen

Itthon2013.03.19, 10:01

El§re kitervelt emberöléssel vádolták meg Jozef Rohácot a Feny§-ügyben.

Rohác állítólag nem volt Pesten a Feny§-gyilkosság idején

Itthon2013.02.04, 10:34

Vallomást tett Jozef Rohác, akit Feny§ János meggyilkolásával gyanúsított meg a rend§rség. A szlovák férfi azt állította, hogy a merénylet idején külföldön volt, amit tanúk is tudnak igazolni - írja a Blikk.

Lezárult a nyomozás a Feny§-gyilkosság ügyében

Itthon2012.12.19, 21:31

A rend§rség saját honlapján jelentette be, hogy lezárta a Feny§ János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolása miatt indított nyomozást. A gyanúsítottat tavaly februárban fogták el.

Újabb érintett a Feny§-ügyben

Itthon2012.08.03, 08:41

Az 1998-as, négy halálos áldozatot követel§ Aranykéz utcai robbantással is összefüggésbe hozott Jozef Hamala lehet a Feny§ János médiavállalkozó elleni merénylet harmadik érintettje - tudta meg a Magyar Nemzet.

Alibit igazolna a Feny§-gyilkosság új gyanúsítottja

Itthon2012.05.23, 07:54

Kétséges, hogy a DNS-minták egyezése bizonyítja a nemrégiben Szlovákiában §rizetbe vett Ladislav T. bűnrészességét Feny§ János meggyilkolásában - értesült a Magyar Nemzet. A rend§rség korábban azzal gyanúsította, hogy § vezette a bérgyilkos autóját, bár jogosítványa nincs.

El§zetesben marad Jozef Rohác

Itthon2012.04.18, 17:15

Két hónappal meghosszabbították Jozef Rohác április 20-án lejáró el§zetes letartóztatását. Rohác a gyanú szerint 14 évvel ezel§tt megölte Feny§ János médiavállalkozót. A szlovák férfi feltételezett segít§jét egy hete kapták el.

Meger§sítették a Feny§-gyilkosságban részt vev§ sof§r elfogását

Nagyvilág2012.04.12, 17:38

A Nemzeti Nyomozó Iroda meger§sítette, hogy elfogták a Feny§-gyilkosság egyik gyanúsítottját. A gyanú szerint a szlovák állampolgárságú férfi vezette azt a kocsit, amelyb§l kiszállt a Feny§t lelöv§ férfi.

Feny§-gyilkosság: keresik a harmadik gyanúsítottat

Itthon2012.04.12, 13:17

A kedden el§zetes letartóztatásba helyezett szlovák férfit a Feny§-gyilkosságnál használt autón talált minták alapján fogták el. A Blikk úgy tudja, a gyilkosság harmadik gyanúsítottja ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Újabb gyanúsított a Feny§-gyilkosság ügyében

Itthon2012.04.10, 20:17

Egy szlovák férfit helyeztek el§zetes letartóztatásba a 14 évvel ezel§tti Feny§-gyilkosság miatt. Az MTI Hírcentrum értesülése szerint a rend§rség feltételezi, hogy a gyanúsított lehetett a gyilkos sof§rje.

Feny§-ügy: január közepéig el§zetesben marad Jozef Rohác

Itthon2011.10.13, 20:59

Az MTI információja szerint azért hosszabbították a szlovák férfi el§zetes letartóztatását, mert Rohác nem tett vallomást Feny§ János médiavállalkozó meggyilkolása ügyében. A hírügynökség szerint a bíróság hivatkozott arra is, hogy meg nem nevezett személyek aktívan próbálták hátráltatni a Feny§-ügy nyomozását.

Magyar Nemzet: Elhúzódhat a Feny§-gyilkossággal gyanúsított Rohác kiadatása

Itthon2011.09.21, 08:14

Amíg nem dönt a szlovák hatóság, áll a Feny§-gyilkosság érdemi vizsgálata - írja a szerdai Magyar Nemzet.

Mulasztás miatt tűnhetett el a Feny§-gyilkosság gyanúsítottjának DNS-e

Itthon2011.06.09, 08:31

Személyi felel§se lehet annak a vizsgálatnak, amely azt tisztázta, hogyan tűnhetett el két évre a Feny§ János meggyilkolásával gyanúsított Jozef Rohác DNS-mintája - értesült a Magyar Nemzet. A lap a vizsgálat eredményeire hivatkozva azt írja, a bizonyítékok eltűnéséért többen is felel§sek lehetnek a Bűnügyi Szakért§i és Kutatóintézetben.

Magyar Nemzet: Egy szemtanú látta a Feny§-gyilkosság gyanúsítottját az Aranykéz utcában

Itthon2011.05.19, 08:09

A Magyar Nemzet szerint a napokban jelentkezett a Feny§-gyilkosság egyik szemtanúja, aki eddig azért hallgatott, mert félt az elkövet§kt§l.

Magyar Nemzet: A szakért§knél akadhatott el a Feny§-ügy f§ bizonyítéka

Itthon2011.05.12, 08:36

Nem a rend§rségen, hanem - az eddigi adatok szerint - a Bűnügyi Szakért§i és Kutatóintézetben (BSZKI) akadtak el korábban azok a dokumentumok, amelyek alapján új lendületet vett a Feny§-gyilkosság nyomozása - írja a Magyar Nemzet.

Ügyészségi vizsgálat indult a Feny§-gyilkosság gyanúsítottjának DNS-e miatt

Itthon2011.05.03, 07:44

Vizsgálatot indított az ügyészség, hogy tisztázza, miért csak hónapokkal a tavaly októberi szabadlábra helyezése után derült ki, hogy DNS-sel bizonyítható Jozef Rohác érintettsége a Feny§-gyilkosságban - értesült a Népszabadság.

Vasárnap szállították Magyarországra Jozef Rohácot

Itthon2011.04.18, 16:38

A szlovák hatóságok múlt heti döntése után vasárnap Magyarországra szállították a Feny§-gyilkosság gyanúsítottját, Jozef Rohácot. A Nemzeti Nyomozó Iroda kezdeményezte a férfi el§zetes letartóztatását.

Tizenhárom kudarcos év után kiderülhet, ki l§tte agyon a nyílt utcán Feny§ Jánost

Itthon2011.04.03, 11:21

Kilenc éve lezárták, majd újraindították, sokáig a "döglött ügyek osztálya" kezelte, most azonban újabb szál bukkant fel a Feny§-gyilkosság nyomozásában. Egy Magyarországról tavaly kiutasított szlovák férfi kiadatását kérték a magyar hatóságok a bűncselekménnyel összefüggésben. Az [origo] felidézi a magyar kriminalisztika egyik legnagyobb rejtélyének feltárását célzó nyomozás történetét.

RTL Klub: Megtalálhatták Feny§ János gyilkosát

Itthon2011.03.30, 23:43

A korábban több súlyos bűncselekménnyel is meggyanúsított Jozef Rohácnak köze lehet Feny§ János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolásához - közölte az RTL Klub. A csatorna szerint a jelenleg is §rizetben lév§ szlovák férfi DNS-ét azonosították abban a sapkában, amelyet a gyilkosság helyszíne mellett találtak.

Még egyszer nekifutnak a Feny§-ügynek

Itthon2008.03.18, 08:14

A Magyar Nemzet úgy tudja, újabb DNS-mintát vettek a nyomozók Feny§ János médiavállalkozó feltételezett gyilkosától. Tavaly nyáron egyszer már negatív lett a DNS-teszt, de most dokumentáltan az albán Sefedini Gzim mintája van a rend§rségnél. Ez lehet az utolsó esély a tíz éve tartó nyomozás sikeres befejezésére.

Nem egyezik a DNS-minta a Feny§-ügyben

Itthon2007.07.05, 12:20

Mégsem jutott közelebb a rend§rség az 1998-as Feny§-gyilkosság megoldásához: kiderült ugyanis, hogy nem egyezik meg az Szerbiából érkezett DNS-minta azzal, amelyet a bűnügyi technikusok gyűjtöttek össze a bűntett helyszínén. Bencze József rend§rf§kapitány szerint ez nem jelenti azt, hogy lesre futottak volna.

Feny§-gyilkosság: állítólag nem egyezik a DNS-minta

Nagyvilág2007.07.04, 21:17

Nem egyezik meg a Feny§-gyilkosság ügyében az a DNS-minta, amelyet Szerbiából hoztak be a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai azzal, amelyet a bűnügyi technikusok gyűjtöttek össze a tett helyszínén - mondta el Bencze József országos rend§rf§kapitány az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este.

Állítólag elfogták Feny§ János gyilkosát

Itthon2007.06.20, 23:37

Fordulat állhat be a Feny§-gyilkosság ügyében: az Inforádió értesülése szerint Szerbiában elfogták azt az albán férfit, aki a rend§rök szerint agyonl§tte a médiavállalkozót. A rend§rség csak annyit közölt, hamarosan határtalálkozót tartanak a szerb és magyar rend§rség munkatársai.

Bemutatják Feny§ bizalmasának a filmjét

Itthon2006.02.27, 15:47

Február 28-án kezdi el sugározni az Echo TV azt a Feny§-gyilkosság el§zményeir§l szóló dokumentumfilmet, amelyet eddig egyetlen tévécsatorna sem mutatott be. A Számvetés címet visel§ dokumentumfilmben a felvételkor már halálos beteg Perczel Tamás, Feny§ János egykori tanácsadója beszél többek között a médiamágnás meggyilkolásáról, a Postabank-ügyr§l és a K&H-botrányról.

A Feny§-gyilkosságról beszéltek a maffiaperben

Itthon2005.06.09, 13:49

A Feny§-gyilkosságot is végrehajtó albán bűnbanda kapcsolatban állt a kecskeméti maffiaper els§rendű vádlottjával, a per egyik védett tanújának csütörtöki vallomása szerint. A perben emberölés el§készületével, fegyvercsempészettel és l§fegyverrel történt visszaéléssel vádol az ügyészség egy 11 tagú bandát.

Dokumentumfilmet foglaltak le a Feny§-ügyben

Itthon2005.05.23, 13:57

Lefoglalta a rend§rség a Számvetés című hatrészes dokumentumfilm összes, vágatlan felvételét a Kapu című folyóirat szerkeszt§ségében. A húszórányi anyagot a Feny§-gyilkossággal kapcsolatban tanulmányozzák.

Újra nyomoznak a Feny§-gyilkosság ügyében

Itthon2005.03.01, 14:28

A rend§rség újra elrendelte a nyomozást Feny§ János meggyilkolása ügyében. A rend§rség olyan új adat birtokába jutott, amely el§segítheti a hét évvel ezel§tt meggyilkolt vállalkozó gyilkosainak felkutatását.

Tudják, ki ölette meg Feny§ Jánost

Itthon2004.11.10, 07:47

A rend§rség újra foglalkozik a hat évvel ezel§tti Feny§-gyilkossággal, állítólag már azt is tudják, hogy ki ölette meg a Vico sajtóbirodalom vezet§jét. Az autójában kivégzett Feny§ János ügyében néhány hónapon belül ígérnek konkrétumokat - írja a Blikk.

Vall a Feny§-gyilkosság szemtanúja

Itthon2002.11.08, 09:39

Nem számítottunk arra, hogy éppen a csúcsforgalom kell§s közepén támadnak rá Feny§ Jánosra - mondta el a Blikknek Detkó Elek, aki ott volt a gyilkosság helyszínén. A rend§röknek is ismer§s Detkó állítja: a médiamogul felbérelte §ket, mert merénylett§l tartott.

Fiókba kerülnek a Feny§-gyilkosság aktái

Itthon2002.01.10, 06:46

A rend§rség várhatóan eredmény nélkül befejezi a nyomozást Feny§ János négy évvel ezel§tti meggyilkolása ügyében. A Magyar Hírlap értesülései szerint a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság a rendkívül szerteágazó nyomozás minden szálát a legaprólékosabban ellen§rizte, ám nem jutottak közelebb a bűncselekmény végrehajtóihoz, illetve felbujtójához.

Meghosszabbították a nyomozást a Feny§-gyilkosság ügyében

Itthon2001.10.12, 15:38

Jöv§ februárig keresheti a rend§rség Feny§ János gyilkosát. A Legf§bb Ügyészség ugyanis ismét meghosszabbította a nyomozást a rejtélyes gyilkossági ügyben.

Négy év után sincs gyanúsított a Feny§-gyilkosság ügyében

Itthon2001.10.01, 12:52

Az 1998. februári Feny§-gyilkosság ügyében a rend§rség még mindig nem talált senkit, aki gyanúsítható lenne a gyilkosság elkövetésével és a felbujtással. Ugyanakkor a rend§rség a nyomozás 2002-ig való meghosszabbítását kéri.

Folytatódó nyomozás Feny§ János gyilkosa után

Itthon2001.09.28, 07:07

Ismételten indítványozták a Feny§-gyilkosság ügyében folytatott maratoni nyomozás határidejének meghosszabbítását.

El§z§
  • 1
Következ§